Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-21 / 140. szám, szombat

í-v •fi* 11.

1 filmek Az utóbbi bemutatókon, melyeknek műsorát a várban megnyílt szabadtéri mozi és más előbemutató mozik műsora is gazdagította, több értékes alkotást láttunk. A mély humánum és az ember jobbik énjébe vetett szilárd hit tükrözésével megható volt a KÉT SZEM ÉS TIZENKÉT KÉZ című indiai film egy fegyenctelep fennkölt gondolkodású órtisztjének emberi kezdeményezéséről; megszokott tengerésztörténet volt A KAPITÁNYOK A FEDÉLZETEN MARADNAK című DEFA-fiim: A REMÉNYSÉG KÖTELÉKE — a koreai filmgyártás müve — romantikus szerelmi történetben mutatta be a koránt sem romantikus történelmi múltat. A könnyű műfaj sem maradt ki a programból: jól szórakoztunk két francia filmvígjátékon; Fernandel ESŐKABÁTOS EMBERÉN és Jean Bastia A CHAMPIGNOLI CSENDŐR című mulattató, de a híres francia szellemességet utol nem érő vígjátékfilmjén. Komolyabb élményt jelentett — Yves Montand-nal a főszerepben az ÉGY NAPON című francia film egy párizsi külvárosi munkáscsalád jellegzetes életéről; szerencsésen összeállított epizódok tömkelege, remek helyzet- és jellemkomikumok színessé teszik a hétköznapi történetet. A mozik műsorának fénypontját azonban a hazánkban is ismert nevű Jakov Szegei filmje: A BÉKE El SÖ NAPJA jelentette. Szegeit a Múló évek című díjnyertes film társrendezőjeként ismertük meg két évvel ezelőtt. Ezt a filmjét Nyina Rudnyeva és Joszif Olsanszkij forgatókönyve alapján készítette. Bár a Múló évekhez hasonló értékű művet vártunk a rendezőtől, mégsem állíthatjuk, hogy nem váltotta be a nevéhez fűzött reményeket. ... Egyszerű sírkő emelkedik az egyik német város terén, az ősrégi dómmal szemben. „Mihail Grigorjevics Platonov gárdahadnagy, 1945. V. 9" — hirdeti felirata. Az o életének utolsó epizódját meséli el a film története rövid korrajzban. Az ábrándos tekintetű Platonov, civilben nyelvtanár, annak a nemzedéknek képviselője, mely a legjobb áldozatot hozta a győzelemért, a népek békéjéért. A háború — mint sok százezer embert — öt is kiragadta munkakörnyezetéből, felfelé ívelő pályáján, fegyverbe kényszerítette, hogy kiűzze a fasiszta vészt hazájából. Különleges beosztása volt: vezérkari tolmács szerepét töltötte be s így kamatoztatta nyelvtudását. A nyugati nyelvek ismerője, a nyugati irodalmak tolmácsolója volt. Lehet-e ez más, mint békeküldetés. Csakhogy a fronton más formában történik. Platonov beosztása nem volt könnyű, nem volt kényelmes hátországi szolgálat. Sokszor vette kezébe a fehér zászlót s mint parlamentör békeküldetést teljesítve anyanyelvén szólította* fel az ellenséget: tegye le a fegyvert, esztelen a további ellenállás. A film is ezzel kezdődik. S a szovjet parlamentörre orvul tüzet nyitó SStisztet német katona, Kunze őrvezető rántja el a lőréstöl s menti meg így Platonov életét. Platonov teljesítette küldetését: A templomba szorult polgári lakosság a katonákkal vaierij Vinogradov (Platonov), E. Knausmüller (Kunze) együtt elkerülte a é

s G. Dunc (szovjet ezredes) A béke első napja egyik orvgyilkos fegyvercsöve elé, hogy élete kockáztatásával megmentse a békére vágyó szerencsétleneket. Mily elérzékenyíto jelenet, amikor Óljával, az ápolónővel felkeresi a hajdani egyetem romjait és ábrándjaikban beleélik magukat a békés életbe: az egyik a katedrán, a másik a padban látja magát képzeletében. De a béke első napja, mely örömmámorával elfeledteti a győzelemhez vezető út gyötrelmeit, lelki viharokat idéz elo a két fiatalban. A film alkotóinak itt is sikerült elkerülniük a túlzó pátoszt: a szovjet embereket