Új Szó, 1960. február (13. évfolyam, 31-59.szám)

1960-02-17 / 47. szám, szerda

1960. december 1-én népszámlálás Csehszlovákiában (ČTK) — A kormány határozata értelmében hazánkban ez év de­cember 1-én népszámlálást tartanak. Ez a népszámlálás sorrendben a negyedik. Az elsőt 1921-ben, a következőket pedig 1930- és 1950­ben tartották. A hagyományos „népszámlálás" szó azonban ma már nem juttatja teljesen kifejezésre azt a bonyolult akciót, melyet jelenleg az Állami Statisztikai Hivatal dolgozói Prágá­ban előkészítenek. A népszámlálás szerves része lesz a lakások és házak összeírása. E nagy kiterjedésű vizs­gálat célja a lakosság létfeltételei általános ismeretéhez szükséges leg­fontosabb alapadatok Összegyűjtése lesz. Az adatok feldolgozásának eredményei az állami ötéves terveink kidolgozásához szükséges alapada­tokkal szolgálnak. A hivatalos közegek a népszámlá­lási iveken feltüntetik a személy­azonossági adatokat, az egyének mű­veltségi fokát, foglalkozására vonat­kozó adatokat, a családtagok számát, a háztartások összetételét stb. fit la­kosság a lakások kérdésében köteles közölni a lakások terjedelmét, fek­vését, a lakbér összegét és a laká­sok felszerelésére, pl. gázvezeték, telefon, vonatkozó adatokat is. A népszámlálási biztosok ezenkívül gondoskodnak a házak terjedelmére, korára, a beépített gáz, víz- és villanyvezetékekre vonatkozó adatok összegyűjtéséről is. Az így összegyűjtött adatokat kar­totéklapok lyukasztására berendezett statisztikai gépek segítségével dol­gozzák fel. Az e célból előkészített program oly sokoldalú, hogy szak­emberek véleménye szerint, világvi­szonylatban is páratlannak tekinthe­tő. Az adatok legkülönfélébb kombi­nálása részletes áttekintést tesz le­hetővé a lakosság életmódjáról, köl­csönös kapcsolatairól, a lakáshely­zetről. Az ez idei népszámlálás különösen azért fontos, mert segítségével a már újonnan létesült járások és ke­rületek keretében részletes adatokat nyerünk. A népszámlálás végrehajtását a já­rási és a helyi nemzeti bizottságok mintegy 40 ezer népszámlálási biz­tos útján szervezik meg. Segítsünk az ártatlanul elitéltek kiszabodításában Felhívás minden újságíróhoz és újságíró szervezethez Véget ért a Csehszlovák Mzottság teljes ülése (ČTK) — Prágában kedden ért vé­get a Csehszlovák Nőbizottság 14. teljes ülése, melynek résztvevői megvitatták a CSKP KB levelében foglalt elveket, s egyben kifejezésre juttatták, hogy ezekkel az elvekkel teljesen egyetértenek. A tartalmas vitában hazánk valamennyi tájáról érkezett 34 küldött szólalt fel. Arról beszéltek, miként segítenek a nők hazánkban a mezőgazdaságban, az iparban és a nemzeti bizottságokban a szocialista haza építésében és ho­gyan készülnek a nemzetközi nőnap 50. évfordulójának ünnepségeire. Nagy figyelmet szenteltek annak a kérdés­nek is, mit kell tenniük, hogy a nők az eddiginél még nagyobb mértékben érvényesíthessék képességeiket, nö­velhessék szakképzettségüket. A Csehszlovák Nőbizottság a CSKP Központi Bizottságához intézett leve­lében közli, hogy örömmel veszi tu­domásul hazánk területi átszervezé­sei. A levél hangsúlyozza, • hogy a bizottság szüntelenül fokozni akarja a nők körében végzett politikai-ne­velő munkáját és minden módon tá­mogatja a szocialista munkabrigád megtisztelő cím elnyeréséért indított szocialista munkaverseny