Új Szó, 1961. június (14. évfolyam, 151-180.szám)
1961-06-16 / 166. szám, péntek
Az NDK békeértekezletet javasol NÉMETORSZÁG SZOCIALISTA EGYSÉGPÁRTJA KÜZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK, AZ NDK ÁLLAMTANÁCSÁNAK, KORMÁNYÁNAK, NEMZETI TANÁCSÁNAK ÉS NÉPFRONTJÁNAK NYILATKOZATA Berlin (ČTK) — A Német Demokratikus Köztársaság mindazon államokhoz intézett nyilatkozatában, amelyeknek érdeke a német kérdés békés rendezése, azt javasolta, haladéktalanul kezdjék meg a két német állammal kötendő békeszerződésről szőlő értekezlet előkészületeit. A békés rendezés felöleli Nyugat-Berlin problémáját is. A felszólítás elsősorban a Szovjetunió, az USA, a Lengyel Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Nagy-Britannia és Franciaország kormányának szól. Ezt a nyilatkozatot Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottsága politikai irodájának, az NDK Államtanácsának, kormányának, Nemzeti Tanácsának és a Demokratikus Németország Nemzeti Frontjának együttes ülésén hagyták jóvá. Az ülés megtárgyalta az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek beszüntetésére vonatkozó emlékiratot és kifejezte egyetértését azzal az elvvel, hogy az általános és teljes leszerelés a világbéke biztosításának fő kérdése. A Német Demokratikus Köztársaság a békeszerződés megkötését a két német állammal, valamint a helyzet rendszeresítését NyugatBerlinben sürgősen megoldandó problémáknak tekinti. A militaristák és revansisták Nyugat-Berlint a nemzetközi provokáció tűzfészkévé tették. Még a Nyugat-Berlin problémájának békés megoldására vonatkozó javaslatokat is ürügyként használják fel a féktelen háborús őrület szítására. A német békeszerződés megkötése mindazon államoknak érdekében öli, amelyek nem akarják kitenni magukat annak a veszedelemnek, hogy a német szélsőségesek, militaristák és revansisták újabb háborúba sodorA japán nép meghiúsította az Ikeda-kormánynak az új fasiszta törvény elfogadtatására irányuló tervét. Képünkön a tokiói parlament épülete előtt lezajlott hatalmas tüntetés egyik jelenetét látjuk. A rendőrség durván megtámadta a tüntetőket. (ČTK — Kyodo felv.) A laoszi törvényes kormány képviselői Genfben loosz népe a béke és semlegesség úliaro !ép Genf (ČTK) — A Laoszról tárgyaló genfi nemzetközi értekezlet szerdal ülésén Souvanna Phouma, a laoszi törvényes kormány miniszterelnöke, aki első ízben vett részt az értekezleten, kijelentette, hogy a laoszi kormány készségesen kihirdeti az állam semlegességét és igéretét, hogy nem csatlakozik semmiféle katonai szövetséghez, hogy nem engedi meg idegen katonai egységek jelenlétét és idegen támaszpontok létesítését Laosz területén. Szufanuvong, Laosz Hazafias Frontjának elnöke a helyzetet a következő négy pontban foglalta össze: S A, laoszi nép Souvanna herceg kormánya mellett (elsorakozva elhatározta, hogy a béke, a semlegesség, a demokrácia és a nemzeti egyetértés útjára lép. Sukarno elnök elutazott Pekingből Sukarno, indonéziai elnök csütörtökön repülőgépen Pekingből Moszkvába repült, s onnan Belgrádba folytatja útját. A pekingi repülőtéren a kínai kormány képviselői és a kínai dolgozók ezrei búcsúztatták. Pekingi tartózkodása során a két fél ünnepélyes keretek között a kínaiindonéz barátságról szóló dokumentumokat nyújtott át egymásnak. Kongóban újabb összeesküvés készül Párizs (ČTK) — A nyugati hírügynökségek kongói tudósítóinak jelentése szerint a leopoldvillei és elisabethvillel bábkormányok között lázas üzérkedés folyik Csőmbe katangai szeparatista vezér ügyében. Az utóbbi időben a két klikk képviselői titkos tárgyalásokat folytattak Brüsszelben és Milánóban. Az Associated Press közlése szerint Katanga brüsszeli állandó képviselője kijelentette, hogy Csőmbe szabadon bocsátása attól íügg. mily magas összeget lesz képes Laonoldvillenek' juttatni Leopoldville pénzügyi nehézségeinek leküzdésére. A brüsszeli és milánói megbeszéléseken szóba került a kongói hadsereg átszervezésének kérdése is. A Nemzeti hadsereget Mobutu parancsnoksága alá rendelik. Katangának megengedik, hogy külön csendőrséget tartson fenn. Á HÁROM nagyhatalom képviselői június 15-én tartották 319. összejövetelüket a nukleáris fegyverekkel való kísérletezés beszüntetéséről tárgyaló értekezlet keretében. További gyűlésüket június 16-án tartják. V A törvényes kormány és a Hazafias Front egységei szorosan együttműködnek, s az egész nép fenntartás nélkül támogatja őket. 9 A laoszi népnek a függetlenségért, szuverenitásért, békéért és a semlegességért folytatott harcával egyetért a világ valamennyi nemzete. 9 Az USA segítségének és támogatásának ellenére a Boun Oum csoport elszigetelődött és a nép növekvő ellenállásával találkozik. Szufanuvong a francia javaslatra vonatkozólag kijelentette, hogy sérti Laosz szuverenitását és függetlenségét. A szovjet javaslatokat a Hazafias Front küldöttsége megfelelőknek tartja arra, hogy vita alapját képezzék. Na Monban felújították a háromoldalú tárgyalásokat Na Mon (ČTK) — Amint az Oj Kína hírügynökség Na Mon-i tudósítója jelenti, június 14-én felújították a katonai és politikai tárgyalásokat a latftzi királyi kormány, Laosz Hazafias Frontja és a Boun Oum-, valamint Nosavan puccsista csoportjának képviselői között. A tárgyalások továbbra is az ideiglenes koalíciós kormány feladatával és programjával foglalkoznak. Mint ismeretes, Nosavan csoportjának képviselője a június 7-i ülésen „javaslatot" tett az ideiglenes koalíciós kormány megalakítására. A szerdai ülésen elsőként Laosz Hazafias Frontja küldöttségének vezetője szólalt fel, s leleplezte e „javaslat" reakciós lényegét. E javaslat célja az, hogy Laoszt meggátolja a tényleges béke, a semlegesség, a függetlenség, az egység és a demokrácia elérésében. A laoszi királyi kormány küldöttségének vezetője beszédében helyeselte a Hazafias Front álláspontját és a kormány teljes támogatásáról biztosította. A szerdai tárgyalás másfél óráig tartott, és pénteken folytatódik. Dlllon az amerikai államadósság emelését követeli Washington (ČTK) — Douglas Dillon, amerikai pénzügyminiszter felkérte a kongresszust, engedélyezze az államadósság keretének 5 milliárd dollárral való emelését. Az eddigi határ 293 milliárd dollár volt. Dillon azért kéri a keret bővítését, hogy ily mödon elegendő lehetőséget biztosítson az állami adósság hathatós szabályozására. Az állami költségvetés feltételezett vesztesége az 1961/62-es évben körülbelül 3 milliárd 700 millió dollár, de hivatalos személyek nézete szerint a deficit valószínűleg 5 milliárd dóllár lesz. ják őket. A közép-európai béke biztosítása a német békeszerződés megkötésével kedvező feltételeket teremt majd az általános és teljes leszerelésre vonatkozó sikeres tárgyalásokra. Ezen okokból nem szabad tovább halogatni a német békeszerződés megkötését, amely elsősorban a német nép érdeke. A békeszerződés a német népnek biztosítaná a nyugalmat, biztonságot és azt a lehetőséget, hogy minden erejét a békés építés szolgálatába állítsa. A nyilatkozat megállapítja, hogy a német békeszerződés megkötésére és a nyugat-berlini probléma megoldására vonatkozó szovjet javaslatok teljes mértékben megfelelnek a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarája és kormánya által előterjesztett javaslatoknak. A Szovjetunió kormánya javasolta a 'három nyugati hatalomnak, szólítsák fel a két német államot, hogy „rájuk nézve bármilyen elfogadható formában állapodjanak meg Németország békés rendezésének és újra egyesítésének kérdésében". A békeszerető német nép reméli, és elvárja, hogy a hitleri Németország elleni háborúban részt vett valamennyi állam, különösen a potsdami egyezményt aláírt államok nemcsak elismerik a német békeszerződés megkötését közös nemzetközi jogi kötelezettségükként, hanem be is tartják. Nyugatnémet hatóságok provokációs akciókra készülnek az NDK határán Berlin (ČTK) — Kari Maron, az NDK belügyminisztere Schroeder bonni belügyminiszterhez intézett levelében arra figyelmeztet, hogy a nyugat-németországi hatóságok július 17 és 18-ra provokációkra készülnek a Német Demokratikus Köztársaság határán. Levelében K. Maron rámutat a nyugat-németországi revansista és militarista szervezetek újabb aktivizálására s arra figyelmeztet, hogy hasonló „határmenti gyülekezések" már a múltban is kedvelt eszközei voltak a német militaristáknak a háborús csörtetésben. Levelében K. Maron azt ajánlja a bonni belügyminiszternek, tiltsa be 5 km-re az NDK határának mentén az összes gyűléseket. Arra figyelmeztet, hogy az NDK területén megteszik az összes szükséges intézkedést esetleges határmenti incidensek megakadályozására. V. A. Zorin nyilatkozata Korunk sürgető feladata: A leszerelés megoldása New York (ČTK) — Az ENSZ-ben működő laptudósítók egyesülete június 14-én ebédet adott V. A. Zorinnak, a Szovjetunió ENSZ-beli állandó képviselőjének tiszteletére. V. A. Zorin a laptudósítóknak adott nyilatkozatában megállapította, hogy most a világ előtt olyan problémák állanak, amelyeket egyrészt az ENSZ keretében, másrészt kétoldali tárgyalások színvonalán kell megoldani. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Nemzetek előtt álló legfontosabb problémák a leszerelés kérdése, a gyarmati rendszer felszámolása és az ENSZ titkársága felépítésének átszervezése. V. A. Zorin a leszerelés problémájával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés 15. ülésszakának második részében a szovjet küldöttség beleegyezett az Egyesült Államok ama kérésébe, hogy az általános és teljes leszerelés kérdésének megtárgyalását a közgyűlés 16. ülésszakán kezdjék meg. Emellett megállapodás jött létre, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői a 16. ülésszak előtt találkoznak és véleménycserét folytatnak a leszerelés kérdéséről. A jövő hétén sor kerül Washingtonban a szovjet és amerikai képviselők ilyen találkozójára. A szovjet küldöttség reméli, jelentette ki V. A. Zorin, hogy az USA kormánya teljes komolysággal fog hozzá e fontos probléma megtárgyalásához és erélyes lépéseket tesz a tárgyalások sikerének elősegítésére. A gyarmati rendszer felszámolásának kérdésével kapcsolatban V. A. Zorin kijelentette, hogy e probléma mielőbbi megoldása az emberiség túlnyomó többségének érdeke. Az Angolában, a Dél-Afrikai Unióban, Kongóban és Ruanda Urundiban lejátszódott események arról tanúskodnak, hogy a gyarmati nemzetek felszabadításának problémája most a legidőszerűbb kérdés, és az Egyesült Nemzetek Szervezetének kötelessége elősegíteni a függő országok felszabadulásának folyamatát. Az ENSZ titkárságának átszervezését illetőleg V. A. Zorin kijelentette, hogy a Szovjetunió állásfoglalását e kérdésben a közgyűlés 15. ülésszakán N. Sz. Hruscsov fejtette ki. Hruscsov elvtárs nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a világban végbement változások nem tükröződnek az Egyesült Nemzetek Szervezetének struktúrájában, és ez tevékenységének komoly kárára van. Az ENSZ összetétele jelenleg lényegében a nyugati országok, elsősorban az Egyesült Államok érdekeit tükrözi. Fidél Castro az amerikaiakkal folytatott kártérítési tárgyalásokrói Havanna (ČTK) — A kubai kormány lemond az ellenforradalmi invázió által okozott károk megtérítésének igényéről, ha az USA kormánya vagy valamelyik amerikai szervezet keresztül viszi azon több ezer politikai fogoly szabadon bocsátását, akik Spanyolország, Portorico, Guatemala és Nicaragua börtöneiben sínylődnek. Ezt a kijelentést Fidél Castro kubai miniszterelnök szerdán délután egy havannai sajtóértekezleten tette, amikor tájékoztatta a külföldi újságírókat — közöttük számos amerikai laptudósítót — a Kubában tartózkodó négy amerikai küldöttel folytatott kártérítési tárgyalások eddigi lefolyásáról. A kubai kormány eredetileg felajánlotta, hogy szabadon bocsátja a letartóztatott ellenforradalmárokat, ha az USA 500 traktort ad Kubának az invázió okozta anyagi veszteségek kártérítése fejében. Fidél Castro hangsúlyozta, hogy a A francia nép jelszavas Fel kell újítani a tárgyalásokat az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányával Párizs (ČTK) — Etienne Fajon, a Humanité igazgatója a lap csütörtöki száméban közölt vezércikkében írja, hogy de Gaulle tábornok a francia kormány és az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya képviselői eviani értekezletének megszakításával komoly helyzetet teremtett. Fajon a következőképpen foglalja össze de Gaulle tábornok álláspontját: de Gaulle nem kívánja a tűz beszüntetéséhez vezető politikai egyezményt. Azt követeli, hogy az algériai nép tegye le a fegyvert anélkül, hogy kezességet kapjon arra, amiért fegyverrel küzd. De Gaulle nem akar „együttműködni" a szaharai ásványi kincsek kiaknázásában. Azt kívánja, hogy Algéria mondjon le nemzeti területének ezen fontos részéről. De Gaulle nem kívánja egyenlőségi alapon az Algéria és Franciaország közötti kapcsolatokat. A gyarmati uralom fenntartását követeli továbbra is. Nem elénszik meg az Algériában élő európaiak törvényes jogainak tiszteletben tartásával. A kiváltságos kisebbség statútumát követeli számukra, ami államot jelentene az államban. Etienne Fajon megállapítja, A francia kormány békéltető intézkedései nem vezethetnek a háború befejezéséhez Párizs (ČTK) — A francia kormány június 15-én úgy döntött, hogy folytatja Algériában az úgynevezett békéltető intézkedéseket, amelyek azonban a gyakorlatban nem vezethetnek a háború befejezéséhez, hanem céljuk inkább a propaganda. Terrenoire francia tájékoztatásügyi miniszter a kormány ülése után közölte, hogy meghosszabbítják a francia hadsereg hadműveleteinek ideiglenes beszüntetésére vonatkozó május 20-i határozat érvényességét. A békéltető intézkedések keretében a francia kormány több ezer foglyot szabadon bocsát. hogy a fenti feltételek a francia bankok és trösztök követelményei, amelyek szöges éllentétben állanak az önrendelkezési joggal. Etienne Fajon kifeiezi azt a gyanúját, hogy amikor a francia kormány 10—15 napra kérte az eviani tárgyalások megszakítását, az volt a szándéka, hogy a tanácskozásokat egyáltalán meghiúsítsa és visszatérjen Algéria építésének politikájára — az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya és az algériaiak nélkül. tárgyalások eddigi lefolyásával elégedett. Ha megállapodás jön létre a kártérítésről, a kubai kormány szabadon bocsátja az invázió valamenynyi 1195 elfogott résztvevőjét. Nem adja ki azonban azt a 19 háborús bűnöst, akik már az invázió előtt súlyosan vétettek a kubai nép ellen. Kuba tiltakozik légiterének megsértése ellen Havanna (ČTK) — Kuba külügyminisztériuma közölte, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagykövetség* útján, ameíy az USA kormányánál Kuba érdekeit képviseli, tiltakozó jegyzéket intézett az USA kormányához Kuba légiterének az amerikai repülőgépek részéről történt többszöri megsértése ellen. A szovjet Kazahsztánban 40 év alatt hatalmasat fejlődött az ipar. Képünkön a novokaragandi gépgyár egyik műhelyét látjuk. (ČTK — TASZSZ — felvétele) J. FURCEVA szovjet kulturálisügyi mi-: niszter Londonból való távozásakor kijelentette: „Igen hasznos megbeszéléseim voltak, melyek minden bizonnyal alapját képezik majd a Nagy-Britannia és Szovjetunió közötti jobb kulturális kapcsolatoknak." MAU CE-TUNG Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke Pham Van-dongot, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét f^adta, aki a VDK kormányküldöttségét vezeti. Beszélgetésükön részt vett Csou En-laj; a Kína Államtanácsának elnöke is. (ČTK) NASUTION tábornok, az Indonéz Köz-i társaság honvédelmi minisztere kíséretével a Szovjetunióból Jugoszláviába utazott. A vnukovói repülőtéren Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és további hivatalos személyiségek búcsúztatták a vendégeket. (ČTK) A BONNI Bundeswehr a napokban az USÁ-tól további 90 Sikorski-S-58 típusú szállítási csavarszárnyú repülőgépet rendelt 110 millió márka értékben. AJ Egyesült Államok a Bundeswehrnek már ezelőtt is 50 hasonló típusú helikoptert szállított. (ČTK). ANGLIÁBAN az utóbbi hónapokban egyre csökkent az acélgyártás. A széles választékú acélárukra hovatovább kevesebb rendelés érkezik. Már 4,6 millió tonna eddig el nem adott acéN áru vár felvásárlásra. (ČTK.) A SPANYOL katonai tengeri hajóraj nagygyakorlatokat végez a Földközi-tenger nyugati részében. 70 hajó és 50 repülőgép vesz részt a gyakorlatokon. CARACAŠBAN a főiskolások Theodore Moscoso, az USA nagykövetének látogatása alkalmából tiltakozó tüntetéseket rendeztek. Mialatt a nagykövet az egyetemen tartózkodott, a felháborodott főiskolások fel* gyújtották autóját. (ČTK). AUSZTRIÁBAN körülbelül 150 000 lakással van kevesebb a kelleténél. Több mint 300 000 család szükséglakásokban és nem megfelelő helyiségekben lakik. 300 000 lakás olyan állapotban van, hogy már csak le» rombolásra alkalmas. ÜJ SZŐ 3 * 1961. június 16.