Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)
1960-07-15 / 195. szám, péntek
A Szlovák Nemzeti Tanács alakuló ülése Szlovákia további felvirágoztatásáért a szocialista Csehszlovákiában! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. július 15. péntek 30 fillér XI. évfolyam, 195. szám Antonín Novotný elvtárs beszédet mondott az ülésen ® Rudolf Strechaj elvtársat választották az SZNT elnökévé • Az SZNT megválasztotta új e nökségét és a megbízottakat VilŐQ proletárjai, eqvestilleteJčI Rudolf Strechaj elvtársnak, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének nyilatkozata Drága köztársasági elnök elvtárs, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselő elvtársai, tisztelt vendégek! A Szlovák Nemzeti Tanács első gyűlésén ül össze a győztes választások után, e jubileumi évben, amelyben dolgozó népünk értékelte tizenöt esztendős országépítő erőfeszítéseinek eredményeit, társadalmunk politikai, gazdasági és kulturális fejlődésének elért fokát. A Nemzetgyűlés, a Szlovák Nemzeti Tanács és a nemzeti bizottságok győztes választásai, az állam új területi és közigazgatási beosztására való áttérés és szocialista alkotmányunk jóváhagyása igen fontos szakaszt zár le a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeteinek történetében, hisz népünk Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével becsülettel teljesítette a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti időszak feladatait és megkezdi a fejlett szocialista társadalom építését. Népünk évtizedes harcának, becsületességének, kitartásának, munkás kedvének és tehetségének diadala ez, szocialista forradalmunk diadala, amply egyben erősíti a nemzetközi forradalmi munkásmozgalmat is. Nyilván mindnyájan egyetértenek velem abban, hogy a Sžlovák Nemzeti Tanácsnak, az államhatalom és közigazgatás egységes szlovákiai szervének ezen az első gyűlésén a legszívélyesebben köszöntsük dolgozó népünket, amely az idei június 12-i győztes választásokban kifejezésre juttatta nagy bizalmát azzal, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőire a választók 99,79 százaléka adta le szavazatát; egyben biztosítjuk dolgozó népünket, hogy az irántunk megnyilvánult megtisztelő nagy bizalmában sohasem fog csalatkozni, hogy mindig híven fogjuk szolgálni érdekeit, teljesítjük akaratát, amely azokban a nagyszerű és gyönyörű célkitűzésekben jut kifejezésre, amelyek felé Csehszlovákia Kommunista Pártja vezet bennünket. Hazánk dolgozói a Nemzetgyűlés, a Szlovák Nemzeti Tanács és a nemzeti bizottságok lényegében egyhangú választásaival egyben új, szocialista alkotmányunk mellett is szavaztak, amelyet széleskörű országos vita után az újonnan megválasztott Nemzetgyűlés a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alaptörvényeként hagyott jóvá; alkotmányunk teljesen tükrözi azt a. helyzetet, amelyet szabad életünk, politikai, gazdasági és kulturális fejlődésünk tizenöt esztendeje alatt értünk el és egyben felvázolja társadalmunk fejlesztésének és építésének további politikai programját. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság új, szocialista alkotmányának elfogadása nagy jelentőségű esemény, mégpedig nemcsak államunk belső életének szempontjából. Jelentősége messze túlnő államunk határain, hisz ez az esemény nemzetközi méretben is a béke és a szocializmus erőinek további győztesen végigharcolt csatáját jelenti. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság új alkotmánya olyan államnak az alkotmánya, amelyben teljesen és végleg győzedelmeskedtek a szocialista termelési viszonyok és ahol a nép — Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével — erőt és anyagi eszközöket gyűjt, hogy fokozatosan áttérjen a kommunizmusra. Nagy dolog ez nemzeteink története további útjának szempontjából, de ugyanakkor nagy dolog nemzetközi tekintetben is. A szocializmus építésének befejezése folyamán hazánkban elért sikerek a marxi-lenini tanítás igazságának, tudományosságának és nagy életerejének további szemléltető példái és a forradalmi elmélet újabb gyakorlati beigazolását jelentik. Népünk sikereinek alapja elsősorban az, hogy társadalmunk élcsapata, Csehszlovákia Kommunista Pártja államunk fejlődését félreérthetetlenül a forradalomról, a proletárdiktatúráról és az átmeneti időszakról szóló kommunista tanítás szempontjaiból irányította és vezette, mindig tanult a Szovjetunió dicső Kommunista Pártjának nagy és felbecsülhetetlen tapasztalataiból és alkotó szellemben használta fel e tapasztalatokat. Ezért engedjék meg, tisztelt elvtársak, hogy éppen e helyen hangsúlyozzam, a Szlovák Nemzeti Tanács, Valamennyi szerve és minden képvisélője mindig, egész munkájával életbe lépteti szocialista alkotmányunk valamennyi cikkelyét, melyekben elsősorban kifejezésre jut az, ami már régen népünk élete és gyakorlata, akaratának kifejezője lett, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja (Folytatás a 3. oldalon) (Tudósítónktól) — A Szlovák Nemzeti Tanács üléstermében tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között megkezdődött az újonnan megválasztott Szlovák Nemzeti Tanács első, alakuló ülése. A terem homlokzatán „Nemzeteink testvéri egységében, a CSKP vezetésével előre hazánk szocialista építésének befejezéséért, a kommunizmus győzelméért!" — jelszót olvassuk. Pontosan tíz órakor a képviselők lelkes tapssal és pártunk éltetésével üdvözölték Antonín N ov o t n ý elvtársat, köztársaságunk elnökét, a CSKP KB első titkárát, Rudolf Barák elvtársat, a CSKP KB politikai irodájának tagját, miniszterelnökhelyettest s belügyminisztert és Jirí Hendrych elvtársat, a CSKP KB politikai irodájának tagját, a CSKP KB titkárát. Az elnöki emelvényen továbbá helyet foglaltak: Karol B a c í 1 e k, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB első titkára, Pavol Dávid, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB titkára, Rudolf Strechaj, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, miniszterelnökhelyettes, Alexander Dubček, a CSKP KB titkára, valamint az SZLKP KB irodájának tagjai és póttagjai. Az ülésen továbbá jelen voltak: Ladislav Novák, a köztársasági elnök irodájának vezetőj«, a Szlovák Nemzeti Front képviselői, a szlovákiai kerületek dolgozóinak küldöttségei, köz- és kulturális életUnk tényezői. Az ülésen részt vett Ivan A I e kszandrovics S u 1 g i n, a Szovjetunió bratislavai főkonzula és a bratislavai konzuli testület tagjai. A csehszlovák állami himnusz elhangzása után az ülést Ľudovít B en a d a elvtárs nyitotta meg. Ismertette az ülés programját, majd hangsúlyozta, hogy a június 12-i választásokon dolgozó népünk manifesztációsan megválasztotta képviselőit a Nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a nemzeti bizottságokba. Ezzel kifejezték szilárd elhatározásukat, hogy a csehek és a szlovákok testvéri egységben, törhetetlen barátságban a Szovjetunióval és a szocialista tábor többi országaival haladnak előre a szocializmus és a kommunizmus építésének útján. Az újonnan megválasztott képviselők Ludovit Benada elvtárs kezébe letették az alkotmányban előírt fogadalmat. A szónoki emelvényre ezután Karol B a c í 1 e k képviselő lépett, aki előterjesztette az SZLKP KB és a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága elnökségének javaslatát a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének, alelnökeinek és az elnökség tagjainak a megválasztására. A javaslatot a képviselők viharos tapssal fogadták. A Szlovák Nemzeti Tanács elnökévé Rudolf Strechaj elvtársat, a CSKP KB politikai irodájának póttagját, alelnökeivé Pavol M a j 1 i n g, Vasil B i r a k és Ľudovít Benada elvtársakat választották meg. Az elnökség további tagjai: Michal C h u d í k, Jozef G a j d o š í k, Alexander P a u 1 o v 1 č, dr. Ladislav G e š o, Sámuel T a k á č, Vojtech T ör ö k, Andrej S i r a c k ý akadémikus, Michal Ž á k o v i č, Vojtech D a u b(Folytatás a 7. oldalon) ANTONÍN N0V0TNY ELVTÁRS BESZÉDE és jóváhagyta a harmadik ötéves terv javaslatát, amely kitűzi az ipar, a mezőgazdaság, a kultúra fejlesztésének, a nép életszínvonala emelésének konkrét feladatait az 1961-1965-ös években. Ez az időszak a szocializmus építése befejezésének, a fejlett szocialista társadalom felvirágoztatásának, a kommunizmusba való fokozatos átmenethez szükséges erők gyűjtésének az időszaka lesz. A köztársaság űj, szocialista alkotmányának tervezetét, amelyet a kommunista párt országos konferenciája javasolt, a Nemzetgyűlés első ülésén egyhangúan elfogadta és jóváhagyta. Ezzel az egész köztársaságunk számára nagy fontosságú tettel a Nemzetgyűlés meghatározta jövendő ténykedését is, mint legfőbb szocialista képviseleti törvényhozó testületünk, amely a nép akaratából szocialista államunkban a legfőbb állampolitikai és állami hatalmat képviseli. Ez egyben elsőrendű politikai kötelezettséget jelent valamennyi képviselő elvtárs számára, hogy a szocialista alkotmány szellemében a nép, a társadalom és az ország fejlődésének javára munkálkodjanak. A mai napon első ülését tartja a Szlovák Nemzeti i Tanács is, amely ugyancsak szocialista képviseleti törvényhozó testület. A Nemzetgyűléssel és a kerületi nemzeti bizottságokkal szoros kapcsolatban kell dolgoznia s hatáskörének és felelősségének keretében biztosítania kell a fejlett szocialista társadalom építéséből következő állami, nemzetiségi és területi jellegű feladatok megoldását. Megállapíthatjuk tehát, hogy immár minden szakaszon végrehajtottuk az egész állami gépezetünk mélyreható és jelentős átépítésével kapcsolatos, szükséges törvényhozó, szervezési és káderpolitikai intézkedéseket. Ez az átépítés, amelyhez tavaly ősszel fogtunk hozzá, a szocialista demokrácia további lényeges elmélyítését jelentette azzal, hogy fokozzuk a dolgozók részvételét az állam igazgatásában és a gazdaság irányításában. Ugyanakkor a harmadik ötéves terv elfogadásával kitűztük a népgazdaság és a kultúra fejlesztésének feladatait. Ezzel megteremtettük minden feltételét annak, hogy a jövendő évek világos távlatával fogjunk hozzá társadalmunk fejlesztésének munkájához, hogy sikeresen teljesítsük (Folytatás a 2. oldalon) A Szlovák Nemzeti Tanács alakuló ülésének elnöksége. A Szlovák Nemzeti Tanács képviselő elvtársai, tisztelt vendégek! Engedjék meg, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának nevében, valamint a magam részéről is szívélyesen köszöntsem Önöket, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőit, alakuló gyűlésük alkalmából. Tiszta szívből sok eredményt és sikert kívánunk önöknek, drága elvtársak, a nép javáért, szocialista országunk felvirágoztatásáért végzett munkájukban. Az elmúlt napokban zajlott le Csehszlovákia Kommunista Pártjának országos konferenciája, amelynek vitája és határozatai megvetik szocialista társadalmunk jövendő fejlődésének alapjait. Azokból a mélyreható társadalmi változásokból kiindulva, amelyeken hazánk az elmúlt 15 esztendő során keresztülment, valamint annak a ténynek az alapján, hogy nálunk immár győzött a szocializmus, az országos pártkonferencia megvitatta és a Nemzetgyűlésnek elfogadásra javasolta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság új alkotmányának tervezetét. A konferencia továbbá megvitatta