Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-10 / 342. szám, szombat

A NÉPSZFRÜ, tudományos, oktató és bá bfilmek gottwaldovi stúdiója jelentós mértékben hozzájárul kultúránk sikereih ez. A sokoldalú művész) tevékenységéért legjobb hírnévnek örvendd gottwaldovi filmstúdió szorosan együttműködik Miroslav Zikmund és Jirí Hanzelka világjárókkal is. Első képünkön: Nadežda Skopová jelmezkészítö és Aiens Mackü színházi kellékes állandóan részt vesz H. Týrlová rendező valamennyi filmjének készítésében. Második képünkön: Hermina Týrlová államdíjas rendező a gottwaldovi műteremben utasítást ad a filmoperatörnek egy fihn befejezésére. (Emil Blcan — ČTK — felv.) Ezermesterek között Korántsem azért mentem a Bratislavai Magyar Tannyelvű Tizenegyéves Középiskolába, hogy a politechnikai nevetésről írjak, de az iskolai faliújság megtekintése után elhatároztam, érdeklődni fogok az iskolának ezen a téren végzett munkájáról. A tanári szobában Janda Iván igazgatót találtam, aki készségesen állt rendelkezésemre. — Az iskolában — kezdte a beszélgetést Janda Iván igazgató — nagy súlyt fektetünk a tanulók műszaki nevelésére. Iskolánk szoros barátságot kötött a Tatra-gépjavító üzemmel, ahol a tanulók a kötelező műszaki gyakorlatot végzik. Ennek több előnye van. A tanulók megfelelő szakemberek vezetésével dolgozhatnak, s nem utolsósorban korszerű szakberendezés áll rendelkezésünkre, amelyet kevés iskola engedhet meg magának. Nagyon jól megértjükegymást a munkásokkal. Persze segítségüket igyekszünk viszonozni. Kultúrcsoportunk, melyet Kulcsár Tibor tanár vezet, különféle alkalommal gazdag kulturális műsorral szórakoztatja az üzem munkásait. Az iskolában is van egy jól felszerelt műhelyünk, amelyet Tóth Károly tanító vezet... Kaptam az alkalmon és nyomban elhatároztam, megnézem eme érdekkör munkáját. Már az ajtó előtt tompa búgás, fűrészek éles sikolya ütötte meg a fülemet. Oda- J benn Tóth Károly vezető az öreg • esztergapad fölé hajolva egy ve- • zeték összeforrasztásával foglalko- " zott. Az esztergapadot átalakítót- • ták tekercselőgéppé, amelyen J transzformátortekercseket kéSzíte- • nek. J Két kis legényke valami szerke- • zet fölé hajolva mesterkedett. Az J aprótermetú Holubka Jani, egy • kissé túlméretezett kék munka- • ruhájában, olyan határozott moz- ä dulattal indította meg az elektro- • mos fúrógépet, mintha legalábbis J többéves gyakorlattal rendelkező * géplakatosmester lenne. Kérdésem- J re. mik szeretnének lenni, ha fel- • nőnek, a nagyobbik, Arany János " kitérően válaszolta: — Sokat kell még azon gondol- J kőzni... • Igaza van. A pályaválasztást na- JJ gyon meg kell ám gondolni. Egye- • lőre még egyformán kedveli az • irodalmat, számtant és fizikát. Ho- " lubka Jani, azonban már határo- • zott: J — Én villanyszerelőnek készü- • lök! ; Kelecsényi Marika és Fekete • Pista egy elektromos olvasztóké- " mence összeállításán dolgoztak. No • nem lesz olyan nagy, mint amilyen J Vítkovicén van, csak olyan kis ke- • mencécske. De bezzeg majd ha fel- J nőnek.., csinálnak ők nagyob- • bat is. Palágyi Lajos • Fecsó Pál: Gyermekszemekben. Gyermekszemekben tavaszt látok, hiába fullaszt téli köd, aranyszínű a csillag fénye a tejszíníí köd mögött. Gyermekszívekben tavasz ébred és virága a gondolat, az eszme-fény dédelgeti a nyárra váró szirmokat. Kertész vagyok, virágot óvok, fagy ne érje kelyhüket, napjukat, az