Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)

1961-04-06 / 95. szám, csütörtök

Űj érdekes könyvkiadványok A kubai balett első bratislavai bemutatkozó előadásán készült V. Pribyl tenti felvétele, amelyen Ro­dolfo Rodriguezt láthatjuk Hertel: Hiábavaló óvatosság című táncjátékában. A Coppéliávai búcsúztak Bratislavdtól a kubai A Szovjetunióról A kézikönyv átfogó képet ad a Szovjetunió múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Megismertet a Szovjetunió népességével, természeti viszonyai­val, államgépezetével, külpolitikájá­val. fegyveres erőivel, történelmével, gazdasági életével, a közoktatással, tudománnyal, irodalommal, művészet­tel, a hétköznapi élettel. A kézikönyv a legújabb adatok alapján foglalkozik a kommunizmus építésének hétéves tervével, a két rendszer békés versenyével. Az alábbiakban közöljük néhány fejezet címét: Élnek-e még nomádok a Szovjetunióban? Hol van a „Világ teteje"? Hol találhatók működő vul­kánok? Hol vannak a Szovjetunió gyémánt mezői? Kiszárad-e a Kaspi­tenger? Hol élnek a legnagyobb tig­risek? Miért kapta IV. Iván a „rette­gett" nevet? Hogyan alakult meg a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége? Hasonlítbtt-e a Szov­jetunió iparosítása Anglia iparosítá­sához? Milyen segítséget nyújtottak a nyugati hatalmak a* Szovjetunió­nak a második világháborúban? Miért és milyen feladatokkal jöttek létre a népgazdasági tanácsok? Mi­lyen kapacitásúak lesznek az épülő szovjet atomerőmüvek? Villamosi­tott-e már a szibériai vasút. Milyen egyéni tulajdonhoz van joga a kol­hozparasztoknak? Miért szervezték át a gép és faktorállomásokat? Hány milliárd rubel kamatozik a takarék­pénztárakban? Hogyan gondoskodnak a vakokról? Vannak-e még kolera­és himlőjárványok? Milyen a poli­technikai oktatás a középiskolákban? Mire használják a „jelzett" atomo­kat? Hogyan fényképezték le a Hold túlsó oldalát? Hogyan könnyíti meg a televízió a halfogást? Hogyan kelet­keztek az antarktiszi „oázisok"? Mi­kor tűnnek el Moszkvában az utolsó faházak? Hány filmet gyártanak évente a Szovjetunióban? Vannak-e még kolostorok a Szovjetunióban? Milyen magas a lakbér? Tarthat-e valaki háztartási alkalmazottat? Mi­be kerül egy személyautó fenntartá­sa? Hány éves kortól lehet házasod­ni? stb. Eduard Bagramov: RÉGI FAJVÉDŐ ELMÉLETEK ÚJ KÖNTÖSBEN Az imperialisták azzal a nézettel tá­masztják alá a gyarmatok fenntartá­sára irányuló törekvéseiket, hogy a gyarmati népek a „civilizált" anya­országhoz képest fejletlenek, „csök­kent értékűek", ennélfogva nem éret­tek az önálló életre. Rászorulnak a „fejlettebb", „magasabbrendű" nem­zetek irányítására, „védelmére". Nem más ez, mint fajelméleti koncepció. Bagramov tanulmányában nemcsak politikai és gazdasági, hanem ideoló­giai síkon is leleplezi a világ előtt a gyarmatosítók politikáját. Megmu­tatja, milyen elméleti talajból táplál­kozik a gyarmatosító politika, feltár­ja, hogy ezek az elvek lényegüket tekintve vajmi kevéssé különböznek azoktól a meggondolásoktól, ame­lyekre a fasiszták világuralmi törek­véseiket alapították. Bemutatja azokat az új módsze­reket, amelyekkel a burzsoá tudósok — elsősorban az Egyesült Államok­ban — igyekeznek mesterséges vá­lasztóvonalat húzni „teljes értékű" és „csökkent értékű", emberek, illet­ve népek között. Elemzi a fajelmélet különböző modern, burkolt változa­tait, leleplezi a keleti és a nyugati népek mesterséges szembeállításának, valamint a négnriildözésnek,, ideoló­giai alátámasztását''. Kulcsár Zsuzsa: INKVIZÍCIÓ ÉS BOSZORKÁNYPEREK A könyv első része a különböző középkori szektákkal ismerteti meg az olvasót. Ezek tagjai, az eretnekek bátran szembefordultak a feudaliz­mus korának leghatalmasabb intéz­ményével, a katolikus egyházzal, s ezzel tulajdonképpen a fennálló rend ellen intéztek támadást. Az uralkodó osztály könyörtelenül üldözte veszé­lyes ellenfeleit, s felkutatásukra, el­pusztításukra külön szervezetet épí­tett ki: a „szent inkvizíciót". Ez az egyházi törvényszék ezrével küldte máglyára a „hit és a rend" ellen­A nagy csata emlékére — 120 m hosszú és 16 m magas — panorámán örökítik meg Grekov = festőművész katonai stúüiójának = tagjai: Bantyikov, Dmitrijevszkij, E But, Zsigimont, Marcsenko, Szam­E szonov, Uszipenko és Maleev E festőművészek a történelmi ne­E vezetésségű sztálingrádi ütköze­E tet. Panorámájukat majd a sztá­3; lingrádi Mamajev Kurganon he­— lyezik el. ségeit. A könyv nyomon követi a „szent törvényszék" szerencsétlen foglyát a letartóztatás pillanatától a kínzókamrán keresztül egészen a máglyáig. Eleinte a boszorkányok üldözése is az inkvizíció hatáskörébe tartozott, s csak később került át világi, bírák kezébe. A XV. század végétől Nyu­gat- és Közép-Európa szinte min­den országában százával, ezrével éget­tek meg öregasszonyokat, férfiakat, fiatal lányokat és kisgyermekeket azzal a váddal, hogy szövetkeztek az ördöggel, megtapadták az istent, vi­hart támasztottak stb. Az emberiség történetének ezt a sötét fejezeté,, tárja fel e könyv második része. Lehetetlen megrendü­lés nélkül olvasni, hogyan szenved­ték szerencsétlen emberek ezrei és tízezrei teljesen ártatlanul a legbor­zalmasabb testi és lelki kínokat a fanatizmus, a babona, a tudatlanság következtében. Akadtak azonban bá­tor férfiak, akik szembeszálltak a vallásos elvakultsággal, míg végül is a haladás eszméi győzedelmeskedtek. Janagida Kendzuro: A SZABADSÁG FILOZÓFIÁJA Janagida Kendzuro japán tudós és közéleti ember, fáradhatatlan tevé­kenységet fejt ki a Japán Országos Békebizottságban és a társadalmi élet legkülönbözőbb területein. A híres tudós és filozófus hosszú és küzdel­mes úton jutott el az idealista filo­zófiától a dialektikus és a történelmi materializmusig, míg felismerte, hogy az idealista filozófia nem adhat vá­laszt a japán társadalom égető kér­déseire, hanem ellenkezőleg, igazolja és ezzel alátámasztja a néptömegek kizsákmányolásán és elnyomásán ala­puló rendszert. A japán értelmiséget sokat foglalkoztató szabadság kérdé­sét behatóan tanulmányozta. A szabadság problémája — örök probléma, amely az emberiség ke­letkezésével együtt merült fel, s ugyanakkor korunk legidőszerűbb problémája. „A szabadság filozófiája" című könyvében Janagida Kendzuro a sza­badság problémáját — a két ellenté­tes világnézet harcának egyik köz­ponti problémáját — a proletariátus álláspontjából kiindulva világítja meg. Tanulmányát a japán szabad­sáq objektív valóságának elemzésé­vel kezdi, feltárja a szabadság lénye­oét összefüggéseiben, és megvilágítja, hogy mi a tényleges szabadság alap­ja. A továbbiak során elemzi, hogy milyen áldozatokat kell a japán nép­nek hozni, ha szabadon akar élni. Alán Winnington: A HIDEG HEGYEK RABSZOLGÁI Alan Winnington, az ismert nevű angol újságíró, ebben a munkájában személyes élmények alapján a dél­kínai Jünnan tartományban — főkép­pen az úgynevezett „Hideg Hegyek" között — élő három nemzetiség: a norszu, a va és a zsingpao — nem­zetiség életéről, társadalmi berende­zéséről és a folyamatban levő válto­zásokról számol be. A szerző 19.57 végén látogatott el e nemzetiségek által lakott terüle­tekre. Maga a vállalkozás is tisztelet­re méltó: ő az első külföldi, aki el­jutott ezekre a területekre. S ugyan­csak ö az egyetlen szerző, aki az első hiteles összefoglaló képet nyújt­ja az itt élő nemzetiségek életéről. Ezek a nemzetiségek sajátos tár­sadalmi-történelmi formátumokban éltek a legújabb időkig: kialakult rabszolgatársadalomban, mint a nor­szu, vagy primitív ősközösségből a rabszolgaság felé tendáló társadalmi formákban, mint a vák vagy a zsing­paók. Winnigton ottjártakor azonban már megindult az erjedés. A Kínai Kommunista Párt munkabrigádjainak áldozatos, szívós és körültekintő munkája nyomán, hallatlanul bonyo­lult körülmények között megkezdő­dött ezeknek az idejétmúlt társadal­mi alakulatoknak a békés felszámo­lása, a rabszoljatársadalom megszün­tetése, sőt esetenként a szocializmus­ba való átnövés feltételeinek meg­teremtése. A szerző különösen nagy figyelmet fordít azoknak a módsze­reknek a bemutatására, amelyekkel a kínai kommunisták a nemzetiségek között dolgoznak. A három nemzetiség társadalmi vi­szonyainak politikai elemzése mellett bő szociográfiai anyagot is nyújt a szerző: ismerteti a „XX. századi rab­szolgaság" családi viszonyait, a sá­mánok szerepét, a rabszolga- és ősközösségi társadalom etikai problé­máit. Winnington műve nemcsak az átlag­olvasó, hanem a néprajz szakembe­reinek érdeklődésére is számot tart­hat. t ÍA FENTI KÖNYVEK A BUDAPESTI KOSSUTH KÖNYVKIADÓ KIADÁSÁ­BAN JELENTEK MEG.) A kubai balettegyüttes átütő si­kerű prágai és brnói fellépései után három estén át Bratislava közönségének is bemutatkozott. Az első két estén Vivaldi — Bach zenéjére Albert Alonso a társulat igazgatójának koreografijában, il­letőleg Hertl zenéjére Alieia Alonso és Carlos Farines zenéjé­re Enrique Martinez koreográfiá­jában mutattak be rövidebb léleg­zptű balettjeleneteket. Alicia Alonso, A kiváló primabalerína (J. Herec felv.) A harmadik, egyben búcsúfellépé­sük műsorára Léon Delibes francia zeneszerzőnek a XIX. század máso­dik felében született és azóta már világszínpadokon számtalan sikert megért Coppélia című, egész estét betöltő balettjét tűzték. Andrej Zábrodský : i. Közel harminc esztendő után me­gint a sáros dűlőúton kocsikázok a haraszti állami gazdaság állattenyész­tő telepe, Ellető puszta felé. A lova­kat maga a telep vezetője, Hamran László hajtja. Köröskörül, ameddig látunk, a földekről már leolvadt a hó. Felhők járnak az égen. de a levegő­ben már érzik a tavasz illata. Helyen­ként tengelyig merül a kerék a sárba, lépésben vonszolják a kocsit a lovak. Ahogy nézem a jól áttelelt búza­táblát, eszembe jut a múlt. Magam előtt látom az egyházi nagybirtokok cselédházait, a béresek testét borító rongyokat, a vaksi kis ablakokon ki­leső szükséget. Gondolatban a múl­tat hasonlítgatom a jelenhez, s úgy beleveszek az emlékezésbe, hogy észre se veszem, máris helyben va­gyunk. A malacozóban Hamran telepvezető egy rokonszenves képú fiatalember­nek mutat be, — Szalay Jánosnak. Arcába nézek — pirospozsgás arc, nyílt tekintet. Miféle ember lehet? Hamran hamarosan végetvet találga­tásaimnak: — Szalay elvtárs a'malacok gond­ját viseli - emsénként nem éppen keveset választ el és nevel fel, de nem is túl sokat — átlag húszat. — Ö. hisz ez nagyszerű eredmény! — kiáltok fel. — Pedig még nem mondta ki az utolsó szót, — a telepvezető most már őszintén dicséri munkatársát, s kereken kimondja: - Ha így igye­keznék a többi állatgondozóm is, nem lenne gondunk ... — Mindenki igyekszik, vezető elv­társ, nemcsak én. Ez a Szalay csöppet sem büszke, mondom magamban. Egyik rekesztől a másikhoz megyünk, mindenütt igazgat valamit, s annyi érzéssel, A Coppéliát Delibes üde, dallamos és szellemes muzsikája és a bájos mese mind a koreográfus, mind a táncosok, mind a közönség számára kedvessé teszi. A koreográfus szá­mára azért, mert a pontos zenei frázisok, a kifejező zenei aláfestés megkönnyítik a munkáját, a tánco­soknak azért, mert nagyszerű lehe­tőségeket nyújt technikai tudásuk és színészi képességeik érvényesíté­sére, a közönségnek pedig azért, mert általa költői, meseszerű és mé­gis emberi, egészséges humorban gazdag művészi élményben részesül. Ilyen élményben részesítették a kubai művészek is a Nemzeti Szín­ház operaszínpadának szombat esti közönségét. Bár Coppélius mestert a nálunk honos felfogástól eltérően nem bogaras ezermesternek, hanem bűvös erejű varázslónak állították be, a megszemélyesítője — Jósé Pa­res, a mimika nagy művésze — kivá­lóan szerepelt. Ugyancsak számos esetben nyíltszíni tapsra ragadtatták a közönséget a Swanildát táncoló Alicia Aionso és partnere, a Feren­cet alakító Rudolfo Rodriguez bravú­ros, fejlett technikájú szólótáncai. Ám egyaránt elismeréssel írhatunk az egész tánckarról, annál is inkább, mert szinte egytől egyik a legifjabb művésznemzedékből toborzódott és máris példás fegyelmezettségű, nem­csak tánctechnikai, de színészi összjátékban is példás, megbízható teljesítményt nyújt. A közönség lel­kesen megtapsolta a koreográfiájá­ban és kivitelében is nagyszerűen sikerült lengyel, valamint stilizált magyar kartáncukat, amely utóbbi­MAJORI mondhatnám szeretettel teszi, hogy csak csodálkozni tudok rajta. A szá­raz alomszalmán elégedetten röfög­nek a kocák a kismalacok mohón szívják az emlőket, az apró állatok mind egytől egyig elevenek, egész­ségesek, patyolattiszták. Csak egy emsének van tíznél kevesebb kicsi­nye. — Szalay elvtárs, előfordult már, hogy egy emsétől húsz malacot is elválasztott? — Nemegyszer. Olyan kocáim is vannak, amelyektől huszonkét mala­cot nevelek fel... Ahogy hajlongva igazgat az almon, az állatokon, arca még jobban kipirul, szeme mintha világítana. Furcsa szí­ne van a szemének. Nagy fekete szembogara körül szineváltó barnás köröcskék, egyszer sötéten csillog­nak, máskor meg olyanok, mint a rosszul égetett tégla színe. Fel aka­rom jegyezni magamnak a megfigye­lésemet, de az ujjaim annyira meg­dermedtek, hogy elejtem a ceru­zát. Önkéntelenül összedörzsölöm a kezemet, Szalay rámnéz és szívélyes, egyszerű szóval megjegyzi: — Látom, fázik... Jöjjön mele­gedni hozzánk! Az utolsó szót keményen meg­nyomja, hangjában büszkeség cseng. Hozzánk! Megint egy vonás a jel­leméhez. Kiderül, hogy kocánként átlag 19,37 egészséges malacot vá­lasztott el, de amikor erről beszél­gettünk, vonakodott válaszolni a kér­déseimre, tompán, szégyenkezve mo­tyogott csak valamit az orra alatt. Elég sokat láttam, megismertem, mégis keveseltem, amit erről az em­berről megtudtam. Érdekelt a mun­kamódszere, hogyan eteti az álla­tokat, hogyan szervezi meg a mun­káját. hogy ilyen nagyszerű eredmé­nyeket ér el. Kíváncsi kérdéseimre művészek ba Léon Fokin koreográfus igen sok érdekes, űj táncelemet vitt. A Coppélia, Delibes elsőszülött ba­lettje a kubaiak előadásában ismét meghódította a bratislavai közönsé­get, diadalmaskodva a felfogás fölött, hogy vannak „elcsépelt" balettek. Éppen ellenkezőleg, a kubai művé­szek azáltal, hogy egy már népszerű és ismert balettre esett a választá­suk, bebizonyították, hogy nem fél­nek az összehasonlítástól — és me­gálltak a helyüket. A koreográfus, tehetséges táncosaira támaszkodva felhasználta a klasszikus orosz ba­lett elemeit hiszen a delibes-i mu­zsika amúgy is sok alkalmat ad a lé­gies, kecses spicc-tánc érvényesíté­sére. Ebben pedig különösen nagy művésznő Alicia Alonso, a balett­együttes szólótáncosnője. A kubai együttes szereplése ha­zánkban további láncszem abban az egyre szorosabbra fonódó láncban, amely a békés törekvésű és szabad­ságszerető népeket összeköti. Az elő­adást követő lelkes ováció nemcsak az elismerést érdemlő művészeknek, hanem egyben a hazájukban, a for­radalmi Kubában élő és harcoló hon­fitársaiknak is szólt. A fiatal művé­szeken keresztül a fiatal szabad államnak, amely, íme, kiküldte béke­követeit a világba, elsősorban a ba­ráti szocialista országokba, hogy ez­zel is bizonyítsa: a szabadság szel­leme a felszabadult művészeten át is szólni tud az emberhez. Gály Olga. EMBER csak vállát vonogatta s annyit mon­dott: — Hát etetek, bebúgatom a kocá­kat, almozok, kihordom a trágyát, ez minden. Akár hiszi, akár nem, csak azt teszem, amit a többi! — Jó, jó, Szalay elvtárs, elhiszem én szívesen, csakhogy... a többiek harmadával, sőt felével kevesebb ma­lacot választanak el, mint maga. Mi ennek az oka? Nem hiszem, hogy csak véletlen szerencse lenne. Biz­tosan rájött valamire, ami bevált a munkában, de nem akarja elmondani. Titkolja. Igazam van? — De hisz maga reszket a hideg­től, — üti el Szalay a kérdést, s újból invitál: — Jöjjön már be hozzánk, a konyhában biztosan be lesz fűtve. Kénytelen-kelleten kimegyek a malacozóból. Mialatt fölfelé balla­gunk a bricskához, figyelem a mel­lettem lépkedő Szalayt. Nyugodt, szerény ember. Ha titkolna valamit, másképp viselkednék. De az ördög nem alszik. Nyaranta gyakran elné­zem a hídról a Nyitra l'olyót. Lassan, lustán folyik a vize, mégis minden évben egy-két ember belefullad va­lamelyik titkos, bujkáló örvényébe. Szalayban nem volna ilyen rejtett örvény? Törekvő ember, ez kétség­telen. Szerény is, látszik rajta. Az életbe n^m fáradt bele, ezt elárulja a szeme. Biztosan vannak vágyai, tervei. De mifélék? Világéletemben nem találkoztam tökéletes emberrel, mindenkinek van kisebb-nagyobb hi­bája. Nyilván Szalaynak is, csak még nem sikerült rátapintanom. Érdekel, mi az az erő, amely hajtja, tüzeli, amely arra késztette, hogy ne álljon meg félúton, hanem egyre előbbre törekedjék, javakat gyarapítson — a társadalomnak és saját magának is. Meg vagyok győződve róla, hogy nem önző érdekekből szorgoskodott, nem is vágyik dicsőségre. Persze, a kül­JÜJ SZÖ 6 '* 1961. április 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom