Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-03 / 153. szám, szombat

R

obog a vonat. Végig Szlovenszkón. A Tátra tündérpalotái hiába szikráznak a napon, Korompán mutatónak már csak egyetlen egy kémény meredezik az ég felé és a liptói szegény vityillók és kalyibák, a görnyedt hátú szegény szlovákok és a vonat után bámuló sovány gyerekek minden csillogást, minden hamis fényt széttépnek. A Vág völgye: alig ringó kalászok, perzselődő kenyér, nagy cukorrépatáblák és hőségben izzadtságot törlő földkulik. Bent a vonatban: munkanélküliségből munkátlanságba hazavándorló famunkások, adósérelmeket nyögő kisemberek és kereskedők, vakációra hazasiető és még sem boldog diákok és turisták, idegenek, akiknek csak egy szó létezik: Tátra. Hallgatom az embereket, benézek a fülkékbe, végigjárom a vonatot, hallani akarom azt az egyetlen szót, mely ebben a pillanatban Szlovenszkót, a mát jelenti. Az üzemi gyűlések, demonstrációk, tiltakozások, táviratok egyetlen szavát itt is hallani akarnám, ahogy az emberek — fé've és gúnyosan, vagy harcos dacca- szeretettel — mondják: Major. Iťi a vonatban nem hallom. Pedig holnap kezdődik Szlovenszkó nagy pere, amikor „Major elvtárssal az egész szlovenszkó! dolgozó népet ültetik a vádlottak padjára — egész Szlovenszkó népe tehát Major elvtárs mellé áll" (immunizálva Stefka képviselő jűn. 23.-i beszédében.) Két hét múlva. Újra robog a vonat. Újra végig Szlovenszkón. És i-ől két hét előtt nem igen akart.« tudni, akivel nem törődtek, azt most a szájukra veszik, kóstolják, ízlelik, tárgyalják, fejcsóválják, törődnek vele, felfigyelnek a nevére és mondják, továbbadják és a vágtató vonattal, a távírógéppel, a telefon drótban, az újságpapiroson egyetlen egy név száguld és beszél: Major! Szlovenszkó ma egy nyelven beszél: Majorról beszél. És ebben a pillanatban az egész világ szintén így beszél Szlovenszkóról. így tudja egyformán Romáin Rolland és az amerikai, az indiai, a francia vagy német proletártestvér. Szlovenszkó Kosúton lett történelem: vérrel aláhúzott, igazságtalan valóság. A magyarázó szöveget a Major-per szolgáltatja. Két utas beszélget. Jólöltözött polgárok. — Hallotta már? Major nyolc hónapot kapott. — Csak nyolc hónapot? Milyen ártatlan lehet ez az ember! E

gy ember „csak" nyolc hónapot kapott, mert ártatlan. Mert gyáva csendőrgolyók három munkáséleteit oltottak ki, „mert a haza üdve így követelte, mert a törvény, a rend, ezt parancsolta." (Az egyik csendőr vallomása.) Egy ember ártatlanul nyolc hónapot kapott, mert a csendörök a tőkét kiszolgáló kolonizátorok minden brutalitásával a magyar földszegények és nincstelenek kenyeret sikoltó tömegébe lőttek. Nyolc hónapot kapott egy ember, mert a diószegi cukorgyárban „kutyák módjára bánnak az emberrel", hogy a Morván túli részvényesek teletömhessék a zsebüket. Nyolc hónap, hogy az ügyész a csendőrök érdemeit dicsőíthesse. Nyolc hónapot kapott egy ember, mert ártatlan, mert minden bün, melyet rákentek, visszafelé sült el, mert a vád teljes egészében megdőlt. Egy ember, aki ártatlan, akinek bűntelensége már nem is sikolt, mert már csak grimaszt tud vágni, és aki mégis bűnös, ezerszeresen és halálosan bűnös, mert — kommunista. A Major-per az osztálybiróság egyenlőtlen fegyverekkel vívott harca Majoron keresztül a kommunizmus ellen. A cél: lehetetlenné tenni a tömeg, a nyilvánosság felé Majort és a kommunista pártot. Major: az elkeseredett népet csendőrszuronyok elé vezető demagóg, aki aztán gyáván a földre veti magát, hogy a saját bőrét meqmentse. A kommunista párt: a rendet és nyugalmat állandóan veszélyeztető felelőtlen igazgató. Ez volt a per politikai célja. Ezért kellett kihangsúlyozottan bűnügyi perré minősíteni. Az eredmény: a Major pör Major személvén át — e kommunizmus tisztaságának, hitének, akaraterejének győzelme a burzsoázia csak paragrafusokra támaszkodó farizéizmusával szemben. wV.iyész ellenére, nyolc hónap II dacára. Mert azzal, hogy egy ártatlan embert ítéltek el, kimondották az ^ítéletet önmaguk felett. Égy rendszer, mely Majorokat kénytelen elítélni, hogy a maga igazát, a fennmaradását biztosíthassa — pusztulásra érett. Ez a Major-per mindenki felé érthetően beszélő nagy tanulsága. Egyetlen ember. A vád is mindent rárakott, ö volt a három halott gyilkosa, az ő rejtett fegyverei sebesítettek, az ő részvényeiért kellett sztrájkolni, „aljas és becstelen Fábry Zoltán: •••és a dolgosok Ítéltek szándékból", ő volt az, aki asszonyok szoknyája és gyerekek ártatlansága mögé bújt, ö és nem a kenvértelenség és nincstelenség izgatott, ő és nem a diószegi cukorgyár bánt „kutyák módjára az emberekkel." ö, egyetlen ember. És íme: nem roskad össze annyi klmesterkélt „tényálladékra." Él, áll, mosolyog. Gúnyosan bólint a fejével, hogy a következő pillanatban a szent harag tiltakozása ugrassza t'el a vádlottak padjáról, amíg a bírói parancs belé nem fojtja a szót. Bűnbak. A kiontott vérért, mely vádol, a szegénységért, a nincstelenségért, mely megmaradt, a cseh töke kolonizációs politikájáért, mely nem ismer szentlmenta!izmust! Egy pusztulásra ítélt társadalmi és gazdasági rendszer, hogy hibáit, mohóságát, lehetetlenségét elkendőzze, a legravasszabb fogáshoz nyúl: egy másik rendszerre keni. Egy csapásra két legyet! Nem a csendőrök, a gyilkosok, nem a csendörszuronyokat mozgató háttéri érdekek, de az ennek a rendszernek hibáit, osztályérdekeit mindenütt és mindenben felmutatni tudó kommunizmus és annak képviselői. Jelen esetben Major. Egyetlen egy ember. És ezt az embert nem tudják földreteríteni, mert ez az egyetlen ember tudja, hogy ő ott a bíróság előtt ennek az eszmének a képviselője, hogy nem vádlott, de vádló a kommunizmus nevében. És ezért győzhetetlen, ezért él. Ezért tud nevetni és ezért kell beléfojtani a szót, ha nagyon megmondja az igazat. És ezért terjed, száguld a neve és feszíti u különböző ajkakat, és ezért száll feléje mindenfelől a köszöntés, az üdvözlés, a legnagyobb, a legegyszerűbb kitüntetés: Major elvtárs. M

ost ott ül a vádlottak padján, karján a vizsgálati foglyok rózsaszínű szalagja. Mellette börtönőr gumibottal, revolverrel. Előtte a bíróság, szembe vele Masaryk képe. Oldalt áz ügyész. A bírósági tárgyalás legfontosabb személye a jegyzőkönyvvezető. A védők mindjárt a tárgyalás kezdetén gyorsírót követeltek, de a bíróság ezt az indítványt is elszabotálta. Győzött a bírósági jegyző, egy ukrán emigráns, akinek a szobáját állítólag még ma is a cár képe díszíti. A cseh ügyész, a Szovjetuniót gúnyoló szavazóbíró és az orosz emigráns a szlovenszkói osztályharcos proletariátus és a magyar kisebőségi sors egy legfontosabb perében: ehhez nem kell kommentár! A hallgatóság. Az agrárszociáldemokrata kormánylap „A Reggel" írja: „A pör általános érdektelenség mellett folyik". Hazugság. Kormányés szociáldemokrata szempontból érthető és szükséges hazugság: a kosúti ügyet, mely túlnőtt az országhatárokon, lokális semmivé, jelentéktelen tyúkperré kell degradálni. Az igazság ezzel szemben ennyi: a jegyeket nem az erre illetékes bírósági szervek, de a pozsonyi rendőrség politikai osztálya adta ki, (ami ellen a védők tiltakoztak Is) és ezek csak „megbízható" személyeknek adtak jegyet. A vád nem kevesebbet akar bizonyítani, minthogy Kosútiból indult volna ki a forradalom. Negyven állig felfegyverzett csendőrrel szemben maximum százfőnyi fegyvertelen tömeg állt. köztük gyerekek és asszonyok. Tehát: világforradalom. A csendőrök revolverekről tudnak, „nagy veszedelemről", az ügyész gépfegyverekről és pontos stratégiai tervről, „a temető volt "hz a stratégiailag fontos pont. ahova a jelentések befutottak. Major volt a vezér, Fabianics a vezérkari főnök, és Prochászka az összekötő tiszt."! Az Országos Hivatal „rohambrigádokról" tud. És mindezt ..bizalmas jelentésekből" és a kommunista párt állítólagos körleveleiből. Amikor a védők legalább ezeknek a körleveleknek a bemutatását kérik, a tanúk, az ügyész és a bíróság „hivatalos titkot" fontoskodnak és hallgatnak. Ez a vád már nem is vád, már csak gyerekes mumus, mely csak a félelmet Igazolja. Csendőrgolyó. ügyész és Országos Hivatal egyaránt. A félelem internacionáléja újra levizsgázott. i M

i volt Major bűne? A vádirat szerint ennyi: „A vádlott mint felbujtó és vezető vezette az általa felbujtott és tudtával kövekkel, késekkel és lőfegyverekkel felfegyverzett tömeget, melynek célja az volt, hogy erőszakkal és fegyveresen ..." stb. Dajkamesékre nincs terünk. A lényeg: Major azt mondta: „Asszonyok és gyerekek előre „és rohamra vezette a népet, ő maga azonban lefeküdt. A csendörök önvédelemből használták a fegyvert szorongatott helyzetükben Janošik főhadnagy parancsára. így mondják az ügyész szerint egyedül megbízható csendörtanúk. A munkástanúk azonban egymás után olyan dolgokat vallanak, melyek csöppet sem illenek be a csendörvallatási segédlettel felépített vádba. „Asszonyok, gyerekek előre" ezt senki sem hallotta, de igenis mondtak ott valami egészen mást. Ezt: ..Kenyeret adjanak és ne golyót!" És mert kenyeret nem kaptak, a kosúti utcán felporzott a csendőrgolyó. Három halott és számos sebesült tanúsítja, hogy Kosútoc nincs más bűnös, mint a csendőrgolyó, és <hogy nem lehet más vád, mint a kenyér vádja a csendőrgolyó ellen. Amíg kenyér helyett csendőrgolyót adnak, addig mindig a csendőrgolyó a bűnös. És ami vádo!, az mindig a hiányzó kenyér, és amíg ez így van, adig mindig a Majorok lesznek a bűnösök, mindig azok, akik kenyeret mernek követelni. Mindig az izgatók. Major, az izgató. Rappan, a vád tanúja beszél: „Major már a galántai tárgyaláson kért minket, hogy elégedjünk meg a harminc százalékos béremeléssel, mert nem igen „fechtolhatunk" a mai időkben. Megnyugtatott minket és mi hallgattunk a szavára." Supayné, diószegi gyári munkásnő: „Diószegen úgy bántak velünk, mint a kutyákkal. Voltunk már a náőelniknél is. ő megígérte, hogy segít majd rajtunk, de persze nem csinált semmit. Erre ki máshoz fordulhattunk volna, mint Major elvtárshoz, aki egyedül segít a szegény népen. Ott voltunk Galántán^ és ott kérték őt az emberek: „Gyere ei Kosútira és nyugtasd meg a népet". Amikor aztán meghallottam, hogy Major elvtárs tényleg lejön, odamentünk. Amikor megláttam Major elvtársat jönni a temető felől, kötelességemnek tartottam, hogy odamenjek hozzá, hogy mondjam neki: „Cesť, Major elvtárs!" Ennek az asszonynak a vallomására mondta az ügyész: „Minden szava hazugság", a legszebb, a legigazabb, mert hamisítatlan, mert nem lehet belőle elvenni semmit és nem kell hozzátoldani semmit. „Asszonyok és gyerekek előre", vagy egyszerűen Major szájából: „Előre!" ezt senki sem hallotta a csendőrökön kívül. De igenis, hallották egyes tanúk: asszonyok félre! És maga az egész kiáltozás, vagy ahogy Kosútiban mondják a „dőzs" csak akkor kezdődött, amikor Majort leütötték. Ekkor ilyen kiáltozást hallottak a tanúk: „Leütötték Majort!" „Ne engedjük őt verni!" „Ne hagyjátok Majort!" A

csendőrök és a csendőrfőhadnagy azzal, hogy leütötték Majort. a tömeget provokálták, és a tömegből ki is váltódott egy ösztönös elemi előrelendülés. Es volt három, maximum öt ember, aki oda akart ugrani, hogy az elhanyatló Majort felsegítse. Erre a „támadásra" dördült el a sortűz. Az orvosszakértőtf kénytelenek bevallani, hogy majd minden seb a háton van. Támadó tömegnél mellben, szívben, fejben kell, hogy legyenek a sebek. A csendőrdüh és csendőrfélelem tehát a már menekülő tömegen vett bosszút. Az ügyész nagy stratégiai koncepciója pillanatok alatt összeomlott, a gépfegyve • rek bedugultak, a rohambrigá'dok, „a vezérkari főnök" és az „összekötő tiszt" úgy látszik felmondták a szolgálatot. Az orvosszakértő humánus ember. Az egyik halottról megállapítja: „Ügyis tuberkulotikus volt". Azaz a csendőrgolyó ebben az esetben csak jótéteményt gyakorolt... A humánus csendőrök. Pszota Mária 51 éves asszony vallomása: „Amikor láttam, hogy az enyéim elvéreznek, szaladtam a postamesterhez, hogy orvosért telefonáljak, de a csendörök nem engedtek. Elszaladtam a majorba, mert ott is van telefon, de itt sem engedtek. Erre befogtunk a báró úr kocsijába és elmentünk orvosért. A kocsis kikapott az uraságtól, hogy hogy mert befogni és a cendőrök is felelősségre vonták". Halottakat és sebesülteket csinálni: azt tudnak, de orvosra gondolni és kocsit adni: azt már nem. Dögöljön a férgese! A csendőr- és uraságmentalitás kezet fogott. Kéz kezet mos. A szuronynak nincs gazdája, a halottnak nincs vizsgálóbírája ... Ha valahol gyilkosság történik, összeütközés, összetűzés: kiszáll a vizsgálóbíró, megnézi a legyilkoltakat, megállapíttatja a halál körülményeit és keresi a tetteseket. Dr. Weichherz védő Fodor vizsgálóbíróhoz: „Egy jegyzőkönyvben sem találtam nyomát annak, hogy Ön megvizsgálta volna, ki szúrta e Thurzót. Ez iránybah nem nyomozott? Fodor vizsgálóbíró: Ezt nem tartottam fontosnak. Dr. Weichherz: Nem? És a csendőröktqj sem kérdezett ilyesmit? Fodor: Nem. Én nem a csendőrök ellen tartottam vizsgálatot, az én feladatom az volt, hogy lefolytassam a vizsgálatot a hatóság elleni erőszak ügyében. Ehhez a párbeszédhez megjegyzést fűzni nem szabad, legfeljebb aláhúzni egy másikká'. Dr. Weichherz védő: Nem mondhatná meg, ki szúrta le Thurzót, az egyik munkást bajonettel? Skrivanec csendörőrmester: Talán valaki a tüntetők közül, hiszen a nép között ma annyi rejtett bajonett van. A bíróságnak nem lehet célja a gyilkost kikutatni, felesleges is, ott van Major: ő a felelős mindenért." De mi tudjuk, hogy minden szuronynak. minden sortűznek van gazdája és oka. És ez az ok, ez a gazda nem Major. A csendőrszuronyt le kell tagadni, a csendőrgolyót pedig igazolni. Támadással, nagy veszéllyel, forradalommal, világforradalommal, A „támadók" pedig közben így beszélnek: a sebesült Takács Emil: „Aztán elnyomott a keserűség és elkezdtem sírni, hogy olyan jó cimborám, mint Gyevát János elesett." Uhrovics József vallomása: Azt akarták, hogy Major képviselő úrról azt valljam, hogy ő oktatta ki a népet és uszította a csendörök ellen. De én azt nem mondottam, nekem mindegy, ha agyonlőnek is. én csak az igazat mondom. Nekünk már nincs veszteni valónk. „Mi éhesek vagyunk és nem verekedni akarunk", lyen vallomások ellenére hogyan igazolják a csendörgolyót? Egyszerűen kijelentik: a tömeg lőtt először.. Sen ki sem hallotta, senki sem látta, de minden jegyzőkönyvben benne van. Minden, ami történt, az itt történt és nem a kosúti főtéren, A csendőrök lőttek, tehát a csendőrök csinálják a jegyzőkönyvet. Dr. Weichherz védő beszédéből idézek: „Furcsa az, amikor tolvajokra bízzák, hogv nyomozzák ki a tolvajt". Csendőrök lőttek, tehát be kell venni a tanúvallomásokba, hogy más lőtt. Egy kék ruhás es sárga cipős idegen. A misztikus valaki, A senki, A tényállás a csendőrök javára mác előre fel volt fektetve, a vád Major kárára már meg volt konstruálva, már csak tanúkat kell szerezni és velük aláíratni. Felolvassák nekik, akiket már a tanúzás pillanatában úgy kezelnek, mint a vádlottakat. Az elöljáróság kulák tanítói állítólag részt vettek a vallatásban, de kiderült, hogy csak egynél, viszont voltak emberek, akiket hétszer hallgattak ki a csendőrök. De még ők is elismerik, hogy „hát kemény hangon beszéltek bizony, ahogy csendőrök szoktak", csak az egyik elöljáró, aki folyton, „igenis kérem szépen", „alászolgálja" és más farkcsóválással kedveskedik a bíróságnak, tudja másképp: „Tekintetes törvényszék, szépen csendesen beszéltek ott a csöndér urak és mondták az embereknek, hogy szépen valljanak." Dr. Weichherz az egyik tanúhoz: „ÉS mondja csak, olyan szépen beszéltek ott magához a csendőrök, mint itt az urak? Tanú: Egy csendőr mellém ült, gumibot volt a kezében, és azt mondta, annyiszor fog vele a térdemre ütni, ha nem azt mondom, amit ők akarnak. Három napig hallgattak ki, már olyan voltam, mint egy csont. Kemény padlón kellett feküdni, nem volt szabad megmozdulni." Egy másik tanú: „A csendőrök azt mondták, ha azt akarom, hogy kihúzzanak ebből a bajból, melybe kerültem, akkor azt kell mondanom, amit ők akarnak. Amikor azonban én azt mondtam, hogy Major elvtársat leütötték, akkor olyan gyorsan vertek a lábomra, mint a cimbalomra. Két oldalról kezdtek pofozni, hogy mondjam meg hamarább, hogy egy kékruhás és sárga cipős embernél revolvert láttam". Ezek a jegyzőkönyvek! Majornak is van valami véleménye róluk: Major: „Én most rá akarok mutatni azokra a metódusokra, amelyekkel ellenem dolgoztak kezdettől fogva. Rá akarok mutatni, hogy a csendőrök olyan terrorra! gyártották ellenem a jegyzőkönyveket s olyan eszközökkel, hogy az egyetlen más kultúrállamban sem fordulhat elő". Elnök: (Csönget és erélyesen közbeszól): „Nem engedem meg, hogy ön itt politikai programbeszédet mondjon. Ön vádlott, s nincs joga ahhoz, hogy kritikát gyakoroljon." A két koronatanú: Az egyik Janošik főhadnagy, a sortűz értelmi szerzője. Nem vádlott, de tanú. Koronatanú. A tipikus csendőrtisztté avanzsált zupásőrmester. A nagy fiú, aki zavartan törli az izzadtságot a homlokáról és nem mer Major szemébe nézni. Egyetlen érdeme és szavahihetőségének mértéke feljebbvalója és az ügyész szerint az, hogy már huszonnégy éve csendőr. Többet nem is lehet róla mondani. Az ügyész vádbeszédéből: A sortűz nemcsak jogos, de szükséges is volt... Ha majd egyszer megírják Szlovenszkó történetét, akkor a csendőrök érdemelt aranylapon kell megörökíteni. Jó fiai voltak ők a hazának, akik sokszor szenvedtek és haltak meg a hazáért. Keressétek fel sírjaikat Szlovenszkón. Koszorúzzátok meg a sírhantokat és ültessétek tele virágokkal... A Major perből kell, hogy épp a munkásság tanuljon ..." A

végszó jogán Major beszél: „Miért ítélkeznek itt felettem? Azért mert kommunista vagyok, mert ennek a pártnak vagyok a képviselője, mert egész életemet a kizsákmányoltaknak, a szlovenskói dolgozó nép felszabadító harcának szenteltem ... Az ügyész említést tett azok ról a szociális törvényekről, melyek úgymond a dolgozók érdekeit szolgálják. De ezek a szociális törvények csak papíron vannak meg. Már a kosúti események ut^n olvastam, fiogy az Országos Hivatal még márciusban adott ki a földmunkások béreire vonatkozó utasításokat. Ha a feltűzött szuronyú csendőröket a földesurak ellen küldték volna, hogy őket a megállapított bérek kifizetésére kényszerítsék, sohse került volna sztrájkra a sor. így a földmunkásoknak a szó szoros értelmében olyan béreket kellett sztrájkkal kiharcolniok, melyeket papíron már régen megadtak nekik. A kommunista párt bebizonyította, hogy a dolgozók mindennapi kenyeréért harcol. Módszereink helyesek, a tüntetések szükségesek, a munkanélküliek egy darab száraz kenyeret sem kaptak volna, ha nem tüntetnek a kommunista párt vezetésével. A kisgazdákat az adóterhek agyonsújtanák, ha a kommunisták vezetésével, nem lépnének fel ellenük... Az államügyész gúnyosan jegyezte meg, hogy a kosúti akcióval a pártban megrendült pozíciómat akartam megszilárdítani. Nem prokurátor úr, arra nekem nincs szükségem. Ha biztos pozíciót, nyugalmas életet és kényelmes jövőt akarnék, akkor nem lennék kommu, nista, akkor olyan pártnak lehetnék a tagja, melynek korrupciós alapjai vannak, és ahol búsásan fizetnek. Nem, mi nem hajszolunk pozíciókat. Igen, élhetnénk mi is kényelmes, nyugodt életet, hisz nekünk is van feleségünk, .vannak gyerekeink, akiket szeretünk, de van még egy nagyobb C|aládunk is: a szegény dolgozók osztálya, akikért otthagyunk minden családi boldogságot, akikért büszkén tűrjük el a csendőrök puskaütéseit, és akiket mi nem hagyhatunk el, még ha úszítanak is ellenünk, mégha piszkolnak és besároznak is... Olyan nyugodtan állok itt, mint ahogy Kosútin álltam a csendőrkordon előtt aktatáskámmal a kezemben „felfegyverkezve". Meg vagyok győződve róla, hogy ebben a perben nem a kerületi bíróság fogja kimondani az utolsó szót, ez a per, az itt meghurcolt eszmék visszatérnek a nép lelkébe, oda ahonnan kiindultak és a dolgozók ítélni fognak." Major elvtárs: a dolgozók ítélni fognak! 1931. ÜJ SZÓ 7 * 1961. június 1. •