Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)
1960-06-13 / 163. szám, hétfő
Győzelme ellenére a Jednota Košice kiesik Dukla Praha a harmadik helyen végzett • Meglepetés a ČH ötödik helye is • A Slovan a második helyet foglalta el A szombati utolsó lordulóval befejeződött az 1960-as Idény tavaszi labdarúgó-bajnoksága. Az első hely kérdése ezeken a találkozókon már nem forgott kockán. Fontosabb kérdést képezett a második-kieső végleges megállapítása és az esetleges helyezések eldöntése. Az első liga elhagyására három együttes jött számításba: az RH Brno, a Dynamo Praha és a Jednota Košice. Mindhárom csapat szombaton győzelemmel fejezte be szereplését s mivel a košicei csapat érte el előbbi két társával szemben a legkevesebb pontot, a Jednota kerül a második ligába. A legutolsó találkozó megmutatta, hogy ha a Jednota Košice az egész tavaszi idény alatt olyan gólratöröen, igyekvéssel harcolt volna a bajnoki pontokért, mint szombaton, akkor helyzete ma rózsásabb volna. A Dukla» Praha bratislavai mérkőzése a ČH-val nem hozta meg a prágaiaknak a várt eredményt. A 0:0-lás döntetlen folytán a tavalyelőtti bajnok kénytelen volt a harmadik hellyel megelégedni. Ezt lanyha játékának köszönheti. A ČH sem váltotta be ezen a mérkőzésen a hozzáfűzött reményeket. Visszaesett idényelei hibájába és támadásai folyamán nem szorgalmazta a széleken való áttörést. A szlovákiai csapatok közül a Slovan Bratislava ezen az utolsó mérkőzésen megmentette, ami még menthető és a Spartak Praha Sokolovo elleni 3:l-es győzelmével biztosította második helyét a bajnoki tabellán. Kedvezően végződött a tavaszi idény a Spartak Trnavára. Fiatal csapatával az előkelő negyedik helyet foglalta el, maga mögött hagyva sok nagynevű együttest, amelyeknek nagyobb esélyt jósoltak. Az első labdarúgó-liga újoncai a TTS Trenčín és a Kladno csapata. A TTS szombaton drámai küzdelmet vívott az Odeva Trenčínnel; 2:l-es győzelme biztosította továbbjutását a legmagasabb labdarúgó osztályba. A Dynamo Žilina szintén győzelemmel fejezte tavaszi szereplését, azonban egypontos hátránya van a TTS Trenčínnel szemben. A trenčíni együttes sikerét kitartó céltudatos munkával érte el. Űj környezetében az őszi fordulók során megmutathatja, mennyire állja meg a helyét az ország legjobbjai között. Erős ellenfelei bizonyára jó iskolát jelentenek számára és elvárható éppúgy, mint a Kladno együttesétől is, hogy hamarosan felfejlődik a csoport többi tagjai mellé. Erre már a múltban láthattunk példát a Spartak Hradec Králové esetében, amely ligaújonc létére elvitte a bajnoki babért. A csapatok ezután pihenőre térnek, hogy új erőt gyűjtve részt vehessenek a Középeurópai Kupa nyári részének lebonyolításán. A Központi Labdarúgó Osztály döntése alapján a következő együttesek vesznek részt ezen a tornán: Slovan Bratislava, Dukla Praha, Spartak Trnava, ČH Bratislava, Spartak Stalingrad és Baník Ostrava. Eme sorrend szerint a Slovan Bratislava a Partizán Belehraddal, a Dukla Praha az osztrák bajnokság második helyezettjével, a Spartak Trnava az AS Rómával a ČH Bratislava Magyarország negyedik csapatával, a Spartak Praha Stalingrad az osztrák liga ötödik együttesével, a Baník Ostrava pedig az OFK Belehraddal vívja első mérkőzését. A Szovjetunió együttese első lett Szófiában Csehszlovákia-Románia 74:39 (44:16) Szófiában az időjárás rosszabb lett, eső lepte meg a várost, s ezért a szabadban folyó női kosárlabda Európa-bajnokság küzdelmeit csak részben tudták lebonyolítani. Válogatottunk utolsó mérkőzésére a románok ellen a csarnokban lépett pályára. Együttesünk, habár Hubálková nélkül állott ki erre a küzdelemre, nagy fölénnyel nyerte találkozóját. Mrázek edző a második félidőben a fiatal játékosokat engedte szóhoz jutni. A legtöbb kosarat válogatottunk részéről Šulcová (13), Sourková (11), Nováková, Adamirová (9—9), illetve Niculescu 8, Marian és Romfeld 5—5 dobták. v Lánsky és Cerná sikere Varsóban A sem hagyományos Kusoczinski emlékverseny, amely minden alkalommal nagy nemzetközi találkozónak számított, az idén maradt el a várakozástól. Tizennégy ország olimpiai válogatottjának tagjai állottak rajthoz és az eredmények azt mutatják, hogy az atlétáknak már eddig is jó a felkészültségük s ezen a római olimpia kezdetéig még tetemesen javíthatnak. A hűvös, esős, szeles. időjáráson kívül hátrányos volt a pálya puhasága is. Ennek tudható be Balázs Jolán magasugró világcsúcstartó rekordjavító kísérletének kudarca is. A román versenyzőnő ugyanis a csúszós talajon nem hajthatta eredményesen végre 186 cm-es világcsúcsjavító kísérletét. Versenyzőink közül az első napon Lánsky a magasugrásban és Cermák a súlylökésben győzött. Skobla jelenleg gyengébb formában van és így a súlylökök erős mezőnyében csak a negyedik helyen végzett. Jiráseknek sem ment a legjobban, de nemzetközi tapasztalatai ezzel a versennyel is gyarapodtak. Az eredmények a következők: Férfiak: 400 méter Kowalski (lengyel) 47,3 mp, 1500 méter Orywal (lengyel) 3 p 46,5 mp., Jungwirth (csehszlovák) 3 p 49,6 mp-cel a kilencedik helyen ért célba. A súlylökésben nagy harc alakult ki a magyar Varjú és az olasz Maconi között. Végül is Varjúnak sikerült 18 méter 39 cm-es teljesítményével maga mögött hagynia az olasz bajnokot, aki 18 m 29 cm-t dobott. Magasugrásban Lánsky 205 cm-rel győzött a szovjet Brumel előtt, akinek teljesítménye ugyancsak 205 cm volt. A kalapácsvetést a szovjet Nikulin Atlétikai pályákról jelentik MOSZKVA: A szovjet atléták moszkvai versenyükön figyelmet keltő eredményeket értek el. A nők vetélkedésében Kuznyecova 55 méterrel nyerte a diszkoszvetést, Tohušiova 53 m 64 cm-t, Ponomareva 53 m 51 cm-t dobott. TerOvaneszjan országos távolugró bajnok sérülése után első ízben indult ezen a versenyen s 787 cm-rel nyerte a távolugrást. A második helyen Jerenin 767 cm-rel, a harmadik helyen Csen 750 Érdekes küzdelmek a vízilabda-ligában Az I. osztályú vízilabda-ligában drámai lefolyású mérkőzésnek lehetett szemtanúja az 500 košicei néző. A szemerkélő esőben kezdődő mérkőzésen a hazaiak a 6. percben már 3:0-ás vezetésre tettek szert. Ügy látszott, hogy a találkozó könnyű zsákmánya lesz a košicei együttesnek. Néhány perc múlva a játékvezető K. Čopot kizárta a játékidő végéig, s ekkor a játék kiegyensúlyozódott. Csupán 1 perccel a mérkőzés befejezése előtt sikerült a Jednotának biztosítania győzelmét. Végeredményben Jednota Košice— Spartak Motorlet 9:7 (3:2). A forduló egyébb eredményei: Lokomotíva Prešov—Slávia Plzeň 7:10 (4:5), Slovan Piešťany—Slávia Bratislava 6:4 (3:2). Hétfő, június 13. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA' PRAHA: Az út vége (szovjet) 10.30, 14, 16.15, 18.30, 20.45, METROPOL: Királylány a feleségem (francia) 16, 18.15, 20.30, POHRANIČNÍK: Válóok (NDK) 16. 18.15, 20.30, SLOVAN: Napkelte előtt (svéd) 16, 18.15, 20.30, TATRA: Háború és béke II. rész (amerikai) 16, 18.15, 20.30, MLADÝCH: Halál a nyeregben (cseh) 16, VÁRUDVAR: Háború és béke I.—II. rész (amerikai) 20, DUKLA: Az én hazám (francia) 18, 20.15, MIER: Andél a hegyekben (cseh) 18, 20, OBZOR: Daŕbuján és Pandrhola (oseh) 18, 20.15, MÁJ: Gábor diák (magyar) 18.15, 20.30, STALINGRAD: A sangháji lány (kínai) 18, 20.15, NÁDEJ: A mi tudósítónk (szovjet) 20, ZORA: Kegyetlenség (szovjet) 18, 20, POKROK: Kölyök (magyar) 18, 20.15, PARTIZÁN: Megmentettem az életem (francia) 18, 20. A BRATISI AVAI SZÍNHÁZAK MOSÓRA ÚJ SZÍNPAD: Vők iskolája (19). A KOŠICEI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Llleja (szovjet), TATRA: Útközben találkoztak (szovjet), PARTIZÁN: Lengenda a szerelemről (cseh), 0SMEV: Veszélyes vállalkozás (szovjet), DUKLA: Közöttünk a tenger (szovjet), KERTMOZI: Téves kapcsolás (román). A KOSICEI ÁLLAMI SZlNHÁZ MŰSORA: Ma: Az ügynök halála (19). Holnap: Jenúfa (19). A TELEVÍZIÓ MŰSORA: HÉTFŐ BRATISLAVA: 18.00: Gyermekműsor. 18.30: Sporthíradó. 19.00: TV-híradó: 19.30: Bartolomej Urbanec: Májusfák, TVdaljáték. 22.00: TV-híradó. IDŐJÁRÁS. Reggeli ködök. A déli és délutáni órákban záporeső, zivatar várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26—29. Szlovákia északabbra fekvő részein 22—24 fok között. Enyhe délkeleti szél. cm-rel végzett. A 100 métert Barkenyev 10,3 mp-re futotta. WASHINGTON: Haustonban az amerikai atléták olimpiai csoportja előkészítő mérkőzésen vett részt, amelyen Tidwell néger vágtázó 100 méteren 10,1 másodperces idővel beállította a világcsúcsot. Murchison ötödik, Morow pedig a háromszoros olimpiai győztes a hatodik helyen végzett. Tidwell a 200 méteres síkfutást is megnyerte. Ideje 20,8 másodpere volt, Morow a döntőbe se került. További eredmények: Magasugrás: Thomas 213 cm, gerely: Alley 83 méter 40 cm. Virgínia államban Fuller a 100 métert 10,3 mp-re futotta, a 400 méter gáton Soudhar 51,7 mp-t ért el. Truex az 5 ezer méteren 14 perc 29,2 mp alatt győzött. PRÁGA: Az első osztályú atlétikai liga során az RH Praha—Spartak Praha Sokolovo férfi és női mérkőzés került eldöntésre. Az RH 113,5:85,5 pontarányban győzött. Eredmények: 100 méter: Bílek (RH) 11,3 mp, 800 méter: Havrlent (RH) 1 p 23 mp, 1500 méter: Liška (Sokolovo) 3 p 58,9 mp, 4X100 méteres váltó: RH 43 mp, súlylökés: Plíhal (Sokolovo) 17 méter 0,6 cm. diszkosz: Cihák (RH) 53 m 84 cm, kalapácsvetés: Mužíček (Sokolovo) 59 m 21 cm, rúd: Tomášek (RH) 430 cm, hármasugrás: Kálecký (RH) 14 m 76 cm. A SAZKA és a ŠPORTKA eredménye 123 456 78 10 11 12 X2X11X12X222 13, 18, 23, 28, 45, 46. és Szamosvetov 64 m 17 cm-es holtversenyben nyerték. 100 méteren a lengyel Schmidt 10,6 mp-vel győzött mellszélességgel a szovjet Ozorin előtt. 110 méteres gáton a lengyel Muzik és Bugala 14,7 mp-es holtversenyt futott. Nők: Gerelyvetés: Schwalbe (NDK) 52 m 17 cm, második Zátopková (csehszlovák) 51,37 cm. 800 méter: Jordán (angol) 2 p 09,1 mp., magasugrás: Balázs (román) 183 cm, súlylökés Černá (csehszlovák) 14 m 71 cm. Kapuzárás a II. ligában is A II. osztályú labdarúgó-ligában is szombaton bonyolították' le az utolsó forduló küzdelmeit. A mérkőzésekről a következőket jelentik: Odeva Trenčín—TTS Trenčín 1:2 (0:2). Csak a mérkőzés első félideje hozott érdekes küzdelmet, a másodikban inkább osak' harc, nem pedig tetszetős játék folyt. A iTS mindkét gólját Bencz lőtte. Dukla Olomouc—Dynamo Žilina 1:2. A tabella utolsó helyén álló együttes keményen ellentállt a technikailag képzettebb Žilina! együttesnek. Martin—Prostéjov 1:1 (1:1), Spartak Pov. Bystrica—Gottwaldov 1:2 (0:1), Vítkovice—Piešťany 3:1 (1:1), Otrokovice— Lokomotíva Košice 4:2 (2:0). Az otrokovicei csapat az egész játék folyamán kezében tartotta a Kezdeményezést, nagy mezönyfölényt harcolt ki. Góllövők: Toman, Chmela, Biršel, Kolárik, illetve Serfőző és Ivan. Dukla Brezno—Lučenec-Opatová 0:0. A tabella végállása: 1. TTS 26 20 1 5 75:29 41 2. Dy. Žilina 26 19 2 5 68:27 40 3. Vítkovice 26 15 7 4 60:33 37 4. O. Trenčín 26 13 5 8 64:42 31 5. Lok. Košice 26 11 6 9 36:31 28 6. Du. Brezno 26 12 4 10 48:48 28 7. Pov. Bystrica 26 10 5 11 48:55 25 8. Martin 26 7 10 9 31:42 24 9. Otrokovice 26 8 5 13 44:50 21 10. Prostéjov 26 8 5 13 41:54 21 11. Gottwaldov 26 8 4 14 36:43 20 12. Piešťany 26 7 6 13 33:55 20 13. Lučenec-Opat. 26 4 8 14 28:69 16 14. Du. Olomouc 26 4 4 18 29:64 12 A körzeti labdarupó-balnoksógok eredményei E-csoport: Spartak Komárno—Lskra Partizánske 5:3 (1:0). Góllövők: Szenei 2, Javornik, G'izmazis és Berec, illetve Hrusecky 2, Kováčik, Baník Prievidza—Spartak Bánovce 6:1 (2:0), Pezinok— Handlová 2:2 (1:2), Galánta— Púchov 1:0 (1:0). Góllövő: Majerčík. Krásno—Slovan Bratislava B 2:1 (1:0), Sered— Topolčany 2:1 (0:1), ČH Bratislava B—Slovan Nové Zámky 2:1 (1:1). A tabella állása: 1. Slovan B 26 17 2 7 63:33 36 2. Topoľčany 26 14. 5 7 63:32 33 3. Pezinok 26 13 6 7 46:41 32 26 13 3 10 49:39 29 26 10 7 9 33:30 27 26 11 5 10 43:46 27 26 12 2 12 58:45 4. Prievidza 5. Partizánske 6. Galanta 7. Púchov 8. ČH B 9. Nové Zámky 10. Komárno 11. Bánovce 12. Krásno 13. Sereď 14. Handlová 26 26 10 6 10 47:41 26 26 9 7 10 48:34 25 26 10 5 11 34:43 25 26 9 6 11 34:44 24 26 8 4 14 37:61 20 26 7 4 15 34:66 18 26 6 4 16 32:65 16 F-csoport: Bardejov—Jednota Košice B 5:1 (1:0). A bardejovi csapat kiváló teljesítménnyel lepte meg a k'ošicei együttest. Góllövők: Stach 2, Varga, Revilllák, Stalniach, illetve Kundek. Vranov—Lokomotíva Sp. Nová Ves 2:1 (2:0), Fiľakovo— Zemplín Michalovce 4:4 (1:2), Kemény küzdelemben a fiľakovoiaknak csak döntetlent sikerült kiharcolniok. Góllövők.': Simon 2, Kozák, Zliechovsky, illetve Manó 3 és Habák. Piesok—Ružomberok 1:1 (0:1), Kys. Nové Mesto—Jednota Kežmarok 8:0 (3:0), ČH B. Bystrica—Moldava 7:1 (4:1). A tabella állása: 1. TreWšov 24 15 2 7 51:38 32 2. B. Bystrica 24 13 5 6 52:22 31 3. Ružomberok 24 12 5 7 60:30 29 4. Sp. Nová Ve.s 24 11 5 8 51:31 27 5. Bardejov 23 13 1 9 42:33 27 6. Fiľakovo 24 11 5 8 59:53 27 7. Kys. N. Mesto 24 8 5 11 51:49 21 8. J. Košice 24 8 5 11 29:34 21 9. Moldava 24 9 2 13 39:63 20 10. Sp. Piesok 24 9 2 13 30:61 20 11. Kežmarok 24 9 1 14 41:50 19 12. Vranov 24 8 2 14 26:44 18 13. Michalovce 23 7 4 12 26:49 18 Lengyelország legyőzte a jugoszláv válogatottat 52:45 (24:28) arányban. A nap legérdekesebb találkozója a Szovjetunió—Bulgária közötti döntő küzdelem volt. Igazi Európa-bajnoki döntőt vívott a két válogatott. A három órán át tartó küzdelmet az esőzés miatt két ízben meg kellett szakítani, 40 perces szünet után folytathatták csak a játékot. A bolgár csapat jól kezdett, s csakhamar 7:3-as vezetésre tett szert, a szovjetek azonban nem veszítették el a fejüket, tartották a bolgárok diktálta iramot, távoli lövésekkel próhálkoztak, de ez a törekvésük az erős szél miatt erdeménytelen maradt. A hazai csapat a második félidő 4. percéig tartotta 9 kosaras előnyét, majd fokozatosan a szovjetek jöttek fel. A legdrámaiabb lefolyású volt a mérkőzés utolsó szakasza, amikor a hivatalos idő letelte után 45:45-re állt a mérkőzés. Hosszabbítani kellett, s ezt a szovjetek jobban használták ki. Végeredményben 52:50-arányban szerezték meg az idei Európa-bajnoki címet. A TABELLA VÉGÁLLÁSA: 1. Szovjetunió 5 5 0 319:207 10 2. Bulgária 5 4 1 288:244 9 3. Csehszlovákia 5 3 2 319:246 8 4. Lengyelország 5 2 3 222:291 7 5. Jugoszlávia 5 1 4 231:297 6 6. Románia 5 0 5 221:315 5 A 7.—10. helyig terjedő helyezés végállása: 7. Olaszország 3 3 0 163:134 6 8. Hollandia 3 2 1 143:140 5 9. Magyarország 3 1 2 146:145 4 10. Belgium 3 0 3 122:155 3 Két új országos úszócsúcs Brnóban befejezték a Dukla Prahá— VAAZ Brno—Vorwärts Rostock férfi úszóinak hármastalálkozóját. Ez alkalommal két országos csúcs elérésére került sor. Krček a 200 méteres hátúszásban elért 2 p 29,6 mp-es ideje és a Dukla 4X100 méteres váltójának 4 p 30,9 mp-es teljesítménye új rekordként vonul be úszásunk történetébe. Eredmények: Dukla Praha—Vorwärts Rostock 71:53, VAAZ Brno—Vorwärts Rostock 59:65. 200 m hátúszás: 1. Krček (VAAZ) 2 p 29,6 mp, 2. Bettziche (NDK) 2 p 31,7 mp, 100 m gyors: 1. Pužanov 58,8 mp, 200 m mell: Svozil (VAAZ) 2 p 43,9 mp, 1500 m: Kočar (Dukla) 20 p 26,9 mp, 4X100 méteres vegyes váltó (Dukla Praha) Pazdírek, Danihel, Špalek, Pužanov. ( p 30,9 mp, 100 m pillangó: Pazdírek 1 p 04,1 mp. SPORTHÍRADÓ • LIPCSE: Anglia, Hollandia és az NDK úszói találkoztak a lipcsei sportuszodában. A holland 4 X 100-as női gyorsváltó Van der Vald, Labor, Posthhumus és Gastelaars összetételben 4 p 18,2 mp-el új európai csúcsot állított fel. Az NDK váltója a második helyen végzett 4 p 21,9 mp-el. Ez a teljesítmény is jobb az eddigi Európa-csúcsnál. • KAVNASZ: Dynamo Praha—Zsalgirisz Kaunasz 3:6 (3:2). A prágai női kézilabda-együttes szovjetunióbeli portyája során Kaunaszban játszott. Az első félidőben fölényt harcoltak ki s 3:l-es vezetésre tettek szert, de szünet után a hazai együttes uralta a pályát. Hogyan hódították meg a „világ tetejét 1 a kínai alpinisták ff A felderítő csapat egyszer 7 vagy 8 órát fájdalmas munka után egy széles repedéshez jutott a jégfalon —i 6800 méter magasságban a tengerszint felett. Ezt „jégkémény" néven szokták emlegetni. A hegymászók elhatározták, hogy a nyíláson keresz1. A hegymászó csoport elindul a ves dobozok, eldobott, foltos hegy- tül feljutnak a nyeregre. Hsu Csing, hogy elérje a 6400 méter mászó cipők, angol kereskedelmi Liu Ta-ji és Pengh Shu-li vállalkoHárom kínai alpinista, Vang Fuchu, Chi Jin-hua és a tibeti Konbu május 25-én elérte a Himalája Csomolungma (Mont Everest) nevű 8882 méter magas csúcsát. Ez volt az első kísérlet az emberiség történetében, amikor sikerült a Himalája északi lejtőjén feljutni földünk legmagasabb pontjára. Az expedíció hosszabb tibeti akklimatizálódás után március 25- magasságot, majd visszatér s a bá- márkával. Huszonhetedikén délután zott úttörőnek. A komplikált „hátbázisról, én indult el, hogy pontosan két hó- zison kipiheni magát; nappal később elérje a nyugati alpinisták részéről északi oldalról mind2. útnak indul a második felderítő csapat, amely 7600 méter magasságig eddig megközelíthetetlennek tartott jut fel és innen visszajön a főtábor„világ tetejét". A győzelem nemcsak ba erőt gyűjteni; alpinista kuriózum: a vállalkozásnak óriási tudományos jelentősége is van. A 44 tagú expedícióban részt vetpedig megtalálták a Himalája áldó- és térd"-technikát használták: Házatát, egy csonttá fagyott — feltéte- tukkal nekitámaszkodtak az egyik lezhetően angol — hegymászó holt- hegyfalnak, térdükkel és kezükkel a testét. másiknak és így centiméterről centiAmikor másnap hajnalhasadtakor méterre tornászták felfelé magukat. 3. a harmadik célkitűzés a 8300 mé- elindultak, egy meredek sziklalejtő Az első kísérlet után kimerülve estek ter magasság elérése. A három út alatt csodálatos, csillogó hó- és jég- vissza a „jégkémény" fenekére. A kialatt megépítik a szükséges táborián- mezőre bukkantak. Egy idő után elő- sérlet csak negyedszeri próbálkozástek a Kínai Tudományos Akadémia colatot különböző magasságokban és rejutásukat kristálycseppkő alakú ra sikerült. Amikorra valamennyien hatalmas jégoszlopok zárták el. Csak feljutottak a nyeregre, már sötét úgy tudtak előrejutni, hogy valóságos volt. Hogy biztonságos utat teremtsetagjai, több egyetem tudósai, minisz- az utak alkalmával az alpinisták meg tériumok szakemberei, akik adatokat szerzik a szükséges akklimatizáló gyűjtöttek a térség földrajzi, földta- dást; ni, helyrajzi, meteorológiai és más tudományos vonatkozásairól. A hódítás terve Az expedíció néha dermesztő hidegben, hóviharral küzdve, hó és jég4. amikor mindez megtörtént, hegymászók útnak indulnak a negyelépcsősort vágtak az útjukat álló nek az utánuk jövő fő csoportnak, a jégoszlopokban. lépcsőket vágtak a meredek jégfalba, Az újabb magasságok újabb nehéz- kötélhidakat építettek és könnyű dik műveletre, megépíteni az utolsó ségek és megpróbáltatások elé állí„ostrombázist" 8500 méter magasságban. A csúcs meghódítása a terv szemezőkön, állandó lavinaveszélynek ki- rin t történt. Március 25-én elindult téve, sokszor mély és meredek sza- az első CS Oport. Már ez az együttes kadékok szélén folytatta útját a i s tapasztalta, miért tartották a nyucsúcs felé, minden lépésért keményen gat i alpinisták megközelíthetetlennek megküzdve. a „világ tetejét". Főtáboruk 5120 méterrel volt a tentották őket. Hétezer méter körül a hőmérséklet körülbelül mínusz 60 fok. Itt van a Rongbuk gleccser, ettől keletre kellett utat törni a csúcshoz. Óriási lavinák, jégkémény fémlétrákat állítottak fel a függőleges jégfalak oldalán. A végső ostrom A táborsorozat megépítésének, az út biztosításának fárasztó és páratlanul kalandos munkája után a végső gerszínt felett. A terep néhány napos tanulmányozása után itt készült el Egy régi táborhely nyomai Első este, amikor 5400 méter maA hegynyereg meredek és vészé- ostromra május 17-én indult el az lyes lejtője vastag, szemcsés, még expedíció, hogy kilenc napos kemény jéggé nem kristályosodott hóval bo- küzdelem után meghódítsa a „világ rított. Időnként óriási lavinák indul- tetejét". nak innen. Hatalmas jég- és hótömeg Az expedícióban részt vevő tudóa négy pontból álló hódítási terv, gasságban a hegymászók tábort zúdul le a hegyoldalon, moraja sok- sok most összegezik tudományos kuamelyet március 24-én este az egész akartak ütni, egy régi táborhely nyo expedíció közgyűlésen hagyott jóvá. mait fedezték fel, amelyet sziklaraEz a következőket tartalmazta: kás övezett. Körülötte üres konzer- várják a hóoszlopokat. sok kilométerre elhallatszik. A dü- tatómunkájuk eredményeit, amelyeket höngő, süvöltő tornádók az égig ka- nagy érdeklődés előz meg szerte a világon. „OJ SZÔ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava, Gorkého u. 10. sz., Telefoni 347-16, 351-17, 232-61, — főszerkesztői 352-10, — főszerkesz'ő-helyettesi 262-77, titkárság: 326-39. — sportrovati 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava. Gorkého 8., telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta Kčs 8,_. Terjeszti' a Posta HIrlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomási Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava. K-10*01186