Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)
1960-10-15 / 287. szám, szombat
T„ 5" ^ Van m e ' >, ;. : 'v -XWW M.. A nyár utolsó üdvözlete (J. Falta felvétele) o- ^ > J^fr* ^ * ~ fi plp I Zsélyi Nagy Lajos: NAPLÓ 1960, OKTÖBER 5-ÉN Szelíd őszi lombok arannyal köszöntnek. Galagonya-piros könnycseppek peregnek. Álmát földre szórja fényes szirmú rózsa, eltörött a tücsök ezüstös vonója. Hamut kevertek az azúrkék egekbe, két pici csillag ég csupán a - szemedbe'. OKTÓBER 6-ÄN Csillogó • eső ver búval és haraggal, csillogó kövek közt mit kezdjek magammal' Csillogó eső mos fénnyel és hideggel, villogó vizek közt mit kezdjek szívemmel ? OKTÖBER 7-ÉN Hajnali ködfátyol... Várunk egy vonatra. Diófalevélben Ősz hull a hajadra. Mozdonyfüst, vízgyöngyös sínpárok ragyognak, kócos kis menyecskék szoknyái suhognak. Legények kezében füstölgő virágok. '.. Jönnek a harmatban mosdatott leányok ... s vonatunk csattog a bíborló mezőben, megtelve t viharzó jókedvvel, reménnyel. OKTÖBER 8-ÄN Az ág, amely szemembe csap, bár ütni tud, csak ág marad. Csak néhány percig fáj nagyon, aztán magam mögött hagyom. En napról-napra változom, de hozzátok nem tartozom: „nagy" változásra éhesek, tört-késü, bárgyú késesek. Azzal mi nem is tárgyalunk, kinek fáj gyémánt-holnapunk s zászlóink hullóvpr színe'. Albánia könyvesboltjaiban egymás után jelennek meg a világirodalom remekmüvei albán fordításban. Nemrégiben jelent meg az Állami Könyvkiadó kiadásában a világirodalom körülbelül 40 művének albán nyelvű fordítása, köztük Stendhal Vörös és fekete, és Gorkij: Artamonovok című regénye. Az Állami Kiadó idén tervbe vette 50 hasonló jellegű mű albán fordításban való kiadását, ezek között szerepel négy Shakespeare mű: a Hamlet, az Othello, a Lear király és a Szentivánéji álom. g o 1 d a s Olyan faluban jártam, ahol rendkívül szép gazdasági eredmények születnek, kulturális téren azonban ijesztő a lemaradás. Az okot keresve több figyelmet érdemlő problémával találkoztam. Mielőtt azonban erről szólnék, nézzük a tényeket. A 680 lelket számláló Horná Sečen 1950-ben alakítottak szövetkezetet. A falu dolgos népe a szövetkezetalapításával járó nehézségeket hamar leküzdötte. Nem torpantak meg, nem vette kedvüket az átmeneti sikertelenség sem, mikor például munkaegységük értéke nem érte el a tervezettet. Összeszedték erejüket és a szövetkezeti gazdálkodás magasabb rendűségébe vetett hittel dolgoztak. A jó munka, a tervszerű gazdálkodás hamar meghozta gyümölcsét. Szövetkezetük fejlődése egyre felfelé ívelt. A szövetkezeti gazdálkodás előnyéről azok is megyőződtek, akik kezdetben húzódoztak a közöstől. Horná Seč rövidesen szövetkezeti falu lett. Mint ilyen még szebb eredményeket ért el. Ma ott tartanak, hogy a járás egyik legjobb szövetkezetét mondhatják magukénak. A nemrégen lezajlott versenyben például — amely a nyári munkák elvégzésére, valamint a beadási kötelezettségek mielőbbi teljesítésére vonatkozott, — a harmadik helyre kerültek. Vannak olyan termelési ágak, amelyben nemcsak járási, de kerületi viszonylatban is élen járnak. A sertéstenyésztés terén például, olyan eredményeket érnek el, mint kevés helyen. Mutatja ezt az is, hogy az erre vonatkozó beadási tervet már júniusban 200 százalékban teljesítették. Figyelemre méltó eredményeket érnek el. a hektárhozamok növelésében és még sok másban. A jó munkával párhuzamosan emelkedik a falu dolgozóinak az életszínvonala is. Az elmúlt év alatt sokan építettek új házat. A faluban a villaszerű épületek gomba módra szaporodnak. Nem beszélve a házi munkát megkönnyítő különféle háztartási gépekről, sok családnak van motorkerékpárja, hárman pedig most igényeltek autót. Külön említést érdemel, — ami sajnos manapság elég ritka — hogy a falu fiatalsága iskolái elvégzése után sem távozik másüvé. Legtöbben , a * szüleiknél maradnak és képességüknek megfelelően a szövetkezetben, vagy másutt, de a faluban vállalnak munkát. Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy a Horná Seč-i szövetkezet nem szenved hiányt sem munkaerőben sem szakemberekben, és minden téren eredményesen gazdálkodik. Horná Seč a becsületes munkáért egyre magasabb életszínvonalon él, igazi szocialista ' közösség lehetne, ha... ha a falu lakói nemcsak a munkában, hanem a társadalmi élet más területein is élenjárnának és példát mutatnának. A falu lakóinak nagy része azonban azon kívül, hogy becsületesen, minden elismerést megérdemlőn dolgozik, ami mindenesetre magában véve is követésre méltó és dicsérendő tett, másutt, elsősorban kulturális téren semmit sem csinál. Kevés helyen dolgoznak például a tömegszervezetek gyengébben, mint itt. Egyedül a Csemadok helyi szervezete működik valahogy. Szervezeti élet, tömeges kulturális munka azonban itt sincs, mint ahogy nincs sem a többi helyi szervezetben, sem a művelődési otthonban. Mi jelenti akkor {íz ittenieknek a szórakozást, a kulturális életet? Talán a kocsma? Nem! A kocsma éppen olyan néptelen, mint akármelyik tömegszervezet helyisége, vagy a művelődési otthon. Ha a falu lakói fel is keresik a vendéglőt, tartózkodnak a kártyázástól, a mértéktelen alkoholfogyasztástól, a trágár viccelődéstől. Horná Sečen a vendéglő frissítőmérést jelent. A falu lakóinak nagy része nem fogyaszt alkoholt, nem él semmiféle szenvedélynek, de nem vesz Vészt a tömegpolitikai munkában, nem él szervezeti és társadalmi életet sem. Míg az előbbieket helyeseltem, az utóbbi előtt érthetetlenül álltam: a gazdaságilag rendkívül szép eredményeket elérő Horná Sečen, hogyan lehet pangó szervezeti és kulturális élet? Hogyan lehet, hogy ebben az egyébként dolgos, szolid életet élő falucskában, ahová minden házba jár újság, rádió és televíziós készülék is sok van, a felépítmény nem követi az alapot, a szellemi élet messze kullog az anyagi viszonyok mögött? A helyzet elszomorító. A faluban a becsületes munkából eredő jólét ellenére uralkodó a sötétség a mult visszahúzó ereje, a vallási csökevény. Horná Sečen az emberek nagy része vallási előítéletből nem vesz részt a kulturális és tömegpolitikai munkában és általában a szervezeti életben. • Különösen bántó, hogy a káros előítéletnek a falu fiatalságának nagy része is rabul esett. A fiatalok egyébként sok esetben követésre méltón teljesítik állampolgári kötelességeiket. A katonaságtól például a legtöbbjük, mint kitüntett katona tér haza. Jó előmenetelt tanúsítanak más alkalmakkor is. Múltbanézésük és maradiságuk csupán otthonukban nyilvánul meg. Vallási előítéletük, ha a termelést közvetlenül nem is befolyásolja, fejlődésüket fékezi, s ezért káros mind személyükre, mind a társadalomra nézve. Veszélyes jelenséggel állunk ezért szemben, s az a kérdés: van-e megoldás ? Véleményünk szerint van! Noha a falu fiatalságának nagy része téves úton jár, vallási „felfogásuk" — mint ezt számtalan példa mutatja — nöm meggyőződésből ered. A fiatalok, sok esetben szívesen mennének szórakozási helyekre, szívesen élnek társadalmi életet. Hogy másképp van, az annak is tulajdonítható, hogy tulajdonképpen nincs hová menniük. A faluban hiányzik a megfelelő kultúrház, s a tömegszervezeiek sem állnak feladatuk magaslatán. A helyi nemzeti bizottság próbálkozott különféle összejövetelekkel, eddig azonban a maradiság erősebbnek bizonyult a rendezvények vonzó erejénél. De mehet-e ez így sokáig? Élhetnek-e az emberek Horná Sečen sötétségben? A válasz csak egyértelmű lehet: Nem! A megoldás: az eddiginél sokkal szívósabb, sokkal következetesebb és körültekintőbb harc, a kultúra eszközeivel, a maradiság, a sötétség ellen, a felvilágosultságért, a kulturált szép és igaz szocialista életért. Többet és szebbet kell adni az embereknek, mint amit a vallás ad, vagy adhat. Ez az első lépés, amit* a jó útra terelés érdekében tehetünk. Az illetékesek, elsősorban a helyi nemzeti bizottság felismerte a tennivalót, s ha a munka még elég vontatottan is megy, intézkedések történtek és történnek a mai viszonyok gyökeres megváltoztatására. Mintegy százezer korona költséggel kultúrház építését tervezik. Igaz, az épület csak 1964-re készül el, pedig már ma is nagyon szükséges lenne. De jobb később, mint soha ... A mai lehetőségek mellett is iskolázást és előadássorozatokat rendeznek. A szövetkezet kulturális célokra előirányzott pénzösszegéből nemrégen vettek televíziós készüléket. Jelenleg pedig filmvetítőt és magnetofont készülnek venni. Nemrégen tanulmányi kirándulást rendeztek, melyen a faluból több mint százan vettek részt. Hasonló rendezvényekre a jövőben is készülnek. A harc, a csendes birkózás tehát folyik. Nem kétséges, ki lesz az erősebb. Amíg azonban a mérkőzés sorsa végleg eldől, sokat» az eddiginél sokkal többet keirtenni a műveltség, a felvilágosodottság terjesztéséért. A faluban minden téren több kultúra, nagyobb szervező és meggyőző munkára van szükség. A sötétség nyomasztó hatásának eltüntetését a jobb szórakozási és tanulási viszonyok megteremtésén kívül, emberséges, megfontolt, meggyőző és őszinte beszélgetésekkel is kell segíteni. BALÁZS BÉLA Barátomhoz irt levél Kelt Šafárikovon, 1960-ban egy szép Őszi napon KEDVES BARÁTOM, egy várossá cseperedett gömöri község főterén ülök, kezemben Albert Maltz regénye; olvasni szeretnék, de nem tudok. Az ég végtelen halványkék üveglap, a levelekkel gyönge szél játszik s a magasból bőven hull rám a bőrszínű, cirógató fény. Nem tudok olvasni, mert bejártam ezt a kedves városkát, nyitott szemmel barangoltam utcáin, s feszít a vágy, hogy legalább vázlatosan közöljem valakivel gondolataimat. Régen jártál erre, s ha most itt teremnél, a régi község hélyén egy megváltozott, újarcú helység fogadna, kóborlás közben számos meglepetés érne a lágy őszi fényben. Itt van például ez a park, amelyben ülök, a városka közepén. Helyén egykor kockakővel burkolt széles és sivár piactér volt, vásárok, hetipiacok színhelye. Egyszerű köznapokon üresen ásított a tér, lehangoltságot, álmos unalmat keltve a vándorban, köveit szalmahulladék és lótrágya borította. S emlékszel még talán a vásári napokra, amikor kupecek alkudozásától volt hangos ez a tájék, tehénbőgés úszott a levegőben és szekerek, sátrak, dinnyehalmok látszottak mindenfelé bizarr összeviszszaságban. Kikiáltók szava szárnyalt a négy égtáj felé, kóbor kutyák szaglászták a hulladékot. Egyszóval: tökéletes volt a bábeli felfordulás, itt, a község szívében. Nos, ma a kockaköves piactér helyén széles park ékeskedik, formás díszbokrok aranypénz-leveleit villogtatja a szél, ágyasairól pedig tűzszínű kardvirágok integetnek. A park közepén kerek medence és gondosan elrendezett kőhalom látható, melyből vízsugár szökik fölfelé szivárványos színekben ragyogva. A festett lócákra olykor leül egy-egy munkazubbonyos ember, hóna alatt napilapokat tartó aggastyán, s a táskás diákokat, hazafelé igyekvő falusiakat is magához csábítja a hangulatos kényelmet kínáló színes környezet. Mulatnék rajtad, ha kilépnél valamelyik buszból (cementtel borított új megállóhelyük a közelben van): néhány pillanatig azt hinnéd, hogy rossz helyen szálltál ki. Minden fűszál, minden virág, a bokrok, a fák valamenrfyi levélkéje azokat a dolgos kezeket dicséri, melyek oly rövid idő alatt átvarázsolták ezt a főteret. A TÉGLAGYÁRBAN IS akadna néznivaló. Az agyagbányában, melyben azelőtt lapáttal dolgoztak, most báger kanalazza az agyagot, amit robbantással választanak le. Az agyagot csilléken szállítják a felvonóhoz, ahol dróthuzal viszi fel a kocsit a „malomba". A malomban hengerek működnek, finom masszává őrlik a száraz agyagot. Emlékszem, hogy valamikor a szeletelést is kézzel végezték. Most szeletelőgép vágja egyforma darabokra a malomból kinyomódó masszát. Van itt egy teljesen új üzemrész, amelyben cementblokkokat készítenek. Ezek (Te talán nem tudod) igen fontosak a gazdasági épületek építésénél. S a gyárudvaron egy különálló hosszúkás épület látható: az üzemi konyhának és étkezdének nyújt fedelet. Azelőtt gerendákon, kiiszöböjj ülve, térdükről, ölükből, papírból ettek az üzem munkásai, mikor a sziréna ebédidőt jelzett. Bicskával vágták a szalonnát, kenyeret. Most asztalhoz ülhetnek, tányérjuk alá fehér abroszt tesznek, s fényes evőeszközzel fogyaszthatják a meleg ételt, mely a korszerűen felszerelt konyhában készül. Talán még zene is szól az ízes falatok mellé, a lemezről Csík János énekel, vagy Zárai Márta — mikor melyik. Nagy dolog ez, kedves barátom. A kívülálló talán meg sem érti, hogy a munkások számára, akik hajdan pocsolyavízzel mosták le magukról a szennyet, agyagot, s igen nehéz viszonyok közt dolgoztak, mily sokat jelentenek ezek a létesítmények... Ezt a gyárat negyvennégy őszén a visszavonuló fasiszták eszeveszett dühükben fel akarták gyújtani, (ez a Maltz-regény, amit most magammal hordok, éppen róluk szól), de a szerencsével párosult munkáséberség megmentette a pusztulástól. Nem árt az ilyesmire visszaemlékezni, míg a fejlődő, újuló üzemre gondolunk, most, amikor napról napra halljuk a híreket a NyugatNémetországban folyó lázas fegyverkezésről. EMLÉKSZEL-E MÉG a „Fehér ló" emeletes épületére, melyben vendéglő, fogadó és játékbarlang volt egykor? Rossz szagú, homályos folyosóin rosszhírű asszonyszemélyek szoknyája suhogott, olcsó karperecei csörögtek, fit zöld asztalnál a környék pénzes urai emelgették a billiárd-botot, forgatták az ördög bibliáját. Füstös ivójában, kármentöje mellett csavargók, elkeseredett szegénylegények könyököltek a kecskelábú asztalokra ... Közelében ma új, erkélyes lakóházak emelkednek, s maga a régi fogadó is új köntöst kapott, „művelődési kombinát"-nak nevezik. A virágokkal, képekkai ' telerakott községi könyvtárba munkások, földművesek, diákok, mesteremberek járnak, polcain példás glédában sorakoznak a könyvek. Itt van a mozihelyiség is, nemrég alakították mert már szűknek, kényelmetlennek bizonyult. A plakát a „Nehéz próba" című NDKfilmet hirdeti. A felemelő látványt nyújtó előadóteremben tágas színpad áll a műkedvelő színjátszók rendelkezésére. A nézőtéren kétszázötven ülőhely van. Itt van a CSISZ és a Csemadok irodája is. E művelődési otthon homlokára ráillene Juhász Gyula jólismert strófája: Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be, mely millióknak ád jogot, vérért, verítékért cserébe, hogy legyenek mind boldogok. A "könyvtár olvasói Azsájev, Jilemnický. Verne Gyula, Tolsztoj, Jókai, Mikszáth, Illés Béla, Ehrenburg, Dickens, Móricz Zsigmond műveit keresik a leggyakrabban. Inňen pár lépésnyire van a bölcsőde, virágos ablakait messziről látni. Cseperedik az új nemzedék, mely a helyünkre áll majd, ha megöregszünk, inaink elernyednek, látásunk meggyöngül. A száradó pólyahuzatok, lepedők a remény lobogói: erős, egészséges fiatalság szegődik majd mellénk és hagy el bennünket az úton, amelyen járunk. A KÖNYVESBOLTBAN halkszavú, nyúlánk lány jött elém, fekete köpönyegben, s készségesen megengedte, hogy végignézzem a nemrég érkezett könyveket, melyek rendezésre vártak az egyik polc párkányán. Míg válogattam, szőkehajú fiatalember jött be a boltba és sokáig nézegette a könyveket. Letérdelt az olajos padlóra, benézett a pultok alá s felágaskodott, hogy elolvassa a magasban elhelyezett kötetek címét. .—• Ez már megvan... Ezt is olvastam ... — mondogatta olykor, csak úgy magának. Jó ideig beszélgetett a karcsú lánnyal, majd hónaljnyi olvasnivalóval felszerelve távozott az üzletből. A népi származású új értelmiséget testesítette meg előttem, mely műveltségre szomjazik, értékes könyveket gyűjt, kemény akarattal tágítja már eddig is alaposan kiszélesült látókörét. Később lányok jöttek be könyvet vásárolni, s két gondolatot gyújtottak föl bennem. Divatos szvettert, tűsarkú cipőt viseltek, ruganyos, barna hajuk laza hullámokban fénylett: nyugodtan odaképzelhettem volna őket valamelyik nagyvárosunk forgalmas utcájára. Ám az egyik lány fülében apró, nefelejcskék fülbeváló rirfgott, s ez elárulta, hogy falun született, s a függőt a régi falusi hagyományokhoz ragaszkodó édesanyjától, vagy nagyanyjától kapta. Falusi leányok voltak tehát, de ezt, csupán a kék függő mondta meg, semmi más! S ez volt az említett két gondolat közül az első: íme a tizenötévnyi szabadság meghozta, amiről csüggedt tollforgatók, égőszemű rebellisek oly sokáig ábrándoztak hajdan, gyűrött papírlapok közt, faggyúgyertyák narancsszínű fényében, - ledőltek a falut a várostól elkülönítő válaszfalak... Ez sem kis dolog, édes barátom. A másik gondolat: ideje volna már megmintázni az olvasó nő szobrát. Ahogy a lapozgató, válogató, lányokat néztem, eszembe jutottak azok az olvasó nők, akiket az utóbbi időben láttam, vonatban, autóbuszban, szobában, strandon, ligeti lócán. Sokféleképpen ábrázolják a szobrok a nőket; láttam már szoptató anyát, kenyeret szelő lányt, táncosnőt, sarlót emelő parasztasszonyt, vízből kilépő szépséget. De kőbe vésett, bronzba öntött olvasó lányt még Sohasem láttam. Pedig milyen szívderítő látvány: feje előrebiccen, haja ÍJ J SZÓ 6 * 1960, október 18.
