Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-24 / 113. szám, vasárnap

Vifäg proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZÍ OVÄKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA A falvak és a városok dolgozói! Harcba a legfontosabb országos feladatok teljesíté­séért, a mezőgazdasági termelés lényeges fellendítéséért! (Az 1960. május 1-i jelszavakból) 1960. április 24. vasárnap 30 fillér XI. évfolyam, 113. szám ÜDVÖZÖLJÜK HAZÁNKBAN Dzsamszrangin Szambu elvtársat (ČTK) — Dzsamszrangin Szambu elvtárs, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huralja Elnökségének elnöke, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága politikai irodájának tagja kíséretével ápri­lis 25-én, hétfőn a délelőtti órák­ban különrepülőgéppel a Prága— Ruzyn-i repülőtérre érkezik. Ünne­pélyes fogadtatása után kíséretével végighalad Prága utcáin a prágai Várig, ahol Szambu elvtársnak csehszlovákiai tartózkodása folya­mán szállása lesz. • • * T"\ zsamszrangln U Szambu elv­társ, a Mongol Nép­köztársaság Nagy Népi Huralja El­nökségének elnöke, Mongólia egyik ki­magasló közéleti tényezője és politi­kusa. 1895. július 27-én született Szomon Burenben, Közép-Al­mak tartományban állattenyésztő fia­ként. Fiatal korától dolgozott. 1922-ben belépett a Mongol Népi For­radalmi Pártba és igy annak egyik leg­régebbi tagja. El­végezte a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottsága mellett mű­ködő pártfőiskolát. 1922-től 1930-ig a Mongol Népköztár­saság Pénzügymi­nisztériumában dol­gozott, azután pe­dig 1936-ig az aj­macki végrehajtó bizottság elnöke volt. Ebben az idő­ben választották meg a párt ajmackl bi­zottságának tagjává, az ajmacki bizott­ság elnökségi tag­jává, valamint az aj­macki kis hurál tagjává. 1936-ban a minisztériumban az állattenyésztési és mezőgazdasági osztály vezetője volt. 1937-től 1946-ig a Mongol Népköztár­saság rendkívüli meghatalmazott köve­tének tisztségét töltötte be a Szovjet­unióban. 1946-tól 1950-ig a Mongol Népköztár­saság Külügyminisztériumának osztály­vezetője, a külügyminiszter helyettese volt. 1950-tői 1952-ig a Mongol Népköztár­saság rendkívüli meghatalmazott nagy­Dolgozó népünk további jó munkával válaszol az árleszállításra Nincs szó, amely hűen kifejezhetné azt a nagy örö­met, amit dolgozóinknak az új, immár 8. árleszállítás szerzett. A mostani árleszállítással dolgozóink ismét százmilliókat takarítanak meg. Érthető, hogy a kor­mány határozatát mindenütt a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel fogadták. Egyes üzemekben zeneszóval várták a dolgozókat, s a hangos híradón keresztül kö­zölték a kedvező hírt. De ahol a nagy eseménynek nem is teremtettek ünnepi külaőt, — a dolgozók ott is a párt és kormány nagyarányú intézkedéséről be­Kommunizmus az iskolákban kus Köztársaságban. 1952-től 1954-ig a Mongol Népköztársaság külügyminiszter­helyettesének, valamint a Mongol Szov­jet Baráti Társaság Központi Bizottsá­ga alelnökének tisztségét töltötte be. 1951-ben megválasztották a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huraljának képviselőjévé, 1954 júliusában pedig a Nagy Népi Hural második funkciós idő­szakának első ülésén a Nagy Népi Hural elnökévé választották. 1954-től a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága követe volt a Koreai Népi Demokrati- i politikai irodájának tagja. Tegnap reggel a csallóközi vonaton kü­lönös látvány fogadta az utazót. Az em­berek egymás kezéből vették ki az új­ságot, hogy elolvassák a kormány ha­tározatát az újabb árleszállításról, a inn­könyvek és az iskolaszerek díjtalan jut­tatásáról. Akinek nem jutott újság, szomszéd­jával együtt olvasta a nagy jelentőségű híreket. — Nagyszerű! Ez igen! — hallatszott itt is, ott is az ösztönös megjegyzés. Ismeretlen emberek eredtek szóba, hogy kicseréljék nézetüket és kifejezzék nagy örömüket, melyet a kormány intéz­kedése mindannyiunkból kiváltott. — Nekem — mondotta az egyik utas — kettős az örömöm. Örülök az árleszál­lításnak, és örülök, hogy nem vettem meg a múlt héten a televíziós készüléket, melyre egyébként már a pénzt is élőké­A jó munka eredménye Az árleszállításról szóló örvendetes hír közzététele napján látogattunk el a bra­tislavai Nemzetközi Nőnap Üzembe. Ez az üzem - kiváló eredményei alapján nyu­godtan állíthatjuk - jelentós mértékben kivette részét azokból a munkasikerekböl, amelyek lehetővé tették, hogy ma szá­mos közszükségleti cikk árát jelentősen leszállíthattuk. Az üzem legjobb munkakollektívái közé tartozik az az ijjúsági csoport, amely nemrég, március 8-án kapta meg a meg­tisztelő szocialista munkabrigád címet. A brigádot Júlii'. Ostrožlíková vezeti. Ter­mészetesen örül az árleszállításnak ő is, hiszen nemsokára, alig egy hónap múlva lesz az esküvője, s ilyenkor jól jön, amit az ilyenkor szokásos nagy bevásárlásokon megtakarít az ember. Ostrožlíková, fiatal, alig húszéves leány, de tudatában van annak, mi tette lehetővé a mai árleszál­lítást, azt, hogy hazánk dolgozó népének életszínvonala egyre emelkedik. — Mi is hozzájárultunk nemzetgazda­ságunk gyarapításához - jelenti ki. S va­lóban, a vállalt 3600 koronás önköltség­csökkentés helyett 1Í500 koronát takarí­tott meg a hattagú brigád. Kiválóan tel­jesítik a tervet, s egyéb felajánlásaikat is. Igen, itt is, mint hazánk számos más munkahelyén a dolgozók kezdeményezése, alkotó munkája gyarapítja a nép gazdag­ságát. (v.X ISMÉT A TETTEK BESZÉLNEK Tegnap az olvasók mohóbban nyúl­tak az újságok után, mint bármikor máskor. Valamennyi lap közölte pár­tunk és kormányunk határozatát a közszükségleti cikkek árainak leszál­lításáról, a villanyáram árának csök­kentéséről, ingyenes tankönyvek és tanszerek nyújtásáról, valamint a nyugdíjak további emeléséről. Eme intézkedések megvalósításával betartottuk az országos pártkonfe­rencia irányelveit, amelyek feladatul tűzték ki, hogy az 1956-1960-as években a lakosság egyéni fogyasztá­sát egyharmadával, a reálbéreket pe r dig egyötödével növeljük. A második ötéves tervet így teljesítjük mind a termelés terén, mind pedig az élet­színvonal szakaszán, aminek nagy gaz­dasági és politikai hordereje van. Gazdaságunk sikeres fejlődése és a lakosság fogyasztásának növekedése nemcsak a harmadik ötéves tervnek szolgál jő alapul. Ugyanakkor öröm­teljes keretet ad hazánk felszabadu­lása 15. évfordulója küszöbönálló ünnepségeinek és a legmeggyőzőbb érv a választások előkészítése, vala­mint új szocialista alkotmányunk megtárgyalása során. Mint minden árleszállítás alkalmá­val, az emberek most is számítgatják, kinek mennyit jelent, mennyi megta­karítást hoz. Sokan lesznek, akik a már „kiválasztott" televíziós készü­lékért, rádióért, mosógépért öltönyért vagy ruhaanyagért előbb mehetnek az üzletbe, hogy megvegyék, mintahogy tervezték, mert sokkal olcsóbban kapják. Az olcsóbbá vált cikkek jegy­zéke ezúttal a villanyárammal gyara­podott, amelynek ára a háború előtti díjszabáshoz viszonyítva ugyan aránylag alacsony volt, de éveken át változatlan maradt. És most számítsuk csak ki — az árak leszállítása 1,8 milliárd koronára, a -villanyáram árának leszállítása 120 millió koronára, az ingyenes könyvek és tanszerek 400 millió koronára, a nyugdíjak emelése 120 millió koronára rúg — összesen tehát 2,4 milliárd ko­ronát ér el az az összeg, amelyet a családok évente megtakarítanak! Job­ban mondva, tudjuk, hogy az árle­szállítás után az emberek megtaka­rított pénzüket nem fogják otthon tartogatni, hanem többet fognak vá­sárolni — 2,4 milliárd korona értékű áruval többet, így tehát, ha nem vesz­szük tekintetbe a jövedelem folyama­tos növekedését, ennyivel emelkedik az egyéni fogyasztás. 1953-tól az árakat már nyolc ízben szállítottuk le, összesen 19,3 milliárd koronával. Ezáltal lényegesen csök­kentek a létfenntartási költségek. Emellett évről évre emelkedik a la­kosság jövedelme: a munkás átlagos havi keresete 1953-ban általában 1143 koronát, tavaly már 1348 koronát tett ki, az idén pedig kb. 1375 koronára fog emelkedni. Ilyen fejlődést nem találunk egyet­len kapitalista országban sem. Ezek­ben az országokban az árak emelke­dő irányzatúak és a munkásosztály — ha meg akarja tartani azt, amit a jobb esztendőkben kivívott — a vál­lalkozókból sztrájkokkal kell kifa­csarnia minden fillérnyi béremelést. Nem csodálatos ezért, hogy a nyu­gatról hozzánk érkező látogatók, akik véletlenül az árlesszállítás tanúi lesz­nek, megrögzött gondolkodásuk mód­szerével nem képesek ezt felfogni. A magas kereslet mellett hogyan le­het az, hogy a különböző termékek árát leszállítjuk. Ezt magánvállalko­zó soha életében meg nem tenné — mondják. A tőkés országokban élő munkások sok minden felett elgondolkoznának, ha jobban lennének tájékoztatva. A termelés mai színvonala lehetővé teszi, hogy céltudatosan növeljük a lakosság ama részének fogyasztását, amely kevesebb jövedelemmel ren­delkezik, főképp a többgyermekes családok fogyasztását. Ezért, mint is­meretes, tavaly olcsóbbá váltak a fő élelmiszerek, a gyermekholmik, a munkaruha és cipő árai. Emelték a gyermekpótlékot, az orvosi kezelés ma gyakorlatilag származásra és fog­lalkozásra való tekintet nélkül senki­nek sem kerül egy fillérjébe sem. A Központi Bizottság ezúttal is abból indult ki, miként lehet tovább növelni a kisebb egy főre eső keresettel ren­delkező családok fogyasztását — ez volt a fő szempont a mostani árleszál­lításnál is. Az irányvonal, amelyet pártunk az életszínvonal emelése terén követ és amelyet újból konkrétan lerögzített a XI. kongresszus, megmutatkozik a járadékbiztosítás terén is. A múlt év áprilisa óta 124 ezer személynek emelkedett aggsági és rokkantsági járadéka 400 koronára és 252 ezer személy járadéka még ezt az összeget is meghaladja. Az idén a járadékél­vezőknek az állampénztárbői eredő (Folytatás a 2. oldalon) szítettem. Ezen az egyetlen árucikben 900 koronát, több mint kétheti fizetést ke­restem. — Mindenre gondoltunk, — fűzte to­vább a gondolatsort a mellettem ülő — csak erre nem. Számítottunk az árleszál­lításra, de hogy egy-egy árucikk százak­kal legyen olcsóbb, — nem reméltük ... — Mégis igaz! — hallatszott később egy asszony hangja. — Amikor a rádióból hallottam, hogy szeptembertől ingyen kapják a diákok a könyveket és az iskola­szereket, nem akartam hinni. Most a hirt az újság is megerősítette... Nekem ez jelent a' legtöbbet. Berki Józsefné Komáromból utazott. Ahogy megismerkedtünk, elmondta, négy iskolásgyereke van. A tanév kezdetén egy-egy gyereknek a könyvek és az is­kolaszerek átlag 150—200, néha 250 ko­ronába kerültek. Ez évben már az iskola­könyvekre nem lesz gondja, közel ezer koronát takarít meg. > A vonatfülke egy nagy családdá válto­zott. Az emberek együtt örültek. Egye­sek az olcsóbb árucikkekről, mások az ingyenes tankönyvekről beszéltek. Én arra gondoltam, iskoláinkban a tankönyvek és az iskolaszerek ellátásában szeptembertől már kommunizmus lesz. (b) széltek. „Csehszlovákia Kommunista Pártja kitűzte élet­színvonalunk emelkedését s életszínvonalunk állandóan emelkedik." — „Szeptembertől iskoláinkban a tanköny­vek és az iskolaszerek ellátása terén már kommunizmus lesz." — Ilyen és ehhez hasonló megjegyzések válto­gatták egymást. És nemcsak vélemény-nyilvánítások történtek, a legtöbb helyen elhatározás is született. Dolgozóink megfogadták: pártunk és kormányunk gon­doskodását az előirányzott tervek teljesítésével, to­vábbi jó munkával viszonozzák. Nagyobb lett pénzünk vásárló értéke A bratislavai Dimitrov Üzemben a dolgozók tegnap sajtótízperceken beszélgettek pártunk és kormányunk legutóbbi határozatáról. Teofil Pol­lák, a 302-304-es munkarészleg veze­tője ismertette az árleszállításról szóló közleményt és szóba hozta a párthatározatnak azt a kitéletét, hogy az intézkedések terjedelme je­lentős annak ellenére, hogy a mező­gazdasági termelés eredményei még nem teljesen kielégítőek. A Dimitrov Üzem dolgozói, külö­nösen a növényi kártevők irtására készült gyártmányaikkal és a szö­vetkezetekkel kötött védnökségi kapcsolataikkal a jövőben még job­ban segítenek — mezőgazdaságunk­nak. A sajtótízperc után a dolgozók felvették fizetésüket. 90 alkalmazott kétheti becsületes munkáért 60 000 koronát vett át. Ha az új árakat szá­mítjuk, ma ez sokkal több mint 60 ezer korona, hiszen jelentősen emel­kedett pénzünk vásárló értéke. (d) A választások előtti kampányban a népművelő munkának nagy a jelentősége A népművelési dolgozók április 21-től 29-ig járási aktívákon foglalkoznak a választások előtti kampánnyal. Ezeken az összejöveteleken megbeszélik, hogyan készültek fel a választók körében végzett politikai nevelőmunkára és hogyan egészítik ezt ki kulturális tevékenységgel. A különféle kiállítások, előadások, vitaesték és esztrádmüsorok szervezésén kívül a népművelési dolgozók fontos feladatuknak tartják a szemléltető agitációt; a faliújságok, röplapok és vil­lámújságok szerkesztését. A népművelési dolgozók szoros kapcsolatban lesznek az agitációs központokkal, az agitátorokkal és a népművészeti egyUttesek tag­jaival. Tevékenységüket azonban nemcsak az agitációs központokra Irányítják, hanem közvetlenül a munkahelyekre Is. Mindent a választások sikeréért A Banská Bystrica-i járásban már jóval a járási értekezlet előtt foly­tak előkészületek a választási kam­pányra. Az agitátorok esti iskolázá­son foglalkoznak a szemléltető agi­táció kérdéseivel. A fényképészeti körök munkájából tizenöt fénykép­kiállítást készítenek a járásban, melyek bemutatják a felszabadulás után és különösen az utóbbi válasz­tási időszakban elért eredményeket. A népművelési dolgozóknak a já­rásban különféle segédeszközök áll­nak rendelkezésre. A magnetofono­kat, vetítőgépeket, fényképezőgépe­ket stb. nagyon jól felhasználhatják a választások előtti agitációs mun­kában, A Banská Bystrica-i járásban ezért iskolázást készítenek elő az említett segédeszközök használatá­ról. Beszélgetések a falu krónikájáról A bardejovi Népművelési Ház ja­nuárban, amikor a járásban felsza­badulásuk 15. évfordulóját ünnepel­ték, vitaestéket szerveztek a falvak krónikáiról. Ezeken az összejövete­leken a krónikás ismertette az egy­begyűltekkel a község múltjáról és jelenéről szóló feljegyzéseket. A la­kosság kibővítette a krónikát saját ismereteikkel. Hasonló akciókat szervez a bar­dejovi Népművelési Ház a választá­sok előtti kampányban, amikor a nemzeti bizottságok tevékenységé­ről és az utóbbi években elért ered­ményekről készít a lakosság közös bejegyzéseket a falu krónikájába. Bratislavában versenyeznek a népművelési dolgozók A népművelési központok Bratisla­vában a város felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából versenyeztek egymás között. Ezt a versenyt a vá­lasztások előtti kampányban felújít­ják. Az értékelésnél nem annyira a rendezett akciók számát, mint in­kább a színvonalát és a lakosságra gyakorolt hatását veszik tekintetbe. A versenyből azok a népművelési dolgozók kerülnek ki győztesen, akik állandóan keresik a nevelőmunka hatásos formáit, akik jól egybekap­csolják a műsortfk eszmei tartalmát szórakoztató jellegükkel. D. V. feer hektár meú'gcadasägiföld­területre eso traktorok száma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom