Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-15 / 195. szám, péntek

ANTONÍN NOVOTNÝ ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1 .oldalról) Csehszlovákia Kommunista Pártja XI. kongresszusának és országos konfe­renciájának határozatait. Engedjék meg. elvtársak, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői és tisztelt jelenlevők, hogy a szlovák nép nem­zeti szerve előtt érintsek néhány előttünk álló fontos kérdést és fel­adatot. A köztársaság további gyors gazda­sági és kulturális fejlődésével kap­csolatban fő figyelmünket két súly­ponti feladatra összpontosítjuk: egy­részt az új technika bevezetésére a termelés minden ágazatában, más­részt annak az egyenetlenségnek a megszüntetésére, amelyet a mezőgaz­dasági termelés eddigi lemaradása okozott az ipar, valamint a nép életszínvonalának emelését szolgáló célkitűzéseink szükségletei mögött. A harmadik ötéves tervnek ezek az alapvető feladatai a szlovákiai kerü­letek gazdasági fejlesztésében * is megnyilvánulnak. Ennek folytán a következő évek során elsősorban az­zal számolunk, hogy határozottan to­vább folytatjuk Szlovákia iparosítását és lényegesen növeljük valamennyi szlovákiai kerület mezőgazdasági ter­melését. Szlovákia iparosításának politikája, amelyet kommunista pártunk orszá­gunkban a szocializmus építése fő irányvonalának oszthatatlan részeként és egyik fő feladataként valósított meg, a szlovákiai kerületekben mély­reható társadalmi, gazdasági, kul­turális és most szervezeti változások­ra is vezetett. Szlovákiában erős ipar fejlődött, számát és politikai öntu­datát tekintve erős munkásosztály nőtt fel, s ez fontos előfeltétele an­nak, hogy a harmadik ötéves tervben a szlovákiai kerületek iparának fej­lesztésében nagy és igényes felada­tokat tűzhetünk magunk elé. öröm­mel köszöntjük, hogy a szlovákiai kerületek gyárainak és falvainak dol­gozói az egész ország dolgozóihoz hasonlóan nagy kezdeményezésről tesznek tanúságot és kifejezésre jut­tatják elszántságukat, hogy a követ­kező években teljesítik és túltelje­sítik az előirányzott termelési fel­adatokat. Ez nagy ígéret a harmadik ötéves tervben, amelynek során to­vábbi iparosítással lényegében ki akarjuk egyenlíteni a burzsoázia ural­mának örökségeként visszamaradt, a cseh és a szlovákiai kerületek között még meglévő gazdasági és kulturális különbségeket. 3- Ebből következik, hogy a szlovákiai kerületek gazdasági fejlődése mind az iparban, minď a mezőgazdaságban továbbra is gyorsabb ütemben halad majd előre, mint a csehországi ke­rületekben. Az egész Csehszlovák Szocialista Köztársaságban a harma­dik ötéves terv az ipari termelés 56,4 százalékos, a mezőgazdasági ter­melés 22,8 százalékos gyarapodásával számol, Szlovákiában azonban az ipa­ri termelés 84 százalékkal, a mező­gazdasági termelés 27,6 százalékkal nő. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy azok a szlovákiai ipari üzemek, amelyek építésére és üzembehelyezésére a következő öt évben számítunk, egyes iparágakban döntő mértékben biztosítják az or­szágos termelés növekedését és nagy súlyuk lesz az egész Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság népgazdaságának jövendő fejlődésében. Kohászatunk fejlődésében például rendkívül fontos szerepet játszik az az új kohóipari bázis, amely a kosicei Keletszlovákiai Kohómű építésével jön létre. Ennek a kohómünek az építése nem csupán a kelet-szlovákiai kerületnek, nem csupán Szlovákiának az ügye, hanem az egész köztársaság valamennyi kerületének, egész ipa­runknak és hazánk dolgozó népének az ügye. Az egész állam gazdasági fejlődésében hasonlóképpen messze­menő jelentőségű lesz a szlovákiai vegyi ipar fejlesztése, amelynek ter­melése több mint 164 százalékkal kell hogy emelkedjék. Szlovákia iparosításában a legfon­tosabb továbbra is a gépippr gyors fejlődése. Termelése 1965-ig több mint kétszeresére nő és a gépipar lesz Szlovákia legerősebb iparága. A harmadik ötéves terv nemcsak a meglévő üzemek kiépítésével és kor­szerűsítésével számol, hanem új gyá­rak építésével is. Itt szeretném felhívni a figyelmü­ket egy fontos problémára. Orszá­gunkban a világ legfejlettebb műsza­ki színvonalának megfelelőn építjük az új gyárakat, amivel biztosítani akarjuk, hogy minél gyorsabban nőj­jön a társadalmi munka termelé­kenysége és minél nagyobb mérték­ben megkönnyítsük és csökkentsük az emberek munkáját. Megtörténik azonban, hogy sok gyárban nem sajá­títják el és nem használják ki telje­sen a korszerű technikát. Nevezete­sen a szlovákiai kerületekben épí­tett új gépi berendpzéssel felszerelt új gyáraknak a cseh kerületek üze­meivel elvtársi együttműködésben, a IJJ SZÖ 3 SS 1960. július 11, miaiaístériumok és a szakszervezetek hathatós támogatásával az eddiginél sokkal inkább és erőteljesebben kell gondoskodniok a munkások szakkép­zettségének gyarapításáról, hogy jobban elsajátítsák az új technikát és technológiát, az új munkaszerve­zést. Ezzel egyidejűleg az eddiginél sokkal inkább szükséges, hogy a fia­tal szlovák munkásosztály soraiból új műszaki értelmiséget, technikusokat és mestereket neveljünk. Illetékes intézményeinknek, az egész köztár­saság főiskoláinak teljes felelősség­tudattal és merészen kell hozzáfog­niok e feladat megoldásához. Nem­csak műszaki szakoktatásról van szó, hanem arról is, hogy a szlovákiai gyárak fiatal technikusai az eddigi­nél nagyobb lehetőségeket kapjanak arra, hogy gyakorlati tapasztalatok­ra tegyenek szert a cseh országré­szek gyáraiban, ahol a technika, a technológia és a munkaszervezés magasabb színvonalú. Ezzel biztosítjuk, hogy mind job­ban és mind nagyobb mértékben használjuk ki a felépített termelési berendezések fejlett műszaki színvo­nalát. Ez az útja annak, hogy a tár­sadalmi munka termelékenysége és a termelés a gyáraknak juttatott technikának megfelelőn növekedjék. A szlovákiai kerületekben sok új üzemet építünk. Érthető tehát, hogy e problémákra éppen itt mutatok rá. Ez a követelmény azonban egész köztársaságunkra, egész iparunkra vonatkozik. Amikor azt mondjuk, hogy a szo­cializmusnak a kapitalizmus fölött aratandó győzelmében döntő szerepet játszik a munka termelékenysége, meg kell látnunk, hogy a társadal­mi munka termelékenységének gyors meggyőződik a mezőgazdaság szövet­' kezetesítésének helyességéről és ók is belépnek a szövetkezetekbe. Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága a XI. kong­resszus határozatai alapján egész sor intézkedést dolgozott ki és lép­tet életbe a mezőgazdaság irányítá­sával kapcsolatban, hogy erősítsük a nemzeti bizottságok befolyását gaz­daságunk e fontos szakaszán, gyor­san fokozzuk a mezőgazdaság gépe­sítését, hatékonyan növeljük a föld termőképességét s főleg elegendő mennyiségű vizet biztosítsunk. Egyszóval széles arcvonalon ro­hamra indulunk, hogy fordulatot ér­jünk el a mezőgazdasági termelés­ben. Valamennyi dolgozónk, minde­nekelőtt azonban a közvetlenül a mezőgazdasági termelésben foglal­koztatott dolgozók kezdeményezésé­nek hatalmas fellendülésében látjuk azt az erőt, amely a legrövidebb idő alatt hozzásegít e fontos feladat megoldásához. Kommunista pártunk ezért örömmel fogadta és teljes mértékben támogatja a kezdemé­nyezésnek olyan fontos megnyilvá­nulásait, mint például a pferovi já­rás szövetkezeteseinek felhívását, vagy mint most azt a sikeresen ki­bontakozó mozgalmat, amelynek célja az ötéves terv teljesítése négy esz­tendő alatt. A topolčanyi járás szövetkezetei tagjainak, helyi nemzeti bizottsá­gainak, állami gazdásági és gépállo­mási dolgozóinak kötelezettségválla­lása bizonyítja, hogy ez a