Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-16 / 15. szám, szombat

CýerraekTiláf^ Boncs-Brujevics: A tiszta tányérok egyesülete Az egésr család összegyűlt a tera­szon. Az asztalnál három gyerek: két kislány és egy fiú ült. Elővették a szalvétát és csen­desen várták az ebédet. Behozták a levest, kl is tálal­ták, de a gyerme­kek csak keveset ettek belőle. Vla­gyimir Iljics fi­gyelte őket, de em szólt semmit, csak akkor, amikor látta, hogy a gyermekek a második fogásban Is csak turkálnak. - Tagjai vagytok-e a Tiszta Tá­nyérok Egyesületének? - kérdezte hirtelen. — Nem — csodálkoztak a gyerme­kek. — Nem is tudtunk erről az egyesületről. — Ez bizony nagy kár - mosoly­gott Lenin. Ez az egyesület már elég régi. - És mi mégsem tudunk róla! — mondták elkeseredetten a lányok. - Egyébként, úgy látom, titeket nem is vennének fel ebbe az egyesü­letbe — jelentette ki nagykomolyan Vlagyimir Iljics. — Miért nem?. — méltatlankodtak a gyerekek. A hold kirepül a kútból (Tádzsik mese) Egy ostoba meglátta a kút vizé­ben a Hold tükörképét. Kapta gyor­san a vedret, sietve leengedte a kút­ba, hogy kihúzza belőle a Holdat. Lenn a veder beleakadt egy kőbe. Az ostoba teljes erejéből el kezdte rángatni. Ki­akadt a veder, és az ostoba alak hanyat esett. Ekkor meglátta a holdat az égen és ezt gondolta: „Hát nem sikerült! A Hold kirepült o kútból és visszament a helyére." — Hát milyenek a tányéraitok? ANNAK, HOGY MEGHALT LENIN ! Nézzétek csak JANUAR 21-ÉN LESZ 38 ÉVE ELVTÁRS, A VILÁG DOLGOZÓI­NAK TANÍTÓMESTERE. LENIN NA­GYON SZERETTE A GYERMEKE­KET, SOKAT FOGLALKOZOTT VELÜK. EZT A KIS TÖRTÉNETET RÉGI BARÁTJA ÉS HARCOSTÁRSA, BONCS-BRUJEVICS JEGYEZTE FEL. A TÖRTÉNETBEN SZEREPLŐ GYERMEKEK LENIN ELVTÁRS UNOKAÖCCSEI ÉS HÜGAI. meg! Olyanokat, akik ennyi ételt a tányéron hagynak, nem - vehetnek fel. — Mindjárt meg­esszük! — A há­rom gyerek neki­látott az evésnek. A maradék étel né­hány pillanat alatt eltűnt. — így már beszélhetünk róla — mondta Lenin elvtárs. — Az egyesü­let jelvényeket is ad azoknak, akik­nek mindig tiszta a tányérjuk. Jelvényeket? — ismételték a gyerekek vágyakozva. — És hogyan juthatunk be az egyesületbe? — Kérvényt kell benyújtanotok. — Kihez? — Hozzám! A gyerekek engedélyt kértek, hogy felkelhessenek az asztaltól és sza­ladtak kérvényt írni. Hamarosan jöt­tek is vissza, ünnepélyesen átnyúj­tottak Vlagyimir Iljicsnek egy papír­lapot. Lenin átolvasta az írást, kijavított három helyesírási hibát, aztán ráírta a papiros sarkára: — Felvétettek! V. I." fámig*m/ms^ y * § * Š & Töklámpás az öreg Hold, ^ 5; bűvöli a világot, \ ^ mesét súg az eperfa, § ^ — feküdj puha ágyamba, i csoda esik, meglátod. ^ s; i.. Ami színes, ami szép, S álomtenger tükrében, 5 víz hullámán, víz fölött. ^ Utaznak a manócskák, § mit fogtak a szekérbe? § aranylábú kabócát, ŕ Dióhéjban eveznek ágyadhoz a tündérek, habjai a kék víznek bárányfelhő fehérek. Gyermek voltam. Fejem fölött Bársony égbolt ragyogott, És ölében — mint a fáklyák — Ragyogtak a csillagok ... Édesapám magyarázta; — Ez a Tejút! — És amott, Kerekein hangtalan a Göncölszekér kanyarog ... ... Férfi lettem, de még ma is El-elnézem az eget, Mellém állnak, s úgy hallgatják Szavaim a gyerekek. — Ott a Göncöl! Ég a Tejút! S lám, a Hold is hogy ragyog! — Őrzi szívén a legújabb, Legtündöklőbb csillagot... Kimagyarázkodás s ^ Meseország köréd áll, I i királyostul körülvesz, minden szolga reád vár, s hírnök szól — ó, mit kívánsz? kívánságod parancs lesz. 5 kerek szemed rányitod: ^ építsetek gyorsan hát ^ mézeskalács-palotát, k gyönyörűt és ehetőt § ^ s nagyot, mint a félvilág. S c $sssssssssmsssssssssss/ssssŕssssissssssss//ssss/>, Tanár: Ennek a házi (eladatnak az írá­sa nagyon hasonlít a Feriéhez. Béla: Az onnan lehet, hogy az ő toltó­tollávai írtam. U • L Osszátok fel a mellékelt területet három egyenlő nagy­ságú és egyforma alakú mezőre. 2. Vegyetek el a gyufákból kirakott háromszögekből két gyufát úgy, hogy négy háromszög ma­radjon, három gyu­fát úgy, hogy négy háromszög maradjon, bárom gyufát úgy, hogy három háromszög maradjon és négy gyufát úgy, hogy három háromszög maradjon. Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtése. 1. 4X9—8:7 + 6 = 10 7+5:3X4—5 = 11 8—2 + 4:5X6 = 12 9:3X6—7 + 2=13 2. A két egyforma kisfiú az első és a 19. ÜJÉVI SZAMUNK FEJTÖRŐINEK HELYES MEGFEJTÉSE 1. Ai olimpiai jel­vény formájú park útvonalain így lehet végigmenni, hogy ne /"*""' kereszteződjék az' út és kétszer ne ha­ladjuk át egyetlen útszakaszon sem. Először végigjárjuk a körök felső részét, azután pedig a hurkokat és az alsó részt. 2. Többféle módon el lehet érni. hogy az ábra számainak összege függőlegesen és vízszintesen is 34 legyen. Egyik meg­oldás: a felső két üres kockába: 6, 11, az alsó két kockába: 3. 14 kerül. * » * Az újévi szfim helyes megfejtői köziil sorshúzással egy-egy könyvet nyertek. 1. Czevár Ferenc, Komárom, 2. Gyurkovics Borbála, Gömörpanyit, 3. Cserepes Ida, Búcs, 4. Földes László, Nagymegyer, 5. Kovács Hilda, Ipolynagyfalu. Kérjük, a megfejtéseket postai levele­zőlapon az alábbi címre küldjétek: Oj Szó, Gyermekvilág, Bratislava, Gorkého 10. •j. — f) A helyes megfejtők köziil könyvjutalomban részesülnek? 1K n /örlcK í ^J' 0' Év a' Érsekújvár, Mézes Erzsébet, Alsószeii, Táncos ' A1 -J rí Q »• tľolcŕie viali TÄtU Lati lí.. C»•!.,-. ÄoT%Xv> Aladár, Felsöszeli, Tóth Katalin, Serke ésDömény Irma, Bős. HÉTFŐ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.00: Hírek. 12:13: Moldvai dalok és táncok. 13.00: Operettzene'. 14.05: Zenekari müvek. 15.05: Zenés műsor. 16.00: Hírek. 16.30: Híres énekesek. 18.00: Halló, itt Moszkva beszél! 19.00: Hangosújság. 20.00: Esztrádmüsor. 21.40: irodalmi műsor. 22.00: Kamarazene. 22.30: Hírek. 22.55: Tánczene. 23.50: Hí­rek. BRATISLAVA: 11.00: Lányok-asszonyok. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 15.10: Esztráddalok. 14.05: Szórakoztató zene. 15.30: Szovjet népek zenéje. 16.00: Hírek. 16.15: Szórakoztató zene. 18.00: Kí­vánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Szórakoztató zene. 20.40: Rádió­egyetem. 21.30: Tánczene. 22.00: Hírek. 22.15: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Hangverseny. 9.00: Riportműsor. 9.15: Könnyűzene. 9.45: Lányok, asszonyok. 10.00: Hírek. 10.30: Elhangzott műsorainkból. 12.00: Hírek. 12.10: Magyari Rudolf és népi zenekara játszik. 12.50: Versek. 13.00: Eisemann Mihály régi operettjeiből. 14.00: Zenés kalendárium. 15.00: Hírek. 15.10: Népdal­csokor. 16.15: Szív küldi szívnek szíve­sen. 17.00: Hírek. 17.15: Tánczene 17.45: Ifjúsági őrjárat. 18.00: Verses, zenés ösz­szsállítás. 18.45: Munkáshétköznapok. 19.15: Zenekari muzsika. 19.50: Jó éj­szakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Kálmán Imre operettjeiből. 21.40: Ifj. Magyari Imre és népi zenekara ját­szik. 22.00: Hírek. 22.15: Szimfonikus ze­ne. 23.00: Józsefvárosi legenda. Krúdy Gyula írása. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÖ: 14.15: Törökországi úti­napló. 14 35: Szabadkai Rácz Lajos és népi zenekara játszili. 15.00: Zenekari muzsika. 15.40: A borzas kis veréb. Pausztovszkij elbeszélése. 16.00: Kórus­müvek. 15.15: Külpolitikai kalauz. 16.25: Hangverseny. 17.00: Jennyikov filmdalai­ból. 17.15: Riportműsor. 17.30: Amíg a Nabucco eljutott a színpadig. 18.30: Ze­nekari muzsika. 19.00: Hírek. 1905: Fú­vószene. 19.20: Moldvai népdalok és népi táncok. 20.00: Mozart operáiból. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.051 Schu­bert: Pisztrángötös. 21.40: Amikor a bu­daiak kiátkozták a pápát. Szűcs Jenő írá­sa. 22.00: Tánczene. 23.00: Hírek. KEDD A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.00: Hírek. 12.15: Kíván­sághangverseny. 13.00: Esztrádzene. 14.05: Nagy mesterek muzsikája. 16.00: Hírek. 16.10: Katonazene. 16.40: A jelen és a jövő technikája. 17.00: Kívánság­hangverseny. 17.45: Marxista tanácsadó. 18.30: Fiatalok mikrofonja. 19.00: Han­gosújság. 22.10: Esztrádzene. 22.30: Hí­rek. 22.55: Éji zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 11.00: Rádióegyetem. 11.20: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Népdalok. 15.00: Szimfonikus zene. 15.30: Szovjet riportok. 16.00: Hírek. 16.15: Szórakoztató zene. 17.30: Hangszerszólók. 18 00: Oj technika. 18.15: Népdalok. 19.00: ' Hangos-újság. 19.50: Külpolitikai kom­mentár. 20.00: Szórakoztató' zene. 20.30: Irodalmi műsor. 21.00: Szlovák zeneszer­zők hazafias müvei. 22.00: Hírek. 22.15: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Operarészletek. 9.00: Moha bácsi, a törpe. 9.20: Kórusok. 10.00: Hirek. 10.25: Verbunkósok. 1100: Napos oldal. Karácsony Benő regénye folytatásokban 11.20: Valahol Délen. Részietek Kemény-Erdődy daljátékából. 12.00: Hírek. 12.10: Zenés ajándékmüsor. 13.20: Zenekari hangverseny. 14.20: A „Sólyom"-expedíció útnak indul. 14.40: Gulyás László: Kisbojtár-szvit, 15.00: Hí­rek. 15.10: A zeneszerző, a zongorista, ,a karmester: Alekszander Cfazman. 15.30: „Az itthoni literatúráért" Ifjúsági rádió­játék Kisfaludy Károlyról. 16.15: Egy falu — egy nóta. 16.35: A barátság hul­lámhosszán. 16.45: Munkásőrdalok. 17.00l Hírek. 17.15: Szív küdi szívnek szívesen. 18.00: Szabó-család. Folytatásos rádiójá­ték. 18.30: Részletek Erkel: Hunyadi Lász­ló c. operájából. 19.05: Gyári sziréna. 19.25: Palló Imre énekel. 19.54: Jó éj­szakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.25: Cseresznyéskert. Csehov színművé­nek rádióváltozata. 22.15: Hírek. 22.40: Lakatos Tóni és népi zenekara játszik. 23.00: Csajkovszkij: D-dúr vonósnégyes. 23.30: Cigánydal. Babits Mihály verse. 23.35: A férj kopogtat. Részletek Offen­bach operettjéből. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Fúvószene. 14.45: A szocialista irodalom hagyományai. Forbáth Imre. 15.00: Kórusmüvür. 15.201 Dankó Pista dalaiból. 15.45: Zongoramu­zsika. 16.20: A modern német líra kin­csesháza. 16.35: Keleti tárgyú operákból. 17.10: Emlékezetes hangversenyek. Jo­hann Strauss Pesten. 17.50: Mi újság a nagyvilágban? 18.00: Wanda Landowska cimbalmozik. 18.30: Rádióegyetem. Az ősember művészete. 19.00: Hírek. 19.05: Könnyűzene. 20.00: Liszt: I. és II. rap­szódia. 20.25: Részletek Hervé: Nebáncs­virág c. operettjéből. 21.00: Hírek. 21.05: Csárdások. 21.45: Tánczene. 22.15: Kóru­sok. 23.00: Hírek. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.00: Hírek. 12.15: Szórakoz­tató zene. 13.00: Zongoradalok. 14.40: Iro­dalmi műsor. 15.05: Zenés műsor. 16.00: Hírek. 16.10: A zene varázsa. 17.00: Oj technika. 18.00: Irány Prága. 18.20: Ka­tonazene. 19.00: Hangosújság. 20.00: Dar­gomizszskij: A sellő. 22.30: Hírek. 22.55: Kedvelt dallamok. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Operettzer.e. 13.10: Puskin-dalok. 13.30: Dunajevszkij film­dalaiból. 14.05: Szórakoztató zene. 15.45: Népdalok. 16.00: Hírek. 16.15: Szőrakoz­Rádióműsor 1960. január 18-től január 24-ig tatő dalok. 17.00: Operarészletek. 17.30. Tánczene. 18.00: Riportműsor. 18.15: Kl­vánsághangverseny. 19.00: Hangosúj­ság. 19.45: Tömegdalok. 20.00: Kül­politikai eszmecsere. 20.20: Miénk a győ­zelem. 22.00: Hírek. 22.15: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Változó ritmus­ban. 9.30: Gabai Gyula és népi zenekara játszik, 10.00: Hirek. 13.00: Fúvószene. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Ca­terina Valente és Silvio Francesco énekel. 12.00: Hírek. 12.10: Operarészletek. 13101 Régi nóta, híres nóta. 14.00: Ajándék­hangverseny. 14.35: Három tavasz. 15.00: Hírek. 15.10: Fiatalok Zenei Újságja. 16.00: Élőszóval-muzsikával. 17.00: Hirek. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.45: Közgazdasági műsor. 19.00: Régi leme­zeinkből. 19.20: A berchtesgadeni sas­fészektől a berlini bunkerig: a Hitler-el­lenes szövetség 1941-ben. 19.35: Oj nép­zenei felvételeinkből. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.25: A műsort összeállította: a Szabó-család. 21.13: Gyermeknevelés. „Ez a rossz gye­rek..." 21.28: Beethoven-hangverseny. Vezényel Toscanini. 22.00: Hírek. 23.30: A tenger balladája. Verses összeállítás. 23.45: Magyar nóták. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÖ: 14.55: Szomszéd népek zenéjéből. 15.00: Zenekari hangverseny. 16.30: Operakórusok. 16.50: Részletek Miljutyin: Első szerelem és Fényes Sza­bolcs: Első pillanat c. operettjéből. 17.30: A bibliai teremtés legendája. 17.45: Hangverseny. 18.15: Rádióegyetem. A világirodalom története. Kleist. 18.45: Négykezes zongoramuzsika. 19.00: Hírek. 19.15: Tánczene. 20.00: Operahangver­seny. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Bartók: Cantata profana. 21.28i Verbunkosok. 21.45: Miért fontos a párt eszmei tisztasága? 22.00: Szórakoztató muzsika. 23.00: Hírek. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.00: Hirek. 13.00: Zenés mű­sor. 14.00: A népi demokráciák félórája. 14.30: Tánczene. 15.05: Vígopera. 16.00: Hírek. 16.10: Irodalmi műsor. 18.00: Aján­dékmüsor. 19.00: Hangosújság. 20.00: Tu­dományos híradó. 20.35: Tánczene. 22.00. Esztrádzene. 22.30: Hírek. 22.55: Éji zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 11.20: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Forradalmi dalok. 13.10: Dalok Leninről. 13.30: Hviezdoslav és Sládkovič: Andrej Oeenáä müveiben. 14.05: Szórakoztató zene. 15.00: Szovjet szerzők műveiből. 16.00: Hírek. 17.30: Da­lok. 18.00: Orvosi tanácsadó. 18.15: Kí­vánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Rádiójáték. 21.20: Hangverseny. 22.10: Hirek. 23.15: Jó éjszakát. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: Az Állami Népi Együt­tes műsorából. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Ifjúsági rádiójáték. 10.00: Hírek. 10.40: Kamarazene. 11.00: Napos oldar Karácsony Benő regénye folytatásokban. 11.20: Operettdalok. 12.00: Hírek. 12.10i Zenélő kaleidoszkóp. 13.20: Farkas József népi zenekara játszik. 14.10: Tánczene. 15.00: Hírek. 15.10: Forradalmak dalaiból. 16.10: Egy falu — egy nóta. 17.00: Hírek. 17.15: Ránki György: Pomádékirály új ruhája. 17.45: Lányok, asszonyok. 18.00i Népzene. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Bi­zet: Carmen. 19.54: Jó éjszakát, gyere­kek! 20.00: Esti Krónika. 21.08: Bukaresti életképek. 22.02: Hírek. 22.47: A Me­lachrino-zenekar játszik. Bing Crosby éne­kel. 23.20: Kamarazene. 24.00: Hirek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Hangverseny. 15.00: Régi magyar dalok. 15.30: Opera­áriák és kettősök. 16.40: Zenés múzeum. Budai emlékek. 17.15: A mesterséges hol­dak jövője. 17.30: Tánczene. 18.10: Rádió­egyetem. Zenetörténeti tagozat. A fran­cia és olasz opera a XIX. század máso­dik felében. 19.00: Hírek. 19.15: A tur­kevei cigány népi együttes műsorából. 20.00: Könnyű magyar muzsika. 20.45: Ri­portműsor. 21.00: Hírek. 21.05: Tánczene. 21.50: A nyílhegytől az orvosi fecskendőig. 2J.OO: Kozák Gábor József és népi zene­kara játszik. 22.40: Naim Sejk. Mahmud Teimur egyiptomi író elbeszélése. 23.00: Hírek. PÉNTEK A CSEHSZLÓVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.00: Hírek. 12.15: Népdalok. 13.00: Kedvelt dallamok. 14.00: Operákból. 15.05: Zenei műsor. 16.00: Hirek. 16.10: Haydn-dalok. 16.30: Halló, itt Moszkva be­szél! 17.40: Vonósművek. 18.00: Falurádió. 19.00: Hagosújság. 22.00: Hangszerszólók. 22.30: Hírek. 22.55: Tánczene. 23.50: Hí­rek. BRATISLAVA: 11.00: Irodalmi adás. 11.30: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 13.10: Filmdalok. 13.30: Szimfonikus zene. 14.05: Szórakoztató zene. 15.30: Hírek. 16.15: Kedvelt dallamok. 18.20: Kívánság­hangverseny. 19.00: Hangosújság. 19.50: Külpolitikai kommentár. 20.00: Jánošík földjén. 22.00: Hírek. 22.15: Népdalok 22.50: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 8.10: Klasszikus operet­tek. 8.55: Riportműsor. 9.10: A Szécsí­vonósnégyes játszik. 9.35: Fúvószene. 9.50: János vitéz. Petőfi Sándor elbeszélő köl­teménye. 10.00: Színes népi muzsika. 12.00: Hírek. 12.10: Szimfonikus zene. 13.15: Ope­rarészletek. 13.50: Táncdalok. 14.40: Schubert-kórusok. 15.00: Hírek. 15.10: Xa-: .vier Cugat zenekara játszik. 15.30: Für­kész Ádám az évszázadok vándora. 16.15; Czéczy Horváth Géza népi zenekara ját-i szik. 17.00: Hírek. 17.15: Szív küldi szív-: nek szívesen... 17.50: Rádióiskola. 18.35í Könnyűzen*. 19.15: Gyári sziréna. 19.30: Mozart: Esz-dúr zongoraötöí. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Táncczene. 21.15: Tudományos hír­adó. 21.30: Szimfonikus zene. 22.00: Hirek; 23.25: Két vers. 23.30: Néger spirituálék* 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.15: Operettrésrfetek^ 15.00: Vivaldi: Négy concerto grosso. 16.00: Esztrádzene. lé.30: Részletek Wag­ner: A Walkür c. zenedrámájából. 17.00: Mint havat > Siél... Gá" István r4dióy drámája. 18.00: Részletek Polgár Tibori Szél kerekedik c. daljátékából. 18.35: Ri­portműsor. 18.45: A Bolgár Rádió Népi Együttesének műsorából. 19.00: Hírek. 19.15: Magyar nóták. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hírek. 21.05: Schumann: Erdei je­lenetek. 21.30: Riportműsor. 21.50: Tánc­zene. 22.20: Vicces házigazda. Karinthy Frigyes humoreszkjei. 23.00: Hírek. SZOMBAT A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.00: Hírek. 12.15: Hangver-< seny. 14.00: Ifjúsági műsor. 16.00: Hírek. 16.40: Lányok-asszonyok. 18.00: Rejtvény­műsor. 18.20: Fúvószene. 19.00: Hangos­újság. 20.30: Strauss: Cigánybáró. 20.35: Hírek. 23.00: Tánczene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 11.20: Szórakoztató zene. 12.30: Hírek. 12.40: Operákból. 13.10: Ze­nés hétvége. 14.30: Rádiójáték. 16.00: Hi­rek. 17.00: Ajándékmüsor. 18.00: Lányok­asszonyok. 18.20: Kívánsághang verseny. 19.00: Hangosújság. 19.45: A szocialista munka brigádjairól. 20.00: Kabaré. 21.30: Tánczene. 22.00: Hírek. 22.10: Éji zene, A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Lányok, asszo­nyok. 9.00: Rádióiskola. 9.45: Trombita­muzsika. 10.00: Hírek. 10.30: Operettket-, tösök. 11.00: Napos oldal, Karácsony Be-, nő regénye folytatásokban. 11.20: Zeneka-; ri muzsika. 12.00: Hírek. 12.10: Boross Lajos játszik, Boross Jolán énekel. 13.00: Operarészletek. 13.50: Könnyűzene. 14.25: Időszerű nemzetközi kérdések. 14.40: Orosz János zongorázik. 15.00: Hírek. 15.30: Élőszóval-muzsikával. 17.00: Hírek. 18.00: Gondolat. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.05: Szomszédunk, Szovjet-. Ukrajna fővárosában. 19.15: Nagy meste­rek muzsikájából. 19.50: Jó éjszakát, gye­rekek! 20.00: Esti Krónika. 20.30: Vidám zenés könyvesbolt. 21.40: Sporthíradó. 22.00: Hírek. 22.15: A fülemüle. Arany János költeménye. 22.23: Táncoljunk. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÖ: 15.15: Fotoamatőrök öt­perce. 15.20: Fúvószene. 15.40: Mesejáték. 16.25: Kórusok. 17.50: Illés Jenő színházt levele. 18.00: Hubert Rostaing zenekara játszik. 18.15: Operarészletek. 18.45: Nuk­leáris fegyverek és a külpolitika. 19.00: Hírek. 19.05: Tánczene. 20.00: Hangver­seny Bach műveiből. 21.00: Hirek. 22.00: Nótaszerzö prímások. Rácz Zsiga szerze­ményei. 22.20: Kamarazene. 23.00: Hírek, VASÁRNAP A' CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12.05: Hírek. 12.35: Hangver-i seny. 14.00: A vasárnap sportja. 14.12: Ze­nei újság. 14.30: Hazai képeslap. 15.00: Tarka zene. 16.20: Tánczene. 18.00; Esztráddalok. 18.35: A vasárnap sportja. 19.00: Hangosújság. 20.00: Rádiójáték. 21.30: Hangverseny. 22.10: Tánczene. 22.30: Hirek. 22.55: Olasz zene. 23.50: Hírek. BRATISLAVA: 6.02: Reggeli zene. 7.45: Hirek. 8.40: Tánczene. 9.00: Katonák mű­sora. 9.30: Vidám műsor. 11.00: Kíván­sághangverseny. 12.00: Hangverseny. 12.30: Heti kommentár. 13.00: Falurádió. 15.00: Kívánsághangverseny. 15.40: Riport­műsor. 16.00: Vígjátékok zenéjéből. 16.301 Népdalok. 17.20: Tánczene. 18.20: Kíván­sághangverseny. 18.50: Zenés kalendá­rium. 19.00: Hangosújság. 19.45: Pillan­tás a nagyvilágba. 20.00: Rádiójáték. 22.00; Hírek. 22.15: Éji zene. • A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 7.15: Egy falu — egy nóta. 7.50: Falusi életképek. 8.00: Hírek. 8.10: A téli sportok kedvelőinek. 8.55: Édes anyanyelvünk. 9.00: Zenés fejtörő. 10.00: Vasárnapi melléklet. 12.00: Hírek. 12.15: Lakatos Sándor és népi zenekara játszik. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 13.30: Rádió­lexikon. 14.00: Keringök. 14.45: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Fischer Annié zongorázik. 16.10: Riportműsor. 16.20: Klasszikus operettek. 17.00: Hírek. 17.10: Kincses Kalendárium. 19.00: Felnőnek a gyerekek. Vígjáték. 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Emberek között... Boldizsár Iván tollrajzai. 22.00: Hírek. 22.25: Kamarazene. 23.00: Az An­derson-zenekar játszik. 23.30: Részletek Poulenc: Therese és Ravel; Pásztoróra c. operájából. 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 8.30: Orgonamuzsika. 9.30: A Bratislavai Rádió Gyermekkórusa, énekel. 9.45: Riportműsor. 10.00: Szív kül­di szívnek szívesen. 10.45: A Magyar Álla­mi Hangversenyzenekar játszik. 12.20: Háztűznéző. Csehov komédiája. 12.50: Mü­vészlemezek. 14.15: Magyar tájak. A Rába­Rábca vidéke. 14.45: Fúvósnépzene. 16.05: Tánczene. 16.25: Ludas Matyi — Fazekas Mihály elbeszélő költeménye. 47.03: A hét műsorából. 17.40: A rózsa lelke. Zenés emlékezés Nyizsinszkijre. 18.40: Kántor Jani megtérése. — Hoda Gábor elbeszé­lése. 19.00: Könnyű zene. 19.50: Kamaraze­ne. 20.50: Nevető faló. M 10: Népdalfeldol­gozások. 21.45: Kanti!*- est. 22.25: Ha­zám. — József Attile verse. 22.30: Tánc­zene. 23.00: Hírek. Közöljük olvasóinkkal, hogr a bra­tislavai és a bud>me?ti televízió egész jövő heti műsorát lapunk va­sárnapi számában közöljük. \ tJJ SZÖ 9 * 1960. január 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom