Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)
1960-07-23 / 203. szám, szombat
Világ proletárjai, egyésüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA ^60. július 23. szomba t 50 fillér XI. évfolyam, 203. szám Újabb győzelmek felé 'Az országos pártkonferencia nagy jelentőségű határkő nemcsak pártunk, de egész hazánk életében is. A konferencia tárgyalása két alapvető fontosságú dokumentum — szocialista alkotmányunk és a harmadik ötéves terv javaslata — elfogadásával kicsúcsosodását jelentette pártunk sokévi céltudatos munkája eredményének. Üj alkotmányunk és a tervjavaslat kidolgozásában a kommunisták tevékeny részt vettek nemcsak saját alkotó hozzájárulásukkal, hanem azzal is, hogy e nagy jelentőségű munkában aktív közreműködésre vezették a pártonkívüliek tömegeit. Pártunk mindig nagy súlyt fektetett arra, hogy minden fontos döntést megtanácskozzon a néppel. Az országos pártkonferencia értékelte a kommunisták és a pártszervezetek ez irányú tevékenységét is. Antonín Novotný elvtárs ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: ez az egész időszak az élet nagy iskoláját, a politikai öntudatosodás iskoláját, az elmélet és a gyakorlat nagy iskoláját jelenti számunkra. Dolgozó népünk ismét világosan felismert és megoldott számos űj igényes politikai és gazdasági problémát... Helyes volt, hogy a szocializmus építésének befejező időszakába érkezett és a kommunizmusba való átmenethez erőt gyűjtő állam — és társadalomszervezet valamenynyi fontos kérdését, gazdaságunk, államunk és kyltúránk minden bonyolult kérdését a nép legszélesebbkörű részvételével oldottuk meg." A nép legszélesebbkörű részvétele pártunk politikájának valóra váltásában, a párt által kitűzött nagyszabású célkitűzések elérésében sikereink legjobb záloga volt a múltban és lesz a jövőben is. Pártunk egész tevékenységének leggazdagabb tapasztalata az, s pártunk mindig jól értett ahhoz, hogy továbbfejlessze, még gazdagabban gyümölcsöztesse munkájának jó tapasztalatait. így kell ennek lenni jelenleg is, amikor hazánkban győzött a szocializmus és pártunk újabb sikerekre vezeti népünket a fejlett szocialista társadalom építésének korszakalkotó munkájában. A pártszervezetek mindennapi tevékenységében éppen azért mélységes gyökeret kell eresztenie a pártmunka egyik legalapvetőbb követelményének — a nép és a párt kapcsolatai további szüntelen elmélyítésének. Ezen alapelv érvényesítése a gyakorlatban legjobb kezessége a pártszervezetek előtt álló nagy és igényes feladatok megvalósításának. Nemcsak a párttagok, de hazánk egész népe a legnagyobb érdeklődéssel követte az országos pártkonferencia tárgyalásait és mélységes megelégedéssel fogadta a konferencia eredményeit. Az országos konferencia kicsúcsosodását jelentette a pártmunka egyik legjelentőségteljesebb szakaszának és egyúttal minden pártszerv és szervezet számára megmutatta a tömegek közötti politikai szervező munka továbbfejlesztésének világos útját. A pártszervezetek már az országos pártkonferencia napjaiban megkezdték a konferencia gazdag anyagának széleskörű ismertetését, s az azóta eltelt időszakban e téren már dicséretes munkát végeztek. Mindennél jobban igazolja ezt az ország minden táján, az üzemekben és falvakon gyors ütemben kibontAozódó kötelezettségvállalási mozgalom. Dolgozó népünk tudja, hogy saját alkotó munkáján m (Mik mindazon célok és távlatok elérése, amelyeket szocialista alkotmányunkban és a harmadik ötéves tervjavaslatban kitűztünk. A dolgozók politikai érettsége az egyre értékesebb felajánlásokban mutatkozik meg. A kötelezettségvállalások a dolgozók pártunk iránti szeretetének és határtalan bizalmának kifejezői. Népünknek a párt határozataiba vetett szilárd hite ama felismerésből ered, hogy a párt a marxistaleninista tanítás, saját gazdag tapasztalatai és gyakorlata alapján mindig helyesen látta meg a társadalom továbbfejlesztésének szükségleteit, s ennek birtokában tűzi ki az újabb feladatokat és célokat. A párt vezető szerepének érvényesítése nagy követelményeket támaszt a pártszervezetekkel szemben működésük minden szakaszán. Mind az üzemekben, mind a falvakon, társadalmi szervezetekben, nemzeti bizottságokban és hivatalokban teljes felelősséget viselnek a párt és a nép előtt az illető munkaszakasz feladatainak valóra váltásáért. A pártszervezetek egyre növekvő aktivitása új munkasikereink és győzelmeink legfőbb kezessége. A pártnak társadalmunk életében betöltött vezető S2erepe az új szocialista ember nevelésében is komoly feladatokat ró minden pártszervezetre. Pártunk munkája nyomán a marxizmus-leninizmus eszméi egyre inkább a dolgozók közkincsévé válnak, mind nagyobb mértékben járulnak hozzá világnézetük formálásához, az emberekben a szocialista jellemvonások kialakításához. Pártunk országos konferenciája azonban minden kommunistát arra figyelmeztet, hogy napjainkban az ideológiai munkára szüntelen gondot kell fordítani. A párt és a nép törhetetlen egybeforrottságának az utóbbi időszakban számos nagyszerű tanújelét láttuk. Az alkotmánytervezet országos vitája, a győzelmes választások, a spartakiád, az erő és szépség felemelő seregszemléje mind azt mutatják, hogy a párt és a nép érdekei azonosak, a nép magáévá teszi a párt által kitűzött feladatokat, lelkes egyetértéssel ismeri el vezető szerepét. Az utóbbi hónapok nagy politikai és szervezési feladatai, melyeket pártunk sikerrel oldott meg, igazolják, hogy a pártszervezetek a legigényesebb célok elérésére is képesek, ha mozgósítják erejüket s a kommunisták áldozatkészen, teljes szívvel kiveszik részüket a párt és a nép által az adott időpontba megkívánt feladatok teljesítéséből. Most, amikor pártunk új, nagy feladatokat tűzött elénk, minden pártszerv és szervezet, valamennyi kommunista hatványozott erővel kell, hogy munkához lásson a kommunizmus felé vezető utunkon, lelkesítő céljaink eléréséért. Harcban az időveszteség ellen (ČTK) — A havlrov! bányásztelep építői eredményesen küzdenek az időveszteség kiküszöböléséért. Az építkezéseken a népszerű Seifert-môdszer alkalmazásával ma már tizenegy munkacsoport foglalkozik rendszeresen az időveszteség okának megállapításával. Az építészeti dolgozók minden időveszteséget feljegyeznek és a hibák haladéktalan helyrehozását szorgalmazzák. Az időveszteség megszüntetésére azért fektetnek nagy súlyt, mert november végéig akarják teljesíteni munkatervüket. Havtrovban ei idén 1807 lakást, ebből terven felül 89 lakásegységet építenek. Csoportosan a prágai jubileumi kiállításokra (CTK) - A prágai Július Fučík Kultúra és Fihenés ParkjáI ban rendezett „Csehszlovákia 1960" és a Hybern-ház kiállítási ' termében az „Egységben és baI rátságban" jubileumi kiállításokat ' már csaknem 1 800 000 látogató | tekintette meg. A II. Országos ' Spartakiád után megvan minden i lehetőség a látogatók elszállásolására hazánk fővárosában, úgy| hogy minden kerületben előkészítik a jubileumi kiállítások csoI portos látogatásait. Hat méter átmérőjű turbinakerekek (CTK) - A ČKD blanskói Juraj Dimitrov Üzemének dolgozói jelenleg egy dél-amerikai vlzierőmű számára készítenek turbinákat. Ez a vízierómű 144 000 kW teljesítőképességű kaplan-turbinákkal lesz ellátva. A gépszerkesztők a vízi energia magas fokú kihasználásét szem előtt tartva ötlapátos, hat méter átmérőjű kerekekkel ellátott turbinák készítését javasolták. A blanskói üzem ez alkalomból készíti majd az eddigi legnagyobb átmérőjű turbinakerekeket, melyek nagyobbak azoknál a kerekeknél, amelyek az erlíki vízierőmű, a hryčovi új villamosmű s a Považská Bystrica-i erőmű számára készültek, illetve készülnek. A nitrai járási Vráble községben van Szlovákia egyik legnggyobb gabonabegyüjtö-magtára, melyet a jelszabadulás után építettünk. A magtár befogadóképessége 1200 vagon gabona. Ezekben a napokban igen forgalmas a magtár környéke. A vidék szövetkezetesei július 21-ig 80 vagon gabonát szállítottak a magtárba. Képünkön balról: Oskar Bodkát, a begyűjtési körzet vezetőjét, Jozef Sádovskýt, a vajkai EFSZ könyvelőjét, Komáromy Imrét, a dyčkai szövetkezet elnökét és Ján Suchal szövetkezetest láthatjuk, amint a magtárba szállított új gabonát szemlélik. (K. Cích — ČTK-felv.) • • A BIZTONSÁGI TANÁCS KÖVETELI: • • • •••••• • • A belga egységeket haladéktalanul vonják ki Kongóból NEW YORK (CTK) - CSÜTÖRTÖKÖN 20,20 ÖRAKOR KEZDŐDÖTT A BIZTONSÁGI TANÁCS ÜLÉSE, AMELYEN AZ ENSZ FŐTITKÁRÁNAK ARRA VONATKOZÓ JELENTÉSÉRŐL TARGYALTAK, HOGYAN TELJESÍTIK A BIZTONSÁGI TANÁCSNAK BELGIUM AGRESSZIÓJÁRA VONATKOZÖ HATÁROZATÁT. Az első szónok Sllm, Tunézia képviselője volt. Kijelentette, hogy Kongóban a helyzet komolyságát két ok: a belga haderők jelenléte és a fiatal köztársaság felosztásának veszedelme idézte eló. Tunézia képviselője minden országot arra szólított fel, ne foganatosítson olyan lépéseket, amelyek veszélyeztethetnék az új állam területi sérthetetlenségét és politikai függetlenségét. Corea Ceyloni küldött megállapította, hogy a feszültség fő oka a belga haderők jelenléte Kongóban, és követelte azonnali eltávolításukat. Lewandowski lengyel küldött támogatta a Szovjetunió határozati javaslatát, amely kitűzi a belga haderők eltávolításának pontos határidejét. Argentína képviselője támogatta Tunézia és Ceylon határozati javaslatát. Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői helyeselték Belgium fegyveres intervencióját Kongó Köztársaságban. A nyugati hatalmak képviselői alaptalan vádakkal illették a Szovjetunió békepolitikáját. V. V. Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese meghiúsította a nyugati hatalmaknak a Szovjetunió álláspontja elferdítésére tett kísérleteit és igazolta a belga kormány agresszív eljárását a fiatal köztársasággal szemben. Felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét arra, hogy Kongóban a legutóbbi hetekben nem javult a helyzet és amennyiben nem foganatosítanak kellő intézkedéseket, az országban még tragikusabb események játszódhatnak le. (Folytatás a 3. old.) 772 újítási javaslat (ČTK) — A Strakonice! Cseh Motorkerékpár Üzemben ez év első felében 772 újítási javaslatot nyújtottak be, melyek közül 237-et el is fogadtak. Az újítási javaslatok csak ez év első felében csaknem 850 000 korana megtakarítását tették lehetővé. A javaslatok közül a legtöbb a technika és a technológia tökéletesítésére, az anyagmegtakarításra, a munkaigényesség csökkentésére stb. irányult. A strakonicei dolgozók elhatározták, hogy ez év végéig csaknem 1600 000 koronát takarítanak meg újítási javaslataikkal. \'SSSSSSSSS//S/SSSSS/-SSSSSS/S/SSSSSS//SS/S/SS/SSSS4 \ ÜZEMEINK életéből \ ^ A prágai Május II. Üzemben gyárt^ ják a világhírű Jawa motorkerékpáro§ kat. Az üzem több millió korona be- ! fektetéssel egy új, korszerű szerelőcsarnokot épít, melyben teljesen automatizálják a gyártási folyamatot. Ez irányba terelődik az újítók figyelme is. Ez év első felében 118 újítási javaslatot adtak be. bratlslavai Elektrotechnikai Üzem t A jövő napos tájai felé H amisítatlan júliusi nap. A levegő szinte nem is lebben. Amerre a szem ellát, o végtelen rónaságon mindenütt serénykedő embereket látsz. Néhol a kalászszedök szőkesége fogadja a tekintetet, másutt gépek mozognak a gabonamezőkön, vagy a már újra termelésre fogott föld rejti méhében puhaágyként a magot. A parasztember évezredes harcát új szépségekkel gazdagítják a munka javát végző gépek. A Zlatná na Ostrove-i határban a kombájnok zenéjébe a cséplőgép üteme vegyül. Zeng a gép, pereg a mag, zuhog a zsákokba. - Jó termésünk van - állapítja meg Horváth Géza, a szövetkezet agronómusa. - Most csépeljük az árpát. Mondhatom, jól fizet, A hektáronkénti állag 40 mázsa. Barak István gépetető ujjai közt morzsolja a szemeket, s a jó termés felett érzett örömmel állapítja meg: Jó fajsúlya van. Hetr venötön is felül lehet. Az ebédidő tereferéjében aztán nemcsak szóval fricskázzák egymást, de a termést érintő gondok is utat találnak a beszélgetésben. — A terv szerint augusztus 10-re kellene végeznünk az aratással. De ha az idő is úgy akarja, 5 — 6 nappal lerövidítjük. E gondolat Vaskó Ferenc szövetkezeti tag és Székely Károly gépvezetö szavai nyomán tűnik fel. — A határban két kombájn és négy kévekötőgép reggeltől estig nyújtott műszakban vágja a termést — toldja meg Vendégh Elek. Közben az is szóba kerül, hogy 40 hektár másodnövény vetésével végeztek s jól jön az iskolások és a CSISZtagok segítsége is. N em állnak roszszül a felvásárlás teljesítésében sem. Árpából 15 vagonra volt szerződésük, s szerdára nemcsak teljesítik, de két vagonnal túl is akarják teljesíteni. Közben Székely gépvezető beindítja a stabilmotort, a cséplőmunkások megindulnak „állásaikba", s búcsúzóul Barak etető még odakiáltja: Csonka Vilmát és Arankát, az oldozgatókat ki ne hagyják az újságból, mert nagyon sokat segítenek. Lelkesen dolgoznak. A gép mellett már ott áll Illés István, Koczkás Dezső, majd Nagy Pál fogata. Erős, izmos emberek villázzák, módjával adogatják a kévét, az 1200-as gép új esatába lendül, hogy az előző nap 246 mázsás teljesítményétől el ne maradjanak. Csóka Zsigmond és Narancsik Sándor igyekezete pedig azt biztosítja, hogy a gép mellett az öt fogatból mindig legyen kévékkel megrakott kocsi, mert bűn volna, ha egy pillanatig is üresen futna a gép. C surog a gabona, szinte muzsikálja, hogy az emberi munka és ész diadalmaskodik, épít s naponta szebbé formálja a környező világot. zsolt i ilyen kombájnt helyeznek üzembe * * * méter bányafolyosót is kihajt. S bányamunka gépesítésére több ^ 0 strakonicel Motorkerékpár-Üzem § , Az ostrava-karvlnai bányamedence i ^ dolgozói munkasikerekkel akarják ^ szénnel fejtettek többet. A bányászok § elhatározták, hogy az év végéig még fc 200 000 tonna szenet fejtenek terven S felül. * * * \ ^ A fil'akovoi Kovosmalt az idei brnói ^ vásáron új, Roparex típusú kályhát § fc ». * * bratislavai Stavomontáž dolgozói ^ r ..v.,.,.,*..., „cc^iu, A nyen szerelhető raktárt építettek. S A raktár építésének költsége 20 szái zalékkal alacsonyabb a hasonló fala- S i gozói o ebben az évben még ^ raktárt építenek. tíz ilyen Š