Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-14 / 104. szám, csütörtök
A CSK P KB határozata a nemzeti bizottságok jogkörének és felelősségének bő vítéséről, valamint a gazdasági és kulturális életben betöltött szerepük növel éséről (Folytatás a 8. oldalról) következetesen ellenőrizzék a határozatok teljesítését. Különösen a felsőbb fokú nemzeti bizottságok esetében és a városokban fontos jobban kihangsúlyoznunk, hogy a nemzeti bizottságok plénumai ellenőrizzék a végrehajtó szervek tevékenységét. Kell, hogy a nemzeti bizottságok képviselőinek minden lehetőségük meglegyen a tárgyalt kérdések sokoldalú megvitatásához, hogy megtehessék észrevételeiket és javaslataikat és kérdéseket intézhessenek. Az ügyosztályok, vállalatok és intézmények vezetői kötelesek beszámolni a nemzeti bizottságok képviselőinek arról, milyen intézkedéseket foganatosítottak a képviselők bíráló megjegyzései, javaslatai és kérdései alapján. A nagyközönség rendszeres tájékoztatásának célja annak elősegítése, hogy állandóan fokozódjék a dolgozók részvétele a nemzeti bizottságok munkájában. A nemzeti bizottságok feladatait és megoldandó problémáit rendszeresen meg kell magyarázni a sajtóban, a helyi rádióban, stb. Ki kell használni ezeket az eszközöket a legkomolyabb helyi kérdések megoldására tett javaslatokról tartandó nyilvános viták szervezésére és a nemzeti bizottságok fontos határozatainak ismertetésére a dolgozókkal. Bontakoztassuk ki a nemzeti bizottságok tanácsainak szervezőmunkáját Az összes fokú nemzeti bizottságok jogkörének és felelősségének bővítése újabb követelményeket támaszt a nemzeti bizottságok tanacsainak munkájával szemben. A tanácsoknak át kell térniök az eddigi munkamódszerről a vállalatokban, a szervezetekben, az alsó fokú nemzeti bizottságok tanácsaiban és albizottságaiban végzendő élénk szervezőés politikai nevelőmunkára. Állandó figyelmet kell szentelni a dolgozók tömeges kezdeményezése kibontakozásának a szocialista munkaversenyben. Az összes fokú nemzeti bizottságok tanácsaira hárul a fő felelősség a nemzeti bizottságok plenáris üléseinek előkészítéséért; feltételeket kell teremteniök arra, hogy a nemzeti bizottságok képviselői és az albizottságok aktív részt vegyenek a nemzeti bizottságok s a dolgozók együttes üléseinek előkészítésében s gondoskodniok kell jó gazdaságipolitikai elemzések és a tárgyalt problémákra vonatkozó határozati javaslatok idejében való elkészítéséről. Az összes fokú nemzeti bizottságok tanácsai biztosítják a nemzeti bizottságok fejlesztési és költségvetési tervjavaslatainak kidolgozását, megszervezik teljesítésüket és ellenőrzésüket. A nemzeti bizottságok tanácsai úgy szervezik tagjaik, albizottságaik, képviselőik és az alsóbb fokú nemzeti bizottságok tanácsainak, a különféle polgári bizottságoknak és aktíváknak tevékenységét, hogy maximálisan és egybehangoltan kibontakozódjék a nemzeti bizottságok összes feladatainak teljesítésére irányuló törekvésük. A nemzeti bizottságok kezelésében levő gazdasági és költségvetési szervezetek irányításában megoldják az egész gazdaság fejlesztésének fő cikkelyeit, több ág közös fontos oroblémáit, vagy az egy ág keretét fő vonatkozásaikban túllépő kérdéseket. E szempontokból irányítják a szakszervezetek munkáját és koordinálják az albizottságok tevékenységét. A kerületi nemzeti bizottságok tanácsai (a járási nemzeti bizottságok részvételével) fontos feladatot teljesítenek a kerületek és járások komplex fejlesztése szempontjából a gazdaság és kultúra fejlesztésének s a minisztériumok által irányított vállalatok fejlesztésének egybehangolásában. A JNB-k és a HNB-k munkájának irányításában is a kerület és a járások aránylagos gazdasági és kulturális fejlesztésének szükségleteit veszik tekintetbe. A tanácsok elsőrendű feladata a Dárt- és kormányhatározatok, a nemzeti bizottságok határozatai és saját határozatai teljesítéseinek rendszeres ellenőrzése, valamint a nemzeti bizottságok terv- és költségvetési feladatai biztosítására foganatosított intézkedések hatékonyságának ellenőrzése. A nemzeti bizottságok tanácsai a dolgozók részvételével és a nemzeti bizottságok alárendelt ügyosztályainak segítséaével, a KNB-k és JNB-k pedig elsősorban az ellenőrző osztály segítségével gyakorolják az ellenőrzést. A nemzeti bizottságok tanácsai tevékenységükben az újítók, szakemberek, stb. széleskörű aktívájára támaszkodnak. A HNB-k és a VNB-k tanácsai szervezik az utcabizottságok, a nőbizottságok, a Szülők és Iskolabarátok Társulata munkáját és az aktíva egyéb formáit; egyes gazdasági és kulturális szakaszokon, főképp fontos intézkedések előkészítése alatt tanácskoznak a tömegszervezetekkel és a dolgozókkal. A KNB-k tanácsai munkájának súlypontja legyen a határozatok s a népgazdasági tervből és költségvetésből eredő feladatok teljesítésének megszervezésében, a kerület gazdasági és kulturális fejlesztése komplex irányításának és tervezésének megoldásában, a kormány részéről a nemzeti bizottságokra ruházott feladatok szervezési biztosításában, a KNB-k plénumának határozataiból eredő feladatok részletes kidolgozásában és biztosításában, a nemzeti bizottságok albizottságai, képviselői, az alsóbbfokú nemzeti bizottságok és ügyosztályok kezdeményező javaslatainak megtárgyalásában és megoldásában, a járási nemzeti bizottságok tanácsainak irányításában és hatékony segítségnyújtásában. A JNB-k tanácsainak munkájában túlsúlyban legyen a járás népgazdasági tervéből és költségvetéséből eredő feladatok biztosítása, elsősorban a mezőgazdasági termelés fejlesztésében, a lakás- és mezőgazdasági beruházási építésben, a szolgálatok kibővítésében és javításában, a kulturális nevelőmunka elmélyítésében, az iskolák, az iskolai intézmények fejlesztésében és az ifjúság nevelésében előttük álló feladatok biztosítása, a járás gazdasági és kulturális fejlesztésének komplex irányításával és tervezésével összefüggő kérdések megoldása, a párt- és kormányhatározatokból, a KNB plénumának és tanácsának irányelveiből és a JNB-k plénumának határozataiból eredő feladatok és intézkedések részletes kidolgozása és biztosítása, rendszeres konkrét segítségnyújtás a helyi és járási nemzeti bizottságoknak a fő feladatok biztosításában és a tömegszervezési munka kibontakoztatásában, a helyi és városi nemzeti bizottságok, a JNB-k albizottságai és ügyosztályai tevékenységével összefüggő kérdések megoldása. A helyi és városi nemzeti bizottságok tanácsai főként szervezzék a HNB-k albizottságaival karöltve a párt- és kormányhatározatokból, a HNB-k tervéből és költségvetéséből, plénumának határozataiból, a JNB-k plénumának és tanácsának fő irányelveiből eredő feladatok kezdeményező kidolgozását és teljesítését, rendszeresen törekedjenek a mezőgazdasági termelés gyors fejlesztésére és a dolgozóknak nyújtott szolgálatok megjavítására; tervszerűen fejlesszék a falu vagy város kulturális életét, segítsék elő a nemzeti bizottságok összes albizottságai, a nőbizottságok és telep-bizottságok, a nagyobb községekben és városokban az utca-bizottságok, valamint az NB aktívája további alakulatai munkájának kibontakozását, biztosítsák tevékenységük egybehangolását és késztessék őket arra, hogy tartsák meg az összhangot a helyi érdekek, valamint az országos érdekek és szükségletek között, a község életének minden fontosabb kérdését mindig tárgyalják meg a lakossággal és döntés végett határozati javaslatokat nyújtsanak be a HNB plénumának. Növeljük a nemzeti bizottságok albizottságainak szerepét a gazdasági és kulturális építés irányításában A nemzeti bizottságok plénumainak döntő szerepe és irányító munkájuk hatékonyságának fokozódása megköveteli, hogy új módon oldjuk meg a nemzeti bizottságok albizottságainak az irányító szervek rendszerében betöltött helyzetét és szerepét. Ki kell bővíteni az albizottságok hatáskörét úgy, hogy mindenkor a nemzeti bizottságok hatékony eszközei legyenek abban, hogy a dolgozókat a gazdasági és kulturális építés feladatainak megoldására és teljesítésére szervezzék, továbbá a vállalatok, kulturális és szociális intézmények tervének és költségvetésének kidolgozásában, biztosításában és irányításában. Az albizottságok a nemzeti bizottságoknak az illető ág irányításában bizonyos döntési jogkörrel felruházott kezdeményező, ellenőrző és végrehajtó szervei. A nemzeti bizottság albizottságai tevékenységükben kezdeményezően biztosítják az egész népgazdaság fejlődését és a helyi lakosság szükségleteit. Szem előtt tartják a gazdaságfejlesztési tervet és a nemzeti bizottság költségvetését, a nemzeti bizottságnak és tanácsának határozatait s a felsőbb szervek irányelveit. Tevékenységükért a nemzeti bizottságok plénumának és tanácsának felelnek. A plánumot, illetve a nemzeti bizottság tanácsát illeti meg az említett elvek megszegése esetében az albizottság döntésének érvénytelenítése, vagy az erre vonatkozó intézkedés. A cél az irányító munka rugalmassá tétele és megjavítása. A nemzeti bizottságok albizottságainak — tagjaik és munkatársaik ugyanis az élő problémák széleskörű konkrét ismeretével és gazdag gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek — kell feltárniok a tartalékokat a termelés és a szolgálatok fejlesztésében, elérniök a haladó tapasztalatok bátrabb általánosítását és gyakorlati meghonosítását, továbbá a szocialista építés befejezése feladatainak teljesítésében a dolgozók aktivitásának és' kezdeményezésének kibontakozásához vezető utak még határozottabb felszabadítását. Ezért az albizottságok fő figyelmének a lakosság körében, továbbá a nemzeti bizottságok által irányított vállalatokban, intézetekben és intézményekben végzett munkára kell irányulnia, s emellett szorosan együtt kell működniök a dolgozók szervezeteivel, főként az FSZM-mel és a CSISZ-szel. Az albizottságoknak a dolgozókkal, a vállalatokkal és intézményekkel fenntartott rendszeres kapcsolata eredményeképpen szerzett tapasztalatokat, az aktíva tapasztalatait, a dolgozók javaslatait és megjegyzéseit olyan intézkedések kidolgozására használják fel az albizottságok, melyeknek végrehajtását e vállalatok és intézmények igazgatóinak és a nemzeti bizottság ügyosztályvezetőinek kötelező feladatává tehetik. Ily módon rugalmasan és hatékonyan irányítsák a vállalatok és intézmények tevékenységét, hogy jobban teljesítsék a tervben kitűzött feladataikat és jobban elégítsék ki a dolgozók szükségleteit. A nemzeti bizottságok albizottságait olyan jogkörrel kell felruházni, hogy: — megoldhassák a gazdaságfejlesztési terv és költségvetés feladatainak, az NB plénuma és tanácsa határozatainak kidolgozásával és teljesítésével kapcsolatban felmerülő problémákat; — részt vehessenek az NB ülései elé terjesztett összes javaslatok és a tanács fontosabb intézkedései kidolgozásában és megvitatásában; — kezdeményezően saját javaslatokat tehessenek az NB tanácsainak és plénumának; — ellenőrizzék a párt-és kormányhatározatok, a nemzeti bizottság és tanácsa határozatai teljesítésit az NB ama munkaszakaszán, mellyel az albizottság foglalkozik és intézkedéseket tegyenek az észlelt fogyatékosságok kiküszöbölésére; — dönthessenek a nemzeti bizottságok által irányított vállalatok, Intézmények és intézetek tevékenysége tervének és fejlesztésének biztosításával kapcsolatos fontosabb kérdésekről; — megkövetelhessék a vállalatok, EFSZ-ek, stb. vezetőitől a terv előkészítésére és biztosítására, az öszszes belső források és tartalékok mozgósítására szükséges intézkedések kidolgozását; ügyeljenek arra, hogy ezeket az intézkedéseket megtárgyalják a vállalat dolgozóival; ezen az alapon segítsék elő a terv teljesítésére és túlteljesítésére irányuló szocialista munkaverseny kibontakozását; — megszervezhessék a vállalatok és intézmények felülvizsgálását, megtárgyalhassák a vállalatok vagy intézmények munkájának helyzetét a vezető dolgozókkal és kötelező intézkedések megtételét rendehessék el a munka megjavítására. — dönthessenek az egyes ágak keretén belül a nemzeti bizottság vagy tanácsa által megszabott határok között egyes olyan kérdésekről, melyeket a tanács még nem oldott meg; — a nemzeti bizottságok által megszabott határok között dönthessenek a terv és a költségvetés apró módosításairól, a tartalékok felhasználásáról; — dönthessenek egyes szélesebbkörű társadalmi kérdésekről, melyeket az NB tanácsának ügyosztályai még nem intéztek el. A kerületi és járási nemzeti bizottságok főként tervező, pénzügyi, mezőgazdasági, ipari (helyi gazdasági), építészeti, közlekedési, kereskedelmi, kulturális és iskolaügyi, egészségügyi és szociális biztosításügyi albizottságot alakítanak. A helyi és városi nemzeti bizottságok hasonló albizottságokat létesítenek az igazgatásuk alá tartozó szakaszok feladatainak biztosítására. Az alsóbb és' a felsőbbfokú nemzeti bizottságok albizottságai együttműködnek és kölcsönösen segítik egymást. A KNB-k és a JNB-k albizottságaitól meg kell követelni, hogy adjanak tanácsot az alsóbbfokú nemzeti bizottságok azonos albizottságainak, segítsenek a problémák megoldásában és adják át szak- és módszertani tapasztalataikat. Az albizottságoknak azonban nincs joguk feladatokkal megbízni az alsóbbfokú nemzeti bizottságok tanácsát és albizottságait. Az ügyosztályvezetőt kötelezik az albizottság határozatai és köteles teljesíteni azokat a feladatokat, amelyekkel az albizottság megbízta. Köteles figyelmeztetni az albizottságot a törvénnyel, más jogi előírásokkal és a tervvel szemben esetleg felmerülő ellentétekre. A szakosztályvezetőt rendszerint titkári minőségben választják az illetékes albizottság tagjává. A helyi nemzeti bizottságok albizottságai a maguk szakaszán rendszerint az összes feladatok, valamint a HNB és tanácsa határozatainak végrehajtását fogják biztosítani és dönteni fognak az ezzel kapcsolatos kérdésekről, valamint a polgárok egyes ügyeiről. Az albizottságok élére rendszerint a nemzeti bizottság tanácsának trgját kell állítani. A különböző fokú nemzeti bizottságok albizottságainak megalakításakor • megkülönböztetetten kell eljárni. Az illetékes albizottság munkájának jelentőségére és terjedelmére való tekintettel a KNB-k (s a velük egyszintre helyezett NB-k) esetében, valamint a VNB-k egyes eseteiben a nagyvárosokban az albizottságok elnökei szabaddá tehetők e funkciók betöltésére. Javítsuk meg a nemzeti bizottságok képviselőinek munkáját Rendszeres figyelmet követel a nemzeti bizottságok képviselőinek a dolgozók körében, a nemzeti bizottságok állandó bizottságaiban, valamint az alacsonyabb fokú nemzeti bizottságokban, a polgári ügyek testületeiben és az aktívákban folytatott nevelő- és szervezőmunkája. Főként arra kell törekedni, hogy megszilárduljanak s elmélyüljenek a nemzeti bizottságok képviselői és a választókörzeteikben levő üzemek közötti kapcsolatok és hogy fokozódjék a nemzeti bizottságok képviselőinek felelőssége a választók iránt. A nemzeti bizottságok képviselői rendszeresen találkoznak választóikkal, megtárgyalják velük a nemzeti bizottságok fontos határozatait, beszámolnak munkájukról és lehetővé teszik a választóknak, hogy bírálóan véleményt nyilvánítsanak munkájukkal kapcsolatban. A nemzeti bizottságok képviselői nemcsak időről időre adnak számot választóiknak, hanem rendszeresen beszámolnak tevékenységükről; tevékenységükért teljes felelősséggel tartoznak a választóknak, tiszteletben tartják a választók helyes észrevételeit és javaslatait. Fontos, hogy a nemzeti bizottság képviselője állandó kapcsolatban legyen választókörzete üzemeinek dolgozó kollektíváival. El kell érnie, hogy a társadalmi szervezetek és üzemek tartós érdeklődést tanúsítsanak a nemzeti bizottság képviselőjének munkája iránt és az üzemek minden téren segítséget nyújtsanak a képviselők funkciójának teljesítésében. A dolgozók indokolt panaszait, helyes javaslatait és észrevételeit a vállalatok, a kisüzemek és berendezések tevékenységére vonatkozólag a képviselőknek joguk van megtárgyalni a vállalatok és intézmények vezetőivel, valamint dolgozóinak szervezeteivel és javaslatot tenni munkájuk megjavítására vagy ama panaszok kiküszöbölésére, melyekre a lakosok jogosan panaszkodnak. A képviselő ugyancsak megkövetelheti, hogy a nemzeti bizottság illetékes állandó bizottsága vagy tanácsa a dolgozók panaszait megtárgyalja a nemzeti bizottság által irányított vállalat vezetőjével és megfelelő intézkedésekre kötelezze a fogyatékosságok helyrehozása érdekében, vagy pedig feladatává tegye, hogy a lakosságnak nyilvános gyűlésen adjon számot. A nemzeti bizottságok tanácsai, főként a kerületekben és járásokban, céltudatosan megteremtik a nemzeti bizottságok valamennyi képviselője sikeres munkájának feltételeit. Kötelesek megszervezni a nemzeti bizottságok képviselőinek oktatás, instruktázs és szemináriumok formájában nyújtott segítséget és rendszeresen tájékoztatni őket a párt és a kormány, a magasabb fokú nemzeti bizottságok határozatairól, valamint saját intézkedéseikről és a politikai, gazdasági és kulturális fejlődés fontos problémáiról. Tegyük még színvonalasabbá a nemzeti bizottságok apparátusának munkáját A választott szervek döntó szerepének teljes érvényesítése mellett a nemzeti bizottságok osztályai továbbra is a nemzeti bizottságok fontos segítőtársai és eszközei lesznek a gazdasági és kulturális építés feladatainak teljesítésében, az ellenőrzés és az igazgatási ügyek intézése terén. A nemzeti bizottságoknak sokkal igényesebbeknek kell lenniök osztályaik munkája iránt és meg kell követelniük, hogy azok a választott szervek számára jó adatokat és politikai, gazdasági elemzéseket készítsenek, magyarázatot adjanak az egyes ágazatok szakkérdéseiről és a felsőbb szervek fő irányelveiről, s kezdeményezően kidolgozzák a gazdaság és a kultúra fejlesztése fontos kérdéseinek megoldására irányuló javaslatokat a nemzeti bizottság körzetében. Valamennyi fontosabb intézkedésben a döntés joga azonban a választott szerveké, a plénumé, a tanácsé és az állandó bizottságoké; az osztályokra kötelezőek e szervek határozatai, valamint az általuk kitűzött feladatok teljesítése. A nemzeti bizottságok osztályainak feladata a vállalatokban, szervezetekben és az intézményekben szervező- és meggyőzőmunkával biztosítani az állami népgazdasági tervből, az állami költségvetésből, valamint a nemzeti bizottság, annak tanácsa és állandó bizottságai irányelveiből származó feladatok teljesítését. Arra törekszenek, hogy a vállalatok, a szervezetek és intézmények egyre jobban szolgálják a dolgozókat. E feladatok hatékonyabb teljesítése érdekében az osztályvezetők kötelesek aktívákat létesíteni, amelyek tanácsadó szerv jellegével bírnak. A rájuk bízott feladatokról a vállalatokban a tömegszervező-munka fejlesztésével gondoskodnak, főleg az FSZM-mel és a CSISZ-szel szoros együttműködésben. Az osztályvezetők és az ügyosztá(Folytatás a 10. oldalon) £jj SZÖ 2 * 1960. április 15,