mozgalom sikeresen fejlődik és elmélyül. Hisz a szlovákiai kerületekben nagy lehe­tőségek vannak arra, hogy gyor­san fokozzuk a mezőgazdasági ter­Kedves találkozás. gyarapodását csakis úgy érhetjük el, ha széleskörűen fejlesztjük népünk szellemi erőit, politikai és szakmai képzettségét, messzemenően alkal­mazzuk a termelésben az új techni­kát és a munkát egyenesen tudo­mányos módon szervezzük meg. Ezek az alapvető tényezők teszik lehetővé, hogy a munkatermelékeny­ség terén a tőkés államokkal folyó versengésben vezető helyre kerül­jünk. Szocialista társadalmunk fej­lesztésére törekedve ezért elsőren­dű figyelmet kell fordítanunk a munkatermelékenység növelésének ezekre az alapvető tényezőire. Akárcsak egész Csehszlovákiában, Szlovákiában is elsőrendű politikai és gazdasági feladat a mezőgazda­sági termelés gyors növelése. Arról van szó, hogy a mezőgazdaság fej­lődési iramát tekintve. 1970-ig utói­érje az ipart s hogy mezőgazdasá­gunk az eddiginél sokkal nagyobb mértékben vegyen részt a nemzeti jövedelem létrehozásában és a dol­gozók életszínvonalának az emelésé­ben. A szocialista társadalom fejleszté­sével kapcsolatos e súlyponti fel­adatnak a megoldásához megvan minden előfeltételünk. Mezőgazdasá­gunkban a kis- és középparasztok önkéntes összefogása alapján döntő fölényre tett szert a gazdálkodás szocialista módja. Hiszem, hogy a többi paraszt is rövid időn belül (Tarkoš - ČTK - felvétele) melés belterjességét. Vegyük pél­dául Nitra vidékét s egész Dél- és Kelet-Szlovákiát, ahol lényegesen növelhetjük a hektárhozamokat, ha elég víz áll rendelkezésre. Ugyan­akkor az alkalmas éghajlati viszo­nyok alapján éppen Szlovákiában ta­lálunk olyan nagy mezőgazdasági területeket, ahol évente két termést lehet és kell is elérnünk. Azokkal a kötelezettségvállalások­kal kapcsolatban, hogy az ötéves ter­vet négy esztendő alatt teljesítsek, számos szlovákiai egységes földmű­vesszövetkezet és járás is feladatul tűzi maga elé, hogy a mezőgazdasági termelés belterjességében elérje a cseh országrészek színvonalát. Ezt a politikailag igen fontos kezdeménye­zést üdvözölni és támogatni kell, hisz ez az útja annak, hogy a szlo­vákiai kerületek a mezőgazdasági termelés belterjességét tekintve rö­vid idő alatt ne csak utolérjék, ha­nem felül is múlják a cseh kerüle­teket. A mezőgazdaság előirányzott fej­lesztése kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy emeljük a szlovákiai dolgozók életszínvonalát. Egyben messzemenőn megteremtjük a szlo­vákiai dolgozók olymérvü kulturális és művelődési fejlődésének feltéte­leit, hogy e téren is minél előbb végleg megszüntessük a burzsoázia uralmának maradványait. A harma­dik ötéves tervben és a további esztendőkben előttünk álló bonyolult és nagy feladatok, különösképpen Szlovákia gazdaságának gyors fejlő­dése egyre nagyobb igényeket tá­maszt a nép műveltségével, a tudo­mány és a technika legújabb felfe­dezéseinek elsajátításával szemben. Jelenleg határozott intézkedéseket teszünk a mezőgazdasági szakokta­tás fejlesztésére, hogy szövetkezeti nagyüzemi termelésünknek új agro­nómusokat, zootechnikusokat és gép­kezelőket neveljünk. A mezőgazda­sági szakoktatás fejlődése fontos előfeltétele annak, hogy felvainkban elég olyan káderrel rendelkezzünk, akik kellő körültekitéssel, szakmai és politikai ismeretekkel merészen oldják meg a mezőgazdasági nagy­üzemi termelés igényes feladatait. E téren előre kell néznünk és meg kell értenünk, hogy a szocializmus építésének befejezését biztosító fel­adatok teljesítésével egyidejűleg dolgozóinknak, elsősorban fiatalsá­gunknak fel kell készülnie a kom­munista társadalom életére és mun­kájára is. A kultúrának és a műve­lődésnek éppen ezen a szakaszán igen fontos szerep és küldetés jut Szlovákia nemzeti bizottságainak és nemzeti szervének, a Szlovák Nem­zeti Tanácsnak erre a munkasza­kaszra kell összpontosítania tevé­kenysége jelentős részét. Csakis így juthatunk további lépéssel előre, és biztosíthatjuk kulturális forradal­munk egyik legfontosabb súlyponti feladatának megoldását. Elvtársak, a népi demokratikus rend 15 esz­tendeje alatt alapjában megválto­zott egész Csehszlovákia, különös­képpen pedig Szlovákia arculata és népének élete. Csehszlovákia Kom­munista Pártja, következetesen ra­gaszkodva a marxizmus-leninizmus tanításához, sikeresen megoldotta köztársaságunkban a nemzetiségi kérdést. A cseheket és a szlováko­kat ma a teljes egyenjogúság test­véri kapcsolatai fűzik egybe és két nernzetünk népe biztos egységben fog hozzá a szocialista társadalom fejlesztésével kapcsolatos feladatok megoldásához. Népünk megbontha­tatlan egysége azért jött létre, mert Csehszlovákia Kommunista Pártja elérte, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása és Szlovákia iparosításá­nak megvalósítása Csehszlovákia egész népének minden állami és gaz­dasági szervnek az ügye legyen. Ennek köszönhetjük, hogy Szlová­kiában immár öntudatos munkásosz­tály nőtt fel, amely a cseh ország­részek munkásosztáiyával együtt jníj sokkal nagyobb felelősséget és igé­nyesebb feladatokat vállalhat a köz­társaság gazdasági és kulturális fej­lesztésében, hogy biztosítsa az egy­séges Csehszlovák Szocialista Köz­társaság dolgozóinak szabad és bol­dog életét. A Csehszlovákia Kommunista Párt­ja XI. kongresszusén hozott határo­zatok teljesítése, a népgazdaság és a kultúra harmadik ötéves fejlesz­tési terve feladatainak megvalósí­tása Csehszlovákia valamennyi dol­gozója előtt felvázolja hazánk sok­oldalú felvirágzásának távlatait. Testvéri barátságunk a szovjet néppel, a szocializmus hatalmas tá­borához való tartozásunk és a szo­cializmus építésében elért eredmé­nyeink, amelyeket új alkotmányunk­ban rögzítettünk — mindez biztos, alapot jelent számunkra és rendit­hetetlenné teszi a jövőbe vetett hi­tünket. A köztársaság szocialista alkotmá­nyának elfogadása, amely méltón tetőzte be a szovjet hadsereg által történt felszabadításunk 15. évfor­dulójának ünnepségeit, egyben mél­tón megünnepelte két nemzetünk ama élenjáró haladó erőinek munká­ját és harcait, amelyek Csehszlová­kia népének nemzeti és szociális jo­gaiért küzdöttek. Az alkotmány a munkásosztály nagyszerű forradal­mi tevékenységének, ezer és ezer forradalmi dolgozónk kezdeményezé­sének áz eredménye, akik évtizede­ken át küzdöttek dolgozóink jobb jövőjéért, a szocializmus győzelmé­ért. Az alkotmány marxista-leninis­ta pártunk forradalmi útjának, az opportunizmus és a szektásság el­len, pártunk életében és munkájá­ban a lenini elvek érvényesítéséért folytatott sikeres harcainak az ered­ménye. Ezzel kapcsolatban megemlékezünk Klement Gottwald elvtárs munkájá­ról és életművéről, aki 1929-től kezdve állt Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának az élén és követke­zetesen harcolt azért, hogy pártunk munkájában a forradalmi bolsevik módszerek és stílus érvényesüljenek. Nem feledkezünk meg Hybeš, Šme­ral, Haken, Steiner, Šverma, Zápo­tocký, Čulen, Kubač és számos más elvtárs munkájáról, akik egész éle­tüket a marxizmus-leninizmus esz­méinek győzelméért, a ma általunk élt örömös valóságért folytatott harcoknak szentelték. Az új alkotmány törvénybe iktat­ja mindazokat a forradalmi változá­sokat, amelyeken keresztülmentünk, valamint a magunk elé tűzött célo­kat is, amelyeket el- akarunk érni. Az új alkotmány, valamint a harma­dik ötéves terv kidolgozásának és elfogadásának visszhangja a köztár­saság valamennyi polgára részéről népünk nagyfokú szocialista öntuda­tát bizonyítja. Arról tanúskodik, hogy a nép erkölcsi és politikai egy­sége szilárd és egyre erősödik, dol­gozóink szorosan tömörülnek Cseh­szlovákia Komunista Pártja körül és ez egyben szocialista társadalmunk sikeres fejlődésének a záloga. E kedvező belpolitikai feltételek mellett jelentősen fokozzák erőnket azok az egyre újabb sikerek, ame­lyeket a Szovjetunió és az egész szocialista tábor ér el a szocializmus ügyéért, a világ valamennyi nemze­tének békés együttélésre törekvő lenini politika győzelméért folytatott harcában. Mi valamennyien és egész külpoli­tikánk a békés együttélés, vala­mennyi nemzet baráti együttműkö­dése politikájának talaján állunk. Amikor a különböző társadalmi rendszerű nemzetek békés együtt­éléséért harcolunk, egyben nem fe­ledjük, hogy a világon vannak im­perialista erők, amelyek szemében a békés együttélés vörös posztó. Ezért éberen őrködünk, biztosítjuk országunk védelmét és nem kímé­lünk semmilyen erőt, hogy megvéd­jük népünk békéjét. Ezért teljes mértékben helyesel­jük a Szovjetunió határozott intéz­kedéseit, amelyekkel országa sért­hetetlenségét biztosítja az amerikai imperialista erők provokációs cse­lekedeteivel szemben. A Szovjetunió e határozott intézkedései arra vezet­tek, hogy a Szovjetunió felségterü­lete fölött, a Kola-félsziget közelé­ben második amerikai kémrepülőgá­pet lőttek le. Az amerikai imperia­listáknak ez az újabb támadó csele­kedete azt mutatja, hogy keveset okultak az utóbbi eseményekből és abból, hogy a Szovjetunió területe fölött már lelőtték egyik kémie­pülőgépüket. Látnivaló, hogy az ame­rikai imperialisták nem akarják tu­domásul venni a világ új helyzetét és erőnek erejével folytatni akarjék a provokációk, a hidegháború politi­káját. Végeredményben ezt mutat­ják a Kuba ellen végrehajtott ellen­séges akcióik is. Magatartásuk Ku­ba népével szemben, amejjr a forra­dalom sziellemében végleg megsza­badulni igyekszik az imperialista igától, azoknak az agresszoroknak a jellegzetes magatartása, akik fenn­héjázásukban azt képzelik, hogy büntetlenül bármit megengedhetnek maguknak. Csehszlovákia népe elítéli az Ame­rikai Egyesült Államok kormányának e provokációs cselekedeteit, amelyek lényegében nem jelentenek mást, mint a nemzetközi feszültség kiéle­zését és céljuk a világ békéjének megbontása. Képviselő elvtársak, megvan minden feltételünk ahhoz, hogy sikeresen elérjük merész cél­jainkat, amelyeket Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kong­resszusa és országos konferenciája tűzött ki. Most minden a további közös munkánktól függ. attól, hogyan tudjuk kihasználni e feltételeket, hogyan tudjuk valóra váltani hatá­rozatainkat és terveinket. Bizton hiszem, hogy e munkánk sikerrel jár és hofly becsülettel tel­jesítjük a fejlett szocialista társa­dalom építésének feladatait s ezzel jelentős lépést teszünk a kommuniz­musba vivő átmenethez. Csehszlovákia Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága nevében és a magam részéről még egyszer azt kívánom Önöknek, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőinek, a nemzeti bizottságok valamennyi kép­viselőjének és Szlovákia minden dolgozójának, hogy szocialista ha­zánk további gazdasági és kulturális felvirágoztatására irányuló igyeke­zetük és munkájuk a legjobb ered­ményeket hozza. Egyben engedjék meg, hogy ez alkalommal forró elvtársi üdvözle­temet küldjem hűséges barátunknak, a testvér szovjet népnek, a Szovjet­unió Kommunista Pártjának és a szovjet kormánynak, s hogy kifejez­zem üdvözletünket a szocialista rendszer valamennyi testvéri orszá­gának és népüknek. Éljen munkásosztályunk és egész dolgozó népünk! Éljen pártunk, Csehszlovákia Kom­munista Pártja! Erősödjék tovább két nemzetünk, a csehek és a szlovákok testvéri szövetsége. Éljen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a dolgozók szocialista hazája!

Next

/
Oldalképek
Tartalom