Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)
1960-07-28 / 208. szám, csütörtök
SZIBÉRIAI TAVASZ L Előszó helyett VALÓBAN: SZIBÉRIA a korlátlan lehetőségek országrésze. Itt egyszerre megvan minden: múlt és jövő, s a fejlődés üteme olyan óriási, hogy még annak az elképzeléseit is t'elüimúlja, aki mint jómagam, már évek óta idekint él, és Moszkvában meg utazásokon már sok mindent látott az épülő kommunizmus hatalmas alkotó munkájából. Mihez is hasonlíthatnám a fejlődés lendületét? Válasszam a divatos történelmi analógiát, az Egyesült Államok nyugati része és Szibéria fejlődésének párhuzamát, amelyet már sokan idéztek fel, ki azért, hogy a hasonlóságokra, ki azért hogy a különbségekre rámutasson? Valóban csábító hasonlat. A múlt század második felében Amerikában, az iparosodott keletről kiindulva, milliók törtek a gazdaságilag szinte érintetlen nyugat felé. Feltörték a prérit, az ottan „szűzföldeket", behatoltak az északi őserdőkbe, feltárták a Sziklás-hegység méhének kincseit, aranvat lettek a Colorádó völgyében, Kaliforniában, vasútvonalakkal kötötték össze a Keletet a Nyugattal... Amerika fejlődésének nagy korszaka volt ez. SZIBÉRIÁBAN is feltörték az óriási sztyeppét, az altaji szűzföldeket, behatoltak és behatolnak az érintetlen őserdőbe, a végtelen tajgába, feltárják a föld méhének kincseit, bányákat, ipari kombinátokat, erőműveket építenek ott. ahová pár évvel ezelőtt csak a burját vagy a jakut vadászok merészkedtek el; vasút- és úthálózattal kötik össze az új ipari és mezőgazdasági vidékeket az európai országrészekkel. Még aranyat és gyémántot is lelnek, akár az egykori Vadnyugaton. S _ itt is valóságos népvándorlás kíséri a fejlődésnek, a gazdasági terjeszkedésnek ezt a harsány színekben megjelenő romantikus korszakát. Persze: akármilyen csábító a két kor hasonlósága, minden párhuzam megbukik azon, hogy azt a fejlődést tőkés fellendülés, ezt pedig a szocialista fellendülés hozta létre. Ha eltekintenénk is attól, hogy Szibéria feltárása a XX. század sokkalta fejlettebb technikájával történik, mint történt a Vadnyugaté, akkor is öszszehasonlíthat&tlan a két folyamat. Amerikában a munkát és a boldogulást kereső hadak felkerekedtek szerencsét próbálni, magánvállalkozások, magánérdekek szabták meg az úttörés irányát, célját. Szibériában egy szocialista nagyhatalom óriási tudományos-technikai apparátusának központilag megszervezett, ragyogóan megszervezett előnyomulásának vagyunk tanúi. Itt a földrajzi arányok is hasonlíthatatlanul nagyobbak, és felmérhetetlenül több természeti kincs birtokbavételéről van szó, mint Amerikában. Egy valamit azonban érdemes öszszehasonlitani, pontosabban, szembeállítani egymással: a két kor kétfajta romantikáját. Mert ez a szembeállítás éppen a lényeget világltja meg: azt, miből lett a mai Amerika, és miből lett a kommunista Szovjetunió. Mert mi is volt a Vadnyugat-romantika lényege? Az emberfeletti munka, amelyet az első pionírok végeztek? Sokkal kevésbé, mint a fegyverdörgés, az emberek harca egymás ellen. Az egyik szerencsével és' spekulációval vagyont szerez, a másik pedig puskával el akarja venni az ügyesebb, az élelmesebb tulajdonát A hős rendszerint - legyen az farmer, cowboy vagy seriff - szitává lövi a rablót, vagy lepuffantja a földjüket védő indiánokat s végül feleségül veszi a vasútépítő vállalkozó hirtelenszőke Ieápyát. A cél mindig ugyanaz: meggazdagodni. Ez az egyéni meggazdagodás, a vagyonszerzés vágya. Ez volt a fő hajtóerő, mely Nyugatra űzte az embereket, azt is, aki csak megduplázni vagy megszázszorozni jött már meglevő vagyonát, azt is, aki a nyomorból, a nincstelenségből menekült, azt is, akit az aranyláz hajtott tovább, és tovább. Hogy ez akkor komoly hajtóerőnek bizonyult, senki sem tagadhatja: Amerika egy évszázad alatt a kapitalista világ vezető helyére került. ITT SZIBÉRIÁBAN más az élet törvénye: itt senkivel sem találkoztam, aki vagyonszerzési célokból jött volna keletre, vagy akit a nincstelenség kergetett volna az „ígéret földjére". Ellenkezőleg: hány ezer és ezer fiatal hagyta ott meleg családi fészkét, hányan vállalták a kényelmes kijevi, minszki irodák, a jól felszerelt moszkvai vagy uráli gyárak helyett a hóviharokat, a rtietsző szelet a szibériai folyók felett épülő gátakon, s a sarat a tavaszi tajgában. Hányan vállalták a központi fűtés helyett a sátrat, a mama főztje helyett a tábortűz vagy az ideiglenes étkezőbarakk kosztját. Munkát kaphattak volna ott is, ahol eddig éltek, hiszen munka mindenütt van a Szovjetunióban. S a fizetés Szibériában nem sokkal több, mint az európai országrészekben. Ez valami egészen, egészen más romantika: a szerencsevadászok romantikája helyett az önzetlenség, a hazafiság, az épülő kommunizmus romantikája. Igaz, itt is dörögnek a fegyverek; friss vadhúst szereznek a telepesek, akik helikopterrel ereszkednek le a taioába, hoov egv leendő erdőkémisi iiz*m vagv vasútvonal számára elhódítsák íz első néovzetmétereket a' öserdőt-ől. De mások a hősök, akikre mindenki felnéz, akiknek a neve az úisáaokba kerül, mások: envszerü emberek, akik csak eov kicsit többet vállaltak a közös feladóból. mint mások. K ;'!Snö«Vér>nen mások azok a sa-. é>-d«VeV, amelvek százezreket vonzanak ide. a ma még sok tek-íitrttben körülménvek közé. Hadd mondjam el azt a beszélgetést amelvet eov bratszki munkássrál'áson íftv maoas. szőke. szemüveges fiatalemberrel folvtausm. .Te vien vi i ri'a H lco"nak hívíák. filológiai szakot vénzett a moszkvai Lomonoszov-oavetemen. Két évet töltött s tajoában. sátorban, barakkban. rODDant nehéz körülménvek között Részt vett a Brats^k —Tulun közötti 600 kilométer hosszú ma"asfeszültséoú vezeték építésében, amelvhez 400 kilométeren vad őserdőben kellett utat vágni. — Miért szánta rá magát? Szemüvege mögül elnézően, tanárosan mosolvoott. — Valakinek vállalnia kell. nem inaz? Kérem itt az eoész ország lövőiéről van szó. Mérje csak fel a mi helvzet.ünket Az Ura^ó! keletre van 1.7,6 millió négyzetkilométer területünk, ami az ország területének majdnem 80 százaléka. Az itteni lakossáp viszont a Szovjetunió lélekszámának alip 30 százaléka. Pedig a tudománv bebizonyította, hogy ez a terület' nemcsak az epész Szovjetunió, de az egész földgolyó ércben. szénben, vízenergiában, fában, leggazdagabb területe. Ha komolvan hozzálátunk ennek a kincsnek a kiaknázásához, rendkívül rövid idő alatt megnveriük a aazdasági versenyt a kapitalizmussal szemben. Ide sok ember kell... — Igen — szakítottam félbe —, de ön, uovebár. nyelv- és irodalomszakos tanár. — ö, nem tesz semmit — mondta magabiztosan. — Itt fogok tanítani, ha meglesznek a körülmények hozzá. Most is tanítok, a munkások önkéntes kulturális egyetemén. És tanulok is levelező aspirantúrán. Itt hamarosan óriási kulturális közDontok lesznek. Máris kibontakoznak. Siettetem — mosolyodott el ismét. S HÁNY MUNKÁSSAL beszéltem, akj fele annyi iskolát sem végzett, mint Jevpenvij Gladkov, mégis, akár valami közgazdász, bizonygatta Szibéria gazdasápi jelentőségét, beláthatatlan jövőjét amelv úgy vonzza. id» az embereket, mint a mágnes a vasszögeket. — Nyugat-Szibériától a Csendesóceánig egyetlen szémnedence az egész terület — magyarázta a vonaton egy donyeci bányász, aki családostul indult el az ismeretlenbe. — Tudja ön. mennyi a kamszkoacsinszki medencében a szén tonnáiénak önköltsége? Öt rubel! A Donyecban pedig 50 rubel. Az utasok, akár a legendákat, sorolják Szibéria csodáit. Hopv Szibéria erdőtartaléka 62.4 milliárd köbméter. holott Kanadáé és az Egyesült Államoké együttvéve is csak 24 milliárd köbméter. • — És tudja ön, mit jelent a fa? szegezte mellemnek Tánva nevű, vasúti útitársnőm a kérdést (friss technikumi végzettségének iskolás naivságával): • — A fa, elvtárs, az oapír, mürost. építőanyag, viszkóza és még sok minden más! Szibéria les/ a szovjet vegyi ipar közoontja' Mások arról beszélgettek, hogy a kacsarszkojei és az angaropitszki lelöhelven milliárd tonna számra áll a vasérc a föld felszínén, szinte exkavátorokkal lehet kitermelni, és hét rubelnél is kevesebbnek ígérkezik a tonnánkénti önköltsége. Ismét mások az úl olaiforrásokról. a földgázról, a színesfém-kohászat szibériai i?Vvőjéről. tudtak hosszú történeteket.' És ha utánanéztem a szakirodalomban ezeknek a „legendáknak", meggyőződhettem róla, hogy pontosan, szóról szóra fedik a valóságot. Robog a vonat előre a szibériai tájon, Itt csak május vége felé töredezik fel a folyók jege, amikor nálunk már térdig ér a búza. Itt még vetőgépek járják a mezőt, amikor otthon már aratnak. Mégis a szakadozó hótakaró felett fúvó friss szél tavaszérzést hoz. A vagonokban itt is. ott is dalolnak, szól a gitár és a harmonika. Nem lehet 25 évnél több az átlagos életkoruk egyegy ilyen keletre tartó szerelvény utasainak. Akik először járnak erre, napokra az ablakokhoz tapadnak, nem tudnak betelni a szibériai táj különös szépségével. Itt minden tápaš. minden óriási. A távolságok, a hegvek. a folyók, a beláthatatlan erdőségek ... Állomáson fékez a vonat. A szomszédos sínpáron álló hosszú szerelvényen traktorok, buldózerek, exkavátorok sorakoznak. Technika, technika és technika. A szocialista állam, amely most erőforrásainak legjavát nvitja meg a Kelet számára, valósággal árasztja ide a gépet, az üzemanyagot, egész gyárak berendezéseit ... Igen, azelőtt ilyen mértékben erről szó sem lehetett! Háború, újjáépítés, a gépipar megteremtése, azután megint háború, megint újjáépítés ... De most már minden együtt van. Elérkezett az idő. CSAKNEM EGYMILLIÓ ember, többségükben fiatal fiú és lány, települt át keletre a legutóbbi 4 — 5 évben. Százezrek kértek és kaptak „menetlevelet" a Komszomoltól. A kis fehér papírlapokon, amelyekhez vasúti jegyet is mellékelnek, nagyjából egyforma szöveg: kérjük a Komszomol irkutszki, avagy krasznojarszki terület bizottságát, „biztosítsa. hogy fent nevezett komszomolista eleget tehessen hazafias elhatározásának és méltó részt kapjon a hétéves terv végrehajtásából". Utazzon velünk, kedves olvasó. Kísérjük el őket először is oda, ahová közülük a legtöbben mennek: a kelet-szibériai tajgába. SZABÖ L. ISTVÁN • Tibet múltját és jelenét tárja az olvasó elé Magnlen francia újságíró, a közeljövőben megjelenő „Tibeti szimfónia" című müve. Sok érdekes adatot tudunk meg a könyvből, Tibet társadalmi berendezéséről, kultúrájáról és népszokásairól, valamint gazdag mondavilágáról. Anna Frank naplója három és fél millió példányban forog közkézen a világ minden táján. Ottó Frank, Anna apja, most ötvenezer dolláros alapítványt tett Izraelben tehetséges gyermekek iskoláztatására. E. Tomanová fametszete Maj tény i Erik: ITT ÉS MOST Itt és most, így és nem másképp, nem félszegen, nem tessék-lássék, de gerjedón igaz haragra, mint bazaltpárkány zuhatagja, amint a mélybe aládobban, és zúg tovább a tajtékokban. így, csakis így, és sose másképp, mert korcs a tett, ha korcs a szándék, amely csak tmmelámmal unszol ... Élezz szuronyt az igazunkból! Tudd pontosan, hogy mit kell tenned. kihez szegődnöd, merre menned — szilárd hittel és emelt fejjel, akár a földjét védő ember, — és nem remélt erőt fakasztón, mint gyermekeit féltő asszony! így, éppen így, bizonv. nem másképp! Add kezedet: a katonáét. — Sújtóbban nyári viharoknál, vitázz, hevíts, küzdj, rohamozzál, mint a jövőért poszton álló, s jövőjét megteremtő osztály! Vita a mai szovjet drámáról Hónapokon át tartó érdekes vita folyt a Li- l| résztvevői nem merítettek ki minden kérdést, tyeraturnaja Gazeta hasábjain a szovjet dráma !| hozzászólásaikkal elősegítették a közgyűlés munjelenlegi helyzetéről. A vita tanulságait a nem- || k áj ának mé g gyümölcsözőbbé válását. közgyűlés foglalta ; rég megtartott írószövet ségi össze. A szerkesztőség vitáin dító cikke több, kívül fontos problémát vetett fel, s bár P 1 Isősorban a vitaindító, A. Szalinszkij Ember a színpador címmel megjelent cikkéről kell szólnunk. Bevezetőjében Szalinszkij bíráló megjegyzéseket fűzött az utóbb; hónapokban bemutatott több színdarabhoz. Megemlíti, hogy számos mű figyelmen kívül hagyja korunk kommunista építésének iellenif»rmáló vonatkozásait, és pesszimizmust áraszt. Bátor és szenvedélyes hősök születnek. ezek a hősök alakítják ki napjaink arculatát — állapította meg, — színpadjainkon mégis sok a szürke és fáradt szereplő, aki mintha valamelyik nyugat-európai filmből lépett volna elő. Szalinszkij példaként Vologyin Öt estéjét említi, melyek alakjai korunk nagv szevendélyeitől elszigetelődött, önmaguknak élő emberek. Nagy, erős jellemnek is lehetnek néha lelki vívódásai — írja: a döntő az, hogy a múlt vagy a jövő határozza-e meg e jellemek képét. Vologyin darabjának szereplői nem a holnap és nem a ma. hanem a tegnap emberei. Sok kritikus szerint Vologyin — és nemcsak Vologyin — Csehov hagyományait folytatja, Csehov nyomdokain halad. De a szerző nem az emberi lélek elmélyülő ábrázolását tanulta el Csehovtól v hanem „csehovi" hangulatot teremt napjaink színpadán, figyelmen kívü' hagyva azt az alapvető különbséget amely Csehov kora és napjaink között mutatkozik. Ezért Vologyin hőse' a nappali fényben felriasztott éjjeli lepkékhez hasonlítanak. renda vita Sokan foglalkoztak napjaink bonyolult jelenségeinek és a központi hős alakjának drámában való ábrázolásával. Az Öt estéve! Arbuzov osztatlan elismerést aratott ltkutszki történetét állítja szembe Szalinszkij: e dráma hőse elpusztul, de a néző az építés, a harc hevével távozik a színházból. Szegesen kapcsolódik ehhez G. Borján örmény író és V. Rozov cikkének néhány idevonatkozó megjegyzése. Korunk drámájának optimista drámának kell lennie — írja Borján. — Igaza volt Pogugyinnak: Nehéz olyan színdarabot írni, amelynek központjában pozitív hős áll, s amely korunk tudatos és áldozatos munkáját tükrözi. Ügy tűnik, hogy mi írók csorbítottuk meg a pozitív hős jó hírét, mégpedig azzal, hogy leegyszerűsítettük, leszűkítettük jellemét, s a való élettől idegen, elvont sémává szegényítettiik. Gyakran megtörtént, hogy pozitív hősön eszményi hőst értettek, és minden jó tulajdonsággal felruházták — mondja Borján. Rozov megállapításai is tanulságosak: ha szemügyre vesszük legjelentősebb drámáinak hőseit, láthatjuk, menynyire sokrétű jellemek: Csapajev és Makszim; Gaj és Svandja, Platón Krecset és Lukonyin. Hasonlítanak egymásra? Egyáltalán nem. Rozov véleménye szerint az a legfontosabb, hogy az író élővé formálja hőseit. Tehetség és mesterségbeli tudás szükséges ehhez, és semmi jó sem származik abból, ha laboratóriumi úton akarunk hősöket teremteni — írja a Szállnak a darvak szerzője. A vita talán legátfogóbban elemzett kérdése a konfliktus jellegének meghatározása volt. Szinte minden résztvevő egyetértett abban, hogy a szovjet valóság szülte összeütközések rejtettebbek, nehezebben kitapinthatók. A z utóbbi évek színdarabjaiban részben a fentebb említett ok miatt - fel-felütötte fejét a konfliktusnélküliség. Megjelenését és bizonyos mértékű térhódítását a kritika gyors reagálásának hiánya is elősegítette. Jelenlétére többek között — már említett cikkében — Borján is felhívja a figyelmet. Szerinte számos színdarab nem emelkedik a „tényleírás" szintje fölé, sok író másodrangú, külső események ábrázolását helyezi előtérbe. De vajon az élet puszta másolásának, „illusztratív" tükrözésének van-e köze a művészethez? — veti fel a kérdést. És így válaszol: Sok darab sikertelenségének okát abban kereshetjük, hogy szerzője nem tudja összekapcsolni az élet igazságát a művész igazságával, az élet igazsága nem egyezik azzal, amit gyakran a színházban látunk. Vitathatatlan tény, hogy a szovjet társadalomban eltűntek a „vulkanikus" konfliktusok: egyesek ebben látják a drámairodalom számos hiányosságának okát. Borján szerint azonban a konfliktus lehetősége a szovjet társadalomban sem szűnt meg, csak bizonyos változásokon ment át. A konfliktust mindenekelőtt az ember természetében, az embetnek a vilácjhoz való viszonyában kell keresni — hangsúlyozza. — Ma a konfliktus alapja nem az osztályok / ÜJ SZÖ 6 * 1960. július 22.