Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-21 / 140. szám, szombat

lít mmm A SZOCIALISTA társadalmi viszonyok közepette az iskola és az élet kapcsolatának igen nagy jelentősége van. Ennek a szükséges kapcsolatnak megszilárdítását célozza az új iskolarendszer, a tantervi anyag megreformálása, az üj tankönyvek, a gyakorlati munka bevezetése az általános műveltséget nyújtó iskolákba stb. Kétségtelen, hogy a tantervi anyag gyakorlatibbá tétele az egyik lényeges láncszeme az iskola és az élet kapcsolata megszilárdításának. Hiszen az iskolai politechnizáció alapjában megváltoztatja az iskola eddigi lényegét: megteremti az előfeltételeket a munkaiskola megvalósításához. Az iskola és az élet kapcsolata azonban nem korlátoződhatik csupán az iskolai oktató munka politechnizációjára. Hiszen a politechnikai oktatás célja, hogy a tanulókban kifejlessze a gyakorlati munkához szükséges készséget, a munka szeretetét és a reális életszemléletet. A gyakorlati célok mellett tehát nevelési célokat is tartalmaz a politechnikai oktatás. Ebből adódik mivel a nevelés nem korlátozódhatik csupán az iskolára - az iskolának az a feladata, hogy megszervezze a második legfontosabb nevelési tényezőnek, a családnak a részvételét is az iskola és az élet kapcsolata megszilárdításában. Az iskola és az élet kapcsolatának megszilárdítása azonban elképzelhetetlen az iskola és a család együttműködése nélkül. Sajnos, ma még kevés az olyan iskola, ahol ez az együttműködés megfelel az elvi és gyakorlati követelményeknek. Olyan nézet is akad, hogy a szülők bevonása az iskola újszerű feladatainak megvalósításába gyakorlatilag úgyszólván lehetetlen. Ezért minden próbálkozás és eredmény ezen a téren érdeklődésre tarthat számot nemcsak a pedagógusok, hanem az egész társadaiom részéről. Kétségtelen, hogy mindeddig iskolaügyi hatóságaink sem fordítottak megfelelő gondot erre a kérdésre, így az iskolák saját kezdeményezésükre voltak utalva. Ma még sajnos az a helyzet, hogy a pedagógus iskolán kívüli tevékenységének nem képezi gerincét a szülők körében végzett munka. Pedig nyilvánvalóan ez lenne egyik legfőbb feladata. A tapasztalatok azt igazolják, hogy eredményes munkát lehet kifejteni ezen a téren. Lényegében azon múlik a siker, hogy az iskolának sikerül-e helyes és megvalósítható célokat kitűzni a szülők számára és hogy megtalálja-e azokat a szervezési formákat, amelyek segítségével e célok megvalósíthatók. Felvetődhet a kérdés, milyen gyakorlati eredményei lehetnek az iskola és az élet kapcsolata megvalósítása terén az jskola és a család szervezett együttműködésének ? ERRE A KÉRDÉSRE volt hivatva válaszolni az az ankét is, amelyet az elmúlt időszakban tartottak a pedagógusok és a szülői szövetség funkcionáriusainak részvételével a Komáromi Nyolcéves Középiskolában. Az ankét munkája nemcsak azt bizonyítja, hogy mennyire helyes az iskola és a család kapcsolatát szervezett formában irányítani, hanem azt is, hogy ennek az együttműködésnek elsősorban eszmei tartalommal kell telítődnie, tehát a nevelés szolgálatában kell állnia. Az ankét tematikája azt mutatja, hogy az iskola sokrétűen foglalkozott a szülőkkel. Örvendetes, hogy a szülők részvétele is sokrétű volt az iskolával való kapcsolatok terén. Vitaindítóul az a beszámoló szolgált, amelyben az iskola tájékoztatta a szülői szövetség aktivistáit a tanulmányi eredményekről, ismertette az iskolai munkatervet és körvonalazta azokat a feladatokat, amelyeket az iskola és a család hatékony együttműködése érdekében kell teljesíteni. «Jellemző a szülők aktivitására, hogy valamennyi osztálybizalmi szülő beszámolt az osztály problémáiról. Ez arra enged következtetni, hogy kialakulóban vannak az osztályokban a szülői közösségek, ami a legfontosabb előfeltétele az iskolával való eredményes együttműködésnek. A hozzászólások tematikája minden esetre azt bizonyítja, hogy a szülői közösségekben jelenleg a nevelési kérdések jelentik a legtöbb problémát. A kettős nevelés megszüntetése, valamint az iskolai és a családi nevelés összhangjának kialakítása tehát napirendi kérdéssé vált az iskolában. Ezután a szülői szövetség albizottságainak elnökei számoltak be terveikről és eddigi eredményeikről. A politechnikai albizottság elnöke, Balogh Imre elvtárs arról a sokoldalú segítségről beszélt, amelyet a hajógyár nyújt az iskolának a politechnikai nevelésben. Tájékoztatta a szülőket azokról a tervekről is, amelyeket az albizottság tagjai tűztek maguk elé a politechnikai oktatás megvalósítása érdekében. A kulturális és a pedagógiai albizottság elnökei. Szabados és Manet elvtársak, az iskolai rendezvények támogatásáról, a pedagógiai sajtó terjesztéséről beszéltek, majd az ankét résztvevői elé terjesztették annak a pedagógiai levélnek a szövegét, amelyet minden szülőnek megküldtek. A levél tartalmának megvitatása egyben állásfoglalás is volt a szülők részéről és igazolta azt a feltevést, hogy a szülők legnagyobb része egyetért az iskolával való együttműködés kérdésében, helyesli a nevelési összhang kialakítását és elveti a kétirányú nevelés gyakorlatát. Mindenesetre ez a tény arra kötelezi az iskolát, hogy ennek az elvi összhangnak a gyakorlati megvalósításában megfelelő segítséget nyújtson a szülőknek. Ismertesse meg őket a nevelés céljával, elveivel, módszereivel és eszközeivel, hogy a szülök helyes gyakorlatot folytassanak a családi nevelésben. Az ankét részvevői örömmel hallgatták azt a beszámolót is, amelyet Bartha igazgató-helyettes elvtárs mondott a védnökségi üzemmel való kapcsolat eddigi eredményeiről és a további tervekről. A beszámoló bizonyítja, hogy a hajógyár vezetői komolyan veszik azt a párthatározatot, amely kimondja az iskolák anyagi megsegítését a termelő üzemek által. Nemcsak a hulladékanyaggal segítik az iskolai műhelyeket, hanem lehetővé teszik azt is, hogy a szülők bizonyos munkát a gyárban is elvégezhessenek az iskola érdekében, továbbá tervbe vették egy új műhely berendezését is, valamint lehetővé tették, hogy az iskola a különféle rendezvények alkalmából rendszeresen használhassa az üzemi klub helyiségeit. ÖSSZEGEZVE az ankét eredményeit és tanulságait elmondhatjuk, hogy az iskola és a család együttműködése helyes irányban folyik. Mindez azt bizonyítja, hogy a legtöbb szülő megértette, hogy az iskolával való együttműködés gyermeke érdekét szolgálja, s ezért segíti az iskolát azoknak a feladatoknak a megvalósításában, amelyeket az iskola és az élet kapcsolatának megszilárdítása érdekében az iskola maga elé tűzött. A magyar és ukrán kulturális hét keretében a MATESZ Bratislavában bemutatta A. P. Csehov Ványa bácsi drámáját. J. Herec felvételén az előadás egyik jelenete. 150 tanuló végzi el 'ez idén Táborban a Mezőgazdasági Technikumon tanulmányait. Az érettségire készülök egy csoportját láthatjuk az iskola gyönyörűen felszerelt internátusának társalgójában (J. Šaroch felvétele) IVAN SEKANINA EMLÉKERE Ma van 20 éve annak, hogy a fasiszták halálra kínozták dr. Ivan Sekaninát, a CSKP hös harcosát. Ivan Sekanina kiváló pártfunkciónárius volt a háború előtt. Főként az értelmiség körében tevékenykedett, otthonos volt írói és művészi körökben, befolyással volt sok művészre. Neves csehszlovák irodalmárokat és művészeket nyert meg * párt eszméinek és az együttműködésnek, például F. X. Šaldát, Buriant és másokat. A dolgozók megfélemlíthetetlen közírónak, szenvedélyes vitázónak és kiváló szónoknak ismerték. Ivan Sekanina a burzsoá Csehszlovák Köztársaság fennállásának egész ideje alatt politikai és közírói munkásságot fejtett ki. Az első világháborút követő években aktívan bekapcsolódott a haladó diákmozgalomba. Kapcsolatot tartott fenn S. K. Neumannal, V. Borekkel és B. Vrbeckývel. Nagyon erősen hatott rá a Nagy Októberi Szocialista Forradalom é« tudatosította, történelmi jelentőségét. Fučíkkal együtt a kommunista diákfrakció folyóiratát, Avantgardát szerkesztette. Több politikai és főként kultúrpolitikai akciót kezdeményezett, melyekkel a párt befolyását terjesztette és erősítette. A haladó értelmiség Levá fronta-mozgalmában, a Szovjetunióval gazdasági és kulturális kapcsolatokat ápoló társaságban tevékenykedett és segített a demokratikus Spanyolország harcával szolidaritást vállaló mozgalom szervezésében. A Csehszlovák Köztársaságban a demokrácia védelmezőinek első soraiban állt. Mindjárt a Münchent követő első napokban az illegális kommunista folyóiratok egyik alapítója lett. Ivan Sekanina hivatására nézve ügyvéd volt. Am semmi köze nem volt a burzsoá államban ismert ügyvédekhez. 111 típusú ügyvéd, a forradalmi munkásosztály védelmezője volt. Karlínban, a KrálovsKá trída 13. szám alatt volt ügyvédi irodája, ugyanabban az épületben, ahol a háború előtt a CSKP Központi Bizottsága székelt. Irodája egyáltalán nem hasonlított más ügyvédi irodákhoz. Az itt felgyülemlett aktacsomók a CSKP harcait tükröztek. Ivan Sekanina több száz perben védte a kommunista funkcionáriusokat, a kommunista újságírókat és a munkáiokat a munkaadók ellen' folytatott perükben Dr. Ivan Sekanina nemcsak itthon küzdött az igazságért. Németországba sietett, amikor a fasiszták bíróság elé állították Dlmitrovot, hogy mint jogász személyesen védhesse a fasiszta bíróság előtt. Külföldi, főként magyarországi és romániai neves kommunista funkcionáriusok ellen lefolytatott további pörökben is kitűnt. Sekanina szerette Szlovákiát, természetét és népét. Nem volt év, hogy legalább néhány hetet ne töltött volna Szlovákiában. Szlovákiai pártlapokba írogatott, felszólalt a bratislavai, trnavai, Banská Bystrica-i, žilinai és košicei pártgyűléseken. A szlovák antifasisztákkal karöltve szembe szállt a szlovákiai fasizmus veszélyével és óva intette a szlovák népet a hlinkásoktól. így sorolhatnánk tovább Ivan Sekanina sokoldalú tevékenységét és politikai öntudatosságából fakadó nagy értékeit. Nem csoda, hogy a burzsoá államapparátus állandóan üldözte a párt megfélemlíthetetlen bajnokát. Amikor a fasiszták betörtök Prágába, már másnap, 1959. március 16-án letartóztatták Sekaninát. A prágai Gestapo fogházából a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcolták. A fasiszta gyilkosok embertelenül kínozták, 1940. május 21-én belehalt sebeibe. Josef Rybák, a Literárni Noviny főszerkesztője, Sekanina régi harcostársa találóan így jellemzi barátját: Ivan mindenütt ott volt. ahol új élet pezsdült, ahol új gondolatok támadtak. Kitűnt, a félelmet nem ismerő igazi kommunista harcot lelkesedésével. Azokhoz a nagyon képzett marxistákhoz tartozott, akik tudásukat érvényesíteni tudták a gyakorlatban. ANTON SMUTNÝ Az este ott ólálkodott az obsitra vágyó kopott ajtó előtt, mint doromboló cirmos macska. A kémények vacsorafüstjei kunkori szarkalábakat rajzoltak a búcsúzó nap csókjától pírba borult égre... Koramájusi szellő rezegtette meg az avult tornácra felfutó szőlő venyigét. Alattuk a tornác csorbára taposott tégláin Barta néni szórta a magot az elülni készülő baromfinak, amikor csodálkozón kattant a kilincs, s a vendégvárón tárulkozó kiskapun át a tanító kíséretében egy, nem itteni módra kötött kendős, hatalmas szál, idegen parasztasszony lépett be az udvarra. Az ismerősen lágy orosz köszöntésre, na meg a fiatal tanító magyarázó szavaira Barta néni lelkét sokeszendös emlék rohanta meg. - Elizaveta Polikarpovna Petrovna, — mondta a tanító, — eljött ide hozzánk a messzi Szovjetunióból, a Don mentéről, mert megtudta, hogy a Barta néni kertjében halt hősi halált a háború alatt egyetlen fia, Jegor Nyikolajevics Petrov hadnagy ... - 6 szegénykém ... \ - futotta el a könny az öregasszony szemét. A Jegorka édesanyja... — s becézőn simogatta meg a magas, termetes parasztasszony karját.. — Ó kedveském ... Milyen meglepetés ... Hozta islen . . idetalált abból az irdatlan messzeségből. No, de kerüljenek beljebb... - tessékelte szíves szóval a látogatókat a gerendás, füstös konyhába, mely éppen olyan töpörödött és vén volt, akárcsak a gazdaszszonya, s'amelyből sohasem lesz már a szomszédokéhoz hasonló, nagyablakos, hófehérmennyezet es asszonybüszkeség. mert az egyetlen fiú, Barta Lajcsi, nem hoz már feleséget a házhoz... Nem, ő ott fekszik már valahol... ki tudja hol... a Donkanyarnál ... Benn o konyhában Elizaveta Polikarpovna nagy gonddal helyezett el bőröndje mellé egy táskát, amelyből ZSÍROS ISTVÁN: Má jusi találkozás tulipán feje kandikált ki kíváncsian. Barta néni temetőjáró öregasszony módjára elismerő fejbólintással vette tudomásul a fájó anyaszív virágba oltott szeretetét . . . Aztán a fiait gyászoló két özvegyasszony a tanító törekvő tolmácsolásával beszélgetni kezdett a konyha kopott karoslócáján . ülve ... Barta néni elmesélte annak a rettenetes délutánnak a történetét... - Már két hete voltak akkor az orosz katonák a faluban ... Jegorka, - én csak ígu szólítottam szegénykét - itt lakott nálam ... Ott aludt, a Lajcsi ágyában .. . Ügy bánt velem, mintha a fiam lenne ... Fát vágott, vizet hordott, kedvembe járt... Beszélt is sokat, biztosan az anyjáról, mert igen emlegette a „mamá"-t, de bizony én ezen az egy szón kívül, nem nagyon értettem belőle, akárcsak Jegorka az én beszédemből... Amikor megmuttam neki Lajcsi képét, csak a szemembe szökő könnyekről tudhatta, hogy ki az a szép szál fiatalember . .. - Ó, az én fiam ... Az én fiam ... <5 nem volt hősi halott.. . ingatta a fejét Barta néni. — Nem halt meg hősként, mint Jegorka, hanem csúnyán megfagyott .. Megfagyott a vékony katonaköpenyben, mert az itthon gyűjtött meleg holmik soha nem jutottak el a frontra ... - Azon a délután, - folytatta az emlékezést Barta néni, — a közelben, a Hargics mögötti laposon bekerítettek valamilyen német csapatot. Azok itt, a falun át akartak kiszökni... Várat tanul nagy lövöldözés támadt . .. Jegorka, aki éppen krumplit segített hámozni nekem, hajadonfőtt kiszaladt a kertbe, géppisztollyal a kezében ... Már három szürkeruhás németet leterített, amikor az egyik, — Trizna szomszéd diófája mögül, lesből lelőtte ... Ott halt meg a kertben ... - s a két anya szeméből egyszerre buggyantak ki a könnyek s végigperegtek a ráncos arcokon ... Elizaveta Polikarpovna látni szerette volna azt a helyet... Kimentek hát a szürkülő estébe... A veteményes ágyakkal összerovátkolt barna föld egy nagy darabján szabálytalan alakú gyöngyvirágágyas üde zöld bársonyában fehér harangocskák százai imbolyogtak, hajladoztak, illatoztak az alkonyi szélben ... — Itt halt meg Jegorka... szólt könnyesen Barta néni, s Elizaveta Polikarpovnának már nem kellett a magyarázat... Megértette ... Barta néni nem akarta, hogy a Jegorka haláltusája helyén hagyma és krumpli nőjön s gyengédségből beültette illatos gyöngyvirággal... Az anya körülnézett... Lelkébe akarta vésni az egész ismeretlen tájat, amelyet fia halálba tört szemei utoljára láttak ... — Hát itt esett el... - mondta szomorúan, könnyesen. — Itt halt meg... S honnan lőttek rá?... Hol van az a diófa?... kérdezte Elizaveta Polikarpovna. — A diófa? Ő, az már nincs meg ... felelte Barta néni, - Trizna szomszéd mindjárt a Jegorka temetése után kivágta ... Nem bírt volna egy szemet sem enni róla... Űjból könnyek harmatozták a fia utolsó nyomait kutató anya szemét ... De ezek már a hála könnyei voltak ... Jól esett a tapintat, a szeretet, amivel megtisztelték a halott hős fiú emlékét az ismeretlen, egyszerű emberek ... Amikor visszatértek a konyhába, Barta néni vendégszeretón szerény vacsorát rögtönzött, s közben felidézte Jegorka itt-tartózkodásának minden mozzanatát. Igaz, hogy Elizazeta Polikarpovna sem fukarkodott a szóval, s Barta néni előtt ismeretes lett Jegorka egész élete születésétől, gyermekkorától kezdve, majd a doni asszony is megismerte Barta Lajcsi, a magyar zsellérfiú küzdelmes, kemény sorsát.A tanító már fáradtan, szavakat keresve tolmácsolt, de a két öregasszony száján, mint perdülő rokkán megállás nélkül pergett a szó. Amikor a távozást emlegette a tolmácstanító, a szelíd kis Barta néni felfortyant. — Hát, hogy gondolja azt, tanító úr . Csak nem engedem el az én vendégemet, a Jegorka anyját... Maga csak menjen nyugodtan haza ... Ö itt alszik nálam ... A fiam... a fia ágyában ... Ügysem aludt azótd benne senki... S úgy is történt, mivel a vendég sem mutatott nagy hajlandóságot a távozásra. A magukra maradt öregasszonyok még akkor is beszélgettek, amikor már az éjfélt is elkongatta a toronyóra ... Az egyik oroszul, a másik magyarul, Jegorkáról, Lajcsikáról... A két legjobb, legdrágább fiúról, aki valaha élt... Másnap reggel Elizaveta Polikarpovna előszedte a táskájából a tulipánt. Most derült ki, hogy az cserépbe ültetett virág. Azért vette elő, hogy gondosan megöntözze. Az éppen akkor odaérkezett tanító elmondta Barta néninek, hogy a Jegorka anyjának nem is a virág fontos, hanem a cserépben hazai, donmelléki földet hozott a fia sírjára. - Barta néni süppedt válla megrándult ... Szeme titkot kutatóan leste, nézte egyre azt a földet... Egy piciny darabkáját annak a hatalmas doni mezőnek, amely Lajcsi belőle szakadt drága testét takarja tán ... Elizaveta Polikarpovna, a dolgos doni parasztasszony a tanító segítségével csakhamar meszet szerzett a faluban. Meszelöt talált a kamrában és nekiállt egyedül a magáramaradt, gyenge kis Barta néni elhanyagolt házának kimeszeléséhez, mint egy messziről jött, készséges, hálás rokon ... Nemsokára kívül-belül fehér patyolatként pompázott a pöttöm házikó... A ház, ahol Jegor Nyikolajevics Petrov hadnagy utolsó óráit élte. Amikor befejezte a meszelést a szovjet asszony, a donmelléki földdel töltött virágcserepet Berta néni gyengéden magához ölelve becézőn vitte be a frissen meszelt ragyogó szobába. S mialatt Elizaveta Polikarpovna ki-be járt, míg behorta a csekély bútort, rajtakapta, hogy könnyes szemmel megcsókolja azt a fekete húmuszt. Másnap reggel akart útnak indulni Jegorka anyja. Még pitymallott, amikor a rövidálmú Barta néni kisurrant a házból, s kisvártatva egy nagy cserép gyöngyvirággal tért vissza, s átnyújtotta az akkor ébredező Elizaveta Polikarpovnának. Most sem kellett a tolmács, mert nem kellett a szó sem. De azt is megértette Elizavet t a Polikarpovna, hogy miért csókolta meg könnyesen az ő messzi földjét Barta néni. Az apró ablakon beszökött a májusi napsugár... A békés napsugár, amely tulipánt és gyöngyvirágot éltet, a Don mentén éppúgy, mint az Ipoly mellett. ÜJ SZÖ 7 * 1960. május _ r