Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-24 / 174. szám, szombat

Hmswika ~ A

Z ®M2M yDII

C A világ mindmáig emlékezik a csehországi Lidice véres drámájára, Franciaország fiai és lányai minden évben az emlékezés virágjaival díszítik Orsdour sírjait. A mártír helységek közé tartozik Kraszuha orosz falu. Hóhéra a 18. hitlerista hadsereg volt, amelynek törzskari főnöke Förtsch tábornok, háborús bűnös, a nyugat-németországi Bundeswehr mai főfelügyelője volt. Kraszuha —. mártír társaival, Lidicével, Oradourral és a többi, a fasiszták vandalizmusának áldozatul esett várossal és faluval együtt ma béke-memento, harcra, ellenállásra buzdít a háborús terveket kovácsoló gyilkosok ellen. /wwwwwwwwyw. Bratislava. Üj nemzedék az újuló, szépülő város fölött. (P. Haško felvétele). llllllllllMIIIIllllllllllllllllllllllllllllHllt!llllll!lillllllillllMIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIIIIIIIIIIIII Biztató kezdet, mely folytatást kíván > Az emberek szíves-örömest elképzelik életüket fegyverek nélkUI, de zene nélS kül az élet el sem képzelhető. Ez a Kabalevszkij-vallotta igazság jutott J> eszembe, amikor a CSEMADOK-rendezvények sorában az indulásnak szánt első c országos ének- és zenekari fesztivál programjával barátkoztam. Az éneknek, S zenének hatalma van, s mérhetetlenül fontos szerepe, hogy megszépítse az éle^ tet. A želiezovcei országos szemlén ez a szépség tárulkozott a nézők elé, S mintegy bizonyítva, a felszabadult nép felfedezi saját értékeit, köztük a nép? zene és népművészet szemet gyönyörködtető, szívet melegítő varázsát és szépS ségét. Mert mindaz, amit énekben, zenében és táncban a želiezovcei két napon ? láthattunk, e szépség megnyilvánulása, a művelődés forradalmának eredménye. Ez S a találkozó is csak kiemelte a tényt: ha van művészeti ág. műfaj, amely szo> cializmust építő rendszerünk sajátja, akkor az ének- és zeneegyüttesek s a színS padi táncművészet feltétlenül ezek közé tartozik. Kétségtelen, hogy volt halj gyománya, előzménye ezeknek, azonban felvirágzásuk csak a felszabadulás után S bontakozódhatott ki. Mert hatni és hódítani, milliókat gyönyörködtetni és szóra> koztatni, — erre csakis új társadalmunk adhat alapot. Szenyka Zsavoronok a kihűlt kunyhóban ült, az ablakén át kinézett a lombjukat vesztett almafákra: talán ma végre lehull a hó. Már nem gondolt anyjára, aki egymaga maradt a világon, nem gondolt arra, hogy hamarosan kivégzik s arra sem, hogy milyen jó volna végre enni. Feltette magában, hogy megboszszúlja apját, még aznap megszületett benne ez az elhatározás, amikor megjött a halála híre. Szenyka tudta, hogy a háborúban meghalnak az emberek, de hogyan ölhették meg ... apát?! Aztán elemózsiát csomagolt a tarisznyájába, játékaiért a szomszéd gyerekektől összecsukható bicskát szerzett és megkérte a visszavonuló katonákat, vigyék magukkal. Egész az erdőig utánuk futott. Mégsem vitték magukkal. Hazaküldték. Szenyka a szekerükbe dobta kétszersülttel megtömött tarisznyáját és hazafordult. A kést is oda akarta adni a katonáknak, aztán meggondolta magát, zsebre vágta. A kertek alatt igyekezett hazafelé, az utcákon már idegen katonák vonultak, géppisztolyukból lövöldöztek a tyúkokra. Anya a tornácon állt, tojásokat számolt le egy szemüveges katona sisakjába. — Több nincs. — Akkor majd magam keresek, —i vágta rá a szemüveges. Tűvé tette a házat, szeme megakadt a kemencesutba rejtett szitán. Az asztalra tette, levette róla a kendőt, amivel betakarták: tojások voltak benne. — Te csalni? No szép! - elővett egy papiros pénzt, odavetette anyának, és hóna alá kapva a tojással teli szitát kiment házból, hátra sem nézett. Másnap a faluban kihirdették: szolgáltassák ki a rejtőző katonákat, adjanak le minden fegyvert és hadianyagot. Aki vét a parancs ellen - agyonlövik. Mihelyt beesteledik, az utcán járni tilos. Éjféltájt bezörgettek az ablakon. Anya valakivel beszélt a pitvarban, aztán felkeltette Szenykát. Kinn az utcán sok volt az ember. Taligával siettek valahova: a magtárból hordták el a gabonát. Ivan Pavlov hangja hallatszott a sötétben: -. Fillimonova, a férjed frontharcos, öt zsák gabonát kapsz. Egyet őrizz meg J kolhoz számára vetőmagnak. — Anna Pavlova! Három zsák. Ne félj, vedd el... Ebből éltek egész télen. Szomorú volt az élet, az emberek lerongyolódtak, Szenyka nadrágját biliárdasztal zöld posztójából varrta anya, abban járt ki a földekre, segített anyának vetni, aztán learatni a rozst. A "határt járva a folyócska partján egy páncéltörő gránátot talált. Nem tudta, hogyan kell bánni vele. de hazavitte, elrejtette a kocsiszínben. Aztán szörnyű dolog történt. Ősz végén teherautó-oszlop szállta meg a falut. Elvitték a megmaradt jószágot, kitakarították a házakból az utolsó szem gabonát. Surát. az úttörővezetőt véresre verték, s elhurcolták magukkal. Szenyka magán kívül rohant a kocsiszínbe, felkapta a gránátot, de keze megint tehetetlenül lehanyatlott: hogyan kell bánni vele? Tüstént föl is tette magában, hogy az első adódó alkalommal kifaggatja a katonaviselt Iván apót, a szomszédot, mi a titka az ilyen gránátnak. Éjszaka leesett a hó. Szenyka a híd előtt kis gödröt ásott, belerakta a gránátot. Fémpalástjából erős vékony drótzsineg vezetett ki. Szenyka hóval betakarta a gránátot és a vezetéket, jómaga elrejtőzött lenn, a víz partján. Hogy ne keltsen gyanút, léket vágott a jégbe, horgászni kezdett. Porhov felől hamarosan tehergépkocsi-oszlop közeledett Az autók átkeltek a hídon, könnyű személyautó robogott szembe velük, amikor találkoztak, Szenyka látta, hogy a személykocsi bal első kereke már-már ráfut a gránátot rejtő kis hóbuckára. „Most!" Érezte, hogy a horog zsinegét hal rángatja, ki akarta még húzni a vízből, de keze a gránáthoz vezető zsinórt rántotta meg. Egy pillanatig azt hitte, hogy a zsineg elszakadt. De a fekete gépkocsi alatt máris láng csapott ki a földből, s a jármű valósággal felrepült a levegőbe. Szenyka leroskadt a hóba, úgy maradt mozdulatlanul, készen a halálra. A kraszuhaiak nem mérték otthon hagyni a gyerekeiket, ha elmentek hazulról. Mialatt Szenyka levegőbe röpítette a magasrangú fasiszta tiszteket szállító kocsit, néhányan, felnőttek, gyerekek a szérűn dolgoztak, a kévéket hordták a gabonaszárítóba. A teherautók nekivágtak a behavazott földeknek és körülvették a falut. A katonák lövésre készen tartott géppisztollyal rohantak a házak felé. A szomszéd falu felől még egy büntető század közeledett. A gyűrű mind szűkebbre szorult. Egyszerre fellángolt három útszéli ház. Sűrű füst csapott le Szenykáék házikójára, a szomszédos viskóból az öreg Iván apó futott ki az udvarra, magasba "emelt kézzel. Két katona ugrott mellé, fegyverükkel lökdösték kifelé az utcára. „Nem megyek! Löjje ..." — kiáltotta az öreg, szavát fegyverropogás fojtotta el. Mindenfelől szóltak a géppisztolyok. A katonák házról házra jártak, égő fáklyát dugtak az eresz alá és mintha gyakorlótéren lennének, kézigránátokat dobáltak be az ablakon. Már a fél falu lángban állt. amikor összeterelték a lakosságot. Két csoportra osztották őket s hajtották őket a kertek alján a falu szerűje felé. „Börtön, éhség, aztán Németország, tábor", gondolta Ivan Pavlov, a brigádvezető, akit a falu fejének tettek meg. Anna Pavlovna, a felesége Filimonovát pillantotta meg maga előtt. Szoknyájába négy gyerek kapaszkodott, az ötödiket anyja a karján cipelte. Anna saját kisfiának, Vityuskának könyörgő szavát hallotta: — Mama, ne menjünk erre ... A kolhoz nagy pajtájának tárt kapujában két katona állt. A többiek a lakosokat hosszú sorba állították. Pavlova felesége keresztül tört a katonák láncán, de alig tett három lépést, lelőtték. A család többi tagját a pajtáira vitték, ott végezték ki őket. A bűntető század a pajta tárt kapuja felé indította a népet. Anna előtt Filimonova állt az öt gyerekével. A kislányok térdre esve könyörögtek kegyelemért. Aztán mintha elvágták volna a szavukat — elnyúltak a véres szalmán. Kis időre elhallgatott a lövöldözés, helyette csapások zuhogását, csontok reccsenését lehetett hallani. Anna eltakarta szemét — megértette, pisztolyok agyával verik szét Filimonova gyerekeinek fejét. Hátulról szurony hegye fúródott a testébe. Ismét felugattak a géppiszolyok, valaki felsikoltott, Anna megbotlott, elterült a földön, s egy görcsösen rángatódzó kis testet magához szorítva, kúszott a pajta sötét, túlsó vége felé minél messzebb az ajtótól. E pillanatban égni kezdett a pajta, Anna körül golyók süvöltöttek, ahogy igyekezett eljutni a pajtának abba a zugába, Sikerült Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 40. évfordulójának tiszteletére a komárnói hajógyárban konferencia;, számos politikai és kulturális előadássorozatot rendeztek. Kulturális téren egyike a legsikerültebb rendezvényeknek a Slovenská kniha által megrendezett könyvkiállítás volt, mely a hajógyári II. lakótelepen levő üzemi kultúrotthonban volt Ez a szép kiállítás hűen tükrözte a kommunista sajtó harcos küzdelmét a dolgozók jobb életéért s egyben bemutatta a mai írók munkásságának az eredményét A több napig tartó könyvkiállítás iráni nagy érdeklődés nyilvánult meg. A kiáliíamelyet még megkímélték a lángok. Belefúrta magát a hideg szalmába, s még a lélegzetét is visszafojtotta. Fekete gyászoszlopokként szállt a magasba a füst Kraszuha fölött. Fönt fekete lepelként terült szét, s elfedte a napot, sötétbe borította a tájat. Szenyka Zsavoronok rémülettől tágra nyílt szemmel nézte a bokrok mögül az égő falut. Amikor az embervadászat kezdődött, hazafutott volna, de a félelem elvette az erejét. Besötétedett. Szenyka elindult a falu felé. Az üszkös romok közül csak a kémények lőttek feketén a magasba. Szenyka dermedten megállt a pajtá előtt. A még izzó szalmából egy aszszony mászott ki. Mint a vak. két kezét nyújtva közeledett Szenykához. Ajka érthetetlen szavakat suttogott, Szenyka ijedten félreugrott, aztán ráismert: Anna néni, Pavlova... Az asszony lassú léptekkel haladt előre, aztán megállt, körülnézett, a kémények fekete, jajongó felkiáltó jelei között szívet tépőn sírt a szava: Vitya! Nyina! Hol vagyok? Puha pelyhekben hullani kezdett a hó. Szenyka rémülten futásnak eredt az erdő felé. Nyomokat pillantott meg a hóban, követni kezdte. Alom kerülgette. Nem szabad aludni... fagy, tél van... A fenyőfák között tisztást pillantott meg. Közepén hósapkás szénaboglya. Belebújom, megmelegszem, csillant meg Szenyka szeme. Másnap reggel Szenyka továbbindult. Egy versztányira sem jutott a tisztásról, amikor szinte a feje fölött egy szakállas óriás bukkant elő, a fenyőfa lombja közül, megragadta a mellén keresztbevetett, zsákmányolt géppisztolyt és rákiáltott: — Mi a jelszó? — A partizánokhoz megyek. Maga partizán? — Hát ha a partizánokhoz — akkor gyerünk! Anna Pavlovna éjszaka elvergődött a közeli Rucsa faluba, de nem mert ottmaradni. Tovább menekült, Luzsok tanyára. Ott érte a hajnal. A legszélső házban sokáig élesztgették, vízzel mosdatták a perzselt testű, sebes asszonyt, míg végre magához tért. Aztán tovább szállították Grohotovoba. Az ottaniak értesítették a partizánokat, hogy Anna náluk van, hamarosan el is jött érte az alakulattól két fivére, Alekszej és Nikolaj. A pszkovi föld szörnyű bosszút állt Kraszuháért. Éjszaka utánpótlási oszlopok repültek a levegőbe, hidak omlottak össze, gránátok törték be a parancsnoksági épületek ablakait. A partizánok keze nyomát kemény betűk hirdették: „Halálért halál!" Anna férje, Andrej Pavlov sok más kraszuhaival együtt nemsokára levelet kapott, híradást szülőfaluja szörnyű napjáról. Sok földijét eltemette már a fronton, nemsokára ő is elesett egy rohamban, az általa felrobbantott ellenséges páncélos mellett. De a többi kraszuhai fegyvere hegyén vitte tovább a bosszú tüzét a fasiszták ellen, egymás után szabadították fel a lengyel, magyar, ausztriai városokat. Aztán elhallgattak a fegyverek, megtértek az emberek a háborúból, és kezük munkája nyomán új élet született. Fegyverek zaja helyett okos gépek duruzsolnak, és az élet énekét dübörgi a határban a traktor. Csak a Kraszuhába nem tért haza senki: nem volt, aki hazatérjen. A falu emlékét csak egy obeliszk őrzi, amelyre e szavakat vésték: „1943. november 26-án a német fasiszta betolakodók e helyen lőtték agyon és égették el Kraszuha falu 280 lakosát." Kissé odább az egykori falu helyét tábla jelzi. Fölötte fegyvergolyő tépte hársfák susogják gyászdalukat, odább két özvegy almafa nyújtja az égnek megperzselt karjait, mintha figyelmeztetnének: „Emlékezzetek! Ne feledjetek!" A. IVASCSENKO kiállítás tott könyvek közül legtöbbet a szlovák kiadásban most megjelent, Jurij Gagarinról, az első űrhajósról szóló brosúrából vettek. Megemlítésre méltók még a hajógyárban közvetlenül a munkahelyeken megrendezett kiállítások, melyek igen szép eredményeket mutattak ki a könyvárusítás terén. A villanyszerelők részlegén r.aco Ilona és Hrivík Ilona a néhánynapos könyvkiállítás keretében közel 500 Kčs értékben adtak el. A konstrukció részlegen pedig kb. H00 korona értékű könyv talált kultúrát szomjazó gazdára. Szénássy János, Komárno Lendítsük fel a népi zenekarok mozgalmát A CSEMADOK Központi Bizottságának és a Népművelési Intézetnek hasznos kezdeményezése volt az a szándék, hogy egy este keretében megszervezze a legjobb népi zenekarok fellépését. A december folyamán megtartott dalos találkozók alapján hét népi zenekart tartottak erre érdemesnek. Sajnálatos tény, hogy a hivatalosak közül mindössze négy, a Csehszlovák Rádió népi zenekara, a šamoríni, Dunajská Streda-i és a Dvory nad Zitavou-i vett részt a fesztiválon, míg a rožňavai, Rim. Sobota-i és a Trhové Mýto-i népi zenekar az utolsó pillanatban visszalépett. Ez a visszalépés — akár szervezési okokra, akár egyébre vezethető vissza — mindenesetre komoly figyelmeztetőt is rejt magában. És e figyelmeztetés lényege: népi zenekaraink irányítása, a fejlődésükről való gondoskodás alapos körültekintést és tapintatot, valamint a Népművelési Intézet és a művelődési otthonok hatékonyabb gondoskodását igénylik. Talán a zenekar-vezetők szakmai irányításának elmélyítése is új ízt, új szellemet jelenthet a zenekarok életében. A zenekari fesztiválon részt vett Farkas Jenő vezetésével a Csehszlovák Rádió népi zenekara. Fellépésük az est fénypontja volt. Játékukat minden részletében a kimunkált, ritmikailag jól feszült technika jellemezte, a spontán muzsikáló-kedv ragadott magával és szerzett szép pillanatokat. A CSEMADOK šamoríni népi zenekara — Sárközi Ferenc vezetésével — és a Dun. Streda-i járási művelődési otthon zenekara — Banyák István vezetésével — éppúgy, mint a Dvory nad Zitavou-iak fellépése közönségsikert aratott. Házik Ella személyében pedig a zenekari fesztiválon fiatal, tehetséges szólóénekessel ismerkedhettünk meg. Üj felfogású rendezés A zenekari fesztivállal egyidőben a levicei közönség a CSKP 40. évfordulójára rendezett ünnepi akadémia tanúja lehetett. A párt negyven éves harcának szentelt díszelőadást Nagy Jenő igényes műsorszerkesztése és új felfogású rendezése jellemezte. Az előadás műsorkeretét a párt