Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-07 / 97. szám, csütörtök

Az SZKP dolgozói Prágában (ČTK) - A kurszki terület pártmu nkásainak és mezőgazdasági szakem­bereinek küldöttsége, melyet Sz. L. G. Monasev, az SZKP kurszki te­rületi bizottságának első titkára vezet, a CSKP KB meghívására kedden, április 5-én Prágába érkezett. A kül döttség szerdán bemutatkozó láto­gatáson volt V. Krutina elvtársnál, a CSKP KB titkáránál, aki mező­gazdaságunk fejlesztéséről és felad atairól tájékoztatta a szovjet ven­dégeket. A küldöttség 14 napot tölt hazánkban s ez idő alatt ellátogat egyes kerületekbe és járásokba, hogy pártunk, EFSZ-eink és állami gazdasá­gaink dolgozóival tapasztalatcserét folytasson a cukorrépa termesztésé­ről. 160 ezer dolgozó a szocialista munkabrigád címért A KSZT elnöksége április 5-i ülé­sén a szocialista munkaverseny fej­lesztésére és a szocialista munkabri­gádok kibontakoztatására vonatkozó beszámolóval foglalkozott. Hazánkban 1959-ben a termelésben dolgozó munkások több mint 82 százaléka vett részt a szocialista munkaver­senyben. Több mint 14 ezer kollek­tíva törekszik a szocialista munka­brigád megtisztelő cím elnyerésére. E kollektívák több mint 160 ezer munkásból és műszaki dolgozóból állnak. A megtisztelő címet eddig több mint 500 kollektíva nyerte el. A KSZT elnöksége értékelte a szo­cialista munkabrigádok mozgalmának eddigi fejlődését és arra a következ­tetésre jutott, hogy az erre vonat­kozó eddigi határozata kiegészítést igényel. Az elnökség egyben hatá­rozatot hagyott jóvá a szocialista munkabrigád elnyerésére törekvő kollektívák számának gyarapítása érdekében. A határozatot a Práca április 8-i számában és a Szakszer­vezeti Közlönyben teszik közzé. A KSZT elnöksége ezenkívül meg­vitatta az anyagmegtakarításra s a fémhulladék gyűjtésére irányuló mozgalom további fejlesztésének kérdéseit és a lakásépítés terén fenn­álló helyzetet is. Határozatot ho­zott, hogy 1960. április 14-re és 15-re egybehívja a KSZT VII. teljes ülését, melyen megvitatják, mily mó­don vesz részt az FSZM a nemzet­gyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanács­ba és a nemzeti bizottságokba való választások előkészítésében. A szovjet hadsereg küldöttsége elutazott Bratislavából (ČTK) - A Bratislava felszabadí­sásának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken résztvett szovjet küldöttség tagjai — G. N. Holosztyakov altengernagy, A. D. Ovszjannyikov vezérőrnagy és V. F. Akulisnyin gárdaezredes, a Szovjet­unió hőse szerdán, április 6-án a délelőtti órákban Bratislavából Prá­gába utaztak. A küldöttség négyna­pos szlovákiai tartózkodása alatt Modrába s Komárnoba látogatott és beszélgetéseken vett részt a munká­sokkal, szövetkezetesekkel, az ifjú­sággal, fegyveres erőink tagjaival. A becses vendégektől Alexander Dubček, az SZLKP KB irodájának póttagja, az SZLKP bratislavai kerü­leti bizottságának vezető titkára, Oldrich Prokop, az SZLKP bratislavai városi bizottságának vezető titkára, Štefan Brenčič, a Bratislavai Kerü­leti Nemzeti Bizottság elnöke, Ján Šebík, a Bratislavai Központi Nem­zeti Bizottság elnöke, a csehszlovák néphadsereg tábornokai és tisztjei búcsúztak a repülőtéren. Jelen volt továbbá Ivan Alekszandrovics Sulgin, a Szovjetunió bratislavai főkonzula. G. N. HOLOSZTYAKOV altengernagyot, a Bratislava felszabadítása év­fordulójának ünnepségein részt vett szovjet katonai küldöttség vezetőjét a komárnoi Szlovák Hajógyárban tett látogatásakor a pionírok virágcsok­rokkal fogadták. (K. Cich - ČTK felvétele) A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa mezé­gazdasági bizottságának ülése Kitüntették Hmscsov elvtársat § i Moszkva (ČTK) - Nyikita Hrus­^ csovot, a Szovjetunió Minisztertaná­§ csának elnökét a legnagyobb szovjet (ČTK) - Prágában április 6-án ^ bányászkitüntetéssel, a Bányászdicső­aláírták a Kölcsönös Gazdasági Se- $ ség jelvény első fokozatával tüntet­gítség Tanácsa állandó mezőgazdasá- ^ te ki a Szénipari Alkalmazottak gi bizottsága mezőgazdasági gépesí- $ Szakszervezeti Szövetségének VI. tési és villanyosítási állandó munka- $ kongresszusa. Hruscsov elvtárs a csoportjának üléséről készült záró- i szakszervezeti szövetségek építése­jegyzőkönyvet. « ben kifejtett aktív tevékenységéért A március 28-a és április 6-a kö- $ és a szovjet szénipar fejlesztésében zött lefolyt ülésen az Albán Népköz- $ szerzett nagy érdemeiért részesült társaságon kívül részt vett a KGST $ a nagy kitüntetésben. valamennyi tagállamának küldöttsé- ^ ge, továbbá a KGST moszkvai tit- i HEYROVSKÝ akadémikus, Nobel-díjas Az Ülésen levonták a következte- $ vei az EAK és a Csehszlovák Köztársaság téseket a mezőgazdasági gépek nem- ^ közötti tudományos együttműködés elmé­zetközi összehasonlító kipróbálásé- $ lyítéséről tárgyalt. (ČTK) ről, amely az egyes tagállamokban ^ tavaly folyt le. Az előterjesztett be­számolók és véleményezések alapján javaslatokat hagytak jóvá a legha­ladóbb gépek termelésének beveze­tésére a szakosítás keretében. Az elvtársi szellemben lefolyt tár­gyalásokat magas szakmai színvonal jellemezte. Valamennyi küldöttség $ Képviselők Országos Gyűlésének áp­tárgyilagosan értékelte a gépeket és $ Hlis 5_j ülésén a népgazdaságfejlesz­termelésre való ajánlásukat. ^ tés tervéröI és a z állami költségve­- — ^ tés javaslatáról szóló beszámolókról A Félbeszakadt dal" című ^ ^"fľpari területek képviselői azok­^ ról a sikerekről beszéltek, amelye­- ^ ket a dolgozók az országos újltó­(CTK) - A Bratislava szovjet had- & mo Zgalomban és a technikai forra­sereg által történt felszabadításának > dalom megvalósításában érnek el. 15. évfordulója alkalmából rendezett * A csehsľfovák-bolgár gazdasági együttműködési bizottság ülése Szófia (ČTK) — Április 1—5-én volt Szófiában a csehszlovák-bolgár gazdasági együttműködési bizottság második ülése. A csehszlovák küldöttséget Ľudmila Jan­kovcová mérnök, a miniszterelnök helyet­tese, a Bolgár Népköztársaság küldöttsé­gét Rajkó Damjanov, a Boigár Népköztár­saság Miniszteranácsa elnökének első he­lyettese vezette. A bizottság megállapította, hogy a gazdasági együttműködésre vonatkozó ed­digi egyezményeket sikeresen teljesítik. A bizottság megtárgyalta a kölcsönös gaz­dasági együttműködés további bővítését, a gépipari és vegyi ipari termelés szako­sítását és együttműködését az 1961—1965. években. Megmutatkozott, hogy a gazdasági együttműködés további sikeres fejlesztése érdekében célszerű közvetlen együttműkö­dést teremteni a két ország illetékes gaz­dasági szerveivel. fi népi kommunák nagyszerű eredményei A KÍNAI NÉPI KÉPVISELŐK ORSZÁGOS GYŰLÉSE ^ Peking (ČTK) - A Kínai Népi film díszbemutatója ségek kozott mutatták be a „Félbe- $ és fél hónap alatt több mint 30 000 szakadt dal" cimu csehszlovák-szov- $ újítási javaslatot nyújtottak be. En­jet filmet. A díszbemutatón jelen i nek eredményeképpen a gépesítés az voltak az SZLKP KB irodájának tag- i üzemben 31 százalékról több, mint jai es póttagjai, a Szlovák Nemzeti $ 51 százalékra emelkedett. Tanács és a Megbízottak Testülete Elnökségének tagjai, a megbízottak C nnlitíb-oi l.íi 1 _ t. Több képviselő a helyi népi kom­cinuR.seye.ieK ragjai, a megbízottak S m,, n Äi, kÄ r fiA,, ŕvp l fnnlalknzntt amp s politikai, kulturális és közéletünk í kôrúesevel foglalkozott, ame­további képviselői. Jelen voltak a $ — bratislavai konzuli testület tagjai is. $ A filmet a szovjet hadsereg Bratis- $ lávában a város felszabadításának $ 15. évfordulója alkalmából időző kül- § döttség e is megtekintette. A film S művészi erővel ábrázolja népünk és % a Szovjetunió népe megbonthatatlan § barátságát és szövetségét. ^ A díszelőadás nézőközönsége a ^ film alkotóinak kollektíváját és Thorez: A kommunisták és szocialisták megegyezhetnek „ Párizs (ČTK) - Az l'Humanité áp­^ rilis 5-i számában kivonatosan közöl­színművészeket kiváló tp'liesítmč í te M- Thoreznak, Franciaország réssel jutalmazta. nyükért szívből jövő, őszinte elisme- Š Kommunista Pártja főtitkárának áp­a ' ^ rilis 3-i beszédét. Ezen a napon a ^ Párizs melletti Vitry város, amelyet ^ kommunisták vezetnek, szövetséget ^ kötött a munkáspártiak vezette Bur­^ ley angol várossal. | Thorez megemlékezett a francia és ^ angol nép harci szolidaritásáról a ^ második világháború idején a náciz­^ mus ellen. Hangsúlyozta, hogy .a né­^ met militarizmust nem tiporták el i és ezért szembe kell szállni az új i veszélyekkel, mielőtt nem késő. * Ezért békés úton kell megoldani a $ német kérdést és a berlini helyze­^ tet. Thorez megjegyezte, a két pro­^ letár város szövetsége arra mutat, i hogy a kommunisták és szocialisták S megegyezhetnek közös harcukban, ^ amelyet követeléseik teljesítéséért § folytatnak. Š . Kérjük az utasokat... A fegyelmezetlen és rendbontó uta­sok nagy kárt okoznak társadalmunk­nak. A Bratislava Nivy-i állomásfö­nokség szakszervezeti ülésén foglalko­zott ezzel a problémával. A gvűlésen a kocsitisztítók kollektívája kijelentet­te, hogy a személykocsik tisztántartá­sa a fennálló körülmények miatt úgy­szólván lehetetlen, mivel a befutó sze­relvényeket a fegyelmezetlen, rossz­indulatú utasok szándékosan rongál­ják, beszennyezik. A fegyelmezetlen utasok nemcsak hogy lehetetlenné teszik a személy­kocsik tisztántartását, de veszélyezte­tik az utasok és a takarító személyzet egészségét. A Bratislava Nivy-i vasút­állomás dolgozói ezen az úton kérik az utasokat, hogy segítsenek az uta­zás higiéniájának megjavításában. A Bratislavai Nivy-I vasútállomás dolgozói A Komáromi Hajógyár dol­** gozói és különösen CSISZ-tagjai sokáig fognak emlékezni Ceorgij Nyikityics HolosztyaKov altengernagyra, a szovjet küldöttség vezetőjé­re, a Duna flottilla 15 év előt­ti parancsnokára, aki sze­mélyesen is részt vett Bra­tislava és Komárno felsza­badításában. Holosztyakov altengernagy elvtárs részletesen megtekin­tette a gyárat, majd elgon­dolkozva megjegyezte: — Már pontosan nem em­lékszem, hol szálltunk 15 év­vel ezelőtt partra, hol tűztük ki először a vörös zászlót Nem ismerek rá a régi Ko­márnóra.és ennek őszintén és szívből örülök. — így mond­ta az altengernagy, majd hoz­záfűzte: — Nem volt hiábavaló a harcunk, a szovjet hadsereg nagy áldozata, mert látom, hogy a vérrel áztatott földön új boldog élet virágzik. De hol vannak a régi munká­sok, János mester és a töb­biek, akik oly szívvel-lélek­kel segítettek hadihajóink ja­vításában ? Szeretném most újra megköszönni a szovjet hadseregnek nyújtott önzetlen segítségüket ... Ám a régi gárdából egyedül csak Beck Pali bácsi vett részt, aki Ho­losztyakov altengernagynak Az 58 éves KOMSZOMOLISTA valamit. Miért | Ä görögök szüntessék be provokációikat! | Tirana (ČTK) - Az ATA, az albán saj­^ tóiroda jelentése szerint Behar Stilla, az ^ Albán Népköztársaság külügyminisztere ^ április 4-én Dag Hammarskjöldnek, az S ENSZ főtitkárának tiltakozó táviratot kül­elmondotta, hogyan mentet­ték meg a munkások a fa­siszták rombolása elől a hő­erőmű gépeit. • Kedves jelenetnek voltunk szemtanúi, amikor Holosztya­kov elvtárs, kezet szorítva egyik idősebb szovjet mérnök­kel, aki a hajókat jött át­venni, megkérdezte: — Nem találkoztunk mi már valahol? Valahogy is­merősnek látszik, — mon­dotta Dimitrij Joszipovics Boriszov mérnöknek, majd egy kis gondolkodás után megjegyezte: — 1929-ben együtt javítot­tunk egy tengerből kiemelt tengeralattjárót. — Hamaro­san kisült, hogy akkor so­káig dolgozott Boriszov mér­nökkel a Fekete-tengernél, akit 31 év után most kül­földön lát újra. Az ülésteremben gyűltek össze a hajógyár munkásai, a szocialista munkabrigád ve­zetői, köztük Beck Tibor, Bobrovnyicky János. Holosz­tyakov elvtárs a hajógyár dolgozóihoz fordulva tréfá­san megjegyezte: — Ugye kellemetlen ér­zés, ha valaki késik, legalább, is nekem igen. Márpedig úgy hallottam, hogy a Družba személyhajót április 1-én kel­lett volna a megrendelőnek átadni, ma pedig már 5-ike van és még sok rajta a ten­nivaló. Ugye nem haragsza­nak, ha ily őszinte vagyok? Örülök sikereiknek, de egy­ben a hibákat is meglátom, hisz szívemhez nőtt ez a város. Örömmel látom, hogy érdemes volt érte és derék népéért harcolni... — Kérem, mondjon valamit magáról, családjáról — kér­ték az altábornagyot a CSISZ-tagok. •— tn és az egész családom komszomolisták vagyunk. A komszomolnak 1918 óta va­gyok tagja, azóta ki sem léptem. Van már egy 23-éves és egy 13-éves fiam. Az egyik műszaki egyetemen ta­nul, a másik a hatodik osz­tályba jár. S mivel ma is komszomolistának érzem ma­gam, engedjék meg az itteni CSISZ-tagok, hogy én is kér­dezzek, egyben tanácsoljak nincs az ^ .. üzemben úszómedence? Hisz S a melyben közli, hogy a görög kato­sportoló van itt elég. $ nák ecsoportja április 4-én reggel — Nincs rá pénz — vála- $ Kapstice térségében megsértette az albán­szolták. > görög államhatárt, 500 méterre behatolt - Ugy? Ezt nem tudtam, i az Albán Népköztársaság területére és tü­katoTborLT Tl\ Eg V I zet ny itott az albá n határőrségre. Az katona borscsot akart főzni, t „ , ... „,. M 7 de semmije sem volt hozzá. S °sszetuzésnek egy halálos áldozata volt. A háziasszony azt mondta, § Egy 90r09 katon a elesett, akinek testét hogy bizony neki sincs sem- § albá n területen a határtól 400 méternyi mije. De baltája csak van, ^ távolságban találták meg. kérdezte a katona. Az van. $ A távirat hangsúlyozza, hogy az Albán — mondta az asszony. Erre fc Népköztársaság kormánya határozottan a katona a baltát kezdte főzni * tiltakozik az Albán Népköztársaság terü­° Vkérdi ^ĽnĽT " Tl, I let i szuverenitásának szándékos megsér­— kérd 1 a katona. Az is akad i tése e„ e n M — válaszolta a háziasszony, s aki most már kíváncsiságból ^ . .. egy kis hagymát, káposztát $ TOVabbí bUütetŐ per és szalonnát is adott a ka- k , .... , „. , tonának. Mikor megfőzte és a ^ kezdődőit a qorog hazaiiak háziasszony megkóstolta, dí- ^ ollovi ciérőleg így szólt: „Hát én ^ ellen is hasonló borscsot főzök, de ?! A ti, fir l » ... nem baltából." S , A' hé n,. (ČTK ) " Az athen i ^o™ bí­Remélem, megértették a $ roság elott áP nlis 5" én t ovábbi büntető fiatalok. Előbb kérdezzék meg $ P e r kezdődött 14 görög demokrata ellen, az igazgatót, hol lehet kiásni ^ akiket „kémkedéssel" vádolnak. „Bűnük" az úszómedencét és ha majd i az, hogy Görögország Kommunista Párt­nekilátnak a munkának, úgy ^ jának tagjai és a pártot támogatják har­lassan minden előkerül. Autó i cában. A görög hatóságok ezt a tényke­is._ anyag is és más egyéb_ is. 5 dés t „kémtevékenységnek" minősítik. perben a vád tanúiként az athéni Ilyen tanulságos mesével ^ ^ írta be örökre nevét Georgij J ... , , . Nyikityics Holosztyakov altén- $ r endorség tagjai szerepelnek. gernagy, Bratislava félszoba- $ A ­Franc e Presse jelentése szerint ápri­dítója, a komárnói fiatalok ^ li s 26-ra és május 5-re további két bün­szívébe. ^ tető per tárgyalását tűzték ki több mint HORVÁTH SÁNDOR * 50 demokrata ellen. lyeket most létesítenek sok varos­ban. Zsen Csung-i képviselő, Kína Kommunista Pártja harbini városi bizottságának első titkára a harbi­ni tapasztalatokról beszélt, ahol a múlt év nyarán kezdték meg az első városi kommunák alakítását. Harbin városnegyedeiben jelenleg 8 népi kommuna működik 1,27 millió tag­gal, ami a lakosság 76 százalékát te­szi. Hangsúlyozta, hogy a városi kom­munák ugyanúgy, mint a vidéki konv munák az ugrásszerű előretörés eredményei, és már bebizonyították életképességüket. A városi népi kom­munák előnye az, hogy számos a kollektív szociális és közszolgálatot vezetnek be, amelyek a háztartásbeli nőknek lehetővé teszi, hogy bekap­csolódjanak a termelőmunkába. E> szolgáltatások közé tartoznak az óvodák, a bölcsődék, a nyilvános ét­kezdék, stb. Juean Zsen-juean képviselő, a Csing-haji tartomány népi bizottsá­gának elnöke a tartomány geológiai kutató munkálatai gyors fokozásáról beszélt. Hu Nan és Fu Tyien tarto­mányok képviselői a munkásoknak, parasztoknak és értelmiségnek az építőmunkában elért sikereiről és bátor terveiről beszéltek. HENRY WINSTON — a Smith-törvény áldozata New York (ČTK) — Az USA Kommunista Pártja a sajtó számára nyilatkozatot adott ki, amelyben közli, hogy az amerikai ha­tóságok a világ közvéleményének nyomá­sára lemondottak azon szándékukról, hogy Henry Winstont, az USA Kommunista Pártjának egyik vezető funkcionáriusát a springfieldi rabkórházba szállítsák, és úgy döntöttek, hogy a Staten-lsland-i állami kórházban részesüljön ápolásban. A párt nyilatkozata rámutat, hogy Henry Winston egészsége, akit a hírhedt Smith­törvény alapján vetettek börtönbe, kétség­beejtően leromlott, elvesztette látását, és megbénult a lába. Az USA Kommunista Pártja hangsúlyozza, fokozni kell a harcot Henry Winston kiszabadításáért, akinek veszélyben forog az élete. A TASZSZ hírmagyarázója a laoszi helyzetről Hosszas huzavona után április 3-án kellett volna megtartani a laoszi parla­menti választásokat, de a választások időpontját legújabban április 2i-re halasz­tották. Vaszilij Harkov, a TASZSZ hírmagya­rázója a választások előtti helyzettel kap­csolatban a következőket írja Laoszról: Országszerte rendkívül feszült a helyzet. A királyi csapatok számos tartományban folytatják az úgynevezett tisztogatási mü­veleteket, azaz a hazafias erők ellen indított terrort. Laoszban tulajdonképpen nem folyik semmilyen választási kampány. A nemzeti érdekvédelmi bizottság nevű katonai cso­port egységre lépett Szananikone volt miniszterelnök pártjával. A katonák és a reakció barátkozása jellemzi a jelenlegi laoszi helyzetet, és azt bizonyítja, hogy a kormány lemondása előre kiszámított lépés volt, hogy katonai diktatúra vegye át a helyét. E két csoport javasolta a jelöltek túlnyomó többségét. A királyi hivatalok eddig nem ismerték el a hazafias Neo Lao Hakszat párt je­löltjeit. Szabadon törölhették jelölő lis­táját, magát a pártot azonban nem tud­ták kitörölni a nép szívéből. A nép küz­delme részben meghátrálásra kényszerí­tette a reakciót. Március 19-én engedé­lyezték a párt 9 jelöltje igazolványának kiadását. Azt azonban nem jelentették be, mely választókerületben jelöltethetik ma­gukat, tehát nem fejthetnek ki választási kampányt. A Neo Lao Hakszat párt jelöltjeinek jel­képes legalizálása átlátszó választási szemfényvesztés. Hisz Souphanouvong herceg és a párt többi vezetői továbbra is börtönben sínylődnek, országszerte fo­lyik a durva terror a párt tagjai és a párttal rokonszenvező egyének ellen. ÜJ SZÖ 2 * 1960. április 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom