Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-29 / 301. szám, szombat

• Vítézslav Kocourek: Köszöntő Andrej Bagar nemzeti művész hatvan esztendős CLAUSEWITZ Ä

hivatásos szlovák színjátszás, amely idén tavasszal díszes seregszemle keretében fennállásának negyvenedik esztendejét ünnepelte, ma legnagyobb élő alakja, Andrej Bagar nemzeti művész születésének hatvanadik évfordulójáról emlékezik meg. Ez a jubileum azonban nem csupán a szlovák színház, hanem egész kulturális és közéletünk Andrej Bagar, a szlovák színig művészet nagy alakja p bensőséges ünnepe is. Nehéz 3 volna ezekben az ünnepi pil% lana tokban eldönteni, vajon kit g illet az elsőbbség:, a nagy szíÖ nészt, az eredeti úton járó renJj dezőt, az új színésznemzedék égőszívű nevelőjét vagy a fáradhatatlan közéleti tényezőt? De talán összefoglalón a mindent egybeölelő kommunista §

alkotót, aki az élő szó varázsos ,, erejével hódít a színpadon és V a szónoki emelvényen, szenve0 délyes vitákban küzd a szociaQ lista eszmények győzelméért és h mint jeles pedagógus tág tudási sát átadja az új nemzedéknek, ó a művészet ihletett örök tüzét n oltja a fiatalok lelkébe. % A szlovák színház megszülető tése, útkeresései és győzelmei £ elképzelhetetlenek Andrej Ba'4 gar kivételes művészete, forró 3 lendülete, forradalmi hite és páratlan embersége nélkül. PáSj lyája kezdetén a töprengő ű Hamlet királyfi alakjában fil'; gyeltetett fel a költői szó zengő szépségére, hogy aztán több V mint három évtizeden át közel háromszáz szerepben hódítson i> ékesveretű beszédének fennkölt j? pátosza és színes, sokrétű ala- g kító képessége. Az ő remek H jellemábrázoló ereje adott elő- 3 ször életes testet szlovák szín- ő padon a Tajovsky-drámák hő- ^ seinek, Shaw Cézárjának, Rostand Cyranójának, Pagogyin ý. Leninjének. Csodálattal töltenek % el legutolsó alakításai: Shake- i\ speare borivó, szoknyabolond a Falstaffja, Gorkij Éjjeli mene- 3 dékhelyének elzüllött, szeren- V csétlen Szatinja. A szlovák drá- § ma tegnapja összeforrott a ne- 'A vével és jelene elképzelhetetlen ö az ő nagy művészété nélkül, hiszen elég, ha legutolsó sze- ^ repét, Juraj Váh Sötét erdők 6 forrásai-nak utolérhetetlen mű- jp vészettel, mély emberséggel Q megelevenített öreg Gruberét h idézzük magunk elé, hogy tisz- ý tán lássuk, mennyire összenőtt <? művészete a szlovák dráma- a írással. ü Az ő nevéhez fűződik az ún. £ Szlovák Állam idején Martinban ň létesített Szlovák Kamarraszín- fi ház működése és ugyancsak ő ^ a megalapítója a Szlovák Nem- £> zeti Felkelés idején működő p Frontszínháznak is. A felsza- G badulás után sorra megalakuló $ kerületi színházaknak ő volt az š; ösztönzője és a hála érzésével emlékezünk meg arról, hogy U, ez a sokoldalú, melegszívű mű- ^ vész szakavatott figyelője és c. nagy segítője a hazai magyar f. hivatásos és műkedvelő szín- '<> játszásnak is. A

fasizmus évei alatt so- V, kat üldözött és hallga- n tásra kényszerített művészt a Ú felszabadulás után rendünk C a legmagasabb kitüntetésekkel g jutalmazta múltbeli harcos kiál- ^ lásáért és napjainkban végzett 7} áldozatos munkájáért. Ma, ami- § kor egész közéletünk és kultu- 5 rális világunk Bagar elvtárs ö születésének hatvanadik évfor- j? dulóját ünnepli, mi is a legna- 2 gyobb megbecsüléssel és tiszte- rj lettel emlékezünk meg páratlan íj művészetéről, mély emberségé- & ről és a rádióhallgatók, a nézők százezreivel együtt forrón kí- Š vánjuk, hogy a jövőben töret- <? len teremtő erővel folytassa % alkotó munkáját, hogy minél igyakrabban alkalmunk nyíljon h gyönyörködni egyre elmélyülő $ művészetében, nemesveretű be- 8 széde szépségében és jellem- H ábrázoló ereje mély emberiességében. Teplice város egyik kiállítási termében a napokban megnyílt a Mai Magyarország címen rendezett kiállítás. Az érdeklődők a kiállítás anyagából megismerkedhetnek a magyar dolgozók mai életével. A kiállítás keretén belül előadásokat, zenedélutánokat, irodalmi esteket is rendeznek. (szy) • A megjelenő könyvekről Oj könyvek (Nové knihy) címen érdekes tájékoztatót jelentet meg október óta a csehszlovákiai könyvkiadók és a könyvkereskedelem társulása. Az ízléses és könnyen áttekinthető hetilap célja, hogy gyors tájékoztatással szolgáljon a hetenként megjelenő könyvújdonságokról és lelkiismeretes tanácsadója legyen a jó könyvek barátainak. Az Oj könyvek beszámol a magyar nyelven kiadott könyvekről is. Lapunkban már hírt adtunk róla, hogy a bratislavai Hviezdoslav Színház együttese bemutatta J. Slowacki Balladina című színművét M. Huba rendezésében. J. Herec első felvételén E. Romančíkot (von Kostrin) és a címszerepet alakító E. Kristinovát, míg a másodikon a sikeres előadás egyik jelenetét láthatjuk. Nem tudom miért neveztem el így, holott fogalmam sincs, hogyan nézett ki Clausewitz. Mihelyt megláttam, ez a név ötlött eszembe, talán mert egykor az iskolában magyaráztak Clausewitzröl és mert valódi porosznak hatott. Amellett még valakire emlékeztetett. A rajtvonalnál állt, jelt adott a készül j-re, s oly nyersen rikkantotta el a vezényszót, hogy éreztem, izmaim megremegnek az izgalomtól. Nyomasztó volt ez az éles, vágó, sziszegő hang. Elfogott az aggodalom, hogy ottragadok a rajtvonalnál, s amikor elhangzott az első vezényszó, feszülten lestem mint emeli lassan a pisztolyt. Abban a pillanatban, amikor ösztönösen úgy éreztem, hogy most húzza meg a ravaszt, minden erőmmel a startblokknak feszültem s belerobbantam a kanyarba. E pillanatban szent meggyőződésem volt, hogy a rajtjel eldördült, erről különben már másodszor voltam meggyőződve, de újból hallanom kellett, amint a pisztoly jelezve a hibás rajtot kettőt vakkant és a közönség soraiban felhangzik a csalódás moraja. Arcéllel felénk fordulva a futópálya szélén állt, majd kimért, kemény katonaléptekkel távozott, mogorva arccal és összeszorított vékony ajakkal. Pisztolyt tartó keze lazán lógott teste mellett, a másikat fehér köpenyének zsebébe dugta. Csaknem állandóan ott tartotta. Láttam amint ujjai a pisztolylyal játszadoznak és bizony borzasztó poroszosán nézett ki: kis bajusz, arcán forradás, szája szögletében kemény ránc, rövidre nyírt haj. Nem tetszett nekem a bajusza, a sebhely sem az arcán, szúrós zöld szeme, nem tetszett nekem ez az ember. Arca szüntelenül azt az ^oktalan gondolatot ébresztette bennem, hogy igazi pisztolyt tart kezében, vagy tartott valamikor ezerkilencszáznegyvenháromban, vagy negyvennégyben. Visszatértem a rajtvonalhoz s ekkor ujjával felém intett. Parancsnoki mozdulat volt, s amikor hozzáértem, összevonta szemöldökét, nyelvével megnedvesítette vékony ajkát. „Das war zum letztenmal" — mondta, és kezével megfenyegetett, hogy vigyázzak, mert ez volt az utolsó hibás start és kiesem a versenyből, ha a rajtnál még egyszer, kiugróm. Ezt nem engedhettem meg magamnak. Premingerrel szemben ugyan nem volt sok esélyem, legalább két másodperccel jobb nálam és ha sikerülne is az első száznál lehúznom, gyorsabb a hajrában s a célegyenesben biztosan megelőzne. De Birzbach az más, őt talán legyőzhetem, természetesen akkor, ha a rajtom hibátlan s ha állandóan szemmel tartom. Ha sikerül megvernem és másodiknak jutok a célba, ez három pontot jelent nekünk, három pontot, amely a végértékelésnél komolyan latba eshet. Clausewitz kilencven másodpercet engedélyezett, hogy lecsillapodjunk. Ojra bemelegítettem és elhesegettem a nyugtalatettem és elhesegettem két ízben rontottam el a rajtot és a Prága—Lipcse találkozó tízezres közönsége most feszülten várja, vajon harmadszorra sikerül-e. Máskor kitűnően összpontosítottam, a rajt még sohasem okozott nekem nehézséget és ma is nyugodt lennék, ha másarcú indítónk lenne, más mint Clausewitz. Közben még azt is észrevettem, hogy csizmát visel. Bár tegnap esett és talán praktikus a magasszárú cipő, de mi a fenének jött benne a pályára, miért juttatja vele eszembe az ezerkilencszáznegyvennégyes Németországot, a totális bevetést, Mayerfeld, bombázását, a munkahivatalt, a tizenkétórás műszakot. Bosszankodtam, hogy egyáltalán ideküldtek, nem akartam Németországba jönni, jelölhették volna Szemesi Gyurkát, vagy Viletál Bohust, hiszen alig néhány tized másodperccel voltak csak roszabbak nálam, ami az ilyen találkozón, ilyen két kimondottan szorgalmas és küzdőképes versenyzőnél nem lényeges. A drótkerítésig futottam, amely mögött a közönség zsibongott, dühös voltam magamra, mert ahelyett, hogy töprengenék ellenfeleim várható taktikáján, mellyel az első két helyet igyekeznek majd megszerezni, ilyen gondolatok foglalkoztatnak. Rákényszerítettem magam, hogy tekintetemmel ellenfeleimet kövessem. Néztem Birzbachot, ezt a magas, szőke, sovány fiút, és néhányszor rajtakaptam, ahogy félszemmel engem figyel. Ebből arra következtettem, hogy nem biztos a dolgában. Viszont Preminger nagyon magabiztosnak tűnt, csak könnyedén, lábujjhegyen rugózva lazított és légzögyakorlatokat végzett. Láttam inas kezét, lábát, kiugró izületeit, minden szögletes és kemény volt rajta és úgy tűnt, hogy nyugodt energia tölti el. Kutis, a versenytársam, szintén nyugodt volt, de ő nem volt esélyes, hét másodperccel volt rosszabb Premingernél és négy-öttel tőlem és Birzbachtól. Ezen a versenyen esak nyerhetett, hiszen már eleve arra volt ítélve, hogy utolsónak érjen a célba. Szóval újonc volt, és azért küldték, hogy némi tapasztalatot sze rezzen a nemzetközi versenyen. Ettől többet senki sem várt tőle. - Zum Start! A rajtblokkhoz lépve, újból gondosan elmélyítettem a gödröcskét, jobb lábam hegyét szorosan az elülső blokk széléhez helyeztem, míg ballábam talpát rátámasztottam a másik blokk fémlemezére. Próbaképpen teljes talppal ránehezedtem s éreztem, hogy erősen verték be a salakba. Aztán ujjaimat helyeztem el és felvetettem fejemet. Clausewitz néhány lépésnyire a második pályától, amelyen nekem kellett futnom, figyelt minket, én pedig a baljában tartott startpisztolyt néztem. Jobbját továbbra is fehér köpenyének zsebében pihentette, elhaladt mellettünk s megláttam csizmáját. Valahol a hátam mögött megállt. Előttem már csak Kutis maradt a negyedik pályán és Birzbach a harmadikon, ami előnyös volt, mert így Birzbachot állandóan szemmel tarthattam. Figyeltem megfeszülő lábizmait, kisssé remegett a karizma, egy pillanatra lekötötte figyelmemet a nagy anyajegy Kutis jobb lábikráján, de végül is rákényszerítettem magam, hogy egyenesen magam elé nézzek. Váriam a rajtjelet, vártam, hogy a pisztoly eldördüljön, de mindhiába, Clausewitz valahol mögöttem állt és bizonyára figyelt, tudta, hogy ideges lehetek és minden pillanat fokozza bennem a feszültséget. Eszembe jutott, hogy talán így akar Birzbachnak segíteni, mégis csak német és segíteni akar a másik németnek, de ne hagyd magad - bíztattam magamat -, meg kell mutatnod, hogy erősek áz idegeid és nem hoznak ki a sodrodból. Azután eldördült a pisztoly, éreztem, hogy a lövéssel csaknem egyidöben előretörök. Rajtom jól sikerült, — ez volt első gondolatom és rohantam, szemem Birzbach hátára tapasztva. Az első kanyarban még változatlan volt a távköz, legalább is hármunk között. Kutis elhatározhatta, h' gy amíg bírja, velünk tart és átvette iramunkat. Birzbach egyenletesen futott, akár egy gép. Nem vettem le róla szememet egy pillanatra sem. Nekiiramodása gyorsabb volt mint vártam, valószínűleg mindiárt az elején előnyhöz akart jutni és számolt azzal, hogy az egyenesben Preminger segítségére lesz. Birzbachot nem ismertem, csak tudtam, milyen időket futott, de Premingerrel már egyízben versenyeztem é< tisztában voltam tudásával, csak az volt a furcsa, hogy •ifim is gondoltam annyira sem Birzbachra, sem Premingerre, mint inkább Clausewitzre, torkig voltam már azzal a forradásos arcú, bajuszos, rövidrenyírt hajú fickóval, vajon mit csinált ezerkilencszáznegyvenhárom ban, ezerkilencszáznegyvennégyben, biztosan valahol védett minket az „ázsiai barbárok" ellen és most úgy jár itt, mintha mi sem történt volna, egyszerűen indító könnyüatlétikai versenyeken és a sport mezején támogatja a nemietek testvériesülésének eszméjét. Nem tudom, honnan vettem mindezt hiszen soha azelőtt nem láttam, nevél sem tudom, talán abból, hogy kissé emlékeztetett arra a marienfeldi üzemörre, arra a kutyára, aki még az árnyékszéken is ellenőrzött minket és kizárólag „dreckiger Auslönder" -nek nevezett minket, állandóan koncentrációs táborral fenyegetőzött, ahol majd megtanítanak minket a birodalom üdvéért dolgozni; folyton a Wehrmacht legyőzhet ellenségével kérkedett, meg a porosz generalitás geniális stratégiáját fejtegette. Eszembe ötlött, hogy öt csúfoltuk Clausewitznek. Közvetlenül a m.ásodik kanyar előtt széthúzódott a mezőny. Kutis leszakadt, az iram túl erős volt, tán tíz * métert vesztett, ami nem lett volna sok, de nyilvánvaló letl, hogy nem szól bele a hajrába. Birzbach szorosan mellettem futott és Preminger előnye nem lehetett több öt méternél Azt hiszem segíteni akart Birzbachnak, hogy felzárkózhassék mögé, ebben minden bizonnyal megállapodtak és Birzbach frissnek látszott, frissebbnek, mint én. Küszködtem, ugy éreztem, hogy torkomat láng emészti, szivem vadul kalimpál, de egyenletes ütemben róttam a pályát, sőt lépteimet kissé megnyújtottam és fejemet hátraszegtem. Birzbach most kissé gyorsított, félméteres előnyt szerzett és én hiába iparkodtam, úgy éreztem, lábam egyre kevésbé engedelmeskedik és nem akartam minden erőmet bevetni, nehogy a hajrában kimerülten lemaradjak. Tán éppen ez a céljuk, hogy már most kifárasszanak, előre törnek, hogy még a célegyenes előtt eldöntsék a küzdelmet. Belerobbantam a kanyarba, s hallottam a közönség zsivaját. Igen. ha a mi közönségünk lenne, de ezek mind Premin* gert és Birzbachot bíztatják, különö* sen Birzbachot, mert Preminger amúgyis esélyes volt, sokkal jobb, mint én, és a küzdelem főképpen a második helyért folyt. Szememben éreztem a homlokomról legördülő verejték sós cseppjeit, fáradt voltam s csak a lendület kötött az előttem futókhoz. A versenyt biztosan elvesztem, ha nincs Clausewitz és véletlenül meg nem pillantom a futópálya mellett, éppen amikor a második kanyart vettem. Ott sétált és a versenyt figyelte, jobbja a köpenyzseb ben, balja még mindig a startpisztollyal játszott és tekintetünk egy pillanatra találkozott. Megláttam rövidre nyírt haját, arcán a forradást és tekintetét. Olyan volt mint a marienfeldi üzetnör, lehet, hogy valamikor ezerkilencszáznegyvennégyben ő is dreckiger Auslándernek szidta a tizenkilencéves fiúkat és most kajájánul nézi, miképpen ugrik ki Birzbach. Kilenc évvel a háború után indító a könnyüatlétikai versenyben és most Birzbachnak segít és meggyőződése, hogy már vesztettem. De nem, még nem voltam legyőzve, csak gyűlöltem e pillanatban Clausewitzot. Hát te örülsz, hogy veszítek s azt hiszed, már kész vagyok. Tévedsz barátom, nyugtával dicsérd a napot. Mikor Clausewitz mellett elhúztunk, teljes erőmből rákapcsoltam, szívemet a torkomban éreztem, ütőerem eszeveszett, vad riadót dobolt, de lábam hirtelen engedelmeskedett, hallottam a lármát és szemem sarkából láttam, hogy az emberek ülőhelyükről felállnak. Preminger Birzbachot elhagyta, egyedül futott s már csak a jobb idő elérsére sarkalta. Birzbachnak fogyófélben volt az ereje, láttam futócipője nehezen esik vissza a salakra, s lába minden dobbanásnál kissé megbicsaklik. Aliikét méter kellet, hogy újból elérjem. Gerelyvetőink integettek és valamit kiáltottak is felém, de én semmit sem fogtam fel, még azt sem, hogy Birzbachot elhagytam és Premingerhez közeledem, csak Marienfeldre ét Clausewitzre, a starterre gondoltam, vad gyűlölet fogott el mindazért, amit tizenkilenc éves koromban átéltem, a bombázásért és a tizenkétórás műszakért, az egytál zabáért, s oktalanul elöntött a bosszúvágy: mutasd meg mit tudsz. Szinte repültem a pályán, fáradságot nem érezve. A bírák emelvényükön álltak, a technikus beállította a- célfotót, és azt hiszem egy néző sem maradt ültében: én pedig belezuhantam a célba és aztán csak hatalmas Aaaht ... hallottam, valaki karjába fogott, a verseny befejeződött .... - Ha három méterrel előbb kezded, csak három méterrel, eléred a legszenzációsabb eredményt. Preminger csupán mellbedobással győzött... A csapatkapitányunk volt. Nem tudtam felelni, csak a pályát a nézőtértől elkülönítő drótkerítésnek dőltem, fejem lehajtottam s lihegtem. Határtalanul boldog voltam. Észre sem vettem, amikor Preminger hozzámjött és' azt mondta: — Sehr schön, sehr schön - és azt sem, hogy Kutis kifűzte a cipőmet* melegítőt terített a vállamra, és orvosi ellenőrzésre vezetett. Csak lassan a kijárat felé botorkálva ébredtem rá, hogy a verseny befejeződött, jól futottam s akkor hallottam a hangszóróból a bemondó hangját: „Fantasztikusan drámai 400 méteres síkfutás után további szám, a 400 méteres gátfutás következik ..." Futócipömet a vállamra vetve a pálya mentén ballagtam és láttam, amint Clausewitz balkeze újból indításra emeli a startpisztolyt. Üjra megpillantottam forradásos arcát, rövidrenyirt haját, vékony, összeszorított ajkát, de most én villantottam felé megvető és megelégedett, diadalmas tekintetemet, utoljára, mert bizonyára soha többé nem találkozunk ... És mégis találkoztunk. A bárpultnál állt velünk és sört ivott, míg Preminger és én limonádét és Preminger teljesítményemet dicsérte. Azt mondta, hogy ragyogóan futottam, a rajtom is jó, de még jobb eredményt érnék el négyszázon, ha stílusom tökéletesedne és a kanyarokat éppen olyan jól venném, mint az egyeneseket. Nem figyeltem rá. .4 kis búcsúestet, melyet szállodánkban tiszteletünkre rendeztek, Clausewitz elrontotta. Nem tudom, miért kellett éppen közénk keverednie és miért nem tágít tőlünk még akkor sem, amikor az atlétika helyfitt köznapi dolgokról kezdtünk beszélgetni, arról, hogy Preminger szeretne Prágába látogatni, már volt Pesten és Varsóban is, de Prága szebb és ott még nem járt. A bárpultnál álltunk, Preminger szalmaszálon szürcsölgette a citromos limonádét, Clausewitz sörét itta, én szintén limonádét rendeltem és vártam, mikor tűnik el végre, mikor hagy már minket békében. (Folytatás a 8. oldalon) k ÜJ SZÖ 7 + 1960. október 27,