Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)

1961-04-01 / 91. szám, szombat

Kovács Péter már végefelé járt a reggeli tennivalóknak az istál­lóban. A jószág jóllakottan kérődzött a jászol mellett. Időnként hol itt, hol amott csattant az önitató fedele, ahogy a jószág az orrával felcsapta. Az istálló közepén végigfutó tisz­tára söpört járda arról tanúsko­dott, hogy gondos kezek irányítot­ták a nyírgallyakből kötött söprűt. Az állatok lába friss almot zizegte­tett, rendetlenségnek sehol semmi nyoma. Kovács Péter elégedetten legel­tette szemét a hosszú istállóban uralkodó renden. így van ez jól, így megy ez már évek óta. Mert ő bi­zony nem tűri a patópáloskodást. Ezt tudja róla mindenki. Isy reggelenként, no meg az esti etetésnél, akad tennivaló bőven. Igaz, a takarmányt nem kell már fűzfa­vesszőből font hatalmas kosarakban háton cipelni. Arra való a csille; olyan könnyedén gördül a jól meg­kent sínen, hogy öröm nézni. De azért a takarmányt elő kell készí­teni, méghozzá recept szerint. Akár a patikában az orvosságot. így kí­vánja a „zootechnikus", a Szabó íanl. Az állította össze a receptet s úgy ügyel a betartására, mintha az élete függne tőle. De azért van Is itt tej annyi, hogy van munkája a fejőgépnek. Szóval nem nehéz már itt a mun­ka, de azért mégis sok talpalással jár. S ez az, ami gondot okoz Ko­vács Péternek, mert nem fiatal em­ber már ő, nem bizony. A hetedik „X" a kertek alatt ődöng. Ezt bi­zony nem szívesen ismeri be még sajátmagának sem. Csak akkor, ha a lábaiba beleáll a zsibbadás, mint ma reggel Is. Mehetett volna már könnyebb munkára régebben, sőt megkaphat­ta volna a nyugdijat már évekkel ezelőtt. — Most nyugdíjba, amikor végre tető alá hoztuk a közös ügyét? Er­ről szó sem lehet! — jelentette ki határozottan, amikor nyugdíjaztatá­sával az elnök előhozakodott. Ma reggel azonban újra elő­vette az a szaggatásféle, mind a két lábában. Sántikálva ment az istálló végébe, a ládáig. Leült, pipáját elő­szedve egy drótdarabbal kikotorta belőle a hamut. Rágyújtott. Elgon­dolkozva fújta a füstöt. Mégiscsak el* kell mennie vagy könnyű mun­kára, vagy nyugdíjba. Az elnökkel kéne beszélnie ... Ijedten rezzent össze. Ez lehe­Agócs Vilmos: K ovacs JDéter nyugdíjba megy tetlen... el sem bírja képzelni. Neki nem kenyérkereseti forrás a szö­vetkezet. Kezdettől fogva nem az volt. Neki ez negyven éves álmának beteljesülése. Az istálló sokéves ál­modozás színes kockáiból összera­kott gyönyörű épület. S ő rakta az alapot, ő forgatta verejtékes arccal az ásót, amely a közöny kemény agyagában megásta az első alapkő helyét... Nemcsak ő volt a zászlóvivő. Év­tizedekkel ezelőtt, amikor sok kis, nincstelen ember felismerte, hogy az egység olyan erő, amely pozdor­jává zúzza az erőszakot, akkor is sok társa volt. Nem ő volt az egye­düli kommunista a faluban. Voltak többen, mind megbízható, és a kér­gestenyerűek nyűtt hada mind mel­léjük állt. S tizenkét évvel ezelőtt, amikor kimondták, hogy a régi helyébe az újnak kel jönnie, bizony sokan té­továztak, de ő kitartott. S kitartot­tak mások is. Sokan felismerték már akkor, itt az idő, hogy sírt ás­sanak a gondnak, a nincstelenség­nek. ső pillantást vetve a nyugodtan ké­rődző jószágra, hazafelé indultak. Kint már a tavasz üzent. Szi­porkázó napsugárral, itt-ott fehérlő hófoltokkal, megrészegülten rohan­gáló üde szellővel. Szép volt ez a fényzuhatagban fürdő tavaszi reg­gel... Az ember szívében réghal­lott . apró dalfoszlányok élednek ilyenkor, és bizony előfordul, hogy az ember e dalokból a ragyogó vi­lágba küld egyet... Pista nem hitt a fülének, s kissé meghökkent ol­dalpillantást vetett az öreg Kovács gondozó felé, lesve, várva, mikor kerül rájuk a sor. Szinte arcába csapódott az istálló párás, meleg levegője, s hallotta, hogy csattan az önitató fedele. Kezében tartva nadrágját, az ab­lakhoz ment. Ingben-gatyában, me­kintete az iroda homályos sarkában zítlsb áI]t az ab)ak ei öt t. Kifelé fi­pihent meg. Látszott rajta, hogy a gy ei t A f a| uti a z ébredező, mozgo­falon túl, valahová messzire néz, i ódó f a] u t ] este i Látta, amint egy­mintha keresne, kutatna valamit. mSs utá n gyúlnak ki a fények a há­Nagysokára szólalt meg, de hang- zak vak sze meiben. Aztán hallotta ja idegenül csengett... amint az ablaka alatt egymás után - Akkor... akkor hát... holnap kopognak el a tovasiető szomszé­reggel már nem én etetek... Otthon dok léptei. Ismert mindenkit, már maradok... a léptekről tudta, ki megy el az — Mi is így tartjuk helyesnek, ablak előtt. Hiszen több mint tíz Pihenjen Péter bácsi, úgyis eleget éve járnak el így reggelenként, dolgozott már az életében... Amióta együtt küzdenek a közös Az öreg nem szólt semmit. Felállt holnapért. Most bizonyára csodál­koznak, miért nincsen az ő ablaká­, „ az asztal mellől, lassú léptekkel ki­Péterre, aki csendesen, inkább csak felé tartott és csendesen becsukta b an is világosság? Talán azt hiszik, úgy önmagának, dudorászni kez- maga mögött az ajtót. Hazafelé in- hogy már elment. Lehet, hogy va­dult. Az elnök az ablakból sokáig laki be is fog szólni. Talán Pista, a követte tekintetével az öreg alak- társa. Társa?... Dehogy az, csak dett.. A szövetkezet irodája előtt trak­Mikor gondolataiban ideért, elége- irodába. Most is befelé tartott, nyo­dett, bölcs mosoly mozgatta meg mában az elnökkel. Bent azonban a megszokott min­szerteálló seszínű bajszát. Hol van már az az idő? Csak körül kell nézni a pompás, új telepen, vagy más kérdés került szóba. Az öreg tor dohogott. Az elnök utasításokat j á t- amelyet beragyogott a tavaszi v oit. Most már más társa van Pistának fényzuhatag... is Az éIet megy tov ább a maga * * * útján, ö kidőlt, ott van valaki más. Nyugdíjas lett Kovács Péter. Bizonyára olyan fiatal, mint Pista. Másnap reggel nem sürgette ugyan Nagyon jól van ez így... De azért a száguldó óramutató, mégis úgy ...de azért egy kicsit fáj, sőt, na­ugrott ki az ágyból, mintha rűgók gyon is fáj hogy ma reggel először, lökték volna. Éppen öltözködni akart, nem űlt ki a fény az ö ablak á. Z tľthovľľlt 0" ma már ba n- S ő itt áll a sötét ablak előtt, nem kell sehová mennie. , , , , „ ,. , , , „ , nadrággal a kezében... Eres, megbízható keze, amellyel . nadrágját akarta felhúzni, félúton Aztán a fények az ablakokban megállt. Ügy érezte, hogy valamit lassanként újra kihúnynak, és ő kis­adott a traktorosnak, aki tovarobo­gott. — Jó reggelt, Péter bácsi, végez­tek? — billentette meg sapkája szé­lét az elnök, majd szívélyesen ke­zetrázott mindkettőjükkel. — Mára igen — viszonozta a szí­vélyes köszönést az öreg. — Ilyenkor, ha így hazafelé bal­lag, mindig be szokott nézni az dennapi problémák helyett merőben elvesztett Valami nagyon drágát, sé dideregve visszabújik az ágyba, méginkább a faluban, a vak is lát­hatja, hogy nagyot fordult a világ kereke. Csakhát ő már öreg vitéz. Ezt ke­servesen bár, de be kell ismernie. Hej, ha olyan fiatal lenne, mint a társa, Tóth Pista. Húszéves, ö alig tudott szólni a meglepetéstől. — Tegnap a vezetőségi gyűlésen úgy döntöttünk, — mondta barát­ságosan az elnök — hogy Péter bácsit nyugdíjazzuk. Amúgy is ré­gen ' itt van már az ideje... meg ahogy hallom, a lábai is gyengül­nagyon becseset, amit semmi sem az asszony mellé. Ügy érzi, hogy tud pótolni. Céltalannak látta a na- a lepedő csalánnal van meghintve, pot. Mit fog ma csinálni? Hová fog Csak forgolódik. A pipa sem ízlik, menni? Délig alszik, mint valami- Némán bámulja a piros parazsat... kor a méltóságos báró úr? Szeme Aztán csodálkozva érzi, hogy valami előtt megjelent az istálló képe. Lát- langyosság árasztja el arcát, és ta a szöszmötölő állatokat, amint öreg könnyeinek sós Izével telik fejüket türelmetlenül fordítják a meg a szája... csaknem négyszer annyi. Helyes nek... Majd valaki mást osztunk gyerek, komoly, gondolkodó. Ilyen­kor reggelenként, amikor már túl vannak a munka nehezén, el-elbe­szélgetnek. Máról is, tegnapról is. Ez utóbbiról a gyerek nem sokat tud mondani. Annál többet mond ő. Sokszor említette már ez a gyerek be az istállóba. Maga pedig pihenni fog. Néhanapján majd tanáccsal lát el bennünket, fiatalabbakat, — fe­jezte be végül mosolyogva. Az Öreg úgy állt ott mint egy eleven kérdőjel. Legelső gondolata az volt, kitől hallhatta az elnök. is, nyugdíjba mehetne vegre. - Nem hogy neki a lába fáj. Hiszen ő sen­érted te ezt, fiam, - mosolygott kinek sem pan aszkodott. Csak a fe­uyenkor Pistára, - az en helyem- i e sége, meg a Pista gyerek tud U/\« 4- MAMA MAAVlMnl _ - _ _ róla. Lehet, hogy a gyerek mondta ÚJ GYERMEKFILM „A barátja megmentéséért kitüntetett ketten szenvedélyes repülőgép mödell-ké­Milan Zúpotočný pionírnak és mind- szítők s azelőtt bizony irigykedtek egy­azoknak ajánljuk ezt a filmet, akik ha másra. Egy napon azonban a kecses re­sonlítanak a történetben szereplő hőshöz" piilőgép irányt tévesztve a mocsárba zu­- ezeket a szavakat halljuk a BARÁT hant. Jožo ki akarja menteni, s végül RA TALÁLTAM című új szlovák gyer­mekfilm utolsó jelenetében. A filmet maga sem tud szabadulni a mocsárbői. Társa ekkor minden összetűzésről megfe­ben te sem mennél.. — Akkor hát haza is mehetnénk! — kuporgott mellé Pista a láda túl­só sarkára. — Enni is kéne vala­mit ... Kicsit még füstöltek, aztán utol­különben Ladislav Pavlovié rendezte Iedkezve a biztos halál elől megmenti az­Rudo Müric és Dušan Kodaj forgató­könyve alapján. A filmvásznon kée a kézben két fiú be. ő most már felesleges ember halad: Ondrej Gregor és Jožo Vrtiak, akik _ __ lett. Keze reszketve nyúlt pipája végül is barátok lettek. Pedig nem így íemétT Š ők benne "ärigazán"'sz"ép termé­o -xia—stü L .. szeti { ej vétel l s_ meg. Aztán hirtelen más jutott eszé­zal, hogy a pályatesten leállít egy vonatot és segítséget hoz. Az érdekes film érzékenyen bepillan­tást nyújt a gyermekek gondolatvilágába, s plasztikusan kidomborítja az alakok jel­után. S míg rátömött, zavart te- volt a történet elején. Ugyanis mind AZ IRIGY PULYKA r t~ _ lA RÉGI TÖRTÉNET HA SZÉP könyv kerül kezembe, nem kell nagy legyen, mint jóbarát érkezése olyan az nekem. MINDENFELÉT elmesél ô, amit nem tudok, lapjain át messzeségbe, csillagig jutok. S MIKOR árnyat hozó est jő < s már aludni kell, én az ágyban és a könyvem j polcon alszik el. fordítása Monoszlóy M. Dezső J Váratlan találkozás wm i PISTA BÄCSI, ahogy hazafelé ballag húsvéti ajándékokkal meg­rakottan, boldogan maga elé kép­zeli, hogy unokái milyen örömmel fogadják majd a kölnivizet, cso­koládét, hímestojást, nyuszit. S ahogy mendegél, eszébe jut egy régi történet, egy régi húsvét. A harmincas években bizony ne­héz idők jártak, hiába volt jő ács, mégsem talált munkát. Igen nehezen tudta eltartani családját. Járta a falvakat, alkalmi munkát vállalt s ha egy kis pénzt kere­sett, rögtön szaladt vele haza. Ezen az emlékezetes tavaszon is munkát keresett, hiszen közel­gett a húsvét és két fiának meg­ígérte, hogy igazi kölnivizet vesz nekik Ez volt a fiúk minden vá­gya, hisz minden évben csak amo­lyan ronggyal lekötött orvosságos üvegben, szagos szappanbői házi­lag gyártott vízzel jártak locsolni. Eleget csúfolták érte őket a mó­dosabb szülők gyerekei. Pista bácsi munka után járta a falvakat. Már egy hete, hogy elment, de hiába lesték a gyere­kek, csak nem akart megjönni. Minden pillanatban kifutottak az utcára, de hiába. Hozzáfogtak hát anyjukat ostromolni, aki végül is szombaton engedett a hosszas kö­nyörgésnek és utolsó összekupor­gatott fillérjeiből szagos vizet vett fiainak. Húsvét hajnalán érkezett meg fáradtan az apjuk. Sok kilométert tett meg kerékpáron, hogy ide­jében elhozza gyerekeinek az ígért kölnivizet. Mikor meglátta, hogy elkésett, maga sem tudta, hogyan történt, olyan indulat ragadta el, hogy földhöz csapta a kölnis üveget. A szagos víz szétfolyt a konyha kövezetén s a két fiú bizony el­sírta magát. Elvakította a nincs­telenség, hiszen ezer helye lett volna minden fillérnek. Elromlott a várva várt Ünnep. Azóta sok-sok év telt el. Eltűnt a nincstelenség, egészen megvál­tozott az élet. Pista bácsi most már unokáinak mosolyogva viszi a bőséges ajándékot, méghozzá ide­jében, nehogy megelőzzék, nem szeretne most is elkésni. KURUC Z NÁNDOR TAVASZI KARNEVÁL Pitypang hajlong a zöld réten, arany-kád a tetejében, szőrös dongó paskol benne, mintha fürdővendég lenne. Látja ezt a tarka lepke, megjön neki is a kedve, fejest huppan be a kádba, alig látszik ki a szárnya. ^ésh'ftajktofáz Mint egy sereg pajkos gyerek összevesztek a verebek a vadrózsa bokra alatt, mert egy golyó lyukba szaladt. Károgva jön Varjú tanár, szemén csipesz, testén talár, a lurkókat elkergeti, a a golyókat összeszedi, dobja, löki, guritgatja, késő estig el nem hagyja. Tőth Tibor fordítása TJogyan, hogyan nem, az anya­1 1 lúd alá,amikor tojásait keltet­te, odakeveredett egy pulykatojás is. Lúdanyó nem tett kivételt a to­jások között. Saját tojásaival együtt kikeltette a kis pulykát is a ragyás pulykatojásböl. A kis mostohajiókc., mivel természete nagyon elütött a kislibákétöl, hamarosan a serdülő csirkékkel kötött barátságot. Lúdanyó nem vette tragikusan a hálátlanságot. - Gá-gá, hadd menjen, ha ott jobban érzi magát. Nem lehet tudni, kinek mi van a begyében ?! Ezzel a libák napirendre tértek a dolog felett. A csirkék, bár eléggé hűvösen fogadták, pár. nap alatt megszokták őt. Együtt ettek, együtt ittak az itat ónál. Nem so­kat törődtek azzal, hogy más han­gon csipog és többet eszik, mint ők. Mindaddig nem volt semmi baj, míg a kis pulyka el nem hagyta nö­vésben csirkebarátait. De mikor egyszer összemérte magát az ita­tóvályú víztükrében a csirkékkel és megállapította, hogy ö mennyivel nagyobb, azóta nem lehetett vele bírni. Egyszer meg azzat huzako­dott elő, hogy termeténél fogva neki előjogai vannak és addig ne egyék más, míg ő jól nem lakott. A csirkék megdöbbentek a hal­lottakon. Aztán tanácsot ültek. Megállapították, hogy a pulyka nehézkes mozgásával úgysem tud közöttük érvényt szerezni óhajának, tehát úgy határoztak, hogy figyel­men kívül hagyják őkelme kíván­ságát. Ügy is lett. A legközelebb ete­tésnél éppúgy, mint azelőtt, neki­estek a magnak, amit a gazda­asszony elibük szórt. A pulyka a dühtől elkékülve, fölborzolt tollal rikácsolta: — Krú, krú... nem megmondtam, hogy ne egyetek, míg én jól nem laktam? — Kru, krú... Addig rikácsolt, addig forgoló­dott, zavarta a szaporán csipegető csirkéket, míg egyszer csakugyan otthagyták őt. Otthagyták, mert elfogyott a szem. Így történt a má­sodik, majd a harmadik napon is. Az irigy pulyka mindig éhen ma­radt és ellensége lett ez egész baromfiudvar. Tyúkanyó ekkor összehívta felserdült fiókáit és így szólt hozzájuk: - Okuljatok a pulyka sorsán! Az irigynek legtöbbször kevesebb jut, mint másnak. KOVÄCS JÓZSEF Leveleiteket, megfejtéseiteket az alábbi címre küldjetek: Oj Szó GYERMEKVILÁG, Bratislava, Gor­kého 10. TömfEUV HOGYAN TALALT A BIVALY BARÁTOT? 1. Osszátok fel úgy az alábbi kört három egyenessel, hogy a kelet­kező mezők mindegyikébe egy számjegy essen. Afrikai mese MEGVAGY KOMÁM, MOST TE LESZEL A FOGÓ! NAGYON, nagyon régen volt, amikor a bivaly letelepedett a mo­csárban. Mihelyt a mocsár többi lakői meghallották, hogy a bivaly hozzájuk költözik, nagyon megha­ragudtak. Ügy gondolták, hogy a hatalmas állat kárt tesz majd a mocsárban és szomszédait is za­varni fogja. A bivaly azonban csendesen él­degélt. Úrákig heverészett, a le­gyek csípésével is alig törődött. Nem tudta, milyen izgalmat okoz jelenléte a mocsárlakőknak. Egy szép napon küldöttség jelent meg nála, a kócsag vezette őket. — Bivaly, te zavarsz minket — mondták. — Felkavarod az isia­pot és nagyon hangos Is vagy. A mocsár népe nem szeretné, ha to­vább is Itt maradnál. — Hát hová menjek? — kérdezte szomorúan a bivaly. — Menj az erdőbe, ott olyan lármát csaphatsz, amilyet csak akarsz. — Az erdőben nem élhetek: szarvam beleakad az ágakba. — Akkor menj a pusztába, ptt senkit sem zavarsz. — De nem tudok elrejtőzni, el­fognak az emberek. — Akkor költözz a sivatagba, ott ritkán vadásznak az emberek. — A sivatagban nincs mit en­nem, ott éhen pusztulok. Ô, ked­ves barátaim, kérlek benneteket, engedjetek itt laknom. Szeretem a mocsarat. Hallgatom a békák ku­ruttyolását, a vadkacsák hápogá­sát, a vidrát, amint zörög a ná­dasban. Hadd maradjak itt, nem tudok a barátaim nélkül élni. De a kócsag és a többi madár­lakő megfogadta: nem lesznek a bivaly barátai. A bivaly nagyon elszomorodott és bánatában egyre fogyott. Egy napon fekete tollú kisma­dár szállt a nádra. — Mit akarsz itt? — morogta a bivaly. — Te bivaly, a mocsári mada­rak nem szeretnek engem, ők hal­lal táplálkoznak és lenézik a ro­varevőket, Akarod, hogy veled ma­radjak? Meg tudom fogni a le­gyeket és a szúnyogokat, amelyek kínoznak téged. Összehúzom maga­mat egész kicsire, hogy ne zavar­jalak. Ô, kérlek ne űzz el! — Nem, nem űzlek el, kisma­dár — mondta a bivaly. — Maradj velem, szükségem van a barátsá­godra. így történt, hogy a magányos bivaly barátra tett szert a mo­csárban. A kis fekete madárnak, amely sohasem hagyja el, nyűvágó a neve. t ® ­f 9 9 9 f á>9 ô * 9 9 9 • f v 2. Osszátok fel a fenti kertet egyetlen vonallal, hogy a sötét fák a nagy házhoz, a világosak pedig a kis házakhoz tartozzanak. KIK NYERTEK Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesül­nek! 1. Tirinda Péter, Dlhá n. Váhom, 2. Pallag János, Vojnice, 3. Csavo­jec Valéria, Horné Semerovce, 4. Szalma Margit, Zem. Olča, 5. Vida Imre, Viničky. MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTESE: 9 h s *Í£ / « * 1. így kaphatunk a hat egyforma alakú és nagy­ságú mező mind­egyikében tizen­hármat összegül. 2. Ipolyban. JÜJ SZÖ 8 '* 1961. április 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom