Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-03 / 153. szám, szombat

Duba Gyula I i IH t II

1 i 1111H M11H H

1

H11

1 A májusfa £ iiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiim A KISLÁNY öt éues, a fiú meg hét. Apró patak folyik végig a falu közepén. libák és kacsák fürödnek benne állandóan és butykálnak a pocsolyában. A patakpartot akácfák sora szegélyezi Éppen nyílik az akác, a fehérfürtös akácvirágoktól olyan szagos a faítt. hogy az ember aka ratlanul is az orrán keresztül lélegzik és sokkal nagyobbakat szippant az illatos levegőből, mini amennyire feltéllenül szüksége lenne. A patakon keskeny fahidak — két egymásmellé fektetett, laposrajaragott fatörzs, gömbölyű hídkarral — vezetnek keresztül. A két gyerek egy ilyen fahídon ül és nézi a májusfát. A fiúéknál áll az udvarban, karcsú törzse szálegyenesen tör az ég felé, s ott fenn a magasban — úgy látszik egészen közel a nagy kékséghez — zöld koronáján vidáman lebegnek a piros, kék és fehér szalagok. Játszik velük a pajkos májusi szél. A kislánynak nagyon tetszik a fa. — Te mikor hozol nekem ilyet — kérdezi a fiút —, a nővérednek már hoztál és nekem nem ...! Azt hitte, a fiú állította oda a májusfát. Mindég együtt játszanak, és ó úgy gondolta, hogy minden igazán nagy és fontos dolgot a fiú csinál. A fiú elgondolkozva vakargatta bozontos buksiját. Hm, de mikor lesz ó olyan erös, hogy egy ilyen fát hazahozzon az erdőből a vállán és beállítsa a lány udvarába ? — Nem én hoztam — vallotta be, — a legények hozták. De lehet, hogy jövőre már én is hozok neked! A kislány tapsolt örömében úgy várta, hogy mikor lesz már az a jövőre. Mert akkor neki is lesz már fája, hoz neki a fiú. — Gyere — fogta meg a fiú a kezét — gyere, elmegyünk ibolyát szedni! Régen elnyílt már az ibolya, de ők nem tudták. Ügy mentek végig a falun, kézenfogva, mintha a májusfa máris egymáshozfűzné őket. Mentek a szőlődombok felé. EGY ÉV MŰLTÁN persze nem hozott májusfát a fiú, de a kislány múr iskolába készült, és tudta, hogy májusfát csak a nagylányok kaphatnak. Ezért nem is juttatta a fiú eszébe a dolgot, csak igyekezett mindég vele játszani és ha lehetett megfogni a kezét. És ránézni az iskolában, az órák alatt is, mindég, mert. az olyan jó. De a reményről nem mondott le; egyszer majd csak beváltja az ígéretét', gondolta és várt. Nézte, hogyan nő, erősödik, a válla mindég szélesebb és a melle domborúbb. Talán nemsokára ... nemsokára elbírja már a fát. És akkor a fiú elment. Messzire ment, a városba — a kislány nem Is igen tudta merre az a város —, tanulni akart. Mérnök lesz, mondta, amikor elbúcsúzott. — Ügyis visszajön — gondolta a kislány, immár majdnem nagylány, és nem sírt —, visszajön, mert májusfát kell hoznia nekem! Vissza is jött a fiú, de csak rövid iclöre és fát nem hozott. Pedig a lány sudármagasra nőtt azalatt, karcsúra, mint a májusfo törzse, és senki sem botránkozott volna meg, ha égbetörő fenyőszül áll május első napjtn az udvarukon. — Talán a városban visz valakinek — töprengett ... Mindég vele táncolt a fiú, ha otthon volt. — Jó lenne, ha mindég velem lennél — mondta neki — a városban. Ügy szeretném . . . így került a lány a városba, iskolába. — Ej — gondolta, amikor már láboránsnö volt egy vegyészeti kutatóintézetben, a fiú pedig vegyészmérnök — mégsem lehet az, hogy az embernek soha ne teljesüljön be a gyerekkori álma! Megemlítette a fiúnak a májusfát. — Hová hozzam édesem — kacagott a fiú — ide a bérház udvarába '! Mert albérletben lakott a lány, másodmagával. Elszomorodott nagyon. Nem lesz már májusfája soha, ha a fiú így beszél. — Na ne búsulj — babusgatta öt — azért lesz május fád, na ne f élj! Gyere velem! Átfogta a vállát, úgy vezette az utcán az autók és a villamosok között. Itt vagyunk — mondta, és megállt. A Dunaparton kék kotrógép vájta a talajt, jókora gödörben állt már és nagy teherautók hordták el