Új Szó, 1961. március (14. évfolyam, 60-90.szám)

1961-03-25 / 84. szám, szombat

Jiŕina Adamcová: Békét a világ minden gyermekének (Linóleum-metszet) Emlékezés Bartók Bélára 1961 MÁRCIUS 25-ÉN A NAGY MAGYAR ZENEKÖLTŐ SZÜLETÉSÉNEK 80. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPELJÜK. B

artók Béla a modern muzsika klasszikusa. Ha egy művész munkásságát mai életünk szempontjából vizsgáljuk, ha azt nézzük, hogyan hat hátrahagyott életműve a mára, milyen szerepet játszik a mai ember életében, Bartók Béla alkotásának rendkívüli jelentősége van, mert zenéje teljes egészében a mai,ember érzés- és gondolatvilágát tükrözi. Muzsikájába az emberi lélek vívódásának szenvedélyes, kemény, néha szinte félelmetes tolmácsolásával belesűríti a XX. század emberének minden értelmi és érzelmi mondanivalóját. Szabolcsi Bence szavaival élve: „Bartók a nagy feszültségek embere, aminthogy, a kor is, amelybe beleszületett, a nagy világfeszültségek kora. Bartók művész és harcos, akiben koncentrált erővel fut össze korának minden ellentéte és lázadása, áramközpont és antenna, aki példátlan éberséggel és érzékenységgel figyel a világ minden rezdülésére és formálja magában a változó és alakuló univerzum, a vajúdó emberiség új hangját". A Bartók-zene a folklórban gyökerezik, de a magyar zeneköltőnél a folklór mást és többet jelent, mint addig bárkinél a zene történetében. Bartók előtt csak feldolgozták a népdalt, az ő művészete azonban a népdal talaján jellegzetesen, -egyéni muzsikává fejlődik. A sajátos bartóki melódia a népdalból nő ki, mint növény a földből, de egészen különös illatú virágokat hajt. A népzene az ország határain kívül általában inkább csak az újszerűség, a különleges kolorit varázsával hat. SzokatBrecht Koldusoperáját több mint kétezerszer adták New Yorkban, Most egy másik színművét is bemutatták, a „Mahagonny város tündöklése és bukását". „Egy jó német" a címe annak a dokumentumfilmnek, amely Wilhelm Pieck életéről készült az NDK-ban. A film szövegét Helmuth Hauptmann írta, rendező Joachim Hellvig. lanságában érdekes. Bartóknál azonban nemcsak a magyar népzene sajátos légköre ragad meg. Bartók a nemzeti zenét sokkal tágabb értelemben vett általános emberi érzések kifejezőjévé emeli, aki hallja, nemzetiségre való tekintet nélkül megérzi benne századunk emberének nyugtalanságát, vívódó keresését. Bartók gazdag palettáján az érzések egész skáláját megtaláljuk: a mély bánaton, halk, gyöngéd líraiságon át a szenvédélyes izzásig, robbanó kitörésekig. Muzsikája szerkezeti bonyolultsága mellett mélyen, emberien őszinte, valószínűleg ebben rejlik, hogy a hallgatóságot néha szinte brutális erővel képes megragadni és belevonni a zene bűvkörébe. A Bartók-muzsika jellemzése hiányos lenne a ritmus felsőbbrendű szerepének megemlítése nélkül. A bartóki muzsikában a ritmus kifejezési móddá emelkedik. Bartók a fasizmus idején elhagyta hazáját és Amerikában telepedett le. Mikor 1940 őszén hajóra szállt, minden hidat felégetett maga mögött: végrendeletileg kikötötte, hogy Magyarországban ne nevezzenek el róla utcát, teret és addig ne helyezzenek el emléktáblát, amíg H itlerről és Mussoliniról elnevezett tér vagy utca van az országban. Öt esztendeig élt Amerikában, ott érte meg a második világégés végét. Haláláig dolgozott. H tvannegyedik évében gyilkos kór támadta meg. Önkéntes emigrációjában fejezte be életét, anélkül, hogy teljesülhetett volna legforróbb kívánsága, amelyet több levelében hangoztatott: „szeretnék hazamenni, de végleg..." Alkotó erejének teljében ragadta el a korai halál: Lelkében el nem készült művek éltek, „tele poggyásszal" kellett elmennie, ahogy fájdalmas szomorúsággal mondta orvosának élete utolsó napp jaiban. B

artók Béla a magyar zene legkiválóbb képviselője és világviszonylatban is a modern zene egyik nagy úttörője. Zenetörténészek és kritikusok egyre egyértelműbben hangsúlyozzák a magyar zeneköltő., nagyságát. Bartók életműve: az évszázad zenéjének magasrendű szintézise. HAVAS MÁRTA Az 1960-as év szlovák szépprózája Eg\ év könyvtermése nem ad átfogó képet az írók törekvéseiről s e törekvések eredményeiről, sőt gyakran olyan a helyzet, mintha ferdítő tükörbenéznénk. Ennek oka az, hogy a prózai mü alkotása hosszabb időt igényel s a kézirat leadásától a mű megjelenéséig fél vagy háromnegyed esztendő is elmúlik. Továbbá tekintetbe kell vennünk azt is, hogy egy év túlságosan rövid időszak ahhoz, hogy mélyrehatóan értékelhessük a szlovák szépprózát. 1960-ban rendkívül kevés hosszabb epikai alkotás jelent meg. Köztársaságunk felszabadításának 15. évfordulója alkalmából a könyvpiacra került ugyan Karol Tomaščík A Moldva partján eímú regénye, amelynek értékét inkább a történelmi anyag, mint a művészi feldolgozás teszi, de az élenjáró szlovák prózaírók tavaly csak rövidebb prózai műveket jelentettek meg. így például Vladimír Mináč érdekesen megszerkesztett Sötét sarok című könyve és Bednár Idegenek című novellája. Ezek az alkotások nagy visszhangra találtak a kritika körében. Vladimír Mináč esetében a bírálók rendkívül értékelték erkölcsi, szocialista pátoszát és arra irányuló igyekezetét, hogy az embereknek segítséget nyújtson komoly kérdéseik megoldásában, a múlt nyűgének levetésében. Az Idegenek bírálata már nem volt ilyen egyértelmű. A kritikusok ugyan azt vallották, hogy ezt a könyvet mesteri nyelvezet, stílus jellemzi, és az író sajátosan ábrázolja a valóságot, de a kritikák többsége fenntartássál élt a mű eszmei irányzatával és szerkezeti felépítésének bonyolultságával szemben. Mégis valamennyien azt hangsúlyozták, hogy Bednár fejlődött az elmúlt években megjelent művei óta és az Idegenek című novella határozottan dúsítja a szlovák irodalmat. Míg 1959-ben a művek cselekménye a múltban és a közelmúltban játszódott le, tavaly a próza már gyakran foglalkozott a mával, s ez bizonyítja, hogy a szlovák írók körében megértésre talált a mai témák követelése. így Mária Jančová tollából a falu mai életével foglalkozó prózai alkotások láttak napvilágot. A Vadlibák című könyv novella-gyűjtemény, amelyben a szerző alakjai iránti nagy szeretettől áthatva elmélyül a falu mai problémáiban és kiegyensúlyozott szerkezeti felépítésben, rendkívül érzékeny stílusban megold nem egy égető és fájó problémát. A mával foglalkozóak és időszerűek Ján Pavlik —

Gajdošík elbeszélései is. A szeraő — különben szövetkezeti tag — leírja a falu szövetkezetesítésének útját. Hasonlóképpen a mai életből meríti anyagát Viera Handzová is Emberség című novellájál an. A tavalyi termésből ez az egyedüli könyv, amelynek története városi környezetben játszódik le. Handzová egy fiatal lány érzelmi világát térképezi föl s figyelmeztet arra, hogy sikeres előrehaladásunk, örömteli munkánk közben nem lehetünk közömbösek a fiatalok gondjával, bajával szemben. Érdekes Ladislav Jarunek bemutatkozása is, akinek • könyve a Szlovákiai írószövetség új edíciójában jelent meg. Az edíció elnevezése Élő áramlat s főleg az új írói tehetségek bemutatására, időszerű, égető problémákkal foglalkozó'riportok és prózai művek megjelentetésére összpontosítja figyemét. Itt jelent meg az első tudományos-fantasztikus regény is, amelynek szerzője Jozef Tallo. A könyv élénk fantáziával elvezet minket a bolygókközti repülés korszakába. Korunk kérdéseire irányítja a figyelmet Miloš Krno is rövid prózai írásainak gyűjteményében és Ján Poničan És mozog a föld című elbeszélés-kötetében. Ez a két szerző novelláiban főleg arról szól, hogyan hegednek be a múlt sebei, miként izmosodik a múlt romjain a szocialista változások öntudatos alkotója. Az 1960-as esztendő tehát a rövid prózai művek éve volt. Ügy tűnik, hogy 1961-ben nagyobb epikai alkotásokkal is megismerkedhetünk. A könyv hónapja alkalmából megjelent E. D. Štefan Szélcsend című regénye. Gazdag dokumentációs anyag alapján írta ezt a politikai regényt, amely az olvasó előtt feleleveníti az 1938—: 1939-es évek drámai eseményeit, politikai hátterét. Könyvpiacra kerül még ebben a hónapban Katarina Lazarová új könyve is. Ez idén megjelenik Bednár új nagy regényének első része és Mináč felkelési trilógiájának harmadik kötete, valamint Rudolf Jašík szintén felkelési témával foglalkozó s a szerző elhalálozása következtében be nem fejezett regénye. Habár tavaly nem jelent meg nagyobb számú kimagasló mű, mégis világosan megmutatkozott a szlovák irodalom felfelé ívelése. Kibővült a feldolgozott témák köre, a szerzők nagyobb gondot fordítottak a szerkezeti felépítésre, főleg a novellákban és az elbeszélésekben csiszolódott a < tílus és feltűnt néhány új tehetséges, szerző. Az említett prózai művek döntő többségükben összhangban álltak a magas fokú eszmeiség követelményeivel s az írók egyben igyekeztek elkerülni a sematizmus buktatóit is, élő emberekről, élő problémákról írtak. MARTA GREGOROVÄ Kielégítő-e a tánczenénk? ízléses művészi kerámia: A teniszező fiú. iiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitMiiiiiii!iiiiciifiiii£* iiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiii A kevés kritikáért nem kárpótol az elkésett kritika Az „Üj Szó" március 2-iki számában dr. Turczel Lajos tollából „Drámai utánpótlásunk" címen tanulságos írás jelent meg. Azt hiszem, az említett írók, akikkel a bírálat foglalkozik, közöttük jómagam is, három évvel ezelőtt, dr. Turczel fejtegetéseinek 1958-ban, amikor az értékelt írások még frissek voltak, igen nagy hasznát látták volna. De azóta mindnyájan tovább dolgoztunk, alkottunk és lehet ismételten és sorozatosan elkövettük továbbra is a dr. Turczel által felrótt hibákat. 1958 óta (A Dódi bemutatója) a csehszlovákiai magyar rádió a negyedik színdarabom bemutatására készül épp e napokban. De Kónya Józsefnek, Nagy Irénnek, Siposs Jenőnek, Vígh Rózsának is közvetítették ez -idő alatt hosszabb, rövidebb játékaikat. Ha a kritika érdemlegesen foglalkozott volna velük, talán sokkal szervesebben tartoznának ők is az említett „drámai utánpótláshoz." Csak az a baj, hogy kritikusaink úgy látszik nem igen hallgatják ezeket a közvetítéseket, ellenkező esetben nem mellőznék annak kihangsúlyozását, hogy úgy engem (1958. január 26-án, négy hónappal a Hviezdoslav Színház bemutatója előtt) mint Kónya Józsefet, Lovicsek Bélát, Simkó Margitot is a bratislavai rádió magyar adása avatott annak idején drámaíróvá. Ugyanez a fórum mutatta be elsőkként Egri Viktor „Ének a romok felett"" című verses játékát is. Napjainkban, amikor a televízió és a rádió komoly feladatokat teljesít, mert hiszen sokkal közvetlenebb kapcsolata van a közönség széles rétegeivel, mint a színháznak, sőt külföld felé is közvetít, úgy hiszen, még sem kellene bírálóinknak ebben a műfajban megjelenő munkákról olyan szorgalmasan hallgatniok. A rádió azonkívül, hogy küldetést teljesít, színészutánpótlást, rendezőket is nevel, akiknek művészi törekvéseik szintén megkívánják, hogy munkájukat igényes mércével mérjék, éppen a kiterjedt hallgatóságra való tekintettel. Ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek bennünket, elsősorban magunknak kell komolyan vennünk sajátmagunkat. Igényesebbnek kell lennünk önmagunkhoz és ennek az igényességnek fokmérője legyen a hazai magyar kritika. Nem kívánunk elnézést és gyengédséget. Felelősséget és tárgyilagosságot kívánunk íróval, színésszel, dramaturggal, rendezővel szemben. De azt feltétlenül! A csehszlovákiai rádió magyar adása, január elseje óta lényegesen bővített műsorával az a fórum, amely az eredeti hazai magyar alkotásoknak helyet biztosít. Elvárhatja tehát, hogy megértő igyekvését kellő mél"in > ággal viszonozzák. És a hazai magyar drámaíróknak sem lesz akkor olyan érzésük, hogy a nevelő bírálat, amelyre várakoznak, amely feladatukat megkönnyítené, olykor „csipkerózsikás" álmaiból ébredez. DÁVID TERÉZ Dávid Teréz megjegyzését lényegében helyénvalónak tartjuk. Elsősorban abban tapint rá fontos kérdésre, hogy színházi kritikánknál a hazai magyar drámaírás rendszeresebb figyelemmel kísérését szorgalmazza, aláhúzva azt a tényt, hogy a kezdő drámaíróknak főleg a Csehszlovákiai Rádió magyar adása nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. Meggyőződésünk, hogy ezekkel az adásokkal általában — nemcsak az irodalmi részével, — az eddigihez viszonyítva összehasonlíthatatlanul nagyobb figyelemmel és gonddal kell foglalkoznia egész sajtónknak. A bírálat minket is arra ösztönöz, hogy lapunk hasábjain a közeljövőben rendszeresen foglalkozzunk a rádió munkásságával. Ami dr. Turczel Lajos cikkét illeti, úgy hisszük, bár tényleg megkésve látott napvilágot és nem öleli fel teljes egészében a kérdéses problematikát, mégis hasznosnak mondható ma is s nem egy észrevételének figyelembe vétele csak a javát szolgálná drámaíróink fejlődésének. A Csehszlovákiai Televíziónak van egy kedves műsorszáma, melynek címe: Melódiákban nincs hiány. Ami igaz is, de sajnos, jó belföldi táncmelódiákban bizony szűkölködünk. Megmutatta azt a tavaly novemberben Lipcsében megtartott II. nemzetközi szórakoztató és tánczene-fesztivál. Kiderült, hogy a Prágában két évvel ezelőtt megtartott első ilyen fesztivál óta gyér volt a termés jó táncdalokban. Az volt a terv, hogy az utóbbi két év szerzeményeivel lépünk fel, de a szakemberek nem találtak elég reprezentációképes új slágert s így a régiekből is kellett válogatni. Milliók hallgatják naponta a rádión és televízión keresztül a sikerült és kevésBé sikerült táncdalokat. Statisztikusaink szerint szombat esténként legalább kétmillió ember táncol nálunk a szórakozóhelyeken és kb. 80 ezer fiatal jár évente tánciskolába. Ha ezt meggondoljuk, azonnal érthetőve válik az utóbbi időben a kultúránkát irányító vezetőink részéről megnyilvánult fokozott érdeklődés aziránt, milyen is legyen a naponta hallott szórakoztató zene, főleg a tánczene, amely elsősorban és természetszerűleg ifjúságunkra van nagy hatással. A lipcsei felhívás a téren figyelmeztető jeladás volt. Zeneszerzők, karmesterek, tánctanárok összeültek és megindult egyrészt a táncdalszerzők, másrészt a jazz-zenekarok vezetői és tánctanárok közötti ellentétek egységes kritikai taglalása. A táncdalszerzők azt vetették a karmesterek szemére, hogy a kb. 5000 jazz-zenekar nagyrésze alacsony színvonalú, repertoárjuk elévült, tagjaik között sok a nvenge zenei képzettségű énekes. De főleg azt kifogásolták, hogy túlbecsülik a külföldi műveket. A jazz-zenekarok vezetői kifejezésre juttatták azt — ami különben többé-kevésbé köztudomású —, hogy a hazai, de főleg a szlovákiai táncdalok túl lírikusak, szentimentálisak, borús jellegűek, tempójuk vontatott, ami élénk ellentétben áll mai életünk derűlátó, ragyogó valóságával. És hogy a szlovákiai tánckedvelő közönség nem is kedveli ezt a szentimentális," vontatott" muzsikát, azt a legjobban az a tény bizonyítja, hogy a szlovákiai gramofonüzletekben a tavaly karácsony utáni elemzés után a vevők leggyakrabban cseh táncslágereket vásároltak. így a „Včera nedéle byla..." kezdetű cseh polka lemeze 30 ezer példányban fogyott el. A legsikeresebb szlovák tánclemez a „Skryl sa mesiac za obláčik..." 11 ezer lemezével az ötödik helyre került. A jazz-együttesek azt állították továbbá, hogy a táncdalszerzők nehézkesen reagálnak az újdonságra. Ha feltűnik egy új tánc, sokáig kell várni egy-egy belföldi szerzeményre. Ez volt a helyzet a lypsivel és a kalypsoval. A mambódalokat akkor kezdték nálunk gyártani, amikor már megcsappant a mambó iránti érdeklődés. Most a dél-amerikai csa-csa a legkedveltebb tánc, de a zenekarok hiába keresik a hazai szerzeményeket, nincsenek. A jazz-vezetők ezt azzal magyarázzák, hogy a zeneszerzők között vannak jócskán olyanok, akik azt hiszik, ha frissében komponálnának egy csa-csaszámot, reakciósoknak gondolnák őket az illetékesek. Ez azt jelentené, hogy az ilyen táncdalkomponisták a jazz lényegének az utóbbi időben erősen népszerűsített magyarázása ellenére, nem értik még, hogy az adott témaformát meg lehet telíteni haladó értelmű zenével. Nagyon sok a hazai slow-fox, mondják a jazz-együttesek vezetői. Ezek azok a vontatott tánczeneszámok, amikre a fiatalság nem tudja, mit kell táncolni, mert a slow-fox már a valóságban nem létezik. A táncdalszerzők úgy vélik, hogy ezek a slow-foxok „hallgatók". De a jazzzenések azt modják, a táncolók táncolni akarnak és az ilyen „táncdalhallgatók,, fölöslegesek. Ha megpróbálják őket meggyorsítani, tempósítani, akkor a szerzők haragszanak, hogy nem ismernek rá kompozíciójukra. De még a hazai fox-trottokra sem lehet jól táncolni — mondják most már a tánctanárok, mert slágerszerzőink nem szentelnek elég figyelmet a tánc koreográfiai részének, amit azzal kell magyarázni, hogy nem ismerik a gyakorlati táncoktatás problémáit. Nálunk az emberek szeretnek ritmikusan táncolni és modern ritmusú belföldi tánczene ritkaságszámba megy. Gyakran szóba kerül az is, miért nem komponálnak táncdalszerzőink új keringőket, polkákat. Azzal érvelnek, hogy ezek a táncok rég kimentek a divatból. Ezzel szemben bebizonyított tény, hogy főleg a vidéken a nép nagyon is szeret keringőt és polkát táncolni. A tánczene-együttesek vezetői tudomásul vették az ellenük felhozott kritikát és kérik, hogy rendszeresítsenek számukra és a zenészek számára megfelelő tanfolyamokat és mutassák be nekik a tánczeneújdonságok megfelelő játszási módját. Továbbá gondoskodjanak az illetékesek arról is, hogy megfelelő partitúrákat kapjanak. Feltehető, hogy az utóbbi hónapokban lezajlott sok ankéton és szemináriumon elhangzott felszólalások feljogosítanak arra a reményre, miszerint a legközelebbi táncdalfesztiválon felkészültebben jelenünk meg. A táncolók is bizonvára rövidesen megkapják azokat a slágereket, melyek művészi színvonaluk mellett a társadalmi követelményeknek is megfelelnek. A leglényegesebb azonban az, hogy kultúrtényezőink tudatára ébredtek annak, hogy a jó tánczene fontos nevelőeszköznek bizonvnlhi*. gr. O

J SZO G * IP"