Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-05 / 307. szám, szombat

Miscsenko szovjet képzőművész metszetei megörökítik Moszkvának azokat az emlékezetes részeit, melyek az 1917e» forradalmi események dicső víntereire emlékeztetnek. Az első ágyúlövés, mely Moszkvában az októberi harcok kezdetét jelezte, a Kreml Nyikolszkl kapujánál dördült el. (1. kép) A burzsoá rendszer ellen vívott elkeseredett harcok szintere volt a Nyikitszki kapu (2. kép). Nagy csaták folytak a szovjethatalomért a Gorbatyíj hídon, amelyet ma 1905 hídjának neveznek. (3. kép). Megjegyzések AZ IRODALMI SZEMLÉRŐL Nagyszabású rendezvények a Román-Szovjet Barátsági Hónap a!fea!mábó! Hagyományszámba megy már Romániában: a Nagy Októberi Síocialista Forradalom évfordulóját megelőző hónapban megrendezik a Román-Szovjet Barátsági Hónapot, amely november 7-én ér véget. Akárcsak az elmúlt esztendőkben, ezúttal is nagyszabású kulturális rendezvények és egyéb megnyilvánulások szerepeltek a hónap műsorán. A Szovjetunióból művészek, tudósok, írók, szakemberek érkeztek az országba, akik előadásokon, bemutatókon, tapasztalatcseréken vettek részt, készségesen átadták gazdag tapasztalataikat romániai elvtársaiknak. Városon, gyárakban, főiskolákon, intézményekben és iskolákban, valamjnt a falus! mezőgazdasigi termelő egységekben egyaránt előadássorozatokat tartottak a Román-Szovjet Barátsági Társaság (ARLUS) szervezésében. Országszerte ezekben a napokban rendezték meg a nagyobb városokban a Szovjet Film Hetét, amelynek során állandóan zsúfolt nézőterek előtt mutatják be a legújabb szovjet filmalkotásokat. A filmhét keretében került sor •például Bukarestben és Kolozsvárott, az ország második városában az uj barázdát szánt az eke elmű Solohov-film, A kutyás hölgy, a Normandie-Nyemen és a Szerjozsa című játékfilmek bemutatójára. Valamennyi film nagy közönségsikert aratott, akárcsak az ugyancsak ekkor bemutatásra került Távol a hazától című ukrán film amely a második világháború idején történt eseményt örökíti meg. Maradandó, felejthetetlen élményt jelentett a bukaresti, temesvári és kolozsvári színházlátogató közönségnek a leningrádi A. Sz. Puskin Akadémiai Drámai Színház többnapos vendégjáték-sorozata. A kiváló szovjet színészek — soraikban egy sereg népművésszel és érdemes művésszel —, hogy csak a legismertebbek közül Cserkaszovot és Szimonovot említsük, hatalmas sikert arattak valamennj i előadásukon. Visnyevszkij: Optimista tragédiája. Sz. J. Aljosln: Minden az embereknek marad és Tolsztoj: Az élő holttest című színmüve egyaránt úgy marad meg a szemtanúk emlékezetében, mint az utóbbi évek egyik legkimagaslóbb színházi élménye. Nagy sikert aratott romániai hangversenyei során Zara Doluhanova, az Örmény SZSZK-bell ismert mezzoszoprán énekesnő Is. Többek között Ilyen eseményekkel ünnepelte a Román Népköztársaság dolgozó népe a RománSzovjet Barátság Hónapját. László Ferenc, Kolozsvár M

ind ez ideig csak kurta tartalmi ismertetéseket írtunk az Irodalmi Szemle számairól, őszintén bevalljuk, mulasztásnak érezzük ezt, me^t a negyedik évfolyam küszöbén álló irodalmi és kulturális folyóiratunk megérdemli a rendszeres figyelmet, hiszen elismerésre méltó szinten keresztmetszetét adja a csehszlovákiai magyar irodalom kibontakozásának. A lap szerkesztősége egyben bizonyára igényli is a segítségnyújtást, a tartalmi és formai fejlődés nyugtázását és az elvtársi bírálatot is, mert célunk közös: a kulturális forradalom időszakában pártunk útmutatása alapján többet és jobbat adni népünknek. A jobb későn, mint soha közmondáshoz igazodva ezért elhatároztuk, hogy ezentúl behatóbban foglalkozunk az Irodalmi Szemlével, amely 160 oldalas terjedelmével kisebb könyvnek is beillik. Mielőtt rátérnénk az idei 3. szám margójára írt megjegyzéseinkre, hangsúlyozni szeretnénk, hogy ez év végén átfogó elemző cikkben szeretnénk felmérni a folyóirat eddigi útját, annál is inkább, mivel az új évtől kezdve a Szemle, irodalmunk egyik Iegjelerttőseb fóruma, kéthavonta fog megjelenni. Irodalmi lapnál ritkaságszámba megy a színvonalbeli kiegyensúlyozottság a prózai, a lírai és a kritikai írások között. Ez a kisebb „irodalmi hátországgal" rendelkező nemzetiségi kulturális lapok esetében nem is annyira a szerkesztés hibájául róható fel, mint inkább annak, hogy kevés az író, s még kevesebb a kiemelkedő mű, úgyhogy néha Üres marad a keze annak, aki túlságosan igényesen szeret válogatni. Ez teljes egészében vonatkozik a Szemlére is, bár meg kell jegyeznünk, hogy ez a 3. szám azok közé tartozik, amelyek aránylag kiegyensúlyozottak s — egy-két írástól eltekintve — ez az egyensúly az eszmeiség és a művésziesség viszonylag magas fokáról tanúskodik. Itt említjük meg azt, hogy az Irodalmi Szemlének ez a száma igényes, korszerű s amellett nem öncélú külső formában, Csáder László ízléses, avatott kézre valló grafikai elrendezésében jelent meg. Az említett színvonalbeli kiegyensúlyozottság ellenére vizsgáljuk meg, melyik zsánert illeti meg az elsőség ebben a számban. Nézetünk szerint a ..ranglista" első helyére ezúttal a próza kerül. A próza, amelyet már oly sokszor elparentáltunk, amely — sajnos többnyire jogosan és indokoltan — a Hamupipőke szerepét töltötte be izmosabb, de néha túlértékelt költészetünk mellett. Egri Viktornak a fasizmus embertipró és embert deformáló borzalmát az idegekig és a csontvelőig lemeztelenítő Máglya című elbeszélésével kezdjük a sort, amely végig lendületes, érdekes és drámai erejű. Tálát) csak a rendkívül erős konfliktus feloldása vitatható, mert Tillát, a gyermekével szemben a halálfélelem pillanatában szörnyű bűnt elkövető s ezért ezerszer bűnhődő anyát mipdenki felmentheti, csak ő maga nem érheti el a benső megnyugvást, a feloldozást. Szabó Béla Naplójának új részletével jelentkezik. Különösen a „kassai régi piac szellőztető és bólogató polgárnőiről"' szóló jegyzet köti le a figyelmünket nemcsak a hiteles légkört sugárzó sajátos színekkel, a bizarr, de találó hasonlatokkal, hanem egy kispolgári réteg apró megfigyelésekből összevetődő mély ábrázolásával is. A magyarországi ellenforradalmat követő időszak egy napjának naplójegy— az öszefüggésekből kiszakítva — már kevesebbet mond. Meglepetésnek számít Duba Gyula Ancsi és Jancsi című elbeszélése. Kellemes meglepetés elsősorban azért, mert gyarapítja a mai témával foglalkozó prózai írások gyér számát. Társadalmi mondanivalója fontos, éle a fiatal emberek meggondolatlan, hűbelebalázs házasodása ellen irányul, minden erószakoltság, külsődlegesen didaktikus vonás nélkül. Előnyére válik az enyhe gúny, jó az alakok jellemzése is, csak az a kár, a szerző nem motivizálja Jancsi léhaságát a nők iránti viszonyában, helyenként mesterkélt kész tipusekat rajzol s nem érzékelteti további fejlődésük lehetséges Irányát. Ennek ellenére bíztató kezdetnek tartjuk a humoristaként ismert Duba Gyulának ezt a próbálkozását ebben a számára új műfajban. Felfigyeltetőek Péterfy Gyula karcolatai. A Gyantaszag című ugyan nélkülözi a drámai csomópontot, s ezért pozitív tartalma eüenére elszürkül, de annál jobb a másik két irás. A fiú elmegy című — túlzás nélkül kitűnőnek mondható. Tömören és komoly megjelenítő készséggel írta meg Monoszlóy M. Dezső Halászat című, Görögországban a náci megszállás idején lejátszódó elbeszélését, de a helyenkénti jelképes beszéd és a történet időbeli lokalizálásának hiánya nem minden olvasó számára teszi lehetővé teljes mértékben megérteni a mű eszmei töltetét. Helyesnek tartjuk különben, hogy a Szemle vidéki írókat Is szerepeltetni igyekszik (ebben a számban Lóska Lajostól hoz fejlődéséről tanúskodó karcolatokat). Örömmel fogadtuk az előző számban Dobos László Végek dicsérete, most pedig Cselényi László Megidulnak a hegyek című riportját. Helyes és célszerű volna az irodalmi riport műfajának rendszeres szerepeltetése a folyóirat hasábjain. Elsősorban azért, mert ez a műfaj tükrözi a leghívebben gyorsan fejlődő életünket, s irodalmi rangja elvitathatatlan. Cselényi írása a gombaszögi kőbányáról a főleg a munka hőseinek bátran nevezhető dolgozóiról szól. Fordulatosán, gondos, szépen csengd formában (r a múlt sanyarúságáról és az új csírázásáról, szárba szökkenéséről. Vitatható azonban, vajon nem lett volna-e helyesebb „In medlas res" kezdeni el a történetet. Milyen nagy mai témát rejteget az újformán gondolkodó embert példázó Pózmány László, az idős kötörö életsorának egyik szakasza, amelyről Cselényi csak futólag ír. Harmincöt esztendőt dolgozott le a kőbányában, amelyet a felszabadulás után igazán megszeretett. S ötvenkettőben elment a falujába titkárnak, mert nehezen ment a szövetkezet megszervezése. Öt év múlva tért csak vissza a bányába, amikor a szövetkezet már megerősödött. Kitűnő választás Karlludwig Opítz Marsallbot a tarsolyban című nagyszerű könyvrészlete, amelyben a nyugatnémet szerző a gúny mérgébe mártott nyíllal veszi célba a nyugatnémet militarizmust. A ranglétra második helyére került lírai müvek közül gondolati elmélyülésről tanúskodik Gyurcsó istván négy szerelmi verse. Veres János költői arculatáról a leghűbb képet az életakarás és a borúlátás párharcát érzékeltető Kirándulás című verse adja, de szép a Hajnal is, míg kérdéses próbálkozásnak tartjuk a balladikus tónusra hangolt és társadalmi funkciót nélkülöző Zeherjén című költeményt* Formai fejlődést jeleznek Török Elemér versei. Palettagazdagító még Dénes György Falusi öregasszonya, Tóth Elemér Vágyakozása és Csontos Vilmos Serceg a szú című költeménye. A többi mű azonban nem jelent lényeges adalékot sem a szerzők arcélének formálódásához, sem líránk általános helyzetéhez, Bábi Tibornak és Monoszlóy M. Dezsőnek viszont kiemelkedően sikerült S. K. Neumann két versének, illetve Ján Poničan három versének a tolmácsolása. > A színvonalat tekintve rendszerint előkelő helyet foglal el a kritikai, illetve az irodalomtörténeti rovat. Most is találkozunk benne igényes írásokkal, például Sas Andor érdekes eszmefuttatásával két Széchényi-levél kapcsán, Csanda Sándor Szlovák-magyar kapcsolatok a Rákóczi-felkelésben című, közös haladó hagyományaink egyik legszebb fejezetét taglaló tanulmányával, Turczel Lajosnak kissé túlméretezett, de recenziónál többet mondó, látóhatárt tágító művével Aragon Nagyhétjéről, s örömmel fogadjuk a Szemlének immár harmadik ankétját, ezúttal a népművészet kérdéseiről. S hogy az ilyen jellegű írások most véleményünk szerint mégis csak a próza és a líra után következnek a sorban, ennek két oka van. Az egyik az, hogy e rovatból ezúttal igen hiányoljuk a rendkívül érdekes > hazai kulturális viták ismertetését. Ugyanis jó az, ha megtudjuk, milyen problémák foglalkoztatják az írókat mondjuk Olaszországban, de mulasztás az, hogyha egyben nem tudjuk meg a lapból, milyen elvi fontosságú kérdések képezik a kulturális forradalom gyújtópontjait nálunk, mire irányul a figyelem a cseh és a szlovák kulturális folyóiratokban vagy akár a napilapok kulturális- és propagandarovataiban. A