kibontakoz­tatását. (ČTK) — A Nemzetközi Ojságíró Szer­vezet a világ valamennyi újságírójához a következő felhívással fordul: „A világ valamennyi újságírójának ismét fel kell szólalnia a Manolisz Glezosszal, a kiváló görög újságíróval és társaival szemben elkövetett igazságtalanság ellen. Hála számos ország újságírói határozott tiltakozásának s a közvélemény támoga­tásának, sikerült Glezosz és társai éle­tét megmenteni, azonban hosszú (dőre megfosztották őket szabadságuktól és börtönökben sínylődnek. A kiszabadítá­sukért vívott harc ezért nem szűnt meg, e harcot tovább folytatju'- Most elér­kezett az a pillanat, amikor e harcot ismét fokoznunk kell. Görögország leg­felsőbb bírósága március 12-én dönt ar­ról, felülvizsgálja-e az igazságtalanul in­dított bún pert, avagy véglegesen jóvá­A felvásárlás idei eredményeiről (ČTK) - Jindŕich Uher élelmiszer­ipari miniszter és Dušan Waltr, a földművelésügyi minisztérium képvi­selője kedden tájékoztatta újság­íróinkat az állattenyésztési termékek felvásárlásában ez év első négy de­kádjában elért eredményekről. A mezőgazdasági üzemek általában adnak hagyja-e az Ítéleteket. Ezt a pillanatot rendkívül komolynak kell tekinteni, mint ahogyan erre Glezosz anyjának és fele­ségének valamennyi jóakaratú emberhez, de elsősorban hozzánk, újságírókhoz in­tézett felhívása Is rámutatott, melyben kérik, segítsünk az ártatlanul elitéltek ki­szabadításában. Kötelességünk, hogy e felhívásra a sajtóban és a rádióban új, erélyes kampánnyal válaszoljunk és ha­tározottan követeljük azon görög újság­írók szabadonbocsátását, akik csak azért sínylődnek börtöneikben, mert lelkiisme­retükre hallgatva újságírói kötelességei­ket teljesítették. E kampánynak oly ha­talmas erővel kell kifejezésre jutnia, hogy megakadályozza a további igazságtalan­ságot és akadályt emeljen mindenki elé, aki a sajté- és szólásszabadságot veszé­lyezteti. A világszerte mintegy 70 ezer újság­írót számláló Nemzetközi Ojságíró Szer­vezet felszólítja a szaktársakat a világ valamennyi országában, tiltakozzanak a sajtóban, a rádióban, a televízióban, va­lamint Görögország legfelsőbb bíróságá­hoz és kormányához intézett leveleikben s tömegesen aláirt levelekben a görög újságírókkal szemben elkövetett jogtiprás s • demokrácia durva megsértése ellen azon országban, ahol a demokrácia szót először ejtették ki. Fel kell használni a sajtó, a rádió, az újságírók szavának •minden erejét annak érdekében, hogy március 12-e a görög újságírók igazságá­nak napjává legyen. Energetikai dolgozók értekezlete (ČTK) — Bratislavában kedden, február 16-án megkezdődött a szlovákiai energetikai dolgozók kétnapos értekezlete, melyen a harmadik ötéves terv feladatairól tárgyalnak. Az értekezleten részt vevő több mint 200 energetikai dolgozót a leg­közelebbi évek legfontosabb felada­tairól Daniel Matejka mérnök, a Szlo­vák Tervbizottság alelnöke tájékoz­tatta. Szlovákiában elsősorban gon­doskodni kell az épülőfélben levő vízi- és hőerőművek, valamint a ha­zánk egész területén végighaladó és Csehszlovákiát a szomszédos népi demokratikus országokkal egybekötő magasfeszültségű fővezeték építésé­nek befejezéséről. Legfontosabb fel­adataink egyike, hogy elegendő villa­mosenergiát biztosítsunk azon új nagyüzemek számára, melyek építé­sét az 1961-1965-ös években befe­jezik. A szlovákiai energetikai dolgozók­nak a harmadik ötéves tervre vonat­kozó irányelvek értelmében a villa­mos energia fejlesztését az 1960-as évhez viszonyítva 57 százalékkal, azaz 3,5 kWh-val kell növelniök. Kínai lobogó a handlovai bányászoknak A handlovai bányászok a múlt év i A handlovai Nagybánya kollektivá­utolsó negyedében végzett jó mun- ja a fejtési tervet a múlt év utolsó 1/áítil/l/ol alnvúrfó&i q kínai hfinvísrok npnvprléhpn 105.4 százalékra teliesí­kájukkal elnyerték a kínai bányászok adományozta zászlót és ezen kívül 140 ezer korona prémiumban része­sültek. A jutalmakat Štefan Krčmárik helyi tüzelőanyag- és kőolajipari meg­bízott a hétfői műszaki-gazdasági ér­tekezleten nyújtotta át a bányászok­nak. negyedében 105,4 százalékra teljesí­tette, vagyis feladatát több mint 13 ezer tonna barnaszén fejtésével szár­nyalta túl. A kollektíva azt is elérte, hogy a bánya a nyereség tervét a múlt év negyedik negyedében egy és negyed millió koronával túlteljesí­tette. Előkészületek a II. brnói nemzetközi mintavásárra — Bár a második brnói nemzet­közi mintavásár csak szeptember 11­én kezdődik, az előkészületek már teljes iramban folynak, - mondja Jaroslav Pisarik, a mintavásár ve­zérigazgatója a prágai újságíró klub­ban rendezett sajtóértekezleten a nagy számban megjelent újságírók­nak. Megegyezés jött létre az NDK­val és Bulgáriával, hogy a lipcsei vásár minden évben szeptember első vasárnapján, a brnói a második va­sárnapon és a plovdivi a harmadik vasárnapon nyílik. Ez az időpont megfelel a rendező országoknak és megvan az az előnye, hogy a kül­földi érdeklődők - különösen a messziről érkezők — egyszerre te­kinthetik meg mind a három kiállí­tást. fit brnói mintavásár jellege nem változik. Idén ismét a gépipari cik­kekre fektetik a fő súlyt, sőt ezt a megkülönböztető jelleget még job­Kultúrházavatás Kosúton Jelentós esemény 1960. február 14, Ko­sút történetében. A krónika úgy őrzi majd e napot, hogy az egykor elnyo­mott faluban ekkor nyitották meg és bocsátották a lakosság rendelkezésére a mintegy egymillió Í00 ezer korona költ­séggel épült több száz férőhelyes kultúr­házat — a kosútiak új szórakozási fel­legvárát. Nagy volt az öröm és a boldogság. A több mint két évig épült, szépen beren­dezett hatalmas épület zsúfolásig meg­telt. Kosút lakói áhítattal hallgatták a hivatatos szervek képviselőinek megnyitó beszédeit, akik meggyőzően ecsetelték Kosút egykori és mai életét. A beszéde­ket színvonalas esztrádmiisor követte. Kosút lakói kultúrházukban már meg­nyitásának első napján kellemesen szóra­koztak. A szép épületben bizonyára a jö­vőben is sok szép percet töltenek majd a kos útiak. (b) ban ki akarják hangsúlyozni, ezért például a „B" pavilont kizárólag szerszámgépek bemutatására tartják fenn. A csehszlovák gépek mellett ott lesznek a szocialista és kapita­lista országok gyártmányai, úgyhogy a látogatóknak módjuk lesz össze­hasonlítást tenni. A szabad térségen több mezőgazdasági gépet állítanak ki, mint tavaly. A mintavásár librettója már elké­szült, ebben is kifejezésre jut a ju­bileumi évforduló. A kiállítási tár­gyak vissza fogják tükrözni a tizen­öt év alatt elért technikai fejlődést, a gazdasági együttműködést a szo­cialista államokkal, a képzőművésze­ti, grafikai díszítés is eme ünnepi évforduló jegyében történik. A kiállítási térség ugyanolyan nagy, mint tavaly volt. Az érdeklődés a külföld részéről igen nagy. Április 15-én jár le a jelentkezési határidő, de a mintavásár rendezőinek már most gondot okoz, hogyan elégítse ki a mintavásáron részt venni akaró államokat. Előreláthatólag a kiállí­tási térség 73 százalékát a szocia­lista, 27 százalékát a kapitalista or­szágok fogják elfoglalni. Tavaly általános elragadtatást kel­tett a „Z" pavilon. Idén hasonló si­kerre számíthat a júliusra elkészülő új adminisztrációs épület. Itt össz­pontosítják a kiállító országok és cégek, a Csehszlovák Kereskedelmi Kamara, a külkereskedelmi vállalatok irodáit. A fogadótermek a nagyobb­szabású üzleti tárgyalások színhe­lyéül fognak szolgálni. fit Csehszlovák Tudományos Tech­nikai Társaság már kidolgozta a nemzetközi szimpozionok témakörét, amelyeket egy héttel a mintavásár megnyitása előtt neves tudósok és technikusok részvételével • rendeznek. A mintavásár tartama alatt pedig megrendezik az ún. „új technika szaknapjait". Hetenként négyszer egy bizonyos témáról filmvetítéssel egybekötött szakelőadásokat tarta­nak, amelyre több száz szakembert hívnak meg. —va — folvamatosan, eqyenletesen be húst. Hazánkban február 10-ig 10 ezer tonnával több sertéshúst vásá- § roltak fel, mint tavaly, úgy hogy a ^ tervet 105 százalékra teljesítették. ^ A műit év ugyanazon időszakához fc Csatorna, amely két népet elválaszt viszonyítva a marhahús és tej felvá- § sárlása is növekedett. Az idei na- § Egy történész jellemezte így a Pa- A parlament Is magáévá tette gyobb tervfeladatok teljesítéséhez ^ nama-csatornát Valóban, ez a csa- követelést, hogy a csatorna öv azonban a marhahús beadásából 4 Storna két tengert (az Atlanti-óceánt ben tűzzék ki a panamai zászlót. Sőt. százalék és a tej beadásából 5,5 szá- S és a Csendes-óceánt) köti össze, de arról is szó esett, hogy az ügyet az zelék hiányzik. Áz EFSZ-ek és az ál- Smegéoitése óta a Panamai Köztársa- ENSZ elé terjesztik, lami gazdaságok egyelőre nem tartják íj ság és az Egyesült Államok közötti A panamaiaknak valóban nem len­be a tej beadására kötött szerződé- ^ viszály okozója. Az önálló panamai ne több kívánságuk, mint az, hogy talmát, mintha a terület az ő" fenn seiket, minek következtében zavart ^ állam puszta létrejötte is az észak keltenek az élelmiszeripari üzemek § amerikai monopóliumok cselszövései tervszerű termelésében. Hasonló a ^nek, fondorlatainak szüleménye. azt a tel megalakulása után megkötötte az övezeté- egyezményt az USÁ-val, a Kolumbiá­nak előbb felajánlott feltételek mel­lett. Az egyezmény értelmében az USA kibérelt (tehát nem megvásá­rolt) övezetben úgy gyakorolja ha­az Egyesült Államoknak bérbe adott hatósága alá tartoznék. Tehát 1903 csatornaövezetben a panamai zászló óta a csatorna övezetében amerikai helyzet a tojásbeadás terén is. Tavaszra az idő ? fordul Az utóbbi hónapok folyamán Pana­^ mában széles méreteket ölt a füg­getlenségi mozgalom. A múlt év no­fc vemberében a függetlenségi követe­lés véres összetűzésekké éleződött közötti viszályokat éppen ennek a ^ ki. Az első komolyabb megmozdu kérdésnek az eldöntése körül felme­^ lócro 1 QšO n/Miň»viV-VAV» ^ An Dnnqm lengjen? Korántsem. A zászló kitűzése jel­kép, ami annyit jelentene, hogy az USA elismerné Panama felségjogát a csatorna övezetére. A két ország