vasfogú kanala alól a sárga agyagot. — Itt lakunk majd — mutatott a zakatoló gépre, meg a gödörre — szövetkezeti lakásban .. Ide hozok majd májusfát, jó ? Régóta vársz rá, megérdemled. AZUTÁN érdekesen megváltoztak az utaik. Bármerre indultak el, mindég úgy esett, hogy a jövendő lakás elé értek. Elnézték a dolgozó kotrógépet, később a betonozókat, a cementes zsákokat és az első vasbeton oszlopokat, amelyek már a föld fölé nőttek. Szemük láttára emelkedett a ház, a piros téglákat a malterral együtt a vágyaik ragasztották egymáshoz. Erös ház lesz ez, amelybe annyi bizakodás épül belé! Aztán készen lett az első emelet, a második, már a lépcsőház is kialakult, meg az ajtók és az ablakok helye. A lány ebben az időben sokat kacagott, mert nemsokára mégiscsak megkapja a májusfát. A negyedik és az ötödik emelet már olyan magasra nyúlt, hogy a teherlift drótkötelének jócskán megfordult a dobja, amíg a maltert felvitte a magasba. Hatalmas épületváz, csupa piros tégla és vasbetonoszlop. Már csak a hatodik emelet következett, az utolsó. Május első napján a lánynak eszébe jutott a régi május, amikor a kis fahídon ült a fiúval. — Gyere, megnézzük a házunkat! Kilépve a sarkon a nagy téglaépület váratlanul ugrott eléjük. — Nézd — kiáltott a fiú elragadtatva — nézd csak édesem... A májusfád ... Fenn a magasban, közel a nagy kékséghez apró zöld fácska hajladozott a piros téglák tetején a napsütésben, színes szalagjait lobogtatta a szél. A kőművesek ezzel jelezték. hogy befejezték a munkát. A lány a fiúba karolt, úgy nézték az apró fácskát. Hol van ez a falu büszke májusfáitól! S mégis ilyen szép májusfa talán nincs is több a világon. — Azért — mondta a fiú, és kissé felemelte a lány állát, hogy nagy szürkészöld szemébe lássoni — azért engem is szeretsz, úgye, ha nem is én hoztam neked a májusfát ? A LÁNY pajkosan elmosolyodott, nézte a libegő szalagokat, a piros téglafalakat és a fiút. — Igen ... így is csak téged szeretlek. iimiiiimiiiimmiimiiiimimimmiiim »Szovjetoroszország polgármesíere« A bratislavai Nemzeti Színház balettegyüttese szerdán nagy sikerrel mutatta be Kara Karajev szovjet szerző Üt a viharban című táncjátékát. (J. Herec felv.) így nevezték Mihail Ivanovics • Kalinyint a szovjetország honpolgárainak milliói, akik 15 évvé

1 ezelőtt bekövetkezett haláláig rajongó szeretettel tisztelték és atyjukként becsülték. Kalinyin elvtárs élete egy történelmi korszak volt a párt forradalmi szolgálatában. A tveri kormányzóság (mai kalinyini terület) Verhnyaja Trojica falujából, egy zsúpfödeles parasztházból indult el élete útja, mely a legmagasabb posztok egyikére vezetett: a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke volt halálakor. A Verhnvaja Trojica-i parasztgyerek a pétervári Putyilov-művekben járta ki a forradalom iskoláját. Nemcsak jó géplakatosnak tanult ki. hanem emellett megtanulta az idősebb munkásoktól, hogyan kell eredményes forradalmi harcot vívni a cári zsarnokság ellen, hogy jobb legyen a dolgozó emberek élete. A forradalmi tűzben, a gyakorlat talaján érett, elszánt harcos lenini bolsevikká, a párt eszméinek izzólelkü, meggyőző propagálójává, a nagy ügy elszánt, önfeláldozó harcosává lett mindenütt, ahová a párt állította. Kalinyin elvtárs a propaganda nehéz, de hálás területét szemelte ki magának: az új ember neveléséért folytatott, sok kitartást követelő har cot. Nagyon szerette az ifjúságot, a jövö képviselőjét, megértette problémáit és minden kérdésére kimerítő marxista választ tudott adni még a legnehezebb időkben is. A marxizmus-leninizmus lelkes hirdetője volt, de e nagy tan elsajátítását nem úgy értelmezte, hogy az ifjúság biflázzon be bizonyos tudományos tételeket! Nem, tőle, aki a forradalom viharában, a harci gyakorlat! ban edződött marxistává, bolsevikká, i távol állt a dogmatikus merevség. Ő Leninnel egyetemben művészetet . látott a marxizmusban. „Marxistának lenni annyi, mint alkotónak len| ni ... Mit jelent az alkotás? Mi különbözteti meg az iparost az alkotótól?... AZ, ami a művészt az egyszerű festőtől... Az alkotó — az egészen más! Beleviszi lelkét a legegyszerűbb munkába is. Az iparos is nagyszerű művész lehet, ha -lelket önt munkájába és a művész is iparossá válik, ha csak mázol lélek nélkül." Mihail Ivanovics szívén viselte a gyermekek nevelését. Egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy ne figyelmeztesse a tanítókat, a jövő embereinek formálóit magasztos feladatukra. Kalinyin elvtárs a tiszta jellem, a jó erkölcs harcosa volt, ostorozta az alakoskodást a képmutatást. „ ... a becsület, a megvesžtegethetetien jellem nemcsak imponál — e szó legmagasabb értelmében — a gyermekeknek, hanem át is ragad rájuk, mély nyomot hagy bennük egész életük folyamán". A Nagy Honvédő Háború idején elég gyakran hallatta szavát. A frontkatonák, a komszornolisták összejövetelein és más alkalmakkor beszélt az új, szocialista ember nemes jellemvonásairól: a kiapadhatatlan szocialista hazaszeretetrő, az önfeláldozó bajtársiasságról, győzniakarásról, emberiességről. Győzelemre, az áldozatok elviselésére buzdította a vörös hadsereg harcosait. „Talán sehol a világon nem szeretik az emberek annyira az életet, mint a szorjetországban. Amikor ezt az életet veszély fenyegeti, amikor élet-ha'álharc folyik érte, akkor ez az é!nivágyás a szovjet földön, a szovjet néppel együtt azt eredményezi, hegy a szovjetország polgárai elvesztik halálfélelmüket, a halál feleimét . legyőzni az embereknek az az igyekezete: megvédjük szovjet népűnk életét s ezzel mintegy megörökítjük saját életünket." Nemcsak az ifjúságot, hanem a felnőtteket is nevelte „Szovjetoroszország polgármestere". A névtelen krónikás feljegyezte, hogy egy alkalommal, amikor szokásához híven Verhnyaja Trojicán, a szülőfalujában töltötte szabadságát a már aggastyán Kalinyin, panaszkodnak neki a lentépő asszonyok, hogy látástól vakulásig robotolnak, mert nagyszerű a termésük és örülnek, ha elsők lehetnek a beadásban, de a férfiak nem akarnak segíteni nekik, aktatologatással töltik az idejüket benn a kolhoz irodájában. Nosza Mihail Ivanovics tüstént beállított Vaszilij Taraszovhoz, a kolhoz elnökéhez. Dicsérte neki a termést, hogy milyen haszna lesz belőle a szovjet államnak, de azután megszégyenítette a férfiakat, hogy bizony nekik nincs részük a sikerből, mert mint mondták: a lentépés csak „asszonymunka". Másnap az asszonyok jólesően állapították meg, hogy minden férfi kivonult a lenföldekre és szokatlanul buzgólkodik. Mihail Ivanovics leckéjének foganatja volt. Cok derűs epizód őrzi a nagy ^ forradalmár emlékét, aki életében a legmagasabb állami funkcióban is úgy hozzánőtt a nép szivéhez. L L A Csemadok íakanovcei helyi szervezete karöltve a Vöröskereszt helyi szervezetével, a napokban sikeresen mutatta be Gárdonyi Géza: Fehér Anna című történelmi drámáját. A falu dolgo?pi mos,t arra törekednek, hogy mielőbb felépítsék az új művelődési otthont. Az építkezést az év végére szeretnék befejezni, hogy a téli estéket kellemesen tölthessék. (d. i.) A múlt év végén új hajtással gyarapodott a csehszlovákiai magyar sajtó: Temészet és Társadalom címmel népszerű tudományos havi folyóirat indult a Csehszlovákiai Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kiadásában. „Nem építhetjük fel a szocializmust, nem gyűjthetünk erőt í. kommunizmus felépítésére, nem fejleszthetjük a termelést és nem teremthetjük meg azokat az életfeltételeket, amelyek minden egyes polgárunk vágyainak valóra váltását teszik lehetővé, ha elhanyagoljuk a politikai és tudományos ismeretek hazánk minden táján való terjesztését". Ezekkel a szavakkal bocsátja útjára az új lapot a társulat szlovákiai elnöke, Topoľský egyetemi tanár, s ezek a szavak a lap küldetésének lényegét is kifejezik. Ha a lap megjelenésének olvasóvisszhangját kutatjuk, az öröm és az elismerés hangja köszönti az új hajtást. „Nagyon szükséges volt már ez a folyóirat — írja Budai József MűIáról. — Formája és kivitele nagyszerű, s szép borítólapjai megnyerik az olvasók tetszését". Szunyogh Júlia Imel'ről 18 előfizetőt gyűjtött a lap számára. „Mint tanító, kötelességemnek éreztem, hogy a lapterjesztést segítsem" — írja levelében. Horváth Tibor Dunajská Stredá-ról, Svarda Gyula Sládkovičovôról, Talló Kálmán Veľký Bielről és Köteles János Šahyról hasonlóan nyilatkozik. Štefan Šturc a Dimitrov Üzem szocialista munkabrigádja nevében szintén arról ír, milyen szeretettel fogadták a brigád magyar tagjai az új lapot. Jelentkeznek azonban olyan igények is, mint Breizer Ottóé, aki sportról, színházról, divatról is akar a lap hasábjain olvasni. Bár az elképzelés kissé furcsának tűnik, a szerkesztőség véleménye szerint helyt adnak a kérésnek, s tudományos alapon ilyen problémákkal is foglalkoznak majd. — Az a célunk, hogy népszerű lapot szerkesszünk s ezt a helyesen A Természet és Társadalom edd

?jji számaíró megválasztott probléma-felvetések útján érhetjük el — mondják a lap szerkesztői. — Az olvasók érdeklődése pedig csak segíti a helyes választást. Hat hónap telt el azóta, hogy az első szám megjelent. A folyóirat iránti érdeklődés s az említett vélemények azt nyugtázzák, jó utat választott a kiadó, s helyes úton jár a szerkesztőség. Igényes lapot akartak az olvasók számára, s most a bíztató kezdet után még nagyobb igényességgel törekszenek az olvasótábor növelésére. Egy lap legjobb terjesztője a jó lapszerkefztés. S mivel a maga nemében egyedülálló tudományos jellegű lapról van szó, kétségtelenül nagy körültekintést igényel a lapszervezés, hogy a társadalmi és tudományos kérdések s az érdeklődés elevenjébe vágjanak az írások. Korunk a szocialista világrendszer hatalmas előretörésének és a világbékéért folytatott nemes küzdelemnek a kora. Méltán indult hát az első (decemberi) szám Vítézslav Nezval Béke-dalával, Az említett számban rendkívül hasznos írásnak mondhatjuk A tudomány és technika jövője című cikket, a hazai problémákat felvető Kenyér a mocsárból, valamint a Itakéták a természetben című írásokat. Ha az idén megjelent 5 számot akarnánk értékelni, a legjobbnak az 5. számot mondhatjuk, melyet az igényes kivitel és a gazdag tartalmi összeállítás egyaránt jellemez. Míg a/ előző számoknál érezhető némi útkeresés, a nemzetközi szám már utat talált, s egyben követendő példát ad a további igényes munkához. A szo cialista tábor országaiból, az egyes problémákból és sikerekből ad ízelítőt a szám, helyes arányérzékkel, s érdeklődésre egyaránt számot tartó írások megjelentetésével. Az ember és a kibernetika, Meg lehet előzni az érelmeszesedést?, Gyógyító atom, Az emberiség csillagkora című cikkeket sorolhatjuk ide elsősorban. A lap előző számaiban is kétségtelen a szándék, hogy tudományos szemmel az élet bonyolúlt, a sokszínű problémáira adjanak választ. Milyen lesz Csehszlovákia a 20. század alkonyán? című írás (3..—4. szám) a jövö távlatait vázolja, Műanyagok a mezőgazdaságban (3. szám), Virágzó gyümölcsöskertek Dél-Szlovákiában (u. o.) Szahara — Afrika reménysége? (1. szám). Útvonalak a világűrben (u. o.), Köddel a fagy ellen (2. sz.), valamint a pedagógiai és orvostudományi cikkek is az igények sokoldalú kielégítésével számolnak. Ezekben a számokban azonban ittott némi aránytalanság is fellelhető. Az aránytalanságot főleg tárgyi értelemre vonatkoztatjuk. (Anyagcsoportosítás). A második számban például a lakásproblématika (lakáshigiénia), modern lakás (két ízben szerepel. A decemberi számban pedig „A nagy ember és a tenger" címmel Hamingway-ről olvashatunk. Bár az .anyag kétségtelenül érdekes, vitatható azonban, hogy a lap jellege mennyire bírja. Nem akar ez a rrreg"jegyzés amolyan méricskélés lenni. Csupán az olyan tárgykörök, mint a Kelet-Szlovákiai Vasmű, a híradástechnika és az űrhajózás, az atom )ékés felhasználása és az izotópok, iutomatizáció, valamint az egyes íletmüködésekkel kapcsolatos jelenségek, vagy az ipar új készítményei ránt megnyilvánuló érdeklődési';szeretnénk ösztönözni a figyelmet 'íven szempontból a Véda a život, a Naša veda és a Technický magazin ivakorlata is előnyös segítő lehet. Külön kell szólni a lap hasábjain a CSKP 40. évfordulója alkalmából közölt cikkekről. Ezek közül Liptaková, Vietor, Róják és Ámort elvtársak t iá sait kell kiemelni, akik helyes temafeldolgozással rövid cikkek keretében érzékeltették a párt negyven éves harcos múltját. A pedagógiai jellegű írások a családi és iskolai nevelés jobb együttműködését, a helyesen alkalmazott nevelési módszereket szolgálják. A tudományos világnézetre nevelés igényeit olyan, a tárggyal közvetlen foglalkozó cikkek segítik, mint Az egyház és a szociális kérdés, Az egyház és a revansizmus, Szegények az isten szolgái? stb. E tárgykörhöz kívánkozik a házasság és család, valamint a lelki élet erkölcsi problémái is, stb. Elismeréssel kell szólni a lap nyelvezetéről. Annak ellenére, hogy e cikkek túlnyomó többsége idegen nyelvekből fordított, szinte meglepő a helyes szakkifejezések és a statisztikai követelményekkel szemben támasztott igényesség. A rossz fordítás példája mindössze egy írás, az első számban megjelent „Hazánk legnagyobb vízierőműve" című cikk. A pongyola fogalmazás és helytelen mondatszerkesztés mellett például ilyen értelmetlenséggel találkozhatunk benne: „Ezen a terepen az építés befejezése után üdülésre fognak járni a dolgozók. Elképzelhetjük, amint az erdős dombtetőről jön nek lefelé az úton, ahol most még futószalagon és csöveken keresztül árad a cement és a homok a hatalmas betonkeverőkbe, a gát fölötti magas teraszon." Olyan kicsiségről nem' is szólva, hogy a villamosítás helyett villanyosításról beszél a fordító. A 2. számban elírásból kerülhetett ilyen szállóige a lapba: „Az ismétlés a tanulók anyja". (Helyesen a: tudásé!) Szólni kell még a lap kimondottan szórakoztató részéről: a fejtörökről és a keresztrejtvényről. „Érdekes feladatok" címmel először a 2. szám közölt matematikai fejtörőt. Azt hiszem, ezt a gyakorlatot érdemes a további számokra is kiterjeszteni. A keresztrejtvényekről annyit: mint semmi, úgy ez sem lehet öncélú. Elmés, ügyes összeállítású a decemberi szám „Afrika az afrikaiaké" című keresztrejtvénye, az 1. szám „Faíusi esték" című tréfás fejtörője, — sormegoldásaiban azonban gyengének és naivnak tűnik az 5. számban közölt rejtvény. Az elmondottakhoz tegyük hozzá még azt is: örömmel üdvözöltük az új lapot, öröm ma tudni, hogy feladatát általában helyesen értelmezte, s megjelent hat számával jól vizsgázott az olvasók előtt. Megjegyzéseink amolyan szépséghiba jellegűek, s a közös cél, a kulturális forradalom időszakában feladattá érett szándék: a többet, jobbat adni igénye vezetett bennünket. Szükséges, hogy az iskolák és a társadalmi szervezetek magukénak érezzék a lapot, segítőtársat lássanak benne a múlt káros csöke'.'ényei leküzdéséért vívott harcban, és az új világ építő feladataiban egyaránt. A lap szerkesztőségének az olvasótáborhoz intézett kérését ezúton s csak továbbíthatjuk: „Ha van dicsérő szavuk, ne nekünk, hanem barátaiknak, ismerőseiknek, munkatársaiknak mondják el! Nekünk a szerkesztőségbe írják meg bíráló hozzászólásaikat, esetleges javaslataikat. Hadd fokozza megelégedettségük oéldányszámunkat, közreműködésük pedig lapunk minőségét!' Az együttes munka erőt jelent és segítséget. Az ebből sarjadó gyümölcs pedig a lapinditást indokló szándék lehet: a csehszlovákiai sajtó új hajtása minél több családhoz kopogtasson be - kedves vendéaként, hogy fényt, kultúrát, műveltséget vigyen, s ezzel is segítse szocializmust építő világunkat. FONOD ZOLTÁN ÜJ SŽÔ 6 * 1961. június 3.