Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-03 / 245. szám, szombat

FAHRI ERNDiNCS: NASZUHI ÜR, a büntetőbíró, ké­sett. Negyedtízre járt már az idő. Az államügyész, akit már jó ideje, hogy behívott a titkár, régen helyet foglalt és előkészítette az aktákat. Az. lmok az ajtófélfának támaszko­dott; éppen úgy nézett ki, mint egy múzeumbeli török katona. Csak kan­csal volt egy kicsit. Az alig nyitott belső ajtón át állandóan a bíró üres íróasztala felé lesett. A bírónak min­den pillanatban meg kellett érkeznie. A tárgyalásra váró öt-hat ügy vádlottja és tanúi kint a folyosón telepedtek le. Voltak ott ügyvédek, kíváncsi nézők és újságírók is. Az utóbbiak azonban nem azért jöttek a bíróságra, hogy itt anyagot ke­ressenek újságjuk részére. Többnyire vádlottak voltak. A mai nap az egyik szomszédos teremben 13 sajtópert tárgyalnak. Csak az 1. számú bünte­tőbíróság tárgyalótermében van még egyelőre csend. Az írnok a tárgyalóteremben az ál­lamügyész, a titkár és a gépírónő csendes beszélgetésére figyel: „... Így még sohasem késett. „... Talán beteg. „... Azt nem hinném. Talán az óráját felejtette el tegnap felhúzni. „... Talán lumpolt az éjszaka. „...Kizárt dolog. Fel sem tételez­hető róla. Hiszen ha valami bántja, egy fél cigarettára gyújt, és ha túl nagyok a gondjai, egy egészet szív el. De ennél többet soha sem tesz. „... Talán lemaradt a villamosról, vagy az autóbuszról. „... Az is lehet, hogy valami for­galmi baleset történt. A beszélgetés hirtelen megrekedt. m® - Add fel az állásodat. Ma még egy pincér is ... Erre Naszuhi úr kivette az inget a felesége kezéből. A titkárt meglepte, milyen dühösen rántja ki a kezéből a bíró az aktá­kat. Naszuhi bíró úr az írnokra nézett, aki már várta ezt a pillantást. Ki­nyitotta a száját és hangosan kiál­totta: - Mehmed Pojraz, Musztafa Deni­zer, Ali Chiplaak! A három vádlott egy csendőr kí­séretében a tárgyalóterembe vonult. Tengerészek voltak és az „Alemdar" mentőhajó legénységéhez tartoztak. Ogy álltak a bíró előtt, mintha szem­lére parancsolták volna őket hajójuk fedélzetén. Mehmed birkózóbajnokra emlékez­tetett. Aíakja egy méter széles vállak­ba terebélyesedett. Lábai, mint egy lovasé begörbültek. A nadrágja erő­sen gyűrött volt. Valószínűleg a fog­házi kétemeletes ágyon maga alá hú­zott lábakkal ült. Lyukas harisnyáján keresztülfehérlő sarka frissen há­mozott krumplira hasonlított. Musztafa nadrágián hátul hatalmas folt éktelenkedett. Alinak szép. karcsú nyaka volt és hosszú hajával hátulról úgy nézett ki, mintha azt copfba fonta volna. Az államügyész felolvasta a vád­iratot Aztán a bíró a vádlottakhoz fordult: - Mit szólnak a vádhoz? - Hát, istenem! - vélte Musztafa. - A bíró úr lelkiismeretére bízom — mondta Mehmed. - Amit mondhatnánk, azt már a Csempészáru után kutattak. Az 5 dol­guk! ... A vámosok a fejpárnák alatt rövidesen megtalálták a nyloningeket és a whiskyt. A három tengerészt vád alá helyezték és néhány nap el­teltével ma került sor a tárgyalásuk­ra. Az államügyész a büntető törvény­könyv erre meg erre a paragrafusá­ra való hivatkozással vádolta őket, hogy ingeket csempésztek. A vádbe­széd végefelé újra idézte az említett paragrafusokat. Naszuhi bíró egy pontra meredt, de az nem volt meg­állapítható, lát-e valamit. A gépírónő Ali hatalmas két öklét figyelte. A jobb karján tetoválás látszott. Hal vagy valami sellő lehetett. Az állam­ügyész éppen be akarta fejezni a mondókáját, amikor valaki félretolta az írnokot és a terembe lépett. Ba­rettes, taláros ügyvéd volt. — Bo­csánatot kérek - motyogta — és az íróasztal felé igyekezett, mialatt ak­tatáskájából iratokat halászott ki. — Elkéstem! - Maga elé rakta az ak­tákat és már hozzá is fogott a véde­lemhez. A következőket mondta: - Megfelel ugyan a valóságnak, hogy a gépházban és a toilettben né­hány európai áru találtatott. Azon­ban a kérdéses golyók, a 182 osztrák öngyújtó, a 60 töltőtoll, az angol tweed és a nylonharisnyák, a másfél kiló Arpej-parfőm, a 16 aranyóra és a számológépek nem tekinthetők csempészett árunak. Mindezek euró­pai rokonok ajándékai török szemé­lyiségek számára, akik nevét itt meg nem nevezhetem. És klienseim köte­lességüknek tartották az ajándékok átadását a tulajdonosoknak. Követe­lem tehát úgy Karoglu kapitány, mint Eneli kormányos felm... - Micsoda kapitány! — szakította félbe a bíró. - Milyen kormányos?'. Ezek itt egyszerű matrózok ... k Naszuhi bíró úr a terembe lépett. Mindenki felállt és a bíró elfoglalta a helyét. A jelenlevők leültek. A bí­ró két ujját szemöldökére szorította. Aztán a szakállához nyúlt és meg­kérdezte: - Mi az első ügy? A titkár tiszteletteljes mozdulattal átnyújtotta az iratokat. — Az az ingügy, uram, a legelső. A BÍRÓNAK az volt az érzése, hogy valaki kalapáccsal veri fejbe. Ma reggel ugyanis neki is volt egy ingügye. S ami még rosszabb, a fe­leségét is megbántotta egy kicsit. Hosszú évek óta először hagyta el a házat anélkül, hogy megcsókolta volna, és az asszony ki sem kísérte és nem is integetett utána, amíg be nem fordult a sarkon, mint máskor. Ez is először történt meg hosszú házasságuk alatt. De ő igazán nem tehet róla. A bírónak csak egyetlen olyan tisztességes inge volt, amelyben a nyilvánosság előtt mutatkozhatott. A felesége az inget már tegnap este kimosta és kijelentette, hogy majd reggel kivasalja. Azonban három gye­rekük is volt, akiket fel kellett öl­töztetni, megreggeliztetni és elkül­deni az iskolába. És a vasaló épp ma reggel bokrosodott meg. Az asszony tegnapelőtt odakölcsönözte a szom­szédasszonynak, aki biztosan leejtet­te. Szóval a vasaló az istennek sem akart rendesen felmelegedni. Erre a bíróné káromkodni kezdett. Naszuhi úrnak fejébe szállt a vér és kitört a veszekedés. - Nézd, a kézelő már teljesen roj­tos. - Majd behajtom, kedves. Siess már. - A másik gallér sem bír ki töb­bet két hónapnál. Látod? - Jó, jó! Hiszen tudod, hogy nincs már időm Elkésem. - Kár, hogy egy bírónak, mint te, még egy váltani való inge sincsen. - Mit csináljak, hagyjam magam talán megvesztegetni? Vagy lopjak? kihallgatáson elmondtuk - jegyezte meg Ali. Amit pedig mondhattak volna, az röviden összefoglalva a következő volt. A GELIBOLO-0BÖLBEN egy angol tankhajó zátonyra futott és az olda­lára borult. Az „Alemdar" sietett se­gítségére. Háromórás hősies küzde­lem után sikerült az angtfl gőzöst megmenteni. A kapitány nagyon bol­dog volt. Tudott néhány szót törökül is. Miután a fizetési formalitásokat elintézték, Mehmedet, Musztafát és Alit a kabinjába kérette. Kinyitott egy üveg whiskyt és megkérdezte tő­lük. — Mit tehetnék értetek? — Kedves egészségére! — válaszol­ták neki. — Hát ez így nem megy! - elége­detlenkedett a kapitány és mind­egyiknek mégegyszer töltött. ­Mondjátok meg végre, mit tehetnék értetek? — Egészségére! — Goddam! Szavamra mondom, így nem engedlek el benneteket. Utóvég­re megmentettetek engem és én sze­retnék valamivel a kedvetekben jár­ni. Kívánjatok hát valamit magatok­nak. Mire volna szükségetek? Mi kel­lene? És a három matróz végre bevallot­ta: — Nincs egyetlen valamirevaló in­günk sem, ha valahol parira szállunk. — Ing? Igazán csak inget kíván­tok magatoknak? - kérdezte a kapi­tány és aztán mindegyiknek adott egy fiaskó whisky kíséretében egy­egy elsőrangú nyloninget. Aztán ke­délyesen elbúcsúzott tőlük. A három matróz minden jót kívánt és a maga módján hálálkodott. Ali egész éjjel sírt. Nem mintha a whisky szállt volna a fejébe, hanem mert arra gon­dolt, hogy egy jószívű brit többet ér tíz komisz igazhitűnél. Amikor reggel a Dardanellákhoz közeledett hajójuk, a fedélzetre vámhivatalnokok léptek. — Kérem a bíró urat, ne tessék engem félbeszakítani! A BÍRÓ TÜRELME Fogytán volt. — Már bocsásson meg, de kit véd ön tulajdonképpen? Az ügyvéd felemelte a fejét és kö­rülnézett. - Te jó isten, hát nem a Samsun- személy gőzös fedélzetén ta­lált csempészáruról van itt szó? — De nem ám! Az ügyvéd végre megértette. — Bocsánatot kérek... egy kis félreértés történt,... azaz... meg­zavarodtam egy kicsit... Az írnok, aki közben a közelebb sompolygott, a fülébe súgta: - Tes­sék egy emelettel följebb menni, ügyvéd úr. A Samsun-ügyet éppen fölöttünk tárgyalják ... Az ügyvéd gyorsan összeszedte a cókmókját s elhagyta a termet. Teljes csend honolt. Naszuhi bíró, aki talán éppen ebben a csendben hallgatott lelkiismerete szavára, az ítélet diktálásához kezdett. — A vádlottak nem érzik magukat bűnösnek - mondta a bíró. ... Az elkobzott nylon-ingek visszaadandók a vádlottaknak... A perköltséget az állami tengerhajózás igazgatósága köteles megtéríteni... Majd egy kézmozdulattal adta tud­tára a vádlottaknak, hogy elmehet­nek. De még mielőtt azok szót fo­gadhattak volna, a bíró felállt és a szobája felé tartott. Es még el sem érte az ajtót, gyufát vett elő és meggyújtotta. Naszuhi bíró úr egy egész cigarettára gyújtott, ami nála nagyon nagy gond jele volt. A FÉLMEZTELEN Ali kint a folyo­són visszatartotta két barátját: — Én mondom nektek, fiúk. ez az­tán igazán rendes bíró. Ahogy visz­szakapjuk az ingeket, az enyémet finom papirosba csomagolom, megsze­rezzük ennek a jóembernek a címét, elmegyünk hozzá és azt mondjuk ne­ki: Itt van bácsi, fogadja tőlünk ezt a kis ajándékot! Fordította: S. M. Jaroslav Hašek, a Roham — Sturm szerkesztője A szibériai német* ellenforradalom áldozata A bátor és fáradhatatlan spekuláns a táborban, von Lausitz őrnagy, aki szabad idejében Németország és Ausztria monarchista alapokon való újraépítéséről álmodozott, éppen egyik üzletecskéjét bonyolította le. Megparancsolta Hans nevű tiszti­szolgájának, hogy a tisztikonyhában beafsteaket süssön, és utána nyu­godtan írta naplójába a volt hadi­foglyok között terjedő bolsevista propagandáról megjegyzéseit. Azt ir­ta: „A legénység viselkedése rosz­szabb lett. A rendes és lojális visel­kedés egyre ritkább és ritkább. Az első nemzetközi dandárba a követ­kező csirkefogók iratkoznak be: A 12-es barakkból Kari Fischer (8. ezred), Johann Bauer (24. ezred), Miklós István (3. ezred), Ludd'ig Regenschori (18. ezred) a 34-es ba­rakkból; a 16. ezredből Bogács Já­nos, Takar Sámuel, Zoltán Béla. Ma hallottam, amikor Kari Prosch Bécs, Mariahilferstrasse 12, sz., (21. ezred) Kocsi Jánosnak, (8. ezred Sopron, Sörház) a következőket mon­dotta: „Hisz mi munkások vagyunk és semmiféle erő nem tudja ezt a forradalmat feltartani, ha mind egy­ségesek leszünk. Csak a kommunista proletárforradalom képes nekünk munkásoknak segíteni. Azért nem lé­zenghetünk itt a táborban és a for­radalomért kell dolgoznunk." Sok az ilyen semmirekelő, és nagyon sajná­lom, hogy a Svéd Vörös Keresztet felszámolták, és nincs összekötteté­sünk a hazával. Hány lázadó csirke­fogónak a címét küldhettem volna haza. Hurrá, éljenek a Habsburg és Hohenzollern-házak! Akasztófát a vörös ördögöknek! Amikor a tisztiszolga visszatért, megkérdezte tőle az őrnagy, hogy a tisztikonyhából való visszatértekor nem állították-e meg agitáció céljá­ból. Azért, hogy új megjegyzést ír­hasson noteszébe: „Nagyon veszélyes propagandista Wilhelm Dömer, a 18. barakkból, 27. ezred, lakik Steglizt­ben, Graz mellett. 1920. március 12­én azt mondta Hugó Kirschner szol­gámnak: „Te buta alak, kenj le né­hányat az őrnagyodnak és mondd meg neki, hogy eleged van már a kínzásból." * * * Egy márciusi napon von Lausitz őrnagy jókedvűen tért vissza a vá­rosból. Először egy aranygyűrűt jó áron adott el, másodszor a városban hallotta, hogy Németországban mo­narchista puccs tört ki. „Hurrá Vilii" mondta barátjának, Zedwitz kapitánynak: „von Tirpitz tábornok elfoglalta Berlint. A nagy dr. von Kapp a legközelebbi napok­ban Hollandiában kiszabadítja Vil­mos császárt, aztán Svájcba utazik és áthozza a határon Károly császárt, hogy Bécsben megvalósítsa a puccsot. Akkor majd Vilmos császár felakasz­tatja az összes munkásokat, a bolse­vistáknak megüzenik a háborút és a trónörököst az orosz trónra ültetik. Akkor aztán majd beszélünk a le­génységgel, újból kezünkbe vesszük az ostort! „Hugó — mondta tisztiszolgájának — már megint engedélyem nélkül dohányzol? Várjál csak néhány hó­napig, majd bezáratlak, hogy meg­feketedsz, gyalázatos majom! Tisz­te-legj, hogy állsz előttem, nem tu­dod, hogy mi újból Berlinbe és Bécsbe, a császárhoz térünk vissza?" „Uraim" — mondta ünnepélyesen a tisztiszobában — „Németországban újra monarchia van, von Tirpitz tá­bornok és dr. von Kapp ragadták magukhoz a hatalmat. Akasztófát a vörös söpredéknek! Már kezdődik! Isten óvja. Isten tartsa császárun­kat, országunkat. Hurrá!" De nem úgy történt, ahogyan azt von Lausitz őrnagy elképzelte. „Él­jen a bolsevizmus" visszhangzott ha­talmasan Berlin munkásnegyedeiben. A munkások szuronyaikkal kergették ki a monarchiát Berlinből és Német­ország az októberi proletárforrada­lom előtt állott. Amikor ezt von Lausitz őrnagy hallotta, nagyon elszomorodott és a tisztek észrevették, hogy különös dolgokat művelt. Este a városból két doboz fekete és sárga olajfestékkel és ecsettel tért vissza. „Majd meg­mutatom nekik" — mondotta gya­nús hangon — „Ausztriát újra kell festeni." Barátai az ágyba fektették és hi­deg borogatásokat raktak a fejére. Megnyugodott, de éjjel titokban el­tűnt az olajfestékkel és ecsettel. Hajnalban négy órakor egy nemzet­közi járőr a városban egy meztelen embert talált. Friss olajfestékkel fe­kete-sárgára volt befestve és éne­kelte: „Ausztria te nemes hon Zászlód büszkén lobogjon .. A szerencsétlen fekete-sárga éne­kes von Lausitz őrnagy úr volt. M. Gorkij javaslatára, több mint negyven évvel ezelőtt indult meg a Szovjetunióban a Roman Gazeta a szépirodalmi művek időszaki, nagy példányszámban való kiadása céljá­ból. A Roman Gazeta évente 24-szer jelenik meg, s a szovjet és külföldi írók új regényeit közli, A szovjet olvasók millióinak széles tömege így ismerte meg többek között K. Fe­gyin, B. Polevoj és Solohov műveit. Most több nemzetiségi író művét ké­szítik sajtó aiá, mint pl. A. Goncsár Perekop, S. Rasidov Erősebb a vi­harnál és A. Abszaljamov tatár író Olthatatlan láng című könyvét. jarszkban és más szibériai városok­ban rengeteg hadifogoly tiszt élt, akik bizony az új szovjethatalom ellensé­gei voltak. Az ún. V. hadsereg két­nyelvű újságot adott ki „Roham­Sturm" néven. Szerkesztője nem volt más, mint Jaroslav Hašek, a vörös­katona. Jaroslav Hašek, a Vörös Hadsereg egyenruhájában. Mindenki ismeri Jaroslav Hašek. a nagy cseh író egyik vagy másik vidám elbeszélését. És ha valaki nem olvasta egyiket sem, akkor valószí­nűleg a moziból vagy a színházból ismeri Švejk, a jó katona viszontag­ságait. A magyarokkal kapcsolatban megjelentek A Balaton partján című elbeszélései. Tudjuk, hogy megsze­rette a magyar népet és ezért ma­gyarul is megtanult. Kevésbé ismeretes, hogy Jaroslav Hašek mint forradalmár és az V. hadsereg vöröskatonája a szibériai Krasznojarszk városban volt osztrák, magyar és német hadifoglyokból alakult nemzetkö­zi ezredbe lépett. Az ezred a Vörös Hadsereg oldalán kívánt harcolni a forradalom győ­zelméért. Ugyan­akkor Kraszno­A fiatal prágai cseh történész és Hasek-kutato Zdenék Štastný nem­régen tért vissza Szibériából, ahol hosszabb időt töltött azzal a céllal, hogy újabb anyagot gyűjtsön Hašek oroszországi tevékenységéről. A szov­jet elvtársak segítségével Moszkvá­ban, Krasznojarszkban és Ufában si­került Štastnýnak a szovjet levéltá­rakban több újdonságot beszereznie Hašek életéről. Ufában él még egy betűszedő, aki abban a nyomdában dolgozott, ahol a Roham-Sturm nevű lapot nyomták. Ivan Grigorijovics Murazsdov elvtárs mesélte, hogv a kb. 5000 példányszámban megjelent új­ságban Hašek mindig kigúnyolta a reakciós és ellenforradalmár tiszte­ket. Štastný elhozta Hašek eredeti fényképét is, mely a Vörös Hadse­reg katonai igazolványában volt be­ragasztva, valamint a kétnyelvű ka­tonalap fejlécét. Ennek a lapnak Kun Béla is munkatársa volt. Az újság feladata abban állt, hogy további volt hadifoglyokat nyerjen meg a szocialista forradalom, a Vö­rös Hadsereg részére és a háború, valamint a polgárháború által elpusz­tított Szibéria felépítésére. A továbbiakban közöljük Hašeknek a Roham-Sturm lapban német nyel­ven megjelent egyik írásának fordí­tását. m « * I «tm* wmji»« i. ;«i<>;... j L.rsí:*....^' i A Roham-Sturm című lap fejléce. ~ ň :-..»•»« is- i •:• 8 ' * ' " KíiW'OÍ ÍX * í* Á'Vrtá V'S ívix &Ä- - • • ' . . ÜJ SZÖ 4 * 1960. szeptembe r 7.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom