Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-19 / 350. szám, szombat

cnlMEHNUc # £ £ -f # & £ o»o»o»o»o«o»o«o»o*o*o»o*o«o» A JIČINI járási pionírház 40 érdekköre közül legélénkebb munka talán a levelező körben folyik. A benne dolgozó 19 lány és fiú számos ország ] pionírszervezeteive! levelezik. A legtöbb levél a Szovjetunióba szól. Nem- i rég nagy öröm érte a kör tagjait. Vlagyimir Markovics Ervlc, a moszk- j vai terület ljuber­ci városából érde­kes albumot kül­dött a jičíni pioní- ( roknak, amely te­lis-tele van a kommunizmus ifjú építőinek életéről szóló érdekesebb­nél érdekesebb ké­pekkel. V. M. Er­vic 15 évvel ez­előtt részt vett ha­zánk felszabadítá­sában. Képünkön a levelezőkör tag­jai Jana Jirásková tanítónővel, a kör vezetőjével az al­bumot nézegetik. (ČTK - V. Lomoz felvétele.) ŕ\csike még csak három esztendős, ^ de élénk, vidám gyerek. Egyedül játszogatott, mert két nagyobbik testvére keveset törődött vele, inkább más gyere­kekkel szórakoztak. Egy nap azután váratlan dolog történt: u; nyomtalanul elveszett Öcsiké. Keresték az udvaron, a kertben, még a faluban is, de sehol nem találták meg. Senki sem látta, senki nem hallott róla, már az egész házat átkutatták, de a gyerek nem került elő. Édesanyját már a sírás fojtogatta és jji elhatározta, hogy legkisebb fiának fel- jji kutatására a faluba megy. Pedig de sok a dolga. Ott a nagy teknő mosásra váró ruha, még az ebéd sincs készen, stop­polni is kellene, de hiába a sok munka, Öcsikét meg kell keresni. Gondolta, mi­előtt elindul, legalább beáztatja a ru- jj hát, lehajolt a teknőért, hogy jeltegye a ;j székre és ráöntse a forró vizet, meg- jj fogta a ruhával teli teknőt, de alig bír- j j ta megemelni. Beletúrt a ruhába és jj uram fia, ott feküdt Öcsiké, fülig be­takarva egy abrosszal: még az volt a jj szerencse, hogy a vizet nem öntötte rá j; édesnyja. Olyan mélyen aludt a gyerek, jj hogy csak akkor nyitotta ki csodálkoz­va két nagy szemét, amikor jobbról, jj balról összecsókolták. Meg is fogadta két testvére, hogy jj ezentúl nagyon vigyáznak Öcsikére és, inkább..aele. bognak, jói szaru* ľ A. CSILLÉI ELVIRA HÉTFŐ KIS EZERMESTER Liszthegyecske fehérük konyhánkban az asztalon kerek tálba túró búvik tejillatú, nagy halom. Vajdomb mellett zacskók állnak mint a cövek, hosszú sor, Szomszédja a mazsolácska meg az édes porcukor. Tavaly ősszel búza volt a habosfehér liszthegy még fürge kezek, ügyes gépek barázdába vetették. Kalászt hajtott, s nyáridőben arattak vagy csépeltek, dolgozott a falu népe éjjel-nappal eleget. Sokan keltek hajnalonként hogy a túró — nagy halom — meg a vajdomb ott pihenjen tál mélyén az asztalon. Traktorcsikók pöfékeltek, autók gyomra egyre telt; őszidőben milliónyi cukorrépa útrakelt. Gépék zúgtak, kerék forgott elfáradt a munkáskéz míg a répa cukorrá lett — édesebbé mint a méz. Polcrí került, a mérték, adták, sok-sok hosszú napon át kik a boltban teli rakták édesanyád kosarát. Ki ma reggel frissen kelt fel. szorgoskodott jól haladt; Megkovászolt, túrót kavart s elkészült a jó falat. Nem állt meg a munka soha akár nyár volt, akár tél, hogy te, Palkó, Kati, Géza, tijrósbélest ehessél. A VONATSZERELVÉNY valamennyi da­rabjának egyforma lehet az első része,, a? alapja és a keréktartó alvázrésze. Az alap­lap mérete 40—140 mm. vastagsága 10 mm, bármilyen simára gyalult falécből. A ke­réktartó alvázrész ehhez enyvezett, vagy csavarozott 2DX2Ű mm keresztmetszetű léc, végein ferdén levágva, közepén a raj? szerint vékonyítással könnyítve. A kerekek 30 mm átmérőjű deszkakorongok, seprü­nyélből merőlegesen levágott darabok, vagy boltban kapható fa­gombok. kis facsava­rokkal erősítsd az al­vázhoz, helyüket gon­dosan kimérve. Min­y v • den alapra, végeire \£f ^-t/ EÍJjJ szerelj ütközőket, a "" " kapcsokat. Az ütkö­zők kellő méretű vas­vagy aiuminiumsze­gecsekből állíthatók elő leggyorsabban, mert ezeket egysze­rűen a valamivel szü-> kebb furatokba kell verned. Ha szegecs­hez nem juthatsj hozzá, fa- vagy kar­tonkorongocskából és átfúrt rudacskákbói 5? állítsd össze. A ka­pocs egyik végén kampósra görbített vékony szeg, a Viási­_.kon szemescsavarra akasztott gémkapocs. Az alaplapra ke­rülnek a kocsi falai, méretük .attól függ, milyen kocsi lesz be­lőle. Nyitott teherko­csihoz 5—8 mm vas­tag, 20 mm széles lécet használj, enyve­zéssel vagy szegezéssel erősítsd az alap­lapra. Csukott teherkocsinál és személy­kocsinál a deszka 40 mm széles legyen, az oldallapok felerősítése előtt vágd ki rajtuk a három ablakot, illetve nagy közép­ső ajtót. A tartálykocsi hengere 3,5—4 cm vastag farúd (seprűnyéldarab) végeit resze­léssel és csiszolással gömbölyítsd kissél le, tetejére csavarozz gombot vagy cérnaorsó tárcsáját. A mozdony alkatrészei is hason­lók. A szerelvényt kiegészítheted szemaforral, •orompőkkal és álomásépülettel, a játék Valamennyi darabját olajfestékkel fesd ki. 1. Az apa háromszor annyi idős, mint a fia. 5 évvel ezelőtt, amikor a fiú 10 éves lett, éppen négyszer annyi idős volt. Hány éves most az apa? 2. Egy fiú lépésben 6. futva 12 km-t tesz meg óránkint. Mennyi idő alatt jut el 2 km-nyire, ha az út háromnegyed ré­szét lépésben, a fennmaradó negyedrészt pedig futva teszi meg. 3. Egy ötjegyű szám számjegyeinek ösz­szege 30. Első számjegye háromszor akkora, mint az ötödik, a negyedik fele akkora, mint a második, míg a második kettővel nagyobb, mint a harmadik. Melyik ez a szám. Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtése 1. Több megoldás | tehetséges.- Egyetlen vonással így is le le- I het rajzolni a mellé- j kelt figurát: A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÔ: 8.10: Hangverseny. 9.00: Riportmüsor. 9.15: Könnyű zene. 9.45: Lá­nyok. asszonyok. 10.00: Hírek. 10.30: El­hangzott műsorainkból. 12.00: Hírek. 12.10: Csárdások. 12.50: Téli verscsokor. 13.00: Rádióoperettekből. 14.03: Zenés kalendá­' rium. 15.00: Hírek. 15.10: Az Oszipov } Együttes műsorából. 15.50: Kamarazene. > 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: Hírek. 17.15: Ötórai tea. 17.45: Ifjúsági \ őrjárat. 18.40: Munkáshétköznapok. 19.10: l Magyar nóták. 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! i 20.00: Esti krónika. 20.30: Oscer Nedbal j operettjeiből. 21.20: Riportműsor. 21.40: Esztrádzene. 22.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 14.35: Dóczy József dalaiból. 15.00: Balettzene. 16.00: Kórusok. 16.15: Külpolitikai kalauz. 16.25: Hangverseny. 17.03: Filmzene. 17.Ľ: Riportmüsor. 17.30: Zenekari muzsika, lü.00: Ghanai népdalok. 18.20: Angina. B. Fanta Mária elbeszélése. 18.40: Fúvószene. 19.00: Hírek. 19.05: Er­kel operáiból. 20.00: Zenekari muzsika. 20.45: Sporthíradó. 21.00: Hirek. 21.05: Báthy Anna énekel. 21.27: Liszt: Orpheus — szimfónikus költemény. 21.40: Régi ma­gyar mesterségek. Krizsán László írása a fémöntőkről. 22.00: Tánczene. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÄGA: 13,Oj): Operettzene. 14.05: Csaj­kovszkij műviből. 15,05: Zenei műsor. 16.00: Hírek. 16,30: Daljáték. 17.30: Szóra­koztató zene. 18.00: Halló, itt Moszkva be­szél. 18,30: Népzene. 19,00: Hangos újság. [• 20,30: Az Oberländer eset. 21,00: Balett­zene. 21.55: Kamarazene. 22,30:. Hírek. BRATISLAVA: 11,00: Lányok, asszonyok. 11,30: Szórakoztató zene. 12,30: Hírek. 12,40 Esztráddalok. 14.05: Szórakoztató ze­ne. 15,30/Szovjet népek zenéje. 16,00: Hí­rek. 16,15: Szórakoztató zene. 17,30: Moz­galmi dalok. 18,00: Orvosi tanácsadó. 18,15: Kivánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 19,40: Dalok. 23,00: Szórakoztató zene. 20,40: Népi egyetem. 21,00: Glinka: Rusz­lán és Ľudmila. 22,00: Hírek. KEDD A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: v KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Operarészletek. ) 9.00: Moha bácsi, a törpe. 9.20: Iskolai í kórusok. 9.40: Hangszerszólók. 10.00: Hírek. J 10.25: Magyar nóták. 11.00: Imre. Gye­nis József elbeszélése. 11.20: Operettrész­letek. 12.00: Hírek. 12.10: Zenés ajándék­műsor. 13.20: Hangverseny. 14.23: Ifjúsági sporthíradó. 14.40: Népdalcsokor. 15.00: Hírek. 15.10: Űj Helikon Társaság. 16.10: Egy falu — egy nóta. 16.35: A barátság hullámhosszán. 16.45: Szovjet dalok. 17.00: Hírek. 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: Rádiójáték. 18.30: Bizet: Carmen. 19.05: Gyári sziréna. 19.25: Népszerű da­lok. 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! 20.00: Esti j Krónika. 20.30: A Rádió Vllágszlnháza: Becsületes Borbála. Alfréd de Musset víg­játéka. 21.45: Bartók: Magyar képek. 22:03: Hírek. 22ľ.l5: Mai szemmel ... Kom­mentár. 22.25: Magyar népi muzsika. 23.00: Harsányi: Vonőstriő 23.30: Gésák. Részié­ig tek Jones operettjéből. 24.00: Hírek. ' PETÖFI-ADÓ: 14.15: Fúvószene. 15.00: Madrigálok. 15.20: Lakatos Vince és népi zenekara játszik. 15.45: Hangverseny. 16.20: Tanács — kezdő szülőknek. Pavel Kohut Karcolata. 16.35: Mascagni és Gior­dam operáiból. 17.10: Haydn utolsó kamaraművei. 17.50: Mi újság a nagy­világban? ál8.00: Mezei csokor. 18.30: j Rádióegyeťpm. Az ősember eszközei. 19.00: Hírek. 19.05: Beethoven: B-dur zongoraver­seny. 20.30: Kamarazene. 20.25: Tánczene. 21.00: Hirek. 21.05: Klasszikus operettek­ből. 22.00: Hangverseny. 22.43: Balassa P. Tamás zongorázik. 23.00: Hírek A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12,00: Hírek. 12,15: Kívánság­hangverseny. 13.25: Humoreszkek. 14,05: Nagy mesterek muzsikája. 15,05: Zenei műsor. 16,00: Hírek, lé,10: Katonazene. 16,40: Orvosi tanácsadó. 17,M: Kívánság­hangverseny. 17,45: Marxista tanácsadó, j 18,30: Fiatalok mikrofonja. 19,30: Hangos S újság. 20,30: A jövö technikája. 21,00: l Esti zene. 22,30: Hírek. 22,55: Éji zene. ) BRATISLAVA: 11,20: Szórakoztató zene. ( 12,30: Hírek. 13,00: Népdalok. 13,30: Ba­lettzene. 14,05: Szórakoztató zene. 15,30: Szovjet riportok. 16,00: Hírek. 16,15: Szó­rakoztató zene. 17,03: Tánczene. 17,30: Tarka zene. 18,00: Oj technika. 18,15: Ki­vánsághangverseny. 19,00: Hangos újság. 19,50: Külpolitikai kommentár. 20,00: Ze­nei műsor. 20,30: Irodalmi adás. 21,00: i Beethoven és Schubert müvek. 22,00: Hírek. Rádióműsor • • • • • • c • • • • • E S • • • M • • • m • Q • B • • •a • • • 2. A 18 csillagot többek között így le­het elosztani, hogy minden vízszintes és függőleges sorba 3—3 csillag kerüljön. Á múlt héten beérkezett sok-sok helyes megfejtő közül sorshúzással könyvjutalom­ban részesülnek: 1. Szr'Maky Dániel, Beje. 2. Szekan László, Tartoskedd, 3. Bali Margit, Ipoly­visk. 4 Pitoczky János, Kistárkány, 5. Su­mlna Jolán, Udvard, 6 Mészáros Győző, Pered, 7. Farkas László, Losonc, S V 5 összeállítás a Szovjetunió népeinek dalai­" ból. 22.00: Könnyű zene. 23.00: Hírek. SZERDA A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Könnyű zene. 9.30: Népi zene. 10.00: Hírek. 10.30: A pénz­ügyörzenekar játszik. 11.00: Pillantás a nagyvilágba. 11.15: Tánczene. 11.25: Rádió­játék 12.00: Hírek. 12.13: Operarészletek. Í3.10: Nótacsokor. 14.00: Ajándékhangver­seny. 14.35: Filmdalok. 15.00: Hírek. 15.10: Halál az élet kapujában... A sopronkő­hidai ifjú mártírok. 16.00: Élőszóval-mu­zsikával. 17.00: Hírek, 18.00: Fó­rum: A maradiságról. 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Giuseppe de Luce énekel. 19.20: A berchtesgadeni sasfészek­től a berlini bunkerig. Bárdossy hadat üzen. 19.35: Járóka Sándor és népi zene­kara játszik. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.03: Esti Krónika. 20.30: Négy évszak — könnyű zenében. 21.10: Gyermeknevelés. Téli vakáció. 21.25 Rácz Aladár cimbal­mozik. 21.45: A jó ember. Vidám jelenet. PETŐFI-ADÓ: Í4.35: Suha Balogh Kál­mán és népi zenekara játszik. 15.00: Hang­verseny. j.6.15: Lakodalom. Elbeszélés. 16.30: Operakettősök. 16.50: Operettegyve­legek. 17.30: Milyen távol vannak az égi testek? 17.45: Zongorahangverseny. 18.15: Rádióegyetem. A német romantika. 19.00: Hírek. 19.15: Tánczene. 20.00: Operahang­verseny. 20.45: Sporthíradó. 21.30: Hírek. 21.05: Népdal a Bartók kórusokban. 21.30: Verses összeállítás. 21.40: Verses dalos 1959. december 21-től december 27-ig A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12,00: Hírek. 12,15: Szórakoz­tató zene. 13,30: Zongoradalok. 13,20: Nép­dalok. 14,40: Irodalmi műsor. 15.00: Zenei műsor. 16,00: Hírek. 17.00: Oj technika. 18,00: Irány Prága. 19,00: Hangos újság. 20,00: Rádiójáték. 21,00: Tarka zene. 22.10: Tánczene. 22,33: Hírek. BRATISLAVA: 10,35: Zenekari táncok. 11,00: Lányok, asszonyok. 11,30: Szórakoz­tató zene. 12,30: Hírek. 12,40: Orosz ze­neszerzők müveiből. 13,00: Operettkettösök. 13,30: Filmzene. 14,05: Szórakoztató zene. 15,30: Szovjet együttesek műsorából. 16,00: Hírek. 17,00: Operarészletek. 17,33: Tánc­zene. 18,00: Riportmüsor. 18,13: Kívánság­hangverseny. 19,00: Hangos újság. 19,40: Dalok. 20,40: Szülök iskolája, 21,00: Népdal­feldolgozások. 22,00: Hírek. CSÜTÖRTÖK A NJAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10: Magyar nóták. 8.45: Édes anyanyelvünk. 8.50: A fene­ketlen tó. Daljáték gyermekéknek. 10.00: Hírek. 10.40: Dalok. 11.00: Köszöntő Évi­kének. 11.40: Részletek Buday Dénes — Babay József Csodatükör c. daljátékából. 12.03: Hírek. 12.10: Könnyű zene. 13.20: Népi muzsika. 14.10: Tánczene. 14.30: Iro­dalmi riportműsor. 15.00: Hírek. JS.IO: Hajós énekek. 15.45: Händel: 0-moll con­certo grosso. 16.10: Egy falu — egy nóta. 17.00: Hírek. 18.00: Könnyű zene. 18.50: Dezséri László írása. 19.00: Szép esti mu­zsika. 19.50: Aranycsengő. 20.03: Esti Kró­nika. 21.00: Zenés irodalmi műsor. 22.00: Hírek. 22.15: Népek karácsonya. Verses, zenés összeállítás. 22.55: A puszta télen. Petőfi verse. 23.00: Zenekari hangverseny. PEIÖFI-ADÖ: 14.15: Hangverseny. 15.00: Népdalok. 15.30: Operarészletek. 16.10: A Nagyapa. Rádiójáték. 16.40: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. 17.03: Ope­rettmuzsika. 17.15: Van új a nap alatt. 17.30: Kamarazene. 18.20: Krúdy Gyula két elbeszélése. 18.40: Magyar népdalok. 19.00: Hírek. 19.05: Tánczene. 19.40: Segítés. Nagy Lajos elbeszélése. 19.50: Bach: Ka­rácsonyi oratórium. 21.05: Hirek. 22.30: Betlehemi királyok. József Attila verse. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12,00: Hírek. 12,15: Dalok. 13.30: Operarészletek. 15,40: Zenés műsor. 16,30: Hangverseny. 16.40: Karácsonyi műsor. 19,00: Hangos újság. 19,30: Zenés műsor. 21,00: Klasszikusok müveiből. 22,00: Iro­dalmi adás. 22,20: Tánczene. 24,00: A rá­dió üdvözli hallgatóit. Tánczene, BRATISLAVA: 11,00: Külpolitikai eszme­csere'. 11,20: Oskar Nedbal műveiből. 12,05: 'Együttesek műsorából. 12,30: Hírek. 13,30: örök szépségű dallamok. 14,30: Pásztor­dalok. 18,00: Hangverseny. 18,40: Karácso­nyi műsor. 19,00: Hangos újság. .20,20: Pásztordalok. 20,50: Zenés összeállítás. 21,50: Tánczene. 22,00: Vonósművek. 22,40: Kedvelt dallamok, 23.15: Zenés műsor. PÉNTEK A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÖ: 6.00: Zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.10: Egy falu — egy nóta. 8.50: Falusi életképek. 9.30: Szív küldi szívnek szívesen. 10.00: Mama. A Gyermekrádió mű­sora édesanyáknak. 10.40: Yehudi Menuhin hegedül. 13.00: A kutya. Móricz Zsigmond elbeszélése. 13.15: A tanyvölgy. Részletek. Dunajevszkij operettjéből. 14.15: Az An­derson-zenekar játszik. 14.35: Verdi: A trubadur. Irta Cammarano. 17.00: Hírek. 17.10: Tánczene. 18.00: Régi karácsonyok. 18.30: Híres prímások muzsikálnak. 20.00: Hírek. 20.10: Színes ünnepi melléklet. 22.30: Hírek. 23.00: Tánczene. 24.00: Hí­rek. 0.10: Csárdások. PEIÖFI-ADÓ: 8.30: Virágh Endre orgo­nál. 9.00: Dalok a télről. 9.20: Miska bácsj lemezesládája. 10.00: Legszebb operaleme­zeinkből. 10.40: Irodalmi összeállítás. 11.10: Salzburgi Ünnepi Játékok 1959. 12.20: A világirodalom humora. Látogatás a Mauzóleum Klubban. 12.50: művésziémezek. 14.15: Mesejáték. 14.55: Népdalcsokor. 15.40: Riportműsor. 16.30: Tánczene. 16.40: Két vers. 16.45: Fúvószene. 17.00: Twist'Oli­vér, Ifjúsági Rádiójáték. 18.00: Szórakozta­tó zene. 18.30: Színház a világ. Rádiójáték. 19.00: Hpnegger: Karácsonyi kantáta. Í9.30: Filmzene. • 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Magyar népdalok. 20.30: Boccaccio. Részletek Suppé operettjéből. 21.00: Anco­nai Zenei Hetek. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12,10: Hírek. 12,25: Hangver­seny.. 14,30: Téli képek. 15,30: Hazai ké­peslap. 15,30: Hangverseny. 16,25: Tánc­zene. 18,00 Dvofák: Esz-dur szerenád. 19,00: Hangos újság. 19.45: Karácsonyi an­két. 20.00: Zenés irodalmi összeállítás. 22.10: Tánczene. 22,30: Hírek. 22,50: Hang­verseny. 23,50: Hírek. BRATISLAVA: 6,00: Karácsonyi műsor. 7.50: Hírek. 8,40: Népdalok, 9,00: Zenés műsor. 10,30: Nagy mesterek muzsikája. 10,50: Kivánsághangverseny. 12,05: Kórusok. 13,30: Rádiójáték. 14,40: Zenés műsor. 16,30: Operaáriák. 17,00: Táncdalok. 18,20: Szimfonikus zene. 19,00:' Hangos újság. 19.15: Népdalok. 20,03: Esztrádműsor. 21,30: Szimfonikus zene. 22,00: Hírek. 22,10: Éji zene. SZOMBAT A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 6.03: Zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.10: Magyar népdalok-. 9.00: Édes anyanyelvünk. 9.05: A cornevillei harangok. Részletek Planqette operettjéből. 10,00: Csere-bogarasok. A Gyermekrádió társasjá­téka. 11.00: Strassbourgi Fesztivál 1959. 12.00: Hírek. 13.000 Szibinyáni Jank. Arany. ÄLLANDÔ MŰSORSZÁMOK A bratislavai rádió hétköznapi rendsze­res műsorszámai: 5.00: Hirek, 5.10: Reggeli zene. 6.00: Hírek 6.10: A falurádió műsora, (hét­főn sportjelentések). 6.15: Reggeli torna. 6.30: Reggeli zene. (Hétfőn, szerdán és pénteken 6.30—635: Nyelvi tanácsadó). 7.00: Hirek. 7.10: Reggeli zene. 10.00: Hirek. * * » A magyarországi adóállomások állandó hétköznapi n:úsors7ámri: KOSSUTH-ADÓ: 5.30: Hírek. 6.00: Fa­lurádió 7.00: Hírek. 7.10: Oj könyvek 7.45: Naptár 7.55: Mit fôzzíink? 8.00: Müsorismerte;5s. PETÖFl-ADü: 6.20: Színházak, Előzik és tárlatok műsora. 6.50: Torna, 7.40: Falurádió. 14.00: Hírek." * * * A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontjai: A moszkvai rádió a következő idő­pontokban sugároz magyar nyelvö mű­sort 6 19, 25. 30.5, 41 méteres rövid­és a 337 méteres középhullámhosszon: 13.15. 17.30, 18. 19.30, és 21 órakor. A csehszlovák rádió magyar adásának állandó műsorszámé: 6.15—6.30, 12.30—13.00, 17.30—18.00: Hírek. (Hétfő — szombat). Vasüj-nap: 15.03—16.00. (Havonta egyszer: 15.00-r 17.00: Rádiójáték). Szerda: 1015—10.45: Gyemtekrádió. János balladája. 13.10: Palló Imre énekel.' 13.40: A város peremén. A Váci-út kará-' csonya. Riportmüsor. 14.00: Walter Gicsa­king zongorázik. 14.25: Hurkacövek-leves. Mesejáték. 15.15: Szív küldi szívnek szí­vesen. 16.00: Viharban. Zenés elbeszélés. 17.00: Hírek. 17.10: Kincses Kalendárium. 18.10: Zenekari muzsika. 19.00: Aktuális jegyzet. 19.10: Tánczene. 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: A senki ka­rácsonyfája. Rádiólegenda. 21.10: Josephine Baker hangverseny. 22.00: Hírek. 22.15: Táncoljunk! 24.00: Hírek. PETŐFI-ADÓ: 8.30: Händel: Jeph ta-ora­tóriumrészlet. 9.00: Az aranyrózsa. Pausz-' tovszildj elbeszélése rádióra alkalmazva, 9.45: Fúvószene. 10.00: Korunk operacsilla­gai énekelnek. 11.00: Szív küldi szívnek szívesen. 12.30: Aranyfüst-Hunyadi Sándor írásaiból. 13.00: Művészlemezek. 14.15: Of­fenbach operettjeiből. 15.15: Rólunk szól a mese 15.45: Gluck: Armida. Opera. 18.00: Hangszerszólók. 18.10: Vidám gyermektör­ténetek. 18.30: Könnyű zene. 1940: Téli esték. 19.50: Népdalok. 20.23: Tánczene. 21.10: Decemberi hangulatok. 21.30: Chi-. mai Fesztivál. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA: 12,05: Hírek. 12,20: Vonósmü­vek. 13,25: Operettzene. 15,00: Fúvószene. 16,30: Irodalmj műsor. 17,00: Csehszlová­kia 15 éve. 17,30 Miénk a győzelem. 18,30: Esztrádzene. 19,00: Hangos újság. 20,3,0:, Vidám történetek. 20,30: Tánczene. 22,00: Vonösmüvek. 22,30: Hírek. 22,50: Nagy mesterek muzsikája. 23,50: Hirek. BRATISLAVA: 6,00: Reggeli zene. 7,50: Hírek. 8,40: Népdalfeldolgozások. 9,40: Lá­nyok, asszonyok. 100.00: Vonósművek. 16.20 Istvánnapi köszöntő. 11,00: Kivánsághang­verseny. 12,05: Népdalok. 12.30: Hírek. 12,40: Operettzene. 13,30: Rádiójáték. 15,00: Dalok. 17,30: Tánczene. 18,20: Ajándékmü­sor. 19,00: Hírek. 19,15: Szórakoztató zene. 20,00: Karácsonyi műsor. 21,30: Tarka mű­sor. 22,00: Hírek. 22,10: Népdalok. 22,50: Hangverseny. VASÁRNAP A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 6.00: Zenés műsor. 8.00: Hirek. 8.10: Egy falu — egy nóta. 8.50: Falusi életképek. 9.00: Egy óra nagy mu­zsikusokkal. 10.00: Suzanne vagy Zsuzsi. 10.50: Táncparádé. 12.30: Hírek. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Szív küldi szív­nek szívesen. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Ze­nekari hangverseny. 15.00: A szeretet for­rása. Barabás Tibor elbeszélése. 15.20: Dal­egyveleg. 16.05: Vidám irodalmi műsor. 17.00: Hírek. 17.10: István-napi köszöntő. 17.50: Gondolat. 18.20: Tánczene. 18.40: Két vers. 18.45: Schumann: 1. Este, 2. Len dület, 3. Miért, 4. Nyugtalan álmok. 19.00: Kacsőh: János vitéz c. daljátéka. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 23.00: Hírek. 20.10: Emberek között. 22.00: Hírek. 22.20: Sosz­takovics: Zongoraötös. 22.50: A furfangos Dalila. Vidám rádiójáték. 24.00: Hírek. PETÖFI-ADÓ: 8.0Ó: Szimfonikus hangver­seny. 9.30: Operettdalok. 10.00: Szív küldi szívnek szívesen. 11.00: Twist Oliver Ifjú­sági Rádiójáték. 12.00: Kamarazene. 12.40: Szergej Jeszenyin verseiből. 12.50: Müvész­lémezek. 14.15: Könnyű melódiák. 14.55: Közvetítés a Nemzeti Színházból: Peer Gynt. 17.30: Operarészletek. 18.30: Könnyű zene. 18.20: Arcképek rivaldafényben. 18.40: Filmzene. 19.00: Szimfonikus zene. 21.00: Kamarazene. 22.00: Tánczene. 22.30: Kos*, toíányi Dezső: Én feleségem. 22.35: Népda* lok. 23.00: Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: ' PRÁGA: 14,05: Zenei újság. 14,30: H#i zai képeslap. 15,00: Tarka műsor. 16,00: Irodalmi műsor. 16,30: Táncdalok. 18,Qp: Esztráddalok. 19,03: Hangos újság. 20,00: Rádiójáték. 22,10: Szórakoztató zene. 22,30: Hírek. 22,55: Foerster müveiből. 23,30: Hírek. BRATISLAVA: 6,02: Reggeli zene. 7,46: Hírek. 9,00: Katonák műsora. 10,30: Zenfi miniatűrök. 11.00 Kivánsághangverseny.! 12,30: Heti kommentár. 13,00: Falurádió, 14,00: Táncdalok. 14,30: Hazai képeslap, 15,30: Kivánsághangverseny. 15,40: Kér­dezz — felelek. 16,00: Daljátékok zenéjéből. 17,20: Tánczene. 18,00: Tarka est. 18.30! Szimfonikus müvek. 18,50: Zenés kalendá­rium. 19,00: Hangos újság. 19,45: Pillantás a nagyvilágba. 20,00: Egri Viktor: Ének a romok felett. Verses dráma. 22,00: HI-: rek. 22,15: Éji zene. ÜJ SZÖ 9 * 1959. december 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom