Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-30 / 361. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesül jetele ! UJSZO SZ40VAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁN AK NAPILAPJA A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS Szlovákia gazdasági fejlesztéséről tárgya! 1960. december 50. péntek 30 fiitér XIII. évfolyaih, 561. szám Nagyobb igényességet a falusi pártmunkában Az L960-as esztendő utolsó nap­jaiban járunk. Rövidesen átlépjük az új év küszöbét, s ezzel egyúttal belépünk harmadik ötéves tervünk időszakába. Kezdetét veszi azon merész célkitűzések eléréséért folytatott harc, melyek megvalósí­tásával hazánkban létrehozzuk a fejlett szocialista társadalmat, a kommunizmus építésének szilárd kiinduló pontját. Az idei évet méltán nevezhetjük a harmadik ötéves terv előkészí­tése évének. Hiszen amellett, hogy dolgozó népünk lendületes küzdel­met vívott a második ötéves terv feladatainak túlszárnyalásáért, mely küzdelem ragyogó sikerre! járt, az egész esztendőt szinte kez­dettől fogva áthatották harmadik ötéves tervünk előkészületei. Ez­rek és ezrek dolgoztak az irány­számok előkészítésén, a párt és az állam legmagasabb szervei tár­gyalták meg, majd konkrét formá­ba öntésén hazánk valamennyi munkahelyének úgyszólván minden dolgozója részt vett. í Az előkészületek ideje lassan le­jár, s a dolgozók pár nap múlva hozzálátnak a nagy feladatok tény­leges valóra váltásához. Felelős­ségteljes munka lesz ez, hiszen társadalmunk továbbfejlesztése szempontjából elsőrendű jelentő­séggel bír, hogy a harmadik ötéves tervben megszabott • feladatokat kezdettől fogva következetesen teljesítsük. Ezt a követelményt a falvakon is állandóan szem előtt kell tar­tani. Az egységes földmüvesszö­vetkezetek döntő többsége vállalta, hogy az ötéves terv feladatait négy év alatt teljesíti. Az adott szó most már tetteket követel. S ezen a téren nagy szerepe van a falva­kon tevékenykedő pártszervezetek­nek. Az elkövetkező időszak ezért az eddiginél is aktívabb munkára kötelezi a falvakon élő kommunis­tákat az EFSZ-ekben, nemzeti bi­zottságokban és más munkahelye­ken egyaránt. Nem kevesebbről, mint arról van szó, hogy a párt­munka mindenütt teljes mérték­ben megfeleljen a követelmények­nek, hogy a pártszervezet műkö­désének hatása és eredménye min­den egyes faluban az első látásra észrevehető legyen. A mezőgazda­sági termelés alapvető és gyors növelése, intenzitásának fokozása feltétlenül megkívánja a párt ve­zető szerepének következetes ér­vényesítését. Antonín Novotný elvtárs a párt és a nemzeti bizottságok kerületi és járási vezető dolgozóinak no­vemberi értekezletén tartott be­számolájában egyebek között kije­lentette, hogy a folyó évi aratási és őszi munkák lefolyása számos fa­lusi pártszervezet számára nem állít ki jó bizonyítványt. „Mindent meg kell tennünk — hangoztatta —, hogy falusi szervezeteink lényege­sen megjavítsák munkájukat, tel­jes egészében felelősek legyenek a nemzeti bizottság és az egysé­ges földművesszövetkezet tevé­kenységéért, hogy munkájuk szín­vonala mindjobban megközelítse az üzemi pártszervezetekét." A pártszervezetek napjainkban az évzáró taggyűlések előkészíté­sének jegyében élnek. Kiváló al­kalom az arra, hogy minden falu­ban megteremtsük a pártszerve­zet egyre jobb munkájának szilárd alapját. Elsősorban is szükséges, hogy a pártszervezetek élére a leg­kiválóbb, legtapasztaltabb elvtársak kerüljenek. A pártbizottságok tag­jainak kiválasztásában semmi he­lye nincs a személyi kapcsolatok­nak, egyéni rokonszenvnek, vagy más hasonlóknak. Itt csak az elv­társak képessége, tehetsége, fel­készültsége jöhet számításba. Elí­télésre méltó az a jelenség is, amikor egyes arra alkalmas elv­társak minden módon ki akarnak bújni a pártbizottsági funkció vállalása alól. A pártmunka-színvonala fokozá­sának további fontos feltétele a kommunisták célszerű beosztása az egyes munkaszakaszokra. A párt­szervezetek tagjaikon keresztül ily módon egyre nagyobb befolyást gyakorolhatnak a mezőgazdasági termelés döntő szakaszain dolgo­zók öntudatosságának növelésére, meggyőző munkát folytathatnak a haladó munkamódszerek bevezeté­se érdekében. A tagok helyes el­osztása ezenkívül azzal az előny­nyel is jár, hogy a pártszervezet részletes áttekintést szerez a ter­melés egyes szakaszairól. A párt vezető szerepének érvényesítése szempontjából rendkívüli jelentő­sége van az új tagok felvételének a legkiválóbb szövetkezetesek so­rából. Ez az útja annak, hogy a pártszervezet szüntelenül fokozza erejét, szervezői és nevelői befolyá­sát a mezögazdasági termelés va­lamennyi szakaszán és a falu egész életében. A harmadik ötéves terv meg­kezdésével és a szövetkezetek V. kongresszusának előkészítésével kapcsolatban a falvakon működő pártszervezetek legfontosabb fel­adatainak egyike kétségkívül a po­litikai nevelőmunka elmélyítése. A párt szervezetei a szövetkeze­tesítés időszakában hatalmas mun­kát végeztek. A szövetkezetesítés győzelmével azonban a munka ko­rántsem fejeződik be, csak új sza­kaszába lép.' A nagyüzemi gazdál­kodásra összefogott, szövetkezeti tagok gondolkodásában még hosz­szú ideig kísértenek a múlt csö­! kevényei. A párt ideológiai mun­! kájának állandóan „nyesegetni" i kell a múltbeli életnek ezen ma­radványait, hogy végső soron ! gondolkodásmódjukban is meg­' szabadítsa az embereket a kister­I melési mód korlátaitól. Kiváltkép­I pen nagy gondot kell fordítani a i szövetkezeti tagok körében annak megvilágítására, hogy miért szük­séges az ötéves terv feladatait négy év alatt teljesíteni. Fontos megmagyaráznunk, hogy itt nem csupán a hektárhozamok növelé­séről van szó, hanem arról, hogy az EFSZ-ek a többtermeléssel több mezőgazdasági terméket juttassa­nak a közösségnek és ezzel na­gyobb mértékben részesedjenek szocialista társadalmunk fejlesz­tésében. Az új; minden eddiginél nagyobb feladatok, nagyobb igényeket tá­masztanak a falusi pártmunkával szemben is. Minden kommunistá­nak ereje teljéből azon kell mun­kálkodnia, hogy a pártszervezet tevékenysége megfeleljen a köve­telményeknek és a lehető legjob­ban hozzájáruljon a mezőgazdasá­gi termelés előrehaladásához. A Szlovák Nemzeti Tanács csü­törtökön, december 29-én jött össze harmadik ülésére, hogy meg­vitassa az 1961. évi állami népgaz­daságfejlesztési tervben a Szlovákiá­val kapcsolatosan előirányzott fel­adatokat, a Szlovák Nemzeti Tanács és szervei, továbbá az általa közvet­lenül irányított szlovákiai intézmé­nyek költségvetését és értékelje *a talaj termékenységének növelésére irányuló országos mozgalom eddigi eredményeit. A Szlovák Nemzeti Ta­nács kétnapos értekezletén Stanislav Vlna miniszter, az Állami Tervbi­zottság első alelnöke, Ľubomír Štrougal mező-, erdő- és vízgazda­sági miniszter, az SZLKP KB irodá­jának tagjai és póttagjai, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságá­nak képviselői, a szlovákiai kerüle­tek munkásainak és szövetkezete­seinek küldöttségei vettek részt. Je­len voltak a bratislavai konzuli kép­viseletek tagjai is. Az ülést Rudolf Strechaj minisz­terelnökhelyettes, az SZNT elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsú­lyozta, hogy a Szlovák Nemzeti Ta>­nács abban a jelentős időpontban tartja ülését, amikor hazánk dolgo­zói felkészülnek a harmadik ötéves terv első évének megkezdésére. E rendkívül jelentős napokban igen serkentőleg hatnak rájuk azok a ki­váló eredmények, amelyeket a szov­jet dolgozók hétéves tervük teljesí­tésében elértek. Példát mutatnak arra, miként birkózzanak meg ha­zánk dolgozói a nagyfejlettségű szo­cialista társadalom kiépítésével ösz­szefüggő igényes feladatokkal. Stre­chaj elvtárs hangsúlyozta, hogy si­keres előrehaladásunk egyik alapve­tő fontosságú pillére a Csehszlovák Szocialista Köztársaság s a Szovjet­unió gazdasági és kulturális együtt­működésének sokoldalú kibontakoz­tatása, ami különösen a harmadik ötéves tervünkben jut kifejezésre. Strechaj elvtárs beszédének el­hangzása Jitán Pavol Majling minisz­ter, a Szlovák Tervbizottság elnöke tartott beszámolót a kormány által jóváhagyott állami tervben foglalt 1961. évi szlovákiai gazdaságfejlesz­tési feladatokról. (Folytatás a 3. oldalon) A feltételezettnél korábban Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió Leg­felső Tanácsának ülése megállapította, hogy a Szovjetunió ipari termelése jö­vőre a .tavalyihoz képest 8,8 százalékkal emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az ipari termelés növekedésének évi átlagos üte­me a tervezett 8,3 százalék helyett el­éri a 10 százalékot a hétéves terv első három éve alatt. Ily módon lényegesen lerövidül az a határidő, melyen belül a Szovjetunió az abszolút ipari termelés­ben utóiéri az USÁ-t. Az előző évekhez hasonlóan a Szov­jetunió jövőre is elsődlegesen fejleszti a nyersanyag, fűtőanyag és energetikai bá­zist s természetesen a gépipart is. Az ideihez képest 28 százalékkal növeli a beruházásokat az említett ágakban. Figyelemre méltó, hogy ezeknek az esz­közöknek abszolút többsége a már meg­lévő üzemek átépítésére, bővítésére és korszerűsítésére, nem pedig új üzemek építésére irányul. A korszerűsítés ugyan­is a leggyorsabban és legolcsóbban bizto­sítja a termelés növekedését. A gyorsabb fejlődést továbbá a Szov­jetunióra jellemző egyéb eszközökkel, és­pedig az egyes köztársaságok közötti tö­kéletesebb munkamegosztással, a terme­lésnek a kedvező feltételekkel rendelke­ző területi egységeken való nagyobbfokú összpontosításával, s az egyes köztársa­ságok ésszerűbb gazdasági kapcsolatával érik el. A Szlovák Nemzeti Tanács plenáris ülésének elnöksége. (ČTK-felvétele»í A harmadik ötéves terv jegyében H! Szövetkezeteseink országszerte k észülődnek arra a nagy feladatra, = hogy a harmadik ötéves terv első esztendejének mutatóit ne száz, ha­= nem annál jóval több százalékra teljesítsék. Sok helyen ugyan még = az 1961-es termelési terven dolg óznak vagy a terv adatait ellenör­= zik, de számos szövetkezetben már a vállalt feladatok megvalósításán = szorgoskodnak. dozókra sincs panasz, hiszen becsű* letes munkájuk révén jelentősen gazdagodott a közös pénztára. Per­sze az idei szép eredmények nem csupán az évvégi elszámoláskor ör­vendeztetik meg a tagokat, hanem még többet jelentenek abból a : szempontból, hogy a harmadik öt­éves terv négy év alatti teljesíté­sében jogosan bizakodhatnak. A tervek megbízhatósá gára nagy súlyt helyez a Nové Zámkyi Járási Nemzeti Bizottság. Szakem­berekből 3 csoportot szervezett, melyek ja szövetkezetek vezetőivel együtt ellenőrzik a már elkészült tervek megbízhatóságát. Azt tartják, hogy a terv csak akkor segíti elő a termelés fellendítését, ha célkitű­zései reális alapokra épülnek. Belek és Svätuša község egyesített szövet­kezetének tervében ellenőrzés köz­ben fedték fel azt a fogyatékossá­got, hogy a tehénállomány feltölté­sét — helytelenül — inkább csak a két utolsó esztendőre tervezték, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a tejtermelésben az ötéves terv fel­adatait 4 év alatt teljesítsék. Ezt a kérdést az üszők gondosabb nevelé­sével, illetve a tehénállományba tör­ténő gyorsabb átvitelükkel megold­ják s hogy a takarmányalapban se legyen hiány, 35 hektár legelőt le­csapolnak, évelő takarmányt pedig a jövő évben a szántóterület 23, az ötéves terv végén 28 százalékán termelnek. Bíztató jövő Á Horká nad Váhom-i szövetkeze­tesek az idén a hústermékek eladá­sában igazán kitettek magukért. Sertéshúsból 103,1 marhahúsból 125,5, baromfiból pedig 140 száza­lékra teljesítették a tervet. Jozef Balšan, a hízómarhák gondozója da­rabonként napi 1 kg-os súlygyarapo­dással dicsekedhet, de a sertésgon­lovábbi vállalásokkal indulnak a harmadik ötéves terv határidejének lerövidítésére a Sob­rancei Állami Gazdaság dolgozói, akik a közelmúltban vették át a ke­rület vándorzászláját az idén elért kiváló termelési eredményeikért. A zászlóátvétel alkalmából 5100 ko­rona jutalmat osztottak ki a szo« cialista munkaversenyben legjobb eredményeket elért dolgozók között. A gazdaság dolgozói a továbbiak­ban vállalták, hogy a harmadik öt­éves tervben terven felül több mint 2 millió korona értékű mezőgazdasági terméket termelnek. " -ti Kelet-Szlovákia további izemei teljesítették az évi tervet + A sviti Chemosvit-üzem dolgozói örömmel jelentik, hogy teljesítették az ötéves terv feladatait és vállal­ták, hogy ez év végéig terven felül még további 4 millió korona értékű árut gyártanak. * A Mária Huty-i és slovinskyi bá­nyászok is teljesítették a fejtési tervet. „A harmadik ötéves terv alap­jára" terven felül 1000 tonna vasérc kibányászását vállalták. * A bardejovi cipőgyár nyolc nap­j pal a határidő előtt ért célba. Ugyanaznap teljesítette az export­tervet is. Az üzem dolgozói az év végéig terven felül még 3 600 000 korona értékű árut termelnek. (m-s.) A košicei Béke-lakótelepen, ahol 1150 lakás építését tervezik, Košicén az első panelház építését kezdték meg. A lakótelepen összesen 204 lakást építenek fel panelből. — Képünkön Kandó Antal és testvére, Mi­hály az egyik panelház betonalapját készítik. (M, Tuleja - ČTK felv.) Sokatmondó számok A második ötéves terv évei alatt hazánkat egy hatalmas építkezési te­lephez lehetne hasonlítani. A nagy. méretű lakásépítkezéseken, új üze­mek és középítkezéseken kívül 11 vízierőmüvet, 2 nagyolvasztót, 10 elektromos és 7 martinkemencét épí­tettünk. Építőiparunk az öt év alatt hárommilliárd korona értékű gépeket kapott, melyek segítségével a mai napig » földáthelyezési munkákat 63,5 százalékosan gépesítettük. A betono­zási munkákat 52,4, a vakolást pedig 31,5 százalékban végzik gépek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom