Új Szó, 1960. február (13. évfolyam, 31-59.szám)
1960-02-16 / 46. szám, kedd
A nemzetgyűlési küldöttség hazaérkezett az ázsiai országokban tett látogatásáról kájukat a legnagyobb áldozatkészséggel ^ és lelkiismeretesseggel végzik, úgyhogy b A világ népei elítélik a szaharai francia atomrobbantási (ČTK) - A Csehszlovák Köztársaság nemzetgyűlésének küldöttsége Zden Äk Fierlinger vezetésével vasárnap a késő délutáni órákban Pekinghő! hazatérőben Moszkvába érkezett. A moszkvai repülőtéren I. G. Elhfeld, a Legfelső Tanács Elnökségének alelnöke, K. A. Gubin, a Legfelső Tanács képviselője, a parlamenti csoport titkára, V. G. Vlszotyin, a Legfelső Tanács Elnökségi irodájának helyettes vezetője fogadták parlamenti küldöttségünket. A repülőtéren megjelent munkatársaival Richard Dvoŕák, moszkvai csehszlovák nagykövet is. A nagykövet este fogadást rendezett parlamenti küldöttségünk tiszteletére. A nemzetgyűlés küldöttsége, mely az egyes országok parlamentjeinek meghívására az Indiai Köztársaságba, az Indonéz Köztársaságba, a Kambodzsai Királyságba, a Vietnami Demokratikus Köztársaságba és a Kínai Népköztársaságba látogatott, és hat hetet töltött a délkelet-ázsiai és távol-keleti országokban, hétfőn, február 15-én a délelőtti órákban visszatért Prágába. Ä Moszkvából repülőgépen hazatért parlamenti küldöttségünket Jaromír Dolanský miniszterelnökhelyettes, Vratislav Krutina, a CSKP KB titkára, Václav Dávid külügyminiszter, dr. Josef Plojhar és dr. Alois Neuman miniszterek, a nemzetgyűlés alelnökei, a miniszterelnökség, a nemzetgyűlési iroda, a Külügyminisztérium vezető dolgozói, számos képviselő, valamint közéletünk további személyiségei fogadták a ruzyni repülőtéren. A fogadtatáson jelen volt Cao-Jin, a Kínai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Nguyen-Thanh-ha, a Vietnami Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Bejoy Krisna Acharia, az Indiai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Konsztantyin Ivanovics Alekszandrov a Szovjetunió ügyvivője és Abdoel Hamid, az Indonéziai Köztársaság nagykövetségének tanácsosa. A távoli baráti országokból visszatért küldöttséget a nemzetgyűlés nevében Anežka Hodinová-Spurná. a nemzetgyűlés alelnöke üdvözölte. A küldöttség megérkezése után Zdenék Fierlinger. a nemzetgyűlés elnöke rámutatott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítója előtt mindazokra a gazdag, gyönyörű élményekre, melyekben az ázsiai országokat megjárt küldöttségnek része volt. Többek között a következőket mondotta: „Amikor délkelet-ázsiai országokat látogattunk meg, igen kedves volt számunkra, hogy mindenütt sok csehszlovákiai munkással, műszaki dolgozóval, mérnökkel, szakértövei, orvossal találkozhattunk, akik a gyarmati uralom járma alól felszabadult nemzeteknek üj gazdasági életUk megteremtésében segítenek. MunPÄRIZS . ,. -. 3 Neves francia közéleti személyisé^ doľ arr rm ! pľmeľ n dľ ar ság^ | Sek. tudósok, politikusok, politikai ertékelik, jóllehet — és ez magától érte- ^ liot-Curie-házaspár lánya kijelentettodo — az általunk nyújtott segítséget te: Franciaország egyáltalán nem lenem hasonlíthatják össze azzal, amit a ^ het r á büszke, hogy" elsőként szegi Szovjetunió vagy a népi Kin. nyújt ezek- ^ a z atomkísérletek beszüntetésének az orszagoknak. Lgy velem azonban, 5 . . „ zelött me QkötÖtt hogy az is, amit mi nyujthatunk, nagymer- § ro 1 ezeiou megKoiuu tékben hozzájárul a béke megorzesehez S egyezményt. Elpazarolta p utómumes a nemzetek egymáshoz közeledéséhez." § készleteit, melyeket jobb célokra forA csehszlovák parlamenti küldöttségnek § díthatőtt volna, a demokratikus Vietnamban és a népi % Emmanuel D'Astier, a békevédök Kínában tett látogatásával kapcsolatban ^ bizottságának elnöke felszólította a Zdenék Fierlinger elvtár. a következőket í; tr anciákat, eröt nem kímélve kénymondotta: S szerítsék a kormányt az atomfegyveszSntľ ^ÄSÄ*; |»k betiltására és Lgsemmisitésére. vietnami dolgozók gyönyörű sikereket ér- í Edgár Faure, volt francia miniszternek cl országepitő munkájukban. A viet- § elnök hangoztatta, hogyha a francia BÉKÉT A VILÁGNAK! (ČTK) - A Békevédök Szovjet Bizottságának kezdeményezésére február 15-ére és 16-ra egybehívták Moszkvába a szovjet lakosság leszerelési konferenciáját, melynek cjmére a Békevédők Csehszlovákiai Bizottsága üzenetet küldött. Az üzenetben többek között ez áll: „Önök a Békevédők Szovjet Bizottságának kezdeményezésére olyan időben jöttek össze, amikor az egész világ további két nagy békekezdeményezés jegyében él. Az egyik e kettő közül a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a szovjet haderők létszáma további csökkentésére vonatkozó határozata, a másik pedig a Varsói Szerződés tagállamai tanácskozásának eredményei és nyilatkozata. Az önök hazája újabb és újabb tettekkel ad tartalmat Lenin békedekrétumának, ismét felszólítja a világot, szereljen le: „Altalános és teljes leszerelést!" Ez a felhívás egész népünk szívből jövő óhaját juttatja kifejezésre. Biztosltjuk önöket arról, hogy a szovjet néppel és valamennyi ország nemzeteivel összefogva megteszünk mindent az általános és teljes leszerelés kivívására. Így akarunk a tartós világbéke biztosításához, megerősítéséhez hozzájárulni, Öt év alatt több mint 8,5 milliárd korona értékű munka (CTK) - Ä város- és, falufejlesztési kormánybizottság február 15-én a fejlesztési akció múlt évi, valamint a legutóbbi öt év alatt elért eredményeiről tárgyalt. Foglalkozott továbbá a Tábor-Tŕeblč-Mikuláš mozgalomban a szolgáltatások fejlesztése és a helyi forrásokat feldolgozó termelés terén 1959-ben elért eredményekkel. Az állam az eltelt öt év alatt a „Z" akcióra összesen másfélmilliárd koronát fordított. Dolgozóink a fejlesztési akció keretében több mint 8.5 milliárd korona értékű munkát végeztek. Hazánk községei ezen önsegély alapján sok száz közérdekű, gyönyörű FRANTIŠEK LEXA akadémikus meghalt František Lexa akadémikus, a világhírű tudós szombaton, február 13-án az esti órákban Prágában elhunyt. František Lexa 1876. április S-én született. Már a mennyiségtan és a filozófiai propedeuttka középiskolai tanáraként rendkívül érdeklődött az Irás pszichológiája iránt és rövid idő alatt az ókori egyiptomiak nyelvét is elsajátította. Berlin ban és Strassburgban folytatott tanulmányai végeztével a prágai Károly Egyetem tanárává nevezték ki, ahol egyiptológiai szakot létesített. František Lexa akadémikust az egyptoiógla terén világszerte elsősorban kutatóként ismerik, aki különösen az ókori egyiptomi vallással foglalkozott és e tárgykörből merítve több jelentős tudományos munkát Irt. Érdemdús életének csaknem 30 évét az ókori egyiptomi nyelv utolsó előtti fejlődési foka — a démotikus nyelv hétkötetes nyelvtanához szUkséges anyag összegyűjtésének szentelte. A nyelvtan utolsó kötete 1951-ben jelent meg. Az elhúnytat e hatalmas munkája elismeréseként 1952-ben államdíjjal tüntették ki. A köztársasági elnök F. Lexa akadémikusnak életmüvéért s a tudományunk fejlesztése terén szerzett érdemel elismeréseként 1956-ban • Köztársasági Rendet adományozta. F. Lexa akadémikus a tudományos együttműködés és békés együttélés őszinte híve volt. Tagja volt a Békevédök Csehszlovák Bizottsága elnö&ségének. A békemozgalom célkitűzései érdekében kifejtett kiváló és érdemdús tudományos és nevelőtevékenysége elismeréseként 1958-ban a csehszlovák Békedíjjal tűntették ki. ÜJ SZÖ 304 * 1960. február 11. berendezésre tettek szert. A községekben ezenkívül számtalan kis, de igen hasznos intézkedést hajtottak végre a dolgozók környezetének egészégesebbé tétele és megjavítása érdekében. Lakosságunk kezdeményezésére és áldozatkészségével a múlt év folyamán önsegély alapján 2 milliárd koronát meghaladó értékű munkát végeztek. A fejlesztési akció keretében lakosságunk 140 016 091 brigádrája alatt nyögő, mindinkább hanyatló s Francíaorszá g nemzetközi tekintélyét. Del-Vietnam gazdasagi lezuhesevel. 5 Szavakkal alig ecsetelhetem nagy örö- § CIPRUS műnket, melyet a kinai nép valóban meg- i c; Drusi rádió jelentette hoav S lepő sikerei, határtalan munkalelkesedése fc A «prusi raoio jelentette nogy a és szívós kitartása váltott ki bennünk. | szombati szaharai atomrobbantás A valóban ösztönszerűen népi mozgalom- S után fokozott rádioaktivitast eszleltek ként kibontakozódé akció, mely a népi fc Ciprus levegőjében. Egy professzor kommunák létesítéséhez és sikeres mun- $ számításai szerint a rádioaktivitás 16 kájához vezetett, azzal magyarázható. S —31 egységről 600-re szökött fel. hogy felébredt a nép óriási alkotó ereje, ^ ň amely fel tudja használni a jelentős he- ^ KAIRÓ lyi tartalékokat a gazdag természet a § kajr 6, meteorológiai állomás jer„ľ PľkomÄ jelentősége a sokoľdalu lentette, hogy igen nagyfokú rádioakkézipari és ipari melléktermelésben is ^ megnyilvánul. E kommunák sok téren pél- i dát mutathatnak nekünk, különösen nem- ^ zeti bizottságaink jelenleg folyamatban J levő átszervezése és az EFSZ-ek közötti ^ együttműködés további elmélyítése terén. ^ Ezzel természetesen nem állítom, hogy a J mi gazdasági és szociális feltételeink kö- § zött az ilyen kommunákat mi is bevezet- i hetnénk." * § BUDAPEST (ČTK) - A NÉPSZAZdenék Fierlinger elvtárs befejezőül a § BADSÁG VASÁRNAPI SZÁMÁBAN következőket jelentette ki: „Meggyőződ- ^ KÖZLI AZ MSZMP KB FEBRUÁR 12-1 tünk róla, hogy a szocialista táborhoz i ÜLÉSÉRŐL KIADOTT KÖZLEMÉNYT, tartozó valamennyi országot eros, meg- N K á, !íir János az MSZ Mp KB első bonthatatlan szolidaritás fuz.i egymáshoz. > Jf c tájékoztatta a Közoonti BlMinden nemzet testvérlsegenek es egyen J tagjait az európai szocialista Jogúságanak nemes gondolatától, a béke § országok kommunista és munkástivitást észleltek Észak-Afrika légiterében A jelentés szerint a radioaktív fellegek érintkezésbe jutnak a légáramlatokkal, s főként esőzések alkalmával komolyan veszélyeztethetik a lakossáp egészségét. Az EAK minden szükséges intézkedést megtett a francia atomrobbantás következtében képződött radioaktívcsapadékot hordozó fellegek mozgásának figyelésére. Az afrikai népek hevesen tiltakoztak az ellenük elkövetett szaharai merénylet miatt. Nasszer, az EAK elnöke a szíriai Latakia kikötőben mondott beszédében élesen elítélte Franciaországot, s hangoztatta, hogy nincs joga kísérleti lőtérré tenni az arab nép földjét. BONN A Bonnér Aussenpolitische Korrespondenz vasárnapi száma rámutat arra, hogy Bonn a francia atomrobbantó „csendes társa". Megállapítja, hogy az Adenauer-kormány nem csatlakozott azokhoz az államokhoz, melyek diplomáciai úton tiltakoztak a tervbe vett bűntett ellen. RABAT A marokkói közvéleményt annyirí felháborította az eset, hogy követeli a diplomáciai, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok megszakítását Franciaországgal és a marokkói-franci* keresletek felfüggesztését. A moiyororsiégi száotóíüek 70 százaléka o szocialista szektorhoz tartói nagy gondolatától vezéreive mindnyájan S Kommunista es mun Kasugyanazon az úton haladunk." | a tÄÄ ^ letérő! és a Varsói Szerződésben ^ résztvevő államok politikai tanács^ kozó bizottságának legutóbbi moszk> vai üléséről. Fehér Lajos, a politikai 4 bizottság tagja beszámolt a termelő^ szövetkezeti mozgalom fejlődéséről A Csehszlovák Nőbizottság ülése (ČTK) - A Csehszlovák Nőbízott- í ' a "r 97m"elősz7vetkezetek J' megszi'ság hétfőn, február 15-én Prágában S i ä l. ditásäról SZÓIÓ 1959- októb er 22-1 kétnapos ülésre jött össze, melyen $ hataroza t végrehajtásáról, hazánk jubileumi évében a nőkre § A közlemény felsorolja a termelőháruló feladatokról és a harmadik | S2Ö Vetkezeti mozgalom kibontakozáötéves tervre tett elkészuletekrő, ^ sanak é s megszilárdulásának újabb tárgyaltak. 5 na gy eredményeit. 1959. november Anežka Hodinová-Spurná. a Cseh- s ] . t öi 196 0 február 7-ig több mint szlovák Nőbizottság elnöke beszánio- ^ 380 e2e r dolgozó paraszt lépett a lójában ecsetelte, hogy a nők a ä szo cialista nagyüzemi gazdálkodás CSKP KB levele alapján mily mér- ^ útjára. Ezzel a termelőszövetkezetek tékben vesznek részt fontos politikai ^ taglétszáma 870 ezerrel, szántóteés gazdasági kérdések megoldásé- ^ rületük pedig 5 milli Ó200 ezer kábán. Hodinová-Spurná elvtársnő be- i tasztrális holdra (mintegy 3 millió széde további részében időszerű po- * hektárra) növekedett. A termelőszölitikai problémákkal kapcsolatosan a 5 vetkezet i mozgalom újabb fejlődése nemzetközi nőnap 50. évfordulójának >5 eredményeképpen a szocialista tulajjelentőségéről beszélt. ^ don, a magyar mezőgazdaságban is A lyoni fasiszták barbár tette órát dolgozott le és e munka értéke 1925 585 000 korona. A lakosság ä további 72174 000 korona értékű $ munkát félmillió hektárnyi rét és ^ legelő önkéntes gondozásával, trá- ^ gyázásával végzett. Dolgozóink s az & • . T . . . „ ifjúság 261 633 tonna hulladéknyers- Pám s < CT K> ~ Lyonban február anyagot gyűjtött össze, ezenkívül S 1 4^" a tasiszta garézdálkodók feltöbb mint 20 millió facsemetét és 8 f°bbantották az ellenállási mozgabokrot ültetett el. Az 1959. évi í ,o m főiskolai hallgatóinak emlekmüváros- és falufejlesztés! akció si- |* é t" A s z° b o>; bó 1. a mejv Salender békere nagyrészt a nemzeti bizottsá- $ ked lJ a s szobrász müve, mindössze gok és fejlesztési albizottságainak § a z , a l?P zat marad t meg. Ez a barbár eredményes szervezőmunkájának felháborodást válgyümölcse. ij tott k u Ezen akcióban tavaly országos § viszonylatban a kassai kerület ju- § tott az első helyre. § S túlsúlyra jutott. Üj-Zéland miniszterelnöke a Szovjetunióba látogat Moszkva (ČTK) - Moszkvában hivatalosan közölték, hogy 1959-ben a Szovjetunió és Oj-Zéland között megállapodás jött létre, hogy Walter Nash miniszterelnök a Szovjetunióba látogat. Nash miniszterelnök a Szovjetunió kormányának meghívására április 18án érkezik Moszkvába s egy hetet tölt a Szovjetunióban. A már 1959-ben termelőszövetkezeti megyévé fejlődött Győr és Szolnok megye után most Fejér, Veszprém, Somogy, Heves megye is termelőszövetkezeti megye lett, s jelentős előrehaladás történt az ország többi megyéiben is: ma már 76 termelőszövetkezeti járása és több mint 2300 termelőszövetkezeti községe van Magyarországnak, tehát az összes községek több mint 70 százaléka. A közlemény kiemeli, hogy ezek az eredmények az MSZMP agrárpolitikájának, a magyar munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak közös nagy győzelme, amely tovább erősítette a népi hatalmat, a munkás-paraszt szövetséget. Az ország közelebb jutott a megjelölt közvetlen célhoz, ahhoz, hogy befejezze a szocializmus alapjainak lerakását. A Központi Bizottság a legfőbb feladatnak most azt tekinti, hogy a tömeges szervezőmunkát abbahagyva minden erőt a megszilárdításra fordítsanak, hogy megvalósíthassák a mezőgazdasági termelés idei 4,9 százalékos és a felvásárlás 8,9 százalékos növelésének tervét. A termelőszövetkezetek eredményes megszilárdításának egyik fő kérdése: a politikai feladatok jó elvégzése. Titkos angol-amerikai egyezmény London (ČTK) - a Sunday Graphic angol lap jelentése szerint az angol kormány engedve Washington egyre növekvő nyomásának, az USÁ-val titkos egyezményt kötött, amely szerint az angol kikötőkben hidrogéntöltésű, rakétákkal felszerelt amerikai atomhajtású tengeralattjárókat helyeznek el. Jozef Čabelka akadémikus külföldi kitüntetése Irak Kommunista Pártja megváltoztatta elnevezését (ČTK) - A Magdeburgi Nehéz§ Bagdad (ČTK) - Irak Kommunista ^Pártja, mely 1934 óta viselte e nevet, ^elhatározta, hogy a jövőben Népi ^ Egységpártra változtatja nevét. ^ Elhatározására az késztette, hogy ŕ a munkásmozgalmi renegát Davud ^ Szajeg köré tömörült opportunisták gépipari Főiskola Jozef Cabelka aka- § csoportja is „kommunista párt" elnedémikusnak, a Szlovák Műszaki Fő- ^vezéssel kérte politikai tevékenysélskola tanárának, hazánk jelentős ^ gének engedélyezését, tudósának 50. születésnapja alkal- ^ a kommunista párt az iraki belügymából a díszdoktori mérnöki címet S minisztérium utasításai alapján s a adományozta. § megjelölt határidőn belül január 9-én A díszoklevelet J. Cabelka akadé- § kérte politikai működésének engedémikusnak a hegesztés és a nem- ^lyezését. Az Ittihad as Saab című zetközi tudományos együttműködés ^pártlap még ugyanaznap közölte a terén szerzett érdemei elismerése- ä kommunista párt kérvényét, az alapító ként Bratislavában, február 15-én i tagok névsorát, a párt programját és rendezett ünnepélyes avató gyűlé- § szervezeti szabályzatát, sen dr. Ernst J. Giessmann, a Mag- ^ Az A1 Mabda elmü lapban másnap deburgi Nehézgépipari Főiskola rek- § napvilágot látott a Szajeg csoport kétora nyújtotta át. J. Čabelka akadé- §rése, hogy ugyancsak kommunista mikus „Mikrometallurgíai ismeretek Spárt elnevezéssel kéri tevékenységégyakorlati felhasználása" címen ha- ä nek engedélyezését, bilitáciôs előadást tartott. i A londoni Times szerint az iraki Az ünnepélyes avatáson Richard b belügyminisztérium formális okok Krűgelstein, az NDK bratislavai fő- § miatt nem intézte el a kommunista elnevezéssel a Szajeg csoport mükö- j nőségi Összetételét tekintve jelentékdését engedélyezte s vette nyilván- telen volt. konzula is jelen volt. " párt kérvényét és a kommunista párt tartásba. Ezért a lenini típusú marxista párt, Irak legrégibb és legtömegesebb politikai pártja, amely 1934 óta vezette harcba az iraki népet az angol megszállók és iraki cinkosaik ellen, a hazafias pártok illegális nemzeti frontjának kezdeményezője volt és rendkívül nagy mértékben részt vett a július 14-i forradalom előkészítésében és győzelmében, valamint a fiatal Iraki Köztársaság védelmében és építésében aratott további sikerekben, s a jövőben Népi Egységpárt néven fog tevékenykedni. Davud Szajeg, az álkommunista párt vezetője régi renegát, opportunista és áruló. Az illegalitás éveiben furakodott be a kommunista pártba. Már 1943-ban kezdte meg áruló aknamunkáját. Maga köré csoportosította az opportunista és politikailag elmaradott elemeket s megalakította az úgynevezett Kommunista Ligát. A Liga azonban tagjai számát és miA Liga tagjai csakhamar ráfizettek arra, hogy bizalmukkal tisztelték meg Szajegot. Szajegot 1947-ben letartóztatták, a kihallgatáskor elárulta társait. A börtönbüntetés kitöltése után Szajeg Ismét megpróbálkozott frakciós csoportok szervezésével, de sikertelenül. 1956-ban újrafelvételét kérte a kommunista pártba, önkritikája és ígéretei alapján újra felvették s képességeinek megfelelő feladatokkal bizták meg. Am kiderült, hogy képtelen pártmunka végzésére. 1959 második felében, amikor Irak Kommunista Pártja nagyon súlyos helyzetbe került és az iraki reakció a külföldivel karöltve a kommunizmus elleni harc leple alatt a hazafias mozgalom ellen mozgósította erőit, Szajeg újra pártellenes tevékenységet fejtet' ki. Maga köré tömörítette a pártból kizárt elemeket és saját lapot indított AI Mabda címen. Szajeg klikkje, mely jogtalanul sajátította ki a kommunista párt elnevezést, mindjárt az első órákban súlyos csapást szenvedett. A Népi Egységpárt megőrizte vezetőségének és tagjai tömegének sziklaszilárd egységét.