Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-17 / 349. szám, szombat

NORBERT FRÝD Egy kis söprögetés saját házunk előtt ENGEDJÉK MEG, hogy most egy kicsit elkanyarodjam a tárgytól Ugyanis tapasztalatból tudom, hogy az útirajzolvasó vagy valamely idegen országról szóló előadás hallgatója könnyen túlbecsüli a különbséget az idegen és hazai szokások között. Talán mi elbeszélők vagyunk ennek okai, néha eltúlozzuk élményeink különös voltát, dramatizáljuk mondanivalónkat, erős színeket használunk. Ez nem szükségszerű hazugság, vagy rossz szándék — egyszerűen jobb és érdekesebb így mesélni, és ezt az előadásmódot gyakran maguk az ásítozó hallgatók kényszerítik ki. Mindnyájan vágyunk egy kicsit a szenzációra. Áhítozunk arra, ami különös, csodálatos, egyedülálló, idegen. Egészséges jelenség ez? Én azt hiszem, hogy minden becsületes, a dolgok mélyére látó utazó alapvető felismerése ez: emberiség egy van, a különbségek az emberiségen belül csupán külsőségesek; azokból az ismertetőjelekből, amelyek összekötnek minket, összehasonlíthatatlanul több van, mint azokból, amelyek elválasztanak bennünket. Ha valaki, moncíjuk egy eszkimókról szőlő film után, ezzel a sóhajjal jön ki a moziból: „Istenem, micsoda furcsa teremtmények ezek, talán nem is olyan emberek, mint mi vagyunk", akkor a filmben súlyos hiba van. Az operatőr és a rendező túlságosan messze mentek el abban a törekvésükben, hogy érciekes filmet alkossanak. Mértéktelenül sok olyan jelenetet választottak, amely azt mutatja, miben különbözünk egymástól, s már azzal is túloztak, hogy ezeket a jeleneteket egymásra halmozták, és elmulasztották, vagy nem tartották fontosnak, hogy elsősorban azt mutassák meg. amiben hasonlítunk egymáshoz; közös kedvteléseinket, igényeinket, fájdalmainkat. s végül azt. hogy mindannyiunkat összeköt a béke, haladás és szabadság szeretete. Bruno Apitz tervei Bruno Apitz „Meztelen a farkasok között" c. fasisztaellenes regénye, amelyet a mi olvasóink is ismernek, egyre nagyobb népszerűséget ér el. Brimo Apitz a Berliner Zeitung tudósítójáva! folytatott beszélgetése során említést tett alkotó terveiről. Elhatározta, hogy regénysorozatot ír a közelmúlt Németországáról. Az egyik regény első oldalai már rég elkészültek, mégpedig 1938-ban Buchenwaldban. A mű tárgyköre egy becsületes német értelmiségi útja, aki a kapitalizmus feltételei között nem alkothat: egyéni tiltakozása fokozatosan a döntő harcba megy át a proletárok sorai között. .V.V.V/AV.W.V.'.V.V.V.V.V Vrdős dombokkal, rétekkel határolt völgyben, patak partján állt a malom, nyárfák vették körül a kruSovicei régi házat, ahol a parasztok és molnárok ivadéka: Václav Rabas 75 évvel ezelőtt megszületett. Néhány esztendővel később útja a szomszédos Rakovník iskolájába erdőn és mezőn vezet keresztül. A színek, fények és árnyak megragadják, éber résztvevője minden természeti jelenségnek. Magába szívja a táj lelkét, mely gyermekségének és érlelődésének színhelye s többet jelent neki, mint csupán a természetet. Ez a fáj határozta meg művészi útját. Ö fedezte fel a nyugat-cseh vidéket a hazai festészet számára. Alapmotívuma a szülőföld, célkitűzése a cseh táj lényegének megragadása. 1906-ban a prágai akadémián Schwaiger tanítványa. Ekkor már életkérdésnek érzi a művészetet. A háború előtti korszak képzőművészeti érdeklődése elsősorban Párizs felé fordul, a fiatalok az impresszionizmusról, expresszionizmusról és kubizmusról folytatnak heves vitákat s műveikben a francia példát követik. Rabas azonban a falusi cseh ember szívével és értelmével ragaszkodik az erőteljes népi hagyományhoz, mely szigorú életstílusra tanította és végül képei érett, monumentális formájához vezette el. Ez az érem egyik oldala. A másik s gyakran a komolyabbik oldala az, hogy az olvasó, a néző, a hallgató nem hasonlítja helyesen össze mindazt, amit az idegen országról mondtak neki, a hazájában uralkodó viszonyokkal vagy saját múltjával. Néha nem akarja, máskor nem tudja megtenni, talán csak azért, mert saját múltját nem ismeri, vagy szívesen felejt. Ezzel a jelenséggel lépten-nyomon találkozunk. Ki emlékszik még pontosan arra, milyen lelkiállapotban éltünk a fasiszta megszállás terrorja alatt? Ki emlékszik pontosan, milyen volt a munkanélküliség az első köztársaságban, vagy hogy milyen viszonyok uralkodtak egy császári nagybirtok uradalmi cselédszállásán? Hogyan laktak, etiek, szültek, gyógyítottak, kuruzsoltak, és milyen vallási tévelygésekbe estek az emberek nálunk ötven, hetven, száz évvel ezelőtt? HA RÉGMÚLT ESEMÉNYEKRŐL, van szó. akkor talán az író kötelessége lenne, hogy visszatekintsen és úgy végezze el az összehasonlítást. Ezt gyakran azért nem teszi, nehogy azt a látszatot keltse, hogy ki akarja oktatni olvasóit. Végeredményben idegen országról Ir — nem tömheti tele könyvét utalásokkal a hazai viszonyokra. Néha azonban mai, mindenki számára megszokott jelenségek kerülnek szóba, amelyeket az olvasónak látnia kellene és mégsem lát, mivel az ember — a régi közmondás szerint — a gerendát a maga szemében nem veszi észre, a máséban a szálkát is meglátja, mert az író vagy a filmoperatőr ráirányítja a reflektort, premiér planban tárja elé, a néző pedig csak szórakozik az idegen furcsaságokon, anélkül, hogy csöppet is zavarná a saját szemében terpeszkedő gerenda. Amikor Mexikóról szőlő könyvemben arról beszéltem, hogy ott cukorból halálfejeket készítenek, s ezeket minden cukrász árulja, olvasóinknál éppen ez talált váratlan visszhangra: Pfuj, halálfejek cukorból? Ezt veszik a gyerekeknek a cukrászdában? Ezt az erős érzelmi aláfestésű visszhangot csak egyetlen lépés választja el a következőtől: Ne mondja nekünk, hogy (ezek az indiánok ugyanolyan emberek, mint mi. Mit ér az, ha ők is sztrájkolnak vagy gyűlölik az imperialistákat. Cukorkoponyákat esznek... Hagyjon békén az ilyen szövetségesekkel! Ez tréfának látszik, de nem az. Valóban ilyenformán gondolkozunk. Ezért helyes, ha az író időnként kézén fogja az olvasót és elvezeti például akármelyik prágai cukrászdába, ahol egy kislány éppen könyörög: „Anyukám, vegyél nekem egy koporsót!" A cseh mama pedig Csodálatos módon nem sápad el, hanem afölötti örömében, hogy a gyereknek ilyen jő étvágya van, megteszi a koporsónak nevezett süteményt. EBBEN A KÖNYVBEN gyakran írok guatemalai furcsaságokról — mondjuk a varázslásról. Valóban minden alkalommal meg kell ismételnem, hogy ők ugyan cukorkoponyákat esznek, de nekünk, akik koporsókat eszünk, nincs mit a szemünkre vetnünk? Ismerik azt a régi anekdotát a perzsáról, aki először látott katolikus misét, amelyet aztán csalók balettjének nevezett, s a következőképpen számolt be róla: „Bejött egy úr, levette a sapkáját, és egy másik úr valahová eltette. Az első úgy tett, mintha keresné. Jobbra hajlott, balra hajlott, a földre is letérdelt, de a sapkát sehogy sem tudta megtalálni. Aztán még riadót is csöngetett, mire valamennyi néző letérdelt és kereste a sapkát — de senki se tudta megtalálni. A másik úr tehát körüljárta a nézőket és pénzt gyűjtött az új sapkára, hogy az az első odafönn már ne randalírozzon annyit. És amikor a pénz összegyűlt, hirtelen meglett a sapka! Ezzel az előadás véget ért, s az emberek nem is dühöngtek, hogy az elveszett sapkából semmi se volt igaz." AZ INDIÁN VARÁZSLÖK a chichicastenangói templom előtt ide-oda járkáltak, letérdeltek, érthetetlen imákat mormoltak, lóbálták a tömjénfüstölőt — nos, jól mulattak rajtuk? Ha majd, mondjuk a Spálená utcában járnak Prágában, figyeljék meg a Szent Taddeus szobra körül elhelyezett táblácskákat. Ilyesfajta feliratok vannak rajtuk: „Köszönöm kérésem meghallgatását, további pártfogást kérek, A. L. mérnök." Éjszaka gyertyák pislákolnak a korlátra tapasztvá, és az emberek, nem indián népviseletben, hanem szokványos európai öltözetben, ott álldogálnak előttük és ígéreteket mormolnak arra az esetre, ha kérésük teljesül, és még le is térdelnek. Körülöttük pedig villamosok robognak és a legújabb típusú autók száguldanak. Ügye, hogy ez a Spálená utcai jelenet legalább olyan egzotikus, mint az, amit a régi Guatemala egyik eldugott városkájában láttunk? A tegnap utolsó fellobbanásai nem hatnak-e mindenütt egyaránt különösen? (Részlet a szerző „Mosolygó Guatemala" című köny- ; véből.) A szovjet filmek fesztiválja keretében bemutatott nagysike, ru alkotások közé sorolhatjuk Makszim Gorkij megfilmesített regényét, a F o ni a G o r g y e j e v e t is, mely alapjában az író eredeti elképzelésének megfelelően ábrázolja a régi o-osz társadalom erős rétegének — a kereskedők osztályának farkaserkölcseit és bomlását. Mark Donszkoj, az ismert szovjet rendező és Borisz Bjalik irodalmár vállalkoztak a regény átültetésére. Ä film alkotói azt a gorkiji gondolatot tartották szem előtt, hogy a múlt nyavalyáit, rákfenéit, melyek nyomasztó erővel nehezednek az emberre, az elért jelen vívmányok és a jövő nagy céljai magaslatáról kell szemlélni és ábrázolni, hogy az emberek jól megértsék és felfogják az író mondanivalóját. Mennyiben sikerült ez a Foma GorgyeGeorgij Jepifancev (Foma Gorgyejev) és Marija Sztrizsenova (Szasa) a Gorkij-film egyik feszült jelenetében. Majakin szájából osztályénak gorkiji jellemzése: „Vagy te marsz meg másokat, vagy azok pusztítanak el." Nem véletlenül hagytuk a fő negatív figurák után Foqiát, az osztálya ellen fellázadt, tépelődő, filozófus lelkű kereskelőcsemetét. Georgij ' Jepifancev moszkvai sziniiskola növendék keltette életre alakját. Ugyanaz a gorkiji alak ő, aki a kereskedőréteg, a kapitalizmus elkerülhetetlen végét jósolja, aki új, kereskedőfülek számára szokatlan filozófiát hirdet. Megfelelő alanyra esett a rendező választása, egyes epizódokban azonban kissé eltörpül alakja a főszerepeket játszó művészi nagyságok mellett. Sajnos, a női alakításokról általában azt állapíthatjuk meg. hogy élettelenek, valahogy elmosódnak' a filmcselekmények sodrában. Végül elismeréssel kell adóznunk Marija Pilihina operatőr nagyszerű munkájáért. Remek fényképezése nagyban hozzájárult az osztálya ellen fellázadt és .V.V v.v. VÁCLAV RABAS VI ár ekkor formálódik benne a „hazai" és az „idegen" fogalma jelképessé, melynek jegyében emberi és művészi harcát megvívta. AleS és Myslbek ugyan a szláv hagyomány folytatói, a korán elhalt Boháček és Sláviček is a hazai talajban gyökereznek. Rabas előtt jóformán csak romantikus cseh tájfestésről beszélhetünk. Korán tudatosul benne, hogy a tartatom és a forma egy és oszthatatlan. Bármennyire csodálja Párizs művészetét, tisztában van azzal, hogy a külföldi forma, melyhez semmiféle élménye sem kapcsolódik, nem alkalmas küldetése megtestesítésére. Szívét a hazai élet és táj tölti be, melyet úgy akar megjeleníteni, ahogy az megnyilatkozik neki, úgy hogy minden lelkiállapotot, örömet és fájdalmat, ujjongást és kétségbeesést is kifejezzen. Észak-itáliai tanulmányútjáról visszatérve végleg Krušovicében telepszik le. Megnősül s felépül a fehér, oromfalas, meghitt családi ház. Párizsi tartózkodása után az „Esti dal" c. alakos kompozícióját festi meg. 1914-ben a harctérre megy, súlyosan megsebesül. 1915-ben alkotja az Emlékezési az anyámra. Az alkonyi tájban a malom felé haladó nőalakból csendes, mély líra csendül ki. Elképzelése előtt az ember és táj egysége lebeg. ŕ létérzését egyelőre fiĽ gurális képekben tolmácsolja, melyekben az érzelem van túlsúlyban. Alakjai - pl. a Magvető nő is jelképesek. Majd teljesen megbűvöli a természet s alkotása súlypont iát a tájképek jelentik. 1920-ban rendezi első kiállítását. Itáliában jár, Gioto (Dzsotto) és az olasz primitívek hatnak reá. 1924- ben kezdődik művészete gyorsütemű érlelődése, mely tetőpontját 1930 felé éri el. Ennek a kornak termése a szilárd kompozíciója Hétköznapi motívumok, - elsőnek fordul az egyszerű dolgok felé, - s a jellegzetesen cseh levegőjű, a Zöldek végtelen változatát mutató Júliusi táj. Most. hogy megtalálta az erős élményből sarjadd formát, merészen, biztonsággal fog hozzá A Kenyér c. ciklushoz, a nagyszerű Paraszt csendélethez és sorozatos tájképeihez. A legközvetlenebb, szinte érzéki kapcsolat fűzi a földhöz. Bizalmasan is meri motívumait s vallanak neki a rö-: gök. Ezért érezzük vásznain (Őseim tája, Tavaszi mezők. Kazlak, Lelkem tá ja, Régi ösvény) a felszántott és bevetett mezők szagát, az aratási napok izzását, a komlószüret fanyar illatát. I i j, telt színekkel gazdagítja a cseh piktúra palettáját. Vörösbarna, sárga szimfóniákban szólnak a domboldalról párhuzamosan j lejtő szántók. A sú- i lyos aranykalászokig lassú hullámzásából* e9y-egy magányos VÁCLAV RABAS: Falusi asszony fa emelkedik ki, 0. Koberidze (Mahmud) A sz :i»tán fogságában cimü fllm' ben jev alkotóinak, néhány jellemábrázolából és epizódból tűnik ki. Vegyük mindenekelőtt a negatív figurákat. akik oly jellemzően keltik életre a cári Oroszország kereskedő-társadalmát. Itt van mindjárt Ignat Gorgyejev, a rabbiátus, véres: hasznot facsaró-, vélt igazságának tudatában megátalkodott ragadozó kereskedő, aki számára még a felesége is csak azért jelent valamit, hog> ki ne l.filjon a kereskedő" nemzedék. Szergej Lukjanov alakításában sötét nyers erő megszemélyesítője ő. A >3énz: ez számára az isten, a hatalom, minden, ami e földön létezik. Bonyolultabb, s talán a legsikerültebb alakítás Pjotr Taraszov Majakinja. Valóságos gorkiji élő figura. A kereskedő-osztály álszent, ravasz, sima modorú, de szándékaiban leggonoszabb, legkörmönfontabb rétegének megtestesítője, aki egyszerűen képtelen, valami jót cselekedni anélkül, hogy ne húzzon belőle hasznot. Micsoda ieleplező erővel hat bájos Ljudmila melynek egyénisége van, tér és levegő veszi körül. Képei a tájon kívül a földből kenyeret sarcoló embert, gondját, kínlódását, vígságát, egész sorsút tükrözik. A valóságot tárják elénk s a végtelen csendet. Nagyvonalúak, de nem a külső forma jóvoltából. hanem az őszinte pátosz forróságától. Frissek, igazak ezek a képek, mert erős érzelmi alapjuk van. Nem ismétlődnek, mert mindegyik új megismerésből, szerető megfigyelésből fakad. 1945 és 1950 között ismét alakos vásznakat fest — A Béke dala c. sorozatot. Ezt a színes, termékeny életet súlyos betegség zavarja meg. De szobája négy fala közt sen tud tétlen maradni. Kínai tussal rajzban és versben veti papírra, amit maga körül s az ablakon keresztül lát: a kertet, a gyümölcsöt, a méhest. S miután megteremtette a cseh föld mesteri képmását, - barátok, családtagok, földművesek, munkások, molnárok arcképeire kerül a sor. Kiszűri az esetlegesből a lényegest és megbízható típusokat formál, melyek emberi és nemzeti valóságukkal hatnak. A z Ale sek, Smetanák, Dvoŕákok, Slavíčekek nemzetségéből való legese hebb festő, V. Rabas érdemes művész, 70 éves korában Aúnyt el. Művészete mint minden nagy alkotás — örök motívumokból táplálkozott s hazája képzőművészetének klasszikus értékét jelenti, BÁRKÁNY JENÖNÉ A prágai Nemzeti Színház a Nagy évforduló előtt Az ország első színpada, a prágai Nemzeti Színház gondosan készül a jövő év legjelentősebb eseményére, a CSKP megalapítása 40. évfordulójának ünnepségeire. Az év első felére tervezett bemutatókat kultúrpolitikai jelentőségüknél fogva e kimagasló eseménynek szentelik. Januárban Smetana Daliborja kerül új rendezésben és szereposztásban a közönség elé, a balettegyüttes Szabó Ferenc Ludas Matyiját tanulja be. A hazai jelenkori szerzők közül František Pavlíček Harc az angyallal, František Hrubín Kristályos éjszaka, Milan Kundéra Kulcstulajdonosok című darabokkal mutatkoznak be. Áprilisban lesz Szergej Prokofjev Moszkvában nagy sikert aratott Egy igaz ember című operájának bemutatója. Goldoni vígjáték és Strauss Elektrája egészítik ki a változatos repertoárt. Az ünnepségek František Pavlíček és Jirí Krejčík július Fučíkról írt drámájának színrehozatalával érik el tetőpontjukat. Májusban a Nemzeti Színház és a CSKP címen kiállítás nyílik és e témát feldolgozó publikáció jelenik meg. —va Krilovát viszontláttuk a Kátya—Katyusa című filmvígjátékban. a harcot egyedül folytató Foma Gorgyejev bukásának drámai ecseteléséhez. A szovjet filmfesztivál keretében témájukat tekintve kevésbé kiemelkedő alkotások is vászonra kerültek. E kisebb alkotások közül sikeresnek tartjuk Dávid Rondelü A szultán fogságában című történelmi filmjét a mamelukokról, a hódító török szultán legvitézebb katonáiról. Két, gyermekkorukban elrabolt grúz fiú tragikus sorsában ad nem egészen hű korrajzot a XVIII. századról. A filmben kiemelkednek a harci jelenetek, és nagyszerűek a sztambuli epizódok. G. Lipsic rendező a jelenhez fordult Kátya-Katyusa című filmvígjátéka témájával. Tárgya a szerető leányzó féltő vigyázása szerelmére. Ám a vígjátékformában komoly nevelő célzattal indult film erőtlenné válik a sok oktatás, „bölcs intelem" miatt, s valójában nem az igazi életet tükrözi. L. L. KULTURÁLIS HÍREK • AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK UTÁN INDIÁBAN gyártják a világon a legtöbb filmet. Egy év alatt 402 egész estét betöltő film. 310 kisfilm és 112 dokumentumfilm készül az indiai stúdiókban. • HATEZER EREDETI MARX-ENGELS DOKUMENTUMOT gyűjtöttek eddig össze Moszkvában a jövőre megnyíló Marx-Engels Múzeum részére. • GYURCSÖ ISTVÁN a Csemadok zalabai csoportjának közreműködésével a napokban szerzői estet tartott Zalabán. A költő gyermekkorát, irodalmi munkásságát és új terveit ismertette. Versszemelvényekkel kiválóan érzékeltette életrajzi adatait. (cs. V.) J

Ĺ

J

J SZÖ 2 * 1960. december 23.