Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-22 / 22. szám, vasárnap

A nép életszínvonalának emelkedése és a mezőgazdasági termelés további növekedésének feladatai Hruscsov elvtárs az SZKP KB plénumának január 17-i ülésén Elvtársak! Az utóbbi években nálunk bevett szokássá vált, hogy rendszeresen összehívjuk a párt Központi Bizottságának plenáris üléseit, hogy megvitassuk a lényeges pártkérdéseket, az ipar és a mezőgazdaság feljesztésének s a nép életszínvonala rendszeres emelésének kérdéseit. Ennek a jó hagyománynak ápolása kibontakoztatja a népgazdaság pártirányításának, kádereink és valamennyi kommunista nevelésének lenini elveit, hogy nagy felelősséget érezzenek a kommunista építés feladatainak gyakorlati megoldásáért a párttal és a néppel szemben. A párt Központi Bizottságának plénumai már harmadik éve foglalkoznak a mezőgazdaság eredményeivel és intézkedéseket hoznak a mezőgazdasági termelés növelésére. A Központi Bizottság előre közli a plénum összehívását s tanácsot kér a kommunistáktól és pártonkivüliektől, az egész szovjet néptől, hogyan szervezze meg legjobban a gazdaság irányítását, hogyan használja fel tartalékait a mezőgazdasági termelés növelésére, hogy teljes mértékben kielégíthesse a nép szükségleteit. A sajtó behatóan foglalkozik a plénumok lefolyásáról kiadott közleményekkel, hogy egész népünk tudja, hogyan vitatja meg és kezeli a párt Központi Bizottsága a gazdaság fellendítésének és az életszínvonal emelésének kérdéseit. Az SZKP KB minden egyes plenáris ülése nagy szerepet játszik pártunk életében, a dolgozók mozgósításában, hogy megoldják a gazdasági építés halaszthatatlan feladatait. A KB mostani plénuma — mint az elvtársak is helyesen kiemelték — nagy szerepet fog játszani a párt és az ors;ág életében. A plénum előkészületei során úgyszólván az egész néppel megtárgyaltuk a leghalaszthatatlanabb mezőgazdasági kérdéseket. Mindnyájan látjuk a hazánk szempontjából létfontosságú népgazdasági ág, a mezőgazdaság fejlődésében elért nagy sikereket és a megmutatkozó eddigi komoly fogyatékosságokat. A mostani plénumon hallottuk első ízben mind a 15 szövetségi köztársaság vezetőinek beszámolóját, a mezőgazdasági termelés növelésére irányuló tervek és szocialista felajánlások teljesítéséről. A plénum elvszerűen, élesen bírálta a mezőgazdaság irányításában, a párt-, szovjet és mezőgazdasági szervek munkamódszereiben mutatkozó fogyatékosságokat. A párt Központi Bizottságának tagjain, a köztársaságok, kerületek és területek vezetőin kívül a legjobb mezőgazdasági dolgozók és tudósok részéről is figyelemre méltó felszólalások hangzottak el. Feltárták mezőgazdaságunk nagy tartalékait és rámutattak felhasználásuk legjobb módjára. I. A mezőgazdasági termelésnek túl kell szárnyalnia a lakosság keresletét Elvtársak! Eredményesen teljesítjük a XXI. pártkongresszus határozatait, hétéves népgazdaságfejlesztési tervünket. A hétéves terv szerint az ipari termelésnek az első két év alatt 17 százalékkal kellett növekednie. Rögzített adatok szerint az ipari termelés növekedése a hétéves terv első két éve alatt elérte a 22,1 százalékot. 113 milliárd rubel, azaz új pénzben 11 milliárd 300 millió rubel értékű ipari terméket gyártunk terven felül. Elvtársak, ez nagy győzelem iparunk fejlődésében, ez a munkások, mérnökök, technikusok és tudósok győzelme (taps). Különösen nagyok a fő ipari ágak sikerei. Vegyük például a vaskohászatot. Mint tudjuk, a hétéves terv értelmében 1965-ben 86—91 millió tonna acélt kell gyártanunk. Már 1961-ben legalább 71 millió tonnát, tehát 6 millió tonnával többet kell termelnünk, mint 1960-ban. Ha az acélgyártás évi növekedése megtartja az 1961-re tervezett iramot, vagyis az évi 6 millió tonnát, akkor acélgyártásunk 95—96 millió tonna lesz a hétéves terv végén. De ha a jövőben acélgyártásunk éppen olyan