történetének motívumai jelentették, melyeket irodalmi és publicisztikai dokumentumokban szólaltattak meg. Az est folyamán sor került az énekkarok és tánccsoportok fellépésére is. Az ünnepi akadémiáról szólva és annak érdemeit hangsúlyozva meg kell mondanunk azt is, nem kizárólag a rendezésen múlott, hogy a patetikus felfogású, díszelőadás „üres járataiként" néhol amolyan csak a hanghatásokra törekvő jeleneteket láthattunk a színpadi cselekményesség és a kifejező erő helyett. „Elvetettük új vetésünk, termést nékünk hozzon" Üj életünk boldog dalait szőtték énekbe az énekkari fesztivál együttesei. A párt harcát idézték a forradalmi dalok, „Fölfénylett biborhajnalunkról" énekeltek a nyitrai pedagógiai továbbképző intézet hallgatói. Szép a világ és szép az élet — idéződtek I bennünk a szavak, ahogy építésről. ' békéről zengtek a kórusok. Az énekkarok fesztiválján négy gyermek- és ifjúsági kórus és négy vegyeskar vett részt, s ezenkívül sor került az összesített karok fellépésére is. A sládkovičovói kilencéves iskola, a bratislavai tizenegyéves középiskola, továbbá a Podunajské Biskupice-i középiskola és a nyitrai pedagógiai továbbképző intézet hallgatóinak fellépése kellemes élményt jelentett a fesztivál közönsége számára. A felnőtt kórusok közül a štúrovói körzet tanítóinak énekkara — Lengyelfalussy Miklós vezetésével — megfelelő hangorgánummal, a szép éneklés, a részletek arányos kidolgozásával tűnt ki. Eredményes volt a jelšovecv, a rožňavai és a galántai énekkar fellépése is. Mindhármuknál érezhető az orázágos szemlék gyümölcsöző hatása: az éneklési kedv, a művészi felkészültség és a vállalkozási készség növekedése. S ez í. tény fejlődésük jelentős állomásává avatja az országos dalostalálkozókat. Lelkes ünneplésben részesítette a közönség a Schleicher László karnagy vezetésével fellépő gyermekkarok közös szereplését. A bájos gyermekarcok tanúságát adták annak, ha az éneklő kedv és a lelkesedés pallérozza a hangot, akkor nincs szükség ál-lelkesedésre, csinált harsányságra. Kirobbanó sikert aratott az énekkarok együttes fellépése Szíjjártó Jenő vezetésével. A szerző vezényelte „Békét akarunk" dal minden részletében igényesen kimunkált, impozáns megszólaltatása is meggyőzően bizonyította: érdemes a jövőben még több összkari számot előadni, s ezáltal is segíteni a kórusok eszmei és művészi felkészültségét. A délutáni műsor keretében az énekkari fesztivál szabadtéri előadására. a CSISZ KB Magyar Népművészeti Együttese fellépésére, valamint a diakovcei, levicei, čatai és tlmači tánccsoport fellépésére került sor. Mind az ünnepi akadémia, mind az énekkari fesztivál és a vasárnap délutáni műsor keretében fellépett a trnavai munkaérdemrendes Bradlan-együttes, amely a fesztiválon vendégként szerepelt. A Bradlanegyüttes fellépése nagy közönségsikert, az énekkarok számára pedig hasznosítható művészi tanulságot jelentett. Összesítésképpen elmondhatjuk, a fesztivál megvalósítása — a boszszantó szervezési hibáktól eltekintve — jó gondolatnak bizonyult, s remélhetően a biztató kezdet gyümölcsöző folytatást eredményez. Ez annál is indokoltabb, hisz az ének és a zene lelkierő-forrás, melyet közkinccsé tenni kötelesség. Ez az igazság a mostani szemlén is kicsengett, s ösztönzi a reményt, hogy az eredményekre építve kórusmozgalmunkban új pezsgés tanúi lehessünk. Kétségtelen, hogy a tennivaló kórusmozgalmunk és zenei életünk minden területén tengernyi még. A mostani kezdet azonban biztató ígéret és bizonyosság, amely amellett szól, hogy a nehezén már túljutottunk, s a széles néptömegek zenekultúrájának kiteljesedése elérhető valóság. S e valóságért — közösségi emberhez méltóan — munkálkodni nemcsak megtisztelő kötelesség, de hálás feladat is. FÖNOD ZOLTÄN (jj SZŐ 6 * 19fil- június 24