Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-07 / 339. szám, szerda

ŕ SEGÍTENEK* A SZAKBIZOTTSÁGOK A topoľčanyi járásban az urmincei szövetkezetesek értették meg elsőnek, í hogy a termelési (eladatok teljesítése szempontjából milyen jelentős segitsé- { get nyújtanak a szövetkezetnek a) szakbizottságok. Éppen ezért már ez \ év nyarán állattenyésztési, növényter­mesztési, gépesítési, építkezési és £ pénzügyi szakbizottságot választottak.) A bizottságok elsősorban azzal tö- ^ rődnek, hogy munkaszakaszukon ki­bontakoztassák és helyesen értékeljék l a szocialista munkaversenyt. Arról is { gondoskodnak, hogy a termelésben) megfelelően érvényesítsék az új tech- í nológiát. Például az állattenyésztési) szakbizottság javaslatára bevezették a j borjak szoptatásos nevelését, továbbá I olyan intézkedéseket hoztak, hogy az <i állatállomány feltöltése érdekében a; tagoktól is felvásárolják az egészsé- ( ges borjakat. A többi szakbizottság is * eredményesen működik a maga mun-1 kaszakaszán s az elmúlt időszak is azt> bizonyltja, hogy a szakbizottságok l jelentősen elősegítik a termelés nö-) velését. kultÚRÄ —— Halmos György a Szlovák Filharmóniával A Dunajská Streda-i konzervüzem gyártja hazánkban a legtöbb baromfihús-kon­zervet, amit külföldön is jól ismernek. A baromfihús-konzerv gyártása 26 szá­zalékkal, a vadhús-konzerv gyártása pedig 72 százalékkal növekedik a harmadik ötéves tervben. Képünkön: Pód Erzsébet a sterilizáló gép mellett. (Z. Havelka — ČTK — felv.) ÉPÜL AZ ÜJ VÍZILÉPCSŐ TOVÁBBI HATALMAS VÍZIERÖMÜ A VÄG MENTÉN • 410 MILLIÓ KWÖ VILLAMOS-ENERGIA • 41 EZER VAGON SZÉN MEGTAKARÍTÁSA Amikor a žilinai Váhostav dol­gozói a jövő év májusában vagy júniusában befejezik a Iipoveci vízlerömű építését — már tizen­két nagy teljesítőképességű ví­zierőmü lesz Szlovákiában. A szlovákiai vízierőművek közül a Hričov—Mikšová— Považská Bystri­ca-i rendkívül nagy teljesítőképes­ségű vízilépcső. Másodpercenként 133 köbméter vízre van szüksége csupán egy turbinájának meghajtá­sához. A Vág három vízilépcsője mentén épült vízierőművek egy év alatt mintegy 410 millió kWó villa­mos energiát fejlesztenek, ami éven­te 41 ezer tíztonnás vagon kiváló minőségű szén megtakarítását teszi lehetővé. A hričovi völgyet földgáttal vá­lasztják el, melynek közepén építik a vlzierőművet és helyezik el a zsilipeket. A hričovi vízierőműtől 16 kilométer hosszú csatorna vezeti majd a vizet a mikšovái vízierőmű­höz, ahonnét a víz c'saknem 9 kilo­méter hosszú csatornában folyik to­vább a Považská Bystrica-i vízi­erőműhöz és innét a nosicei duz­zasztógát medencéjébe. A vízilépcső építői eddig sokezer köbméter be­tont készítettek, követ faragtak s építettek be, ezenkívül több ezer A VRAKUŇAI EFSZ-BEN néhány napja helyezték üzembe az 1000 férőhelyes kor­szerű sertéslstállót. Most már elmond­hatják, hogy valóban nagyüzemi módon termelik a sertéshúst. A katlanházban péppé darálják az eleséget, gőzzel meg­főzik, majd keverő- és elosztókocsiba fúvatják. Matus József sertésgondozónak már nem kell vödrökben cipelnie az ele­séget, sőt még az istállót sem járja gya­log, hanem kocsival. Ilyen környezetben nemcsak a munka könnyebb, hanem a kedv is jobb. Nem csoda, ha az állatgondozók ide gyűltek össze, hogy a kongresszusi anyag alap­ján megbeszéljék az állattenyésztés fej­lesztésének lehetőségeit. Valamennyien vallják, hogy az állattenyésztési terme­lésből 1964-ben bizonyára elérik az 1965­re tervezett szintet, ha a növénytermesz­tés biztosítja a szükséges takarmányt. Méhes Béla zootechnikus szerint a tejter­melést ls a hiányos takarmányalap ve­szélyezteti. Az állomány jó, mert már 1958-ban tehenenként 8 liter volt a napi tejhozam. Most az említett ok miatt alig 6 liter. A jövő évre 6,4 litert ter­veztek. Ezt a jelenlegi takarmányalappal csak úgy tudják elérni, ha a gondozók nagyon lelkiismeretesen végzik munká­jukat. A 16 vagon sertéshús kitermelését már megkönnyíti a korszerű berendezésű sertésól. (Drábek Viktor felvételei) köbméter földet ástak ki, szállítot­tak más helyre és igen sok építé­szeti, szerelő- és egyéb munkát vé­geztek. A hričovi vízilépcső építői a gép­ház első részét már ez év november 1-én átadták a szerelőknek. Elhatá­rozták, hogy a jövő év május l-ig annyira előrehaladnak a gát építé­sével, hogy a Vág medréből az ál­taluk épített új mederbe vezethes­sék a vizet. Az említett három ví­zilépcső közül az elsőt — a hri­čovit - 1962-ben helyezik üzembe. A vízilépcső legtöbb nehézséget okozó foka Mikšová mellett épül. Rendkívül nehéz geológiai feltételek gördítenek akadályokat építése elé. A csatorna túlnyomó része agyagos talajban épül, ami az előírj; techno­lógiai eljárás igen pontos betartását igényli. Az építkezésen ezzel szemben a csatorna betonozása a legkönnyeb­ben teljesíthető feladat. A betono­zást már a jövő év folyamán meg­kezdhetik és más munkákkal egy­idejűleg úgy folytathatják, hogy a csatornát 1963-ban átadhatják ren­deltetésének. A mikšovái vízierőmű­vel egyidejűleg üzembe kell helyez­ni a vízilépcső utolsó foka mentén épülő Považská Bystrica-i vízierőmű­w.v.v, Gép hordja szét a moslékot Vitatkoznak az állattenyésztési dolgozók vet is. Amikor elkészül az egész ví­zilépcső, a Vág völgyében Zilináig terjedő hatalmas tó rendszer képződik, amelyben 6,2 millió köbméter víz lesz. A Vág folyó így nemcsak óriá­si mennyiségű villamos energia fej­lesztésére lesz alkalmas, hanem 2i­linától Komárnóig hajózhatóvá is válik. A Hričov — Mikšová — Považská Byst­rica-i vízilépcső építői arra törek­szenek, hogy határidő előtt telje­sítsék feladataikat. A žilinai Váho­stav fő építőipari részlegei dolgozói­nak csaknem 88 százaléka vesz részt a szocialista munkaversenyben és 30 kollektívája törekszik a szocia­lista munkabrigád cím elnyerésére. Mikuláš Matašeje Cipőgyári gépeket szállítunk Khartoumba (ČTK) — A legközelebbi napokban szudáni dolgozók érkeznek hazánkba cipőgyáraink termelése megszerve­zésének tanulmányozására. A szudáni dolgozók azon szerző­dés értelmében részesülnek cipőgyá­rainkban kiképzésben, mely szerint a Kovo külkereskedelmi vállalat gé peket szállít egy Khartoumban épülő gumicipőgyár számára. A Kovo a jövő év első felében szállítja Szudánba az első gépeket Kiváló eredmény (ČTK) — A sokolovi bányakörzet ha­bartovi Gustáv Felszíni Bánya dolgozói | novemberben terven felül 4900 tonila szenet fejtettek, bár saját elhatározá­sukból 5000 tonnával növelték a fejtési tervben előirányzott mennyiséget. A bá­nyászok — jóllehet már rövidebb mun­kahétben dolgoznak — az említett hó­napban a legnagyobb eredményt érték el a bánya történetében. A bánya két teljes műszakjának dol­gozói elhatározták, hogy részt vesznek a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folytatott versenyben. A bányában lénye­gesen meggyorsult a műszakok válta­kozása, ami lehetővé tette az idővesz­teségek további csökkentését, s a fej­tógépek és a bányaközlekedés teljesítő­képességének nagyobbmérvű kihasználását. Értékes újítási javaslat (CTK) — Štétíben nagy üzem­részleg épül rotációs újságpapír? gyártására. Bár magas műszaki szín­vonalú részlegről van szó, a papír­J gyár dolgozói már több újítási ja-4 vaslatot nyújtottak be a termelés j lényeges gazdaságossá tétele érde­kében. Igen értékes Prokupek mér­j nök és Zdráhala műszaki dolgozó , újítási javaslata. Az eredeti terv} szerint a raktárban különleges szer- \ kezetű targoncákon szállították vol­na a hatalmas papírtekercseket. í A két újító azt javasolta, hogy a | raktár épületében is rakjanak le) keskenyvágányt és emelődaruval he- l Iyezzék a papírtekercseket a teher-) kocsikba. Újítási javaslatuk megva- j lósítása csaknem 350 000 korona bér- í megtakarítást tesz lehetővé. Ezen­kívül a beruházási költségek csök­kentése csaknem 2 millió korona; megtakarítását eredményezi. Baráti segítség A mul'at és a glabuíovcei szövetkeze- / tesek az őszi munkálatok gyors elvégzése! érdekében olyan megállapodást kötöttek, $ hogy a mul'aiak segítenek letörni a gl bušovceiek kukoricáját, azok viszont a I középszántásban nyújtanak segítséget a ( szomszédoknak. A megegyezés nem ma- J radt eredmény nélkül. A muľai asszonyok > a szomszédok határában 7 hektárról le-) törték a kukoricát, náluk pedig 10 hek-! táron végezték el a középszántást a gla-} bušovcei traktorosok. (Budai)' A decemberi bérletsorozat első külföldi vendége, Halmos György, romániai zongoraművész bizonyos „hendikeppel" indult, ez tagadhatatlan. A közönség Valentin Gheorghiut várta Romániából, a jól ismert kiváló zongoraművészt, aki­nek már sok szép élményt köszön­hetünk, és helyette az ismeretlen Halmos György érkezett. De a sze­rény fellépésű, rokonszenves művész muzikalitásával, finom billentésével már az első taktusok után kapcso­latot teremtett a hallgatósággal. Vendégünk Chopin e-moll zongo­raversenyét adta elő. A versenymű­vet ezúttal romantikus felfogásban hallottuk. De Halmos nem a fel­színen, nem fölületes gesztusokban, hanem lefke legmélyén romantikus, mondanivalóját érzései formálják, és így Chopin játéka szentimentális alapvonása mellett sem hatott érzel­gősen. Elgondolása átlátszóan vilá­gos volt, a romantika érzésből szőtt fátyola nem arra szolgált, hogy ma­nuális hiányokat leplezzen. Halmos legszebb erénye a bensőséges já­tékmodor. Különlegesen lágy billen­tésmódja a lírai közlés rendkívül finom árnyalatait teszi lehetővé. Pianojátékának van valami különös varázsa, a hangok szinte anyagtala­nul lebbennek fel a billentyűkről. Az átszellemült kantilénák elfelej­tetik, hogy játéka kissé egysíkú. Halmos a pasztellszínek művésze, csakhogy néha erősebb színkeverés­re is szükség van. Főleg az utolső tételben éreztük a markánsabb vo­nalrajz hiányát. A hallgatóság tet­széssel fogadta a vendégművész fi­nomművű produkcióját. Sokszor hallottuk már Beethoven V. szimfóniáját, de mindig újra cso­dálatra késztet. Kevés zenei alkotás létezik, amelyben alkotójának erköl­csi felfogása ilyen megrendítő erő­vel jut kifejezésre. De ebből ne követ­keztessük, hogy az V. szimfónia szel­lemi alapját szavakba foglalható köl­tői vagy filozófiai „program" képe­zi. A mű elemi erejű megnyilatko­zás, egy nagy muzsikus és nagy em­beri lélek megnyilatkozása, aki hitte és vallotta: „A zene magasabb­rendű kinyilatkoztatás, mint a böl­csesség és a filozófia." Az V. szim­fónia hőse az ember, mint a huma­nitás jelképe és hordozója, a kor­szerűségtől független örök ember, akinek — íme, az örök emberi sors - küzdenie és végül győznie kell, mert győzelme a humánum diadala. Rövid négyhangú motívumból (a sorsmotívum) nőtt ki ez a zenei faóriás. És amint a fának is hosszú esztendőkre van szüksége, hogy a csírából megalkossa sajátos formá­ját, úgy Beethoven is nyolc évig hor­dozta magában a Sors-szimfónia csi­ráját, mielőtt a mű nyilvánosságra került. Az V. szimfóniát dr. Rajter kar­mesteri pálcája alatt intenzitásában meggyőző, életteljes tolmácsolásban hallottuk. A műsort Sosztakovlcs „Aranykor" című balettjéből összeállított hang­versenyszvit kitűnő előadása nyi­totta meg. A szovjet komponista 1929-ből származó, humoros ele­mekkel átszőtt balettmuzsikáját (különösen szellemes a Polka pa­ródia) a közönség érdeklődéssel fo­gadta. HAVAS MARTA Az amerikai „új hullám" New Yorkban — az üzleti Hollywooddal ellentétben — a francia „új hullámhoz" hasonló filmmozgalom keletkezett. E moz­> galom első megnyilvánulásainak egyike („Az árnyak" című film, amelyet John ÍCassavetes fiatal filmező és televíziós ! dolgozó, színművészeti iskolai Igazgató > barátainak csoportjával 30 000 dollár be­} fektetéssel készített. A film egy fehér­1 bőrű fiatol néger lény és egy fehérbőrű j ifjú szerelméről szól. Az ifjú elhagyja ja lányt, amikor megtudja származását. 1A filmben a lány feketebőrű fivérei sze­1 repetnek. A párhuzamos események szem­) léltető képet nyújtanak arról a bizony­jtalanságról és nehézségekről, amelyek a 1 faji előítélettel terhes amerikai világban ja négerek útjába gördülnek. John Cas­isavetes a filmet különös módon rendezte: 'forgatókönyv nélkül dolgozott és a szl­I nészeknek tág teret nyitott a rögtön­)zésre. Halmos György műsorfüzeteket de­dikál. (J. Herec felv.) Á humor és szatíra III. országos fesztiváljának előkészületei A humor és szatíra III. országos fesz« tiválja („Haškova Liphice") az idén is­mét júliusban zajlik le. A fesztivál ren­dező bizottsága ebben az évben gazdag műsort készít elő, amelynek egyik fő pontja ismét az irodalmi, képzőművészeti és színművészeti verseny eredményeinek kihirdetése lesz. A legközelebbi napokban nyilvánosságra kerülő versenyfeltételek alapján nemcsak a hivatásos művészek, hanem a népi al­kotás együttesei is bekapcsolódhatnak a vetélkedésbe. Már ma örülhetnek Jaroslav Hašek ked­velői és mindannyian, akik szeretik a hu­mort és szatírát, biztosra véve, hogy Lipnice ismét kellemesen meglepi őket. A régi és Új Košice a történelmi múltú város és az új, rohamosan fejlődő, lüktető életű Košice közötti ellentétek adják meg Július Buko­vinský kelet-szlovákiai festőművész alkotásának leglényegesebb tartalmát. A Július Bukovinský alkotásaiból a kelet-szlováikai kerület székhelyén e napokban a Szlovák Képzőművészeti Alap vállalatának helyiségeiben rendezett kiállításon csaknem félszáz festmény szemlélteti a művész fej­lődését s azokat a befolyásokat is, amelyek új tartalommal gyarapítot­ták kifejezóképességét. A kiállításon, melyet Juraj Pado költő nyitott meg, Vojtech Kálna, a košicei Galéria igazgatója méltatta Július Bukovinský képzőművészeti fejlődését s alkotásait. Képünkön a művész „Kohómű építése" cimü festménye látható. -U­ötl SZÖ 5 * l9 6°- december 7,

Next

/
Oldalképek
Tartalom