Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)

1961-06-22 / 172. szám, csütörtök

Ä szovjet nép megemlékezett a Nagy Honvédé Háború kitörésének 20. évfordulójáról (Folytatás az X. oldatról.) akik sürgetően ellenállásra s egységre szólítottak a fasizmus, a fenyegető háborús katasztrófa elleni harcban. A szovjet kormány konkrét intézkedéseket javasolt a nemzetek biztonságának biztosítására. A Népszövetségben javaslatot tett az általános és teljes leszerelésre, a kollektív biztonság rendszerét ajánlotta, amely — ha jóváhagyták volna — megbéklyózza a fasiszta támadókat. Amikor a világ felett a háború közvetlen veszélye lebegett, a szovjet kormány azt javasolta Franciaországnak, fogjanak össze a hitleri Németország ellen, Csehszlovákia védelmére. Megegyezésre törekedtünk abban is, hogy Lengyelország és Románia burzsoá kormánya csapatainkat engedje át területén Csehszlovákia megsegítésére. Ámde a burzsoá államok uralkodó körei a szocialista országunkkal szemben érzett gyűlölettől elvakulva s rettegve a forradalmi világmozgalomtól, a szovjet kormány egyik javaslatát sem fogadták el, jóllehet e javaslatok célszerűsége teljesen nyilvánvaló volt A második világháborút megelőző korszak története szégyenteljes fejezet az úgynevezett nyugati demokráciák politikájában. Nagy-Britannia, Franciaország, Lengyelország és más államok uralkodó körei nem átallották elárulni népeik nemzeti érdekeit. Az emberiség sohasem felejti el az 1938 évi szégyenteljes müncheni szerződést, amikor Nagy-Britannia és Franciaország urai a Csehszlovák Köztársaságot a fasiszta hódítók kényérekedvére kiszolgáltatták. Ezért az áruló politikáért a nemzeteknek fiaik és leányaik millióinak életével kellett megfizetniök, borzalmas szenvedésekkel kellett sarcot fizetniök. Emlékezzünk vissza arra, amikor NagyBritannia és Franciaország katonai miszsziôkat küldött Moszkvába 1Ö39 nyarán. A szovjet kormány akkor a három nagyhatalom fegyveres erői közös akcióinak teljesen konkrét terveit javasolta arra az esetre, ha Németország háborút robbantana ki Európában. Akkor még nem volt késő megállítani a támadót. Ha akkor Nagy-Britannia és Franciaország uralkodó körei szembe akartak volna szállni a támadóval, Hitler jó! meggondolta volna, kirobbantsa-e a háborút. És a történelem egész més. irányban fejlődhetett volna. Ä világháborúnak nem kellett volna bekövetkeznie, s. az emberiségnek nem kellett volna mérhetetlen áldozatokat hoznia és veszteségeket szenvednie. A szovjet kormány akkor leleplezte az imperialista körök álszenteskedését, amelyek a támadók kezére játszották a Szovjetuniót, a hitleri katonai gépezet erejével akarva azt megsemmisíteni. Tudtuk, hogy a nyugati nagyhatalmak a Hitlerrel való kacérkodásukkal azt az egyedüli célt követték, hogy a német agresszió élét a Szovjetunió ellen irányítsák. Világos volt előttünk, hogy a német fasizmus a világreakció ökle volt, amely országunknak, a nemzetközi forradalmi mozgalom bástyájának szétzúzásáról álmodozik. A nyugati nagyhatalmaknak messzemenő tervük volt: megsemmisíteni a j Szovjetuniót és ugyanakkor meggyengí- ! teni Németországot, hogy ők maguk egyeduralomra jussanak a világon és mindenkire rákényszerlthessék feltételeiket. Ezt a szándékot a legcinikusabban Harry Truman volt szenátor, az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke fejezte ki. Azt mondotta: „Ha azt látjuk, hogy Németország nyer, segítenünk kellene Oroszországot, ha azonban Oroszország győz, Németországot kellene támogatnunk, hogy így minél többen elpusztuljanak." És ezt a politikát, (helynek lényegét Truman oly nyíltan kifejtette, a nyugati nagyhatalmak tényleg alkalmazták is a gyakorlatban. Ezek a gondolatok a nyugati agresszív imperialista körök tudatában mindmáig élnek. Lehet, ma is kedvük volna megpróbálni, vajon elegendő erejük van-e a Szovjetunió elleni bevetésre. Ma azonban ilyen erő nem létezik. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor hatalma annyira megnövekedett, hogy ha a nyugati hatalmak minden erejüket mozgósítanák is a szocialista országok népei vívmányainak megsemmisítésére irányuló őrült kísérletre, akkor is teljes vereséget szenvednének. Maguk az imperialista hatalmak képviselői is nem egyszer mondják, hogy a világban erő-egyensúly alakult ki a nyugati államok és a szocialista országok között. Már magában az, hogy e tényt felismerik, haladást jelent náluk. De még nagyobb haladás volna, ha azok, akik megértik a helyzetet s a jelenlegi erőviszonyokon alapuló politikát, a béke és a békés együttélés politikáját a gyakorlatban folytatnák. A második világháború előtt az úgynevezett nyugati demokráciák kétkulacsos politikát folytattak és a szovjet kormány meggyőződött arról, hogy nem akarnak összefogni a Szovjetunióval a fasiszta országok, Németország és Olaszország ellen, hanem megkísérlik a hitleri Németországot hazánk ellen uszítani. Akkor a szovjet kormánynak nem volt más kiútja, mint tárgyalni Hitlerrel, bár ŰJ SZÖ 2 * 1961. június 16. tudatában volt, hogy ez ördöggel kötött egyezség. S éppen a brit és francia uralkodó körök áruló politikája kényszerített bennünket 1939 augusztusában arra, hogy meg nem támadási szerződést kössünk Németországgal. Semmi mást sem tehettünk. Meg kellett akadályoznunk az imperialista hatalmak egységes szovjetellenes frontjának kialakítását, népünk számára még egy pillanatnyi nyugalmat kellett biztosítanunk. A további események megmutatták, hogy a nyugati hatalmak kormányainak politikája rövidlátó volt és hogy a Szovjetunió álláspontja indokolt volt. A hitleri Németország az első csapást a nyugati országokra mérte. Ellenállásuk azonban oly gyenge volt, hogy Hitler egymás után végzett velük anélkül, hogy kimerítette volna erejét s újból visszatért fő céljához, a Szovjetunió megtámadásához. A Szovjetunió elleni háborúban a német imperialisták nemcsak hódító, hanem osztálycélokat is követtek, — a világ első szocialista államának megsemmisítését. Arra számítottak, hogy e céljukat igen gyorsan és a legkisebb áldozatokkal elérik. így állították össze az ismert „Barbarossa" tervet, amely szerint a fasiszták már 1941 őszének végén meg akarták szállni országunkat. De más volt a német militaristák számítása, s más volt a valóság. Fegyveres erőink, az egész síovjet nép hősies ellenállásra kelt a hódítók ellen, a háború elhúzódott, a történelem legvéresebb háborúja lett. Sokmillió ember életét követelte áldozatul, mérhetetlen szenvedést okozott a nemzeteknek. A háború lángjaiban számos nemzedék munkájával megalkotott óriási anyagi értékek semmisültek meg. De a nemzetek e háborúban megállták helyüket és szétzúzták a fasiszta Németországot. Hitler kénytelen volt öngyilkosságot elkövetni és a többi fasiszta fejest, akik nem követtek el öngyilkosságot, bíróság elé állították. De számos háborús bűnösnek, mint például Heusingernek, Speidelnek és Förtschnek sikerült kibújnia a megtorlás alóL Sőt elismerést nyertek „érdemeikért" volt szövetségeseinktől és fontos vezető parancsnoki tiszteket töltenek be a NATO-ban. .Mint látható, a nyugati hatalmak uraíkodó körei semmilyen tanulságot sem vontak le a történelemből! A háború befejezése óta már 16 év telt el, de mindeddig nem írtak alá békeszerződést Németországgal. Minden egészségesen gondolkodó ember tudja, hogy a békére törekvő emberek a háborút békeszerződés aláírásával fejezik be s minden feltételt megteremtenek ahhoz, hogy a háborús állapotot a lehető leggyorsabban megszüntessék. A nyugati hatalmak azonban nyilvánvalóan nem akarják a háborút békeszerződés aláírásával befejezni. A hadiállapot fenntartására törekednek Németországgal szemben. Miért? A béke érdekében? Taimészetes, hogy nem. Amikor mesterségesen késleltetik a békés rendezést, sót amikor azokat, akik a békeszerződés megkötését javasolják, háborúval fenyegetik, efölött a nemzeteknek komolyan el kell gondolkodniok. El kell torlaszolniok az utat azok előtt, akik egy harmadik világháború ki robbantására törekednek, háború klrobbantására, amelyben nem tízmillió, hanem százmillió számra pusztulnának el az emberek. Kinek az érdeke, bogy a német békeszerződést ne Írják alá, melyek azok az erők, amelyeik akadályozzák a békeszerződés megkötését? Természetesen nem a német nép, sem pedig az európai nemzetek voltak azok, amelyek az utóbbi évtizedekben két világháború borzalmait élték át. A békeszerződés megkötését olyan nyugat-németországl erök akadályozzák, amelyek visszavágásra gondolnak, újabb háborús kalandok terveit szövik. De mindenki előtt világos, hogy nemcsak a bonni militaristákról és a még életben lévő hitleristákról van szó. A revansisták terveit a nyugati hatalmak uralkodó körei támogatják és ösztökélik. Amikor véget ért a háború, a Hitlerellenes koalíció országainak nemzetei remélték és hitték, hogy Németország, amely két világháború kezdeményezője volt, már soha többé nem válik a militarizmus és az agresszió tűzfészkévé. Mi történt azonban? Nyugat-Németország most a NATO-nak, ezen agresszív katonai tömbnek befolyásos tagja. A hitlerista tábornokok nemcsak a Bundeswehrben parancsnokolnak, hanem kulcsállásokat töltenek be a NATO seregeiben is, azoknak a francia és brit katonáknak a parancsnokai, akiknek atyái a hitleri hódítók elleni harcokban küzdöttek és áldozták életüket. Franciaországban és Nagy-Britanniában ezen országok kormányainak egyetértésével nyugatnémet katonai egységeket képeznek ki, újabb támadásokra készülnek elő. A Német Szövetségi Köztársaság militaristái már rakétafegyvert kaptak és nyomatékosan követelik, hogy a Bundeswehrt is szereljék fel atomfegyverrel. Nemrégen mindezekről a kérdésekről részletesen beszéltünk Bécsben Kennedy úrral, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. Aprólékosan megmagyaráztuk neki, miért nem lehet tovább a végtelenségig elodázni a német békeszerződés megkötését. Ennek a szerződésnek le kell rögzítenie a második világháború után kialakult helyzetet. Lényegében semmi mást nem akarunk. A szovjet kormánynak e kérdéssel kapcsolatos álláspontja általánoI san ismert. Részletesen kifejtettük ' az USA elnökének átadott emlékiratban s később közölte a sajtó is. A német kérdéssel részletesen foglalkoztam nemrégi rádió- és televízió-beszédemben, s úgy vélem, hogy nem kell újból részletesen taglalnom javaslatainkat. De hogyan fogadják álláspontunkat a Nyugaton? A szovjet kormány javaslatai nagy érdeklődést és visszhangot keltettek valamennyi országban. Minden ember, akinek érdeke a béke megszilárdítása, elismeri, hogy feltétlenül meg kell oldani a német békeszerződést, megérti, hogy ez a kérdés ma nemcsak hogy megérett, banem túléretté is vált. Támogatják a német kérdés békés megoldását célzó javaslatainkat, azokat a javaslatokat, amelyek e megoldásra jó alapot szolgáltatnak. Ugyanakkor helyénvaló kijelenteni, hogy a nyugati hatalmak uralkodó körei is szembehelyezkednek a német békeszerződés megkötésével. Azt szeretnék, ha a német kérdés próbakővé válna. Szeretném ma óva inteni mindazokat, akik Adenauer kancellárhoz hasonlóan a Szovjetunió békeszerető javaslataira válaszul „kemény álláspontra" szólítanak fel, sőt „ellenállással" fenyegetődznek. Már nemegyszer emlékeztettük a Német Szövetségi Köztársaság vezetőit is arra, hogy milyen hasznos dolog az ész. Az urak talán megfeledkeztek elődeiknek szomorú tapasztalatairól s tán meg akarják azokat ismételni ? Természetesen megkísérelhetik. Ez azonban a vég kezdete lesz. Ma már nincsenek olyan idők, mint húsz évvel ezelőtt. Ma Hitler sorsa nemcsak a német revansistákat sújtaná, hanem mindazokat, akik egyáltalán megkísérelnék, hogy támogassák őket egy újabb ellenünk irányuló kalandban. Ne vegyék e szavakat fenyegetésnek. Ez fellebbezés az észhez. Végre tisztán kell látni azt, hogy a szovjetország ma más, mint azelőtt volt, hogy más a világ is, más az erők és a fegyverzet aránya is. Ezért, Kancellár úr, ne ijesztgessen bennünket „büszkeségével". Azt mondja Ön, hogyha megkötjük a békeszerződést az NDK-val, semmitől sem retten vissza. Ez csupán az Ön pozícióinak gyengeségéről tanúskodik. Mindenki tudja, hogy nem akarunk háborút. Ha azonban valóban háborúval fenyeget bennünket, nem félünk e fenyegetésektől. Ha háborút robbant ki, ez öngyilkosság lesz az ön számára. Természetesen bármelyik esztelen ember elkövethet öngyilkosságot. Rokonai megsiratják, de az emberiségnek ez nincs kárára. Ha azonban államférfiak, akiknek nagy hatalom van a kezükben, játszanak a tűzzel, ha fennáll a veszély, hogy országukat háborúba sodorják, akkor nemcsak a saját életüket teszik kockára, hanem * a nemzetek sorsát is. Ha ön Nyugat- i Németországot kalandokba sodorja, I országának népét kergeti öngyilkosságba. » A szovjet emberek nem akarnak háborút és éppen ezért igyekszünk kiküszöbölni azokat az okokat, amelyekből háború keletkezhet és ezért a többi békeszerető állammal együtt ez év végén békeszerződést írunk' alá a Német Demokratikus Köztársasággal. A Szovjetunió nem javasol háborút, sem pedig egyes országoknak más országok ellen irányuló tömbjét háborút előkészítő tömbbe tömörülését. Egyre törekszünk csupán — a tartós békére. És hogy a béke megszilárduljon, feltétlenül meg kell kötni a békeszerződést s így kiküszöbölni a második világháború maradványait. Ezt nyíltan kijelentjük és azt akarjuk, hogy mindenki helyesen megértsen bennünket. A Szovjetunió volt szövetségeseivel együtt akarja aláírni Németországgal a békeszerződést. Amikor a békeszerződés aláírására szólítunk fel, semmiképp sem veszélyeztetjük Nyugat-Berlint, amint azt a nemzetközi feszültség megőrzésének hívei állítják. Szívünk mélyéből szeretnénk e kérdésben megegyezésre jutni azokkal az országokkal, amelyekkel együtt harcoltunk a hitleri Németország ellen s amelyekhez a Németországgal kapcsolatos közös kötelezettségek fűznek egybe bennünket. Nyugat-Berlin számára szabad város statútumának megállapítását javasoljuk. Egyáltalán nem szándékozunk változtatni Nyugat-Berlin társadalmi és politikai rendszerén. Ez lakosságának a belső ügye. Sem a Szovjetuniónak, sem a Német Demokratikus Köztársaságnak nincs szándékában korlátozni Nyugat-Berlin kapcsolatait a világ valamennyi országával. De a nemzetközi jognak megfelelően tiszteletben kell tartani a Német Demokratikus Köztársaság szuverén jogait, amelynek területén át vezetnek a Nyugat-Berlint a külfölddel összekötő közlekedési vonalak. Az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormánya Nyugat-Berlin kérdésében azért harcol, ami már a tegnapé. Ezt kénytelenek voltak beismerni a nyugati politikusok is. Mansfield, az amerikai szenátus demokrata többségének vezetője 1961. június 14-ki beszédében kijelentette, hogy nem érthet egyet a Kennedy-kormány állásfoglalásával, amely nincs tekintettel a Németország mindkét részében és Európában a háború után bekövetkezett óriási változásokra. Ebből az állásfoglalásból származik a /íukleáris konfliktus veszélye. Nem hősiesség az, ha valaki csökönyösen ragaszkodik esztelen pozícióihoz, hanem ellenkezőleg, tárgyilagosan meg kell egyezni a többi érdekelt féllel. Ez helyes álláspont volna, és csak üdvözölhetnénk. Mansfield szenátor nem tagadja, hogy a szabad város létesítésének gondolata — megfelelő nemzetközi biztosítékok mellett — a jelenlegi feltételek között a legmegfelelőbb. Amellett van, hogy az NSZK és az NDK e határozatot jóváhagyja ás hozzájáruljon annak megvalósításához. Természetesen meg kell mondani, hogy ezzel Mansfield reális érzéke véget ér: azt követeli, hogy a szabad város statútuma ne vonatkozzék csupán Nyugat-Berlinre, hanem a demokratikus Berlinre is terjedjen ki, amely, mint ismeretes, a szuverén Német Demokratikus Köztársaság oszthatatlan része, annak fő- 1 városa. Minek még bonyolultabbá tenni Nyugat-Berlin helyzetének már i amúgy is bonyolult rendezését? X Szovjetunió azt javasolja, hogy a megoldás a ténylegesen és jogilag kialakult helyzetből induljon ki. Senki sem követeli, hogy erőszakosan megváltozzék a nyugat-berlini lakosság életmódja, nem szándékozunk ügyeikbe beavatkozni. Nem várható azonban, hogy a Szovjetunió beleegyezzék abba, hogy hozzányúljanak a Német Demokratikus Köztársaság területi épségéhez, hogy megnyirbálják szuverenitását. Olyan békeszerződés megkötését javasoljuk Németországgal, amely nem károsítaná meg egyik fél jogait és érdekeit sem, s amely egyes államokat nem juttatna előnyösebb helyzetbe más államokkal szemben. A Szovjetunió csupán a jogi megerősítését javasolja annak, ami már régen létrejött, ami fennáll. Németország fennálló határainak jogi megerősítését javasoljuk. Lehetséges, hogy a jelenlegi határok nem felelnek meg a nyugatnémet revansistáknak, de ezért nincs kire panaszkodniok. Nem mi kezdtünk háborút, hogy a határokat megváltoztassuk. Németország jelenlegi határai a hitleri seregek szétzúzásának eredményeként, azok vereségének az eredményeként jöttek létre, akik hódító háborút robbantottak ki. Az új határok felújították azt á történelmi igazságosságot, amelyet a jelenlegi német militaristák elődei megszegtek. Azt mondják nekünk, hogy a békeszerződés, amelyet az NDK-val akarunk kötni, különszerződés lesz. Rádió- és televízióbeszédemben már megmondottam, hogy annak idején az Amerikai Egyesült Államok a Japánnal kötött békeszerződés aláírásakor nem kérdezte meg nézetünket, jóllehet szövetségesei voltunk a Japán elleni háborúban. így megmutatták, hogy nézetük szerint joguk van szerződést aláírni nélkülünk, jóllehet jogaink, mint a győztes államok egyikének a jogai kétségtelenek voltak. Most viszont a német kérdésben mi aikarunk élni ugyanazokkal a jogokkal, amelyekkel az USA és barátai a japán kérdésben éltek. Példát vettünk tőlük, semmi mást. És ami azokat illeti, akik megkísérlik, hogy háborúval fenyegessenek' bennünket, amennyiben békeszerződést írunk alá az NDK-val, tetteikért teljes felelősséget viselnek. Szeretném megismételni, hogy minden józanul gondolkodó ember, viseltessék bármilyen ellenséges érzéssel a kommunizmus és a Szovjetunió iránt, kell, hogy tudatosítsa: ma nem 1941-et, hanem 1961-et írunk. Minden szükséges eszközünk megvan a győzelemre. És ezeket az eszközöket nem támadásra használjuk fel, hanem csak arra, hogy védelmezzük hazánkat, hogy védelmezzük a szovjet nép, valamennyi szocialista ország nemzeteinek békés életét, amelyek velünk együtt oltalmazzák a békét a nyugatnémet revansisták és védelmezőik garázdálkodása ellen. (Hruscsov elvtárs beszédének befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) MfiLISOVSZKIJ MARSALL, szovjet honvédelmi miniszter beszéde Moszkva (ČTK) - Rogyion Malinovszkij, a Szovjetunió marsallja a Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja kezdetének huszadik évfordulója alkalmából rendezett moszkvai nagygyűlésen elhangzott beszédében kijelentette, hogy a hitleri Németország aljas támadása a Szovjetunió ellen „fekete nap volt a német nép számára, amelyet Hitler háborús kalandba vitt, ez a nap a fasiszta Németország összeomlásának előhírnöke és könyörtelen kezdete volt". Malinovszkij marsall a Nagy Honvédő Háború kezdeti időszakét jellemezve hangsúlyozna, hogy a szovjet csapatok számára kedvezőtlen helyzet ellenére a fasiszta hódítók azonnal megérezték a szovjet hadsereg hatalmas ellenállásának erejét. A kommunista párt az egész szovjet népet a hazáért vívott szent harcba vezette. s rövid idő alatt mozgósítani tudta a z ország gazdasági, erkölcsi és katonai vezetőségét. A kommunisták személyes példamutatásukkal hősiességet és bátorságot oltottak 8 katonákba. Matinovszkij marsall a továbbiakban kijelentette: „Az a tény, hogy Anglia és USA uralkodó körei késlekedtek a második front megnyitáséval Európában, a fasiszta Németországnak lehetővé tették, hogy nagy erőt gyűjtsön és 1942 nyarán nagy támadást indítson délen országunk ellen." A Szovjetunió honvédelmi minisztere ezután méltatta a szovjet csapatok sztálingrádi győzelmét és megemlékezett arról, hogy a háború folyamán a szovjet csapatokkal lengyel és csehszlovák csapatok s a háború befejező részében bolgár és román csapatok is harcoltak. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja a fasiszta Németország és annak szövetségesei ellen fő és döntő részét képezte a második világháborúnak, amelynek fő terhét a szovjet nép viselte. A szovjet nép és fegyveres erőinek világtörténplmi győzelme a világ nemzeteit mentesítette a rabszolgaság veszélyétől, megmentette a világcivilizációt a fasiszta barbárokkal szemben. A honvédelmi miniszter a háború utáni időszakról beszélve kijelentette, hogy „a tőkés országok reakciós csoportosulásai. amelyek a második világháborút kirobbantották, nem mondtak le az emberiség ellen Irányuló ellenséges terveikről. s nem tették le a fegyvert. A szocializmussal szemben érzett osztálygyulölettől elvakulva ugyanazt a politikát folytatják, amely az emberiséget a második világháborúba sodorta. Malinovszkij marsall rámutatott, hogy „a reakció és az agresszió fő erejét az amerikai imperialisták képezik, akik világuralomra törekednek". Megemlékezett az agresszív tömbök és katonai támaszpontok szerteágazó rendszeréről, amelyek a világ különböző részeiben a nemzetközi feszültség tűzfészkei és hangsúlyozta, hogy „a békére nagy veszélyt jelent a nyugatnémet militarizmus, amelyet az USA, Anglia és Franciaország ugyanazon körei élesztenek újjá, amelyek a német militarizmust lábra segítették az első világháború után. Ezen országok uralkodó körei nem akarják levonni a történelmi tanulságot. A szovjet emberek tudatában vannak annak a veszélynek, amelyet a nyugatnémet militarizmus újjáéledése jelent. Azok azonban, akik halálos csapást mértek a fasiszta fenevadra, nem rettennek meg az újkori revansisták és a világuralom más várományosainak hisztérikus kirohanásaitól. Van mivel védekeznünk, — hangsúlyozta Malinovszkij marsall — és kényszerzubbonyba tudunk bújtatni minden őrültet, aki egy újabb, atomháborút akarna kirobbantani. A szovjet nép békében akar élni valamennyi nemzettel. „Nincs más törekvésünk, más tervünk, más politikánk, s nem is lehet." — jelentette ki Malinovszkij marsall. A háború most nem sorsszerűen elkerülhetetlen. A szovjet állam hatalma most mérhetetlenül megnövekedett. A kommunista párt és a szovjet kormány szem előtt tartja az imperialisták agresszív szándékait, s mindent megtesz, ami a szovjet fegyveres erők megszilárdításához szükséges, s az ország védelmi hatalmát megfelelő színvonalon tartja. A hitleri Németország Szovjetunió elleni támadásának huszadik évfordulójáról nem fegyvercsörtetés közepette emlékezünk meg, s eszünkben sincs idegen területet meghódítani, hanem békére és leszerelésre teszünk felhívást. Malinovszkij marsall beszéde végén azt mondotta, hogy a Szovjetunió azért emlékezik meg erről az évfordulóról, hogy „a nemzetek emlékezetében felidéződjék e borzalmas esemény, hogy ne felejtsék el ezt a kemény leckét és még jobban mozgósítsák erejüket a világbéke megvédésére." »