Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)
1960-10-11 / 283. szám, kedd
A polgári bizottságok megkezdték munkájukat Á Želiezovcei Városi Nemzeti Bizottság nagy aktivitással kezdett programterve végrehajtásához. Legfontosabb feladatának az egységes földmüvesszövetkezet megszilárdulását tekinti. A nemzeti bizottság munkájának köszönhető, hogy a volt grófi kastély ma a gyermekek kacajától hangos. A nemzeti bizottság eddig 75 ezer koronát fordított a park körülkerítésére. A munka befejezése további 50 ezer koronába került. A kastély helyiségeinek további átépítésére 200 ezer koronát irányoztak elő. A nemzeti bizottság munkájában nagy segítséget jelent a polgári bizottságok megszervezése. Želiezovcén négy ilyen bizottság fog működni. Az új telep polgári bizottságának megválasztására e napokban került sor. A lakosság szép számban gyűlt össze, hisz nem közömbös számukra, hogy ügyeiket kik fogják képviselni. Andriskin József Korszerű iskolai berendezés A Vysoká nad Kysucou-i „Nový dvor"üzem több mint 300 iskolai bútordarabot ad át naponta. A jövő évben néhány újdonságra is sor kerül.. A szokvány-iskolapadok helyett egy- és kétszemélyes asztalokat készítenek, melyek írófelülete tetszés szerinti magasságra állítható lesz. A gyártás több színű kivitelezéssel számít, s ugyanakkor a műanyagok felhasználására is sor kerül. A harmadik ötéves terv első évében mintegy 96 ezer tábla, katedra és egyéb berendezés gyártására kerül sor. —táA burgonya és a cukorrépa elszállítása nagy erőpróbát jelent vasutasainknak. A Prága-Vršovice rendezőpályaudvaron naponta tízzel több szerelvényt állítanak össze, mint az év más napjain. Egy hónap leforgása alatt 5 ezer vagon burgonya és naponta 120 — 150 vagon cukorrépa, vagy répaszelet halad át az állomáson. (CTK felvétele) Tovább egy lépéssel PÁRTALAPSZERVEZETEINK cselekvőképessége állandóan növekszik, és úgy látjuk, hogy ennek kovácsolásában döntő szerepet tölt be munkánk stílusának megváltoztatása, tökéletesítése — mondotta Vojtech Zachar elvtárs a trebišovi Élelmiszeripari Kombinát' üzemi pártbizottságának elnöke. Az üzemi pártbizottság ugyanis megválasztása után külön megtárgyalta az üzem pártalapszervezeteinek tapasztalatait, elemezték az előző évek eredményeit, az üzemrészlegeken működő pártszervezetek munkamódszereit. Az összefoglalóban kiemelték, hogy az üzemi pártbizottságnak új munkamódszerekkel kell gazdagítania tevékenységét, mint ahogy a megnagyobbodott feladatok megkövetelik. Az üzemi pártbizottság eddigi munkájának értékelése megmutatta, hogy a múltban számos jó eredményt értek el a pártalapszervezetek irányításában, a termelési és nevelési problémák megoldásában. S mégis egész sor fogyatékosság volt észlelhető, melyek csökkentették a pártbizottság munkájának hatékonyságát, tagjainak tevékenységét. A fogyatékosságok egyik alapvető oka az volt, hogy a pártalapszervezetek nehezen tudtak megbirkózni az üzemrészlegek bonyolult feladataival, s nem volt elég tapasztalatuk ahhoz, hogy konkrétan foglalkozzanak a termelési kérdésekkel és segítsék a gazdasági vezetőket. A sok feladat elvégzésére irányuló törekvés bizonyos tervszerűtlenségre is vezetett a politikai agitációban, nem tudták kellőképpen ellenőrizni mennyiben teljesítik a párt és az egészüzemi pátbizottság határozatait, milyen eredményeket hozott a kommunisták nevelésben és a termelésben kifejtett igyekezete. Az üzem kommunistáinak plenáris ülésén azután megtárgyalták és meghatározták az üzemrészlegeken' működő pártszervezetek feladatait és munkastílusát. Az üzemi pártbizottság mellett a járási pártbizottság útmutatásának megfelelően pedig két albizottságot létesítettek. Amikor Imrich Stanislav elvtársat, a pártépítéssel foglalkozó albizottság elnökét megkérdeztük, milyen eredményeket értek el a pártépítésben, elégedetten mondotta, hogy az idén harmincegy tagjelöltet vettek fel. Persze az albizotttságnak nem az a feladata, hogy mindenáron a pártszervezetek taglétszámát emelje, a pártnak soha nem volt és nem is lesz célja az alapszervezetek és általában a párt sorainak mértéktelen felduzzasztása. Hiszen a pártunk alapszabályzatában is le van szögezve, hogy a szocializmus ügye iránt odaadó munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek lehetnek csak a párt tagjai. Tehát a dolgozók legjobbjai. Természetes a párt várakozó álláspontra sem helyezkedhet. Nem várhat arra, hogy az emberek, akik kitűntek a termelésben, vagy a munka egyéb területén figyelmeztetés nélkül bekopogtatnak a pártszervezet ajtaján, mondván; „úgy érzem a legjobbak közé tartozom, kérem felvételemet a pártba." Ez nem megy így. Világos tehát, hogy a tag- és tagjelöltfelvétel eredményessége szorosan összefügg a pártszervezet munkájával. A PÁRTÉPlTÖ MUNKÁNAK vannak tehát még más s nem kevésbé fontos területei is. A párttagság ideológiai nevelése mondhatnánk legfontosabb része a pártépítésnek. Nem egy olyan pártszervezet van az üzemben, amely sok dicséretben részesült a múltban, mert a legjobb munkások és értelmiségiek közül hónapról hónapra mindig felvettek egy-két tagjelöltet. Látszólag tehát törődtek a pártépítéssel, a pártszervezet vérkeringésének felfrissítésével. De az új tagok és tagjelöltek nevelésével, politikai képzésével már alig, vagy semmit sem törődtek. S ha először méltatlankodva fogadták is az albizottság bírálatát, kénytelen voltak elismerni, hogy a tagjelöltfelvételnek csak részben tettek eleget. Elismerték, hogy a tagság ideológiaipolitikai nevelése nélkül nem lehet megteremteni az önkéntességen alapuló pártfegyelmet. Sorolhatnánk hosszan a pártépítéssel foglalkozó albizottság sokrétű és eredményes tevékenységét, de az elmondottakból is látható, hogy a bizottság valóban nagyon fontos munkát végez. Például azzal, hogy az albizottság növelte a pártbizottságok önbizalmát, ma a pártbizottságok nagyobb önállósággal irányítják a pártcsoportokat és olyan kérdéseket beszélnek meg a dolgozókkal, amelyek iránt az érdeklődés a legnagyobb. Gyűléseken, nyilvános pártértekezleteken olyan témákról tartanak előadásokat, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb kérdés vagy helytelen nézet tapasztalható. Ján Pad'our a mezőgazdasági gépjavítók pártszervezetének elnöke, akivel egy DT-54 lánctalpas traktor javítása közben beszélgettünk, azzal büszkélkedett, hogy a párton kívüli karbantartók is részt vesznek a pártoktatáson, bekapcsolódnak a vitába, mert érdekli őket pártunk politikája. Megsokszorozódik tehát a pártszervezet ereje. Formálódik a kollektív élethez szükséges közösségi szellem. Erősödik a pártszervezet kapcsolata a tömegekkel, s ez is nagyon fontos pártépítő munka. A másik albizottság az agitáció és propaganda kérdéseivel foglalkozik. A bizottság kilenctagú. Ebben helyet kaptak a legjobb szakmunkások és műszaki dolgozók. Feladata az, hogy propagálja a jó munkamódszereket, előmozdítsa a dolgozók kezdeményezésének kibontakozását. A munkaverseny naponkénti ellenőrzésének legjobban bevált eszköze az agitátorok mindennapi beszélgetése a munkásokkal és a műszakok dolgozóival. Molnár János karbantartó, az albizottság egyik tagja már régóta dolgozik a vállalatnál, ismeri a kombinát problémáit és rendszeresen tart megbeszéléseket a részleg dolgozóival. FIGYELJÜK CSAK MEG, hogyan folyik le a röpgyűlés. Az agitátor ismerteti az üzemrészleg előző napjainak eredményeit, azután áttér a részlegnek az elmúlt műszak alatt elért eredményeire. A részleg ugyan teljesítette a tervet, de a munkások nem nyújtottak egyenlő teljesítményeket. Az agitátor tehát felhívja a figyelmet arra, hogy azok a munkások, akik a termelésben lemaradtak, küzdjék fel magukat a legjobb dolgozók színvonalára. Az albizottság nagy figyelmet szentel annak is, hogy közzétegyék a munkaverseny eredményeit. Hirdetőtáblákat állítottak fel nemcsak az üzem területén, hanem másutt is, a vasútállomásra vezető úton, a parkban. Szép színes táblák, melyeken feltüntetik a munkacsoportok kötelezettségvállalásait s azok teljesítését. Ennek az albizottságnak további konkrét feladata a szocialista munkabrigád címért versenyző munkaközösségek fejlődéséről való gondoskodás. A pártalapszervezetek bizottságai az albizottság kezdeményezésére hozzáfogtak a tapasztalatcsere megszervezéséhez. Ez lehetővé teszi a formalizmus elleni harcot, nehogy nyakra-főre alakuljanak a munkaközösségek anélkül, hogy figyelembe vennék a sajátos feltételeiket és szükségleteiket. Az albizottság munkájában fontos . helyet tölt be a röplapok készítéséről való gondoskodás is. fit villámújságokat általában helyi viszonyok között alkalmazzák. Az eddigi tapasztalatok szerint nagyon jól beváltak. Az albizottság tagjai nagy gondot fordítanak arra, hogy a szemléltető agitáció minden formája, legyen az rajz, grafikon, karikatúra vagy jelszó, mindig időszerű legyen. A KÉT ALBIZOTTSÁG munkája eredményesnek bizonyult. Tevékenységük a problémák alaposabb megismeréséhez és az akadályok gyorsabb leküzdéséhez vezetett. A pártalapszervezetek taggyűlésein élénkebb vita folyik, az észrevételek világosabbak, a határozatok pedig konkrétebbek. És így nem véletlen, hogy a kombinát mezőgazdasági részlegén dolgozók a hektárhozamok növekedésével, a cukorgyár, konzervgyár, cukorka- és csokoládégyár dolgozói pedig az évi terv határidő előtti teljesítésével büszkélkedhetnek. Erdős! Ede Az NDK 7 éves terve 750 ezer új lakás építését tervezi. Berlin középpontjában, mely a háború alatt teljesen tönkrement, új lakótelep épült. A települést Heinéről nevezték el. Kényelmes, korszerű lakásokban ma már 900 család lakik itt. A tervek 15 ezer család elhelyezésére számítanak. Megjelent a Korunk A Korunk legújabb számában többek ; között Miskolczý Dezső: Tudomány és ; gyakorlat belső kapcsolata — Nagy Ká- i roly: Család és nevelés — Dorothea Sa- i su: Petőfi a román irodalomban — Ger- j gely Jenő: A tömegek szerepe a szocia- I lista jogrend megerősítésében — I. Fran- i cev: A háború és béke kérdése a jelen- i legi feltételek között — Tóth Sándor: i Adalékok a Korunk történetéhez című cikkeket közli. — Marosi Péter: Lírai konkrétumok és konkrét líraiság, — Terű Takakura: A japán irodalom címmel írt cikket, illetve tanulmányt. A Korunk legújabb számát ezenkívül Szemlér Fe- ! renc és Szilágyi Domonkos versei, va- j lamint más szerzők cikkei teszik érdekes ; olvasmányé. A kommunista munkabrigádok " versenyzászlaját a moszkvai fűtőház 32 munkása emelte a magasba. Ma, másfél év múltán már ötmillió szovjet ember halad e zászló alatt. E rövid idő alatt temérdek tapasztalat gyűlt össze, hiszen igyekeztek minden brigádban felkutatni a munkához való kommunista viszony új útjait és formáit. Minden kollektívában bátor javaslatok születtek és a moszkvai országos értekezleten s utána is igyekeznek kiválogatni a legértékesebb tapasztalatokat, hogy azokat közkinccsé tegyék és kijelölhessék a kommunista munkaverseny további feladatait. NINCS BENNE AZ UTASÍTÁSBAN Már maga a kommunista munkabrigád elnevezés is arra vall, hogy az új mozgalomban a legfőbb az, hogy résztvevői példamutatóan, kommunista módon tudjanak dolgozni.. A kujbisevi 4. goiyóscsapágygyár automataeszterga-műhely ének munkásai elhatározták, hogy meglesznek műszaki ellenőrök nélkül. Maguk állapították meg, mennyit termeltek, mennyit kerestek. Senki sem ellenőrzi őket, minden a bizalmon alapul. Tudjuk, hogy a szocializmusban a munka díjazása a végzett munka mennyiségétől és minőségétől függ. Közvetlenül nem veszik figyelembe a dolgozó családjának nagyságát. Nos, a maszkvai Kaliber-gyár Tyitov esztergályos vezette kommunista munkabrigádja a tagok keresetének elosztásakor figyelembe veszi a család összetételét, a gyermekek számát is. - Ezek talán valamiféle különcködő emberek? De miért követte A kommunizmus kezdete akkor példájukat máris több ezer munkás, paraszt és más alkalmazott? Nem, ez nem véletlen, ezek a kommunista munka csírái, amelyeknek erős hajtásaik lesznek. Nemrég zavarba került a Glavmoszsztroj munka- és bérelszámoló osztályának vezetője. Megtudta, hogy I. Novikov építőbrigádvezető lemondott arról a pénzről, amit a brigád vezetéséért utaltak ki neki. — Ilyesféle kedvezmény nincs benne az utasításban - jegyezte meg a tapasztalt bérszakember. Igen, az utasításban nincsenek benne azok a kutatások és felfedezések, amelyek a kommunista munkabrigád elnevezésért küzdő vagy azt az elnevezést már elnyert négyszázezer brigád nevéhez fűződnek. Éppen abban rejlik népszerűségének titka, hogy felderítők, a kommunista építők sokmilliós seregének előőrsei. És hozzájuk igazodik a Szovjetunió munkásosztálya, kolhozparasztsága, értelmisége. EZ TALÁN A KOMMUNIZMUS KEZDETE? A legelső kommunista munkabrigád 32 tagja közül 27 főiskolákon, ipari szakiskolákon és esti iskolákon tanul. E brigád keretében tervezőirodát szerveztek munkásokból. Esténként lakatosok, esztergályosok, fúrósok hajolnak a. rajztáblák fölé. A brigád tervezőirodája a múlt évben 84 újítási javaslatot dolgozott ki. Sok ilyen példa van. Ogyesszában, a radiál-fúrógépek gyárában önálló főiskola indult, amelyet Grigorij Nyezsevenko esztergályos vezet. A moszkvai 1. számú Csapágygyár nagysorozat-műhelyében kivétel nélkül minden munkás tanul. Az automata gépek mellett a fizikai, matematikai, sőt a filozófiai karok levelező-távhallgatói állnak. Az óriási tudásszomj az önálló alkotás iránti vonzódás nem korlátozódik arra a törekvésre, hogy az emberek főiskolai hallgatók legyenek. Sok másfajta út is van, például új, rokon szakmák elsajátítása, együttes alkalmazása. A kommunista munkabrigádok mozgalmának legtöbb résztvevője már több szakmára képezte ki magát. Így mosódnak el a lényeges különbségek a fizikai és a szellemi dolgozók között, így alakul ki az új ember - az értelmiségi munkffs. Ez talán nem a kommunizmus kezdete? A KOMMUNISTA ÉLETMÓD HÁZA A Donyec-medence Liszicsanszk nevű városában az ifjúság felépítette „a kommunista életmód házát". Nyikolaj Novodran lakatos, a ház lakóbizottságának elnöke elmondta: — Huszonnégy fiatal család boldog örömmel avatta fel új lakását. Amióta beköltöztünk az új házba, arrc törekszünk, hogy mindenki jól érez ze magát, derű uralkodjék a szívekben, hogy nálunk mindig barátság meghittség, kölcsönös figyelmesség honoljon, virágozzék az emberiesség a szó legnemesebb értelmében. És ez mindenben megmutatkozik: a pihenésben, a családi összejövetelekben, abban az egyöntetűségben, amellyel kertet, virágágyakat, sportpályát létesítettünk a ház körül. Az elvtársakról való gondoskodásban, az új, tiszta kommunista életmódban kifejezésre jut a kommunista munkabrigádok egy újabb vonása. A műszak után színházba, hangversenyekre járnak, együtt kirándulnak, közös túrákkal töltik el szabadságukat és vasárnapjaikat, barátkoznak a családok, kisegítik egymást a bajban. A NEGYEDIK PARANCSOLAT Amikor a kommunista munkabrigádok megszülettek, három parancsolatuk volt: kommunista módon dolgozni, tanulni és élni. Később maga az élet hozta a negyedik, talán a legfontosabb parancsolatot: ha sikerrel dolgozol, segíts elvtársadnak! Ma már hagyományossá vált, hogy a kommunista munkabrigádok legjobb munkásaikat küldik az elmaradozó kollektívákba. Éppen az ö erőfeszítéseiknek, elvtársi segítőkészségüknek köszönhető, hogy ma már nemcsak kommunista munkabrigádok és élmunkások vannak, hanem egész műhelyek és üzemek is elnyerik a kommunista munka műhelye, illetve üzeme címet. A kommunista munka brigádja és élmunkása cím elnyeréséért folyó verseny a tömeges munkahősiesség és nevelés nagyszerű iskolájává lelt. Nem véletlen, hogy naponta a dolgozók újabb ezrei lépnek soraikba, és 'eszik igazi népi mozgalommá a ommunista munkáért indított versenyt. SZILY IMRE j A TOKIÖI VÁROSI TANÁCS adatai ! szerint ez év szeptember 1-én j 9 380190 lakosa volt a japán főváros| nak. i NYOJTHATÖ PAPIROST állított elő egy I New-York-i gyár. A különleges papír áli Utólag kiválóan alkalmas ágyneműnek, j pelenkának és munkaruhának. Használat I után el lehet dobni, miután a papírruz i hamosást még nem találták fel. \ ANGLIÁBAN, Lincoln város kör! nyékén a hatalmas árvizek következi tében leállt minden forgalom. ; A LENGYEL ÁLLAMI FILHARMÓNIA i szombaton Kattowiczeből Bratislavába • érI kezett. Egyhetes bratislavai tartózkodása j alatt öt hangversenyt rendez. j A NÉMET-HOLLAND' HATÁR KÖ; ZELÉBEN október 7-én a Rajnán i egy motoroshajó összeütközött egy ; tartályhajóval, amely benzint szál| lított. A kiömlő benzin meggyulladt : és egy további tartályhajó, valamint i további hat más hajó is tüzet fogott. | A baleset következtében két ember I meghalt és többen megsebesültek. HANOIBAN szombat este ünnepi nagy\ gyűlést rendeztek a város alapításának j 950. évfordulója alkalmából. Hanoinak, : a Vietnami Demokratikus Köztársaság ; fővárosának eredeti neve Pang Long volt és a Li dinasztia idején 1010-ben alapí\ tották. A ROMÁN SZAKSZERVEZETEK Központi Szövetségének színházában | október 7-én rendezett ünnepséggel i kezdődött meg a román-szovjet bai rátság hónapja. j NYUGATI HÍRÜGYNÖKSÉGEK jelentése jjj szerint a nyugatnémet községek eladóIj; sodása már elérte a 14 milliárd márkát, :j; vagyis többet tesz ki, mint amennyit jj: évente hivatalosan a fegyverkezésre forjjj dítanak. Ijj A FRANCIA KORMÁNY képviseijj lője e napokban kijelentette, hogy jjj Franciaország valószínűleg felszólítili ja a svájci hivatalokat, szolgáltassák ki Jeanson tanárt, aki több esetben jjj fellépett az algériai háború ellen, jjj Jeanson tanárt csütörtökön Genfben Ijí letartóztatták. ijí A KRAKKÓI VAJDASÁGBAN levő nieiji polomicei erdőben október 9-én békejjj manifesztációt rendeztek a nácizmus lenil; gyei és olasz áldozatai emlékművének jjí leleplezése alkalmából. A nácik 1943 jj; őszén ezen a helyen az ellenállási mozjji galom több száz lengyel harcosát gyiljj: kolták le, akiket a krakkói börtönökből iji hurcoltak ide. jjj EMELŐDARUK RIADIÖIRÁNVITÁ;•; SÁVAL kísérleteznek az ostravajjj kunčicei Klement Gottwald Oj KoIji hőmű dolgozói. jjj AZ 1959-ES ÉVBEN világszerte összeíj: sen 250 millió hanglemezt gyártottak. | EPILEPSZIA ELLENI igen hatásos Ijj gyógyszert találtak fel Japánban. !jj A Gabob nevű új gyógyszert igen jjj sikeresen próbálták ki a tokiói Egye|jj temi Klinikán. A gyógyszerrel kezelt ijj betegek egyharmada teljesen megilj gyógyult, és a többiek egészségi ál|:i lapota lényegesen javult. íl: A „NIPPON HOSO KYOKAI" japán fiijj; harmonikus zenekar Milánóba érkezett. ijj Ez az első japán zenekar, amely a Skaij; laban vendégszerepel. jjj 1330 000 KORONA ÉRTÉKŰ 46 jjj kollektív és 73 egyéni kötelezettsé| get vállaltak a rövidebb munkaidő jj : kísérleti bevezetése keretében a noj; vákyi V. Pieck Vegyiüzem dolgozói, jjj Felajánlásaik megvalósításával 1 ijj százalékkal növelik a munkatermeléjjj kenységet és| 410 000 koronával csök* Üikentik az önköltséget. jöj SZÖ 4 * 1960, október 11.