Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-24 / 266. szám, szombat

OLDJUK MEG AZ ÁLTALÁNOS LESZERELÉS PROBLÉMÁJÁT! (Folytatás a 2. oldalról) szer bukásra van kárhoztatva és bukása csak ido kérdésé. Ma tulajdonképpen csak arról van szó, békésén eltemetjük-e a gyarmati rendszert, avagy a gyarmaturalom híveinek veszélyes kalandjai fogják-e kísérni bukását. A gyarmaturalom hívei semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. A kongói események frissen emlékeztetnek e veszélyre. Az ENSZ a népek békéjének és biztonságának megszilárdulását van hivatva szolgálni és kötelessége, hogy erejétől telhetően mindent megtegyen újabb háborús viszályok megakadályozására Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában mindenütt, ahol a gyarmatosító hatalmak összecsapnak a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népekkel. Kell-e bizonygatni, hogy bárminő viszályba sodródnak a nagyhatalmak, e viszály a kezdeti lokális háborúból elkerülhetetlenül általános világháborúvá fajul? Nem elég csak védekezni a gyarmatosítók cselszövéseivel szemben, és egyik nemzetközi válságot a másik után átélni. Örökre meo kell menteni az emberiséget e cselszövésektói és biztosítani kell a világot a gyarmatosítók háborús kalandjaival szemben. Egyszer s mindenkorra le kell számolni a gvarmaturalommal és ki kell dobni a történelem szemétdombjára. Ki másnak, mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének kell törekednie a gyarmati rendszer felszámolására, hisz az alapokmány értelmében kötelessége szilárdítani az emberi jogokba, a személyiség méltóságába vetett hitet. Nem lehet ápolni a népek baráti kapcsolatait a nemzetek egyenjogúsága és önrendelkezése elvének tiszteletbentartása alapján — márpedig ez az ENSZ célja —, s ugyanakkor tűrni azt az állapotot, hogy sok ázsiai és afrikai nép a katonailag és gazdaságilag erős hatalmak hódító politikája következtében csak hihetetlen szenvedés és áldozat árán, s csupán az elnyomók ellen folytatott fegyveres harccal vívhatja kl azt a jogát, hogy maga döntsön sorsáról. Hogyan lehet „nemzetközi együttműködést folytatni a gazdasági, szociális, kulturális, vagy humánus jellegű nemzetközi problémák megoldásával, az emberi jogok és faji, nemi, nyelvi, vagy vallási különbségre való tekintet nélkül kiterjedő elemi szabadságjogok tiszteletének támogatásával és szilárdításával — bizonyára megfigyelték, hogy az ENSZ alapokmánya első cikkelyének harmadik paragrafusát idézem az ENSZ céljairól és elveiről — s ugyanakkor szemet húnyni a mai emberi társadalomban szégyenfoltot jelentő gyarmati rendszer fölött? Tán nincs még itt az ideje, hogy végső támadást indítsanak a gyarmaturalom ellen, hasonló támadást, mint amilyet egy vagy másfél századdal ezelőtt a civilizált emberiség a rabszolgakereskedelem és a rabszolgaság ellen indított? Eltemette ezt és ezzel igen nagy lehetőséget nvított a társadalom politikai és gazdasági fejlődésére. A szovjet kormány úgy véli, hogy eljött az az ido, amikor fel kell vetni a gyarmatigazgatási rendszer összes formáinak és megnyilvánulásainak teljes és végleges felszámolását, hogy véget vessünk ennek a gyalázatnak, barbárságnak, brutalitásnak. A szovjet kormány szilárdan védelmezi azt az elvet, hogy az ENSZ alapokmányában hirdetett közös célok elérésére irányuló népi akciók koordináló központja az Egyesült Nemzetek Szervezete, és ezért az alábbi javaslatot terjeszti megvitatás végett a közgyűlés ülésszaka elé. A nyilatkozat ünnepélyesen leszögezi a következő követeléseket: Q

Valamennyi gyarmati országnak, gyámsági és önkormányzattal nem rendelkező egyéb területnek azonnal meg kell adni a teljes függetlenséget és szabadságot saját nemzeti államuk építésében, nemzetük szabadon nyilvánított akarata és óhaja alapján. A gyarmati rendszert és a gyarmati kormányzat valamennyi formáját teljesen meg kell szüntetni, hogy e területek nemzetei maguk dönthessenek sorsukról és államigazgatásuk formájáról. j Fel kell számolni a gyarmati ! rendszer idegen területeken levő valamennyi fennhatóság formájába és bérelt területeken létesített támaszpontjait. jW Valamennyi ország kormányát EJ fel kell hívni, hogy az államok közötti kapcsolatokban szigorúan és rendületlenül tartsák be az ENSZ alapokmányának s valamennyi állam szuverén jogainak és területi épségének egyenjogúságáról szóló eme nyilatkozat rendelkezéseit, ne engedjék meg a gyarmati rendszer semmilyen megnyilvánulását és ne tűrjék el, hogy egyes államoknak kivételes jogai vagy előjogai legyenek más államok rovására. Meggyőződésünk, hogy a gyarmati igazgatás rendszerének teljes felszámolása a tényleges humanizmus magasrendű cselekedete, óriási lépés lesz a civilizáció és a haladás útján; felhívjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetében képviselt kormányokat, támogassák e javaslatot. A javaslatban, amelyet a szovjet kormány készített elő és amelyet az önök figyelmébe ajánlok, részletesen kifejtettük azokat az okokat, amelyekhez e kérdésnek a közgyűlés elé való terjesztésénél igazodtunk. Kérjük e nyilatkozat tervezetét az ENSZ közgyűlésének hivatalos dokumentumaként szétosztani. Az általános vitában tartott beszédemben még a következő momentumokat szeretném hangsúlyozni: Ha az ENSZ lépéseket tenne a gyarmati rendszer végleges felszámolására, ez nemcsak a háborús veszély jelenlegi tűzfészkeinek elszigeteléséhez és eloltásához teremtene kedvező feltételeket ott, ahol fegyveres harc folyik a gyarmatosítók és a függetlenségükért harcoló nemzetek között, hanem lényegesen I csökkentené újabb háborús konfliktusok keletkezését a világ eme területein levő államok között. Azon országok népei előtt, amelyeket a külföldi uralom most Ínségre ítél és megaláz, világos és közeli kilátások nyílnak az idegen járombői való békés felszabadulásra, azok az államok pedig, amelyek görcsösen ragaszkodnak gyarmataikhoz, kénytelenek volnának az ENSZ-nek és a világ közvéleményének számot adni arról, hogyan teljesítik a javasolt nyilatkozat rendelkezéseit. Ez a távlat természetesen csak akkor válna reálissá, ha a gyarmati hatalmak nem térnének ki az ENSZ határozatainak teljesítése elől. Azt sem tudja senkisem, mily nagy változásokat hozna a gyarmati uralom rendszerének felszámolása a leigázott országok népeinek életében. Ez nemcsak az emberi igazságosság és a nemzeti jog győzelme volna, amire az ENSZ-nek nem szavakkal, hanem tettekkel kell törekednie, hanem azt jelentené, hogy a nemzetek előtt, amelyek az évszázados leigázás következtében elmaradtak, megnyílna az út korunk tudománya, technikája, kultúrája s valamennyi vívmánya és a szociális haladás felé. Nem lehet kellően megítélni a gyarmati rendszer felszámolásának óriási jelentőségét az egész világgazdaság szempontjából. Általánosan ismert tény, hogy a gyarmatok és gyámsági területek ma a külföldi monopóliumok nyerészkedő érdekeinek vannak alárendelve és hogy ezen országok iparosítását mesterségesen visszatartották. Képzeljék el, ha ez a helyzet megváltoznék s ezek az országok és területek függetlenséget nyernének, mily nagy mértékben aknázhatnák ki gazdag természeti forrásaikat, valósíthatnák meg az iparosítást, mennyire megjavulna lakosságuk élete. Ennek következtében a világpiac terjedelme óriási mértékben megnövekednék, ami kétségtelenül jótékonyan hatna nemcsak a keleti országok gazdasági fejlődésére, hanem az iparilag fejlett nyugati országok gazdaságára is. A felszabadult országok évszázados elmaradottságának leküzdése után pozitív szerepet játszana az a gazdasági és műszaki segítség, amelyben az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében és kétoldalú alapon részesülnének. Ez természetesen jelentős eszközöket igényelne. Honnan lehet venni ezeket az eszközöket anélkül, hogy meg ne terhelnők az iparilag fejlett orszígok lakosságát? Erről az emelvényről újból felhívom a figyelmüket erre a forrásra: A leszerelésben rejlik ez a forrás! Ha ama eszközöknek csupán egy tizede szabadulna fel, amelyeket most a nagyhatalmak katonai kiadásokra fordítanak, ez a kevéssé fejlett országoknak nyújtott segítséget évi tízmilliárd dollárral növelné. Hisz a világ egyik legnagyobb energetikai rendszerének egész komplex felépítése a kongói Inga körzetében, amely Afrikának óriási területét virágoztathatná fel, a becslések szerint kb. ötmilliárd dollárba kerülne. Helyénvaló felhívni a figyelmet arra is, hogy a múltban gyarmato'kka! rendelkező hatalmak erkölcsi kötelessége szen országok felszabadult népeinek visszatéríteni ama értékeknek legalább egy részét, amelyektől a lakosság kegyetlen kizsákmányolásával és a természeti kincsek elrablásával megfosztották őket. Akadhatnak, akik azt mondják, hogy a Szovjetunió könnyen követelheti a gyarmati rendszer felszámolását, hiszen nincsenek gyarmatai. Ügy van, nincsenek gyarmatai, éppúgy, mint ahogy nincsen tőkénk sem a külföldi országokban. Voltak azonban olyan idők, amikor a hazánkban élő számos nemzet a cári és a burzsoá nagybirtokos rendszer súlyos elnyomása alatt sínylődött. A cári birodalom peremterületeinek helyzete alig különbözött a gyarmati helyzettől, mert e területeket kegyetlenül elnyomta az önkényuralom és a kapitalizmus. Az önkényuralom Közép-Ázsia nemzeteire, a Kaukázuson élő nemzetekre és az orosz birodalomban élő többi nemzetiségre csak mint nyereségforrásra tekintett. Az Októberi Forradalom után e nemzetek teljes szabadságot nyertek, megkezdték gazdaságuk és kulturájuk gyors fejlesztését és emelkedni kezdett életszínvonaluk. Vegyük például a közép-ázsiai szovjet köztársaságokat: Kazahsztánt, Üzbékisztánt, Kirgiziát, Turkméniát és Tádzsikisztánt — valamennyi testvéri közép-ázsiai köztársaság a cári Oroszország elmaradt gyarmataiból most fejlett gazdag iparral rendelkező szocialista köztársasággá változott. 1813-tól 1960-ig bezárólag e köztársaságokban a nehézipari termelés több mint hatvanszorosára emelkedett. Kazahsztán, a valaha elmaradott ország egy lakosra számítva annyi ipari terméket állít elő, amennyit Olaszország termel, villanyáramot pedig egy lakosra számítva többet termel, mint Olaszország és ugyanannyit mint Japán. Közép-Ázsia és Kazahsztán területén a forradalom előtt csak hétmillió kilowattóra villanyáramot termeltek, 300-szorta kevesebbet, mint az egész orosz birodalomban, míg ma ott az évi villanyáramtermelés 19 milliárd kilowattórát tesz ki, vagyis kilencszeresen meghaladja az egész forradalom előtti Oroszország villanyáram-termelését. A Szovjetunió népei békés építő munkát végeznek és sikeresen teljesítik a Szovjetunió 1959—1965-ös évekre szóló népgazdaságfejlesztési hétéves tervének feladatait. E terv teljesítése következtében a Szovjetunió ipari termelésének általános terjedelme a hétéves terv folyamán mintegy kétszeresére növekszik. e dolgozók éppúgy, mint a Szovjetunió valamennyi polgára, öregségi járadékban, betegség esetén táppénzben és egyéb szociális vívmányokban részesülnek. Még figyelemreméltóbbak a Szovjetunió nemzeti köztársaságainak a kultúra fejlődése terén elért sikerei. Ismeretes például, hogy a forradalom előtt Kazahsztán és a közép-ázsiai köztársaságok nemzetei csaknem teljesen írástudatlanok voltak. Ezekben az országokban úgyszólván egyáltalán nem voltak középiskolai és főiskolai végzettséggel rendelkező lakosok. A szovjet hatalom valamennyi nemzet előtt széles utat nyitott a művelődéshez és kultúrához. Kazahsztán és a közép-ázsiai köztársaságok lakosságának írástudatlanságát felszámoltuk éppúgy, mint a Szovjetunió többi köztársasága lakosságának írástudatlanságát és e köztársaságban valamennyi lakos csakúgy, mint az egész Szovjetunióban, tud írni és olvasni. A forradalom előtt Kazahsztánban, Üzbekisztánban. Kirgíziában, Tádzsikisztánbán és Turkméniában nem volt egyetlen főiskola sem, sőt Kirgíziában, Tádzsikisztánban és Turkméniában még középfokú ipari iskola sem volt. A tavalyi iskolai évben ezekben a köztársaságokban 211 FENTI KÉPÜNK NY. SZ. HRUSCSOV RÖGTÖNZÖTT NEW YORK-I SAJTÓÉRTEKEZLETÉN KÉSZÜLT. NY. SZ. HRUSCSOV ELVTÁRS A SZOVJET ENSZ-KÜLDÖTTSÉG SZÁLLÁSHELYÉNEK ERKÉLYÉN BESZÉLGET AZ ÚJSÁGÍRÓKKAL. (Képtávírón érkezett.) Az ország villanyáramtermelése több mint kétszeresére emelkedik, KözépÁzsiában pedig csaknem megháromszorozódik. A közép-ázsiai köztársaságok már ma egy lakosra számítva évente mintegy 800 kW-óra villanyáramot termelnek, vagyis sokkal többet, mint pl. bármelyik latinamerikai köztársaság. A közép-ázsiai szovjet köztársaságok és Kazahsztán sokkal több villanyáramot termelnek, mint olyan szomszédos államok, mint pl. Törökország, amely egy lakosra számítva 95 kWó villanyáramot, Irán 35 kWó, Pakisztán pedig 11 kWó áramot termel. Páratlanul fejlődött a Szovjetunió más autonóm köztársaságokban élő kis nemzete inek gazdasága és kultúrája is. Például a Jakut Autonóm Köztársaság nehézipari termelése 1915-tól 1959-ig 53szorosára, a Komi Autonom Köztársaságé 109-szeresére, a Tatár Autonóm Köztársaságé 147-szeresére, a Baskir Autonom Köztársaságé 163-szorosára emelkedett. Az egyenjogú szocialista köztársaságok családjában a forradalom előtti Oroszország volt peremterületei, amelyeket a lakosság rossz táplálkozása és különféle betegségek következtében kihalás fenyegetett, viruló országokká változtak, amelyekben a lakosság életszínvonala éppúgy emelkedett, mint az egész Szovjetunióban. Az ottani munkások és alkalmazottak béreinek színvonala nem különbözik a Szovjetunió többi köztársaságának béreitől és Fémmunkások —' — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Vegyi ipari munkások — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Gépipari dolgozók — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Gépkocsivezetők, traktorosok és kombájnvezetők — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Mérnökök, technikusok, agronómusok — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Tanítók és más kulturális népnevelési dolgozók — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Orvosok és egészségügyi középkáderek — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Tudományos dolgozók — az egész Szovjetunióban Közép-Ázsiában Természetesen nemcsak a forradalom előtt különösen elmaradt közép-ázsiai köztársaságokban értek el óriási sikereket a gazdaság, a kultúra és tudomány fejlesztésében, hanem az összes többi szovjet köztárezer hallgató tanult a főiskolákon és 176 ezer tanulója volt az ipari s egyéb középfokú szakiskoláknak. E köziársuságok minden tízezer lakosára átlag 88 főiskolai hallgató és 73 ipariskolai tanuló jut, nem számítva az ifjúság azon nagy számát, amely köztársaságán kívül — Moszkvában, Leningrádban, Kijevben, Charkovban, Szaratovban, Novoszibirszkben, Tomszkban és más kulturális központokban tanul. Vegyük figyelembe, hogy Franciaországban minden tízezer lakosra csak 40 főiskolai hallgató, Olaszországban 34, Nyugat-Németországban pedig 31 hallgató jut, vagyis csaknem egyharmada a szovjet közép-ázsiai főiskolai hallgatóinak. A nemzeti köztársaságok sikeres gazdasági és kulturális fejlődésének döntő feltétele a munkások és értelmiségiek szakképzett kádereinek növekedése. Engedjék meg, hogy felsoroljak néhány számadatot a legutóbbi népszámlálás anyagából és azokat összehasonlítsam az 1926-os évnek, tehát gazdaságunk forradalom előtti színvonala helyreállítása befejezése évének adataival. Ezen időszak alatt a népgazdaságban foglalkoztatott munkások és alkalmazottak száma a Szovjetunió egész területén 16-szorosára. Közép-Ázsiában és Kazahsztánban tízszeresére növekedett. Még szembeszökőbben emelkedett a szakképzett munkások és szakemberek száma. Felsorolok pl. néhány foglalkozásról szóló adatot (ezer személyben kifejezve). Évek 1926 1959 Emelkedés az 1959-es évben 1926-hoz viszonyítva 995 29 9504 528 9-szeres 18-szoros 44 0,23 395 16,6 9-szeres 72-szeres 121 4 1781 155 15-szörös 39-szeres 22 1,2 5684 754 260-szoros 628-szoros 267 9,3 4683 349 18-szoros 38-szoros 486 18 3276 342 7-szeres 19-szeres 199 7 1702 147 8,5-szörös 21-szeres 14 0,36 316 26,5 23-szoros 74-szeres saságban is. Például valamennyi szövetségi köztársaságban tudományos akadémiák alakultak, ezenkívül számos tudományos kutatóintézet és főiskola. A szovjet uralom éveiben valamennyi köztársaságban a munkásosztály szakképzett káderei nevelkedtek fel és mérhetetlenül me.qnövekedett az értelmiség tagjainak száma. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a burzsoázia világszerte a szovjet uralom elkerülhetetlen pusztulását jósolta, mert Oroszország lakosságának csak kis hányada volt írástudó és a munkásosztálynak nem voltak szakemberei, akik az államapparátust és az ország gazdaságát irányíthatták volna. Az élet azonban megerősítette Lenin ama szavait, hogy a forradalom felkelti a nép kezdeményezését, hogy a szovjet uralom kiválasztja a vezető dolgozók és szervezők tömegeit a népből, hogy az egyszerű munkás vagy paraszt, aki a kormány kerekét a saját kezébe vette, megtanulja az állam irányítását s elsajátítja a korszerű tudomány és technika valamennyi vívmányát. A cári kormány Oroszország peremterületein lényegében gyarmatosító politikát folytatott, amely alig tért el attól, amit ma a gyarmati országokban megfigyelhetünk. Az üzbégeket, kazahokat, tadzsikokat és a 'többi nem orosz nemzetiséget becsmérlőén „más fajtájúaknak" nevezték, nem vették emberszámba és könyörtelenül kizsákmányolták őket. E nemzetek között nemzetiségi gyű-löletet és viszályt szítottak s a cári birodalmat csak szuronyok és eleinyomás segítségével tudták fenntartani. Amikor a közép-ázsiai és a Kaukázuson túli nemzetek elnyerték nemzeti szabadságukat és egyenjogúvá váltak a többi oroszországi nemzettel, bebizonyították lehetőségeiket a népgazdaság és a kultúra fejlesztésében. Vajon hazánk fejlődése kárt szenvedett-e azért, mert a nemzetek függetlenségi és önrendelkezési jogot kaptak? Vajon sok nemzetből álló országunkban vannak-e súrlódások és viszályok az egyes nemzetek között és vajon szétesőben van-e az állam? Nem, semmi ilyesmi nem tapasztalható és nem is fordulhat elő. Az alkotmány szerint 15 szövetségi köztársaságunk mindegyikének joga van a szövetségben megmaradni vagy belőle kilépni, ha ezt óhajtja, A 19 autonóm köztársaság, a kilenc autonóm terület és a tíz nemzetiségi körzet fennállása lehetővé teszi minden egyes nemzet és néprajzi csoport nemzetiségi sajátosságának, saját kultúrájának én önállóságának megőrzését. A Szovjetunióban valamennyi nemzetiség között páratlanul szoros kapcsolat jött létre. Nemzetiségeink tömör egységét nem tudták megrendíteni a második világháború megpróbáltatásai sem. E nagy átalakulások következtében nemcsak a nemzetiségi kisebbségek nyertek, hanem a Szovjetunió lakosságának többségét képező nemzetek, az oroszok, ukránok és a fehéroroszok is. Büszkék vagyunk arra, hogy Oroszország volt peremterületének tapasztalatai teljes mértékben bebizonyították, miszerint a keleti országok egy nemzedék élete alatt meg tudják szüntetni az elmaradottságot, a nyomort, a betegségeket, a tudatlanságot és a gazdaságilag fejlett országok színvonalára emelkedtek. S most engedjék meg, hogy más példákat soroljak fel, amelyek illusztrálják azt is. hogyan teljesítik a gyarmatosítók a valóságban a gyarmatokon „a civilizáció meghozóinak küldetését." Abban a pillanatban, amikor a volt gyarmatok függetlenséget nyertek, az ENSZ hivatalos adatai szerint Indonéziában az egy lakosra eső évi nemzeti jövedelem csak 25 amerikai dollárt tett ki, mig Hollandiában 20-szorta nagyobb volt. Burmában e jövedelem 36 dollárt, Indiában 57-et tett ki, vagyis kb. egy tizedét az Angliában egy lakosra eső évi jövedelemnek. Belgiumban az egy lakosra eső nemzeti jövedelem abban az időben, mikor a kongói nép elnyerte függetlenségét, 13-szorta volt nagyobb a kongói lakosok jövedelménél. Emellett Konqóban is éppúgy, mint a többi gyarmati országban e nagyon alacsony jövedelemnek is az oroszlánrészét a gyarmatosítók maguknak sajátították ki. Mutassunk rá az országok gazdasági fejlődésének oly fontos mutatójára, mint a villanyáramtermelés. Abban az időben, amikor Burma elnyerte függetlenségét, sz országban egy lakosra számítva évente 4 kWó villanyáramot, Indiában kb. 15 kWó-t, Pakisztánban 2 kWó-t, Egyiptomban kb. 50 kWó-t termeltek, míg Nagy-Britanniában 1947-ben egy emberre számítva több mint 1100 kWó villanyáramot állítottak elő. A gyarmatosítók a leigázott nemzeteket tudatlanságban tartották. 1950-ben Indonéziában az írni-olvasni tudók száma nem haladta meg a 15—20 százalékot. Indiában az írástudók száma a függetlenség kivívása után is még néhány évig, amikor már intézkedéseket tettek a népnevelési rendszer kibővítésére, 16 százalékot és Pakisztánban 14 százalékot tett ki. Amikor Francia-Indokína országai függetlenséget nyertek, Franciaországban 100 Ó00 iakosra 330 főiskolás, míg Kambodzsában csupán négy jutott. Indonéziában 1948-ban egy orvosra 67 000 lakos jutott. Nem csoda, hogy az alacsony életszínvonal és a megfelelő orvosi gondoskodás teljes hiánya következtében valamennyi volt gyarmatban a gyarmattartó országhoz képest a lakosság átlagos életkora borzalmasan (Folytatás a 4. oldalon) X

J

Ť

J SZÓ 3 * 196

0. szeptember 14.