Új Szó, 1960. február (13. évfolyam, 31-59.szám)

1960-02-06 / 36. szám, szombat

I. Gátszakadás Frejusban (Miért ?) Fréjusről akarok beszélni, a dél-franclaországi városkáról, melyet december 2-án a szétszakadt völgyzáró gát víztömege szinte elsodort a föld színéről. A hivatalos statisztikák több mint 400 halottról tudnak. Fréjus: (olvasd: Frézsü) katasztrófa, természeti katasztrófa, elemi csapás: árvíz, áradás. Semmiség, ha az ember a tajfúnokra, tornádókra gondol, vagy a tegnapi Kfna százezreket pusztító árvizeire. Nincs az az évszak, mely valahol a világon ne követelné meg elemi katasztrófáját, áldozatát. Az újságok és rádiók ilyenkor tele vannak a katasztrófa híreivel, a magazinok és televíziók a képekkei, az adakozások mindenfelől szinte automatikusan megindulnak és az emberek néhány nap múlva továbblapozzák és elfelejtik a szerencsétlenséget. Emlékeztek még Fréjusra? Rég volt: már több. mint két hónapja! Víz dűlt, rontott, rombolt, tépett, gyilkolt és fullasztott. Katasztrófa volt ez is. De ez elemi katasztrófát bűnös emberi agyak és kezek tették lehetővé. A fréjus-i okozatnak megvan az oka, a bűnnek megvan a tettese. És ez az ok, ez a tettes: a Franciaországban uralmon levő társadalmi és kormányzati rend. Fréjus Franciaország egyik leggondtalanabb, legderűsebbnek hitt sarkában fekszik. Ha a cannesi filmfesztiválról olvasunk, a CÔte ďAzur ég- és tengerkékségére gondolunk, a francia Riviéra nagy internacionális fürdőhelyeire. Ennek a cannesi kiszögellésnek egy bibije van: kevés az édes vize. A második világháború után elhatározták, hogy Fréjustöl 10 kilométerre víztároló gátat emelnek. Az illetékes minisztérium egyetlen egy dolgot kötött a tervezők szivére: spórolni, spórolni! Ami a legolcsóbb, az lesz a legjobb! De a legolcsóbb terv is drága volt: 700 millió frank. A munkát egy marseillesi cég kapta meg, mert az építkezést elvállalta 580 millió frankért! 1951-ben megkezdték a földmunkát, majd abbahagyták. Nem volt pénz. Aztán megint folvtatták és újra megálltak. Nem volt pénz. És ez így ment döcögve, megszakításokkal... nem volt pénz... míg végre az elmúlt év őszén elkészült a gát. December elsején a misztrá! véget nem érő esőt hozott. A vízszint rohamosan emelkedett. Izgatott telefonálás. Párizsból autón és helikopteren mérnökök jöttek: a falban repedések keletkeztek, a víz lefolyatására azonban csak néhány zsilipet nyitottak ki, mert ha többet nyitnának meg, ezt egy lejjebb fekvő újonnan épült híd sinylené meg. Takarékoskodni kell: első és legfőbb frai.cia kormányparancs! így végeredményben lefolyt hatszázezer, köbméter víz, de ötven millió köbméter bent maradt a repedezett falu medencében. És ez az ötvenmillió köbméter viz december 2-án este kilenc óra után szétvetette rosszul épült börtönét, lezúdult a völgybe és egy fé! óra múlva elérte Fréjust. Ha őrség, riadókészültség, telefon, rádió funkcionált volna, még riasztani lehetett volna a várost: egy félóra haladék sokat jelent ilyenkor. Mindent: az életet! így azonban a 10-15 méter magasságban hömpölygő áradat szinte álmában lepte meg a városkát. És a víz itt már faltörő kosokkal dolgozott: a betonfal ciklopszl tömbmorzsái, blokkdarabjai, az elsodort tanyák és házak gerendái törtek. zúztak és torlaszoltak. Az ár útjában a pályaudvarról elsodort mindent: vonatot, töltésit. sínt, épületet és embert, hogy aztán végre rettenetes terhét, házak, fák. állatok és emberek maradványait hömpölyögtetve, mintegy négy kilométeres szélességben a tengerbe zúduljon és ott szétáradva elcsendesedjen és elmúljon. Mi a katasztrófa? Ok vagy okozat? Fréjus mit jelent? Bűnt vagy bűnhődést? A közvetlen, a kézenfekvő ok: a gát. A aát, amely azonban itt nem tölthette be szerepét: békés, életduzzasztó, talajtermékenyltő, emberboldogító hivatását. A víz, Thales őseleme, „mely kezdete minden életnek", a víz, Homéros isteneinek és Fegyin embereinek eryforma éltető vonz-eleme, a viz Fréjusban a halál ökölcsapásává, a halál fojtogatásává torzult: katasztrófává, gátszakadássá. A gátszakadás: okszakadás. A gátszakadás: okozat És ez az okozati tény miértet ordít Egy kérdés vár feleletre, egy okozat keresi az okot, egy bűntény a tettest. II. Gyilkos Harpagon Moliére rgyik komédiájának címe és főhőse: a fösvény. Ez a Harpagon, amikor meglopják, őrjöngve rohan ki a színpadra, aztán egyszerre csak karon és galléron ragadja önmagát, mintha ő lenne a tolvaj, akit elfognak. A fösvény végeredményben mindig önönmagát lopja meg. A'fösvénység mindenképpen: tolvajlás és ráfizetés. Fréjus-ben Harpagon kísért: Fréjus-ben a fösvénység gyilkolt. A fréjusi gátépítés történetének van egy állandóan visszatérő nyűgösködő motívuma, akadékoskodó refrénje, és ez: a takarékoskodás. A kicsinyes, nyárspolgári, orrnál tovább nem látó spórolás: a krajcároskodás. Ez az alaptünet már csirájában hordozza a következményt: a katasztrófa lehetőségét. A természettel, az elemekkel folytatott harc a maxim'imot követeli az embertől minden vonatkozásban. A tervezés és költségvetés ugyanakkor a minimumot hangsúlyozta ki: a 700 milliót. És még ezt a határ sem tartották be! Amikor egy marseillesi cég ajánlata a minimumot 580 millióra csökkentette, a kormány boldog fellélegzéssel mondta ki az igent. Itt, ennél a különbségnél, ennél a 120 milliónál kell keresni a közvetlen, a kézenfekvő okot. Az államháztartás megtakarított 120 milliót, de a vállalkozó hogy egyenlítheti ki a különbséget? Csak a más bőrén és kárán: rosszabb munkával, hajszolt munkával Ôs —( rosszabb, olcsóbb anyaggal. Idő-, munka-, és anyagcsalással, de idő-, pénz-, és anyagnyereséggel. Profittal. Államháztartási meggondofÜBTíY Zoltán: Bűn és bűnhődés FREJUS ÉS A HÁBORÚ lás az egyik oldalon és a legnyilvánvalóbb nyerészkedés a másikon: e két azonos törekvés egybehangoltsága repesztette a gátat és mosta alá a falat. A cementspórolás és cementtolvajlás közös nevezőre hozott muszája és lehetősége keverte itt katasztrófává a betont. Cementtolvajok, cementcsalók mindenütt •annak. Kis cementszarkák is akadnak majd minden építkezésnél. Nftlunk ts. De • tények és tünetek Itt kivételek és peremjelenségek. Anomáliák, melyek nem a szocialista társadalmi rendből adódnak, hanem ennek ellenére és ellenében. De Fréjusben a tőkés társadalmi rend kormánya és vállalkozója egymást segítőn és falazón dolgozott A más bőrén való spórolás volt az az együttes indíték, mely bűnös következetességgel torkolt katasztrófába. Frejusben egy ország uralmon levő kormánya fukarkodott és verte fogéhoz a garast, és a parlamentben a kommunista interpellálók intése után is, szemhúnyva, cinkosként hagyta dolgozni rosszul és olcsón a vállalkozót, hogy a 120 millió megmaradjon. Mire maradjon ? — Miért, mi célból spóroltak, zpugoriskodtak Fréjusben? Mire kellett az itt és így megtakarított pénz? Franciaország, mely a múlt században még a világ bankára volt, krónikus pénzhiányban szenved. A francia takarékossági mánia: muszáj — zsugoriskodás. De mi ez idült pénztelenség legközvetlenebb oka? Hol az a lyuk, ahol minden kifolyik? Micsoda vállalkozás az, amely csak nyeli a pénzt és nem hoz semmit sem a konyhára? Egy szóval felelhetünk: a háború. Közelebbről: az értelmetlen, időszerűtlen háborúk forszírozása és folytatása. A háborúba-gabalyodottság, amelyből nehéz a kiút. Rossz üzlet a háború: egy angol közgazdász már 1914-ben ezzel a lehetetlennek látszó ténvkijelentéssel lepte meg a világot. Rossz üzlet az országok egésze szempontjából: a tömeg, a hivatalnok, a dolgozó, a kisember, az adózó szempontjából. De a gazdagok gazdagabbak lesznek tőle és a fegyvergyári osztalékok békében Is háborús szinten maradnak. A háború: osztályharc, osztályügy. Tömegelnyomás, tömegkizsákmányolás, tömegnyomorítás a velejárója. A háború hiénái, uszltói, tollbetyárjai, pénz- és iparmágnásai, valamint az öldöklés tudományának professzionistái: a kapitalista vezérkarok és a tiszti kasztok, csak egyetlen folyamatosságot ismernek, forszíroznak és praktizálnak: a háború permanenciáját, örökkévalóságát. A francia tőkések a gyarmati imperializmus gyümölcseiből élősködtek. És a második világháború után ez a fő jövedelmi forrás veszélybe került. És ennek elapadását — a gyarmati népek öneszmélését, önrendelkezését — fegyverrel, háborúval, büntető expedíciókkal akarják megakadályozni. Franciaország a második világháború utáni béke tizenötödik évében is háborúban áll. 1939 óta a francia fegyver nem ismer tüzszünetet! Viszont fegyvernél, háborúnál országemésztőbb kórság nincsen. A háború zsarol, sorvaszt és szegényít. A békebeli, régi alkoholellenes piakát köztudatba átment és viccé kopott szavait „Az alkohol 81, butit és nyomorba dönt", minden változtatás nélkül a háborúra is lehet alkalmazni: A háború öl, butít és nyomorba dönt A francia gyarmati háború sorsa, igazsága és eredménye pontosan lemérhető a frank értékfokán. Tőkés társadalmi rend legfőbb tantárgyából — financiáből ilyen szégyenteljesen még nem vizsgázott. Dühében, tehetetlenségében, kiúttalanságában csapkod, tör és zúz, puccsokat szervez, háborút ordít és háborút visel csak azért is: nincs más gondja és baja, nincs más reménye és gesztusa, mindent ide koncentrál, semmi mással nem törődik. Ennek a negligálásnak lett eredménye és áldozata: Fréjus. A gátfalaknak meg kellett repedni: a katasztrófa a logika minden törvényességével következett be! III. Piszkos háború Algériában (Miért?) Rossz üzlet a háború! És még rosszabb as értelmetlen háború. Nem volt elég az indokínai példa? Maga a francia közvélemény nevezte el „piszkos háború"-nak: népelnyomónak, hazugnak, hiábavalónak, erőszakoknak, züllesztőnek és szennyezőnek. És mégis folytatták, forszírozták. És az eredmény,? Ma Kelet-Ázsiában nincs egyetlen francia katona sem! És ma ugyanez a vabank játszma, ugyanez a „piszkos háború" értelmetlenül, embertelenül tovább folyik Algériában. És ennek a háborúnak, ennek a barbár mániának lett ártatlanul bűnhődő áldozata: Fréjus. A fréjusi katasztrófa oka: a gyarmati háború. A fréjusi gát tervezése egybeesett a „piszkos háború" megindításával. Két év telt el, amíg a takarékosság ördögétől hajtva, a tervezők és kalkulálók elérhették a minimális 700 milliós szintet. 1954-ben az indokínai háború likvidálásával megindulhattak a komoly gátmunkák, de néhány hónap múlva megkezdődött az algériai háború és ezzel az új pénzügyi nehézségek. A gátépítő szervek a gáton krajcároskodtak, a gát anyagával zsugoriskodtak, hogy Indokínában és Algériában minél több gránát robbanhasson és minél több színesbőrú pusztulhasson. Halálba fektették a pénzt és végeredményben halált arattak Fréjusben. De a halál nem odafordult ahová kellett volna. A bűn nem ott nyerte el büntetését, ahol és ahogy ez az oksági erkölcstörvény szerint illett és kellett volna. A bűn, az ok - a háború - büntetésként nem a háborúba uszítókat, nem a háború nyerészkedőit, tribunjait és tábornokait érte el. A bűnért ártatlanok bűnhődtek: a gáton spórolt gyarmati háború otthoni áldozatai, a háborús zsugoriaskodás okozta betonrepedések szerencsétlen elsodortjai: házak, gyümölcsösök, állatok és emberek. A háború gyilkos szerepe itt kétségtelen, az értelmi szerzőség ténye —• cáfolhatatlan. Minden összefügg. A fréjusi betonfalnak meg kellett repednie, szét kellett szakadnia. Ezt a gátat a háború primátusát követni és realizálni kénytelen társadalmi rend csalta meg és lopta meg. Ha nincs „piszkos háború", ha nincs Indokína és Algéria, a betongátnak nem lehetett és nem kellett volna Fréjusben gyilkolni. Minden összefügg. Minden visszaüt Amikor a „piszkos háború" megindult Indokinában, egv francia lány — Raymonde Dien — az egyik katonákat és hadianyagot szállító vonat mozdonya elé keresztbefeküdt a síneken. Ea akkor világfelfigyeltetó demonstráció volt de az illetékesek nem okultak: Dien börtönbe került A fréjusi vlzáradatnak nem állt senki és semmi az útjában. A távolt halál fegyverszállítmányai elszltták a pénzt, a cementet, az életet Fréjus elől. .Fréjusre a piszkos háború piszkos vize zúdult halálthozón. Az itt spórolt és az így lopott pénzen küldték az SS-példákat követő ejtőernyősöket, az azóta hírhedtté vált parákat Algériába: ez irtotta a népet és perzselte lakatlanná a falvakat. Minden visszaüt A bumerang azonban Fréjust találta el: az afrikai halálsikoiyokra Itt és így bődült a visszhang. Az algériai égő falvak tüzének az árát a fréjusiek fizették meg. De a tűz és a víz mindkét esetben ártatlanokat sújtott. Aki olvasta Alegg vádkönyvét a párák kínkamráiról, az tudja, hogy mit jelent a villanyárammal való vallatás és „kezelés." Fréjust azon a borzalmas éjszakán nem lehetett riasztani, mert az áram, mint vészharang, mint életmentő, csődöt mondott. A villannyal való algériai visszaélés mintha itt a fréjusi áramzavarban ártatlan emberek halálával fizetett volna. Végül ne feledkezzünk meg a párák másik hírhedt kínzó eszközéről, a vízről sem: a víztölcsérezésről, a vízpumpálásról, amikor az áldozat vízzel telt hasa pattanásig feszül és vese dugul, hólyag szakad és hashártya reped. És hány megkínzott ember bőre repedt és hasadt az ütések alatt? Százak és ezrek kínja, bőrcafatja, vére és halála fúlt, hullt és múlt itt a semmibe... És most mindez sztigmaként és fekélyként ütközött ki a fréjusi gátfalon: halálthoző repedések keletkeztek és a víz ötven millió köbméter súlyával utat tört magának. Minden visszaüt. Mindenért fizetni kell. Fréjusben nem a víz rombolt, ölt és fullasztott, Fréjusban a háború életgyilkos lényege szakította szét a termékenyítő víz, a békés munka duzzasztógátját Fréjusben a háború rombolt. A háború nemtörődömsége, életidegensége, ember-negligálása e példán annyira nyilvánvalóvá válik, hogy a logika, a természetes ész, az emberiesség felháborodottan kiáltja és követeli az álljt, a netovábbot és a számadásravonást, a büntetést. De a háború nem az értelem szülötte, a háborúnak nem a logika a menete. A háború mindenekelőtt az értelem elaltatója, züllesztője, törpítője és gyilkosa. Csak így lehet az emberek zsarnoka és hóhéra. Korunkban a háború minden megnyilvánulása értelmetlen, logikátlan, időszerűtlen és így - jogtalan. Miért lehet és lett napjainkban a béke világmozgató politikai erő?! És miért kell ezt az erőt a tegnapi politika minden machinációjával gyengíteni, szabotálni, büntetni?! A háború társadalmi rendje úgy védekezik, ahogy tud, azt adja, ami a lényege. A tőkés imperializmus a háborúval ill vagy bukik. IV. Atombomba a Szaharában (Miért ?) Thomas Mann a fasizmussal szemben korunk maximájaként a háború megengedhetetlenségét szövegezte. Okkal, joggal és aggodalommal. A háború a kultúra mai fokán értelmetlenné, időszerűtlenné vált. De minden gonoszság, minden időszerűtlenség a lelépés pillanatában makacsolja meg magát. Amikor a legnyilvánvalóbb a háború értelmetlensége, épp akkor fokozódik mindent elnyomó és felfaló diktátummá: totalitássá. A fasizmus: a háború totalitása, de holnapi realitását csak az atombomba jelenthetné: a fokozás: A háború a fasizmus stádiumában: túlkompenzáltság: Túl kell fokozni mindent, túl kell kiabálni mindent, túl kell tenni mindenen és túl kell magát tennie mindenen. Ez a túlfokozás szüli az atomhisztériát, a legteljesebb katasztrófa-tudatot, a katasztrófa" nihilizmusát, sterilitását: az érzéketlenséget mindennel szemben, ami ésszerű, értelmes, szociális, békés, élő és - emberi. Az érzéketlenséget, mely épp azért eltakarít az útjából mindent, ami zavart és akadályt jelent, tehát mindazt, amit az ember a maga valójában, felelősség — nehezében és nagyszerűségében jelent: az emberiséget és az emberség minden megnyilvánulását. Fréjus e folyamatban kelletlenül és kellemetlenül jött zavar és incidens. Katasztrófarealitás, mely idő előtt fedi fel a kártyákat: az összefüggéseket. Fréjust tehát el kell feledtetni: az elkeresedést és felháborodást Franciaországban és a gyászt magát a szerencsétlen városkában. De hogy lehet ezt mulasztani? Csak túlfokozással, túlkiabálással, csak nagyobb valamivel, egyetemesebb halálrealitással. fit francia fasizmus ezt a vonalat követi. A szaharai atomrobbanásokat a tekintetnélküliség határozza meg, az emberi érdektelenséy, mely ujjongva kalkulálja be számításaiba azt a kényelmes tényt, hogy a veszélyövezet legbiztosabb, legközvetlenebb áldozata: Algéria — a legyőzhetetlen! És ha a strontium megkezdi gyilkos fehérsejt-munkáját, akkor az új áldozatok ezrei után ki gondol még a fréjusi gátszakadásra? És ez csak az első lépés: a próba. ' V. Háború a világban (Miért ?!) A háború nem elemi katasztrófa, a gátszakadás oka nem az égből, a felhőkből hullt átok és az atombomba sem „isten ostora." Emberek csinálják és emberek okozzák és ígv csak emberek mulaszthatják. És elsősorban: az áldozatok, a háborúk és gátszakadások. terhét, jaját, baját, könnyét és nyomorúságát viselők és szenvedők. A tegnapiak éppúgy, mint a holnapra kieszeltek és kiszemeltek. Ahol háború dúl, ott az áldozatok jelentik az okozatot és így csak ők találhatják meg, és találhatják el az okot. A halottak nem beszélhetnek, nem vádolhatnak. De a halottaknak hozzátartozóik vannak. És ezek nem felejthetnek. Sehol és semmiképp. Sem szülő, sem gyermek, sem férj, sem feleség, sem család, sem nemzet. Ezek jelentik az okkeresést és vádemelést, és ennek a világesküdtszéknek az ítéletére vár az emberiség. De hol az egyetemleges okmulasztás, hol a sommás Ítélet? Fréjusnál mennyire emésztőbb és pusztítóbb volt a hitleri háború minden napja! Gondoljuk csak el, hogy ennek a háborúnak egyik mindennapját Auschwitznak hívták! Ki hitte volna, hogy ezt a volt lidércvalóságot, e gyilkosság védjegyét ma a kriminalitás szülőföldjén újra a falra lehet festeni?! És mindent úgy kezdeni, ahogyan az a horogkeresztes lovagok lelkében és kezében most megindult?! És épp Kölnben —i Adenauer domíniumában — és épp Karácsonyéjjelén, amikor 1959 év előtt megszületett ama világmegváltásra kiszemelt zsidó gyérmek, akit istállószalma, csodálkozó kérődző barmok, pásztorok; háromkirályok köztük egy néger! — és angyalok dajkáltak világgá: békességgé, jóakaratú emberek legelkötelezőbb erkölcsi reményévé ... A tiltakozások botránkozó hangja a világ majd minden pontján kitört, a tényt, a veszélyt többé elbagatellizálni nem lehet: a horogkereszt újra elindulhatott útjára. A háború a legembertelenebb zsarnokság. A legembertelenítőbb és Iegaljasítóbb szolgaság. Minden zsarnokság velejárója: a szolgaság, de itt, az imperializmus kényszer• háborúiban, hajcsár-háborúiban válik a legnyilvánvalóbban láthatóvá ez az egymásra^ vonatkoztatás. Zsarnok és szolga itt egymást tükrözik. Egyik a másikból folyik, egymás nélkül nem létezhetnek. A háborút tömegei éltetik: eszközei, áldozatai. Ennél gyilkosabb ellentmondás nem létezik. És ezt kell feloldani — világméretben. A háborús okot, az Imperializmus zsarnokságát halálos biztonsággal csak az eszközzé vadított és nyomorított tömegek, a kifacsart áldozatok tudják megszüntetni: az önmagát minden szolgaságból —i és így a háborús szervilizmusból is —. megszabadító nép! Fréjusben a profit és a háború t-i egyszerre és együtt láthatón - lopta meg az életet, az embereket. Élet és halál kérdésében a pénz és a fegyver közösen és együtt döntött a béke, a munka, a biztonság, az ember kárára és a szolgaság meghosszabbításával a maguk javára. Fréjusnek háború miatt kellett pusztulnia. Pusatulásért, pusztításért: Algériáért és a szaharai atombombáért És ezzel Fréjus és Algéria egy szintre kerültek. Fréjusben, Algériában és a Szaharában egyszerre és együtt pusztított és pusztít tovább az azonos indítékú bűn; és az egy-gyökerü ok. De a gátszakadás, a tekintetnélküliség mindenképpen ártatlanokra zúdult és zúdul, és így az okozat az áldozat jógán követeli az ok teljes feltárását és a bűn tényleges elítéltetését. A bűnhődés menetét és irányát tehát oda kell irányítani, ahonnan a bűn elindult, kiindult: az okot kell megszüntetni, megbüntetni, kisemmizni is likvidálni. Fréjusben az emberen, az életen spóroltak, hogy a halált hizlalhassák: a háborút, az atombombát. A fréjusi gátszakadástól, Algérián át, egyenes út vezet a szaharái bombáig. Ezt az utat kell közös erőfeszítéssel, világméretben eltorlaszolni, elrekeszteni. A háború előidézőit kell gátak mögé zárni, az okot és a bűnt, hogy a bűnhődést, az árat ne az eszköz, ne az áldozat fizesse, de a bűn minden konzekvenciájával a háborút szülő és állandósító ok: a fasizmussá, atomhisztériává vadult imperializmus Harpagonjal: embernyúző. emberpazarló önzői, embervéren hízó uzsorásai. Ez, ennyi Fréjus mindennél szomorúbb, de ugyanakkor mindennél hasznosabb tanulsága. / ÜJ SZÖ 7 1960. február 6.