Új Szó, 1961. április (14. évfolyam, 91-119.szám)
1961-04-17 / 106. szám, hétfő
12—14-i A Keletszlovákiai Vasmű az ötéves terv egyik legnagyobb építkezése Emil Chlebe c elvtárs beszámolója 'A harmadik ötéves terv egyik legjelentősebb és legnagyobb mérvű akciója a Keletszlovákiai Vasmű építése. Nagyságáról képet ad az a tény, ftogy a kerület beruházási öszszegének jelentős részét e létesítmény építésére fordítjuk. A Keletszlovákiai Vasmű építése következtében a kohóipar lesz KeletSzlovákia legfontosabb iparága. Tudatában vagyunk annak, hogy a legkorszerűbb kohászati berendezéssel felszerelt Keletszlovákiai Vasmüvet a fejlett szocialista társadalom építésének időszakában építjük. * Ebből az következik, hogy itt kifejezésre kell jutni az új munkakörnyezetnek, a munka új formáinak, az új technológiának, mégpedig nemcsak a jövendő üzemben, hanem már ma, az építkezés során is. Olyan üzemet építünk, amely nagyságával és műszaki felszerelésével a világ legkorszerűbb üzemei közé tartozik, elkészülte után csak 18 hasonló, hozzá mérhető üzem lesz a világon. A KELETSZLOVÄKIAI VASMŰ DÖNTŐ FONTOSSÁGA A Keletszlovákiai Vasmű nagy jelentősége nyilvánvaló továbbá abból, hogy egész népgazdaságunk fejlődésének fontos részét jelenti. 'I ' A Keletszlovákiai Vasmű építése döntő mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság világméretekben igen előkelő helyet foglaljon el. 1970-ben egy lakosra számítva több mint 1000 kg acélt fogunk termelni s így jelentősen megelőzzük a legfejlettebb kapitalista országokat is. A Keletszlovákiai Vasmű mélyrehatóan befolyásolni fogja egész gazdaságunkat. Nagymértékben hozzájárul nemcsak a fejlett szocialista társadalom, hanem az eljövendő kommunista társadalom anyagi-műszaki alapjának kiépítéséhez is. A Keletszlovákiai Vasmű építkezésén lemérhetjük a nemzetközi szocialista munkamegosztás jelentőségét is. A Szovjetunió már az előkészületi munkálatok során nagy segítséget nyújtott nekünk, rendelkezésünkre bocsátja az alapvető kohászati gépcsoportok bevált típusainak terveit. Ettől eltekintve a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság gépeket és berendezést szállít nekünk. A Szovjetunió segítséget nyújt a szakdolgozók képzésében, majd a próbaüzemeltetésben és a nagyolvasztók számára ércet, a hőfejlesztő mű számára pedig szenet fog szállítani. Az építkezés 1960. január 4-én kezdődött, de már 1961. július 1-én aeélkonstrukciót gyártunk 40 000 négyzetméternyi termelési felületen. 1963. májusában a vasmű hőerőműve és villanyműve megkezdi a gőz- és a villanyáram termelését, ugyanezen év július 1-én a hideg hengerdében elkészülnek az első lemezek, egy évre rá gyártani kezdik a kokszot és a nyersvasat, 1964. október 1-én pedig a meleghengerdében kezdődik el a termelés, míg 1965. májusában kikerül az első acél az oxigénes konvertorokből. A Keletszlovákiai Vasmű építése nagy jelentőségű Szlovákia gazdaságának fellendítése és az ország keleti részének iparosítása szempontjából. Kiépül a vegyipar, különösen a nitrogéntartalmú műtrágya, a műanyagok, az építkezési anyagok termelése, az utóbbi esetében növekedni fog főleg a mészkő, a magnezit, a cement és az előgyártott elemek termelése. A Keletszlovákiai Vasmű kedvezően fogja befolyásolni nemcsak Szlovákiában, hanem országos méretekben is a gépipar fejlődését, a közlekedés, a közszolgáltatások és a polgári építkezések hatalmas jellegű fellendítését fogja kiváltani. A vasmű építése KeletSzlovákia lakossága számára többezer új munkalehetőséget biztosít, s így jelentősen hozzájárul életszínvonalának emelkedéséhez. Ezzel döntő lépést teszünk a kelet-szlovákiai kerület és a többi kerület között fennálló, az anyagi és a kulturális színvonalban mutatkozó különbségek végleges kiküszöbölésére. A kelet-szlovákiai ipari alap fejlesztése, amelynek bázisa a Keletszlovákiai Vasmű, magéval vonja Kelet-Szlovákiában a munkásosztály erősödését, gyarapodását s vezető szerepének elmélyülését. 61 000 LAKÁS ÉPÜL A KERÜLETBEN A harmadik ötéves tervben a decentralizált építkezés szakaszán 12,4 milliárd korona lesz a beruházás. 61 000 lakásegységet, 258 általános iskolát, 4200 tanuló számára új szakiskolákat építUnk, a kórházakban és a gyógyintézetekben 1670-nel bővítjük az ágyak számát. Nem csekélyebb beruházási feladatok várnak ránk a mezőgazdaságban és a talajjavításban is. Az ipari termelés növekedésével összhangban 1965-ben 320 000-re fog gyarapodni az alkalmazott személyek száma az 1960 évi 262 600 fővel szemben. A párt és a kormány jelentős anyagi eszközöket bizott ránk a kelet-szlovákiai kerület fejlesztése céljából. Tőlünk, a kerület pártszerveitől és valamennyi fokozatú nemzeti bizottságától függ, hogy ezeket az eszközöket a leggazdaságosabban használjuk fel. Chlebec elvtárs beszéde további részében azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a kerületben az elmúlt esztendőkben miért maradt le az építészet. Rámutatott arra, hogy a párt kerületi bizottságának irodája 1960-ban, főleg az év vége felé konkrét intézkedéséket foganatosított a lemaradás kiegyenlítésére, aminek eredményeképpen néhány pozitív eredményt értek el ez év első negyedében. A kerületi vállalatok megjavították munkájukat és a tervfeladatokat 102 százalékra teljesítették, ami az évi feladatok 21 százalékát teszi ki. Az első negyedévben átadtak rendeltetésének 859 lakásegységet és így az évi feladat 19 százalékát valósították meg. 1960-ban 100,3 százalékra teljesítették az építkezési anyagok termelési tervét. Ennek ellenére hiány mutatkozik cementben, mészben és könnyű építkezési anyagokban. A kerület termelése nem fedezi a gyorsan emelkedő szükségletet. A termelés és a fogyasztás közötti aránytalanság kiküszöbölése érdekében 1961-1985ben új építkezési anyagot gyártó üzemeket építünk. Kerületünk nagy fogyatékossága az volt, hogy a múltban nem láttunk hozzá elég határozottan az építészet iparosításához és az építkezés új módszereinek bevezetéséhez, valamint a típusépítkezés alkalmazásához. A gyakorlatban ehhez csak 1959-ben és 1960ban láttunk hozzá. A beruházási építkezés lemaradásának kerületünkben a múltban az volt a fóoka, — s ezzel a jelenséggel még ma is találkozhatunk — hogy a beruházásokat nem készítették elő komplex módon. A nemzeti bizottságok ki nem elégitően hangolták egybe a beruházási építkezés valamennyi résztvevő szervének igyekezetét. Nagyon komoly problémával kell megküzdenünk a vízellátás terén mind az új településeken, mind Košice régi részében, beleértve a Keletszlovákiai Vasmű építkezését. Intézkedéseket foganatosítunk, hogy megfelelő menynyiségben álljon rendelkezésünkre egészséges jó ivóvíz. Rendkívüli nehézségeket okoz főleg Košicén az új településék fűtésének megoldása. A lakásépítkezés tervezési szakaszán is intézkedéseket teszünk a hibák megszüntetése érdekében. A múlthoz viszonyítva itt lényeges javulás észlelhető. A MUNKATERMELÉKENYSÉG GYORSABB NÖVELÉSÉNEK KÉRDÉSEI Chlebec elvtárs rámutatatott, hogy ez idén a munkatermelékenység növekedésének 62,8 százalékát műszaki fejlesztés útján érik eL A munkatermelékenység növelésének további forrása a munkaidő, az alapvető eszközök még jobb kihasználása, a gépállás kiküszöbölése s elsősorban a káderek szakképzettségének növelése. A harmadik ötéves terv folyamán csak az építkezési szervezetekben 36 ezer főről 44 ezer főre emelkedik a dolgozók száma. Az igényes feladatok megvalósításának egyik alapvető feltétele a dolgozók szakképzettségének emelése. A keletszlovákiai kerület műszaki-gazdasági dolgozói közül jelenleg csak 6,5 százalék rendelkezik főiskolai képzettséggel, míg a szlovákiai átlag 10,3 százalék. A szakiskolai képesítéssel a dolgozóknak csak 42 százaléka rendelkezik. A müszaki-gaadasági dolgozók több mint fele nem rendelkezik megfelelő szakképesítéssel. Hasonló a helyzet a segédmunkások esetében. 1965-ig 73 százalékra akarjuk emelni a jelenlegi 53 százalékról a szakképzett dolgozók részarányát és 68 százalékra a jelenlegi 48 százalékról a főiskolai, magasabb és alacsonyabb fokú szakiskolai képzettséggel rendelkező műszaki-gazdasági dolgozók számát. Chlebec elvtárs beszámolója '••< -m részletesen foglalkozott a kel. s/ ;erület pártszervezeteinek és szerveimé. teladataival. Pozitívumként kiemelte, hogy tavaly a kerület építészeti üzemeiben 615 új tagjelöltet vesttek fel a pártba a legjobb munkások, mesterek és műszaki dolgozók sorából. Beszámolóját így fejezte be: továbbra is elmélyítjük a beruházási építkezés szakaszán az irányítás és az ellenőrzés bevált formáit és módszereit. A pártszervekben és szervezetekben rendszeresen foglalkozni fogunk az adott helyzettel, mégpedig szoros kapcsolatban a pártmunka színvonalával. így akarunk javítani a helyzeten, kerületünkben uralni a beruházási építkezés hatalmas méretű fejlődését. Ezek a feladatok ugyanis csak úgy valósíthatók meg, ha minden kommunista és a kerület valamennyi dolgozója szívügyévé válnak. Szocialista köztársaságunk fővárosa továbbfejlesztésének tervei Antonín Krček elvtárs beszámolója A párt Központi Bizottságának határozata, amelynek értelmében Prágában 1965-ig meg kell oldanunk a lakáskérdést, fontos részét képezi annak a tervnek, amely körvonalazza a főváros fejlesztését a harmadik ötéves tervben és az azt követő időszakban. Habár az elmúlt 15 év alatt 31000 új lakás épült, a lakásalap összetétele csak csekély mértékben változott. A közszolgáltatások színvonala is lemarad a növekvő igények mögött. Hasonló a helyzet az iskolák, kulturális és társadalmi intézmények terén is. A (elszabadulás után egyszerre nem küszöbölhettünk ki minden fogyatékosságot, mivel a népgazdaság fejlesztésének s az ország egyes területei gazdasági kiegyenlítésének fontosabb feladatai álltak előttünk, mint Prága problémáinak megoldása. Prága ennek következtében sok tekintetben lemaradt, ami különösen a lakásépítkezés terén észlelhető. Ezért olyan fontos, milyen lesz Prága képe a jövőben. A helyes eljárás érdekében nemcsak az adott helyzetből kel! kiindulnunk, hanem tekintetbe kell vennünk a múltat is, amely a fővárosban örökül hagyta a kulturális műemlékek nagy gazdagságát. A város továbbfejlesztésében szem előtt kell tartanunk az előttünk élt nemzedékek által alkotott értékes művek megőrzésének követelményét. < A SZOCIALIZMUS LÉTREHOZTA A VÁROS ÁTÉPÍTÉSÉNEK FELTÉTELEIT Ennek az átépítésnek alapja az irányt szabó területi terv. Ez távlatilag meghatározza Prága fejlesztését 1980-ig. Ezt a tervezetet megtárgyalás céljából a CSKP Központi Bizottságának politikai irodája elé terjesztjük. A városépítési tevékenység jelenlegi konkrét tartalmát a harmadik ötéves terv feladatai képezik. Krček elvtárs ezután rámutatott néhány alapvető problémára, néhány megoldandó feladatra. Prágát a jövőben is leginkább az fogja jellemezni, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosa, vagyis közigazgatási, társadalmi és kulturális központ, amelynek nemzetközi jelentősége mind politikai, mind pedig kulturális és idegenforgalmi szempontból növekedni fog. A városban megmaradnak jelentős mértékben az ipari üzemek, elsősorban a gépipar. A lakosság száma a jövőben sem haladja meg az egymilliót. Ezekből az előfeltételekből kiindulva Prága továbbfejlesztésének iránya elsősorban a lakásalap minőségi megváltoztatása, a város társadalmi intézményeinek gyarapítása lesz, hogy így állandóan emelkedjék az életszínvonal. Egyes, a városban nem kívánatos üzemek a központból a város szélére kerülnek, s a túlságosan népes városközpont, valamint az ahhoz kapcsolódó városnegyedek lakosságát arányosabban helyezzük szét s ezzel a közlekedés problémáit is jobban megoldjuk. Az Ipari termelés abszolút térfogatát tekintve növekedni fog, viszont csökken százalékos részaránya az országos termelésben. Az új építkezésekkel egyidőben tervszerűen megvalósítjuk a város történelmi jelentőségű ré» szeiriek rekonstruálását, azzal a céllal, hogy itt is tökéletesítsük a lakáskultúrát. Ezzel kapcsolatban nagy jelentőségű általában a lakásalap karbantartása s e célra a harmadik ötéves tervben majdnem annyit fordítunk, mint új lakások építésére. A harmadik ötéves tervben főleg szabad térségeken építkezünk majd, mivel a fő feladat a lakásprobléma megoldása. Csak ennetí sikeres teljesítése után látunk hozzá nagyobb méretekben s tervszerűen a régi, meg nem fe-. lelő épületek lebontásához. A negyedik ötéves tervben legalább 50 000 új lakást építünk, mégpedig főleg a város északi peremén. E probléma komolyságáról tanúskodik például az, hogy ha Žižkov negyedében 64,5 hektárnyi területen el akarjuk érni azt, hogy hektáronként legfeljebb 300-an lakjanak, akkor 20 000 fővel kell csökkenteni az ott élő lakosság számát. Rendkívül fontos a párt Központi Bizottságának az a döntése, hogy átépítjük és re* konstruáljuk a prágai vasúti csomópontot* A Prága-Közép, a Tešnov és llolešovice-Bubny-állomások, valamint a fűtőházak felszámolásával a város központjában mintegy 85 hektárnyi helyet nyerünk. A város légkörét jelentős mértékben tisztábbá teszi az is, hogy a harmadik ötéves tervben a gőzmozdonyokat felváltják a villany- és a motoros mozdonyok. Még fontosabb nemcsak a levegő tisztasága szempontjából, hanem gazdasági vonatkozásokban is a város hőellátási tervének fokozatos megvalósítása. A VÁROSI KÖZLEKEDÉS TÁVLATAI A földalatti vasút építése nem jön tekintetbe, mivel ez Igen költséges, és Prágában a jövőben sem lehetne teljesen kihasználni. A harmadik ötéves tervben 400 korszerű villamoskocsit és mintegy 200 autóbuszt kap a város. Ez lényegesen modernizálni fogja a közlekedést. Ezután, elsősorban a város központjában, fokozatosan áttérünk a sínnélküli szállítóeszközök bevezetésére. Távlati terv a gyors magasvasút felépítése, amely a várost egybekapcsolná legnagyobb rekreációs központjaival, illetve a legközelebbi nagy településekkel. A városi úthálózat rendszerében fokozatosan kiépítünk öt sugárutat, amelyek közül három a város északi részét kapcsolja össze a délivel, kettő pedig a nyugati részt a keletivel. Ez fokozatosan az elkövetkezendő 10—15 esztendőben valósul meg. A harmadik ötéves tervben Prágában számos fontos intézmény építkezése kezdődik meg, így például a cseh műszaki főiskola, d nukleáris fizika főiskolája, az új televíziós központ, 26 iskola, a Nemzeti Színház szükségleteit szolgáló épület, a manini stadion, a motoli kórház, a Realista Színház új épülete, a ruzinei repülőtér stb. építése. Krček elvtárs ezután a város lakosságának rekreációs lehetőségével foglalkozva rámutatott arra, hogy közvetlenül Prágában mintegy 70 hektárnyi vizterületet létesítenek 50-60 ezer lakos üdülésére. Igen fontos követelmény a városi parkok számának gyarapítása. Fokozatosan el kell érni azt, hogy 1980-ban a város területén egy lakosra számítva háromszor annyi parkosított terület jusson, mint ma. A vízellátásról szólva Krček elvtárs hangsúlyozta, hogy míg a város 1959ben másodpercenként 2525 liter vizet kapott, addig 1970-ben másodpercenként több mint 4000 liter víz szolgáltatásáról kell gondoskodni. JAVÍTSUK MEG A LAKÁSÉPÍTÉS FELTÉTELEIT A város eddigi építése az előzetes irányterv javaslata alapján folyik. A folyó évben elkészül az irányterv végleges javaslata, melyet a kormány elé terjesztenek. Természetesen fontos, hogy az összes invesztorok és intézmények idejében véleményt mondjanak az iránytervjavaslatról, úgyhogy hozzászólásaikat megvitathassák és átvihessék a végleges tervezetbe. A területi tervek minőségének megjavítására, idejében történő kidolgozására, komplex megvitatására s nem utolsósorban jelentő' ségük és fontosságuk növelésére irányuló fontos intézkedésként, - a CSKP KB politikai irodája határozatának alapján — Prágában építészeti hivatalt létesítünk, ahol a területi tervek előkészítését és kidolgozását összpontosítjuk. Am ezzel elválaszthatatlanul összefügg elsősorban a szilárd munkarendszer kérdése, melynek az a célja, hogy az 1961— 62-es években megszüntessük a lemaradást, s időelőnyt nyerjünk a területi tervezési előkészületekben. A LAKÓTELEPEK NÉHÁNY ÉPÍTÉSI PROBLÉMÁJA Az új lakótelepek lakói különösen élesen és jogosan bírálják azt, hogy későn létesítenek üzleteket, óvodákat, bölcsödéket és egyéb társadalmi intézményeket. Nincsenek fölösleges eszközeink a polgári létesítmények építésére. Az új lakótelepek polgári intézményeinek építésével párhuzamosan a régi építkezési telepek ellátottságában mutatkozó fogyatékosságokat is meg kell szüntetnünk. Krček elvtárs a továbbiakban az építkezések műszaki ellátottságának problémáival foglalkozott, majd rámutatott arra, hogy intézkedéseket foganatosítanak a lakások összetételének hatékony megjavítására, ami már 1962ben, de főként az ötéve« terr legutóbbi három évében fogja éreztetni hatását. Gyorsan meg kell javítani a panelházak minőségét, k fogyatékosságok lényege az, hogy a kísérleti intézetekben, az épületelemeket gyártó üzemekben és az összeszerelésnél nem fordítanak kellő gondot a panelépítkezésekre. Beszéde végén Krček elvtárs kiemelte, a párt Központi Bizottságának határozata számít rá, hogy a lakásépítés egyik fő formája a szövetkezeti lakásépítés lesz. Prágában kezdettől fogva nagy volt az érdeklődés iránta, s a lakásépítő szövetkezetek száma olyan gyorsan növekedett, hogy 1961. január l-ig már 73 szövetkezet létesült 13 677 taggal. Mivel a legutóbbi két év folyamán a lakásszövetkezetek 2424 lakást kaptak, az idén pedig további 2299-re számítanak, olyan helyzet alakult ki, hogy a tagok jelentős részét csak néhány év múlva elégíthetjük ki. Ennek következtében alábbhagyott a további szövetkezetesek belépése, mivel gyöngült az egyik tő hatóerő, a mielőbbi lakáshoz jutás a szövetkezet keretében. A szövetkezetek a folyó évre például több mint 8000 lakást Igényelnek. A prágai lakásépítés fogyatékosságai ellenére meggyőződésünk, hogy a következő években sikerül megoldanunk a lakásépítést veszélyeztető problémákat és teljesítjük a har. maciik ötéves tervet. JUJ SZÖ 106 * 1961. április 12.