Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)
1960-09-17 / 259. szám, szombat
Világ proletárjai egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA XÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1960. szeptember 17. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 259. szám Az ENSZ történelmi próba előtt áll Három nap múlva kezdődik New "Yorkban az ENSZ közgyűlésének 15. ülésszaka. Az általános nemzetközi helyzet arra a következtetésre jogosít fel, hogy ez az ülésszak különösképpen jelentős lesz. Az ENSZ 15 éves története a valóságban a béke és a háború erői harcának története volt. A világ erőviszonyaiban beálló változások lehetővé teszik, hogy az ENSZ-ben alapvető minőségi változásokra, mégpedig pozjtív értelemben vett változásokra kerüljön sor. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely a fasisztaellenes háború alkonyán, 1945-ben létesült, már megalapítása idején nagy tekintélynek örvendett. Később azonban, amikor az amerikai imperializmus azon igyekezett, hogy világuralmi célkitűzései érdekében az USA kormányának rendelje alá a világszervezetet, az ENSZ tekintélye és befolyása jelentősen csökkent. A közgyűlések tevékenysége nem válthatta valóra az Alapokmányban foglalt elveket, mert a számszerű szavazattöbbség — közvetlenül az Egyesült Államok irányításával ezt lehetetlenné tette. A szervezet nevével is gyakran visszaéltek, mégpedig békeellenes akciók érdekében, melyek néha kifejezetten kalandor célokat szolgáltak, mint például az 1950—53-as években megvalósult amerikai intervenció Koreában. Ezekben az években az ENSZ-t csak azért nem érte a háború előtti Népszövetség szomorú sorsa, mert a Szovjetunió és a többi szocialista állam fáradhatatlan küzdelmet folytatott azon próbálkozások ellen, amelyek az ENSZ-t az USA kormányának szófogadó gépezetévé akarták tenni. Ez a harc még ma sem ért véget, hiszen tanúi vagyunk annak, milyen az ENSZ beavatkozásának gyakorlata például Kongóban. Ennek ellenére azonban az az amerikai szándék, amely e világszervezet meghódítására irányult, már régen meghiúsult és azok a hatalmas tényezők, amelyek a világ békeerőit képezik, meggátolhatatlanul az amerikai világhódító tervek sírját ássák. Milyen tényezőkről van szó? Mindenekelőtt a szocialista és a kapitalista világrendszer közötti erőviszony az a tényező, amely az agresszorok kárára fejlődik és lassan felbomlasztja azt a blokkot, amely még néhány évvel ezelőtt amerikai urainak parancsára mindent megszavazott, amit az USA akart. Az ENSZ fejlődésére nagy hatással van továbbá a gyarmati rendszer felbomlása, számos új állam felvétele az ENSZ-be. Hiszen az ENSZ-t eredetileg 51 állam alapította. Tavaly a tagállamok száma már 82 volt. Az idei közgyűlésen további, legalább tizenhat ország felvételéről fognak tárgyalni. Az ENSZ új tagállamainak többsége olyan kis ország, amely az imperialista elnyomatás alól szabadult fel és amely a szégyenteljes gyarmati rendszer romjain született. Ezek az országok nem hajlandók már a nemzetközi tőke szófogadó eszközévé válni. Az ENSZ közgyűlésének ülésszakát azonban nemcsak az előbb említett tényezők miatt várják oly nagy figyelemmel világszerte. E közgyűlés mindenekelőtt azért került az érdeklődés középpontjába, mert olyan nemzetközi kulcsfontosságú kérdéseket tűzött napirendjére, amelyek megoldása minden békeszerető ember, embermilliók érdeke. Különös jelentőséget ad az ENSZ idei közgyűlésének az a tény, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista és békeszerető ország a közgyűlésre legmagasabb szintű küldöttségeit küldi, hogy így a tárgyalásoknak nagyobb súlyt adjon. A leszerelés kérdésé a közgyűlés legfontosabb kérdése lesz. Ebben a kérdésben a helyzet nagy vonalakban közismert. Az ENSZ közgyűlése múlt év november 20-i határozatában felhívta a nagyhatalmakat, hogy egyezzenek meg a leszerelés kérdésében. Ezt a határozatot nem teljesítették, mégpedig azért nem, mert a nyugati hatalmak a genfi tízesbizottságban elszabotálták a tárgyalásokat. A múlt év november 20-i határozatot a közgyűlés egyhangúlag fogadta el, ami azon szovjet javaslatok meggyőző voltának tudható be, amelyeket Ny. Sz< Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke személyesen terjesztett elő. Hruscsov elvtárs ez idén újra részt vesz a közgyűlésen és ez az USA és a többi NATO állam kormányköreiben érthető pánikot kelt. A reakciós propaganda félreveri a harangokat és azt kiáltozza, Hruscsov azért megy az ENSZ közgyűlésére, hogy kihasználja a világban uralkodó háborúellenes hangulatot a világszervezet összetételében beállott változásokat és így kiharcolja a Nyugat elítélését a leszerelés kérdésében tanúsított vonakodásáért. A szocialista országok kétségtelenül. készek a béke és a békés együttélés győzelme érdekében mozgósítani az egész világ közvéleményét, minden nemzetet és országot. Készek vagyunk minden igyekezetet kifejteni annak érdekében, hogy a háború elhárításáért folytatott harcban teljesítse küldetését a Egyesült Nemzetek Szervezete is, amely mindeddig az agresszív erők hatása alatt, eredeti programjának sokkal adósa maradt. Az ENSZ közgyűlése majd megmutatja az utat, amelyen az ENSZ a továbbiakban haladni fog. A világbéke megköveteli, hogy e szervezet legfőbb igyekezetét a békés együttélés megvalósítására fordítsa. Egész népünk óhajával összhangban a mi küldöttségünk is mindent megtesž annak érdekében, hogy az ENSZ hozzájáruljon az építő jellegű intézkedések megvalósításához a béke megőrzésének ügyében. Biztos helyre a termést, földbe az új magot A mezőgazdaságban a harmadik ötéves terv kezdetét az idei őszi munkálatok jelentik. Rendkívül fontos tehát az agrotechnikai határidő betartása, mert ez mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés növekedésének alapvető feltétele. Hogy a magot minél előbb a talajba juttathassuk, fokozott gondot kell fordítanunk a gazdag termés betakarításéra, hogy helyére Idejekorán a jövő évi termés kerülhessen. Annak ellenére, hogy az őszi árpa vetésének agrotechnikai határideje lejárt, nem lehetünk megelégedve a bevetett terület mennyiségével, mert a vetésre várő árpa kétharmad része még a zsákokban van. Midenekelőtt arra kell gondolni, hogy a gazdag aratás biztosítéka a korai vetés. Tehát gyorsított ütemben lássunk az előkészített talaj bevetéséhez. Vegyük példaképül a komárnói járás dolgozóit, akik a tervezett 2857 heflctár árpa vetését szeptember 16-án befejezték, s rövidesen az őszi keverékek és rozs vetése is véget ér . Az egyes gabonanemüek vetését késleltetheti a silókukorica betakarítása. A Dunajská Streda-i járásban — hogy erre ne kerüljön sor — a gépek jó kihasználása céljából időtervet dolgoztak ki, így a kombájnok megállás nélkül dolgozhatnak. A betakarítás terén a legszebb eredményeket a Mező-, Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium által hirdetett versenyben résztvevők érik el. Posvanc János, a Štvrtok na Ostrove-1 EFSZ kombájnosa 70 hektár silókukoricát kaszált le. Ugyancsak szép eredményt értek el Bokros Ferenc Gabčíkovóról, Cseh László Dunajská Stredáról és sokan mások. Igyekezetüket a többi kombájnos is követhetné, mert nemcsak A világbéke érdekében baráti viszonyt kell teremteni valamennyi ország között Hruscsov elvtárs válasza R. Smithnek, a Harward