Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)
1960-09-22 / 264. szám, csütörtök
Minden késedelem nélkül Berta Ferencet, a chorvaticei EFSZ agronómusát mint a magas terméshozamok mesterét ismerik a környéken. Ebben az évben is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szövetkezet 409 mázsás cukorrépa termést ért el hektáronként. A 30 hektárnyi területről tehát összesen 1200 tonna termést takarítanak be. (A. Miartuš felvétele) SZÁZ LAKÁSEGYSÉGET ADOTT ÁT e napokban az ostravai Magasépítészeti Vállalat a bányászok részére. FREISING VÁROS HATÁRÁBAN, 25 km-re Münchentől a Bundeswehr nagy rakétakilövő-támaszpontot épít. E NAPOKBAN NYÍLT MEG MÜNCHENBEN EGY KIÄLL1TÄS, amely az ülőalkalmatosság történetét mutatja be a különböző korokból származó és különböző földrészekről szerzett 200 székgyűjteménnyel. A KIJEVI „CSEHSZLOVÁKIA 1960" KIÁLLÍTÁS iránt továbbra is nagy az érdeklődés. Szombaton és vasárnap újabb 70 000 látogató tekintette meg a kiállítást. SZEPTEMBER 17-ÉN ÜNNEPELTÉK Komárno pri Hoŕovice községben a vasgyártás megindításának 500. évfordulóját. ŰJ TEXTILGYÁR KEZDTE MEG MŰKÖDÉSÉT KÍNÁBAN a Hszincsjaen tartománybeli Kasgarban. Az üzem évente 33 ezer bál gyapotfonalat és egymillió vég gyapottextilt gyárt majd. TÖBB MINT HÁROMMILLIÓ RÁDIÓ ELŐFIZETŐ volt az első félév végén ha- . zánkban, ami azt jelenti, hogy köztársaságunk minden lakója hallgatja a Csehszlovák Rádió műsorát, S. K. NEUMAN ÉLETÉRŐL ÉS MUNKÁSSÁGÁRÓL készít rövid filmet dr. J. Jahn. MABIO DEL MONACO I akit a világ legjobb tenoristájának tartanak, autóbaleset következtében súlyos fejsérülést szenvedett. ÜZEMBE HELYEZTÉK SN1NÁN az első szállodát, amelyben IS szoba, étterem ' és borozó van. NAGY ÉRDEKLŐDÉST KELTETT BUENOS AIRESBAN a csehszlovák díszlettervezők kiállítása. A kiállítás iránt Mexikó és Kuba is érdeklődik. A LENINGRÁDI SZIMFONIKUS ZENEKAR E. Mravinszkij vezénylésével kedden este tartotta meg első Iondoni hangversenyét a Ro.ya) Festival Hall koncerttermében. A hangverseny nagy sikert aratott. A MOSZKVAI FILMGYÁR TOLSZTOJ „KOZÁKOK" című elbeszélése alapján filmet készít, ímelynek főszerepeit Borisz Andrejev és Zinaida Kiricsenkova fogják játszani. A MIKULÁSI KÖZÉPSZLOVÁKIAI KONZERVGYÁR az idén terven felül 4 300 000 korona értékű terméket termelt. A konzervüzem dolgozói évről évre emelik az alkoholmentes italok mennyiségét. Ez évben 2 100 000 liter alkoholmentes italt gyártottak és a harmadik ötéves terv első évében ezt 180 000 literrel emelik. DIMITRIJ SOSZXAKOVICS világhírű szovjet zeneszerző kedden Londonba érkezett, hogy részt vegyen a Leningrádi Szimfonikus Zenekar koncertjén, amely Sosztakovics csello-hangversenyét mutatja be. ADRIAI CÁPA ÉRKEZETT a budapesti állatkertbe, ahol évtizedek óta nem volt cápa. A több mint 1 m hosszú, élőhallal táplálkozó ritka ragadozónak nagy nézőközönsége van. AZ 1961—1965-ÖS LENGYEL NEMZETGAZDASÁGI TERV 560 milliárd zlotyt javasol beruházási építkezésre, ebből 219 milliárd zlotyt az ipar fejlesztésére. Az eddigi vállalatok bővítésén és modernizálásán kívül 200 új nagy ipari objektumot építenek. 79. SZÜLETÉSNAPJÁT és elsó filmje forgatásának 50, évfordulóját ünnepli e napokban Asta Nielsen, o némafilmek világhírű sztárja. 15 PERCES SZÍNES RÖVIDFILM KÉSZÜL a brnói nemzetközi árumintavásárról. A film célja, hogy bemutassa a csehszlovák gépipar fejlődését és a 15 év alatt elért eredményeit. Szövetkezetünk, a palkovičovói EFSZ határát a Duna hullámai nyaldossák. 640 hektár mezőgazdasági földterületen 345. számosállatot, ebből 128 tehenet tenyésztünk. Sertés' állományunk ugyancsak túlhaladta a 720 darabot. Ebben az ágazatban már a következő ötéves terv feladatainak teljesítéséhez közeledünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nálunk nincsenek fogyatékosságok és Szép eredmények A lučeneci járás déli részén tölgy- és bükkerdö ölén fekszik Šiatorská Bitkovin; ka. A mintegy 650 főt számláló kisköz; ség nemrég még két különálló település : volt: šiatoroš és Bukovinka, alig két éve • egyesültek.... Az egyesülés után nagyot változott az J élet a faluban. Főleg kulturális téren ér: tek el nagy haladást. Szép új művelődési otthon áll a lakosság rendelkezésére, mo; zielőadásokat tartanak, s színpadi bej rendezésük is van. Legújabban pedig a ; jutalomként kapott televíziós készülék : szórakoztatja a lakosságot. ; Kulturális téren az ifjúság is eredmé\ nyesen dolgozik. Saját zenekaruk van, úgyhogy a hosszú téli estéket vidám i muzsikával és egyéb kulturális műsorral ; teszik színessé. CSABA ZOLTÁN, Radzovce 101,1 százalék (ČTK — Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint ez idén nyolc hónap alatt ; 101,1 százalékra teljesítették az ipari termelés tervét. A nyerstermelés » tavaly ugyanazon idő alatt elért eredményekhez viszonyítva 11,7 százalékkal nö: vekedett. Ez év januárjától augusztusáig például : 15 miliárd 593 millió kVVh villamos energiát fejlesztettünk, vagyis 12,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanazon idő alatt. Bányászaink 19 731 000 tonna kő;szenet és 36 175 000 tonna barnaszenet I fejtettek, kohászaink 3 092 000 tonna : nyersvasat olvasztottak. Az említett ter: melési ágazatok túlteljesítették a tervet. ' Ugyanez vonatkozik a hengerelt anyag : gyártására (csövek nélkül 2 990 000 ton'< na) és a cement előállítására is (az eredmény 3 345 000 tonna). Az acélkohók tervteljesítéséhez 0,2 százalék hiányzik, bár 4 453 000 tonna acél ez idei előállí; tása a múlt évi termelési eredményekhez viszonyítva 11,1 százalékos növekedést jelent. Jelentős mértékben fokozódott egyes gépipari üzemeink termelése is. Igy például 22,3 százalékkal több (22 743) traktor, 13,5 százalékkal több (36 438) személygépkocsi, 4,8 százalékkal több (103 572) motorkerékpár és 27,3 százalékkal több (82 492) háztartási hűtőszekrény hagyta el gyáraink kapuit, mint tavaly ugyanazon idő alatt. minden simán megy. Kevés szakemberrel, a nagyüzemi gazdálkodás megszervezéséhez értő dolgozóval rendelkezünk. A hozzá nem értésnek tulajdonítható például, hogy a kertészetre évek hosszú során ráfizetünk, mert csak akkor terem nálunk zöldség, amikor a fogyasztók már megunták. Igy alacsony áron értékesíthetjük terményeinket. Szorgalomra, odaadásra azonban nem lehet panasz a szövetkezetben. Mindenki tudása és képessége szerint a legjobban végzi feladatát. Ennek köszönhető, hogy az őszi repcét és az őszi árpát az agrotechnikai határidők betartásával elvetettük s most a burgonya betakarítását végezzük. Csicsai István, Palkovičovo Szép hozam, csak nagyobb gondot a tisztaságra Délfelé jár az idő, erre enged következtetni az istállóból egyre erősödő zaj. A langyos nyári szellő a tehenészet pácolójából kellemes illatot hord szét a környéken. Egy-két elkésett tehéngondozó még az utolsó tragacs trágyát tolja ki, s máris kezdődik az etetés. A tehenek falánkan látnak » pácolt abraktakarmánynak. Egy állatra naponta 7—8 kiló jut, de nem kevesebb a fejésátlag sem. A takarmány jóízű ropogtatásába • a fejőgépek ritmikus kattogása vegyül. Szaporodik a tej. De milyen, ha a fejónő a tej kiöntése közben a kanna tetejét a szívőszerkezettel együtt a piszkos földre teszi, majd visszacsavarja és folytatja a fejést. A Želiezovcei Állami Gazdaságról az így kezelt tej is tisztán érkezik a tejcsarnokba ? Andriskin József, Želiezovce Rekordtermés búzából A Mélnické Vtelno-i szövetkezet azon gazdaságok közé tartozik, amelyek tagsága az elért eredmények révén bizonyítja, hogy a harmadik ötéves terv határidő előtti teljesítésére irányuló feladatok jelentősen túlszárnyalhatók. A szövetkezet főleg a gabonatermelésben ért el kiváló eredményeket. A 390 hektáron termelt búzából, rozsból és árpából 42 mázsás átlagtermést takarítottak be hektáronként. Minden várakozást felülmúlt az NDKból behozott Hadmersleben fajta búza, melyből hektáronként 62 mázsás termést értek el. Ez a búzafajta magas hozamai mellett további jó tulajdonságokkal rendelkezik. Az idei csapadékdús nyár ellenére sem dűlt meg, s a szemvesztesége is minimális. Képünkön Jozef Kalivoda csoportvezető és Gustáv Vávra magtáros a gyönyörű Hadmersleben búzát szemlélik, melyből 100 hektárra biztosítottak vetőmagot, s így 60 hektárral többet vetnek belőle, mint a múlt évben. (J. Šaroch - CTK - felv.) Az öntözéses gazdálkodásé a jövő Imrich Farský mérnök, a Bratislavai Öntözéses Gazdálkodás Kísérleti Intézetének dolgozója hosszabb tanulmányt írt az öntözéses gazdálkodás helyes megszervezésének módszereiről, melynek igen fontos jelentősége van a mezőgazdasági termelés fokozása szempontjából. Tanulmányának legfontosabb részleteit kivonatosan az alábbiakban közöljük. Köztudömású, hogy csak azon növényfajták nyújtanak bő termést, melyek fejlődésük egész időszakában megkapják a felépítésükhöz szükséges vízmennyiséget és a vízben oldódó ásványi anyagokat. Nem véletlen tehát, hogy nedvességben gazdag talajban sokkal gyorsabban fejlődnek a növények, mint azokon a részeken, ahol vízszegény a talaj. Ma már a növénytermelés nincs kitéve az időjárás viszontagságainak, mert hiszen emberi beavatkozással, az öntözéses gazdálkodás megszervezésével úgy szabályozhatjuk a talaj vízszükségletét, hogy megfeleljea az adott határrészeken termelt növények feltételeinek. Ehhez elsősorban is ismernünk kell a növények igényességét, mennyi vízre van szükségük gyors fejlődésükhöz, sőt azt is, hogy a vegetációs időszak folyamán mennyi vizet képesek elpárologtatni a talajból. Bizonyára tudják a termelők, hogy évszakonként a talajnedvesség mértéke változik s ezek az ingadozások akár a túlnedvesedés, akár a szárazság következtében — ha csak átmenetileg is — kedvezőtlenül befolyásolhatják a terméshozamokat. Eddig szerzett kísérleteink szerint a gabonafélék eléggé megsínylik a talajnedvesség ingadozásait, viszont a takarmányozás céljaira termesztett lucernánál, vagy a cukorrépánál, •burgonyánál ez egyáltalán nem befolyásolja a termés alakulását. Ez azt jelenti, hogy a bekövetkező szárazság időszakában ama növények öntözését helyezzük előnybe, melyek érzékenyebbek a nedvesség hiányára s csak azután árasztjuk el vízzel a szárazságot is jól tűrő növények területét. Az őszi gabonaneműeket rendszerint nem kell öntöznünk, mert a természetes esők elég nedvességet biztosítanak fejlődésükhöz. Száraz ősz esetén azonban kisebb öntözéssel elősegíthetjük a mag kicsírázását. Tavasszal csak egyes esetekben, s akkor is csupán április végén vagy május elején öntözzünk. Ezzel szemben a tavaszi gabonaneműeket csaknem minden évben rendszeresen kell öntöznünk. Szokás szerint azonban akkor kell a nedvességet pótolnunk, ha már a vetés jól elbokrosodott és kezd szárbaszökkenni. A mesterséges csapadék mennyisége ne haladja túl a 30-35 millimétert. A lucerna ama növényfajtáink-közé tartozik, melyek a legtöbb nedvességet kívánják. Ezért, amint védőnövényzetét lekaszáltuk és betakarítottuk, nyomban árasszuk el vízzel, hogy fejlődő gyökerei és a szálak megerősödjenek. Ne hagyjuk, hogy a lucerna tarlóját a szárazság megviselje, mert kevesebb lesz az etetni valónk. Az elsőéves lucernát kora tavasszal, április első felében először, május derekán másodszor ajánlatos megöntözni, tenyészidejének második esztendejében mindig a kaszálás után lássuk el a szükséges vízmennyiséggel. Nagyon értékes növény a cukorrépa is, mely ugyancsak a bő talajnedvesség hatására nyújt gazdag termést. A földből kicseperedö, vékony egyedeknek azonban fejlődésük első stádiumában nincs sok vízre szükségük, annál többet párologtatnak el, amikor kileveleznek és elborítják a földet, főleg a júliustól augusztus végéig terjedő időszakban. Egyesek ugyan azt állítják, hogy a szeptemberi öntözés is sokat használ, de ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ezzel jóval megnyúlik a növény fejlődésének ideje, valamint későbbre marad a betakarítás és az a terméstöbblet, melyet ezáltal nyerünk, éppen a betakarítás késleltetésével elértéktelenedik. A kukoricának — fejlődése első stádiumában — kevés vízre van szüksége. Ezzel szemben többszöri, alapos sorközi megművelést, többszöri kapálást kíván. A közmondás is azt tartja: Több kapálás — több kukorica! — s ez így is van. A kukoricát akkor kezdjük öntözni, amikor rohamos fejlődésnek indult, szárai megnyúlnak. Ebben az időszakban rengeteg mennyiségű nedvességre van szüksége. Ezt az öntözést rendszerint június végén hajtjuk végre, másodszor p£<Ug közvetlenül virágzás előtt alkalmazzuk elárasztását. A silózásra termesztett kukoricát sokkal többször kell megöntöznünk. Ha a takarmánykeverék betakarítása után végeztük a vetést, úgy nyomban el kell árasztanunk. A közteseket és a tarlónövényeket minden esetben öntözzük — csupán a túlcsapadékos időszakban nem. A nedvesség hatására a mag gyorsan csírázni kezd, s tenyészideje is lényegesen lerövidül. Az öntözést mindig szakszerűen végezzük. Kétféle öntözési eljárást ismerünk: egyik a talaj elárasztása alulról, másik a fecskendezés módja felülről. Ez utóbbinál azonban nem lehet 25 — 45 centiméternél nagyobb csapadékot alkalmazni. Az öntözéses gazdálkodásé a jövő, ezért tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy mesterséges beavatkozással, öntözőrendszer kiépítésével egyre inkább függetlenítsük növény! termelésünket az időjárás viszontagságaitól. [Országos bélyegkiállítás j Bratislavában Igen népszerű a bélyeggyűjtés; nemcsak kielégíti az ember veleszületett gyűjtési hajlamát, hanem,' politikai, gazdasági s kulturális , ismereteit is gyarapítja, türelmességre, eszt etikára, tisztaságra • tanítja, pihenést és megnyugvást nyújt neki. Társadalmunk éppen ezért nagy megértéssel kellő figyeimet szentel a bélyeggyűjtésnek. A bélyeggyűjtés népszerűsítésének egyik leghathatósabb eszköze a bélyegkiáílításoV rendezése. E kiállításokon azonban nemcsak a bélyeggyűjtők, hanem azok is,,, akik még nem váltak e gyűjtési • szenvedély „rabjaivá", meglelik i azt, ami a leginkább érdekli okét. ? Megismerkedhetnek egy-egy or- I szág történelmével - hiszen az * időrend szerint összeállított bé- í h/eggyűjtemény hűen tükrözi az í adott állam politikai s gazdasági f életének történetét - avagy az i emberi tevékenység különböző v ágazatainak, például a közlekedés- J nek fejlődését, a kérdéses ország \ növény- és állatvilágát, művészetét i és tudományát stb. Mert szinte l korlátlan a különféle tárgykörű és f irányzatú bélyeggyűjtemények i mennyisége. , A bélyeggyűjtésnek azonban to- i vábbi igen fontos küldetése, hogy J a bélyeggyűjtők világszerte fenn-,, tartott kapcsolatai és egyiittmű- \ ködése hozzájárul a nemzetek barátságának megszilárdításához. Á „Bratislava 19 6 0" országos bélyegkiállítás, melyen számos 1 külföldi kiállító s látogató vesz [ j majd részt, szintén kifejezésre,» juttatja ezt a fontos tényt „A békéért és a nemzetközi együttmű- ' ködésért" jelszavával. Bratislavában ez év szeptember 24 és október 9-e között már harmadszor rendezik meg a posta- ,, bélyegek országos kiállítását. \ Ugyanúgy, mint az 1937-ben ren-\ dezett elsó t s az 1952-ben megtartott második kiállítást, az ideit , is a Vajanský parton lévő Szlovák.' Múzeumban rendezik meg. Az'' idei kiállítás azonban a Béke téri,, Klement Gottwald pionír és ifjú1 \ sági otthon helyiségeire is kiterjed, ahol az ifjúság bélyeggyűjteményei kerülnek bemutatásra. Bratislavában 700 bélyeggyűjtő csaknem 1400 négyzetméternyi ki-, állítási területen mutatja be gyűj- 1 teményeit. Rendkívül nagy a kiál-' lítás külföldi résztvevőinek száma. ' | Huszonhat országból, többek kő- • z ott a Szovjetunióból, Lengyelor- i szagból, Magyarországból, Auszt- v riából, Jugoszláviából, az NDK-ból, i az NSZK-ból, az USA-ból, Nagy- T Britanniából, Belgiumból, Finnor- f szágból, Romániából, Norvégiából, j Svédországból, Svájcból, Francia1' országból, Indiából stb. A Csehszlovák Posta az országos' i bélyegkiállítás népszerűsítésére , már ez év júliusában 60 filléres és 1 egy koronás alkalmi bélyeget adott i ki. A kiállítás megnyitójának nap-, | ján 1.60 és 2.80 korona értékű '", i légipostabélyeget hoz forgalomba, ' , melyek csak a kiállításon lesznek , 1kaphatók. A kiállítás minden lái togatója megveheti e bélyegek, ! e9y-egy sorozatát. Az országos postabélyeg-kiállí- ] i fás kétségkívül hozzájárul a bé-,< *'yeggyűjtés további kibontakozi tatásához. A kiállítás külföldi lá- ' ; togatóinak alkalmuk nyílik arra,,, i hogy meggyőződjenek Bratislava [ i és Szlovákia gazdasági és kultu-,' | rális élete hatalmas fellendülésé- [ i röl, lakosságunk vendégszereteté- • i röl, és mindazok iránt érzett barátságról, akik a békét, a nemzei tek egyetértését, baráti együttmű' kndését óhajtják. TIBOR JAŠŠO Példás verseny (ČTK) — A strakonicei járás mezőgazdasági dolgozói a silókukorica és burgonya betakarítása terén versenyre hívták ki a dél-csehországi kerület földművelőit. Vállalták, hogy szeptember 25-ig lesilózzák a kukoricát és október 10-ig befejezik a burgonyafelvásárlást. Szeptemberben 500 hektáron kaszálták le a silókukoricát, s 20 szövetkezetben befejezték a silózást. A többi szövetkezetben is fokozódik a silókukorica betakarítása, amit az élenjáró szövetkezetek traktoraik és teherautóik kölcsönadásával segítenek elő. X J Ť J SZÓ 4 * 196 0. szeptember 14.