Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-22 / 354. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesül jetele ! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONÜ BIZOTTSÁGÁN AK NAPILAPJA 1960. december 22. csütörtök 30 fillér XIII. évfolyam, 354. szám SZILÁRD ALAPOKKAL Közeledik az esztendő vége, a számvetések ideje. Mezőgazdasá­gi nagyüzemeink dolgozói már he­tekkel ezelőtt megkezdték ezt a jövő szempontjából olyan nagy fontosságú munkát. Mezőgazdasá­gunkban • az idei számvetés min­den eddiginél nagyobb jelentőségű, hiszen az 1960-as évvel együtt a második ötéves tervet is zárjuk. Ezzel olyan szakaszt hagyunk ma­gunk mögött, melyben megtörtént mezőgazdaságunk szocialista át­építése. Ez pedig azt jelenti, hogy létrehoztuk a termelés gyors nö­velésének legalapvetőbb feltételét. Persze, az még nem minden, hogy közösen műveljük a földet. Éppen ezért most, a harmadik ötéves terv küszöbén nem elegendő csu­pán az idei gazdálkodás elem­zése, hanem az EFSZ-ek V. kong­resszusa anyagának alapján a második ötéves terv évei gaz­dálkodása elemzéséből kell meg­határozni a gazdálkodás fejlesz­tésének irányát. Lehetetlen lenne döntő fordu­latot, gyors növekedést elérni a mezőgazdasági termelésben, ha szövetkezeteink nem törődnének kellőképpen a termelőeszközök állandó bővítésével és tökéletesí­tésével, a legkorszerűbb mezőgaz­dasági technológiák meghonosítá­sával, vagyis a bővített újrater­melés feltételeinek megteremté­sével. „A szövetkezeti dolgozók élet­színvonalának tartós és szüntelen emelkedését csupán akkor bizto­síthatjuk — írja az EFSZ-ek V. kongresszusának anyaga —, ha a szövetkezetek a termékek és a pénzbevételek helyes elosztásával állandóan növelik termelésüket s a bővített újratermelés érdekében egyre nagyobb mértékben meg­szilárdítják a szövetkezeti ala­pokat." Ennek igazát a szövetkezeti gazdálkodás tízéves múltja is fél­remagyarázhatatlanul bizonyítja. Például a Maié Trakany-i szövet­kezet annak köszönheti gyors fejlődését, a szövetkezeti klub eredményes működését, a fiatalok vonzódását a közös gazdálkodás­hoz, stb., hogy már évek óta nagy gondot fordítanak a szövetkezeti alapok kellő kiegészítésére és cél­szerű felhasználására. Sajnos, még elég sok helyen ennek az ellen­kezőjét tapasztalhatjuk. Ilyenkor, év végén egyes szövetkezetek ve­zetőinek minden igyekezete arra irányul, hogy az egész évi bevétel minél nagyobb részét a ledolgo­zott munkaegységekre osszák ssét, és nem törődnek azzal, hogy a gaztjilkodás fejlesztése legfon­tosabb követelményének, a szö­vetkezeti alapok, elsősorban az oszthatatlan alap kiegészítésének lem tetiek eleget. Ha így járnak el, nem csodálkozhatnak rajta, hogy a gazdálkodás évről évre egy helyben topog. Számítások bizonyítják, hogy a szövetkezeti jövedelem felosztásá­nak eddigi módja, mely szerint — az utóbbi években — a teljes jö­vedelem bizonyos (10—12) száza­lékát helyezték az oszthatatlan alapba, már a jelenlegi körülmé­nyek között sem felel meg a ter­melés fejlesztésének. Hogy miért? Sok szövetkezet a lehető legala­csonyabb százalékot juttatta az oszthatatlan alapba, ez pedig még az elhasználódott termelési alap­eszközök felújítását sem tudta biztosítani. Ez a helyzet nem se­gítette elő a szövetkezetek gaz­dasági megerősödését, mivel nem alakultak ki a termelés további fejlődéséhez nélkülözhetetlen for­rások, nem jöttek létre azok a körülmények sem — éppen a be­fektetések fogyatékossága miatt —, amelyek között a szövetkezeti dolgozók jövedelme a _ következő évek során jelentősen emelked­hetett volna. Továbbá ilyen mó­don a szövetkezetek termelési alapeszközeiket csupán az állam segítségével szélesíthették ki és korszerűsíthették. A gyakorlat tehát azt bizonyít­ja, hogy a teljes pénzjövedelem százalékos elosztása az egyszerű és bővített újratermelés céljaira sablonossá vált, mert százalék­arányban éppen a gyengébb jöve­delmű szövetkezetekben jutott .ke­vesebb az alapokba, holott a ter­melés fejlesztése, a gazdálkodás megszilárdítása, ezekben az EFSZ­ekben lényegesen nagyobb beru­házásokat igényelt volna, mint az erős szövetkezetekben. Az EFSZ-ek V. kongresszusá­nak anyaga világosan rámutat, hogy szövetkezeteinkben új, cél­szerűbb jövedelemelosztási módra van szükség. Olyanra, amely a gazdálkodás állandó fejlesztésé­ből, az egyszerű és bővített új­ratermelés szükségletéből indul ki. Ahol a szövetkezet áttért vagy áttér a szilárd jutalmazásra, ott könnyebben nyílik lehetőség a pénzjövedelmek elosztásának új módjára, mivel ezekben az EFSZ­ekben magasabb színvonalú a ter­vezőmunka, a nyilvántartás, a gaz­daságosság szempontjából indo­koltak a normák stb. Főként a hosszú lejáratú tervezés teszi majd lehetővé a pénzjövedelem célszerű felosztásának, az oszthatatlan alap megfelelő ellátásának helyes meg­határozását. Természetes, hogy EFSZ-eink gazdálkodásának különbözősége miatt az oszthatatlan alap ellá­tása minden szövetkezetben el­térő lesz. Mindenekelőtt a beruhá­zási építkezések tervezett mér­tékétől függ majd, amelyek nem­csak az adott esztendőben, hanem az egész harmadik ötéves terv folyamán nélkülözhetetlenek a ter­melési feladatok teljesítése vé­gett. Ebből következik, hogy a szövetkezeteknek különleges gon­dot kell fordítaniuk beruházási építkezéseik távlati tervének ösz­szeállítására. Ügyelniük kell arra, hogy a beruházási építkezések biz­tosítsák a nagyüzemi technika és technológia maradéktalan ér­vényesülését, a mezőgazdasági termelés fejlesztésének egyik leg­lényegesebb tényezőjét. Az adott gazdasági és szerve- ! zési körülmények miatt a szö­vetkezetek bizonyos részében to- 1 vábbra is megmarad a pénzbe­vételek elosztásának jelenlegi \ módja. Ám ezekben a szövetke­zetekben is szem előtt kell tar­tani, hogy az oszthatatlan alapba juttatott összeg hiánytalanul fe­dezze az alapvető termelési esz­közök szükséges bővítését, a gaz­dálkodás fejlesztését és a tagok jövedelmének állandó növekedé­sét. Amikor a szövetkezeti alapok ellátásáról beszélünk, nem hagy­, hatjuk figyelmen kívül az EFSZ i egész készletfelhalmozásának gya­rapítását sem. Hiszen a szövet­kezet fejlődését az is lényegesen befolyásolja, hogyan láttuk el az üzemi tartalékalapot, a művelődé­si alapot, hogyan egészítettük ki a vetőmag- és takarmánykészle­tet, gondoltunk-e — főképp a fia­talok megnyerése érdekében — a lakásépítési alapra. Mindezek csak együttesen hozhatnak átütő sikert i s ezzel most, az évvégi számve­téskor számolni kell. I BONTAKOZTASSUK KI a szövetkezetesek kezdeményező erejét Többhetes aprólékos munka eredményeképpen szövetkezeteink a harmadik ötéves terv előkészítésének befejezéséhez közelednek. A járási bizottságok szakemberei az illetékes albizottságok közreműkö­désével a hozzájuk benyújtott terveket még a jóváhagyás előtt gon­O dosan átnézik, hogy az esetleges hibákat idejében kijavíthassák. Milliós értékek A csehországbeli Kfečhofi EFSZ tervében többek között a következő kötelezettségvállalásokat olvashat­juk: az ötéves terv időszakában ter­ven felül 10 000 mázsa kenyér- és 7500 mázsa takarmánygabonát, 3600 mázsa húst, másfélmillió liter tejet termelünk. Hasonló felajánlásokat tettek a Klášterní Skaiice-i szövet­kezetesek is, akik az ötéves terv négy éven belüli teljesítését ugyan­csak többszázezres felajánlásaikkal támasztották alá. \ Ne halogassuk a tervek előkészítését Egyes járások szövetkezetesei noha a tervek előkészítésének határideje lejárt, igen késlekednek ezžel a munkával. így van ez a levicei já­rásban is. A Horná Seč-i EFSZ-ben például még"" ma sem tudják ponto­san megmondani, mennyi húst, te­jet és egyéb mezőgazdasági termé­ket fognak termelni 1965-ben hek­táronként. A terv kidolgozása igen lassú ütemben halad, mert előké­szítésébe nem vonták be az állat­gondozókat, a növénytermelés leg­jobb dolgozóit, akik ésszerű javas­lataikkal lényegesen megkönnyítet­ték volna a vezetőség munkáját. Jól csinálják Kálnán A kálnai szövetkezetesek a kong­resszus előtti vitaanyag megtárgya­lását egybekötötték az ötéves terv előkészítésének munkájávah Michal Új szovjet meteorológiai rakétát lőttek ki Moszkva (ČTK) - A Csendes­óceánon járó Sokalszkij szovjet tu­dományos hajóról trópusi légköri fronton kilőtték az első meteoroló­giai rakétát. Muroncev, a földrajzi tudományok doktora jelentette, hogy a rakéta ki­lövése eredményes volt. A rakéta a trópusi övezetben le­hetővé tette a légkör függőleges fel­építésének megvizsgálását. • A Sokalszkij hajó már két hónap­ja hidrometeorológiai kutatást végez a Csendes-óceánon. 24 óránként nyolcszor kapcsolják be a hajó kü­lönböző részein beszerelt műszere­ket. A hajó déli irányban úszik, s nem­sokára eléri a trópus déli vidékén a Fidzsi-szigeteken levő Szuva kikötőt, ahol személyzete a kéthónapos út után megpihen. Čertovsky csoportvezető hangsúlyoz­ta, hogy az új terv csak akkor vá­lik a nagyobb termés hajtóerejévé, ha egyidejűleg a szövetkezet irányí­tása és a munkaszervezés is lénye­gesen megjavul. Jozef Gross a ház-, táji földek közös megműveléséről és az új díjazási rendszer bevezetésé­nek jelentőségéről beszélt. Az EFSZ tagjaival megtárgyalt terv szerint a szövetkezet jövőre a takarmányter­melésre fekteti a fősúlyt, mert ez idén több mint 500 000 koronát kel­lett takarmányvásárlás címén kifi­zetniük. A tagság egyöntetűen jóvá­hagyta az új tervet, melyet öt év helyett egy évvel korábban teljesí­tenek. A fiatalok is készülnek az EFSZ-ek kongresszusára Az ifjúság ez idén 1708 000 köb­méter komposzt készítésével és csaknem 20 000 hektár föld lecsapo­lásával vonta magára a figyelmet. A CSISZ-szervezetei a téli időszakban továbbra is azon lesznek, hogy még jobban felkeltsék az ifjúság érdeklő­dését a mezőgazdaság iránt és a HNB-vel együttműködve az ifjúmun­kások bevonásával új életet visznek a szövetkezetekbe. A CSISZ járási bizottságai ezen a téren is eredmé­nyesen folytatják felelősségteljes munkájukat, (th) A Szovjetunió Legfelső Tanácsa megkezdte a vitát w j • ••' '.-" "' ľ l—TT­§É . • ľ ' • A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÁCSA HATODIK ÜLÉSSZAKÁNAK NÖKSÉGE Mint már tegnapi számunkban je­lentettük, Garduzov szovjet pénz­ügyminiszter a Legfelső Tanács ked­di Ülésén előterjesztette a Szovjet­unió 1961. évi állami költségvetési tervezetét. A tervezet a bevétele­ket 78,9. a kiadásokat 77,5 milliárd új rubelben irányozza elő. A pénz­ügyminiszter közölte, hogy a Szov­jetunió nemzeti jövedelme a hétéves terv első két évében 18 százalékkal növekedett. A költségvetési tervezet szerint az idei összegekhez képest a bevétel 4,9 százalékkal, a kiadás 6,7 százalékkal emelkedik. A szovjet pénzügyminiszter közölte, hogy a költségvetés bevételi részének 91,2 százaléka az állami és szövetkezeti vállalatoktól folyik be. Elmondotta, hogy továbbra is nagy figyelmet szentelnek a nehézipar pénzellátá­sának, ugyanakkor az ideinél más­Űj világrekord a szénfejtésben* (ČTK) — Az ostrava-karvinai szénkörzet Dukla Bányájában Karel Kantor vezetésével dolgozó bányász­kollektíva hétfőről keddre virradó éjszaka megdöntötte a kombájnnal végzett szénfejtés eddigi világre­kordját, azaz 31 nap alatt 57 632 tonnánál nagyobb mennyiségű sze­net fejtett. A győztes kollektíva most arra törekszik, hogy az említett idő alatt 40 ezer tonnánál több sze­net fejtsen. A Munkaérdemrenddel kitüntetett Karel Kantor kollektívája december 21-ig, — 28 munkanap alatt Donbasz szovjet kombájn se­gítségével már 40 025 tonna szenet jövesztett. félszer nagyobb összeget ruháznak be a könnyűiparba. A szociális és kulturális kiadások teszik a költségvetés kiadási részé­nek 35 százalékát és az ideivel szem­ben 8,7 százalékkal növekednek. A tudományra előirányzott kiadá­sok 1960-hoz képest 15,6 százalék­kal növekednek. A lakásépítésre elő­irányzott összegek lehetővé teszik, hogy jövőre az ideivel szemben 3 700 000 négyzetméterrel nagyobb területet építsenek be lakásokkal. Az 1961-es költségvetésben lénye­gesen csökkenteni fogják a fegyve­res erők fenntartási költségeit. Ezek 9 milliárd 255 millió rubelt tesznek ki, vagyis a költségvetés 11,9 szá­zalékát, szemben az 1960-as 12,9 és az 1955-ös 19,9 százalékkal. A miniszter itt emlékeztetett ar­ra, hogy a nyugati tömb országaiban a fegyverkezési hajszára fordított kiadások a legutóbb tíz évben há­romszorosukra emelkedtek. A szövetségi köztársaságok rész­aránya az 1961. évi állami költségve­tésben az 1955. évi' 26 százalékhoz képest 52,2 százalék lesz. (Folytatás a 3. oldalon) ^•fciinA' M „„.„„„i _ Ez a modern lakónegyed üzlethelyiségekkel, egészségügyi központtal s új iskolával Hradec Královén épül. Építését a Magasépítészeti vállalat dolgozói, folyamatos építési módszerrel végzik, akik szeptember végéig 334 két- és háromszobás lakást adtak át. Képünkön balról: Mi­roslav Sláma, az építés vezetője, Alois Hyršl technikus és Václav Cej­nar, az építővállalat munkabiztonsági felelőse az építkezés megtekintése közben. (B. Krejčí — ČTK felvétele.) Célban az üzemek • A TRINECI Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom Kohómű — hazánk legnagyobb kohóipari üzeme — ked­den, december 20-án teljesítette a második ötéves terv árutermelési fel­adatait. A kohómű öt év alatt 36,5 százalékkal növelte a nyersvas, 38,3 százalékkal a nyersacél és 27,1 száza­lékkal a hengerelt anyag gyártását. • A BRATISLAVAI KERÜLET Épí­tőipari Nemzeti Vállalatainak Szövet­sége kedden teljesítette a lakásépit­kezési tervet. Az év elejétől 4397 la­kás építését fejezte be, ami 24-gyel több a tervezettnél. * * • • TIZENHÉTMILLIÓ KORONA érté­kű munkával toldják meg az évi termelési tervet a prágai Közút- és Vasútépítő Vállalat dolgozói. Ez a vál­lalat építi például a harmadik ötéves terv egyik nagy jelentőségű létesít­ményét — a hazánkat kelet-nyugati irányban összekötő autóutat. # • * • MÁR A GBELYI NAFTASOK IS teljesítették' ez évi tervfelad'atukat. Az év végéig terven felül még két­ezer tonna kőolajat termelnek. * # * •k A PRAHA-SMÍCHOV-1 „KŔIŽIK" Ipari Automatizációs Üzem dolgo­zói a napokban eleget tettek köte­lezettségvállalásuknak. A hátralevő napokban különféle mérőműszereket készítenek terven felül még több mint egymillió korona értékben. E siker elsősorban a szocialista mun­kaversenynek köszönhető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom