Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-28 / 208. szám, csütörtök

Ro

mániai levél EGYÜTTA „Ma éppen úgy, mint tegnap, semmi sem választ el bennünket, írókat. Sőt: minden egybefüz bennünket." Zaharia Stancu, a neves román prózaíró, és írószövetségi titkár, e szavai nemrég hangzottak el a nemzeti kisebbségek irodaimával foglalkozó bizottság bővített ülésén. Érdemes elgondolkozni az idézett szavak jelentésén. Ma éppen, úgy, mint tegnap... Pedig* a múltban állampolitikává tették a népek szembeállítását, egymás elleni kijátszását, az uralkodó osztály mindkét részről mindent elkövetett, hogy a magyar és román dolgozók ne ismerjék meg egymást, nehogy a közös vörös zászló alatt találkozzanak. És mégis egymásra találtak. Az üzemben, a szakszervezetben, a pártban — a gazdasági érdekközösségben s „a szellem napvilágá"-pál. A haladó magyar írók is rátaláltak román társaikra, és a román értelmiség legjobbai megismerték Petőfit, Adyt. Tudományos kutatások, évfordulós megemlékezesek során ezen a téren is mindegyre új kincsekre bukkanunk. A közelmúltban ünnepeltük például a legnagyobb é!ó román költő, Tudor Arghezi nyolcvanadik születésnapját, s ekkor fedeztük fel újra a két világháború közötti Korunkban a maradandó értékű Arghezi-fordításokat. Olyan költők vállalkoztak e nemcsak művészi, de politikai, népeink barátságát szolgáló feladatokra, mint József Attila, Salamon Ernő, Korvin Sándor. Ez a szép, számunkra oly fontos hagyomány él tovább gyökeresen megváltozott körülmények közötl hazai élenjáró költőink, műfordítóink munkásságában. Szemlér Ferenc és Eugen Jebeieanu, Kiss Jenő és Veronica Porumbacu, Demostene Botez és Franyó Zoltán meg a fiatalabbak a nagyon tehetséges Kányádi Sándor és Székely János és írótársaik lelkiismeretes, ihletett munkájának köszönhetjük, hogy a magyar és román olvasó anyanyelvén ismerheti meg a klasszikus és kortárs román. Illetve magyar költészetet, valamint a próza és dráma legjobb alkotásait. Petőfi, Vörösmarty, Arany János, Ady, József Attila, Móricz Zsigmond és Mikszáth Kálmán müvei széles román olvasóközönséget hódítottak meg, éppenúgy, ahogy Eminescu, Alecsandri, Caragiale, Pebreanu meg Sadoveanu, a mai román irodalom szeniorjának írásai magyar nyelven Is egyre népszerűbbé válnak. Külön kell szólnunk arról az alkotó elégedetlenségről, amely még szebb eredményekre sarkall. Az írószövetség kolozsvári fiókja például nemrég elhatározta a román, illetve magyar fordítások tervszerűségét. A helyi irodalmi hetilapok éi= ÄZ iskola és kulturális ügyek minisztere fogadta a bagdadi egyetem rektorát (ČTK) — Dr. František Kahuda, az iskola- és kulturális ügyek minisztere kedden, július 26-án a délelőtti órákban a prágai Kolovrat palotában bemutatkozó látogatáson fogadta Abdula Dzsabar Abdullah tanárt, a bagdadi egyetem rektorát. akit Ahmet Izzet Kaysszi, a bagdadi egyetem orvosi tagozatának tanára és dékánja kísér néhánynapos csehszlovákiai látogatásán. CELERT folyóiratok ezután még rendszeresebben fogják közölni a magyar és román nyelven születő új müveket, műfordításokat. Az egységes írószövetség az alkotási kérdések közös megtárgyalásával, közös kiszállások, felolvasó estek szervezésével, valamint a különböző szerkesztőségek közötti kapcsolat megerősítésével teremti meg a román és romániai magyar írók közvetlen kapcsolatának szervezett kereteit. Hasonló munka folyik irodalomtörténeti vonalon ís. Kakassy Endre könvvét, A fiatal Emlnesc u-t rendkívül melegen fogadta a román kritika is. Nemsokára nagy érdeklődésre számottartó bibliográfiai mű jelenik meg egy bukaresti kutató munkájának eredményeképpen: Petőfi a román irodalomban. Különböző szakkiadványokban megjelent tanulmányok címével folytathatnók a felsorolást. Az Igaz Szó című szépirodalmi folyóirat múlt év végi, a kortáts román irodalomnak szentelt különszámában írta Veronica Porumbacu költőnő: ,,... együtt a maqvar kollégákkal, akik Petőfi nyelvén szólaltatiák meg Eminescut ós a román népköltészetet, Arghezit és Bacoviát, Beniucot és Magda Isanost, gyönyörű hidat segítenek verni — a lelkeket és népeket összekötő tartós barátság aranyhídját." Az ,.aranyhíd" azóta mindennapos jelkén lett A nemzeti klsebhséqek irodalmát bemutató különszámával a Viata Romineasca. a központi román irodalmi folyóirat ennek az aranyhídnak újabb tartópillérét fogja megépíteni. KANTOR LAJOS Ember lett a talpán A HADOSZTÁLYPARANCSNOK politikai helyettesének irodája előtt idegeskedve vártam, mikor mutat már tizenegyet a folyosón függő óra, hogy bemehessek, beszámolhassak egy tizenkét hónapja kapott parancs teljesítéséről. — Jöjjön be, elvtárs, — nyitott ajtót a parancsnok segédtisztje. Tisztelgés a szokásos katonai iormasáaok szerint. Aztán szó nélkül eay köznnséaes levelezőlapnt adtam át az alezredesnek. — Mi ez? - kérdezte a tiszt, egy kicsit meghökkenve. — Prágai üdvözlet a Spartakiádról. — válaszoltam röviden. — No, és mit jelentsen ez? Nem ezért rendeltem maaát ide. Különben, ki írta ezt a lavot? — Takatos Céza őrvezető. — fir-ve-ze-tö? — Igen, őrvezető és példás katona. * EZ A BESZÉLGETÉS pontosan egy évvel azután zajlott le. hogy előszót találkoztam az alezredessel Furcsa körülmények között. Igy: — Maga ennek a katonának a parancsnoka? — Én. alezredes elvtárs. — Hoay hívták ezt a katonát? — T.akatns Géza. — Foglalkozása? rr Ősszel nyit az új Burian-Színház Az idei színházi évad befejeztével lényegében megszűnt a haladó, dicső avantgardista múlttal rendelkező D 34-Színház és ezzel lezárult a prágai színművészet történetének egyik jelentős fejezete. S noha E. F. Buriari nemzeti művész színházának tevékenysége a legutóbbi években sok vita tárgyát képezte és nem volt szűkében a kemény kritikának sem, — az biztos, hogy e kifejezetten modern, forradalmi színpad alkotóan járult hozzá a háború előtti és utáni cseh (és bizonyos tekintetben nemzetközi) színikultúra mai fejlett színvonalához. A színművészeti alkotás új feltételei, a szinház nagy alapítójának korai halála szükségessé tették a szinház átszervezését. A prágai színházak végleges profilja kialakítása során az illetékes tényezők a színházat szervezetileg az S. K Neumann-Színházhoz csatolták. Az együttest már az idény végén 18 színésszel és 2 rendezővel megerősítették és ősszel a színház fennállásának új korszakéba lép, de már új elnevezéssel, mint E. F. Burian-Színház. Az új elnevezés azt bizonyltja, hogy a színház híven teljesíteni és elevenen szolgálni óhajtja alapítója szellemét, művészi hitvallását. Az új színház az igényes, művészetileg öntudatos és fejlett közönséggel számít és következetesen életünk legkorszerűbb problémáira kívánja összpontosítani figyelmét. Bizonyos mértékben kísérleti jellege lesz. Ez a következtetés vonható le az őszre hirdetett műsorból Is. A Burian-Színház szeptember 17-én kezd játszani. Ünnepi előadás keretében mutatják be Vladislav Vančura Ukereve-tava című nagy humanikus drámáját. Ezt már Karel Novák, a színház űj művészeti igazgatója rendezi, aki eddig a jóhlrü olomouci színház vezetője voit. Bár már néhányszor játszották, mégis bemutatónak tervezik a magyar őrsi Ferenc Fekete ventillátorát és a francia Eugen Ionescu ismert Orrszarvúját. Októberben kerül bemutatásra Peter Karvaš új darabja: Kálmán apó feltámadása. Ezt 'a művét a szatíra és humor nemrégen lezajlott második országos fesztiválján kitüntették. Érdekes, hogy a színház új együttesét prágai, nagyrészt azonban olomouci, ostravai, plzeňi és pardubicei kerületi színházak tagjaiból és a Színiakadémia végzett növendékeiből egészítették ki. Nagy nyereség a fiatal Milan Sládeknek, a roppant nagy sikerrel futó Daganat pantomim-játék szerzőtársának és főszereplőjének s szerződtetése A színház Helena Šimáčková személyében új dramaturgot kap Šimáčkovának nagy érdeme, hogy edfiig', — ostravai — működési helvén több fi gyelemre méltó újdonságot mutattak be. A D 34-Színháznak világszerte sok lelkes híve volt. Reméljük, hogy az úi együttes eredményesen merít maid Burian forradalmi hagyományaiból és harcospártos művészetével újra megnyeri a közönség rokonszenvét. A színház múltja, új elnevezése kötelez A halhatatlan Tvl. Smetana. Wolker Neumann nevei mellé méltán került Burian. az új halhatatlan. Szily Imre — Juhpásztor. — Családi állapota? — Nőtlen. — Szüleiről mit tud? — Mindketten élnek. — Bemagolta. Pontosan a szolgálati szabályzat szerint tudja. Azt tudja, amit a szolgálati szabályzat előír, amelyben az áll, hogy a szakaszparancsnoknak tudnia kell a katona életkörülményeit: teljes nevét, foglalkozását, szüleiről egyet-mást, oszI tályszármazását. Ezt maga tudja ' mind, mert ezt előírja a szolgálati szabályzat. De csak ezt tudja róla. No, mondhatom, szép parancsnok maga. £s azt állítja, hogy kommunista parancsnok. A párt tagja. Es a szakasznak már három hónapja a parancsnoka. — De alezredes elvtárs ... — Nézze, ebben a dologban nincs de. Ebben az ezredben minden embernek tudnia kell írni, olvasni. Es ez a katona pillanatnyilag nem tudja aláríni a nevét sem Mondom, pillanatnyilag. Remélem, nincs szüksége magyarázatra a további teendőket illetően? Pontosan egy év múlva kihallgatásra kéri magát és jelenti a helyzetet. Az ezrednél már van egy tanfolyam a többi két írástudatlan részére, de nehogy eszébe jusson ezt az embert is bedugni oda Ezt a katonát spe-ci-á-li-san maga fogja tanítani betűvetésre Magyarul. Mert a fiú nem érti a szolgálati nyelvet. Mondja, miért járt maga pedagógiai főiskolára? Miért írjuk és olvassuk naponta a cikkeket a kulturális forradalomról, ha például Lakatos Géza nem érti meg, mit jelent ez a sző: kulturális forradalom. Egyszóval: Viszontlátásra egy év múlva. MILYEN EMBER ez a Lakatos? Az első négy napon nem tudott elaludni a kaszárnyában. A takarodó után félt a sok ismeretlen katona között. De ereje, az van ennek a fiúnak. Magam is láttam egy gyakorlaton. Már vagy nyolc kilométert támadtunk, mindenki ki volt fáradva, a nehézgéppuskások a legjobban. Géza egyszerre csak ott termett a legfáradtabb géppuskásnál, odaadta neki puskáját, maga meg vállára vette a súlyos fegyvert és szinte futva tette meg a dombnak tartó utolsó kilométert. Valahonnét a pelsőci fennsíkról származik. Apjával együtt juhász ott. Ritkaság "ez manapság, ' de ó azt mondja, akkor látntt először vonatot, amikor katonának jött. A városban magyar filmet játszottak. A Talpalatnyi földet, cseh nyelvre szinkronizálva. Ott álltam Gézával a mozi előtt, a plakátot néztük, a szereplők nevét olvastam. Cselhez folyamodtam Azt mondtam Gézának: - Nézd csak, magyar filmet adnak - Magyart? — Hát nem látod? Hiszen oda van írva, hogy magyar. Géza úgy tett, mintha olvasta volna a feliratot, aztán megszólalt: — Valóban, magyar mozi. De nem mert a szemembe nézni. Én elfordultam és ezt mondtam. Gézának: — Ki is a főszereplő? Nézd meg még egyszer, hogy hívják? Csend lett. Valami két-három percig nem esett szó Aztán kinyögte: — Mondok valamit, az elvtársnak. — Mit, Géza, csak mondd, mit akarsz, — Hát én nem tudok írni, olvasni. — Ha nem tudsz, majd megtanulsz komám, Holnap már kezdhetjük is, ha akarod. Jaj, de keservesen ment az első hónapokban a tanulás Mert én a főiskolán a differenciál és integrálszámítást tanultam. Itt meg egyszerre az ábécére kellett egy húszéves férfit oktatnom. Sokszor összekaptunk. Hányszor a földhöz vágtam vagy én a krétát, vagy Géza az ábécéskönyvet. De az írás, olvasás tudományának a varázsa annyira hatalmába kerítette a fiút, hogy másnap este a megszokott időben odajött hozzám és csak ennyit mondott: — Kezdhetjük. És mintha mi sem történt volna, úgy magyaráztam, ki tudja hányadszor az első osztályos anyagot. Hej, de nehéz volt vele megértetni, hogy kösse össze a „mama" szó betűit! TALÁN A NEGYEDIK, vagy ötödik hónapban így szólt hozzám Géza: — Meg akarom rendelni az Üj Szót. Ezen a napon már bíztam abban, hogy az ezredes előtt nem kell majd szégyelnem magam. Valamikor februárban láttam rajta, valami fontosat akar mondani, vagy valami nem tetszik neki. — No, mi baj van, Géza? — Hát csak az, hogy én nem járhatok velük. — Kikkel? — Hát a spartakiádázókkal. Azt gondolják, én meg sem tudnám azt tanulni, amit ott csinálnak. En csak nézem minden vasárnap a politikai szobában, ahogy gyakorolnak, mégis tudom már az egészet De minket négyünket a századból csak a konyhába küldenek szolgálatba. Pedig nem vagyok kétbalkezes. Es. ettől a naptól a Spartakiád megkezdéséig nem volt egy szabad napom Gézától.. Az udvaron, este a padláson, vagy a mosdóban „spartakiádoztunk". Vagy a politikai szobában sillabizáltunk valamilyen szöveget. * A parancsot így teljesítettem. A párt parancsát. Lakatos Gézából ember lett a talpán K. TÓTH MIHÁLY között éleződő ellentét, hanem az előrehaladás, a fejlődés különféle nehézségei. A konfliktust gyakran leszűkítik az összeütközésekre. Az emberek nem minden nézeteltéréséből bontakozhat ki drámai konfliktus, a legélesebb vita sem válhat azzá, ha a színpadon vélemények, nem pedig jellemek csapnak össze. Elsősorban természetesen a pozitív hős jelenléte dönti el a konfliktus hitelességét. Érdekes kérdést vet fel cikkében Gy. Zúbkov- időszerűtlenné tette-e a drámai konfliktust a szovjet művészetben az eszménykép és a valóság ellentétének eltűnése? Zubkov tagadólag válaszol a felvetett kérdésre. Helytelen volna feltételezni, hogy amilyen mértékben a szovjet társadalom a kommunizmushoz közeledik, a dráma mindinkább elveszíti éltető talaját az életben, és mint műfaj idővel teljesen eltűnik. A szovjet valóság tele van drámaiassággal, de konfliktusai, ellentmondásai sokrétűbbek, bonyolultabbak. Sajátossága, hogy az új mindig győzedelmeskedik, hiszen a párt, az állam, a nép támogatja. Äm ez semmiképpen sem jelenthet konfliktusnélküliséget. Nemcsak arról van szó — írja Zubkov —, hogy a szovjet valóságban az új a fejlődés nehézségeinek leküzdésével jogi úton szerez érvényt magának, hanem mindenekelőtt arról, hogy erkölcsileg és politikailag győzedelmeskedik Zubkov Afinogenovnak a húszas évek végén Irt Különc című darabját idézi, melynek főhőse vereséget szenved a karrieristákkal szemben, de az erkölcsi győzelem mégis az ő oldalán áll. Ugyanezt láthatjuk néhány újabban bemutatott drámában is, amelyek hősei hivatásuk teljesítése közben elpusztulnak vagy elbuknak, de az erkölcsi győzelem a szocialista építés oldalán van, melynek érdekében áldozatos munkájukat végzik. A konfliktus tragikus megoldása a szovjet drámairodalomban — írja Zubkov — nyilvánvalóan nem az egyetlen és egyetemlegesen helyes út. Ezzel kapcsolatban Kornyejcsuj Platón Krecset és Front cfmű darabjait említ' példaként. 'T'öbben szóltak hozzá B. Plucsek, ismert moszkvai rendező Bemutatás 1960-ban című cikkéhez. A szerző a színpadi forma korszerűségével foglalkozik. Érdekes szempontokat felvető írását a következőkben lehet összefoglalni: Ha az ember végignézi a színházak műsorfüzeteit, a legváltozatosabb műfejú művekkel találkozik, mint: „fajsúlyos" dráma, vígjáték, filozófikus mese, színpadi pamflet és így tovább. Ez a jelenség a szocialistarealista drámairodalom gazdagodását bizonyítja. A tartalmi és formai sokrétűség azonban nem mindig párosul elegendő mélységgel és történelmileg helyes nézőponttal. Színházaink gyakran alkalmaznak absztrakt díszleteket ott, ahol erre semmi szükség snics. Plucsek bírálja Kornyejcsuk Miért mosolyogtak a csillagok Kis Színházbeli előadását, amelyen absztrakt díszletek, oszlopok helyettesítik az ukrán nemzeti sajátosságokat. Ugyanez vonatkozik Sosztakovics Moszkva, Cserjomuski című operettjének előadására is; itt a cselekmény hol a színpadon, ho! a nézőtéren, hol pedig a félemeleten folyik, s a színészek valósággal a nézők orra előtt játszanak. A színpadi nyelv megújítása terén — Plucsek szerint — a szovjet drámaírók vagy Csehov vagy Majakovszkij útján haladnak tovább. A Csehov-követőkhöz Rozovot Zorint, Vologyint és Aljesint sorolja, a másik vonal folytatóiként Szerlovot, Aligert, Danovszkaját és Mihalkovot említi, akiket a kővetkező közös vonások egyesítenek: a darab szcenikai felépítésének szabad kezelése, az ábrázolt események határainak szétfeszítése, a tipikus jelenségek éles és sok esetben szimbolikus felvetése, filozófiai értelmezés, az események idegfeszítő, felfokozott ritmusa. Az atomrombolás, a televízió és a kozmikus repülés korában — mondja Plucsek — lehetetlen úgy felépíteni a színdarabot, mint majdnem száz évvel ezelőtt, Osztrovszkij idejében, akinek műveiben a cselekmény lassan, fokozatosan bontakozott ki, s aki sokat foglalkozott a hősnek a darabban nem ábrázolt előtörténetével. Napjaink új utakat kereső írói ledöntik a színpadi szoba falait és párhuzamos cselekményeket bontanak ki. Plucsek érdekes és eredményes kísérletnek tekinti Arbuzov Irkutszki történetét, melyben aktív szerepet játszik a szerző által - a görög tragikusokhoz hasonlóan - a cselekménybe bekapcsolt kórus, valamint Hikmet „névtelen" szereplőkre épített legújabb művét, a Damoklesz kardját. M

it követel korunk a drámaírótól? - veti fel a kérdést Plucsek, és így válaszol: a lélekábrázolás mélységét, érdekfeszítő formát, váratlan fordulatokat, az idő és tér szabad alkalmazását. Ha korunk hőse a lovagokhoz hasonló öltözetben jelenik meg a színen, és féltérdre ereszkedve, a kezét szívére téve vall szerelmet Júliának — az így megrendezett jelenetet paródiaként fogjuk fel. Nincs szükség széles gesztusokra, heves kitörésekre: sokkal többet mondhat egy tekintet; félbemaradt mozdulat, szempillarezdülés. Több felszólaló két pontban nem értett egyet Plucsekkel: Először is Plucsek helytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyja Gorkij örökségét. Gorkij gyakorolta a legnagyobb hatást a szovjet drámaírásra - írja például Szofronov. A Kispolgárokban jelent meg először „korunk hőse" Nyil alakjában. Szocialista-realista irodalmunk megalapozója nem Csehov, hanem Gorkij. Másodszor, sokan merevnek tartják Plucsek felosztását, aki — mint például M. Sztrojeva írja — külső, másodlagos hasonlatosságokból indul ki a drámaírók osztályozásában. A szélesen gyűrűző vitát a közgyűlés összehívásának előestéjén a Lityeraturnaja Gazeta vezércikke foglalta össze, és a következő kérdéseket javasolta megvitatásra: korunk hőse a színpadon, korszerű formanyelv, az új és a régi konfliktusának éles, sokoldalú és árnyalt felvetése. A közgyűlésen az Írószövetség titkárságának beszámolóját A. Szalinszkij tartotta Drámairodalom és korszerűség címmel. Bevezetőjében megemlítette, hogy számos kiemelkedő és úttörő jellegű mű látott napvilágot az utóbbi időben, s ez biztosíték arra nézve, hogy a soknemzetiségű drámairodalomban a fellendülés időszaka következik. Helyes, hogy sokan erkölcsi kérdéseket vetnek fel és oldanak meg darabjaikban, de hangsúlyozni kell, hogy elsősorban azokat a próbálkozásokat kíséri megkülönböztetett figyelem, amelyek a szovjet társadalom alapvető problémáit feszegetik, és a kommunizmus építésének átfogó képét adják. A drámaírás legfőbb kerékkötője — mondotta — a széles távlatok hiánya, a fölhöz ragadt ábrázolásmód. Ebben a vonatkozásban bírálta Vologyin Öt estéjét. A darab gondolata szerint az embert nem társadalmi tevékenységének arányában kell értékelni, hanem pusztán csak azért, mert ember. evés az alkotó r.-unkával fogIalkozó színdarab — hangsúlyozta Szalinszkij — s még mindig kísértenek a színpadon a papírosízű szereplők, akiknek összecsapásai csak erőtlen, vérszegény konfliktusra elegendők. A továbbiakban a konfliktus éles felvetésének fontosságáról beszélt bírálta G. Mdivani az élet igazságával ellentétben című cikkét, mely valójában a konfliktus létjogosultságát tagadta*), majd rátért a művészi színvonal emelkedésének néhány kérdésére. A beszámolót követő vitában sok neves író, színész és kritikus vett részt. Csepurin arról szólt, hogy a régi és az új nemcsak két szembenálló jellem összecsapásában bonlakozik ki, hanem nagyon gyakran egy embet lelkében ís. Hosszabb utazást téve több iparvidéken - mondotta —, meggyőződtem, hogy életünk, fejlődésünk néhol szenvedélyes összeütközések formájában folyik, ezért nem lehet életképes a konfliktusnélküli drámairodalom. Csepurin felszólalásához kapcsolódva Karaganov kiemelte, hogy a konfliktus ábrázolásáért való harc nem lehet egyenlő a negatív jelenségek felnagyításával. Több felszólaló foglalkozott korunk hősével, a kommunizmus szenvedélyes építőjévé' G. Tet -Grigorjan, A. Kucsar és mások hangsúlyozták, hogy napjaink egyszerű dolgozóját az újért folyó harcban a maga teljességében lehet megmutatni. Kucsar idézte Krapiva találó megjegyzését arról, hogy az ellenfél nélküli hős a drámában ahhoz a labdarúgó csapathoz hasonlít, amely üres, senkitől nem védett kapuba rúgja góljait. 'T'öbben foglalkoztak az „örök" és az időszerű témák kapcsolatával. Természetesen a szovjet társadalomban is léteznek örök témák — mondotta A. Stein Az Irkutszki történet sikerének egyik oka az, hogy a külsőségeiben mindennapos történetet, a fiatalok szerelmét az író új tartalommal telítette. A régóta vajúdó elméleti kérdések elmélyült megtárgyalása minden bizonnyal a szovjet drámairodalom további fellendülését eredményezi. BARTHMAN RICHÄRD *) Mdivani cikkére néhány nappal később a moszkvai Sarló és Kalapács gyár egyik mérnöke. J. Kamenszkij válaszolt. A mindennapi életből vett példákkal bizonyította, hogy korai volna még az önzéssel, irigységgel és az egyéni jóléttel kapcsolatos konfliktusok eltűnéséről beszélni. / ÜJ SZÖ 7 * 1960. július 22.