Egyetem jogtudományi kara kollégiumi elnökének levelére MOSZKVA (ČTK) - R. SMITH, A HARWARD EGYETEM JOGTUDOMÁNYI KARÄNAK KOLLÉGIUMI ELNÖKE MEGKÉRTE NYIKITA HRUSCSOVOT, TARTSON ELŐADÁST BOSTON-CAMBRIDGE TÖBB EGYETEME ÉS KOLLÉGIUMA HALLGATÓINAK ÉS TANÁRAINAK. NYIKITA HRUSCSOV A KŐVETKEZŐ VÄLASZT KÜLDTE SMITH LEVELÉRE: „TISZTELT SMITH ŰR! őszintén köszönöm figyelmességét és meghívását, hogy látogassam meg a Harward Egyetemet és tartsak előadást. Az előadás bizonyára kedvezne népeink jobb kölcsönös megértésének, s a baráti kapcsolatok kialakításának érdekét szolgálná. A személyes kapcsolatok tudvalevően elősegítik az emberiség előtt álló fő problémák megoldását — a hidegháború kirekesztését és a népek közötti tartós béke feltételeinek megteremtését, A tartós béke csak akkor lehetséges, ha megvalósul a nemzetközileg leggondosabban ellenőrzött általános és teljes leszerelés. Sajnos, nem tehetek eleget kérelmének, mert a külügymipisztérium döntése megakadályozza, hogy elhagyjam New York Manhattan negyedét. Nem tudom, Smith úr. értesült-e erről a döntésről. Én már útban voltam New York felé, amikor a rádióból megtudtam, hogy a külügyminisztérium megfosztott az Amerikai Egyesült Államok demokratikus szabadságjogainak élvezetétől. Elég furcsa, mert a szovjet küldöttséget vezetem és az tígyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének ülésszakára igyekszem, mely előtt mind a Szovjetunió és az USA, mind a világ valamennyi állama szempontjából fontos kérdések állnak. Mindenekelőtt az, hogy meg kell egyezni a leszerelésről. Szerintünk e kérdés megoldásának legjobb színhelye az Egyesült Nemzetek Szervezete. A Szovjetunió üdvözli valamennyi országot, mely legjelentősebb képvise(Folytatás a 3. oldalon) az esetleges korai fagyoktól mentik meg a termést, hanem a letisztított területen zökkenőmentesen végezhető a szántás. A jó hozamot ígérő cukorrépatermés szállítása is kezdetét vette. A Nové Zámky-i járásban már közel i , 20 vagon cukorrépát halmozott fel a šuranyi cukorgyár, Leotöbb répát a žitavcei, nevidzanyi, komočai és a bánovi szövetkezetek szállították, de a közeli napokban a többi szövetkezetből is több répa érkezik, mert az egész járás területén teljes ütemben folyik a répaszedés. Hogy szövetkezeteseink, állami gazdaságaink dolgozót 20-25 nap alatt szállíthassák rendeltetési helyére a répát, vegyék fel a kapcsolatot a védnökségi üzemekkel és szállítóeszközeik igénybevételével gyorsítsák a betakarítást, hogy a veszteség minél kevesebb legyen. Szükséges a tarlóhere betakarítása Is gyors Nemcsak az a fontos, hogy a takarmány fedél alá kerüljön, hanem a jövő évi termés biztosításáról is sző van. Ugyanis, ha későn kaszáljuk le a tarlóherét, nem lesz ideje bokrosodni. A gyenge here rosszul telel, sok elpusztul belőle s ez az állatállomány hasznosságának csökkentését jelentheti. (us) 0»Q«®0»0©«» A Kalondai Egységek Földműves szövetkelti fiatal dolgozói, Tóth Gizella és Pápay Bözsi kis gyerekkoruk óta szeretik a itirágokat, A szövetkezet funkcionáriusai ezért a virágkertészetbe osztották be őket. A szövetkezet eddig kihasználatlan földjén ugyanis virágkertészetet létesítettek. Képünkön a virágok gondozói a tarka begóniák, hortenziák, krizantémok, muskátlik, büszke kardvirágok és illatot szegfűk körében. (A. Miartuš felv.) A Magyar Népköztársaság nemzeti napja a brnói nemzetközi árumintavásáron Aki a brnói nemzetközi árumintavásáron több napot tölt — többször megfordul a kiállítási csarnokokban. Újból és újból elidőzik a gépek, műszerek felett és megcsodálja a technikusok, műszaki dolgozók nagyszerű alkotásait. Az ember maradandó benyomásokat, élményeket szerez. Különösen magasztos érzés tölti el az embereket a baráti szocialista országok csarnokában. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG CSARNOKA könnyen felismerhető — a látogatókat ropogós csárdások fogadják. Az érdeklődők figyelmét nyomban megKépünk a magyar csarnok egy részét mutatja be és azt bizonyítja, hoav a magyar középgépipar jelentős fejlődésen ment át és világviszonylatban is versenyképes gépeket tud szállítani. ragadják az Ízlésesen és célszerűen elrendezett gyártmányok, melyekről általános elismeréssel beszélhetünk. S itt mindjárt megmondhatjuk: a magyar ipari vállalatok arra irányuló igyekezete, hogy az árumintavásár jelentőségének megfelelően képviseljék az egyre terjedő magyar ipart — teljes egészében sikerült. így pl. a Technoimpex magyar külkereskedelmi vállalat a már ismert szerszámgépek között több újdonságot is bemutat. Ezek közé tartozik az Ems 200 típusú eszterga, az Erosimat C típusú szikraforgácsoló, több radiálfuró és oszlopos fúró, egy OLH típusú lemezvágó olló stb. De figyelemreméltók a Metrimpex, Nikex, Transelektro, Eléktroimpex, a Mogürt és a többi vállalatok gyártmányai is. AZ IPAR FEJLŐDÉSE A Magyar Népköztársaság ipara lényegében a felszabadulás után fejlődött ki. Az utóbbi évek folyamán több új üzemben kezdődött meg a termelés. Üj ipari központok létesültek — Sztálinváros, Komló, Kazincbarcika —, melyek gyártmányai már külföldön is ismertek. S ha visszatekintünk az elmúlt évekre, az ipar valamennyi ágazatában észlelhető a fejlődés. A híradástechnika gyártása pl. az utóbbi 10 év alatt 400 százalékkal növekedett. Hasonlóan szólhatunk a magyar műszeriparról is, melynek termelése 1950-hez viszonyítva 14-szeresen emelkedett. A tökéletes és világszínvonalú orvosi, elektrotechnikai és egyéb műszerek példányait megtekinthetjük az árumintavásáron is. A Magyar Népköztársaság ipari fejlődése jelenleg is biztató. Ezt szemlélteti az is, hogy ez év első felében az ipar 104 %-ra teljesítette termelési tervét, ami azt jelenti, hogy a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 14 %-al növekedett a magyar ipar termelése. A második ötéves terv irányszámai pedig azt bizonyítják, hogy az ipar fejlődése nagy méretű továbbra is. Oj gyár épül Székesfehérvárott, Gyöngyösön, Kecskeméten és másutt. S így sorolhatnánk fel a magyar ipari dolgozók további sikereit, melyeket a Magyar Népköztársaság szocialista építésében elértek. GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSÜNK A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság között kötött kereskedelmi szerződések kölcsönösen elősegítik országaink népgazdaságának fejlődését. Örömmel mondhatjuk, hogy gazdasági együttműködésünknek egyre bővülő jellege van. Ez abból is látható, hogy a két baráti ország között pl. 1938-hoz viszonyítva az árucsereforgalom a múlt évben 16-szorosára emelkedett. A népgazdaság további fejlődésének szempontjából azonban nagy jelentősége van az 19611965-ös évekre szóló hosszúlejáratú kereskedelmi szerződés megkötésének, mely 4,6 milliárd rubel értékű árucserét tételez fel. Megemlíthetjük például, hogy a következő öt év alatt több ezer traktort exportálunk a Magyar Népköztársaságnak, ami azt jelenti, hogy a magyar géppark 60 %-ra bővül. A Magyar Népköztársaságtól ugyanakkor kétszer anynyi gabonakombájnt importálunk, mint amennyi jelenleg üzemben van. Végül megjegyezhetjük: a Magyar Népköztársaság dolgozói a rövid 15 év leforgása alatt nagyszerű sikereket értek el a szocializmus építésében s a brnói árumintavásár magyar csarnokában az a meggyőződésünk, hogy a magyar dolgozó nép bizalommal tekinthet a jövőbe. (k. s.)