kérdésnek az eldöntése körül felme­rült nézeteltérések okozzák. § lásra 1959. november 3-án, Panama ^ nemzeti ünnepén került sor, amikor Az idei telet a kifejezetten hideg és ^tüntető diákok csoportja megkísé­a melegebb időszakok váltakozása jellem- ^ relte a csatorna övezetében kitűzni zi. Ilyen volt az időjárás jellege a múlt S a nemzeti zászlót. Az amerikai rend­héten is. A hét első felében többnyire % őrség minden rendelkezésére állé hideg volt az idő, de a fagyok később ^eszközt felhasznált a tüntetők el­felengedtek. Kifejezett felmelegedés a ^ len (gumibot, könnyfakasztó bom­hét végén volt észlelhető, amikor a hő- ^ bák, tűzoltó-fecskendő és kézi fegy­mérséklet Szlovákia dényugati részén he- ^ verek). A tüntetők kőzáporral vá­lyenként plusz 10 Celsius fokra emelke- viaszoltak az amerikai rendőrök bru­dett. A hideg és a melegebb időjárás fctális módszereire. Csaknem négy közötti átmenetet nagyobb felhőzet, he- ^órán át tartott a közelharc, amely ­lyenként csapadék, vagyis az alacso- ^ nek több sebesült áldozata is volt. nyabb fekvésű helyeken eső. a hegyek- | A zavargások tovább folytatódtak ben havazás kísérte. s a fővárosban. Az amerikai rendőr­Az Időjárás terén fennálló helyzet jel- ^ség fegyveres beavatkozása felhábo­legét a Norvégia délnyugati partjai fö- ^ rította Panama lakosságát, aminek építésére alakult francia társaságot, lött elterülő eléggé alacsony légnyomás ^következtében az amerikai nagykő- Elsősorban is az USA tulajdonát ké adja meg. Ez a légnyomás a Balti-ten- ^vétség zászlaját darabokra tépték. Pnl^tf áthaladva kplpti ŕszakke- fc A tíintotrtlr pnviHoifllon 37 TKA Ifi­Melyik államhoz tartozik a Panama-csatorna? E kérdés megvilágítása megköve­teli, hogy rövid visszapillantást te­gyünk a csatorna történetében. Már a múlt század közepe táján felmerült a csatorna megépítésének ötlete, amit az Egyesült Államok Angliával közösen tervezett. A fran­ciák azonban ügyesebbeknek bizo­zászl leng, amerikai katonaság őrzi és területén az Egyesült Államok törvényei érvényesek. A csatorna két részre osztja a Panamai Köztársaságot s mind ez ideig nincs a két országrész között szárazföldi összeköttetés. A csator­na jelentősége az Egyesült Államok számára óriási. Jelentősen megrövi­díti az amerikai kontinens egyes or­szágai közötti hajóutat. A csatorna­társaságnak pedig évi 80 millió dol­lárnyi bevételt jelent. Ezt az óriási összeget az észak-amerikai tőkések vágják zsebre. nak a Panama-csatorna államosításá­ra? 1957-ben nemzetközi jogász érte­kezlet tárgyalt Panamában erről a kérdésről, amely leszögezte: „A csa­torna övezete a Panamai Köztársaság területét képezi, ahol Panama épp­úgy. mint Egyiptom, fenntartja ma­gának a szuverenitást és csak a nemzetközi jog használatára adott koncessziót". Itt meg kell említeni, hogy a csa­tornára vonatkozó egyezményt a pa­namai parlament jóváhagyása nélkül kötötték meg. Elérkezett az idő .. * régóta csiklandozza a hazai tőkések markát is és az elmúlt fél század alatt már több ízben sikerült a csa­nyultak és megegyeztek Kolumbia torna bérletének évi díját emelni. kormányával, sőt hozzá is láttak a csatorna építéséhez. Az Egyesült Államok azonban hosszas fondorla­tok után csődbe juttatta a csatorna pező panamai vasútvonal árát oly M u -nj-- a — u i elérik. Ennek következtében változatosan ^ máciai intézése. Mindkét fél a nem­felhős, az alacsonyabb fekvésű helyeken ^ zeti önérzeten esett sérelemért kö­többnyire esős, a hegyekben havas időjá- ^vetelt elégtételt. Az események rás várható. A legnagyobb délutáni hő- ^visszhangja még el sem ült, a csa­mérséklet túlnyomórészt plusz 2—5 Cel- i torna övezetében a bátor panamai slus fok, felhős éjszakákon pedig a fagy- fc diákok kitűzték a panamai lobogót, pont körül, avagy valamivel fagypont fö- $ több amerikai épületet is panamai lött lesz. Ahol átmenetileg kitisztul az ^zászlókkal lobogóztak fel. ég, ott éjszaka gyenge fagyok várhatók. § A diákság Panama kormányához A hosszú időre szóló kísérleti időjárás- gazzal a felszólítással fordult, hogy prognózis ez Idén korai tavaszt jelez. ^ bontsa fel a csatornára vonatkozó és önálló köztársaságként még ez év- ezt a jogot az USA is elismerte, észak-amerikai monopóliumok nyo­P. P. fc szerződést az Egyesült Államokkal, ben (1903. november 18-án) két hét- akkor miért ne lenne joga Panama- mort okozó befolyása ellen. Zs. L. sávot ľ millió és 250 ezer dollár évi bériét fejében 99 évre az USÁ­nak engedte át. Azonban bekövetke­zett, amit nem vártak: a kolumbiai parlament a szerződést nem hagy­ta jóvá. Az USA ekkora „csekélységtől" nem riadt vissza. Panamában felke­lést szervezett, aminek következté­ben Panama elszakadt Kolumbiától 1959-ben a kubai forradalom győ­zelme újabb függetlenségi harc hul­lámát váltotta ki Panamában. A zász­ló kitűzése a csatorna övezetében ma már jelképé vált. A múlt év novemberében lejátszódott esemé­nyek messze túlszárnyalják a nem­zeti burzsoázia haszonrészesedési követeléseinek határát. Ez már tö­meges megmozdulás volt, amely a „ . . . . , , „ , panamai uralkodó köröket is meg­L^ lJ^fl^"! 0^ ^!!: S!?..iľ á, r hökkentette. Igyekeznek is csitítani . ^ tömeghangulatot, közben nyomást gyakorolnak a csatornatársaságra és a bevételből 50 százalékos részese­dést — vagyis évi 40 milliót köve­telnek. A USA azonban egyelőre hallani sem akar e követelmények teljesí­téséről. Sőt a múlt hét végén érke­zett jelentések szerint az USA kor­mánykörei újból visszautasították a A szuezi események után Panama panamai zászló kitűzésének jogát a függetlenségi mozgalma fokozódott, csatorna övezetében. Ez a valóságban Az amerikai kormány ugyanis a szá- annyit jelent, hogy az Egyesült Álla­mára nagyon is fontos arab orszá- mok hivatalosan is megerősítette azt goknak udvarolva elismerte, hogy az álláspontját, hogy nem ismeri el Egyiptom teljesen jogosan államosl- Panama felségjogát a Panama-csator­totta a Szuezi-csatornát. Ekkor az na övezetében. USA azt remélte, hogy a kiszorított Egyelőre nehéz lenne jóslásokba angol befolyás és tőke helyét bocsátkozni a csatorna jövőjét ille­Egyiptomban az amerikai monopóliu- tőén. Mindenesetre a panamai ese­mok tölthetik be. Panamában vi- mények is annak az átfogó küzde­szont mind gyakrabban tették fel a lemnek egy láncszemét képezik, kérdést: Ha Egyiptomnak joga volt amelyet Dél-Amerika országai, népei a Szuezi-csatorna államosítására és vívnak függetlenségükért, és az A társaság jelenlegi évi 2 millió dol­lár bérletet fizet, vagyis az évi be­vételnek még a 2 százalékát se! Egyiptomban igen, Panamában nem? ÜJ SZÖ 2 * 1960. február 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom