Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-15 / 134. szám, vasárnap

50 000 gyakorlatozó áll ma porondra A spartakiád-bemutatók hétről hétre színesebb és nagyobb pompát öltenek. A fellépő tömegek örömteli kedve fokozza a bemutatók sikerét. Ma már egé­szen nagyméretű spartakiád-fellépésekre kerül sor. A serdülő fiatalság és a fel­nőttek ezrei lepik el a sporttelepeket. A mozgás gyönyörű szimfóniája, a zene es a színek végnélküli skálája ámulattal tölti el a szemlélőket. A kisebb és na­gyobb nyilvános fellépéseken újra ott láthatjuk majd csöppségeink májusfács­káit, a nők buzogányait, színes kendőit, ritmikus mozgásba kezdenek a piros labdácskák és a fehér karikák, rugalmasan emelkednek az égnek a különböző tornaszerek. A vasárnapi spartakiádok légköre túllépi a szokásos méreteket. A testnevelési egyesületek, a spartakiádünnepségek valamennyi résztvevője közösen fogják ma­nifesztálni a választásokon való egységes fellépést és azt az elvet, hogy test­nevelésünk feladatai szorosan összefüggnek társadalmunk feladataival. így tehát a spartakiád-fellépések dolgozó népünk nagyarányú ünnepségeivé válnak. 50 000 gyakorlatozó áll ma porondra Szlovákia sporttelepein. Mindenütt teljes műsorral lépnek fel és bebizonyítják, alkalmasak-e arra. hogy a kerületi és a II. Országos Spartakiádon szerepeljenek. Ma Levicén, Nové Žámk.vban, Topoľča­nyban, Bardejovon, Humennén, Miohaloveén, Sabinovon, Vranovban körzeti spar­takiádok, Čalovón, Seneeen, Banská Štlavnicán, Krupinán, B.ytčán, Šamorínban, Čadcán, Levočán, Kežmarokon, Moldaván, Kráľ. Chlmecen, Revúcán, Sečovcén, Ša­ľa nad Váhomon és Prievidzán rendeznek járási spartakiádot. Ma ők is fellépnek Ismerős melódia hangjai ütik meg fü­lünket, amikor a tevicei járási CSTSZ-t keresve átlépjük az új sportcsarnok ka­puját. Kíváncsian irányítjuk lépteinket az ajtó felé, ahonnan a zene hangjai kiszű­rődnek. A tornateremben az utóbbi idő­ben már megszokott kép tárul elénk. A 12—14 éves lányok piroslabdás gyakor­latukat csiszolják. Itt azonban álljunk meg egy pillanat­ra. Nem szabad elmulasztanunk, hogy néhány szóval ne írjuk le az újonnan épült levicei sportcsarnokot, melyet 1959­ben adtak át rendeltetésének. Nem túlo­zunk, amikor a sportcsarnok kifejezést használjuk, mert amit láttunk, nem kö­zönséges tornaterem. A kosárlabda-pályán kívül van hely bőven ülőhelyekre, a sze­rel* (nyújtó, korlát, lovak stb.) egy külön helyen nyertek elhelyezést, s a terem egyik része színpad felállítására is alkal­mas. Az épületben korszerű tekepálya, a helyi CSTSZ helyiségei, öltözők és ver­senyzők számára alkalmas szálláshelyek is létesültek. Mi ezt örömmel vettük tudomásul s a khrzatról élénk érdeklődéssel figyeltük a leányok gyakorlatát. Az oktatónő a ze­ne hangjaira végzett gyakorlat után még átismételte — zene nélkül a gyakorlat egyes, még hibásan előadott elemeit. A tájékozatlanok közül sokan el sem tudják képzelni, mennyi ismétlésre, mily lelki­ismeretes munkára, sok-sok gyakorlásra van szükség, hogy a bemutató a közön­ség körében tetszést arasson. Egyenesen hihetetlen, hogy néhány nappal a járási és kerületi bemutatók előtt is akad még javítani való. Bizony van még mit csi­szolni, s lesz is mindaddig, amíg Prágá­ban véget nem ér a 11. Országos Sparta­kiád, de csak annak, aki eredményesen akar szerepelni. S ezt akarják a tevicei lányok is, azért készülnek olyan lelkesen. Amikor az egyes részeket átismételték, énekszóra menetel­nek, majd oktatónőjüket üdvözölve zsi­bongva futnak az öltözőbe, hogy helyet adjanak a velük egyidős fiúknak. Mert a tornaterem egész nap foglalt. Csaknem egész Levice itt készül a hét végén sorra kerülő bemutatókra, melyeken összesen 5000 gyakorlatozó vesz részt az egész járásból. Zeliezovcéröl és Vrábléról a Äz NDK kerékpározóinak nagy bravúrja a XI. útszakaszon A lipcsei célban az első négy helyen az NDK versenyzői végeztek Általában az volt a vélemény, hogv a XI. útszakasz eredménye nagy hatás­sal lesz az idei békeverseny végleges kimenetelére. A csapatversenyben az NDK együttese eddig igen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A XI. útszakaszt is ók nyerték. Jelenlegi időelőnyük és kiváló-erőnlétük arra enged következtetni, hogy az NDK kerékpározói nyerik meg a csapatversenyt. A XI. útszakasz után az egyéni küzdelemben is már úgy alakul a helyzet, hogy az NDK egyik képviselője lesz a verseny győztese. Hagen, Adler (•% Weissleder állnak a legközelebb a győ­zelemhez. A Béke-verseny eddigi lefolyásában még nem fordult elő, hogy egy ország képviselői akkora fölényt harcoltak volna ki, mint ez évben az NDK kép­viselői. Annak ellenére, hogv az egész mezőny igen kiegyensúlyozott, az NDK képviselői uralják az egész mezőnyt és eddig nem tapasztalt sikereket arattak a küzdelmek során. 5 ó 14 p 20 mp-vel. Második Adler, har­madik Weissleder, negyedik pedig Eck­stein. A csehszlovák kerékpározók szin­tén ezzel a vezető csoporttal érkeztek a lipcsei stadionba és így javítottak ed­digi helyezésükön a csapatküzdelemben felnőttek egy-egy csoportja vendégszere­pel majd a bemutatókon. Miután Tóth Lenke, a levicei II. sz. középiskola tanárnője egy-két erélyes szó­val csendre intette a túl vígan öltözködő leányokat, megkértük, hogy néhány szó­val jellemezze a spartakiád-elökészülete­ket. - A piroslabdás gyakorlat - kezdte a tanárnő - egyike a legszebbeknek. Az ál­talános vélemény az, hogy a tönnyebb gyakorlatok közé tartozik. Ez azonban nem felel meg teljesen a valóságnak, mert vannak benne nagyon nehéz részek is. Ilyenek pl. a labdával végzett körö­zések s utána a váltások. Akkor válik egy-egy rész igazán nehézzé, amikor azt ikarjuk elérni, hogy valamennyien egy emberként végezzék. Itt azután igazán j kell a •türelem. míg a lányok eqyszerre , végzik a gyakorlatot, (amiről volt szeren- j csénk személyesen is meggyőződni). De hát aki el akar jutni Nitrára és Prágába, annak biztosan kell „állnia" a lábán. Tö­kéletesen kell elsajátítania a gyakorlatot. Hogy miként sikerült - nemcsak Tóth Lenke tanárnőnek, hanem számos más ok­tatónak is - elsajátítatni a gyerekekkel a gyakorlatokat, az rövidesen kiderül. Meg vagyunk győződve róla, hogy még sok elismerésben lesz részük valameny­nyiiiknek. -ár­• Bukarest: A román labdarúgó-válo­gatott a május 22-1 mérkőzés előkészü­letei folyamán az OFK Beograd csapatá­val játszott. A találkozó 3:2-es félidő után 3:3 arányú döntetlennel végződött. • Prága: A Davis Kupáért folyó küz­delmek II. fordulója első napjának ered­ményei: Franciaország—Argentína 2:0, Lengyelország—NSZK 0:2, Anglia—Hollan­dia 2:0, Ausztria—Dánia 0:2. Belgium­Brazília 1:1, Magyarország—Olaszország 1:1. • Teplice: Tatran Teplice—Port Vale 2:2 (1:2). Barátságos nemzetközi labda­rúgó-találkozó. • Párizs: Az idei francia teniszbajnok­ságon M. Mozer, Sz. Lihacsev és V. Koz­menkova szovjet versenyzők is részt vesz­nek. A BUDAPESTI ZÓNAVERSENY. Alig ért véget Moszkvában a világbaj­noki párosmérkőzés, máris megindultak a selejtező-versenyek, melyek győztese lesz majd a világbajnok új kihívója. E vi­láqbajnoki selejtező-versenyek első állo­másai az ún. zónaversenyek. Összesen 9 zónaversenyt bonyolítanak le (Európá­ban hármat, egyet az Egyesült Államok­ban. Közép-Amerikában, Dél-Amerikában, Kanadában és Ausztráliában, valamint kü­lön zónaversenynek számít a Szovjetunió soron következő bajnoksága is) és ezek győztesei — összesen 22'-en — találkoz­nak majd jövőre a zónaközi döntőben. Az első zónaverseny éppen e napokban folyik Budapesten 13 ország két nagymesteré­nek és hat nemzetközi mesterének rész­vételével. Hazánkat a bratislavai Ujtelky és Kozma mesterek képviselik. A 15 for­dulós verseny első harmada után megál­lapíthatjuk, hogv sikerrel! Jól rajtolt a magyar Bílek és Barcza is, továbbá a ro­mén Mititelu, a holland Scheltinga és a versenv favoritja: a jugoszláv Martano­vics. A torna három első helyezettje jut tovább a már említett zónaközi döntőbe. Bemutatjuk az első fordulók két érde­kes játszmáját: Vezércsel Világos: Golz (NDK) — Sötét: Ahman (Svédország). 1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Hf6 4. cd5: ed5: 5. Fq5 Fe7 6 e3 0-0 7. Fd3 c6 8. Vc2 Hbd7 9. Hf3 Be8 10. 0-0-0 :esé­lyesebb, mint a szokásos „minoritás­támadás" 10. 0—0. majd Bbl és b4-gyel, melvre sötét többféle jó ellenjátékkal rendelkezik) 10. ... Hf8 11. h3 He4 12. Fe7: Ve7: 13. Fe4: de4: 14. Hd2 f5 15. Kbl b6 16. He4 Fe6 17. He5 Hd7 18. Va4 (jobb. mint Hc6:) 18. . . . Bec8 19. f4 He5: 20. de5: b5 21. Va5 Fc4 22. g4! Fd3+ 23. Kai fg4: 24. hq4: b4 25. Ha4 c5 26. Bel! (rögzíti a vezérszárnyi qvaloqosokat, hoqy döntő akcióba lépjen a királv oldalán!) 26. ... c4 27. Bh2! h6 28. q5! hg5: 29. Bchl (fenyeqet Vd5+ és matt) 29. ...Kf7 30. rp5: Vq5: 31 Vb4: Ve5: 32. Vb7+ Ke6 33. Bh5! Vd6 34. Vg7: és sö­tét feladta, a király nem menekülhet a matthálóból. Hromádka-védelem. Világos: Bílek (Magyarország) — Sötét: Popov (Bulgária) 1. d4 Hf6 2. c4 c5 3. d5 e5 4. Hc3 d6 5. e4 g6 6. g3 Fg7 7. Fq2 0—0 8. Hf3 He8 9. 0—0 Fg4 10. Vd3! Ff3: 11. Vf3: f5 12. Fh3! Vf6 13. Fd2 Ha6 14. a3 f4 15. Bael g5 16. Khl Vh6 17. Ff5! Hac7 18. Bgl! Kh8 19. qf4: gf4: 20. Bg3! (vi­lágos ügyesen készítette elő a királyszár­nyi támadást, most sötét kénytelen minő­séget áldozni, mert a Bh3 fenyegetés másképpen nem védhető) 20. ... Bf5: 21. ef5: Vf6 22. He4! Vf5: 23. Bq5 Vf8 24. Begl Bd8 25. Vh3 Vf7 26. Bf5 Ve7 27. f3 Ff8 28. Hg5 és sötét feladta, a külön­féle fenyegetések (Bf8: + , Hh7: stb.) nem védhetők. 130. sz. sakkrejtörő Kitzing Róbert (1912) (IV. díj a budapesti sakkor versenyén.) wm li Világos indul és 2 lépésre mattot ad. (2 pont) Ellenőrző jelzés: Viláqos: Kh4, Vbl, Bf6. Fa6 és a7, gy: c2 és f2 (7 báb). Sötét: Ke4, Fh5 gy: a2, a3 és b3 (5 báb). A megfejtés beküldésének határideje: május 24. A meqfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfej­tést beküldők között minden héten köny­veket sorsolunk ki. továbbá állandó meqfejtési létraversenyt vezetünk. A 128. sz. fejtörő (Ludányi A.) helyes megfejtése 1. FeJü Az e heti nyertesek: Boroš Lad. Nové Zámky, ul. ČA, 47, Solár Ján, Nitra, Roo­sveltova 4. Virág. Pál, Ružomberok. Tyr­šová 59. Delmár Gábor A tegnap megtett XI. szakasz 201 kilo­méter hosszú volt és Drezdából Lipcsébe vezetett. A kerékpározók ezúttal dombos vidéken haladtak. A rajthoz állt 87 ver­senyző az előző szakaszhoz hasonlóan a hepe-hupás út ellenére is gyors iramba kezdett. Az első kitörés már a 24. kilo­méternél volt. Itt négyen húztak el a fő bolytól, örömünkre a négy között ott volt a csehszlovák Révay is. 20 kilométeres kerekezés után azonban a vezető csoport visszaesett s végül is egyesült az őket követő fő mezőnnyel, később az első részhajrá után. melyet egyébként Adler (NDK) nyert meg, ismét hárman elhúz­tak: Jacobs (Luxemburg), Laidlaw (an­A Románia elleni keret \ Központi Labdarúgó Osztályunk • vezetősége a Románia ellen sorra • kerülő mérkőzésre, melynek ^ színhelye május 22-én Bukarest ^ lesz, a következő játékoskeretet A álllította össze: Schroiff, Stacho — Y Bomba, Popluhár, Tichý, Novák — • Buberník, Masopust, Vojta — L. f Pavlovíč, Moravčík, Kvašňák, Bub­^ nik, Dolinský és Molnár. A tizenöt A játékosból álló keret összeállítá­sából arra lehet következtetni, hogy Románia ellen minden való­t színű ség szerint az Ausztria el­4 len győztes csapattal küzdünk, A tehát ez lesz a csapat összeállítá­A sa- Schroiff - Bomba, Popluhár, Y Novák - Buberník, Masopust ­T L. Pavlovíč, Moravčík, Kvašňák, • Buberník, Dolinský. Tartalékok: ^ Stacho, Tichý, Vojta és Molnár volnának. Külföldi labdarúgás Milánó. Milan—Brazília 2:2 (2:2). Mi­lánóban a brazil válogatott váratlanul csak döntetlent ért el az AC Milan csa­patával szemben. Róma. Az olasz fővárosban az AS Ro­ma az Athletico Madrid ellen küzdött és 3:2 (1:2) arányban győzött. Port Vale. A Tatran Teplice együtte­se Port Valeban az ottani csapattal mérkőzött és 2:2 (1:2) arányban vég­zett ellenfelével. Moszkva. A szovjet labdarúgó-bajnok­ság legutóbbi eredményei: I. csoport: Zenit Leningrad—Dinamó Moszkva 1:0, Szpartak Jerevan—Moldava Kisinyev 4:0, Pahtakor Tasakent —SZKVO Rosztov 1:1, Kalev Tallin—Avangard Harkov 1:1, Torpédo Moszkva—Dinamó Tbiliszi 3:2. II csoport: Neftyanyik Baku—Sahtyor Sztalino 1:1, Beíarusz Minszk—Krilja Szovjetov Kujbisev 3:1, Admiraltvejec Leningrad—Dynamo Kijev 5:1. Az I. cso­portban a Torpédo Moszkva, a II. cso­portban a CSZKA vezet a tabellán. Mindegyik csapat 11-11 ponttal rendel­kezik. SLÁVIA BRATISLAVA— SPARTAK PRAHÄ STALINGRAD 3:1 (kj) — A Slávia Bratislava női röplab­da-együttese tegnap délután a Spartak Praha Stalingrad csapatát látta vendégül s 3:1 (15:9, 9:15, 15:6, 15:13) arányú győzelmet aratott. A hazai csapat az érdekes és időnként izgalmas találkozón — a második játszmától eltekintve — jó teljesítményt nyújtott és megérdemel­ten szerezte meg a győzelmet. • Tbiliszi: Az európai kosárlabda­bajnokcsapatok serlegéért folyó torna első mérkőzésén az SKA Riga, a serleg védője érdekes küzdelem után 61:51 arányban győzött a Dinamó Tbiliszi csa­pata felett. • Koppenhága: Dánia—Brazília 3:4 (2:2). Brazília válogatott labdarúgó­csapata európai látogatása során Kop­penhágában játszott a dán csapattal. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 19. hetében a következő nyereményeket hozta: I. díj — nincs nyertes, II. díj: 59 nyertes, á 25 500 ko­rona, III. díj: 3885 nyertes, á 530 korona. IV. díj: 80 241 nyertes, á 45 korona. A SAZKA 19. hetében a nyereményei­osztás a következő: I. díj: 209 nyertes, á 625 korona. II. díj: 1329 nyertes, á 105 korona, III. díj: 4003 nyertes, á 50 koro­na, IV. díj: 9780 nyertes, á 20 korona. Mit közvetít a rádió... A Csehszlovák Rádió ma 18—18.50 órá­ig az I. és 111. műsoron hangképekben számol be a Slovan Bratislava—Slovan Nitra, a Baník Ostrava—Jednota Košice, a Tatran Prešov—RH Brno, a Dukla Par­dubice—ČH Bratislava és a Spartak Trnava—Dynamo Praha labdarúgó-liga­mérkőzésekről. gol), Schóber (NDK), akik kitörtek s a 87. kilométernél lévő hegyi hajrá előtt már egy perccel vezettek. A hegyi haj­rát az angol Laidlaw nyerte. Ezek után egészen átalakult az élcsoport. Vagy 10 kilométeres kerekezés után egy 35 tagú | csoport alakult ki az élen. Ez fokozato- , san két perces előnyt szerzett a többiek- < kel szemben. A vezetők között volt mind a hat NDK-kerékpározó, és mind az öt : csehszlovák versenyző. A másik részhaj- | rát, mely 23 kilométerre volt a céltól, a szovjet Szajdhuzsin nyerte. A kerék- j pározók Lipcséhez közeledve, mindjobban j fokozták az iramot. A százezer nézőt befogadó lipcsei sta- ] dion az utolsó helyig megtelt. Néhány ! perccel 17 óra előtt, mikor az első ke- . rékpározók megérkeztek a stadionba, óriási üdvrivalgással fogadta őket a kö­zönség. Az NDK kerékpározói nagyszerű teljesítménnyel viszonozták ezt az igazán szívélyes fogadtatást. A szakaszcélban az első négy helyen az NDK versenyzői vé­geztek. A szakasz győztese Hagen lett Weissleder, a 21 éves német kerékpá­rozó, akit eredetileg csak tartalékként szándékoztak a Béke-versenyen szerepel-. tetni, a verseny legeredményesebb ver­senyzője, mert eddig négyszer aratott szakaszgyőzelmet. HÉTFŐ BRATISLAVA: 16,00: A Prága — Varsó —Berlin Béke-verseny közvetítése. A ver­senyzők útjuk XIII. zárószakaszának cél­jába, Berlinbe érnek. 18,30: Sportközle­mények. 19,00: TV-híradó. 19,45: Aján­dékverseny a szocialista munka brigád­jainak. Közvetítés a Bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjából. 21,45: TV-híradó. 22,15: A Béke-verseny hírei. KEDD BRATISLAVA: 19,00: TV-híradó. 19,30: Lányok, asszonyok. 19,45: Dalok. 20.05: Valeri Petrov: Ha a rózsa táncra kél, költői vígjáték az olomouci Oldŕich Stibor Színház előadásában. 21,40: Ostrava je­lenti. BUDAPEST: 18,30: Egy óra az ifjúság­nak. 1. Száz kérdés — száz felelet. 2. „Felvétel! Indíts!" IV. A filmkészítés rejtelmei. 19,30: TV-híradó. 20,05: Mu­zsikáról mindenkinek. A hárfa. Ádám Jenő előadása. 20,20: Kezedben az élet, magyarul beszélő szovjet film. SZERDA BRATISLAVA: 17,30: Gyermekműsor. 19,00: TV-híradó. 19,30: Beszélgetünk az új alkotmányról. 20,00: Öten egymillió közül, cseh film. 21,40: Kamarazene. 22,00: A nap visszhangja. BUDAPEST: Szovjet kiállítás New York­ban, szovjet kisfilm. 19,00: Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából. Nash: Az esőcsináló. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA: 19,00: TV-híradó. 19,30: Ifjú szemmel. 20,10: TV-játék. 21,00: Népszerű dallamok. 21,50: A nap vissz­hangja. BUDAPEST: 18,30: Kisdobosok műsora. 19,20: TV-híradó. 19,35: A Nap és a Hold hatása. Sinka József előadása. 20,00: 57-es riport, NDK-film. PÉNTEK BRATISLAVA: 17,30: Gyermekműsor. 18,00: Készülünk a II. Országos Sparta­(Foto CTK) 1960. május 16-tól május 22-ig kiádra. 19,00: TV-híradó. 19,30: Mezőgaz­dasági adás. 19,45: Az idei Béke-verseny részvevői válaszolnak a nézők kérdéseire. 21,00: Bratislavai Tavasz 1960. Johannes Brahms: III. szimfónia. Közvetítés a Szlo­vák Filharmónia hangversenyterméből, 21,30: A nap visszhangja. SZOMBAT BRATISLAVA: Prágai Tavasz 1960. nemr. zetközi zenefesztivál. Az Állami Konzer-; vatőrium tanárai kamarazenekari hang­versenyének közvetítése a prágai Várból. 18,00: Gyermekműsor. 19,00: TV-híradó. 19,30: Külpolitikai kommentár. 19,50: Da­lok. 20,00: Irodalmi kabaré. 21,30: Vég­állomás: szerelem, nyugatnémet film, 23,00: A nap visszhangja. BUDAPEST: 16,00: Prágai Tavasz. Hang­verseny a prágai Vár kertjéből. 17,10: A Szépművészeti Múzeum kincsei. Modern szobrászat. Tárlatvezető: Kovács Éva. 19,00: TV-híradó. 19,15: Riportmüsor. 19,40: Látjátok: ez a szerelem! Irodalmi társasjáték. VASÁRNAP BRATISLAVA: 9,30: Mezőgazdasági adás; 10,00: Gyermekműsor. Több mint játék, film. 10,30: Látogatás Varsóban. Helyszíni közvetítés a varsói utcákról, parkokról és nyilvános termekből. 17,25: Magyar­ország—Anglia államközi labdarúgó-mér­kőzés közvetítése a budapesti Népstadion­ból. 19,30: TV-híradó. 20,00: Versek. 20,10: Vasvirág, magyar film. 21,40: Látogató­ban Vilém Závada állapidíjas érdemes művésznél. 22,15: TV-híradó. 22,25: Sport­események. BUDAPEST: 10,00: Mesél a Bükk, ma­gyar kisfilm. 10,15: 21. Magyar Híradó. 10,30: Látogatás Varsóban. 17,20: A Ma­gyarország—Anglia válogatott labdarúgó­mérkőzés közvetítése a Népstadionból. 19,15: Élőújság. 20,10: Vörös és fekete I. rész, francia film Stendhal regényé­ből. Matiné (14), Moszkva-Cserjomuski (19), ZENEI SZÍNHÁZ: Beethoven, Schubert és Dvoŕák IX. szimfóniája (19.30). A KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA MA: Moszkva-Cserjomuski (14.30), Bu­borékok (19), HOLNAP: Faust (19). A KOMÁRNOI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ MŰSORA: Bajč: Csendestengeri éden (19.30), Far­ná: Ványa bácsi (19.30). A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: PRAHA: Romeo, Júlia és a sötétség (cseh) 10.30, 14, 16.15, 18.30 , 20.45, METROPOL: Egy napon (francia) 16, 18.15, 20.30, POHRANIČNÍK: Fickó (cseh) 16, 18.15, 20.30, SLOVAN: A béke elsó napja (szovjet) 16, 18.15, 20.30, TATRA Háború és béke (amerikai) 16, 18.15, 20.30, VÁRUDVAR: Legjobbjaink (francia) 19.30, DUKLA: Tigrisnyomon (szovjet) 14, 16, 18, 20.15, MIER: Az utolsó pillanatifi (bolgár) 16.45, 18, 20.15, OBZOR: Vakáció a fellegekben (cseh) 16, 18, 20.15, MÁJ: Fehér vér (NDK) 16, 18.15, 20.30, NÁDEJ: A champignoli csendőr (francia) 18, 20, ZORA: Férfi, aki átmegy a falon (francia) 18, 20, POKROK: A bosszúálló (cseh) 18, 20.15, ISKRA: Ahová az ördög nem jut el (cseh) 18, 20.15, PARTIZÁN, Téves kapcsolás (román) 18, 20. DIMITROV: Az úr és a csillagász (szlovák) 17,30, 20, PIONIER: Ványa (szovjet) 19.30, OSVETA: A repülőtér nem fogad (cseh) 18, 20, STALINGRAD: A kijevi lány (szovjet) 18, 20.15. A KOŠICEI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: A champignoli csendőr (fran­cia), TATRA: Háború és béke I. rés? (amerikai) ÚSMEV: Háború és béke II. rész (amerikai), DUKLA: Nehéz próba (NDK), PARTIZÁN: Alázatosan jelentem (cseh), MLADÝCH: Jánošík (szlovák). A BRATISLAVA! SZÍNHÁZAK MŰSORA NEMZETI SZlNHÁZ: Fadette (14). Svä­topluk (19), HVIEZDOSLAV SZlNHÁZ: A négy házsártos (14), A milliomos nő (19), ÜJ SZÍNPAD: Három narancs (10), A TELEVÍZIÓ MCSORA VASÁRNAP Bratislava: 10.00: Mezőgazdasági adás. 10.30: Gyermekműsor. 14.30—17.30: A Bé­ke-verseny részvevői útjuk XII. szakaszá­nak céljába. Magdeburgba érnek. 19.00: TV-híraďó. 19.30: Vasárnapi versek: Konsztantyin Szitnonov: Nyitott levél. 19.40: Lányok, asszonyok. 20.00: Lenin­grádi szimfónia, szovjet film Sosztako­vics VII. szimfóniájának megszületéséről. 21.30: Kisfilm. 21.50: TV-híradó. 22.00: Sporteredmények. 22,35: A Béke-verseny hírei. Budapest: 9.30: Kis technikusok kiállí­tása. 10.30: A „Prágai Tavasz 1960" hang­versenye fiataloknak. Délután: 20. Ma­gyar Híradó. Majd: Kerékpáros Béke­verseny. Közvetítés Maqdeburqból. Utána: Az FTC—MTK labdarúgó-mérkőzés közvetí­tése a Népstadionból. 19.15: Élőújság. 20.10: Az egymilliófontos bankjegy, angol film. IDŐJÁRÁS Továbbra is váltózö felhőzet, helv°n­ként csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok. Élénk nyugati szél. OJ SZÖ " kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz., T e 1 e f o n: 347-16, 351-17 232-61 — főszerkesztő: 352-10, — főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 326-39, — sportrovat: 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 337 28. Előfizetési díj havonta K čs 8.—. Ter­jeszti a Posta Hlrlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál «s kézbesíteni!. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. K-07*01229 % t

Next

/
Oldalképek
Tartalom