jellemző erkölcsi tisztaság tükrében oldja meg Platonov lelki dilemmáját. A fő momentumokon kívül több kisebb epizódot említhetnénk, melyek híven kiegészítik a film nagy mondanivalóját: a béke értékét. Nem utolsó sorban a lakosság viszonyát felszabadítóihoz, mely több jelenetben igen melegen nyilvánul meg. Végül meg kell említenünk a szovjet emberek alakjainak nagyszerű élétrckeltőit, elsősorban a főszereplő Vaierij Vinogradovot, a Platonovot alakító nagytehetségű színészt, és a most feltűnt, első szerepét játszó Ljudmila Butyenyinát, aki a Mojszejev-együttes táncosa volt. Megnyerő alakításokkal találkoztunk a többi szerepekben is: az ezredes szerepét G. Dunc, Borisz Matvejevics aranypusztulást. A katonák megkönnyebbülten rakják le a fegyvert az utca kövezetére és vállalják a fogolysorsot. De ezen az éjszakán változás történik Platonov életében: Viszontlátja régi barátját és földijét Anatolij Nyefjodov gárdakapitányt, felidézik a leningrádi emlékeket, ugyanakkor beleszeret Óljába, Nyefjodov választottjába. Ólja is szereti ot tiszta szerelemmel, de Platonov ismerve barátja érzelmeit, félreáll: titokban távozik vissza a vezérkarhoz, hogy a félútról halálos sebbel vigyék vissza kedveséhez a katonai kórházba. Tragikusan végződő megrázó történet, mely egyetlen éjszakán, a béke első napjának éjszakáján játszódik le. Megragadja és lenyűgözi bennem a nézőt a szovjet emberek mindennapi és mégis halhatatlan, emberi és mégis emberfölöttinek tűnő alakja. Eláll az ember szívverése, amikor mindjárt a film elején látja, milyen biztos léptekkel halad a parlamentör Platonov az megható jelenetében. szívű katonaorvosét pedig A. Vovszl alakította nagy belső átérzéssel. Eredeti figura volt Petya alakja, melyet Igor Puskarjov elevenített meg. Összegezve elmondhatjuk, A béke első napja sikerült alkotás, és csak azért nem ér fel a szovjet filmművészet eddigi világsikerű alkotásaival, mert egy nagy kor rövid epizódját, a béke első napjának mozzanatait öleli fel a szabadság hőseinek lélekbe markoló drámájában. L. L. O. Dubay: Üj életünk tavasza Csontos Vilmos: |Nein volt még i!y szép] iNcrn volt még ily szép a májusi nap;* íKedvünk mezején tengernyi pipacs, íÖröm-harmat hull lépteink nyomán, ? S termővé szikkad > Szemünk sugarától az ingovány. f Nem volt még ily kék a május ege, J Fénnyel csordítja szivünket tele, j S ajkunkon egy dal, - egy új dal', terem:< Rólad zeng, s néked, i Tizenöt évünk, - béke, győzelem! i Tiéd a dal, jeny, s a kinyílt pipacs, \s fáj: ily keveset tudunk adni csak.i J Többet érdemelsz, mert több vagy , nekünk:', Ot, amelyen egy ÍBoldog jövendőt felépíthetünk! \Ígéret vagy és távlat deleje, \Összefogásunk roppant ereje. - Légy Kort formáló szándékunk hevéni Eggyé forrasztott iVilágközösség - régi rend helyén! Május elején nyílt meg a Košicei Műszaki Múzeumban a „Keletszlovákiai alföld" elnevezésű kiállítás. A kiállításon bemutatásra kerülő modellek, fényképek, képek, grafikonok és magyarázó szöveg ismerteti a keletszlovákiai alföldön végbemenő gigantikus munkálatok célját és a munka menetét. (n. a.) AGITÁCIÓS KÖZPONTOK A KOŠICEI KERÜLETBEN • • • • • ••••• 0. Dubay: Az élet dala (b) — Kevés helyen olyan mozgalmasak most az esték, mint az agitációs központokban. Mindenkit érdekel, ki lesz a képviselője, milyen feladatok várnak elvégzésre, mit tartalmaz az új alkotmány tervezete, stb. stb. A lakosság most minden kérdésre részletes, kimerítő választ kap, de agitációs központjaink a tájékoztatáson kívül a kellemes szórakoztatásról sem feledkeznek meg. így van ez a košicei kerületben is, ahol mindegyik agitációs központ egy-egy kulturális és ismeretterjesztő fellegvár is egyben. így például Košicén, Rožňaván, Plešivecen a legtöbb központban megtaláljuk a város fejlődését, az életszínvonal emelkedését bemutató kiállítást, s a dolgozók természetesen kíváncsiak, hogy jó munkájuk eredményeképpen mennyit fejlődött községük, mennyivel emelkedett az életszínvonal, milyen lesz az élet az elkövetkező években. Vonzók a film- és esztrádbemutatók, valamint a különféle témakörökről szóló előadások is. A košicei kerületben levő agitációs központok munkájának eddigi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a dolgozók szívesen töltik estéiket a jól irányított agitációs központokban. Ahol jártunk, az agitációs központok vezetői mindenütt gondosan öszszeállított terveket mutattak. A tervek különféle igények figyelembevételével készültek. A választásokkal, valamint az alkotmánytervezettel kapcsolatos tudnivalókon kívül a városokban a városi, a falvakon a falusi lakosságot érdeklő problémákkal foglalkoznak. Meggyőződtünk róla, hogy a jelöltek bemutatkozásán, az alkotmányról szóló előadásokon és a már említett más rendezvényeken kívül általában mindenütt nagy az érdeklődés a természettudomány, valamint az egészségügyről szóló előadások iránt. A dolgozók érdeklődéssel hallgatják az értékes előadásokat. Az eredmények mellett fogyatékosságokat is tapasztaltunk. Voltunk olyan agitációs központban is, ahol a részvétel nagyon gyenge volt. Mikor megvizsgáltuk ennek okát, kiderült, vagy olyan műsort rendeztek, amely nem érdekelte a körzet dolgozóit, vagy helytelen volt a szervezés. Előfordult olyan eset is, hogy az agitációs központ aznapi programján népművészeti együttesek bemutatkozása szerepelt. A terem zsúfolásig megtelt, valamilyen technikai hiba folytán azonban a szereplők nem jelenhettek meg. Ráadásul a közönséget sem értesítették, hogy a műsor elmarad. A résztvevők bizony jogosan bosszankodtak és nem csoda, hogy a másnapi eloadáson már csak néhányan vettek részt. A jól működő agitációs központok példája mutatja: a jó szervezés fél siker. A siker másik feltétele a jó, gondosan összeállított, mindenki érdeklődését kielégítő műsor. Agitációs központjaink rendkívül fontos szerepet töltenek be. A polgárok itt ismerkednek meg a nép jelöltjeivel, itt beszélhetnek a közeljövő új választott képviselőivel, tájékozódást nyernek az egyes problémákról. Ezért az agitációs központoknak munkájukat az eddiginél is nagyobb gonddal, körültekintéssel kell ellátniuk. ÄCDMOl-K^NTOffl A fasizmus lélektana francia tükörben André Chamson: A CSODÁK KÚTJA Sajnálatos késéssel ismeri meg a magyar olvasó a ma hatvan esztendős André Chamsont, annak a realizmusnak folytatóját, amelynek napjainkban Roger Martin du Gard, A Thibault család írója volt a legmesteribb francia művelője. Ám ha sajnálatos is a késés, annál jobban esik megismerkedni végre ezzel a haladó, mélységesen antifasiszta szemléletű polgári íróval, aki előbb csak kis ellenálló csoport tagja volt, majd a dél-franciaországi németellenes mozgalom egyik vezetője lett. Chamson első magyarul megjelent regényének, A csodák kútjá-nak egy részét még a háború idején Lauter álnév alatt megjelentette az Üj krónika című földalatti folyóiratban. Réz Pál kitűnő bevezető tanulmányában olvashatjuk, hogy azok az írók, akik vállalták a harcot a megszállók és az együttműködök ellen — Aragon, Mauriac, Sartre és a többiek — műveikben többnyire a küzdelmet ábrázolták, a németek és az ellenállók összecsapását, a gyilkos rémuralmat és a hazafiak harcát a szabadságért. „Ők így írták történelmet. André Chamson egy korábbi fázist, előbbvaló lélektani és történeti pillanatot fogalmaz meg, azokat a hónapokat és éveket, amelyek megérlelik a gyümölcsöt. A helyzetképek, a szaggatottan felbukkanó iszonyatok és a szinte történések, események nélkül sínylődő emberek sorsa így mutat a harc felé, s a regény utolsó lapjain már annak az ellenállásnak kibontakoztatását látjuk, amelyhez Chamson is csatlakozott" — írja Réz Pál. Az első személyben megírt regény nem könnyű olvasmány és első fejezeteiben különösen nyomasztó; egy toprongyos, arcban és jellemben deformált, ocsmányul káromkodó kutyapecér hóhéri munkájának leírásában Chamson szinte jelképesen megadja a megszállt és megalázott, csaknem éhhalálra ítélt Franciaországnak kilátástalan sorsát. A sintér förtelmes mesterségével a kollaborálok ranglétrájának legalján áll, de akik fölötte vannak, a Tourinasfélék, az alvilág söpredékével szeretkező gazdag Paintendrené, a sisak- és bidógyáros özvegye, a kíméletlenségig durva Delpoux, a hájas milliomos mészáros, a „vezetők iskoláját" őrmesteri szellemben dirigáló mérhetetlenül gőgös és korlátolt Frocard őrnagy, az éhező fiatal asszonyok helyzetével visszaélő Boccard űr és a megszállásnak többi hiénája és keselyűje semmivel sem különb a dögök eltakarítójánál. Helyzetük és hatalmuk csak arra szolgál, hogy embertársaik szenvedése és megaláztatása árán gyarapítsák vagyonukat és a francia hqzát lerohanó ellenség helyzetét a maguk messzire kiterjedő hatalmi eszközeikkel megerősítsék. Ezek a telhetetlen pénzeszsákok, pökhendi Pojácák nem restellik nyilvánosan hangoztatni, hogy a legyőzött, bajoktól megtört Franciaországot jobban szeretik, mint a másikat. A beteges hajlamú miniszter úr ebben a mámorában egy a sintérrel, aki szintén jobban szereti a jelent, mint a múltat és szilárdan hiszi, hogy a jövendő nyakába lasszót lehet vetni, mint egy kóbor kutyára. Betegesen túláradó jókedvükben, a hatalom minden jegyével teli őszinteségükben kitárulkoznak és elutasítják a tegnap szabad Franciaországát, az „egyenlőség és az igazság világát, amelyért annyi férfi vállalta a halált". Szemben ezekkel a fájdalomban gázoló kutyapecérekkel, spiclikkel, a haszon kalózainak érdekszövetkezetével, a gőgjükbe beleőrült jóllakottakkal, Chamson megfesti a tűrők és megalázottak világát, az ágyba vizelő, rongyos ruhájú csenevész gyermekeket, a kislányt, aki Odüszszeusz történetét olvasva keres menedéket az élet durva valósága elől, a déltengeri szigetek szépségét és szabadságát maga elé varázsoló részeges öreg matrózt, a lőcslábú, dadogó Payant, az első világháború rokkant veteránját, akinek leírhatatlan nyomora Chamsont az időtlen emberi nyomorra emlékezteti. Amilyen gyűlölettel idézi az olvasó elé a sorscsapások idejének szörnyalakjait, a hasbeszélőt, vízfejűt, a buzeránsokat és a gögtől meghibbant agyúakat, olyan végtelen szeretettel és megértéssel beszél a szenvedőkről, a tehetetlen tűrésre ítélt védtelenekről. A háborúról, a rabságról, a gyűjtőtáborok pokláról nem egy kitűnő regényt vagy krónikát olvastunk már, Chamson műve méltán sorakozik a legnagyobbak mellé és kiemelkedik azzal, hogy a megalázottságnak és szolgaságnak elemzésével a legmélyebbre ás, ugyanúgy megvetésében és gyűlöletében a legmaróbb és legszenvedélyesebb. Sehol sem nevezi meg Hitlert, a tábornokait és katonáit, nem is tartja hadseregnek a megszállókat, zöld egyenruhás csürhének mondja őket, zöld embereknek, az éhínség és hazugság, a bukás és becstelenség előidézőinek, s mérhetetlen, igaz haragjában a bibliai átoknál súlyosabb és haragosabb átkokat szór az emberek testének és szellemének hóhéraira. „Van-e olyan bűnhődés, amelytől emberekké válhatnak, mint mi?" —. kérdi. „A fájdalomban, kétségbeesésben, hatalmuk szégyenében lelik majd meg emberi mivoltukat. Visszaváltozhatnak kőművesekké, munkásokká, parasztokká és favágókká" feleli. De előbb városaik omoljanak rá a megzavarodott anyák védő mozdulatára! Gyermekeik vizeljenek vért! Öregeik hullassák el állkapcsukat, vassal szilánkká tört fogukat! Ifjak, hiábavaló erejük teljében, fulladjanak butaságba és ölhetett kézzel száradjanak el, mint megátkozott fák! Asszonyaik legyenek meddőek! Átok reájuk! Emberek vagyunk! Jogunk van bosszúról álmodni!" Valamikor, az első világháború idején fegyver volt a kezében és nem tudott egy ellenséges katonára rálőni, mert látta, hogyan topog fagyos lábbal a hóban és megsajnálta. Mennyi gonoszságnak, aljas tettnek, árulásnak és becstelenségnek lehetett a szemtanúja, hogy a szépért és jóért hevülő humánus író ilyen szikrázó gyűlölettel szórja ellenfeleire a pusztító átkot. „Jogunk van bosszúról álmodni!" - kiált fel 1942-ben. Ma talán nem ezt írná, nem így átkozódna jogos haragtól eltelve; ma bosszú és vád helyett messzehangzó szóval éberségre intene és figyelmeztetne, hogy az újjáébredő fasizmus mesterkedései felett ne hunyjunk szemet. Ott nyugaton, Chamson hazája tőszomszédságában még nem hamvadtak ki a tegnapi háború parazsai, a széttört horogkereszt dicsőségéről tovább szövik a hamis legendákat és ezért hasznos — minden művészi becsétől eltekintve — ez a francia hang, amely égő haraggal elítél és szenvedéllyel ostromol, hogy ne essünk közönybe és ne felejtsünk! j Nagyon mélyen elménkbe kell vés* [ nünk a mi tegnapi tapasztalataini kat is, hogy félelem, őrület és gyáj vaság les ránk a szolgaságban. I „A szabadság nem aprózható fel, és ! jaj annak, aki azzal áltatja magát, j hogy meg lehet alkudni a rabszolgasorssal." Könyve befejező fejezeteiben Chamson mesterien érezteti a fordulatot. A félelem görcseitől béklyóba vert emberek háta nem maradhat örökké görnyedt; minél mélyebbre vág a megaláztatás kése és minél magasabbra tornyozódnak a szenvedések, annál nagyobb lesz a harag és annál erősebben éled az emberek lelkében a remény. Még az ellenség gyűrűjében élnek, a „fekete rendőrök" között, a megszállás már az egész országra kiterjed, de már a betegágyaknál, a börtönfalak mögött is feldereng a remény hajnala. „Ott zúg már Keleten, mint egy csodálatos vihar, amely új időt hoz. Semmi nem némíthatja el, sem a hasbeszélő vízfej fáradhatatlanul visszaszajkózott rádióbeszédei, sem a hajnali házkutatások, sem a deportálások, sem a nyaktiló." Minden újabb hajnal új reményt olt a nyomorult védtelenek szívébe és triélyebbé teszi a hatalmasok lelkét mardosni kezdő rémületet. A tomboló terror már nem tudja megtörni a megkínzottakat, és Chamson, a néma figyelő, az elvonultság csigaházába menekvő lélekbúvár, az alkotó művész előlép; ő is felismeri, hogy csak az a nép érdemli meg szabadságát, amely fegyverrel a kezében ellenállni mer és az adott pillanatban önnön vérével öntözi megtiport hazája áldott rögeit. Chamson az élet benső-törvényszerűségének parancsára kilép eleľántcsonttornyából: tudja már. hogy a kutyák egykori börtönében fegyvereket rejtegetnek és közel a pillanat, amikor ő is utánuk nyúl és a tiszta hajnalok visszanyerésében neki is része lesz. Lontay László hű és hajlékony fordítása remekül adja vissza a mű különös hangulatait, Chamson eredetien tömör, nemegyszer költőien szárnyaló és klasszikusan tiszta mondatait. EGRI VIKTOR loj SZÖ 6 * 1960. május 17. I É