Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-25 / 84. szám, szombat

Eqy kommunista harcos 40 éve Ružomberokot úgy öleli körül a festői szépségű liptói hegyek koszorúja, mint a jóságos édesanva keblén pihegő gyermekét. Csupa fény, tavaszi zsongás a város, vidám kacajtól hangosak a parkok és a folyómente s a szem szinte elpihen a természet tavaszi megújhodásán, a hegyek lankáin ébredő zsenge színpompáa Kora délutánt mutat az óra. A szél apró forgácsokat hajigál a Vág vizére s szinte beléjük temeti a függőhídon megélénkülő léptek és sie- ' tős mondanivalók egymásbavesző zaját. Fiatal lányok s férfiak csoportjai érik egymást. Müszakváltás ideje ez a rybárpolei gyapjúfonó-üzemben. Kezdődik a délutáni munka és a váltáson pontosan akarnak lenni. DROPPA MATEJ az ablakból naponta el-elnézi ezt az áramló, lüktető életet. Öröm, megelégedés csillog a szemében, s ha úgy több mint fél évszázaddal visszafelé forgatja az idő kerekét, akkor mindig és újra rajtakapja magát a gondolaton: egy darabka történelem kandikál ebben a mostani áramlásban. Lassan oldódik az emlékezés, hisz az órákba hulló percek csaknem hat évtizedre bolyhosodtak azóta, hogy először lépte át a gyár küszöbét. 1904-et írtak. Vézna, 12 éves gyermek kiváncsi-félőn ismerkedik az akkori Mauthner-gyárral. Az élet, a szegénység parancsolta így, hogy az iskolapadot, napi három sesztákért — mint mondja (60 fillér) megélhetésre cserélje. A törvény „gondoskodása" miatt persze 15 évesnek hazudják őt a hivatalok, így aztán mi sem akadályozhatja abban, hogy — egy órás munkaszünettel — reggel hattól esti hatig dolgozzék. Mert így követeli a regula. Kamaszkora teljében van, amikor munkalehetőséget keresve nyakába veszi az országot. Megúnva az állandó vándorlást, megállapodott munkára gondol. Pesten berzenkedik benne a vágy, hogy kőművesinas legyen. Igenám, de az inasiskolában bizonyítványt követelnek. S neki nemcsak bizonyítványa nincs, de a betűvetés tudománya is erősen hiányos. Sorsa ellen mégsem lázad. A szülői ház az engedelmes tűrést adta neki útravalóul. És a fiatal Droppa Matej a kisemberek, a kisemmizettek alázatával tűr. A férfivá érés ideje azonban már az ajtó • előtt áll. Katonasorba jut, s a sorozáson a derékhadhoz, a tengerészekhez osztják. Itt kap tápot a nemzeti öntudat, itt egészül ki nagyon is hiányos tudása. Ir és olvas már, s Jirásek könyveit forgatja a hajón. Politikai látókörét a felvilágosultabb matróztársak rebellis magatartása szélesíti, eszmeileg pedig a Právo Liduban megjelenő cikkek vértezik fel. Az események is vitathatatlanul ezt a vonalat építik. A pólai hadikikötőt a háború negyedik évében háromnapos sztrájk rázza meg. Egy hét múlva a kattarói lázadás van soron. A háború előtt Pesten már találkozott a népharag ilyen megnyilvánulásával, jelentőségét azonban csak most kezdi érteni. A Nagy Október fénye azóta már megvilágosította a homályos elképzeléseket. Azóta másképp hangzanak a szavak és mások a tekintetek is. A forradalmi eszmeiség magvai jó talajba kerültek, izmosodik bennük a felismerés: Elég volt! Tudtak a forradalomról, hallottak róla és lelkesedtek érte, bár nehezen tudták volna akkor megmagyarázni, milyen is lesz az új világ. Elég volt! — mondogatták s a szavak értelme valami