Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)
1960-06-13 / 163. szám, hétfő
t Külföldön tartózkodó állampolgáraink is választottak A külföldi csehszlovák képviseleti hivatalokban éppúgy folytak le a választási előkészületek s maguk a választások is, mint itthon. A választási kampány keretében szocialista vállalásokat tettek, megvitatták az új alkotmány tervezetét és a harmadik ötéves tervet. A képviseleti hivatalok szavazó helyiségett ünnepélyesen feldíszítették. Szombaton az esti órákban már 90 százalékban ismertek voltak a választási eredmények. A választásokat a csehszlovák tengerjáró hajókon is megtartották. A Pekingban élő csehszlovákok az elsők között szavaztak szombaton a Nemzeti Front jelöltjeire. Pekingben több mint 130 honfitársunk választott. Többnyire a képviseleti hivatalok munkatársai, a kinai építkezéseken dolgozók, vagy főiskolások. Lengyelországban Varsóban, Poznanban, Kattowicen és Szczecinben járultak urnákhoz az itt élő csehszlovák állampolgárok. Egyöntetűen Nejedlý akadémikusra, a nemzetgyűlés jelöltjére szavaztak. Poznanban a 29. nemzetközi ipari Hruscsov elvtárs levele Powers atyjához Oliver Powers, a Szverdlovszk környékén május 1-én lelőtt amerikai kémrepülőgép pilótájának atyja levelet írt Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnökhöz. Hruscsov most válaszolt a Virginia államban élő Oliver Powers levelére. A szovjet kormányfő hangoztatja, hajlandó segítségére lenni az idősebb Powersnak, hogy találkozhassék fiával, ha a Szovjetunióba utazik. „Meg kell mondanom, hogy az ön fiát a szovjet törvények szerint bíróság elé állítják. A törvény az törvény, s én nem avatkozhatom bele olyasmibe, anii kizárólag a bíróság hatáskörébe tartozik" — írja Hruscsov. Hruscsov egyébként közölte, hogy Oliver Powers Hruscsovhoz írt levelének borítékjából hiányzott az a cédula, amelyet a pilóta édesanyja írt fiának. Az idősebb Powers ugyanis levelében megemlítette, hogy mellékelte ezt a pár sort. A BOLOGNA melletti Forrete fürdőben tartják július U és 31 között a haladó filmek nemzetközi fesztiválját, melyen a Szovjetunió, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország és több állam már bejelentette részvételét. (ČTK) A CSEH FILHARMÓNIA óriási sikerrel szerepelt a bécsi zenei fesztivál szombati hangversenyén. Filharmonikusaink Karel Ancerl vezényletével Prokofjev Romeo és Júlia cfmü szerzeményét adták elö. (ČTK) A ĽHUMANITÉ jelentette, hogy az algériai hadbíróság előtt ma megkezdődik a nemzeti felszabadító mozgalom aktív támogatásával vádolt algériai hazafiak ügyének' tárgyalása. A vádlottak között van Ahmed Akkas, az Algériai Kommunista Párt titkára is. (ClK) A HELSINKI hajógyárban kitűzték a szovjet zászlót a Szovjetunió számára készült Moszkva nevíí új sarkkutató jégtörőre. Az új hajót 26 ezer lóerejü motorok hajtják. (ČTK) GAITSKELL angol munkáspárti vezető az oxfordi egyetemen mondott beszédében újra azt a nézetét hangoztatta, hogy a NATO tagállamai sohasem mondhatnak le az atomfegyverről. (ČTK) A R UHU-VIDÉKI válság kezdete óta, tehát 1958-tól a folyó év áprilisáig 82 400 bányászt bocsátottak el. (ČTK) A FRANCIA belügyminisztérium betiltotta az algériai béke-kongresszust, melynek szombaton és vasárnap kellett volna üléseznie a párizsi Mutualité-teremben. (ČTK) A BERLINI Aufbauverlag könyvkiadó Egon Erwin Kisch születésének 75. évfordulója alkalmából megjelenteti összegyűjtött müveinek első kötetét. Kisch összegyűjtött müveit összesen 8 kötetben adják kí. (ČTK) TAVALY az előző évhez viszonyítva 13 %-kal több büntettet követtek el Nyugat-Németországban és NyugatBerlinben, ami több mint 1 millió 950 ezer bünügyi esetet jelent. Különösen az erkölcsi kihágások szaporodtak el. A rendőrségnek csak a bűntettesek 67.3 %-át sikerült kinyomoznia. (ČTK) A MAGYAR kormány 9 földműves szövetkezetet a kormány vándorzászlajával tüntetett ki és 25—100 ezer forintnyi pénzjutalomban részesített. A kitüntetett szövetkezetek között van a békéscsabai, a jászteleki és a Nádudvari Vöröscsillag Szövetkezet a Hortobágyi-puszta peremén. Mire megy a sok pénz Nagy a felháborodás a brüszszeli orvosok körében: a rák gyógyítására beszerzett néhány készüléket sem tudják használni, mivel nincs hol elhelyezniök a gépeket. Az évekkel ezelőtt tervbevett rákkutató intézet építését ugyanis állandóan elhalasztják. Felépítése 10 millió frankba kerülne, de az állam legfeljebb 10 millió frankkal hajlandó hozzájárulni. A hiányzó 30 millió éppen egy F-104 típusú amerikai lökhajtásos vadászgép árának a fele. A belga kormány pedig ilyen repülőgépekből legutóbb százat rendelt az Egyesült Államokban. vásár csehszlovák pavilonjának helyiségeiben választottak a vásár rendezői és kormányküldöttségünk tagjai Moszkvában szombaton reggel 8 órától kezdve érkeztek nagykövetségünk épületébe itt élő honfitársaink csoportjai. Az elsők között választott a „Csehszlovákia 1960" kiállítás 350 munkatársa. 10 óráig már 600 nyilvántartott választó adta le szavazatát. A déli órákban különösen élénk volt a szavazóhelyiség látogatottsága. 500 csehszlovák turista jött teljesíteni állampolgári kötelességét. A választó helyiség 15 óráig volt nyitva. Ezután a választási bizottság megolvasta a szavazatokat, s 17 óra 10 perckor fejezte be munkáját. 1708 nyilvántartott választó közül 1679, tehát 98.3 százalék vett részt a választáson. Mindnyájan Nejedlý akadémikusra szavaztak. A párizsi csehszlovák nagykövetség munkatársai is Nejedlý akadémikusra, a prágai első választási körzet jelöltjére szavaztak. Berlinben, valamint a drezdai csehszlovák főkonzulátuson százszálékos volt a választók részvétele. Manifesztációson Nejedlý akadémikusra adták le szavazatukat. Ugyancsak százszázalékban vettek részt a külföldön tartózkodó csehszlovákok a pekingi, karadzsi, zágrábi, chartumi, bombayi. athéni, TelAviv-i képviseleti hivatalokban, a bertini, wellingtoni katonai misszió épületében, a frankfurti kereskedelmi misszió épületében, továbbá a kínai vizeken úszó Mier hajónkon. A választók egyöntetűen Nejedlý akadémikusra, a Nemzeti Front jelöltjére szavaztak. Cyrus Eaton: az Egyesült Államok "helytelen politikát folytat New York (ČTK) — Cyrus Eaton, a neves amerikai üzletember és közéleti tényező az európai országokból hazatérve újságírók jelenlétében elítélte az USA kalandor külpolitikáját. Kijelentette, hogy az VSA ma a legkalandvágyóbb ország hírében áll. „Katonai és rakétatámaszpontokkal vettük körül Oroszországot és Kínát, flottánk a Csendes-óceánon cirkál. Nem tudom, mire való ez, miért kell évente 50 milliárd dollárt kidobnunk, ha nincs háború. Eaton megjegyezte: „A külügyminisztérium helytelen politikát folytat, lehetséges az együttélés Oroszországgal." A mexikói tengerészek megajándékozása YSSSS//SSSSS/frfSJ'SSf/fSSSSSSSSSSSS/SffSSSSffSSSSJ-'> Megnyílt o poznani nemzetközi ipari vásár Poznan (ČTK) — Vasárnap 56 ország zászlaja szökött árbocra a poznani 29. nemzetközi ipari vásár területén. Az ünnepélyes megnyitáson szovjet, csehszlovák, magyar és NDK-beli küldöttségek vettek részt. A 28 kollektív kiállítás között e négy állam van legjobban képviselve. A poznani 29. nemzetközi ipari vásár június 26-ig tart. A kereskedelmi körök képviselői a világ minden részéből találkozót adnak itt egymásnak és sok kUlföldi újságíró is megjelent a vásár megnyitásán. Ez a nagy érdeklődés is a poznani ipari vásár gazdasági jelentőségét bizonyítja. A poznani nemzetközi ipari vásár a szocialista táboron belül a lipcsei után a legnagyobb és egyben arra serkent minket, hogy jól felkészüljünk a brnói nemzetközi gépipari vásár előtt. Az ünnepélyes megnyitó beszédet Witold Trompczynski külkereskedelmi miniszter mondotm m l Castro tiltakozik a kubai légitér megsértése ellen Havanna (ČTK) — Fidé! Castro kubai miniszterelnök televízió-beszédében tiltafi genfi tárgyaláson a helyzet változatlan Moszkva (ČTK) - Az elmúlt héten a leszerelési kérdés megoldását illetően semmi változás nem történt a genfi tárgyaláson. Figyelmet kelt az a tény, hogy a nyugati küldöttek Nixon újra uszít New York (ČTK) — Nixon amerikai alelnök buzgón támogatja a hidegháborús hisztéria szításának politikáját. Ezt bizonyítja a newyorki Waldorf-Astoria szállóban mondott beszéde is. Kijelentette, hogy „az amerikai-orosz viszály" az elkövetkező 50 éven belül sem oldódhat meg. Leszögezte továbbá, hogy a viszály csak háborúval „oldható meg". Ám hirtelen rádöbbent, hogy kissé elvetette a súlykot s ezért sietett hozzátenni, hogy reméli, nem kerül sor háborúra. Nixon most is agyonmagasztalta a „szabad világ" demokráciáját, hangoztatva, hogy „a szabad világ demokráciájának elvei megérik azt, hogy küzdjenek, fizessenek és meghaljanak értük." a szovjet javaslatokról mondott véleményeikben a leszerelés ellenfeleinek régi állításait ismétlik, vagyis azt, hogy előbb ellenőrzés, s csak aztán leszerelés. Matvejev, az Izvesztyija tudósítója a tízhatalmi leszerelési bizottság munkájáról azt írja, hogy az amerikai és az angol küldöttség negatív álláspontra helyezkedett abban az elvi kérdésben, amelyet a szovjet kormány most előtérbe állít: a nukleáris fegyvereket célba juttató eszközök, az idegen területeken elhelyezett katonai támaszpontok felszámolásának és az idegen csapatok visszarendelésének kérdésében. A szovjet kormányküldöttség vezetője pénteki beszédében meggyőzően rámutatott, hogy a Szovjetunió hajlandó megtárgyalni azt a javaslatot, hogy már az első szakaszban tegyenek intézkedéseket az atom- és a hagyományos fegyverzet leszerelésére. Újra garázdálkodtak az amerikai légi kalózok Moszkva (ČTK) Jelentések érkeztek arról, hogy amerikai katonai repülőgépek és aknavadászok nyílt tengeren durván megsértették a szabad hajózás szabályait. A Szlavgorod szovjet hajó jelentése szerint június 8-án, moszkvai időszámítás szerint 15.35 órakor a Peloponézosz félsziget déli részének térségében a 128 374 számú kétmotoros amerikai katonai repülőgép két ízben bukórepüléssel siklott el a hajó árbócai fölött, majd Görögország felé vette az irányt. Az Indiai-óceánon két amerikai jelzésű aknavadász hajó utóiérte a Szuhona szovjet gőzöst és fényjeleket adott le. Jelezte, hogy ki akarja hallgatni a szovjet tengerészeket, azaz megfélemlítésükkel próbálkozott. Embertelenül bonnak a spanyol politikai foglyokkal Madrid (ČTK) - Nemrégen illegálisan terjesztették Madridban a szabadon bocsátott politikai foglyok levelét, melyben embertelen bánásmóddal vádolják a hivatalokat. A spanyolországi politikai foglyok az utóbbi időben többször tiltakoztak í a brutális bánásmód és a demokrácia elfojtása ellen. Áprilisban a carabanchelei börtön 120 foglya éhségsztrájkkal tiltakozott a szörnyű bánásmód ellen, mert a legelvetemültebb gonosztevőkként kezelték őket. Eichmann Csehszlovákiában elkövetett gaztettei (ČTK) — Azok a gaztettek, amelyeket a náci inkvizítor, Adolf Eichmann követett el, aki annak idején a berlini Birodalmi Közbiztonsági Főosztályon a zsidókérdéssel foglalko' zó osztály vezetője volt, jelentős mértékben összefüggnek a hitleristák ! csehszlovákiai garázdálkodásaival. Eichmann, az SS tagja, már két hőnappal Csehország megszállása után, 1939 júniusában ún. „kitelepítési i központot" létesített Prágában. ; E központban tevékenykedve és a I Gestapoval együttműködve terrorij zálta a zsidószármazású lakosokat, kirabolta és arra kényszerítette őket, i hogy „önként" hagyják el hazájukat. AZ ELSŐ DEPORTÁLÁSOK Eichmann röviddel Csehszlovákia megszállása után, 1939 őszén rendelte el az első deportálásokat. Akkor Ostravából 1219 fiatal férfit „transz| portáltak" a lengyelországi Nisko nad Sanonba, hogy ottan — ahogyan a náci pribékek mondották nekik — „lakótelepet" építsenek hozzátartozóik számára. Ezt a transzportot csak 130-an élték túl, a többiek a gyilkos hitleristák áldozatai lettek. Eichmann 1941 novemberében 1000 és 1942 januárjában 2000 zsidó férfi, nő és gyermek Minszkbe, Svigába való deportálását rendelte el, ahol gázkamrák várták őket. A deportáltakat — 133 személy kivételével meggyilkolták. Ugyanakkor Prágából több mint 5000 zsidót hurcoltak Lodzsba és Lubhába. TEREZIN - EICHMANN „FÜRDŐVÁROSA" Eichmann már 1941 októberében megmutatta határtalan cinizmusát és állatiasságát, amikor elrendelte a terezíni gettó létesítését, állítólag abból a célból, hogy a keleti területekre való továbbszállításuk előtt itt összpontosítsák a foglyokat. Nemcsak Cseh- és Morvaország területéről, hanem Németországból, Ausztriából, Dániából, Holandiából és Magyarországról is ide érkeztek a zsidók transzportjai. A nácik Terezínt „az aggok fürdőhelyeként, otthonaként" propagálták az említett országokban. Az Eichmann vezetésével működő kitelepítési központok ügynökei arra vetemedtek, hogy gazdag embereknek óriási összegekért „eladtak" ilyen „otthonokat" és megígérték nékik, hogy ott „életük végéig" gondtalanul élhetnek s „gyógyfürdői kezelésben" részesülhetnek. Terezin azonban valóban csak közbeeső állomás volt a koncentrációs táborokba vezető úton. A náci gonosztevők hét európai országból több mint 152 ezer személyt hurcoltak Terezínbe, ahol 34 ezer el is pusztult. Eichmann Terezínből három év alatt 63 transzporttal 87 ezer férfit, nőt és gyereket küldött a keleti haláltáborokba, ahonnét csak 3380 személy menekült meg. E tényeken természetesen semmit sem változtathattak Eichmann különféle csalásai és leplezési akciói, mint például propaganda-filmek vetítése, valótlan címek közlése stb. Ezek az akciók a világ közvéleményének és a Nemzetközi Vöröskereszt bizottságainak félrevezetésére irányultak. Eichmann e célt követve 1943 szeptemberében Birkenauban „családi tábort" létesített 5000 terezíni deportált számára. Egy bizottságnak - állítólag a Vöröskereszt egyik bizottságának - látogatása után elrendelte a tábor lakóinak „sonderbehandlung"-ját (egyéni kezelését) vagyis azt, hogy az 1944 március 7-ról 8-ára virradó éjszaka mindnyájukat meggyilkolják a birkenaui gázkamrákban. EICHMANN SZLOVÁKIÁBAN Eichmann 1942 április 10-én megegyezett az ún. szlovák állam ludák kormányának képviselőivel, hogy e kormány minden zsidószármazású egyén kitelepítéséért 500 márkát fizet az SS szervezetnek. Eichmann ez alkalomból arra kötelezte magát, hogy a zsidókat a számukra kijelölt helyeken telepítik le és közülük senki sem tér vissza Szlovákiába. Az 1942 áprilisa és augusztusa közötti időben végrehajtott deportálások keretében Szlovákiából mintegy 65 ezer személyt hurcoltak az oswieczimi, treblinkai, majdaneki koncentrációs táborokba. Eichmann helyettese, báró Dieter von Wiczliczeny, akit 2 millió dollárral megvesztegettek, egyidöre beszüntette a deportálásokat. 1944 májusában azonban ismét megindultak a transzportok Košicérôl, Dunajská Stredából, Komárnóból és Kárpát-Ukrajna területéről. Szlovákia területén 6 hét alatt 147 magyarországi szerelvény haladt keresztül, amelyekben több mint 400 ezer magyar és szlovák állampolgárt hurcoltak el, akiknek azután nyoma veszett az oswieczimi haláltáborban. GÁZKAMRÁK TEREZÍNBEN Eichmann 1945 áprilisában, amikor már Oswieczimben nem voltak meg az ártatlan embereket tömegesen pusztító berendezések, elhatározta, hogy közvetlenül a terezíni gettóban új gázkamrákat kell építeni E célra az egyik ún. Ravelin XVIII. ^iegnekozott az amerikai repülőgépek kubai berepülése ellen. Felmutatta az amerikai haditengerészet LF 128—390 jelzésű repülőgépének fényképét. A repülőgép a kubai Matanzas tartomány partvidékén egy szovjet hajót követett és filmezett. Az AP sajtóiroda ezzel kapcsolatban közli, hogy az amerikai tengerészetügyi minisztérium nem tartja kizártnak, hogy a kérdéses repülőgép -a Puerto Rico-i katonai támaszpontról szállt fel, de útjáról mit sem tudnak. Castro beszédében elutasította az amerikai külügyminisztérium két legutóbbi tiltakozó jegyzékét, melyekben támadta a kubai kormányt, s tiltakozott a külügyminisztérium lealázó követelése ellen, hogy „magyarázza meg, miért tüzelt egy kubai katonai hajó egy hónappal ezelőtt a Sea Poactier amerikai tengeralatjáróra, melyei kubai felségvizeken találkozott." Fldél Castro a kőolaj-monopóliumok és az amerikai külügyminisztérium közös Kuba-ellenes cselszövéseivel is foglalkozott. Előbb elfogadhatatlan kőolaj vásárlási feltételeket szabtak Kubának, majd megakadályozták, hogy a kubai kőrmány kisebb venezuelai társaságoktól vásároljon kőolajat. Amikor előnyös feltételekkel sikerült egyezményt kötni a Szovjetunióval, a monopóliumok tnegtagadták a szovjet kőolaj finomítását kubai vállalataikban. Castro figyelmeztette a monopóliumokat s hangoztatta, hogy a kubai kormány gazdasága kőolajgyártásának érdekében kész megtenni a legszükségesebb intézkedéseket. Hagerty titokban távozott Japánból Tokió (ČTK) - Hagerty, a Fehér Ház sajtótitkára, aki Japánban járt, hogy előkészítse az elnök látogatását, szombaton este titokban hagyta el Tokiót. Távozása — az Eisenhower látogatása ellen tiltakozó nagy tüntetések hatására — menekülésszerű volt. Az amerikai nagykövetség néhány perccel Hagerty repülőgépének elindulása előtt adta ki a hírt a sajtótitkár elutazásáról. Hagerty félt a tüntetők haragjától, melyet megérkezése napján személyesen tapasztalt és ezért inkább a tatikavai amerikai légitámaszpont repülőgépét vette igénybe. Hagerty kijelentette, hogy az elnök a lakosság tiltakozó tüntetései ellenére is ellátogat Japánba. vezésű kazamatát 4000 ember meggyilkolására alkalmas, óriási gázkamrává kellett volna átépíteni. Ekkor egy szokatlan szállítmány — 5000 kg ciklon B-gáz is érkezett Terezínbe. Kohn mérnök, terezíni fogoly, akit a nácik a gázkamrák építésénél foglalkoztattak, azonban elárulta Eichmann szándékait, aki a Nemzetközi Vöröskereszt közbenjárására, de főleg a háborús események következtében arra kényszerült, hogy lemondjon e terve megvalósításáról. Eichmann, a háborús gonosztevő, a „fajvédő" ideológia megrögzött hirdetője a hitleristák által megszállt valamennyi országban vállalta „a zsidókérdés végleges megoldását", ami lényegében nem volt más. a zsidók kirabolásánál és kiirtásánál. A nácik az ő kezdeményezésére építették ki a gázkamrákkal ellátott táborok egész hálózatát, amelyben a tömegpusztító központ szerepét az oswieczimi tábor töltötte be. Az Eichtnann vezetésével folytatott titkos gázháborúbán 6 millió embert gyilkoltak meg. Eichmannnak magától értetődően számos cinkostársa is volt, akik közül sokan ma is élnek, sőt jelentős funkciókat töltenek be a Német Szövetségi Köztársaságban. Ilyen például dr, Hans Globke. aki most az Adenauer-kormány tanácsadója és titkára. Ő dolgozta ki Eichmann számára a szörnyű gonosztett — a „végleges megoldás" ideológiai és törvényerejű alapjait. Csehszlovákia fasisztaellenes harcosai joggal követelik nemcsak Eichmannak - az emberiség történetében a legborzalmasabb gOnosztett szervezőjének — igazságos megbüntetését, hanem mindazok letartóztatását, akik segédkeztek neki a népirtás előkészítésében és végrehajtásában. ÜJ SZŐ 3 * 1960. június 13 1 4