Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)
1960-06-12 / 162. szám, vasárnap
Kerékpározóink győzelme Bulgáriában Kerékpáros-pályaversenyzőink bulgáriai kőrútjuk alkalmából Pazardzsikban rajtoltak, s valamennyi számban győztek A vágtában Molnár 12,1 mp-cel ért elsőnek a célba Bureš és a bolgár Prodanov előtt, a 4 kilométeres üldöző-versenyben Volf, Duchoň, Chlistovsky, Slavoj összetételben 4 p 50 mp-es idővel győztek. A 80 körös pontozó-versenyben Duchoň győzött. Vasárnap Szófiában Bulgária—Csehszlovákia nemzetek közötti találkozóra kerül sor. Ezen a sérüléseiből felgyógyult Skvarenina is szerepel. • Brno: Az I. osztályú férfi atlétikai ligában a Spartak Brno ZJS a Slávia Košice csapatát látta vendégül. A találkozó a brnóiak 108:93 pontarányú győzelmével végződött. A vendégek különösen a futóízámokban tűntek ki. Hort jól szerepelt Moszkvában A moszkvai központi sakkor nemzetközi versenyén legfiatalabb mesterünk, a 16 éves Hort képviselte a csehszlovák sakkozást. A rendkívül erős 12-es mezőnyben 4 ponttal a 8.—10. helyen osztozott Uhlmann nagymesterrel és Szimagin nemzetközi mesterrel. A verseny erősségét mutatja, hogy az első két helyen Szmiszlov, volt világbajnok és Holmov végzett az idei szovjet bajnokság győztese: Korcsnoj előtt. Az első hat helyen szovjet versenyzők kötöttek ki. Szmiszlov a verseny után nyilatkozott Hort játékáról. „Játéka merész és átgondolt, — azt hiszem, rövidesen az erös nemzetközi versenyek élcsoportjában találkozunk vele..." — mondotta a volt világbajnok. Bemutatjuk a verseny egyik játszmáját: Angol megnyitás. Világos: Uhlmann (NDK) — Sötét: Holmov (Szovjetunió) 1. c4 e5 2. Hc3 d6 3. g3 Hc6 4. Fg2 g6 5. e4 Fg7 6. Hge2 Hge7 7. d3 0-0 8. 0-0 Fe6 9. a3 Vd7 10. Hd5 f5 11. Fd2 Bt7 12. Bbl Baf8 13. f3 h6 14. b4 g5 15. b5 Hd8 16. f4 (különben sötét játszik f4-et. A most megnyíló g-vonal sötét támadását segíti elő.) 16. ...gf4: 17. gf4: Hg6 18. Íe5: He5: 19. Hdf4 fe4: 20. Fe4: c6 21. bc6: bc6: 22. Khl Fh3 23. Bf2 d51 (előkészíti a következő vezéráldozatot!) 24. cd5: cd5: 25. Fd5: Vd5:! 26. Hd5: Bf2: 27. Ff4 Hf3! és világos feladta, a g2-őn fenyegető matt csak nagy anyagi veszteséggel hántható el. A madridi zóniverseny legnagyobb meglepetése Pachman nagymesterünk bizonytalan játéka. Az aránylag gyöngébb játékosok elleni döntetlenek okozták, hogy Pachman, aki az utóbbi éve* során csaknem minden zőnaversenyen győzött — ez alkalommal nem jutott tovább a zónaközi döntőbe. Legjobb teljesítményét Madridban az alábbi játszmébatt nyújtotta: Királyindiai védelem Világos: O'Kelly (Belgium) — Sötét: Pachman (Csehszlovákia) 1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 Fg7 4. e4 d6 5. f3 0-0 6. Fe3 e5 7. d5 c6 8. Vd2 cd5: 9. cd5: a6 10. Hge2 b5 11. 0-0-0? (jobb Fg5 és g4) 11. ...Fd7! 12. Hg3 b4 13. Hce2 a5 14. Kbl Ha6 15. Hcl He8 16. Fa6: Ba6: 17. Hd3 Hc7 18. He2 f5 19. h3 Hb5 20. g4 fg4: 21. fg4: Ve7 22. Bdfl Baa8 23. Hel Hd4! 24. Fg5 Ve8 25. Hcl (fenyegetett Fb5) 25. ... Fb5 26. Hcd3 Bc8 27. Bf2 Bf2: 28. Hf2: (28. Vf2:-re Bc2! 29. Hc2: Fd3: és Fe4: nyer.) 28. ... b3! 29. ab3: (a3? Bc2!) 29. ... Hb3: 30. Vdl Hd4! 31. Vd2 Fc4! 32. Va5: Ba8 33. Vb4 Vc8 (erélyesebb Ba4! 34. Vd6: Ff8! 35. Vd8 Bal!! stb.) 34. Kel h6! 35. Fe3 Bal + 36. Kd2 Hb3+ 37. Kc2 Hd4+ 38. Fd4: ed4: 39. Kd2 Vf8! 40. Vc4: Vf2:+ 41. Ve2 Vf4+ 42. Kd3 (vagy Kc2 Vcl+ 43. Kb3 d3!) 42. .. . Vq3-i43. Kc2 (Kd2-re Fe5 dönt.) 43. ... d3+! 44. Vd3: Ve5 45. Kd2 Vb2:+ 46. Ke3 (46. Vc2 Fc3+! tisztet nyer.) 46. ... Ba3 és a világos feladta. 134. sz. sakkfejtörő A. Kiír (Prága) „Armeebíatt, 1913" Világos indul és 2 lépésre mattot ad. (2 poňt.) Ellenőrző jelzés: Világos: Kaő. Bd7 és hl, Fgl, Hbi és f4, gy: e2 (7 báb). Setét: Kel, Vh7, gy: b4, b5 (4 báb). A megfejtés beküldésének határideje: június 21. Megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten konvveKCt sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. A 132. sz. fejtörő helyes meqf*.;iése: 1. Ff7ü. Az e heti nyertesek: Benoa Gyula, Brzotín 157, Oláh János. Hrhov, Kamenská Margita, Šafárikovo, Mierová Delmár Gábor SPORTOLÓINK manifesztációsan adják le szavazatukat a Nemzeti Front jelöltjeire Ma hazánk minden lakosa szavazó urnához járul, hogy megválassza új képviselőit. A vasárnapi választások — hazánk felszabadulásának 15. évében — ünnepi hangulatban zajlanak le. Sportolóink is egységesen szavaznak a Nemzeti Front jelöltjeire, akiknek megválasztásával kezességet kapnak arra, hogy kitűzött terveiket megvalósítják. Sportolóink, akik manifesztációsan fognak szavazni, tudják, hogy csak a szocializmus biztosítja számukra további sikeres szereplésük feltételeit. Ladislav Novák, a prágai Dukla tagja, a csehszlovák válogatott labdarúgó-csapat kapitánya, aki a váloqatott mezben május utolsó vasárnapján már 50 mérkőzésen vett részt, a következőt mondotta: „Meg vagyok róla győződve, hogy a nemzeti bizottságokba javasolt jelöltek megtesznek minden tőlük telhetőt a lakosság jóléte érdekében. Sportemberként arról is meg vagyok győződve, hazánkban egyre több sportpálya s egyre több sportberendezés teszi majd lehetővé, hogy a fiatalok erös, egészséges emberekké fejlődhessenek. Azzal a tudattal járulok a választási urna elé, hogy olyan jelöltekre adom le szavazatomat, akik hozzájárulnak majd hazánk valamennyi dolgozója életszínvonalának szüntelen emeléséhez." Jozef Bomba, a brnói Rudá Hvézda és a csehszlovák válogatott labdarúgó-csapat tagja a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójával beszélgetve a következőt'mondotta: „A többi brnói sportolóval együtt a Lidice-utcában adom le t.szavazatomat. Tudatában vagyok a választások fontosságának, és szavazatommal hozzá akarok járulni pártunk programjának megvalósításához. Jól tudom, aki a Nemzeti Front jelöltjeire szavaz, az kifejezésre juttatja, hogy a békeharcosok soraiba tartozik. Mi sportolók idehaza s a külföldön is a békéért szállunk síkra. Ezt magatartásunkkal és korrekt játékunkkal mindig kifejezésre akarjuk juttatni". Jirí Skobla, súlylökő bajnokunk és többszörös atlétaválogatottunk: — Sok minden megváltozott minálunk az elmúlt 15 év alatt. Életünk minden szakaszán előrehaladunk. Mi sportolók sokat utazunk és higgyjék el, nagy öröm számunkra, ha bárhol a világon dicsérni halljuk a csehszlovák gyártmányokat. Mi sportolók jó szereplésünkkel szintén igyekszünk hozzájárulni hazánk jó hírnevének öregbítéséhez. Ezért mindnyájan örömmel megyünk szavazni, hogy köztársaságunkban még boldogabb legyen az élet, s külföldön még nagyobb elismeréssel beszéljenek rólunk. • Košice: A Slávia Košice atlétái Brnóban az ottani Spartakkal I. osztályú ligatalálkozót bonyolítanak le. Karel Kolský, a Spartak Praha Sokolovo edzője: — Kladnói bányász gyermeke vagyok. Állandóan a szemem előtt van a múlt nehéz élete. Nem érzem magam öregnek, de mégis a mai gyerekek életét az enyémmel nem lehet összehasonlítani. Ma, a sportot nemcsak azért űzik, hogy csúcsteljesítményeket érjenek el, hanem, hogy a dolgozók felüdüljenek és új erőt nyerjenek a további munkához. Ezért én is a Nemzeti Frontra szavazok, hogy szavazatommal biztosítsam a szebb életet, és hogy testnevelésünk még jobban fejlődjék. Csehszlovákia—Jugoszlávia 74 47 (35:28) Az idei női kosárlabda Európa-bajnokságon Szófiában válogatottunk Jugoszlávia feletti győzelmével biztosította harmadik helyét. Erre a találkozóra együttesünk Hubálková legjobb kosárdobőnk nélkül állott ki. Ugyanis Hubáikovának kiújult hátgerinccsigolya-sérülése. Ennek ellenére a csehszlovák csapat nagyon tetszetős és eredményes teljesítményt nyújtott. A legtöbb kosarat (16) Adamírová dobta, utána Jošková és Sulcová 15—15 kosárral következnek. A jugoszlávok legtermékenyebb pontszerzője Kalusevicsova (12) volt. További eredmények: Szovjetunió—Lengyelország 71:26 (36:10). Bulgária—Románia 72:51 (35:21). A tabella állása: 1. Szovjetunió 2. Bulgária 3. Csehszlovákia 4. Jugoszlávia 5. Lengyelország 6. Románia 4 0 267:157 8 4 0 238:192 8 2 2 245:207 6 1 3 186:245 5 1 3 170:246 5 0 4 182:241 4 A 7—10-ig helyig folyó küzdelemben Hollandia csapata 53:44 (28:27) arányban győzött Belgium felett. Rajtolt a vízilabda-liga Az I. osztályú vízilabda-liga első fordulója a bratislavai Slávia, országos bajnokcsapat vereségét hozta. A-csapata Piešťanyban az ottani Slovannal mérkőzött és kemény küzdelem után 6:4 (4:4)es vereséget szenvedett. A győztesek góljait Bačík (4), Reisenbüchler' és Polák 1—1, illetve Juriga 2 és Bočan 2 dobták. A košicei Jednota a plzeni Slávia csapatát látta vendégül és nagyon jó játék után 18:3 (8:0)-ás győzelmet aratott. A hazai együttes tagjai gyors és pontos kapuralövéseikkel lepték meg ellenfelüket. Góllövők: Lackner 7, Čop I., Čop II., Šraga 3—3, Stofan 2, illetve Kuchár, Novák és Jonáš 1—1. Lokomotíva Prešov—Spartak Praha Motorlet 2:9 (1:4). A tapasztaltabb, nagyobb átütő erővel küzdő vendégek megérdemelt győzelmet arattak. A győztesek góljait Masný 3, Barták, Kirbi 2—2, Bartušek, Kuchár 1—1, illetve Tomiš és Tehel érték el. Spartak ZJŠ Brno—Slávia Bratislava B 5:3 (1:2). Brnóban 200 néző jelenlétében a második félidőben ötletesebben játszó hazai együttes győzött. A Spartak 4 gólját Cejnek lőtte, egyet Kutéj lőtt, a vendégeknél Gebauer, Stérbák és A. Schmuck voltak eredményesek. SPORTHÍR ADO A kerületi spartakiádokon hadseregünk tagjai jó felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Különösen a szertorna gyakorlatuk sikerült kifogástalanul. Felvételünk, a nyitrai bemutatón készült, ahol szertorna-gyakorlatukkal szintén nagy sikert arattak katonáink. (Foto Klimeš) • Stockholm: A nemzetközi atlétikai versenyen a szovjet Lipsznisz 17 m 98 cm-t dobott, 800 méteren a svéd Wägli 1 p 48,8 mp-cel bizonyult a legjobbnak, honfitársa Waern előtt. A 110 m-es gát 14,4 mp-cel a szovjet Csisztyakov zsákmánya lett, 100 méteren 10,7 mp-es idővel szintén szovjet győzelem született Prohorovszkij személyében. Magasugrásban Savlakadze szovjet (209 cm-rel hagyta maga mögött a svéd Pettersont, aki ugyan ilyen magasságot ért el de több javítással. A kalapácsvetésben Rugyenko (szovjet) 64 m 43 cm-al győzött a svéd Asplund (62 m 28 cm) és a norvég Strandli (60 m 83 cm) előtt. • Prága: Megérkezett az Angol Atlétikai Szövetség nevezése a Rošicky-emlékversenyre. Ezek szerint a szigetországot az 5000 méteren Merrimann. a 3000 méteren Chapmann ak'adályversenyzö. a 800 méteren Smit képviselik. A női versenyzők közül Smart vágtázó és Smith nevét jelentették be, aki a 400 és 800 méteren indul. O Prága: Dynamo Praha B—Spartak Čelakovice 1:0 (0:0). A II. osztályú labdarúgó-ligában Goldsmid büntetőrúgásából elért góllal a Dynamo B csapata győzött. A sportfogadás hírei A Sazka 23. fogadóhetében következő nyereményeket osztanak ki: I. díj 169 nyertes á 630.— korona, II. díj: 938 nyertes á 120.— korona, III. díj: 2227 nyertes á 65.— korona, IV. dlj: 5639 nyertes ä 30.— korona. A Športka nyereményei a következők: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 57 nyertes ä 23 400 korona, III. díj: 2936 nyertes ä 585.— korona, IV. díj: 66 224 nyertes á 50.— korona. • Bratislava: Slovan Bratislava—Spartak Plzeň 11:18 (4:8). A bratislavai csapat, amely kénytelen elhagynľ az I. kézilabda-iigát, ezen a találkozón harcias, azonban sikertelen teljesítményt nyújtott. • Prága: Flamengo, brazil labdarúgóegyüttes 30 000 néző előtt Bécsben találkozott az osztrák válogatottal. Az osztrákok HammerI két és Hof 1 góljával 3:1 (2:1) arányban győztek. A vendégek részéről Henrique volt eredményes. ® Prága: Spartak Praha Motorlet— Dynamo Kutná Hora 4:1 (3:1). A II. osztályú labdarúgő-ligamérkőzés, amelyben a hazai csapat különösen az első félidőben technikásabb játékával múlta felül önfeláldozóan játszó ellenfelét. • Párizs: NSZK—Franciaország 4:2 (3:1). A két vízilabda-válogatott mérkőzése. • London: Az Anglia—Belgium teniszcsapata között folyó Davis Kupa selejtező első napján az angolok 2:0 arányban vezetnek. • Miláno: A Giro d'Italia hagyományos nemzetközi profi kerékpárversenyt a francia Anquetil nyerte az olasz Nencini előtt. • Prága: A Fram (Island)—Dinamó Moszkva közötti labdarúgó-mérkőzés a szovjet együttes 9:0-ás győzelmével végződött. Juventus Torino—Partizán Beograd 1:1, Internazionale Milan—CCA Bukarest 3:1. Labdarúgó-eredmények. 0 Moszkva: Vasárnap, június 12-én Moszkvában nemzetek közötti ökölvívótalálkozóra kerül sor a Szovjetunió és Anglia válogatottjai között. Legutóbb 1958-ban Londonban a szovjetek 18:2 arányban győztek. A hazai együttes így áll fel: Szivko. Sztyepanov, Sztyepaskin, Barannyikov, Frolov, Gorskov, Lagutyin, Feofanov, Pieskov és Grisin. i A „Magvetés" spartakiádgyakorlat Igen tetszetős. Prágában a II. Országos Spartakiád során egyszerre 18 000 nő fogja bemutatni ezt a gyakorlatot. Felvételünkön a magvetés gyakorlat egyik részét látni. (Foto Januš — ČIK) Az utolsó forduló eredményei Jed. Košice-Sp. Hr. Králové 1:0 Sp. Sokolovo-Sl. Bratislava 1:3 ČH Bratislava-Dukla Praha 0:0 Slovan Nitra —Sp. Trnava 2:3 Dyn. Praha —Baník Ostrava 3:1 RH Brno-Sp. Stalingrád 2:0 Dukla Pardub.-Tat. Prešov 2:2 A BAJNOKSÁG VÉGÁLLÁSA 1. Sp. Hradec Kr. 26 13 8 S 43:27 34 2. Sn. Bratislava 26 12 8 6 53:31 32 3. D. Praha 26 U 10 5 44:25 32 4. Sp. Trnava 26 13 S 8 43:38 31 5. ČH Bratislava 26 12 6 8 40:26 30 6. B. Ostrava 26 12 4 10 29:34 28 7. Sp. Stalingrad 26 8 10 8 36:29 2 K 8. Sn. Nitra 26 8 3 10 38:39 24 9. T. Prešov 26 9 6 11 39:43 24 10. RH Brno 26 10 3 13 34:37 23 11. Sp. Sokolovo 26 9 5 12 31:40 23 12. Dyn. Praha 26 9 5 12 36:44 23 13. J. Košice 26 8 6 12 24:44 22 14. D. Pardubice 26 4 4 18 23:56 13 • Relms: Stade Reims—CDNA Szófia 1:1. Nemzetközi labdarúgó-találkozó. • Oslo: Norvégia—Izland 4:0. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés. • Moszkva: Az Örmény SZSZSZK sporttorna-bajnokságát Azarjan nyerte. Az örmény tornász 12 év óta foglalkozik ezzel a sportággal, 1954 és 1958-ban karikán világbajnoki címet szerzett. • Párizs: A Saint Maur városában rendezett atlétikai versenyen lengyel sportolók is indultak. Főik a 200 métert 21,8 mp-cel nyerte a svájci Joho előtt, Sosogorník 16 m 96 cm-es dobása elegendő volt a súlylökésben az első helyre. További eredmények: 100 m: belecour (francia) 10,5 mp, 400 m: Reske (NSZK) 48,5 mp. A 10 000 métert 29 p 54,2 mp-es idővel Rhadi, marokkói származású atléta nyerte. HETI televízióműsor 1960. június 12-től június 19-ig HÉTFŐ BRATISLAVA: 18.00: Gyermekműsor. 18.30: Sporthíradó. 19.00: TV-híradó: 19.30: Bartolomej Urbanec: Májusfák, TVdaljáték. 22.00: TV-híradó. KEDD BRATISLAVA: 19.00: TV-híradó. 19.30: Lányok, asszonyok. 19.45: Pályafutásom története: Miloslav Holub, az Ostravai Állami Színház tagja. 20.00: Város a zöld völgyben, TV-magazin Gottwaldovról. 21.40: Ostrava jelenti. BUDAPEST: 18.30: Egy óra az ifjúságiak. 1. Száz kérdés — száz felelet. 2. „Felvétel! Indíts!" VI. A filmkészítés rejtelmei. 19.30: TV-híradó. 19.45: Muzsikáról mindenkinek, előadás. 20.10: Fantasztikus utazás, szovjet film. SZERDA BRATISLAVA: 17.30: Kicsinyek műsora. 19.00: TV-híradó. 19.30: A Trenčan együttes műsorából. 20.30: A Nap bolyqója voltam, szovjet film. 21.35: Jegyzetek a II. országos spartakiádról. 22.15: A nap visszhangja. BUDAPEST: 20.00: Színfoltok Kínából: Nagy építkezések. 20.25: A magyar olimpiai válogatott—Fluminense labdarúgó-írkőzés közvetítése a Népstadionból. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA: 18.00: Gyermekműsor. 19.00: TV-híradó. 19.30: Ifjú szemmel. 20.00: Rossini: A sevillai borbély, TVvigopera. 22.00: A nap visszhangja. BUDAPEST: 18.30: Kisdobosok míjsora. 19.20: TV-híradó. 19.35: Három ház, riportműsor. 20.00: Somlyó György szonettjei. 20.20: Apáról fiúra, francia film. PÉNTEK BRATISLAVA: 17.30: Gyermekműsor. 19.00: TV-híradó. 19.30: Mezőgazdasági adás. 20.00: Ördögi kör, film a lipcsei perről. 21.40: Bolgár zeneművek. 22.00: a nap visszhangja. SZOMBAT BRATISLAVA: 16.00: A Rošický-emlékverseny közvetítése a strahovi stadionból. 19.30: TV-híradó. 20.00: A hét nemzetközi eseménvei. 20.20: Dalok. 20.30: Sportesztrád. 22.30: Cseh filmdalok. 23.30: A nap visszhangja. BUDAPEST: 18.25: Riportmüsor. 18.45: TV-híradó. 19.00: Donna Diána. Közvetítés a Madách Színházból. VASÁRNAP BRATISLAVA: 17.15: 25. sz. Magyar Hiradó. 17.25: A Bp. Vasas—Ferencváros labdarúgómérkőzés közvetítése. 19.30. Élőújság. 20.30: A kis karmester, francia film. A BKAIISIAVAI MO/IK MŰSORA: VÁRUDVAR: Háború és béke I.