Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)
1960-12-04 / 336. szám, vasárnap
I.-.ľ• • • > Bt:' ^y. — kulrŰRZ* JÄN KOSTRA ÖTVEN ÉVES Születésnapi köszöntő helyett s \ \ \ \ L 1 ' & i MOSZKVA KÖRÜL egy 109 kilométer hosszú műút épül, amely megkönynyíti a milliós szovjet főváros közlekedését.. Előreláthatólag még ez idén elkészül az út több mint ötven kilométeres szakasza. Az útépítésen kipróbálják az új betonozókombájnt, amely óránként 60 méter hosszú, hét méter széles útszakasz betonozását és a betón tömítését végzi el. Ez azt jelenti, hogy percenként egy méter műutat épít. Hol élt a régebbi kőkorszak embere ? A Szovjetunió Tudományos Akadémiája komi fiókintézetének tudományos munkatársai a Pecsora folyó mentén megtalálták a régebbi kőkorszak emberének települését. Felfedezésük igen nagy jelentőségű, mert megcáfolja a tudósok ama előző állítását, hogy a kőkorszak embere nem élhetett Európa északi részein. Az Ural északi vidékein kutató tudósok barlangi medve csontjaira és koponyájára bukkantak az egyik barlangban, melyet mindjárt elneveztek Medvebarlangnak. Festői szépségű, csendes, nyugalmas vidéken több barlangot találtak a tajgában s ez felkeltette érdeklődésüket, vajon nem járt-e itt valaha az ember őse? Másfél hónapi munka után siő, mester nagy parádéban — 14 frank... A francia állami közlöny egyik hirdetésében új árjegyzéket közöl a fővárosi csendöregységek a „Guardc republicaine" tagjainak kölcsönzéséről, akiket hivatalos fogadásoknál mint szép dekorációt bérelni lehet. Így egy' gyalogos százados „kis egyenruhában" óránként 15 új frankba, egy őrmester „nagy" parádéban 14 frankban kerül. Sportrendezményeknél árengedményt adnak. Egy nyugat-berlini séta tanulságai Egy zürichi újságból vesszük a következő érdekes megjegyzést: „Nyáron a nyugat-berlini szénátus meghívására egy nemzetközi kulturális intézmény kongresszusának részvevőjeként közös autóbusz- és hajókiránduláson voltam, hogy megtekinthessem a két részre osztott Berlint. Két fiatal idegenvezető leány magyarázta a különféle látványosságokat. Mit gondolnak, mi volt a legfontosabb mondanivalójuk? „Itt állt a Birodalmi Kancellári Iroda, e domb alatt van az a bunker, melyben Hitler végzett életével. Ez az üt, melyen keresztül Mussolini tartotta diadalmas bevonulását. Itt a Technikai Főiskola erkélyéről nézte Hitler a dtszfelvonulásokat. Ez a tér a birodalmi kancellár tere, ezelőtt Hitler térnek hívták. Ezen a Havelszigeten volt Gőring nyaralója, itt pedig a magánjachtja horgonyzott. A másik szigeten lakott villájában dr. Göbbels propagandaminiszter ..." A magyarázat ebben a stílusban folytatódott. És mindez a nyugat-berlini szenátus tudtával történik. A főpolgármester pedig — mint ismeretes - a szociáldemokrata Brandt. (Revue) ker koronázta fáradozásukat. Megszenesedett állati gerincekre, állati csontmaradványo|íra, pattintott kvarckőre találtak, melyet az ember használt valaha. A leletből a tudósok 22 fajta emlősállat és madár kőkorszakbeli létezését állapították meg. A tudósok arra következtetnek, hogy a legutolsó eljegesedés előtt Észak-Urai vidékén száraz éghajlat uralkodott és kevés hó esett, amit vadlovak csontmaradványaiból állapítottak meg. Mi a felfedezés jelentősége? Azelőtt úgy vélték, hogy a jégkorszakban mostoha éghajlati viszonyok uralkodtak a Pecsora vidékén s ezért a régebbi kőkorszak embere itt nem élhetett. Tényleg abban az időben jégtakaró fedte a komik földjét, de később az olvadás idején felmelegedett és megenyhült az éghajlat, nagy állatok, utánuk pedig kőkorszakbeli emberek nyomultak felfelé a visszahúzódó jégtakaró irányában. Tehát az északi szélesség 62. foka alatt ősember élt. (Szovjetszkaja Rosszija) Egy költő számára első verseskötetének megjelenése nem irodalmi pályájának kezdetét, hanem a már megtett út összegezését jelenti. Ez esetben Ján Kostra kiváló szlovák költő sem kivétel, aki ma tölti be ötvenedik életévét. Amikor a költő Hniezdo (Fészek) című első verseskötete megjelent, már nem csupán ismert, hanem elismert személyiségnek számított az irodalom berkeiben. Első kötete több mint egy évtizedes irodalmi alkotó munka összegezését jelentette. S meg kell mondani, hogy már az első hivatalos költői bemutatkozása jó visszhangot, elismerést váltott ki. Költeményei érettek, formailag kiforrottak, eszmeileg tiszták. Minden szépítés nélkül állíthatjuk, hogy költészetében a realizmus tiszta hangja csendült. Kostra korán, fiatalon kezdte költői pályafutását. Mint a žilinai reáliskola tanulója Robur néven jelenteti meg verseit a különféle szlovák lapokban, folyóiratokban. Ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozott, amely prágai környezetben ismerkedhetett a társadalmi haladás nagy eszméivel, amelyek később a költészetében is formát öltenek. Kostra ugyanis diákéveiben részt vett a prágai főiskolások kommunista mozgalmában, s ez a munka nagy hatással volt költői fejlődésére is. „Kostra költészetében — mondja róla Vojtech Mihálik — a huszadik század emberének érzésés gondolatvilága tükröződik, aki szemtanúja a burzsoá kultúra bomlásának és a szocialista kultúra születésének." S ebben a hatalmas átalakulásban Kostra szilárdan, megingathatatlanul a születő új oldalán áll. Ezt félreérthetetlenül bizonyítja eddig megjelent tizenegy verseskötete is, Nem, nem szívesen emlékeztetjük a költőt az évek múlására. Ötvenedik születésnapján mégis papírra vetjük őszinte, szívből jövő jókívánságainkat: éljen sokáig egészségben és költői munkásságával, alkotásával gazdagítsa a szlovák irodalom kincsestárát. VETERÁN GYILKOSOK SZABADLÁBON A japánokat aggodalommal tölti el, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a mai szélsőséges szervezetek egy része és a háború előttiek között. így például az 1954-ben alapított Gokokudan a valóságban a Vértestvériség elnevezésű társaság sarja, amelyben annak idején az 1931—32-es gyilkosok fogtak össze. Nagy Japán Termelési Pártja, amely 1952-ben alakult, az 1931-es hasonló elnevezésű csoport új változata. A harmadik, amely „vértanúkat" akar adni a nacionalizmusnak, az Isteni Beavatkozás Egyesületére vezet vissza (1932), amelynek gyökereit viszont a Fekete Őceán Társaságában (1881) kereshetjük. Ez a szélsőjobboldali titkos társaságok őse. De talán az a legmeglepőbb, hogy a mai társaságokban megtalálunk néhányat a leghíresebb hajdani gyilkosok közül. Annak idején viszonylag enyhe büntetést kaptak, s a militarista rendszer néhány év után megkegyelmezett nekik. Nemcsak, hogy életben és szabadlábon vannak, hanem ismét az egykorihoz hasonló tevékenységet folytatnak. Akkor körülbelül 20 évesek voltak, most 50 egynéhány esztendősek... (Le Monde). Ján Kostra : ^ A HA MEGERIK A SZO A költő érik. Van percnyi csendre jussa rozsföldek, fák és berkek közelében. Kell, hogy verse ütemét kutassa: a természet törvényeivel együtt ver-e, együtt ketyeg-e. A költő is érik. Nos, adjatok időt, hogy saját termését betakaríthassa. *** Kimondjuk hát, ha megérik a szó. Kalász a költemény. Nem takaríthatja frázis-gyom, fövény, a szabad szélbe nö, hol magját adva lengi Kenyerét evő magunk közül kevés, ki mérni hész, mint teremti a fényt az ész. A föld mélyéből miként jö elő trágyák, sziklák és csontok közül, nyugtalanság és bánat mögül szenvedésen át, hol kín a kaptató. Kimcndjuk hát, ha megérik a szó. Monoszlóy M. Dezső fordítása Chilei képviselők sajtóértekezlete SZEGÉNY MILLIOMOS Libanon egyik legnagyobb bankháza a következő levelet küldte Alibin Abdullah al Thani sejknek: „Igen tisztelt uram! Sajnálattal kell értesítenünk, hogy miután számláit nem rendezte és információnk szerint fedezete kimerült, ügyét átadtuk hankházunk jogi képviselőjének ..." A tőkés világban az ilyen levél szövege csődre emlékeztet, ez a csőd azonban egészen külön• leges, mert a levelet a világ egyik leggazdagabb emberének küldték, aki nem tudta kifizetni a számláit, annak ellenére, hogy napi jövedelme 100 ezer dollár körül mozog, a szegény fellahoknak meg alig van betevő falatjuk. A nevezett milliomos nem más. mint a 69 éves Quatari sejk, azaz uralkodója a homok és kősivatagból kiemelkedő űuatari-oázisnak, melyet három oldalról a Perzsa öböl vesz körül, á melyben az* olajfúró tornyok egész erdeje emelkedik. Az olajat az angol-holland Iraque Petrolemum Company aknázza ki. A sejk jövedelme az évi 8 millió tonna olajból származik. E jövedelem felét a derék sejknek és környezetének háztartására fordítják. Számos felesége, fia és leánya van, összesen 400 tagú a család, akik mind úgy élnek, mint a mesebeli hercegek. A sejknek több millió dollár értékű villája van a Genfi-tó partján, ahol a családtagok két kézzel szórják a pénzt. Kisebb ajándékok céljaira három láda arany karórát rendeltek az egyik svájci cégnél. Abdullah sejknek egy másik nyári kastélya is van Bejrut felett, melynek fenntartása több millió dollárba kerül évente. Ha a sejk Quatarból el akar menni hétvégi „pihenőre" a bejrúti palotába, akkor előbb telefonáltat a londoni repülőtársaságnak, hogy küldjenek érte egy külön repülőgépet. A gép elmegy a- sejkért Quatarba, elviszi Bejrutba és üresen megy vissza Londonba A weekend csekély 50 ezer dollárba kerül. Amikor Szaud, Arábia királya meglátogatta a sejket, némi ajándékkal kedveskedett vendégének. Szaud hetven Cadillac kocsit kapott különös karosszériával, színezüst kilincsekkel és lökhárítókkal, továbbá méretre készült Austin túrakocsit, melynek összes fémdíszei színaranyból készültek. Szaud király 10 zsák drágakövet is kapott. Az ajándékok értékét nem is lehet felbecsülni. Lehetséges, * hogy a nagymérvű költekezés következtében dobra kerül szegény Abdutlah sejk vagyona. Bankhitele kimerült, ötmillió dollárral adós a helyi kereskedőknek és villanyszámláért 3 millió dollárral tartozik. Valóban sajnálatra méltó ez a sejk. De mit szólnak mindehhez a kőolajkutak kizsákmányolt munkásai? - ie Hazánkból való távozása előtt a chilei parlament képviselőinek csoportja szombaton sajtóértekezletet tartott a prágai Jaltaszálló különtermében. A hattagú csoport egyes tagjai Chile jelentősebb politikai pártjait képviselik és 40 napig tartó tanulmányúton voltak az NDK-ban, Lengyelországban, Magyarországon, a Szovjetunióban és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Armando Holzapfel Alvarez, a csoport vezetője és a többi képviselő, köztük a Chilei Kommunista Párt tagja, hangsúlyozták, hogy hazánkból nemcsak jó benyomásokkal távoznak, de egyenesen bámulatukat fejezik ki az életszínvonal emelése terén elért sikereink felett. Ütjük a haladást, a békét és a népek közötti megértést is szolgálta. Azon lesznek és erre minden lehetőség megvan, hogy már a legközelebbi hőnapokban fokozzák Csehszlovákiával a gazdasági és kulturális együttműködést. Chile gazdag nyersanyagokban, van mit eladnia és Csehszlovákia gépipari termékei Chilében igen keresettek. A gazdasági és kulturális kapcsolatok kölcsönösen, mindkét fél javát szolgálják. A chilei képviselők hálás köszönetüket fejezték ki azért a baráti fogadtatásért, és külön köszönik azt a segítséget, amiben kormányunk, szakszervezetünk és általában Csehszlovákia dolgozó népe részesítette Chile népét a legutóbbi katasztrofális földrengés után. A feltett kérdésekre adott válaszaikban kiemelték, hogy az eddiginél erőteljesebben fognak dolgozni az iskola és az egészségügy tökéletesítéséért, a chilei nép elmaradt életszínvonalának emeléséért. Véleményük szerint Csehszlovákia további gazdasági fellendülés előtt áll és a békét erősíti. A chilei képviselők csoportja szombaton befejezte csehszlovákiai látogatását és szívélyes hivatalos ^búcsúvétel után elhagyta köztársa'ságunkat. (Szily) Az első év is sikert hozott A tešedikovói EFSZ-ben a múlt évben 10 anyakocával kezdték a tenyészállatok nevelését. Már az első évben szép eredményt értek el s ezt nem kis részben Lackó Antal sertésgondozónak köszönhetik. Az anyakocákat legelteti, nagy súlyt helyez a helyes takarmányozásra, a fiaztató rekeszek tisztántartására, a malacok fejlődésére s ennek következtében 8 hetes korban 18—20 kilós malacokat választ el. Vankó elvtárs, a szövetkezet főzootechnikusa is örül a sikernek, főképp annak, hogy az országos tenyészállatvásáron már ebben az évben 5 tenyészkocát értékesíthettek. Már az idén A váhovcei EFSZ-ben Forró Ferenc és felesége 24 tehenet gondoznak. Hogy milyen eredménnyel? Az első félévben 1812 liter volt egy-egy tehén tejhozama. A fejőgulyások Piešťanyban megrendezett értekezletén megérdemelten kapták az elismerést és a 600 korona jutalmat. Forró elvtárs örömmel beszél arról, hogy a kongresszusi anyag tanulmányozása még jobb munkára serkenti őket s egyúttal tanáccsal is ellátja munkájukban. Bízik ls benne, hogy már az idén annyi tejet fejnek ki tehenenként, amennyit a szövetkezet az 1965-ös évre tervezett. K, ft, A žehušicei iskolabirtok dolgozói jogos büszkeséggel áüitják, hogy felépítették Európa legnagyobb dísz- és gazdasági növény-iskoláját. 1945-ben 45 hektáron kezdték a munkát és ma már 104 hektár területen több, mint 7000 különféle gazdasági- és dísz-növényt, tűlevelű és lombos fát nevelnek. A növények legnagyobb részét az új lakótelepek, fürdő-, városok, üdülőhelyek, parkok v díszítéséhez szállítják. Képünkön: Jaroslav Krča, a tűlevelű fák osztályának vezetője a szál r lításra alkalmas fákat jelöli ki. (Karel Mevald - ČTK -» felv*) * * * TÉLI SPORTKIÁLLlTÁS nyílott Párizsban. A kiállítás szenzációja a teljesen hószerűen ható műanyaglesiklópálya. A SZOVJETUNIÓBAN nagy az érdeklődéi » magyar zene iránt. Moszkvában Bartók Csodálatos mandarin és Kodály Háry János című müvének előadására készülnek. OJ IRODALMI NYELV szerkesztésén dolgozik Dzsakartában egy nyelvészeti bizottság, hogy egységes nyelvet adjon Malájföld és Indonézia különféle nyelvjárásokat beszélő 90 milliónyi lakosának. 770 KILOMÉTER HOSSZÜ új vasútvonal építéséhez nyújt segítséget a Szovjetunió az Egyesült Arab Köztársaság szíriai tartományában. 2800 SZÍNHÁZ MŰKÖDIK a Népi Kínában. 1949-ben csak 800 színház volt. A színjátszó társulatok és együttesek száma 3550. TELEKARDIOG RAFFAL KÍSÉRLETEZNEK az Egyesült Államokban. A beteg mellkasán elhelyezett kis készülék rádió és mikrofon útján tudatja a távollevő orvosi rendelőben elhelyezett felvevőkészülékkel a szívmüködési adatokat. így a napi orvosi vizit feleslegessé válik. JOSEPHINE BAKER világhírű néger énekes- és táncosnő óriási sikerrel lép fel Amszterdamban, pedig már elmúlt 53 éves. TÖBB MINT 50 ORSZÁG jelentette be részvételét a tavaszi lipcsei vásárra. ÖSSZESEN MINTEGY 1000 DIÁK TANUL Afrika három műszaki főiskoláján. Egyébként Dél-Amerika 67 egyeteme közül is. csak S foglalkozik műszaki képzéssel. 96 ÉVES KORÁBAN MEGHALT László Árpád román zeneszerző, aki Antonín Dvofák növendéke volt a New York-i konzervatóriumban. A VILÁG LEGNAGYOBB NAGYOLVASZTÓJA működik a krivojrogi kohókombinátban. Magassága túlszárnyal egy húszemeletes házat. A munkafolyamatokat teljesen automatizálták. EGY ELEKTRONIKUS METEOROLÓGIAI BERENDEZÉS kezdte meg működését a napokban Párizsban. A berendezés 48 órára készít prognózist. Az eddigi eljárásokkal a meteorológusok megbízható előrejelzéseket 12-18 óránál hosszabb időszakra nem tudtak készíteni. 500 EZER VOLT FESZÜLTSÉGÜ villanyvezeték építését kezdték meg, amely összeköti a Szovjetunió európai és ázsiai részének villanyhálózatát. NYÍLNAK Ä RÓZSÁK ISZLANDON. Ez szinte csoda számba megy és csakis a rendkívül enyhe őszi időjárás tette lehetővé. TÖBBET DOHÁNYOZNAK A FIATALKORÚAK, mint a felnőttek Dániában. Még a 14 éven aluli iskolások között is aránylag több a dohányos, mint a felnőttek között. A kisfiúk 81, a lányok 56 százaléka dohányzik, a fiúk 10 százaléka a pipát részesíti előnyben. TÖBB MINT 1000 EMBER HALT MEG Dél-Korea fővárosának, Szöulnak utcáin az év tíz hónapja alatt. A halál oka legtöbb esetben éhezés és végelgyengülés volt. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN 14 városnak van 1 milliónál több lakosa. A lakosság számát tekintve a legnagyobb ipari város Sanghaj, melynek 6 900 000 lakosa van. Peking * főváros lakosainak száma meghaladja a 4 milliót; ÜJ SZÖ 4 * 1960- december 1. N