második ok az, hogy a Szemle 3. számában az általunk tisztelt és nagyrabecsült Fábry Zoltán tollából olyan írást olvashattunk, amelynek koncepciójával és néhány elvi jelentőségű megállapításával semmiképpen sem érthetünk egyet. Peter Karvaš Éjféli miséje a kiindulópontja az eszszének, amelynek szerkezete és gondolatmenete az első pillanatban rendkívül hatásosnak tűnő, de nem reális ellentétre épül. Fábry Zoltán szembeállítja egymással a katolikus egyház s általában a katolicizmus szerepét a hitleri Németországban és az ún. Szlovák Államban. Számos példával próbálja bizonyítani, hogy a III. Birodalomban a katolicizmus antifasiszta szerepet töltött be, és az ellenállási mozgalom egyik fontos tényezője volt. Ez így ellentétben áll a történelmi valósággal. Miért? Ha a Vatikán által irányított németországi katolicizmus és a hitlerizmus bonyolult viszonyát a tények megvilágításában vizsgáljuk, akkor dióhéjban kifejezve az alábbi kép tárul elénk. Az első világháborút követő időszakban, egészen a harmincas évek elejéig, a németországi burzsoázia úgy vélte, hogy hatalmát a nagy polgári pártokra támaszkodva is megőrizheti. Ekkor osztályérdekeivel összhangban még viszolygott a fasizmustól és inkább a hivők tömegeit mozgósító katolikus centrum-pártra támaszkodott. Amikor azonban a burzsoázia felismerte, hogy az erősödő munkásmozgalom, a népi tömegek balratolódása veszélyezteti uralmát, a fasizmusban látta a megmentőt. A Vatikán és a németországi egyházi hierarchia a polgári demokrácia gyengeségét látva, a munkásosztály, a szocializmus és a Szovjetúnió elleni gyűlölettől, vagyis a burzsoáziával azonos érdekektől vezérelve, ekkor már szintén Hitlerben látta a mentőangyalt és uralomra jutása után — amelyben nagy szerepe volt éppen a katolikus centrum pártnak — mellé állt. Ezen a ponton teljesen jogosan két kérdés merül fel. Az egyik az, hogy Hitler uralomra jutása után miért üldözte a katolikus hívők tízezreit és a papok százait? A másik: az üldözés ellenére miért állt a Vatikán és a németországi katolicizmus a fasizmus oldalára? Az üldözés lényegében három alapvető fontosságú okkal magyarázható. Az egyik az egyház 1933 előtti náciellenes állásfoglalása, és ezzel kapcsolatban az a tény, hogy Hitler uralmi tervei megvalósításában tartott a Vatikán és az egyházi hierarchia által irányított katolikus hívők tömegétől. Másodsorban nem volt hajlandó uralkodó ideológiaként elismerni a keresztény tanítást, hanem a céljait sokkal inkább szolgáló faji elméletre támaszkodott. Harmadsorban Hitlernek útjában álltak azok a becsületes katolikus hívők és papok, akik szembeszálltak politikájával. A másik kérdésre egy volt amerikai papnak és teológusnak, L. Limannak a háború után megjelent könyvében olvasható idézet adja meg lényegében a választ. Limann leírja, hogy XI. Pius pápa egyszer nyilvánosan kijelentette, hajlandó szövetségre lépni akár a sátánnal is, ha ez az egyház érdekét szolgálja. A hitleri Németországban a Vatikán és az egyház érdekét ugyan sértette a hívők és a papság egy részének üldözése s ezen a ponton' az egyház természetesen nem is egyezett ki teljesen Hitlerrel. A lényeges azonban nem ez volt, hanem az, hogy a hitlerizmus alapvető érdekei (a polgári demokrácia felszámolása, a munkásosztály elnyomása, a marxizmus elméletének és a szocializmus gyakorlatának, vagyis a Szovjetuniónak gyűlölete és megsemmisítésének lázálma) egyeztek a burzsoázia, a Vatikán és a német egyházi hierarchia érdekeivel. Ezért állt az egyház Hitler mellé, „szövetségre lépett a sátánnal", ami Fábry Zoltán néhány pozitív példájával szemben ezer más példával, idézettel, hivatkozással, ténnyel világosan kimutatható. Az antifasiszta harcban elévülhetetlen és elvltathatlan érdemeket kivívó Fábry Zoltán e cikkében ott követi el az alapvető hibát — s ez okozza a tanulmány eszmei törését — hogy nem vizsgálja teljes bonyolultságában. dialektikusan a németországi .katolicizmus szerepet. A jelenségek egyoldalú megvilágításával elködösíti a történelmi valóságot és figyelmen kívül hagyja azt, hogy a katolicizmus a fasiszta Németországban éppúgy, mint a fasiszta Szlovák Államban — a bizonyos mértékig sajátos vonások ellenére, ami nem döntő tényező — az uralmon levő osztály, a burzsoázia kiszolgálója volt a fasiszta diktatúra feltételei között. Kétségtelen, hogy a szlovákiai klerikális fasizmus képezte a szembetűnőbb formáját a fasizmus és a katolicizmus frigyének, de ez nem változtat az előbb amlített lényegen. Fábry Zoltán írása a tényeket nem ítéli meg osztályszempontból. Kár, es hiba hogy a Szemle szerkesztőinek figyelmét ez elkerülte, annál is inkább, mivel az esszé második részében a Karvaš-darahnak olyan mély elemzését olvashatjuk, amilyet eddig senki sem írt nálunk. Majd Fábry igen sikeresen veszi bonckés alá a hitleri nyomdokokon haladó bonni állam fasizálódó katolicizmusát és hangsúlyozza a katolicizmus immár világméretekben végbemenő fasizálódását, Utoljára, de nem utolsó sorban emiitjük a lap vezércikkét és általában a vezércikk kérdését. Sajnos meg kell állapitanunk, hogy a 3. szám vezércikke minden jóakarat ellenére is pontatlan s ezért félreérthető. Ilyen kellemetlen kibicsaklás viszont minden Iróembernél előfordul s ezért lényegesebbnek tartjuk általában felvetni a vezércikk kédését. Nézetünk szerint a vezércikk irodalmi lapban is létjogosult, sőt nem egy ízben feltétlenül szükséges. Vannak olyan események, jelentős évfordulók stb., amelyeknek a lap elbeszélés, vers vagy recenzió formájában adózhat, de gyakran a vezércikk töltheti be a leggyorsabban és a legjobban ezt a szerepet. Meg kell mondanunk, hogy az Irodalmi Szemlének az idei nagy eseményekkel és jubileumokkal zsúfolt esztendőben összesen csak egy vezércikke jelent meg, úgyhogy a lap — a más jellegű írások figyelembe vétele mellett is — egyáltalaban nem, illetve ki nem elégitöen foglalkozott olyan \eseményekkel, amilyen például az országos pártkonferencia, új szocialista alkotmányunk elfogadása és hazánk felszabadításának tizenötödik évfordulója volt. ülőljáróban rámutattunk, hogy -^az Irodalmi Szemle 1961 januárjától kezdve már kéthavonta fog megjelenni. Ez további fejlődési lehetőségeket nyújt hazai magyar irodalmunknak. S ez egyben a folyóirat eddig is elismerésre méltó munkát végző, szerkesztőit, minden munkatársát a még igényesebb, eszmei és művészi szempontból tökéletesebb alkotó tevékenységre kötelezi. GALY IVAN ÜJ SZÖ 7 * 1960. november 3.