gyorsan növekednék, mint a hétéves terv első három évében, akkor 1965-ben elérhetné a 100—102 millió tonnát. Ez a példa mutatja gazdaságunk nagy fejlődési lehetőségeit. A mezőgazdaság fejlesztésében is jelentős sikereink vannak. Az a munka, melyet pártunk és a szovjet nép az SZKP KB 1953. évi szeptemberi plénuma óta végzett, meghozta gyümölcsét. Ha összehasonlítjuk a mostani mutatókat az 1953. éviekkel, látjuk, hogy úgyszólván valamennyi ág lényegesen fejlődött. És ha ezeket a mutatókat néhány év múlva újra megvizsgáljuk, még nagyobbak lesznek. A legutóbbi öt év folyamán a piaci gabonatermelés átlagosan több mint egymilliárd púddal növekedett. Mintegy két és félszerte nagyobb lett a tej, és több mint kétszerte a hús felvásárlása. Mint látják, nagy sikereket értünk el a mezőgazdaságban. Hazánk sohasem tapasztalt ily gyors fejlődést a mezőgazdasági termelésben, mint a legutóbbi hét év folyamán. Egészen más helyzetben vitatjuk meg a mezőgazdaság fejlesztésének feladatait és bíráljuk a fogyatékosságokat, mint az SZKP KB 1953 szeptemberi plénumán. Akkor valamennyi mezőgazdasági ág érezhető lemaradásáról volt szó. Ellenségeink akkor a szovjet mezőgazdaság válságának tartották a mezőgazdaság fogyatékosságainak bírálatát. Ma egészen más a helyzet. Olyan időben bíráljuk fogyatékoságainkat, amikor a szocialista gazdaság rohamosan fejlődik és nagy sikereket aratunk valamennyi népgazdasági ágban. Mint mondottuk, mezőgazdaságunk is nagy sikerekkel dicsekedhet. Be kell azonban ismerni, hogy még mindig nem fejlődik olyan gyorsan, mint az ipar, nem tud lépést tartani iparunk gyors fejlődésével és a lakosság keresletének növekedésével. Ezenkívül fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a hétéves terv első két éve a mezőgazdaság szempontjából kedvezőtlen volt, mert rosszak voltak az éghajlati viszonyok. Bár az utóbbi két évben is bizonyos növekedést mutatunk ki a mezőgazdasági termelésben, nem lehetünk vele megelégedve, mert nem felel meg a nép növekvő szükségleteinek. Néhány termék termelése jelentősen elmarad a hétéves tervben kitűzött feladatok mögött. Am egyes vezetők belenyugodtak, bizonyára úgy vélték, hogy most már elérték a végső határt. Sőt egyes dolgozókra züllesztően hatnak eddigi sikereink. A HELYZET GYORSABB ÜTEMET KÖVETEL Elvtársak! Látnunk kell, hogy az utóbbi években megváltoztak a viszonyok hazánkban, hogy a helyzet gyorsabb fejlődési ütemet követel a mezőgazdaságban. Miért vetjük fel oly élesen a mezőgazdaság további fejlesztésének kérdéseit a Központi Bizottság mostani plénumán, ha már sikereink voltak? Röviden vizsgáljuk meg, milyen változások történtek hazánkban a legutóbbi évek folyamán, hogy válaszolhassunk a kérdésre. Mindenekelőtt látnunk kell, hogy a legutóbbi öt év folyamán több mint 18 millióval szaporodott a lakosság, ebből több mint 17 millióval a városi lakosság. Emelkedett a dolgozók anyagi életszínvonala, emelkedtek a bérek, főként az alacsony béralapú munkások és alkalmazottak bérei, ami természetesen növelte a lakosság keresletét a mezőgazdasági termékek iránt. A dolgozó^ évi jövedelme öt év alatt új pénzben 24 milliárd 200 millió rubellel növekedett. A jövedelem növekedése folytán a lakosság több húst, tejet, vajat és egyéb élelmiszert kezdett vásárolni. A kolhozparasztok jövedelme is gyarapodott. 1959-ben 2 milliárd 300 millió rubellel többet kaptak a kolhozokban végzett munkájukért, mint 1955-ben. Ezenkívül a mezőgazdasági gépek és pótalkatrészek árának leszállításáról nemrégen hozott határozat révén új pénzben 887 millió rubelt takarítanak meg a kolhozok. Ennek az összegnek egy részét gépek, s műtrágya vásárlására fordítják, bizonyos részén pedig közszükségleti cikkeket vásárolnak. A reálbérek tovább emelkednek, tehát a lakosság kereslete is növekszik az élelmiszerek és közszükségleti cikkek iránt, s ez a mi politikánk. Éppen ezért mindent meg kell tennünk, hogy gazdaságunk állandóan kielégítse a nép gyorsan növekvő szükségleteit, különben nagy aránytalanság állhat be a vásárlók lehetőségei és keresletük fedezésének lehetőségei között, ami veszélyes következményekkel járhat. Most nem elégedhetünk meg a mezőgazdasági termelés növekedésével, hanem világosan látnunk kell a távlatot is és kellőképpen fel kell készülni arra, hogy valamennyi mezőgazdasági ágban tovább növekedjék a termelés. A hazánkban történt változások, a reálbérek emelkedése erősen növelte az élelmiszerek, elsősorban a hús, a vaj és a tej iránt megnyilvánuló keresletet. örülünk a fogyasztás növekedésének. Ez a gyakorlati szocializmus, ez annak a szembetűnő bizonysága, hogy a szovjet hatalom nemcsak politikai szabadságot, hanem magas életszínvonalat is eredményezett a dolgozóknak. A nép életszínvonalának állandó emelkedése megköveteli, hogy rendszeresen behatóan foglalkozzunk a mezőgazdasági termelés fejlesztésével. Olyan feltételeket kell teremteni, hogy teljes mértékben fedezzük a lakosság növekvő keresletét élelmiszerekben és közszükségleti cikkekben s a termelés mindig fölényben legyen a kereslettel szemben. Ezért a mezőgazdaság fejlesztése pártunk figyelmének központjában áll. Fejlett mezőgazdaság, a mezőgazdasági termékek bősége nélkül nem virágozhat a szocialista gazdaság. A mezőgazdaság állandó fejlesztéséért folytatott küzdelem a kommunista társadalom felépítésének alapvető feltétele. Ez valóban az egész nép ügye. Minden kommunista, minden szovjet ember tudja, hogy a nehézipar megteremtése, az ország villamosítása nélkül nem lehet felépíteni a szocializmust és a kommunizmust. Ugyanígy fontos, hogy mindenki lássa: a népnek termékbőséget biztosító fejlett mezőgazdaság nélkül sem lehet felépíteni a kommunizmust. A kommunizmus — egyszerűen és világosan szólva — a dolgozók, minden ember jobb életét jelenti. Ez olyan társadalom, melyben mindenki képességei szerint dolgozik és mindenki szükségletei szerint kap. Viszont nagyfokúan fejlett ipar és mezőgazdaság nélkül hogyan juttathatnánk'szükségletei szerint mindenkinek, aki képességei szerint dolgozik? Elegendő élelmiszerrel, ruházattal, cipővel, lakással és a dolgozók kulturális igényeinek kielégítésére szolgáló eszközökkel: könyvekkel, színházakkal, mozikkal kell rendelkeznünk, hogy minden dolgozó jól élhessen. Ezért az iparnak és a mezőgazdaságnak is gyorsan kell fejlődnie és lépést kell tartania egymással. Mivel a mezőgazdaság nem fejlődik olyan gyorsan, mint az ipar, viszont a lakosság igényei növekednek, intézkedéseket kell tennünk annak a behozására, amit elhanyagoltunk, hogy a hétéves terv hátralevő öt évében összehasonlíthatatlanul gyorsabban fejlődjék a mezőgazdasági termelés. Ennek érdekében lényegesen módosítani kell a mezőgazdasági beruházásokat, hogv az éghajlati viszonyoktól függetlenül is szavatolva legyen számukra a mezőgazdasági termékek kellő mennyisége. Ma már megvannak rá a lehetőségeink. A szovjethatalom kezdeti időszakában, az első ötéves tervekben minden törekvésünk a nehézipar felépítésére, a termelőeszközök fejlesztésére irányult. Mindenen, még az iskolákon is takarékoskodtunk, hogy mint Lenin mondotta — rövid időn belül megteremtsük a nehézipart, mely tudvalevőleg az egész népgazdaságnak és az ország védelmi ereje szilárdításának az alapja. Ezt kellett tennünk, hogy gyorsabban leküzdjük elmaradásunkat, hogy helyreállítsuk a gazdaságot és előrejussunk, hogy megszilárdítsuk az ország védelmét és képesek legyünk szembeszállni az imperialistákkal. Hazánk ellenséges tőkés körülzártságának helyzetében építettük fel a szocializmust, — akkor, amikor az ellenség meg akarta fojtatni az egyetlen szocialista államot, a szovjetországot. Minden erőnket a nehéz ipar fejlesztésére fordítottuk, hogy ne pusztuljunk el a tőkés körülzártságban, hogy ne pusztíthassa el az ellenség szocialista államunkat. Ma egészen más a helyzet. A szovjetország hatalmas, korszerű ipart létesített. Az ipari termelést tekintve világviszonylatban az első helyen áll, mindent tudunk termelni, amire szükségünk van. Gazdaságunk virágzik és rohamosan fejlődik. A szovjetország védelme biztos, minden ellenségünket szétzúzhatjuk, ha ránk támadni merészel. Helyzetünk azért is aránytalanul szilárdabb, mivel a Szovjetunió ma már nem az egyetlen szocialista ország. Velünk tart az emberiség egyharmadát magába tömörítő, hatalmas és gyorsan fejlődő gazdaságú szocialista tábor. Ma rendkívül nagy lehetőségeink vannak a nép szükségleteinek kielégítésére. Míg a szovjethatalom első éveiben, az első ötéves tervek idején a munkásosztálynak, a parasztságnak és a dolgozó értelmiségnek összébb kellett húznia a nadrágszíját, hogy megszilárdíthassuk hazánk gazdaságát és védelmét, ma már hazánk jobban kielégítheti a lakosság anyagi és szellemi szükségleteit. Mint már mondottam, iparunk a hétéves terv első két évében új pénzben számítva 11 milliárd 300 millió rubellel több értéket termelt terven felül. Ez lehetővé tette, hogy a hétéves tervben előirányzotton kívül további összegeket szabadítsunk fel a közszükségleti cikkek gyártásának növelésére, a nép életszínvonalának emelésével összefüggő ágak fejlesztésére. Ma már lényegesen növelni tudjuk a mezőgazdaság és a számára termelő ipar fejlesztésére eredetileg szánt beruházásokat. TEGYÜNK MEG MINDENT A NÉP SZÜKSÉGLETEINEK KIELÉGÍTÉSÉRE A Szovjetunió elérte történelmi fejlődésének új szakaszát: a kommunista társadalom kibontakozó építésének szakaszát. Hazánknak most olyan erős az ipara, olyan erős a védelme, hogy több eszközt tud juttatni a mezőgazdaság fejlesztésére, a közszükségleti cikkek termelésének növelésére, a szovjet nép életszínvonalának további emelésére anélkül, hogy ez az ipar további fejlődésének és a honvédelem megszilárdulásának rovására menne. Népünk jogosan számít növekvő anyagi és szellemi igényeinek kielégítésére. A mai viszonyok közepette mindent meg kell tenni a nép növekvő igényeinek kielégítésére. E létfontosságú feladat teljesítésében nagy szerep hárul mezőgazdaságunkra. Szeretném felhívni figyelmüket a XXI. pártkongresszus határozataira, és már a Központi Bizottság beszámolója is kifejtette azt, hogy a terv túlteljesítésével nyert eszközöket az ipar fejlesztésére és a közszükségleti cikkek termelésének növelésére kell felhasználni. Mindenképpen fejlesztenünk kell a vaskohászatot, a gépipart és a többi nehézipari ágat, mert másként nem tudunk előrehaladni. Ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy elmaradjon a mezőgazdaság és a közszükségleti ipar fejlődése. Ezért a nehézipar fejlesztésében be kell tartanunk a XXl! pártkongresszuson jóváhagyott terveket és a hétéves terv feladatainak túlteljesítésével felhalmozódó eszközöket fordítsuk a közszükségleti ipar és a mezőqazdaság további, még nagyobb arányú fejlesztésére. Ez irányban már konkrét intézkedéseket tettünk. Önök tudják, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tavalyi ülése elhatározta, hogy régi pénzben további 25-30 milliárd rubelt fordít a textilipar és más közszükségleti ipari ágak fejlesztésére, de ma már ez sem elég. További beruházásokat kell eszközölnünk a műtrágyát és mezőgazdasági gépeket termelő üzemek építésére ,s a mezőgazdaság egyéb szükségleteinek kielégítésére, hogy növeljük a mezőgazdasági termelést és megteremtsük a feltételeket arra, hogy a mezőgazdasági termelés megelőzze a nép növekvő igényeit. Ezért nagyon jó lesz, ha a hétéves terv végén mondjuk 86-91 millió tonna acélt fogunk gyártani, tehát annyit, amennyit terveztünk. E számok nagysága megdöbbentette a kommunizmus ellenfeleit, elképesztette az egész világot (taps). Ismert mondás — s ezt meg is értem, — hogy evés közben jön meg az étvágy. Most kedve támadt egyes elvtársaknak, hogy minél több fémet adjanak az országnak. Ez nagyon jó, amíg nem árt más népgazdasági ágaknak. Ha azonban több fémet fogunk gyártani, viszont más ágak lemaradnak, fejlődésük lefékeződik. Ha például kevesebb gabonát, vajat és egyéb élelmiszert fogunk termelni, akkor csak egyoldalú fejlődésről beszélhetünk. Minduntalan látnunk kell, hogy az állam jólétét a fém mennyisége és más mutatók, például az emberi fogyasztást szolgáló élelmiszerek mennyisége, a ruha- és cipőgyártás, általában az emberi szükségletek kielégítésének a foka határozza meg. Ezért nem lehetünk olyanok, mint a félszegúszó sima lepényhal, mely csak egy oldalra tud nézni. Ha mi vezetők megengedjük hazánk népgazdaságfejlesztése rendes arányainak megbontását, méltatlanokká válunk a nép bizalmára. Mert a nép megköveteli tőlünk, hogy előre lássunk, helyes irányba tereljük gazdaságunk, kultúránk további fejlődését (taps). Minduntalan az jusson eszünkbe: nem engedhetjük meg, hogy aránytalanság mutatkozzék gazdaságunk fejlődésében. Fontos, hogy a népgazdaság ágai egyenletesen fejlődjenek, hogy a mezőgazdaság ne maradjon el fejlődésében, hogy a közszükségleti cikkek és a mezőgazdasági termékek termelése előbbre legyen a nép növekvő szükségleteinél. Ez azért is fontos, mert a hétéves terv teljesítése és a dolgozók életszínvonalának emelkedése folytán még inkább fog növekedni az élelmiszerek iránti kereslet. A nehézipar, a kohászat, a vegyipar, a villamosítás nélkül azonban nem érhetjük el a mezőgazdaság nagyarányú fellendülését. A nehézipar — a termelőeszközök termelése. További fejlesztése nélkül nem tudjuk megoldani a munkatermelékenység növelésének feladatát a népgazdaság ágazataiban, tehát a mezőgazdaságban sem. Enélkül viszont nem tudjuk elérni az élelmiszerbőséget. Ez itt nagyon jól látható. A szovjet emberek büszkék rá, hogy hazánk elsőrendű iparral és erős honvédelemmel rendelkezik. Most az imperialisták fenyegetőzései ellenére is a szükséges irányban fejleszthetjük gazdaságunkat, hogy még jobban kielégíthessük a nép növekvő szükségleteit. Az imperialisták jól ismerik erőnket, tudják, úgy el tudunk bánni a háborús kalandorokkal, hogy össze sem tudják szedni a sátorfájukat, (taps) Amikor többleteszközöket juttatunk a mezőgazdaság fejlesztésére, célul kell kitűznünk kellő feltételek megteremtését, melyek lehetővé tennék az olyan gazdálkodást, hogy ne függjünk a természet szeszélygitől. Ügy kell megszervezni a mezőgazdasági termelést, hogy az éghajlati viszonyoktól függetlenül minden évben biztosítsa a nép szükségleteinek kielégítését. Hogyan valósítsuk meg ezt a gyakorlatban? Szerintünk a garantált betakarítás legbiztosabb eszköze — amennyiben még nem tanultuk meg az időjárás irányítását — több millió hektár föld öntözése. MIT TESZ LEHETŐVÉ AZ ÖNTÖZÉS? Felmerülhet a kérdés, mi fontosabb: az öntözés, vagy a talajjavítás? Azt hiszem, hogy elsősorban az öntözés. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy kihasználjuk a termékeny délvidéki földeket, mert ezek sok napfényt, de elégtelen csapadékot kapnak. A keleti szűzföldek megművelésével tíz meg tízmilliió hektár mezőgazdasági földet nyertünk. KözépÁzsiában, az OSZSZSZK déli részén, Ukrajnában és a kaukázusi köztársaságokban sok millió hektár földet jnvítunk fel öntözéssel. Természetesen nem mondunk lé a talajjavításról. Főként azokon a földterületeken valósítjuk ezt meg, amelyek nem igényeltiek különösebb nagy befektetést. Nem a mocsarakra, hanem a lápos vagy túlnedves földekre és rétekre gondolok, ahogyan már erről az elvtársak beszéltek. Sok ilyen t földterület van Belorussziában, Letországban, Litvániában, Észtországban, az OSZSZSZK-ban, Ukrajnában (Folytatás a 4. oldalon) iÜJ SZÖ 5 * 1961. január 29.