Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-19 / 138. szám, csütörtök

Megérdemli a nép bizalmát — Befogni! — visszhangott az istállóban Frisenhof úr hajcsárjának öblös hangja. Melicher Žiak, akit barátjai csak Melónak szólítottak, törékeny, gyenge termeti, alig tízéves gyerek, az elömunkás ordításától remegve, gyors mozdulattal összeakasztotta az ökörpár láncát. A kezdet jól sikerült. Szótfogadó, igátvonó társai az őket jellemző, mindig ráérő lomha lépésekkel az elsők között ballagtak ki az udvarra, de mire a jármot nagynehezen nyakukba kényszerítette, a kapu előtti sorakozóban az utolsó előtti helyre került. Ez hátránnyal járt, mert az intéző úr azt figyelte, ki a gyengébb, hogy alkalomadtán túladhasson rajta. Mikor a fogatok karavánja a munkahelyek felé indult, még alig pirkadt. Útközben, mikor arcát a hideg csípte, Melo nem egyszer gondolt a meleg ágyra, melyet korán kellett otthagynia, mert ha kimarad, holnap nincs rá szükség. Ezt pedig a kenyérkérdés nem engedte. Bár igyekezett, akarata megvolt, mégis egy nap odajutott, hogy faluja nem biztosított számára munkalehetőséget. Csehországba vándorolt falat után. Napról napra, évről évre dolgozott, evett, aludt, majd az új hajnal ismét munkaba szolította. A keresetből neki csak töredék jutott, a nagyobbik rész a földbirtokos pénztárcájába vándorolt. Érezte, hogy ezt az igazságtalan sorsot emberibb életnek kell felváltania. Figyelmesen hallgatta a helyzetet elemező idősebb, tapasztaltabb munkatársai beszélgetéseit. Erősen hitte, hogy igazat mondanak. — Eljön az idő, mikor leszámolhatunk a kegyelmes urékkal. Hitében nem csalódott. Katonai szolgálatra hivták be. Melicher azonban a hegyekbe ment, a vele egysorsúak közé, akikkel egy célért harcolt — a szabadságért. A felszabadulás után az addig nélkülöző nép, a távolba vándorrolt dolgozók odahaza a felosztott birtokon kezdtek az életet tápláló gabona termesztéséhez. Egy-két évi munka után azonban meggyőződtek róla, hogy hiányos szerszámmal nagy eredményeket nem érnek el. Többre mennek, ha közösen művelik a földet. Nagyobb lehetőség adódik a korszerű gazdasági felszerelés beszerzésére és így a többtermelésre. Az alig két évtizeddel azelőtt kisemmizett Melót, a későbbi szabadságharcosunkat ott találjuk a közös érdekébon agitálok között. 1951 tavaszán kezdték az emberekkel való beszélgetést, de már őszkor a Partizánskej Járási Nemzeti Bizottságon jelentették a Krásnói Egységes Földművesszövetkezet megalakulását. Melicher Žiak munkavisszonya megváltozott, már nem a más földjén dolgozik s az egyre növekvő szövetkezet állandóan felfelé ívelő eredményeinek jelentős részese. Elnöké választották. Mint másutt, itt is megállta helyét éveken keresztül. Javaslata szerint vagyonuk úgy gyarapszik elsősorban, ha az állatállomány létszámát növelik. A háztájiról vásárolták fel a teheneket, ellenben a tagnak munkaegységenként a liter tej kijár, hogy ne érezzen szükséget. A szövetkezet viszont olyan alapra tett szert, melyből a családi pótlékot, valamint a betegállományban levők fizetését biztosítja. Žiak elvtárs dicséretére válik, hogy nemcsak a szövetkezet problémái foglalkoztatják, szívén viseli a falu ügyeit is. Széleskörű gondoskodása elismeréséül e napokban mint a helyi nemzeti bizottság képviselőelöltje mutatkozik be a választóknak. Žiak elvtárs azon van, hogy a múltban szenvedő, sivár sorban tengődő nép életét a jelenben öröm hassa át, s az ifjúság nem ismerjen olyan életet, mint az ő fiatalsága volt. Benyus József „Hja, akinek iskolája van..." K

önnyű annak, akinek iskolái vannak, mindent könnyebben megtanul. Itt van például ez a csillogó szemű leány, Orísek Erzsi. Kitanult varrónőnek, kijárta a tanonciskolát és most a trenčíni ruhagyárban a tanulnivalóval semmi nehézsége sincs. Mert tanulni természetesen tovább kell neki is, hiszen itt az új bérrendszer, itt a szakmai továbbképző tanfolyam, s ha meg akarja tartani eddigi bérosztályát, ellenőrző vizsgát kell tennie. El is jár szorgalmasan a tanfolyamra. Az előadott anyagot megérti, hiszen nem először hallja, ismeri az elméleti rész lényegét — a tanonciskolában már elsajátította az alapfogalmakat. Az előadók elégedettek feleleteivel — annak ellenére, hogy a szlovák, nyelvnek nem éppen mestere ez a galántai járásból ide csöppent tomašíkovoi lány. „Látszik rajta, megérti a lényeget, s a gyakorlatban, a férfizakó-készítő futószalagon jó munkájával bizonyítja, hogy a vizsgánál semmi baj nem lehet" — így beszél róla a szakmai továbbképző tanfolyam egyik előadója. Ugyanannál a futószalagnál dolgozik egy másik leány, a gabčíkovói Csörgő Nelli is. Szavaiból kiérezhető, hogy bizony szorong a vizsgától és veszélyben látja 6. bérosztályát, amely ezer koronán felüli fizetést biztos'ít neki. Miért? Hja, könnyű an-, nak, akinek iskolája van! — válaszolja Csörgő Nelli és felnéz a kéknél is talán kékebb szemével. — Nem volt alkalmam tanoncisko'ába járni, itt tanultam be. Most járok ugyan a tanfolyamra, de gyakran nem értem, mit mondanak. Olykor kimarad egy-két szó a jegyzetekből s amikor bebiflázom, értelmetlen szöveget tanulok meg. Egy-egy kifejezés, fogalom teljesen ismeretlen előttem... Csörgő Nelli számára jelentős hátrányt jelent tehát a tökéletes nyelvtudás hiánya. Egyszerűen nehezebb neki a tanulás. S miért nem ismeri jól a nyelvet, amelyen a tanítás folyik? Kérdezzük tőle: - Hány éve dolgozik Trenčínben, ahol még elvétve sem igen hall magyar szót? - Nyolc éve. - Ennyi idő alatt nem tudott megtanulni szlovákul? - Tudja, beszélni tudok, már amit mi úgy lányok között beszélünk. De a tanulás, az más. Mindig is mondtam, nem érdemes jelentkeznem valamilyen tanfolyamra, mert úgysem érteném meg. Most már persze sajnálom ... Igen, aki tanult már, annak könynyebb. Hiszen itt van a másik lány példája, aki a vizsgára nem azért készül könnyebben, mintha jobban tudna szlovákul — dehogy tud jobban - csak hát tanult már. N

ézzük meg, indokolt volt-e azon az alapon, hogy „úgysem értem meg" kihasználatlanul hagyni az alkalmat a már eddig rendezett tanfolyamok elvégzésére. A legilletékesebbekhez, a mesterhez, a részlegvezetőhöz és Juraj Machajdík művelettervezőhöz, a legnehezebb tantárgy előadójához fordulunk. Mindnyájan azon a nézeten vannak, hogy a szakmai kifejezésekben és a szlovák nyelv bonyolultabb fordulataiban kissé bizonytalan csallóközi lány akármilyen tanfolyamot sikeresen elvégezhetett volna. Juraj Machajdlík így beszél: „A vizsgánál a fő súlyt rendszerint a gyakorlatra helyezzük. Ha nem fejezi jól ki magát, vagy összetéveszt egy-két kifejezést, de a ruhadarabon megmutatja, mit akart mondani — feleletét jónak minősítjük, ez természetes." A szigorú szemű Juraj Machajdík szavaiból jóakarat és megértés csendül ki. Neki éppúgy, mint az üzem többi dolgozójának a ruhagyártás folyamatossága, a zakók és öltönyök jó minősége a fontos, nem pedig az, hogyan fejezi ki magát a dolgozó, folyékonyan, vagy tört szlovák nyelven-e, esetleg megmutatja, vagy felrajzolja a táblára, hogyan oldaná meg ezt, vagy amazt a ruhakészítési problémát. A lényeg az, hogy minél több és minél jobb minőségű ruha kerüljön ki az aranyjelzéses férfiöltönyeiről messze földön ismert V. Široký Ruhagyárból. Emlékszem arra a három csallóközi fiúra, akik a Felső-Gararr partján, szintén egy színtiszta szlo.'ák községben, Závadkán, a Sigma-üzemben esztergályosoknak tanultak. Eszükbe sem jutott, hogy valami nehézségük lehetne a tanulásban. Ők sem tudtak jól szlovákul, de bátran jelentkeztek a tanfolyamra. „Tanulással megjön a nyelvtudás is" — mondták és ma jó esztergályosok, s szlovákul is tudnak. Hát ilyen álláspontra lenne szükség azoknál a szlovák nyelvvel nehezen birkózó dolgozóknál is, akik — amikor a szakmai továbbképzésre terelődik a szó — csak legyintenek és azzal intézik el a kérdést, hogy „úgysem értem az előadást". Csörgő Nelli felismerte, hogy ez nagyon téves álláspont, hiszen megmondotta: „most már sajnálom" A fő célt kell szem előtt tartani: mind a társadalomnak, mind saját magunknak a javára szolgál, ha tanulunk. S „a tanulással megjön a nyelvtudás is" — mint a garammenti fiúk mondják. Hadd ismételjük el még egyszer, amit Juraj, Machajdík mondott: „Ha nem fejezi jól ki magát, de megmutatja, mit akar mondani, feleletét jónak minősítjük". A tanulás kérdése tehát álláspont kérdése. Aki akar, az megtanulja a szakmát is, a nyelvet is. Csak akarni és merni kell. Az akarat és a hozzávaló merészség pedig abból származik, hogy tudatosítjuk: hazánknak, a népgazdaságnak ahhoz, hogy az életszínvonalat tovább emelhessük, képzettebb dolgozókra van szüksége. Ruhagyárban, gépgyárban, építkezésen egyaránt. Ezt megérteni nem nehéz. Erzsi meg az esztergályos fiúk előbb értették meg, Nelli később. Fő, hogy mindnyájan megértsük. ... Persze — s ez ide kívánkozik e sorok végére — sok hasonló problémától szabadulnánk, ha alapfokú magyar tannyelvű iskoláink tökéletesebb nyelvi felkészültséggel bocsátanák útjukra végzett tanulóikat. Vilcsek Géza A magyar és ukrán dolgozók kulturális hete Nemzetiségeink kulturális élete fellendülésének tanúbizonysága Lapunkban már hírt adtunk róla, hogy az Iskola és Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatala hazánk felszabadulása 15. évfordulója alkalmából május 16 —22-ig megrendezi a csehszlovákiai. magyar és ukrán dolgozók kulturális hetét. Közleményünkben ugyanakkor részletesen ismertettük e fontos kulturális és politikai rendezvény műsorát is. Május 16-án, hétfőn Bratislavában, politikai és kulturális életünk képviselőinek jelenlétében Irena Ďurišová elvtársnő, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke nyitotta meg a magyar és ukrán dolgozók kulturális hetét. Hangsúlyozta, hogy ez az akció tanúbizonysága magyar és ukrán lakosságunk kulturális élete fellendülésének, kifejezője hazánk nemzetei és nemzetiségei szövetségének. Szocialista rendszerünk — mondotta Ďurišová elvtársnő — az állam minden polgára számára biztosítja fejlődése valamennyi lehetőségét. Az általános műveltséget nyújtó iskolákban nálunk majdnem 71 ezer tanuló tanul magyar anyanyelvén, 18 ezer tanuló pedig az ukrán tannyelvű iskolákat látogatja. A magyar és ukrán dolgozók nemzeti életének fejlesztésében jelentősen kiveszi a részét a Csemadok, az Ukrán Dolgozók Kulturális Egyesülete, a komárnói Magyar Területi Színház és a prešovi Ukrán Nemzeti Színház. A legkedveltebb együttesek közé tartoznak a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága mellett működő Magyar Népművészeti Együttes és az Ukrán Dal- és Táncegyüttes. A Kultúra és Pihenés Parkjában megtartott ünnepi megnyitó után a nagyszámú közönség előtt a legjobb magyar és ukrán népművészeti együttesek mutatkoztak be komoly sikerrel. Kedden este a bratislavai Hviezdoslav Színházban a költészet és a zene estje szerepelt műsoron, míg szerdán délelőtt a sninai ukrán műkedvelő együttes lépett fel a Hviezdoslav Színházban. Este 19 órai kezdettel a komárnói Magyar Területi Színház Seregi György rendezésében bemutatta Csehov: Ványa bácsi című drámáját, amelyről a komárnói bemutató idején már részletes ismertetést írtunk. A színházat színültig megtöltő közönség nagy tapssal jutalmazta meg a szereplök kitűnő játékát s ezzel hálálta meg mindazok érdemét, akik odaadó munkásságukkal a színház kétségtelenül egyik legjobb inscenációját hozták létre. (ČTK — r) Kanadai gordonkaművésznő a Bratislavai Tavaszon Zara Nelsova gordonkamüvésznő (J. Herec felvétele) Zenei Tavaszunk első szólista vendége Zara Nelsova, orosz származású kanadai gordonkaművésznő volt. Érdekes és jelentős müvészegyéniséggel ismerkedtünk meg. Zara Nelsova kissé „fellegekben járó" fej- és testtartással kezeli hangszerét, de ezek a külsőségek csak az első percekben hatnak „külsőségnek". A művésznőben olyan intenzitással él a zene, hogy mozdulatai is mintegy a belső tartalom kifejezőjévé válnak. Zara Nelsova kijön a dobogóra, leül, a zenekarban felcsendülnek az első hangok. A művésznő lehunyja szemét, még el sem kezdte a játékot, de már minden idegszálával láthatóan benne él a ' " ŠäŠÄ -'V * Ty

4< AX, A Tachovi Állami Gazdaság az utóbbi két év folyamán jelentős mértékben fokozta a termelés színvonalát. Már a múlt esztendőben több mint egymillió korona nyereséggel zárta a mérleget. Felvételünk a malírei üzemrészlegen készült, ahol a juhtenyésztésre és a gyümölcstermesztésre fektették a fősúlyt. A legelőkön több mint 70 hektár területet fásítottak. (Ján Tachezy felv, - ČTK) muzsikában. Póz? - kérdezi a hallgató kis kaján kíváncsisággal, mert a százfejű, százfülű hallgatóság minden idegen művészt fenntartással és, terijiészetesen, élénk kritizáló kedvvel fogad. Nem, igazi zene, érezzük már az első taktusok után. A művésznő hunyt szemmel is szinte megszállottan muzsikál, játéka magával ragad. A hangszertechnikát illetőleg nincsenek problémái, egész tudása, mély zeneisége a mondanivalóba sűrűsödik. Hangszere is kitűnő, teret betöltő hangja, lágyfényű tónusa gyönyörűséget szerez. Zara Nelsova Dvorák gordonkaversenyét adta elő. Romantizáló felfogásával nem lehet vitába szállni, egyrészt illik a mű szelleméhez és hangulatához, másrészt őszinte, emberi melegségében meggyőző és megragadó. Amellett soha nem lépte túl az ízlés és stílushűség határait. Nagyon szépen formálta az első tétel kifejezésteljes tematikáját. A hangulatos második tételben, amely a maga finom egyszerűségében szinte dalszerűen hat (a középrészben Dvoŕák egyik dalának témája is megszólal) hangszere csakugyan „énekelt". A hatásos harmadik tétel hol patétikus, hol lírai, hol ritmikailag gyújtó témái a szólistának alkalmat adnak arra, hogy virtuóz vénája is kibontakozzon. A művésznő a virtuozitást is tartalommal töltötte meg. Dr. Rajter ezúttal is érzékenyen illeszkedő kísérő karmesternek bizonyult, a zenekar szép hátteret rajzolt. A vendégművésznő megtalálta az utat a bratislavai közönség szívéhez, viharos ünneplésben volt része, amit két szép ráadás-számmal köszönt meg (Prokofjev és Bach). A rövid lélegzetű Prokofjev-darab különösen szép volt. A hangverseny Beethoven Prometheus-nyitányának szépen kidolgozott előadásával kezdődött és Prokofjev V. szimfóniájával fejeződött be. Ebben a műben is megtaláljuk Prokofjev erőteljes, életigenlő egyéniségét. Természetes melódiák, színdús hangszerelés, szellem, irónia, robbanásig eleven ritmika — nagyjából ez jellemzi az V. szimfóniát. Érdekejs a tételek sajátos elrendezése. Az első tétel lassú, a második gyors, a harmadik megint lassú, amelyet pezsgőiramú zárótétel követ. Ez a játék a „szabályok ellen" még jobban kidomborítja a gyors tételek szellemes tónusát, de a lassúak sem vallják kárát. Az első tétel hangja patétikus, felépítése nagyvonalú; nagyon szép az epikai szélességgel áradó Coda. A második tétel (Allegro marcato, amely lényegében scherzo funkciót tölt be) kitűnő példája Prokofjev sziporkázó muzsikájának. Sötét drámaiság határozza meg az Adagiót és végül a zárótétel: igazi optimista befejezés. Az V. szimfónia szeszélyes ötleteivel, bizarr ritmusaival, hangulati csapongásával mind a karmester, mind a zenekar számára nehéz fel?datot jelent. Világosan értelmezett, hangvételben és formaépítésben egyaránt igen jó előadást hallottunk. Havas Márta ÚJ SZÖ 4 * 1960. május 19. i