Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-23 / 112. szám, szombat
Törődjünk többet a falusi mozikkal Ma már majd minden faluban állandó mozi szolgálja a lakosság szórakoztatását. Ahol állandó mozi még nincs, a film mozgófilmszinházak formájában eljut rendszeresen ezekre a helyekre is. A filmelőadások néhol az egyedüli kulturális szolgáltatást jelentik, és mind a falvakon, mind a városokban különösen fontos szerepet töltenek be a nevelésben, a kultúra terjesztésében. Ezért megérdemlik, hogy mint az egyik leghatásosabb nevelési eszközre különös gondot fordítsunk rájuk De vajon így van-e ez mindenütt? Törődnek-e a mozikkal úgy, mint kellene? Városi mozijainkkal nincs baj. Tudjuk, hogy a városokban mind a filmellátás, mind a helyiségek tisztántartása jó. A fenti kérdés megválaszolásáért falusi mozikba látogattunk el. Voltunk olyan helyeken, ahol állandó mozi van, s elnéztünk a szövetkezeti klubok tulajdonában levő mozikba és azokba a falvakba is, ahová a film bizonyos időközökben mozgófilmszínház formájában jut el. Mi a helyzet a falusi mozikban? Elöljáróban is elmondhatjuk: a falusi mozik helyzete nem rossz, de jobb is lehetne! A legtöbb fogyatékossággal majd mindenütt a tisztaság terén találkoztunk. A padlót sok helyütt „tökmagszőnyeg" borította s a terem egyik napról a másikra takaritatlanul várta a nézőket. Voltunk olyan mozikban is, ahol a falakról omladozott a vakolat, s az előadás kísérőzenéjét a nyikorgó székek szolgáltatták. A meieg idő beálltával ez a probléma elveszti jelentőségét, néhány napja azonban sok helyen a fűtetlen termek zavarták a filmelöadásokat. Nem egy helyen hallottuk a nézőktől, hogy télen sokszor nagykabátban ülve kellett végig nézniök a filmet, de még így is fáztak. Egyesek be sem várták az előadás végét. A moziterem fűtését ügyesen oldották meg például Blažovon. Itt a szövetkezet vállalta a mozi fűtését. Azzal, hogy a tereni tisztántartásáért és fűtéséért egy személyt tettek felelőssé, a mozi mindig rendben. megfelelő hőmérséklettel várta a nézőket. A mozikról való gondoskodás általában azokon a helyeken a legjobb, ahol a mozi a szövetkezeti klub tulajdonában van. Igy van ez ma már Bajčon is; az elmúlt hónapokhoz viszonyítva mind a helyiség,' mind a filmvetítések színvonala tekintetében Bajeon is sokat változott a helyzet. Sok panaszt hallottunk a filmek változatosságára és az előadások időpontjára vonatkozólag. Általános vélemény, hogy a falvakon aránylag kevés tudományos filmet vetítenek. A bemutatott filmek öregek, sokszor elszakadnak, ami zavarja a nézőket. Az előadások időpontjában azt kifogásolták, hogy a filmesek nem tartják be pontosan az előadások kezdetét. Néha a kihirdetett időpontnál hamarább, néha egy félórával is később kezdenek. Hasonló panaszokat hallottunk a mozgófilmszínházakra. A legtöbb baj itt is az előadás időpontjával és a filmek minőségével van. A nézőknek az a véleménye, hogy élvezhetetlenek az olyan előadások, amelyek során a film ötször-hatszor elszakad, és fél órákat kell várni, míg a tekercseket kicserélik. A fogyatékosságok mellett természetesen számos olyan jelenséggel is találkoztunk, amelyekről csak a dicséret hangján szólhatunk. Dicsérni kell például azokat a falusi mozikat, amelyeknek vezetői minden törekvésükkel azon vannak, hogy kielégítsék a nézők igényét. Gondosan előkészítik az előadásokat és lehetőség szerint mindig a nézők érdeklődésével kapcsolatos filme'-et vetítenek. Az ilyen előadásoknak aztán megvan a hatásuk. Egyre több falusi moziban rendszeresítik a vasárnap délelőtti gyermek-filmvetítéseket, ami szintén csak helyeselhető. A jó filmelőadásokon a gyerekek jobban és hasznosabban tölthetik idejüket, mint bárhol másutt. Véleményünk szerint a falusi mozikkal — a meglévő eredmények ellenére — a mostaninál sokkal többet kellene törődni. Hogy a filmszínházak azzá váljanak, amivé szeretnénk. és amivé a legtöbb embert szórakoztató intézménynek válnia kell, nem elég az országos, a kerületi vagy a járási szervek utasításaira támaszkodni. Szükség van arra is, hogy a mozikra a helyi nemzeti bizottság és a helyi művelődési otthon vezetőinek a gondoskodása is kiterjedjen. Sajnos, sok helyen még ma is úgy értelmezik a népművelési munkát, hogy csak a művelődési otthonok, a könyvtárak, az ismeretterjesztő előadások, a különféle művészeti csoportok vagy szakkörök tevékenysége a valódi népművelés. Mintha a film nem tartoznék szorosan a kulturális nevelés fogalmába. Pedig a film mily fontos és hatásos nevelési eszköz! Ma már egyre több az olyan ismeretterjesztő műsor is amelyet ismeretterjesztő filmvetítéssel kapcsolnak egybe. Hogyan lehet .ezek után a film. rendkívül fontos küldetéséről megfeledkezni, jelentőségét figyelmen kívül hagyni? Ä film, a mozi mind a szórakoztatás, mind a nevelés szempontjából hasznos küldetést tölt be, szükséges ezért, hogy mindenkitől nagyobb támogatást, több gondosságot kapjon. A helyi nemzeti bizottságok, a művelődési otthonok és a tömegszervezetek dolgozói a közönségszervezésre is gondolhatnának. Noha a jó filmek iránt szervezés nélkül is nagy az érdeklődés, véleményünk szerint nem ártana, ha az említett szervek minden filmre tömeges látogatást biztosítanának. A kollektív mozilátogatásra jó feltételek nyílnak a szövetkezetekben. A szervezett mozilátogatásokat egybeköthetnék a bemutatott film megvitatásával. Minden faluban akad filmhez értő ember, aki minden bizonnyal szívesen beszélne egy-egy film eszmei mondanivalójáról, művészi értékéről. Ha az ilyen előadásra nem akadna helyi vállalkozó, egészen biztos, a filmszakma emberei is ellátogatnának a falvakra, hogy találkozzanak és elbeszélgessenek a nézőkkel. Miért csak a könyvekről tartunk vita-estéket? Miért nem lehet megvitatni egy-egy, filmet is? Egy-egy előadás, ahol szóba kerülne a bemutatott film művészi ábrázolása. a rendező és a színészek játéka, közelebb hozná a filmet a közönséghez, fejlesztené a nézők esztétikai érzékét. Egyszerre természetesen a nevelés szolgálatában sem lehet minden téren minden lehetőséget kihasználni. Megértjük, ha a filmek esetében sem teszik meg mindazt, amit megtehetnének. Nem értjük meg azonban, ha némely falusi mozi a legelemibb gondoskodásban sem részesül. Az olyasmi például, mint a termek tisztántartása és a filmek minősége, igazán nem okozhat különösebb gondot. Ez a legkevesebb, amit az illetékesek a mozilátogatók érdekében megtehetnek. Természetesen a nézőknek is sok a tennivalójuk. A termek tisztasága, az, hogy a moziban ne legyen „tökmagszőnyeg", elsősorban a mozilátogató közönségtől függ. BALÁZS BELA i Nyikoláj Braun Lenin-emlékmű m f, Bratislava üj tavasza [ fJt^ ..wWií mmm (Smotlák felv.) Az OSZSZSZK zeneszerzőinek szövetsége a napokban tartotta alakuló kongresszusát. Felvételünkön D. Sosztakovicsot és J. Makarovot láthatjuk az ülés szünetében. Se zene, se márvány, se gránit, se bronz, se vászon, sem a szó olyan emléket néki nem állit annyira. örökkévaló, nem lehet mii, amelyik szebben és élőbben őrizze meg, mint ahogy a haladó szívben őrzi az örök szeretet. KÁNYÁD! SÁNDOR fordítása' A Csehszlovák Rádió felszabadulásunk tizenötödik évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett ki külföldi hallgatói számára. K. Mevald felvételén a pályázat nyereménytárgyait és a bájos Silvia Daníčkovát láthatjuk. SSSBSBSHSSESBBBISBBSSBSE®^ Woody Klein: NEW YORK-I NYOMORTANYÁKON ÉLTEM d % A New York World Telegram and the Sun című New York-i lap meg- <2 ^ bízta szerkesztőségi munkatársát, Woody Kleint, hogy töltsön egy hóF napot New York három leghírhedtebb szegénynegyedében, s tapasztalatalról számoljon be a lap hasábjain. A New York World Telegram H s> and the Sun „Nyomortanyákon éltem" címmel hosszabb cikksorozatban h •'•J közölte munkatársa feljegyzéseit és riportjait. 3 H Az alábbiakban néhány részlete) közlünk Woody Kleinnek Amerika ^ si „másik arcét" bemutató cikksoro zatából. t> BCMKftaaJj 1132 000 ember a New York-i nyomortanyákon A nyomornegyedekben eltöltött napokban és gyakran álmatlan éjszakákon azt kellett látnom, hogy a bérlők piszkos, omladozó, bűzös lakásokért kénytelenek rendkívül magas béreket fizetni. Családok élnek tucatjával egymás hegyén-hátán, olyan összezsúfoltságban, hogy magánéletnek még a látszatáról sem lehet szó: gyerekek, akik szüleik lábainál alusznak. apa. aki hét gyermekével egyetlen alkovos szobában lakik, s a szobában nem áll más, csak két dupla ágy. Olyan emberek élnek itt. akik nem ismerik a mindennapi tisztálkodás legelemibb szabályait sem: nem fésülködnek, nem mosnak fogat, ruháikat nem tartják tisztán, nem mosakodnak. A bérkaszárnyák lakói a kábítószereket és az injekciós tűket a villanyvezeték biztosítékdobozaiban tartják, a folyosóról nyíló zár nélküli toalettekben áldoznak átkos szenvedélyüknek, a kábítószerek rabjai. Fiúk és lányok kábítószeres cigarettákat szívnak. adnak-vesznek. A bérkaszárnyák folyosóin és lakásaiban a nap és az éj minden órájában nyílt prostitúció folyik. Nyíltan folyik a kocka- és a kártya-hazárdjáték minden neme, virágzik a tisztességtelen üzlet. Sok bérházban a szeméttől, a hulladéktól, az ócska bútoroktól nem lehet a folyosókon járni, a vészkijáratokhoz vezető ajtók és ablakok úgy el vannak borítva, hogy kinyitásukról szó sem lehet. Repedezett falak és mennyezetek, egészségtelen vécék, repedt csészékkel, hiányzó ülésekkel, rozsdás szivárgó vízvezeték, falból kilógó villanydrót, törött ablakok és rozzant lépcsők, düledező lépcsőkorlátok. Az elesett, nyomorúságos kilátástalan életnek mindezek a kétségbeejtő jelei belülről nézve még megrendítőbbek, mint eredetileg gondoltam. Pedig a lap számára már három éve foglalkozom a lakásviszonyokkal s azt hittem, hogy ismerem a nyomornegyedeket. De csak most értettem meg igazán, mily mély és borzalmas a nyomornegyedek problémája. Mindennél jobban hatott rám, s már-már feladatom elhagyására kényszerített a nyomornegvedekben terjengő, mindent átható bűz. ( A szemét, a romlott étel, az állott vizelet és ürülék, a rothadó fa és bútor, a patkánypiszok és az ápolatlan emberi testek izzadtsága okozza ezt az elviselhetetlen kikerülhetetlen bűzt. Áthatol a falakon, megmérgezi a lélegzetet, beszívódik a bőrödbe, s éjszaka az ágyadba is elkísér, elviselhetetlenné teszi a környező utcákat, tereket. A bűz befészkelte magát az orromba, ráült a gyomromra. A nyomornegyedben töltött egy hónap alatt nyolc fontot fogytam, egyszerűen azért, mert nem tudtam enni. A kétségbeesés napjaiban azonban, amikor már-már le akartam mondani az egész dologról, arra az egymillió, pontosabban 1 132 000 emberre gondoltam, aki velem együtt a szennynek ebben a tengerében él. Megtanultam, hogy a világ leggazdagabb városában öt kerületben 36 000 bérkaszárnyában élnek ezek az elhagyatott családok. Éreztem, hogy sorsukról nem szabad hallgatni. „Az egész épület egy hatalmas szemétláda" Francisco és hét kisgyermeke egy piszkos, szellőzetlen kétszobás lakásban lakik a Lower East Side „Koreának" nevezett penészes negyedében. Francisco egyike volt azoknak a lakóknak, akikkel először találkoztam, amikor a nyomornegyed lakója lettem magam is a városnak ebben a részében. A Forsyth Streeten egy olcsó bérkaszárnyában heti tíz dollárért kaptam egy odút, amelynek sivár kopárságában az életet a nyüzsgő patkányok jelentették. Az egész ötemeletes épület:.hatalmas szemétláda —; legyek hadával borított hulladéktömeg a folyosókon, szenny a négy közös toalettben, amelyet több mint harminc lakó használt. A folyosókra nyíló konyhákból borzalmas bűz áradt, a svábbogaraktól mozogni is alig lehetett, a levegő fojtó volt. Az a ház, amelyben Francisco lakott az Eldridge Street sarkán, semmivel sem volt jobb. Ha a lakáskörülmények rosszak is voltak, valósággal eltörpültek Francisco egyéni gondjaihoz képest. Francisco szemét elöntötte a könny, amikor hét üvegesszemü gyereke előtt beszélni kezdett. — Valakinek segíteni kel! rajtam — mondta. — Valamit tennem kell a gyerekekkel, ki kell jutnom erről a rettenetes helyről. Francisco, amint később megtudtam, kiszolgált katona volt, s annak idején a Csendes-óceán partján teljesített szolgálatot. Mielőtt elbúcsúztam tőle, megkérdeztem, hogy a nyomornegyednek azt a részét, ahol él, miért nevezték Koreának? — Azért, mert ez is csatatér — válaszolta. Az embereknek itt is mindenért meg kell küzdeniük s egymással is harcolnak az utcákon. A rendőrök jönnek, de azután elmennek. Elég volt már ebből az állandó harcból... Amikor elbúcsúztam tőle, megfogtam gyenge, erőtlen kezét, s rámosolyogtam a gyerekekre. A hét kis sovány arcocska úgy tekintett fel rám, mintha bennem lenne egyetlen reményük. A negyed valóban az volt, aminek Francisco mondotta. Tökrészeg csavargók veszekedtek a hitvány csapszékben vagy aludtak a csatornák szennyborította nyílásain. Családi veszekedések hallattszottak mindenfelől. Láttam egy öregembert, akit — mint a szomszédok mondták — megkéseltek és ott feküdt vérben a járda szélén, várva, hogy elvigyék a mentők. Láttam egy részeg asszonyt, amint golfütővel verte a férjét. A Forsyth és Rivington utcák sarkán beszéltem egy rendőrrel, aki bámészkodva nézte a tűzoltőlétrákon nyüzsgő rongyos alakok százait, amint ezek hiába kerestek menedéket a hőség elől. A rendőr a legteljesebb közönnyel szemlélte mindazt, ami körülötte történik. — Bizonyos idő után az ember már nem lát meg semmit — mondotta. — Valóságos dzsungel, tele állatokkal. Azt sem tudom, hol kezdjem. Látja azokat a csinos fiatal lányokat? Éppen lógnak az iskolából. Ha megnőnek szép nők lehetnének, de már züllöttek. Kábítószert árulnak és maguk is szedik a port. Akik mindenről lemondtak És amikor beszélgettem ezekkel az emberekkel, megtudtam, hogy sokan közülük már lemondtak mindenről. Egy kövér olasz asszony, aki az egyik bérkaszárnya hátsó udvarában lakik egy két helyiségből álló odúban, otthoni életéről a következőket mondta: — A házban nem volt fűtés egész télen. Az egész négyemeletes épületben' nincs egyetlen fürdőkád vagy zuhany. Megdöbbentem. — Hogyan mossa meg a gyerekeit? — kérdeztem hitetlenkedve. — Hogyan fürdik maga? Az asszonyt kérdésem egy cseppet sem hozta zavarba, csak vállat vont. — A gyerekeket a csap alá állítom, én magam szivaccsal törlöm le magam, lábamat pedig a kiöntőbe teszem. — De így tisztán tudja tartani magát? - kérdeztem. — Nyolc éve nem fürödtem, nem zuhanyoztam — mondta csendesen. Az asszonynak három kisgyermeke volt. Elég barátságos volt velem, gyerekeire viszont kiöntötte minden elkeseredését. — Átkozott kölykök — üvöltött rájuk. Semmirekellők vagytok, elegem van belőletek! Csináljatok, amit akartok, de ne is lássalak benneteket! A gyerekek lehorgasztott fejjel kotródtak el. Az asszony folytatta: — Elég rossz V saz, hogy a gyerekekkel egy ágyban kell aludni. Olyan mintha egy polippal aludnék. Az egerek és a svábbogarak csak úgy szaladgálnak az ágyon. Időnként egy nagy patkány bújik elő a falból. Igy aztán mindig égő villanynál alszom. Megkérdeztem az asszonyt, elszokott-e menni hazulról. — Alig járok el — válaszolta. — Az öregem négy évvel ezelőtt itthagyott, s itt maradtam ezekkel a büdös kölykökkel... Három éve nem voltam moziban. Ahonnan nincs kiút Valóságos áldás az, hogy az öreg Sam nem látja milyen sivár az az egy helyiségből álló odu, ahol hűséges feleségével él Brooklyn Williamsburg nevű részében. Az öreg Sam ugyanis vak. Akkor beszéltem f . asszonnyal, amikor bevonultam czc..r> ;k ^ hűrom(Folytatás a S -Maion) ŰJ SZÖ 7 * április 23.