mást, jobbat, emberibb világot sejtetett. Droppa Matej ekkor még nem volt kommunista. Csupán egy volt a sok közül, aki megundorodott a vérontástól, a nyomortól és a kilátástalanságtól, a „hogyan lesz holnap" örökös rettegésétől. — Meg kell tanulnunk oroszul beszélni — mondogatták egymás közt a katonák. És a „beszéd" szó alatt a forradalmi tettek nyelvét értették. Droppa Matej előtt ettől kezdve a forradalom embert szabadító szent üggyé vált. Olyannyira azzá, hogy bár szíve mélyéből lelkesedett a kikiáltott új köztársaságért, a forradalmi Magyar Tanácsköztársaság elleni harcot nem érzi magáénak. Bár kötik őt a katonai törvények, egy társával ürügyet találnak, s heteken át kóborolnak Prágában, csakhogy elodázzák a csapattesthez való visszatérést. 1920. decembere már otthon éri. Az üzemben szerveződik a marxista balszárny, s amikor a kormány és a jobboldali árulók magatartása lelepleződik, sztrájkkal felelnek rá. Egymást követik az események. A ľubochňai kongresszus nyomán erősödik a baloldal s a vörös szakszervezetek is a párt ügyének támogatására sietnek. Koučinský Fran tišek és Rais Zsigmond a kommunistákat szervezik, Majerčik, Droppa, Honig és Gregorová elvtársak pedig a vörös szakszervezetet. Munkájuk állandó segítője a Pravda chudoby és a Rudé právo. Droppa elvtárs büszke öntudattal vallja ma is, hogy őt a Rudé právo nevelte. A pártnak 1923-tól tagja, de már ezt megelőzően is a munkásügy szolgálatában áll. Harc minden emberért! — ez volt munkájuk fő célja, s e mellett a másik frontszakasz: harc a gerinctelen vezetés miatt megingott bizalomért és kérlelhetetlen harc a l'udákdemagógia ellen. Két évtized nehéz harc után következett a még nehezebb: a fasizmus elleni küzdelem Ez vol az igazi férfimunka. A szlovák állam kopói rendre ott leselkednek a kommunisták körül. De a kommunisták tudták, hol a szivük. S amikor a történelem legkegyetlenebb írtóháborújában a párt ellenállásra szólít, kibontják a harci lobogót s százával mennek a hegyekbe. Droppa Matej az elsők között van, akik fegyvert ragadtak. Ružomberok környékén magasra csap a Szlovák Nemzeti Felkelés lángja, s az augusztusvégi éjszakák sötétjében lángnyelvek írják az égre a tanúságot: a forradalmi eszmék, a párt ügye és a hazáért meghalani tudó akarat győzelmi torra készül. S amikor 1945 tavaszán szovjet katonák fegyverén csillogva köszönt be a szabadság, nyolc hónap után végre boldog örömmel asztalhoz ülhet övéivel... Kifáradt hát a balsors. s a megharcolt harc hegyen innen és túl hirdetheti most már, hogy szép a világ és kincs az élet A megtalált élet... A felismerés akaratlanul is a költő megtalálta igazság szavait hallatja: én az űzött vad homlokom fölemeltem... így hallgattam a győztes csend zenéjét,zengett bennem a „Sors" szimfóniája, s homályhoz szokott szemem belenézett a fölkelő nap bíbor - sugarába..." (Várnai: Felszabadultunk...) És a győztes csend után az alkotás ideje következett. Nincs idő a pihenésre. A napok a mi számunkra dolgoznak. Droppa Matej hozzálát a pártszervezet működésének felújításához, majd az üzemben akad teendője. Hisz az idő igazságot szolgáltatott s az egykor megtűrtek felelős gazdákká válnak. Először szociális, majd vállalati igazgató lesz, 1957-től pedig a járási pártbizottság dolgozója. Csak 1960-ban szánja rá magát, hogy nyugalomba vonuljon. * * * Nehezen indult a beszélgetés, s egyszeribe, mint zsilipgátjától szabadult folyó hömpölyögnek a szavak Török Elemér: AZ ÉLET ÉNEKE Szeretem a földet, a lankás dombokat, a zizegő nádast, a cserfa lombokat, szeretem a hajnalt, a harmatos tavaszt, mely fényével kicsi, pelyhes rügyet fakaszt a fák mohos gallyán, meg a sok virágot, a meghitt illatot, amit úgy imádok, a tikkadt mezőket, hol annyit bolyongtam füttyös kedvemmel serdülő koromban, a zsendülő vetések közt meglapuló nyulakat, fürjeket és a cifratollú fácánkakasokat, a gyermekláncfüvet, melyből, fiaim hosszú láncot fűznek. Szeretem az égen felhők könnyű fátylát, zúgó patakoknak vad rohanó árját, bércek ormán síró sudár fenyveseket: haragos színükön hányszor elmerengek. Szeretem a nyíló fehér liliomot, a tűzként lángoló piros rózsabokrot, a csendes füzesek csillogó lomb-haját, a csapból bugyogó ivóvíz kacaját, az embert, ki ura a földnek és holnap ura lesz a gyorsröptü vándor bolygóknak. Szeretem Napunkat, az esőt, levegőt, mint egymást szeretik a boldog szeretök, a tiszta szerelmet, mely annyit égetett, az embert szolgáló dübörgő gépeket, küszöbnél heverő hűséges kutyákat, mindent, mi élő, legyen növény, állat, mert szeretem és mert féltem az életet, az ember mást jobban sohasem félthetett, ha félti gyermekét, nem az életféltés kínozza bús szivét, mint testet az égés? Csodás századomban mindent szeretek én, ami szép, jó, bennem a hit és a remény el nem múló, örök, mint a való anyag: és tudom az élet élni fog, s megmarad! a múlttá lett fél évszázadon át. A vézna gyerekből azóta tapasztalt, sok harcot, küzdelmet átélt, 70 felé tartó — irtózom a szótól — öregember lett. Dús, fekete haját s magyaros bajuszát ma már őszbe vonta a tél dere. Szívében azonban ma is fiatalos az izzás. Szerény, de büszke öntudattal emlékszik a harcokra, — arra, hogy mindig hű volt a párt ügyéhez. 1945. előtt Ružomberok, Košice és Ilava börtönei nyugtázták ezt, ma a kitüntetések sora jelzi. Munkaérdemrendes, a Hadi kereszt - 1939- és a Szlovák Nemzeti Felkelés I. fokozata, s ki tudná még felsorolni mennyi kitüntetés, elismerés birtokosa. Szerénységére jellemző, hogy őmagí i erről alig beszél. Hányatott életének pihenőjét — megrokkant egészséggel — most tartja. A párt munkájából azonban most is részt vállal. Tagja az SZLKP Központi Bizottságának, el-ellátogat régi üzemébe, a környék fiátaljai pedig nap nap után hallhatják sokéves tapasztalatait. Negyven év harcát idézik szavai. Az elszállt negyven évét, melyben a párt szava reménység lett, s a reménység legszebb arca a felszabadult ország. Most a bratislavai orvostudományi kar hallgatói meghívásának tesz eleget. Szívesen megy közéjük, bár kissé fárasztó már a messzeség. Nem hiúságból vállalta, hanem mert úgy érzi, van mit átadnia. Hadd hallják legalább élőszóval a mai fiatalok a múltat, hogy jobban becsülhessék a mát... FÖNOD ZOLTÄN ÜNNEPI ELŐKÉSZÜLETEK A CSEMADOK SZERVEZETEIBEN Ezekben a hetekben, hónapokban országszerte a párt megalapítása 40. évfordulójának méltó megünneplésére készülnek. Városainkban és falvainkban dolgozóink őszinte lelkesedéssel óhajtják ezen az ünnepen tiszteletüket kifejezni a párt iránt, ama harcos kommunisták iránt, akik báiran, megalkuvás nélkül harcoltak a nép érdekeiért és akik ma is fáradhatatlan kitartással munkálkodnak szocialista hazánk felvirágoztatásán, dolgozóink életszínvonalának állandó emelésén. A Csemadok-központban felkerestük dr. Szabó Dezsó vezetótltkárt, aki több mint tíz esztendeje dolgozik már a Csemadokban, így hát jól Ismeri a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életének problémáit. Kérdésünkre: Mire késziil most a Csemadok? — a következőket válaszolja: — Nemrégen fejeződtek be a Csemadok járási konferenciái, amelyek konkrét határozatokban rögzítették le az ötéves terv első esztendejében ránk háruló feladatokat. E határozatokból két fontos pont emelkedik ki. Az egyik, hogy kulturális munkánkkal hathatósan elő kell. segítenünk mezőgazdaságunk fejlődését, szövetkezeteinkben a munkabrigádok megalakítását és bekapcsolódását a szocialista munkabrigád címért folyó versenybe. A másik pont, hogy megfelelő előkészületeket teszünk a párt megalapítása 40. évfordulójának méltó megünneplésére. Ennek az utóbbi pontnak a megvalósítására készülnek most szervezeteink. — Hogyan folynak ezek az előkészületek? — Minden szervezetünk a művelődési otthonnal együttműködve készíti el kulturális műsorát, amellyel hozzá akar járulni az ünnep színvonalának emeléséhez. A kulturális műsor a párt. a munkásmozgalom, a szocialista hazafiság jelentőségét domborítja ki. Ebben a szellemben készülnek együtteseink a műsorszámok betanulására. — Lesznek-e nagyobbszabású ünnepségek is? — Igen. Komárnóban május 20— 21-én a Népművelési Intézet közreműködésével a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságával együtt szavalóversenyt rendezünk, amely lényegében az Országos ifjúsági Alkotóverseny kicsúcsosodása lesz. A versenyben 6 kategória vesz részt, négy középiskolás, egy főiskolás és egy felnőtt kategória. A műsorban cseh, szlovák és itteni magyar írók költeményei és prózai művei szerepelnek. A verseny első napján, szombat este a MATESZ-ben irodalmi estét rendezünk, amelyen a szlovák és a szlovákiai magyar írók és költök a munkásosztály harcáról szóló írásaikkal lépnek fel. Másnap, vasárnap tartjuk meg az ünnepi akadémiát. Ezúttal a hat kategória győztesei lépnek fel. A kétnapos nagyszabású ünnepség felett a Steiner Gábor Hajógvár vállalt védnökséget. Az ünnepség azzal fejeződik be, hogy a hajógyár, olyan hajón viszi kirándulásra a verseny résztvevőit, amelyet a gyár munkásai a Szovjetuniónak építettek. — Valóban szép, naavszabású ünnepség lesz. Ezt az ünnepet, azt hiszszük, csak a košútyi ünnepségek fogják túlszárnyalni. — Košútyra — válaszolja Szabó elvtárs — minden erőnket össze kell szednünk. Ezt az ünnepet a kerületi és a járási pártbizottság rendezi, a Csemadok-központ pedio biztosítja a kulturális műsort. Május 27-én, szombat este kezdődik a „Hősök emlékműve" című kétórás műsor, amely ének-, tánc-, zene-, szavalatszámokból lesz összeállítva. Ezek a számok tartalmukban visszatükn "- p Vo^útyi eseményeket, a párt, a munkásmozgalom harcait. Az epyes számokat szöveg, ezenkívül film és diafilm köti szervesen össze. — Ez a műsor — folytatja — egyben kísérlet is. Folytatni szeretnénk ugyanis munkásmozgalmi haí gyományaink feltárását. E téren elég ' gazdagok vagyunk. Ha a forradalmi hagyományokat méltóképpen tudjuk kifejezésre juttatni táncban, dalban, szavalatban, akkor ez nagyban elősegítené nevelőmunkánk egyik alapvető pontjának megvalósítását, a szocialista hazafiság elmélyítését. — Mondanom sem kell — fűzi hozzá —, hogy a szocialista hazafiságra való nevelést állandóan szem előtt tartjuk. A kispolgári káros nézetek, csökevények ellen ez a leghathatósabb fegyverünk. A košútyi ünnepségeket is ennek jegyében és szellemében tartjuk. Több mint ezer szereplőt mozgósítunk. A Csemadok legjobb együttesein kívül ott lesz a Lúčnica és rajta kívül más cseh, szlovák és ukrán együttesek, valamint a CSISZ KB-nak magyar együttese. Vasárnap pedig a politikai manifesztáció után „Szabadságunkért harcottak" címmel kulturális műsor következik, amely ugyancsak a munkásmozgalom harcait eleveníti fel, majd szabadtéri színpadon a legjobb népi együttesek bemutatkozásával fejeződik be a kétnapos košútyi ünnep. — Igen szerencsésnek tartjuk a kosúti ünnepségek során a cseh, szlovák és ukrán együttesek fellépését, — jegyezzük meg. — Nem véletlen ez az összeállítás — mondja a vezetőtitkár —, hanem törvényszerű. Kulturális életünknek ki kel! fejeznie azt az összhangot, kifogástalan együttműködést, amely üzemeinkben és szövetkezeteinkben hazánk különböző nemzetiségű dolgozói között uralkodik. Szabó elvtárs a továbbiak sor&n még megemlíti, hogy az ének- é£ zenekarok országos fesztiválját részben Želiezovcén, részben pedig Levicén tartják meg július 17-én és 18-án. Levicén a győztes kórusok és szólisták lépnek fel. végül valamenynyi kórus együtt mutatkozik be. Ezt az ünnepséoet a Népművészeti Intézettel együtt rendezi meg a Csemadok-Központ. Végül július 1—2-án következik a pombaseki országos dal- és táncünnepály, amely ugyancsak a pártünnepségek jegyében zajlik le. Szombaton a CSISZ Központi Bizottsága mellett működő Magyar Népművészeti Együttes lép fel. Ugyanakkor a Csemadok legjobb együttesei az épülő Keletszlovákiai kohómű területén mutatkoznak be a sok ezer munkás előtt. Vasárnap pedig a CSISZ Magyar Népművészeti Együttese lép fel a kohómű dolgozói előtt. Utolsó kérdésünk Szabó elvtárshoz: Milyen tapasztalatokat szerzett az ünnepség előkészítése során? Válaszában ezt mondotta: — Eltekintve attól, hogy az együttesek között még ma is komoly vetélkedés folyik, hogy részt vehessenek a nagyszabású ünnepségeken, minden helyi szervezet vezetősége tisztában van az ünnepségek jelentőségével, és mindent elkövet, hogy a Csemadoktagság színvonalas műsorral járuljon hozzá a lelkes ünnepi légkör megteremtéséhez. — Merem állítani — fejezi be Szabó elvtárs szavait, — hogy ma már a pártonkívüli tömegek is tisztában vannak a párt harcának jelentőségével, tisztában vannak azokkal a vívmányokkal, amelyeket a párt vezette dolgozó nép a felszabadulás óta tlért. SZABÖ BÉLA A Rimavská Sobota-i járás Cerenčany községében szépen és korszerűen berendezett szövetkezeti klubban töltik el a falu dolgozói szabad idejük egy részét. Minden este átlag 25-en keresik fel a szövetkezeti klubot, vesznek részt az egyes érdekkörök munkájában. F. K o c i a n felvételei a szövetkezeti klub emeletes épületét és a műkedvelő színjátszó kör tagjait próba közben ábrázolják. CfJ C

70 2 * 1961. március 28.