élet napját kerüljék a fellegek. S ha jön a nyár, a jövő élet s a volt gyermekek boldogok, bocsássák meg a kertésznek, ha a szemében könny ragyog. Kritika a párizsi televízióról Akármilyen jó dolog is tulajdonképpen a televízió, azért mindenütt baj van vele — és többnyire nagyonis hasonlatos bajok. Párizsban például egyebek között azért panaszkodnak, mert a gyerekek addig nem akarnak lefeküdni, amíg a TVműsort sugároz. Dr. Pinoteau, párizsi tanácstag, most javaslatot tett Szajna megye prefektusának. „Kérjük meg a teíevílziót" — így hangzik a javaslat —, „hogy esténként mindig tűzzön műsorra valamilyen unalmas gyermekadást, aminek következményeképpen különösebb háza viharok és botrányok nélkül is lefektethetik csemetéiket a szülők." Pinoteau dr. javaslata nagy vitát váltott ki a párizsi városházán. A nagy többség ellenezte a javaslatot, mégpedig azzal a megsemmisítő érveléssel, hogy a francia televízió műsora így is éppen eléggé unalmas, ennél is alacsonyabb színvonalat már igazán nem lehet kérni... FESZTIVÁLI FILMEK ~ A közvéleményt foglalkoztató neve2 zetes bel- és külföldi események elS lenére sem lankad a szovjet filmek idei fesztiválja iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés. Ha kissé késve is, S szólnunk kell a szovjet filmgyártás = nagy vállalkozásáról, Solohov O j ba•j; rázdát szánt az eke cimű re— gényének megfilmesítéséről. Érthető í; volt a nagy várakozás, mert a tavalyi — szovjet filmfesztiválon bemutatott háS romrészes Csendes Don, Solohov első ~ megfilmesített regénye, valamint a filmre vitt Emberi sors elnyerték moZ zilátogatóink nagy tetszését. SOLOHOV nemrégen fejezte be regényének második kötetét. Műve, mely a kozák falun bekövetkező nagy átalakulások történelmi folyamatát örökíti meg, impozáns és monumentális a maga teljességében. Érthető, hogy Lukin és Sahmagonov forgatókönyvírók és Ivanov rendező nagy feladatot vállaltak a solohovi mű megfilmesítésével. Mennyiben sikerűit alkotóinak megvalósítani elképzelésüket — ezt majd csak a trilógia befejezése után mondhatja meg a néző. A most bemutatott első két rész történelmi képet nyújt a kolhozosítás kezdeti időszakáról. Solohov mestere a lélekrajznak. Kevés olyan író tudta olyan erővel, életszínnel megrajzolni hőseinek alakjait, mint Solohov a kozák falu lakólt. A film alkotóinak ezt sikerült is visszaadniuk a nagyszerű jellemábrázolásokban. Itt elősorban Nagulnovjára gondolunk. Naguinov a falusi uártsejt titkára szívvel-lélekkel a forradalom embere. Azonban erőszakosságokra ragadtatja el magát s ezzel árt a párt érdekeinek. Ledér életű feleségét egyszerűen elűzi, mert kulák, fiú volt a szeretője. Türelmetlen a parasztokkal szemben. S mégis negatív vonásai, rabbiátus természete ellenére rokonszenves. Közös ebéd a kolhozban, Scsukar apó szakácsművészetének vészes következményei előtt. Szívbe markoló jelenet, amikor a lärásl pártbizottság ülésén fejére olvassák hí-, báit és sablonosan intézik ügyét: egyszerűen kizárják a pártból őt, a régi bolseviket, a polgárháború katonáját. Milyen visszataszító péidája ez a bürokratizmusnak! S bár Naguinov védekezik, elismeri ugyan hibáját, de hogy fit kizárják a pártból! Nem, akkor lőjjék őt agyon, mert a párt nélkül ő nem tud élni, a párton kívül nincs célja életének. A hibázó, de becsületes ember segélykiôltäsa tör fel szavaiban. IMPOZÁNS JELENET Makar álma is. amikor gyötrelmes nappalok után álmában viszontlátja régi, elesett bajtársait, akikkel egy csatasorban halad a „világforradalom" megvalósítására. A világfcrrradalomért határtalanul és a pillanatnyi fel-' adatokat mellőzve lelkesedő Naguinov a maga primitív módján angolul tanul, hogy „megmagyarázhassa majd az ottani elvtársaknak, mi is a kommunizmus." Ezek mind olyan momentumok, melyek kiegészítik, plasztikussá teszik Makar Naguinov. emberi arcélét. Solohov másik regényhőse Dávidov Pjotr Csernov moszkvai művész alakításában kél életre. Csernov alapjában megbirkózott a nagy feladattal, híven játssza a volt tengerész, rettenthetetlen bolsevik, pártszervező szerepét, bár alakítása egyes epizódokban halványabb Naguinov alakjénái. Kár, hogy a regénnyel szemben egé1 szen eltörpül Razmjotnov (F. Samkov) alakja, szinte passzív szemlélője az eseményeknek. Remek szerepalakítás L. Kmit Bannytk középparasztja. A negatív szerepeket játszó Csekmarjov (Osztrovnov) és és Glebov (Polovcev) is kiünő alakítást nyújtott. Polovcev démoni alakjában aze-nban mintha túlzott pátosz is érvényesülne. V. Dorofejev Scsukar apója is elég színes, _ . Á FILM ÉBIÉ- KEIRŐL szólva általában megállapíthatjuk, hogy méltóképpen kifejezi Solohov művének nagy gondo

j latát, az új, szocialista humanizmust, a szovjet falu mai szebb élete megalapozó önfeláldozó erőfeszítések, szárnybontogatások viharos korszakát tükrözi. Ám a film fogyatékossága, hogy alkotói nem tudtak filmszerűséget elérni, így a cselekmények úgy peregnek, mintha a könyvben lapozgatnánk. A mozilátogatók szívükbe zárták Solohov hőseit és türelmesen várják a befejező részt. (Ľ. L.) T

olsztoj halálától ötven év telt el, a művésznek alkotásai vonzó és hódító erejükből nem veszítettek e félszázad alatt. A regényíró számára kivételes világirodalmi helyet biztosít világképnyújtásának képessége az ember körül és az emberben bent. Attól a társadalmi szinttől kezdve, amelyhez ő származásánál fogva tartozott, le egészen a paraszti nyomorúság mélységéig, Tolsztojnál minden emberi kapcsolat meg van örökítve, legyen az háborús vagy békebeli, konzervatív ragaszkodás a meglévő rosszhoz, vagy nemes ábránd elképzelt boldogabb világról, legyen családi, szülői, gyermeki, érzelmi, szerelmi, a munkával, a társadalmi osztályok kapcsolatával, a vallással, urak fényűző bőségével vagy a muzsik megalázó Ínségével kapcsolatos. Tolsztoj elbeszélő adománya egyenletesen ömlő hatalmas folyamra emlékeztet, bőségesen árad és amit érint, azt elevenné termékenyíti, mint ahogy a Nílus -áldott kiöntései teszik minden talpalatnyi földdel, ahová elhatolnak. A regény irodalmi rangjának megszilárdításához Tolsztoj hozzájárult, mint ahogy a legnagyobb regényírók közül is alig valaki más tette, ö soha nem formalista, a kifejezésmód túlcsiszolt csillogtatása, vagy a mondanivaló szándékoltan ötletessé kihegyezése idegen tőle. Nem ismeri az elkalandozást a részletek rajzával kapcsolatban, mint néha Balzac, sem a kifejezésbeli finomságok hajszolását, mint Flaubert. Minden részletről tud, örökösen részleteknél időzik, de közben mindig az életábrázolás egészét nyújtja, a világkép egészének figyelembevételétől hajszálnyit sem tágít, nem tér el. Ha mindezt napjainkban tudja is Tolsztoj olvasója, marad a nagy probléma: ez a tisztánlátó világszem miként vált a passzivitás hirdetőjévé azokkal az osztályuralmi visszaélésekkel és bűnökkel szemben, amelyeket élete foSas Andor: LENIN TOLSZTOJROL lyamán nemcsak mint művész ábrázolt, hanem mint publicista kipellengérezett. Ennek a rejtélynek, nem is rejtélynek, hanem a marxista társadalomszemléiet számára szükségszerű és tipikus jelenségnek megfejtése, illetve magyarázata Leninnek köszönhető. R

endkívül tanulságos a negyvennyolcéves Leninnek 1908ban az akkor nyolcvanesztendős Tolsztojról adott jellemzése, amelyben megmagyarázza, miért nem értette ő meg a munkásmozgalmat, miért húzódozott minden cselekvő ellenállástól a rossz ellen, miért ringatta magát erkölcsi utópiákról szőtt ábrándozásban. Tolsztojnak 1910-ben bekövetkezett halála ebben az esztendőben és a következőben többször szólaltatta meg Lenint az előbb említett Tolsztojproblémáról. Mit jelentett Tolsztoj élete és müve Lenin számára ? Nagyezsda Krupszkája közléséből tudjuk, hogy mikor az első világháború küszöbén, 1912-ben Lenin Krakkóból intézte a Pravda elindításának munkáját és ott más orosznyelvű könyvhöz nem jutottak, mint Tolsztoj Anna Karenyinájához, de ennek is csak egyik, méghozzá hiányos kötetéhez, ezt százszor is elolvasták. Nincs ebben a közlésben túlzás, mert Lenin irodalmi értékelésében és becsülésében Tolsztoj olyan helyet foglalt el, hogy lángeszű művészi alkotómunkájával foglalkozni, társadalmi szerepének történeti jelentőséget megállapítani számára üdítő és lelkesítő foglalkozást jelentett s ebbe bele nem fáradt. Van erre még egy másik, klasszikus tanúságtétel, mégpedig abból az időből, amikor Lenin a népbiztosok tanácsának élén a Szovjetunió megvédésének és fejlődésbe lendítésének titáni feladatát irányította s kétségkívül kevesebb ideje maradt olvasásra, mint krakkói emigrációs időzése alatt. Lenin mégis éjszakát áldozott ebben az időben arra, hogy Gorkijnak 1919-ben megjelent Tolsztojra vonatkozó visszaemlékezéseit elolvassa. Nem sokkal ezután, minden valószínűség szerint még 1919-ben történt, hogy Gorkij felkereste Lenint s ennek asztalán feltűnt neki a napoleoni betörés ellen védekező orosz nép hőskölteményének, a Háború és békének egyik kötete. Mintha Lenin a Gorkij tekintetében felvillanó meglepetésre kívánt volna célozni, nyomatékosan ezt mondta: Igen Tolsztoj! Kedvem támadt olvasni... Micsoda sziklatömb, mi? Ez aztán múvész, öregem... és tudja-e mi még a bámulatos? Eddig a grófig igazi muzsik nem szerepelt az irodalomban." Majd feltette Lenin a kérdést: „Kit lehet Európában mellé állítani?" Maga adta meg a választ: Senkit. Hogy Tolsztojig az igazi muzsik nem szerepelt az irodalomban, ennek a lenini megállapításnak kettős értelme van, vonatkozik arra, ahogyan Tolsztoj a muzsikot ábrázolta, de arra is, amit belőle mint osztályának előítéleteivel szakító nagybirtokos főúr megtestesített. L

enin szavaiban csodálat és tisztelet csendül fel Tolsztoj alkotóereje, a népet ábrázolni tudása és személyének népközelsége iránt. Ezek a megjelölések: hatalmas ember, sziklatömb, nincs hozzá hasonlatos: Lenin ajkán nem pillanatszerúen felötlő tetszésből eredtek, hanem kivételes értékelést jelentenek. Lenin szerint Tolsztojt és művészetét magasrendüvé teszi 1861. és 1905. között, tehát a jobbágyreform és forradalom közötti időszakban a parasztsághoz való viszonyulása. A feudalizmus leépítése már megkezdődött, de egyidejűleg megindult Oroszországban a kapitalizmus kialakulása. A dolgozó parasztok többsége a jobbágyrabságból a földesurak bérszolgaságába került. Tolsztoj ostorozta a cári önkényuralmat s annak szerveit, a bürokráciát, a pravoszlávia képviselőit, a rendőrködést és a paraszt nyomorgatásának számtalan módját. Mindennek megszüntetésére a türelmes belenyugvást, a csodára váró passzivitást ajánlotta, az erőszak elleni támadást tilalmazta, mindent az úgynevezett öntökéletesítéstől várt. Lenin e magatartást nem Tolsztoj valami egyéni különcségének, szeszélyének tekinti, hanem olyan jelenségnek, amely jellemző a parasztság magatartására a feudál kapitalizmus idején. Vele azonosul Tolsztoj politikai magatartásában. A

parasztok el voltak keseredve, kárhoztatták, szidták elnyomóikat, de az elkeseredés nem vezetett tetthez. Mikor cselekedni kellene, visszariadnak, könyörögnek, imádkoznak, csodákban reménykednek. így tartott ez mindaddig, míg a cselekvésben öntudatos, az ösztönösséget leküzdő és a jövőbe derűlátással tekintő proletariátus lesz a parasztság szövetségese és az Igazi fölszabadulásban segítőtársa. Lenin rámutatott a cárizmust kiszolgáló legális és burzsoá körökben, sőt haladottabb értelmiségiek között is mutatkozó ellenmondásokra Tolsztoj megítélésében, mert hol mindenestői reakciósnak, hol mindenestől forradalmárnak tüntették föl, mert egyes részeket önkényesen kiragadtak művének és magatartásának egészéből. Lenin nem szakítja el Tolsztoj kiállását, pl. a sztolipini vérengző rémuralom megbélyegzésére a passzív kivárásra bíztató magatartástól. Levonja ennek a magatartásnak tanulságait a forradalomra felsorakozó munkásság számára: a népellenes erőket nem fogja kiküszöbölni vagy letörni a passzív ellenállás s az osztályelnyomás és a vüágreakció oldaláról fenyegető veszély ellen az elítélés félelemnélküli kimondásával kell őrködni a szocialista törekvések tisztasága fölött. Lenin Tolsztojra vonatkozó elemzésének köszönhető annak felismerése, hogy Tolsztoj eszmeisége, művészete és világnézete elsősorban nem pszihológiai, hanem a parasztság társadalmi útjával összefüggő szociális probléma. B

izonyos, hogy Tolsztoj a bennS rejlő képességek sokoldalúságával - mint katona, gazdálkodó, pedagógus, fizikai munkát vállaló és nyolcvanéves korán túl is világirodalmi visszhangot keltő tényező. Goethehez hasonló egyéniség, azonban ezt a lángelmére valló sokoldalúságot és személyes magatartásának regényét nem láthatjuk egységben, ha nem vesszük figyelembe kora dolgozó népének többségéhez, a parasztsághoz való viszonyulását, a paraszt sorsával való törődését és harcát mindaz ellen, ami a paraszt életét nyomorgatottá, keservessé tette mind a múltat túlélő feudális oldalról (még mindig) és az újonnan feltűnő kapitalista részről (már is). Lenin idézte az Anna Karenyinában szereplő rokonszenves Levin szavát arról, hogy az ó kora átmeneti időszak. Ebben az átmenetben Tolsztoj felismerte, hogy a jobbágyproletár helyére lépő agrárproletár az emberies élet szempontjából nem jelent haladást. Tolsztoj látta és ostorozta a hibákat, de a cselekvéshez vezető út helyett miszticizmusba való burkolőzást hirdetett. Lenin Szerint az átmeneti idő parasztságára jellemző a céltudatosságnak ez a hiánya egészen addig, amikor a proletariátus szövetségében kibontakozott ösztönös tévelygéséből s megtalálta — amit már Tolsztoj nem érhetett meg — a közösség szempontjából helyes magatartás és cselekvés formáját. ÜJ SZÖ 7 * 1960. deeember 10.