Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-05 / 307. szám, szombat

iimmiiimimiiiiiimi D. Zarapin illlíflfllllillllllllllllflfl A MAI KRÉM j HAVAS TÉLI reggel... Kis csoport járja a moszkvai Kreml széles utcáit és tereit. Idős emberek valamennyien. Régi barátok, némelyikük évtizedek óla nem látta egymást. Élénken beszélgetnek, közben surün meg-megállnak Minden épület emlékezetes régi képeket idéz (el előttük a múltból... ... A viharos tizenhetes évben november í-ra virradóan hideg éjjel volt Moszkvában. A csontig ható szélben jeges eső szemerkélt. Ámde a Rogozsszkij Szimonovszkij osztag vörösgárdistái a junkerekkel és tisztekkel való harcokban úgy kimelegedtek, hogy észre sem vették a nyiikos hideget. Miután a Varvarkán szétverték uz utolsó ellenforradalmár alakulatot, a munkáskatonák hajnalban behatoltak a Vörös térre. Akkorra már a Moszkva folyón túli és más kerületek vörösgárdistái is odaértek. A fegyveres proletárok megkerülték a Vaszilij Blazsennij templomot és a Szpasszkij-kapu felé rohantak. — Azon az emlékezetes reggelen csend volt a Kremlben — emlékezik Alekszej Hajlov nyugdíjas, aki annak idején vörösgárdista volt. — Csak valami kis fura páncélkocsi adott le ránk egy géppuskasorozatot, aztán az is eltűnt. Bejártuk az egész Kremli és őröket állítottunk, de a junkereknek nyomát se láttuk már ... A mai Kreml persze más képet nyújt, mint akkor, tizenhét őszén. A nagy, parkosított tér helyén barrikádok tornyosultak, egymásra hányt ládák, kövek, gerendák halmazai. Törmelék ropogott a lábak alatt, kitört ablaküveg, lehullott vakolat. Rombolás nyomai látszottak. A forradalmár csapatok, hogy a fehérgárdistákat kiverjék, kénytelenek voltak a Kremlt tiíz alá venni. A Walij Nyikolájevszkij palotát lőtték, ahol az ellenforradalom vezérkara volt. Az egykori Csudov kolostor és a Tizenkét apostol székesegyház is megsérült. A Szpasszkij torony is kapott néhány lövést. Egy lövedék átütötte a Kreml toronyórájának számlapját és megrongálta a szerkezetét. Az állam legfőbb órája megállt. — Mennyit lármáztak a burzsoá lapók a moszkvai rombolásokról! — mondja Iván Petrjakov, a Kreml egykori parancsnoka. — Napról napra ( erősödtek a rágalmak. John Reed, amerikai barátunk, a „Tíz nap, amely megrengette a világot" című híres könyv szerzője, ideutazott, hogy a híreket ellenőrizze Találkoztam vele, körülvezettem a Kremlben, megmutogattam a palotákat. Minden a helyén volt. A forradalmi nép megőrizte a Kreml kincseit... A TROICKIJ-KAPU közelében levő Kavalerszkij-házban működött az emlékművédelmi bizottság, amelyet a Moszkvai Szovjet már a Kreml bevételének éjszakáján felállított. A bizottság elnökéül Pável Malinovszkij építészmérnököt és régi bolsevikot nevezték ki, titkárául pedig Vera Kundiuszt, azt az alacsony termetű nőt, aki fekete sapkában áll most előttünk. Élénken meséli, hogy amikor 1917. november 3-án reggel először jött a Kremlbe, milyen nehezen találta meg Malinovszkijt, a bizottság elnökét, akit ugyanakkor a Kreml polgári komisszárjávfl is kineveztek. — Akárkit kérdeztem is a régi alkalmazottak közül, hogy hol találom a Kreml komisszárját, mind azt felelték: „Nem ismerünk ilyet és nem is akarunk ismerni!" Ez szabotázs volt, a palotai alkalmazottak nem akarták elismerni az új rendszert. Hát ilyen körülmények között kezdte meg bizottságunk a munkáját... Két szobát foglaltunk el ebben a traktusban és már jöttek is az első önkéntesek: festők, színészek, írók, hogy felajánlják szolgálataikat. Emlékszem, ők is akkor jöttek — mutat a mellette álló párra: Pável Kuznyecovra és Jelena Bebutovára. Menet közben élénk beszélgetés támad. Világosan kirajzolódik a kép: miként mentette meg azokban a viharos októberi napokban a fiatal szovjethatalom a régi idők műemlékeit az anarchisták és egyéb csőcselék garázdálkodásaitól. A bizottság már első nap hozzálátott a menlevelek kiállításához. A bizottság tagjai kiszálitak a helyszínre — palotákba, múzeumokba, megnézték a magángyűjteményeket, leltárt készítettek róluk és hivatalos személyek vagy a tulajdonos őrizetére bizták. A munka hamarosan orszígos méreteket öltött. Az önkéntes vállalkozók Moszkvától több ezer versztnyire utazgattak és számbavették mindazt, aminek történelmi vagy kulturális értéke volt. Vlagyimir Iljics — magyarázza lelkesen Vera Kundiusz — már a Kremlbe érkezése első napján megkérdezte, sikerült-e mindent megmentenünk. Nagyon örült, amikor megtudta, hogy minden épségben maradt. . . Mindig is szívén viselte a régi műemlékek sorsát, s gondja volt azokra, akik a megóvásukon fáradoztak. Amikor megtudta, hogy ingyen dolgozunk, intézkedett', hogy azonnal kapjunk fizetést és fejadagot. JURIS MALINOVSZKIJ, nyugalmazott tiszt, a Kreml parancsnokának egykori adjutánsa is bekapcsolódik a beszélgetésbe: — Lenin megérkezése mindanynyiunk számára óriási ünnep volt és ráadásul meleg, verőfényes nap is virradt ránk! Emlékszem, fogadására nagy tömeg gyűlt össze a Tro.ickij-kapunál, csaknem mindenki ott volt, aki a Kremlben tartózkodott. Én éppen szolgálatban voltam és csak valamivel később láthattam meg öt, amikor a Kavalerszkij-épületben berendezett ideiglenes Inkását megnézte. Vlagyimir Iljics a parancsnokság munkája felől érdeklődött, s hogy jól vigyázunk-é mindenre .. . — A Kreml kincseiből ítélve, jól vigyáztak, veterán elvtársuk! — szólal meg hirtelen egy kecskebőr sapkás fiatalember. — Köszönet érte! Jó munkát végeztek ... Csak most vesszük észre, hogy megszaporodtunk. Jó néhány Kremllátogató csatlakozott hozzánk, s érdeklődéssel hallgatják e nagy időktanúinak visszaemlékezéseit. Ez a bőrsapkás fiatalember is közéjük tartozik. A tiszteletre méltó vendégek, kissé átfázva és elfáradtan ezután a Fegyvermúzeumot nézték meg, majd bevonultak egy rendelkezésükre bocsátott szobába, hogy ott megpihenjenek és elbeszélgessenek egymással. Amikor a meghitt meleg helyiségben letelepedtek, valaki tréfásan megkérdezte: — Nos, ki kezdje el ? — Nyikolájnak még egy szavát se hallottuk — mondták egyszerre többen is és minden tekintet Vinogradov építész felé fordult, aki annak idején mint Malinovszkij munkatársa tevékenyen részt vett a régi műemlékek védelmében. Ennek az ősz szakállú embernek van miről beszélnie! Elmond egy esetet, amikor néhány moszkvai festő az oreli kormányzóságba szállt ki Mihail nagyhercegnek, a cár fivérének kastélyába. Retige\ A Prága-Vysočanyi gépipari iskolában a tanítók két kollektívája versenyez a szocialista nevelés brig ádjának címéért. Céljuk az, hogy kommunista szellemben neveljék a fiatalokat, közvetlenül egybekapcsolva az elméleti oktatást a termelési gyakorlattal. A tanítók egyben segítséget nyújtanak az esti iskolát látogató munkásoknak és mélyítik saját szakképzettségüket is. J. ŠAROCH felső felvételén Rudolf Tomášek a fiatalokat pontos munkára oktatja, a másodikon a kollektíva tagjai megbeszélik tapasztalataikat, míg a harmadik képen Jana Stočesová tanítónő magántanulmányait folytatja. teg ezüstnemű volt ott: csillárok, gyertyatartók, tányérok, tálak, vázák... Több száz pud! A kastélyt elfoglaló parasztok az egészet a templom pincéjébe hordták és megbízható fegyveressel őriztették ... — Amikor a mi küldötteink a menlevelekkel megérkeztek — beszéli az öreg építész — a parasztok két vagon gabonát kértek az ezüstholmi megőrzéséért. Embereink táviratoztak nekünk Moszkvába: mit tegyenek? Mi meg Iljicshez megyünk a táviráttal. Elolvasta és aZt felelte rá: el kell küldeni! így hát útnak indítottuk a gabonát az éhező parasztok számára. A BARÁTI beszélgetés közben gyorsan elrepül az idő. Haza kell indulni. Amikor a Cár-haranghoz érünk, a Szpasszkij toronyban éppen üt az óra. Délután két óra van. Ezüstös harangszava sok emléket ébreszt a veteránokban. Tizennyolc őszén itt, a Cár-harang mellett hallgatta Lenin és Kalinyin a hosszú némaság után ismét megszólalt óra első ütéseit... — Édesapánk javította meg, Nyikoláj Berensz, a Kreml egykori gépész-lakatosa — mondja egyszerre Vlagyimir és Vaszilij, a két Berensz fivér. — A harangjáték zenéjét Csremnih művész hangolta át a cári hinrnuszról\az Internacionáléra. Mi is segítettünk apánknak ... — Az akkori híres óráscégek hallatlanul borsos árat kértek a javításért: kétszázötvenezer rubelt — teszi hozzá Vinogradov építész. — Az egyszerű munkás pedig ingyen megcsinálta. Vlagyimir Iljics nagyon örült. Emlékszem, egy ízben, amikor a dolgozószobájába léptem, éppen Lunacsarszkij volt nála. A Szpasszkij toronyban felhangzott. Az Internacionálé. Vlagyimir Iljics felemelte az ujját és vidáman kérdezte: „Hallják? Megindult az óra! ... Megint csak a szeretett Iljics felé szállnak a gondolatok... Irigylem ezeket az embereket. Látták Lenint, beszéltek vele és erejükhöz mérten részt vettek a nemes munkában: vele együtt őrizték meg az újabb nemzedékek számára az elmúlt évszázadok kulturális és történelmi hagyatékát, amelyre oly büszke most a szovjet nép. Szily Imre fordítása. Tóth Gyula: FALUSI CSEND Mint messze jövő halk vonat, Cgy jön felém az alkonyat. Az úton hazaballagok. Nem látnak csak a csillagok. Körülölel a néma táj, Mint egy ábrándos szép leány. Falusi csend, be szép, be jó, Fáradt szívemre nyugtató. , -KÖNWEKRÖl^ II. Új magyar regények Szabó Magda : MONDJÁK MEG ZSÓFIKÁNAK Minden korszaknak megvannak a ma népszerű, sikeres írói, akiknek könyveit nemcsak az átlagember, hanem az irodalomban járatosabb és igényesebb olvasó is szívesen forgatja. E divatosnak mondható írók — és színpadi szerzők — sikerének titka főképpen abban rejlik, hogy igen elevenen tapintanak rá a kor jelenségeire és könnyed, szórakoztató formában taglalnak olyan problémákat, amelynek az adott pillanatban az érdeklődés előterében állnak. Nem állítható róluk, hogy nagyobb élet- és tárgyismerettel rendelkeznének és tisztán látnák a jelenségek közti öszszefüggéseket, nem is törekszenek a problémák és kérdések mélyebb elemzésére, de már azzal, hogy rájuk mutatnak és foglalkoznak az olvasót .általában érdeklő dolgokkal, műveiket maivá, vonzóvá és olvasmányossá teszik. Ilyen sikeres és népszerűnek mondható író a néhány esztendővel ezelőtt feltűnt Szabó Magda is. De már itt elöljáróban megjegyezhetjük, hogy mondanivalója igényesebb és formai megoldásokban mesteribb, stílusában művészibb, mint divatos társai. Témaköre meglehetősen szűkre határolt: a sorvadó, lassú halálra ítélt polgári társadalom egy rétegének életéről hoz híradást mesében meglehetősen szegény, elemzéseiben és jellemzéseiben azonban elég színes és érdekes regényeiben. Kritikusai nemegyszer napjaink Kaffka Margitjának mondják, amiben van némi igazság, amennyiben bizonyos mértékben folytatója a kaffkai témakörnek, ám művészi tekintetben még nem éri el az új magyar széppróza e nagy mesterének színvonalát. A közös kiadásban megjelent MONDJÁK MEG ZSÖFIKÁNAK című regénye, ha nem is a legművészibb, de a legrokonszenvesebb könyve. Helyeselhető tehát, hogy az MKBK könyvilletményeként került ismét kiadásra és így szélesebb körben válik nálunk is ismertebbé Szabó Magda neve. Nagy Gábor kórházi főorvos munka közben meghal, utolsó mondatát, Zsófika lányának küldött üzenetét a szívroham félbeszakítja. A tizenegy esztendős, bátortalan félárva elindul nyomozó körútra, hogy megtudja halott édesapja utolsó üzenetét. Szabó Magda a gyermeklélek kitűnő ismerőjének és nagyszerű pedagógusnak bizonyul, ahogy kalandos útján kíséri a kétségek közt hányódó gyereket, ébredő szellemi világát elemzi és az olvasó elé tárja. Noha az egész történet a szünidőben játszódik le, a „nyomozó" körút folyamán az író megismerteti velünk az iskola belső világát, az igazi nevelői hivatást - szemben a neveléstudományának cikkező, életidegen módszerétől. A kis Zsófi édesanyja, dr. Nagy Gáborné is ilyen elméleti pedagógus, aki csak könyvekből ismeri a nevelést és ezért teljesen tanácstalan, amikor látja, milyen válságos helyzetbe sodródott saját gyermeke. Szabó Magda valóságos izgalmas detektív-történetet sző Zsófika sorsa köré, hogy meséje végén kifejezze életünknek azt a nagy igazságát: az áwán, apa nélkül maradt gyermekre ma egész társadalmunk vigyáz féltő gonddal és szeretettel. A regényt ezek a helyes pedagógiai meglátások és válaszok teszik olvasmányossága mellett becsessé és népszerű mivoltával is értékessé. Fehér Klára : A TENGER Fehér Klára talán még Szabó Magdánál és népszerűbb, feltétlenül divatosabb író és színpadi szerző. NEM VAGYUNK ANGYALOK című komédiáját az elmúlt esztendőkben számos színjátszó együttesünk játszotta és ezért bizonyára nagy érdeklődés kíséri majd eddigi írói pályája legértékesebb, terjedelemben is legszámottevőbb művét, A TENGER című regényét, amelynek harmadik, erősen lerövidített és stilárisan is átdolgozott formája nemrég jelent meg nálunk is közös kiadásban. A nyolcszáz oldalas könyv egy rokonszenves fiatal lánynak, Csáplár Ágnesnek élettörténetét mondja el 1944 tavaszától 1948 májusáig, tehát Magyarország német megszállásától kezdve a néphatalom megerősödéséig. Öt viharos esztendőről van szó, melynek sodrában az igazak hol elbuknak és vereséget szenvednek, hol talpra állnak, hogy végül is az új rend megszilárdulásával ők is győzedelmeskedjenek, a gyengék, a fekélyesek pedig kérészéletű tündöklésük után megsemmisüljenek. Csáplár Ágnes életútja is roppant viharos, tele van szenvedéssel, megpróbáltatással, szerelmi csalódással, de a regény végén megtalálja élete méltó társát és polgárias világszemlélete is megtisztul a salaktól. Nyilvánvaló, hogy Fehér Klára a kor széleskörű ábrázolásával egy nagy társadalmi regény megírására válalkozott. A téma jó és elismerést érdemel az író eltökéltsége is. A fasizmus embertelen arculatát számos epizódban kitűnően meg tudta rajzolni, és a feltörekvő újnak felvázolásában is találunk igen"hiteles, művészileg kitűnően megformált részeket. Egészében a mű azonban terjedelme ellenére is hiányérzést kelt bennünk és talán éppen a terjedelem okozza ezt a hiányt. Túl sok epizódra töredezik a regény, túl sok cselekményszálat markol egybe az írónő, túl sok alakot is mozgat, ami csak akkor nem volna hiba, ha elemzéseiben elmélyülne, nem maradna mindennek csak a felületén, ahogy egy jól értesült újságíró ragadja meg színesen, érdekességre törekedve a nap szenzációját. A nagyarányú és tagadhatatlanul érdekes társadalomrajz ezért válik szétfolyóvá, riportszerűvé és nem adja az igazi nagy társadalmi regények művészi igazságát. Ha egyfelől nagyon pozitívnek érezzük Fehér Klára antifasizmusát és egyes epizódoknak művészi rajzát, másfelől hibáztatnunk kell, hogy az érdekesség kedvéért túlságosan elkalandozik, felesleges adomázásba bocsátkozik, részletez, pepecsel az egész mű kárára. Találóan éles jellemzések, élénk szemmel meglátott figurák mellett olyan élettelen, hamis alakok szerepelnek, mint amilyen Ágnes első szerelme, a Thomas Mannt, Beethovent kedvelő szépelgő Tibor. Ezek a nagypolgári „úrifiúk" a valóságban nem voltak ilyen holdfényimádok és szerelmi életükben olyan liliomosan finomkodók. A munkás Homok Jani több figyelmet érdemelt volna, az, hogy Fehér Klára kitűnően ért epizódfigurák megteremtéséhez, arra ragyogó példa Perez Tamás éppen csak felvillanó alakja, vagy Csuti főmérnök szélesen felvázolt figurája és a tőkésvilágnak néhány pompásan tipizált alakja. Átdolgozásról van szó, de még így iS az az érzésünk, hogy a népszerű újságírónő fölébe került a művésznek és ez kár, mert egy gazdaságosabb forma nagyobb hitelt adhatott volna az érdekes és szórakoztató regénynek. Zalka Miklós : KÜLÖNÖS EMBER Nyomasztó, komor olvasmány és mégis kitűnő könyv Zalka Miklós KÜLÖNÖS EMBER című regénye. Voltaképpen nem is egy, hanem két különös emberről van benne szó. Az egyik, dr. Wiltschek Egon, volt jogász az ellenforradalom legtragikusabb napjaiban bújik ki patkánylyukából és mint az embereken átgázoló reakció legvéresebb képviselője kerül szembe . a másik különös emberrel — a regény tulajdonképpeni hősével, Burai Mátyással, az államvédelem" volt ezredesével, a világháború alatt és a háború előtt szovjet földön élt volt csekista tiszttel. Burai az ellenforradalom banditáinak kezébe kerül és Wiltschek a szovjet kémelhárító szervezet munkamódszereinek adatait szeretné kicsikarni belőle abban a reményben, hogy a megkaparintott adaLokat nyugaton értékesítheti. Embereivel kiköttéti. idős és halálra fáradt ellenfelét, de célhoz nem ér. Burai óriási akaraterővel elviseli a hallatlan kínokat és hallgat. A két különös ember összecsapásában az győz, aki nem önző érdekekért él, hanem a jövőért. Ám az igaznak és becstelennek tragikus összecsapásában nemcsak ők ketten mutatják meg igazi énüket, a hősiességet és bátor helytállást, szemben a számító alattomos aljassággal, de lelepleződnek az ellenforradalomnak más típusai is, a kis gyilkosok és banditák mellett a tollnak könnyen megingó kispolgári haszonlesői, A mesterien megkomponált könyv sötét színei ellenére is fénylőn hat, mert egy erős lélek állhatatosságéról és hűségéről ad magas művészi szinten tanúságot. Hibátlan műremeknek tarthatnánk Zalka Miklós könyvét, ha stílusában végig meg tudta volna őrizni az elindításnak komorságában is szikrázó színességét és nem tévedt volna nyelvi naturalizmusokba és szükségtelen publicisztikai szólamokba. E szépséghibáktól eltekintve Zalka Miklós regényét a magyar ellenforradalomról írott könyvek legjobbjai közé sorolhatjuk. Külön dicséretet érdemel a könyv eredeti kiállítása. Zsoldos Verának ä mondanivaló alaphangulatát pontosan érzékeltető illusztrációs művészete. EC RI VIKTOH ÜJ SZÖ 6 * 1960. november 3.