—II. rész (amerikai) 20, PRAHA, A mi tudósítónk (szovjet) 10.30, 14. 16.15, 18.30, 20.45, METROPOL: Királylány a feleségem (francia) 16, 18.15, 20.30, POHRANIČNÍK: Veszélyes vállalkozás (szovjet) 16, 18.15, 20.30, SLOVAN: Napkelte előtt (svéd) 16, 18.15, 20.30, TATRA: Háború és béke II. rész (amerikai) 16, 18.15, 20.30, MLADÝCH Halál a nyeregben (cseh) 10.30,14,16 DUKLA: Mindenkinek világít a nap (szovjet) 16, 18, 20.15, MIER Kegyetlenség (szovjet) 15.45,18, 20, OBZOR: Thompson őrnagy feljegyzései (francia) 18, 20.15, MÁJ: Sziklák és emberek (szlovák) 16,18.15,20.30, STALINGRAD: Az út vége (szovjet) 18, 20.15, NÁDEJ: Kölyök (magyar) 18, 20, ZORA: A sangháji lány (kínai) 18, 20, POKROK: Anyai szív (szovjet) 18, 20.15, ISKRA: Aranycsillagos hercegnő (cseh) 18, 20.15, PARTIZÁN. Szülői ház (szovjet) 18, 20, DIMITROV: Válóok (NDK) 17.30, 20, PIONIER: Az út vége (szovjet) 20, OSVETA: Megszenvedett boldogság (szovjet) 18. 20. * KIMTISI 4VM SZIN1I\/AK MŰSORA NEMZETI SZÍNHÁZ: Hősi ballada (14), Pillangókisasszony (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Szemtől szembe (14), Éjjeli menedékhely (19). ÜJ SZÍNPAD: Fehér akácok (19"), ZENEI SZÍNHÁZ: Csajkovszkij VI. „Patetikus" és Dvoŕák IX. „Újvilág" szimfóniája (19.30). A KOŠK FI MK/IK MŰSORA: SLOVAN: Lileja (szovjet), TATRA: Útközben találkoztak (szovjet), PARTIZÁN: Lengenda a szerelemről (cseh), ÚSMEV: Veszélyes vállalkozás (szovjet), DUKLA: Közöttünk a tenger (szovjet), KERTMOZI: Téves kapcsolás (román), MLADÝCH: Miénk a világ (cseh). A KOSICEI Ál I AMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA ÉS HOLNAP: Az ügynök halála (19). A KOMÄRNÔI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ MŰSORA: POHRONSKÝ RUSKOV: Csendestengeri éden (19.30). IDOJÄRÁS. Reggeli ködök. A déli és délutáni órákban záporeső, zivatar várható A legmagasabb nappali hőmérséklet 26—29. Szlovákia északabbra t'ekvó részein 22—24 fok között. Enyhe délkeleti ^zél. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: VASÁRNAP BRATISLAVA: 9.00—10.00: Választási tudósítás. 10.00: Gyermekműsor. 11.30—11.4>: Választási tudósítás. 11.45: Dalok. 15.00—17.00: Tánczene. 17.00—1,1.40: A Kusoczinski-emiékverseny közvetítése. 19.00: TV-híradó. 19.45: Versek. 19.50: Rádiójáték. 20.30: A Šumava királya, cseh film. 22.05: TV-híradó. 22.30: Sporteredmények. 22.45: Dalok. BUDAPEST: 10.00: Állatkerti séta, helyszíni közvetítés. 11.30: A kanyargó Tisza mentén. 16.45: 24. Magyar Híradó. 17.00: Közvetítés Varsóból a Kusoczinski emlékére rendezett nemzetközi atlétikai versenyről. 18.00: A Bp. Honvéd—Bp. Vasas labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 19.50: Élőújság. 20.45: Isten után az első, magyarul beszélő francia film. „ OJ SZ Ô" kiadja Szlovákia Kommunista Pá rtjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava, Gorkého u. 10. sz., Telefoni 347-16, 351-17, 232-61, — főszerkesztői 352-10, — főszerkesz'ő-helyettesi 262-77, titkárság: 326-39. — sportrovati 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava . Gorkého 8., telefon: 337-28. Előfizetési díj havonta Kčs 8,_. T erj eszti' a Posta HIrlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomási Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata. Bratislava. K-10*01186