Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-03 / 334. szám, csütörtök

Äz imperialistáknak lovozniok kell Afrikából Gyűlés Kairóban Afrika felszabadítási harcának napján KAIRÓ (CTK) - KAIRÓBAN AZ sebb eseménye. Mindenki előtt vilé­ÜJSÁGlRÖSZÖVETSÉG HÁZÁBAN DE- gos. hogy az imperialistáknak távoz­CEMBER i-ÉN AFRIKÁNAK AZ 1MPE- niuk kell és el is fognak távozni min­RIALÍZMUS ALÖL TÖRTÉNÖ FELSZA- den ázsiai és afrikai országból" HAĎ1TÁSA HARCÁNAK NAPJÁN ÜN- A 9y ülé s résztvevői felszólították NEPI ÜLÉST RENDEZTEK. a z, ENSZ-t fopanatosítson intézkedé­seket, amelyek elősegítenék az afri­Ahmed Tufik Madani, az Algériai kai népek nemzeti függetlenségének Köztársaság kultúrális ügyi minisz- elérését, tere az Alpériai Köztársa­A szocialista országok egymást segítve haladnak a kommunizmus felé 0 Hruscsov elvtárs beszéde a budapesti Ganz-M AVA G-gyárban ság ideiglenes kormányá­nak nevében mondott be­szédében hanqsúlvozta, hoqy napról-napra erősödik az afrikaiak harca a füq­aetlenségért és az önren­delkezésért. Fekete Afrika — mondotta - most a vér­től piros Afrikévá válto­zott. mert a szabadsághar­cosok- vérüket áldozzák a függetlenségért. A gyar­matosítóknak ég a föld a talpuk alatt. Kérlelhetetlen harc folyik Afrika teljes felszabadulásáért. Osende Afana. Kamerun képviselője az Ázsiai és Af­rikai Országok Állandó Szo­lidaritási Tanácsának nevé­ben a többi között kijelen­tette: „Afrika szabadságot akar. Ez a XX század má­sodik fele egyik legjelentő­—•VW mm (A moszkvai Pravda karikatúrája.) Az UNESCO teljes és általános leszerelést követel Párizs (ČTK) - Az ENSZ közgyű­lésének a teljes és általános leszere­lésről szóló határozati javaslata az UNESCa végrehajtó bizottságának egyöntetű egyetértésével találkozott, mely jelonieg Párizsban ülésezik E szervezet végrehajtó bizottsága egyöntetűen jóváhagyta Brazília, Svédország és Marokkó határozati ja­vaslatát, amely kifejezi azt a szilárd reményt, hogy az ENSZ közgyűlésének ez a lépése döntő lépést jelent a nemzetközi kapcsolatok fejlődésében. A határozati javaslat egyúttal ki­mondja, hogy az UNESCO az általános és teljes leszerelésről szóló egyez­mény jóváhagyása után hatékony nemzetközi eilenőrzés mellett olyan intézkedéseket készítsen elő. ame­lyek biztosítanák az együttműködést az Egyesült Nemzetek Szervezetével ezen egyezmények végrehajtásában. A határozati javaslat vitájában Bra­zília küldötte kijelentette, hogy az általános és teljes leszerelés javaslata „korunk büszkesége". Véget ért az EDA kongresszusa Athén (ČTK) - Athénben decem­ber 2-án befejeződött az EDA, az Egységes Baloldali Demokrata Párt I. kongresszusa . A kongresszus határozati javaslatot hagyott. jóvá. mely szerint Görögor­szágnak hozzá kellene járulnia a nemzetközi feszültség enyhítéséhez és a ba.lkáni államok, együttműködé­séhez. Az EDA követeli hogy Görög­ország fogadia el a szocialista orszá­gok' javaslatát a barát' kapcsolatok ismét megválasztották Manolisz Glé megalakítása mellett, amely megvaló­sítaná ezt a politikát s az EDA és a többi demokratikus párt képviselőinek szavazataira támaszkodhat, mert ezek a pártok a görögországi választók többségének érdekeit képviselik. A kongresszus új Központi Bizott­ságot választott, amelynek élére dr. Passzalidisz, a párt eddigi elnöke ke­rült. A Központi Bizottság tagjává BUDAPEST (ČTK) - MINT MÁR JELENTETTÜK, NYIKITA SZERGE­JEVICS HRUSCSOV, AZ MSZMP VII. KONGRESSZUSÁN RÉSZTVEVŐ SZOVJET KÜLDÖTTSÉG VEZETŐJE, SZERDÁN BESZÉDET MONDOTT A BUDAPESTI GANZ-MÄVAG-GYÄR­BAN RENDEZETT NAGYGYŰLÉSEN. BESZÉDÉBEN TÖBBEK KÖZÖTT A KÖVETKEZŐKET MONDOTTA: Nagyon örülünk, hogy üzemük mun­kaközösségének meghívására meglá­togathatjuk önöket. Örömmel talál­kozunk a munkásokkal, tisztviselők­kel, mérnökökkel és technikusokkal. Kitűnő gépeket gyártanak, két ke­zük munkájával gyarapítják hazá­juk gazdagságát. . Engedjék meg, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet kormánynak, a nagy Szovjetunió munkásosztályának és minden nem­zetének forró üdvözletét tolmácsol­jam önöknek. Büszkék vagyunk önökre, drága testvéreink, hogy az ellenforradalom után leküzdötték a reakciós elemek okozta nehézségeket, hogy rendes mederbe terelődött országuk gazda­sági élete és a szocialista országok­kal egyv.onalban haladnak a szocia­lista építés útján. Az imperialisták már nyalogatták az ujjukat, amikor az ellenforradal­mi erőknek sikerült lázadást kirob­bantaniok. Azt hitték, hogy Magyar­országon már vége a népi hatalom­nak. Azt hitték, már elérték célju­kat: kettészakítják a szocialista tá­bort és egymás után sorjában min­den szocialista országgal elbánnak, helyreállítják a kapitalizmust. A magyar munkásosztály szem­pontjából annyira kritikus napokban mi szovjet kommunisták azon töp­rengtünk, hogyan segítsünk a magyar munkásosztálynak, a magyar dolgozó népnek. Egyes elvtársak azt mondot­ták: vajon megértik-e a magyar elv­társak, ha segítséget nyújtunk ne­kik? Hisz qgyes munkások, akiket az ellenforradalom félrevezetett, a fasiszta lázadók mellett álltak. Ám i meg voltunk róla győződve, elvtár­sak, hogy osztálytestvéreinknek, az egész magvar munkásosztálynak és dolgozó népnek nyújtunk segítséget és egyáltalán nem vontuk kétségbe, hogy a magyar munkásosztály és dolgozó nép helyesen fogja fel tet­teinket és testvérileg fogja értékelni segítségünket. Az 1848-as magyar forradalom ide­jén, amikor a magyar nép nemzeti szabadságáért küzdött Ferenc József felvételére és a'» szorosabb együtt­működésre. A párt kongresszusa ál­lást foglalt az új parlamenti válasz­tások megrendezése és olyan kormány zoszt. Az EDA kongresszusának megren­dezése a demokratikus erők fokozott üldözésének idején nagy sikert jelent. AZ AUSZTRÁLIAI RÁDIÓ jelentése szerint december 2-án repülőgépen Sid­neyŕe érkezett egy háromtagú szo/jet kulturális küldöttség. .A szovjet vendé­gek az ausztráliai államok meglátogatása után Üj-Zélandba utaznak. (ČTK) LONDONBAN december 2-án véget ér­tek a megbeszélések Nagy-Britannia és Olaszország kormányképviselői között. A tanácskozás befejezése után az angol kor­mány nyilatkozatot adott ki, amely sze­rint az államférfiak az európai gazda­sági helyzettel, a leszerelés kérdésével és a gazdaságilag elmaradott országok meg­segítésének problémájával foglalkoztak. (ČTK) CREÜSE MEGYE FŐTANÁCSA egyhangú határozatot hozott, amelyben Ny. Sz. Hruscsovot, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökét felkéri, hogy franciaor­szági tartózkodása után Creuse megyébe látogasson. (ČTK) ZAJKIN. A SZOVJETUNIÓ LÍBIAI NAGYKÖVETE Abubekr Ahmednek, Lí­bia egészségügyi miniszterének, a líbiai Vörös Félhold Társaság elnökének 10 ezer rubelre szóló csekket adott át, ame­lyet a Szovjetunió Vöröskereszt és Vö­rös Félhold Szövetségének- végrehajtó bi­zottsága segély címen Derna líbiai vá­ros árvízsújtotta lakosságának juttat. (ČTK) BUKARESTBEN december 2-án kezdő­dött meg a szocialista országok tudomá­nvos-technikai társaságai főtitkárainak értekezlete. A tanácskozáson részt vesz­nek Bulgária, a Szovjetunió, Csehszlová­kra, a Német Demokratikus Köztársa­ság. Lengyelország, Magyarország és Ro­mánia képviselői. (ČTK) LENGYELORSZÁGBAN december 4-ét hagyományosan mint bányásznapot ün­neplik. 300 000 lengyel bányász ez idén je­lentős termelési sikerekkel járul a bá­nyásznap megünnepléséhez: 1959-ben 1850 tonna szenet termeltek terven felül. (ČTK) CEYLON SZIGETEN december 3-án megszüntették a rendkívüli állapotot, ame­lyet szeptember végén Bandaranaike mi­niszterelnök meggyilkolása után vezettek, be. (ČTK) A NYUGATNEMET SZÖVETSÉGI PAR­LAMENT december 2-án törvényjavasla­tot fogadott el, amely szerint az NSZK 210 millió márka fegyverkezési hitelt fo­lyósít Törökországnak. (ČTK) RÓBERT W. BURNS TÁBORNOK, a Ja­pánban állomásozó amerikai fegyveres­erők parancsnoka közölte, hogy az ame­rikai légierőket Japánban reaktív repülő­gépekkel és irányítható lövedékekkel lát­ják el. (ČTK) A SOC/ETA EDITORI ALE ITALIAN A nyomdaüzemek alkalmazottai december 2-án bérsztr|jkba léptek. (ČTK) Macmillan és Adenauer Rómába látogatnak London (ČTK) — Londonban de­cember 2-án este az angol-olasz tár­gyalások befejezése után közölték^ hogy Macmillan angol miniszterelnök' elfogadva az olasz kormány meghívá­sát koratavasszal Olaszországba lá­togat. Olaszországi útja valószínűleg március 15-e táján valósul meg. * * * Róma. Az Ansa hírügynökség jelen­tése szerint Konrád Adenauer, nyu­gatnémet kancellár von Brentano kül­ügyminiszter kíséretében az olasz kormány meghívására jövő év január 12 — 22. között hivatalos látogatásra Olaszországba utazik. A DÉL-KOREAI amerikai megszálló egységek Csun Csonban az irányított lö­vedékek új támaszpontját létesítették. (ČTK) A KUBAI KORMÁNY legutóbbi határo­zata értelmében Pinar del Rio városban megkezdte működését a forradalmi bí­róság. (ČTK) • ••••• • •••••••• • ••••••• ALBÁNIA BÜSZKESÉGE A MAXI FOLYÓN ÉPÜLT HATALMAS VlZlERÖML császár seregei ellen, I. Miklós orosz cár egy pillanatig sem törte a fejét, afölött, hogy beleavatkozzék a ma­gyar nép ügyeibe. Ferenc József megingott trónjának segítségére küldötte csapatait, hogy vérbe fojt­sák a magyar forradalmat. A reak­ciós nemzetközi burzsoázia helyes­nek tartotta ezt, mert I. Miklós el­járása megfelelt osztályérdekeinek. Ám amikor a fasiszta puccsisták a nemzetközi reakció támogatásával 1956-ban véres kísérletet tettek a népi hatalom megfőj tására Magyar­országon, hoqvan tűrhettük volna mi, a Szovjetunió munkásosztálya és dolgozói, akiknek a Varsói Szerző­dés alapján csapataik voltak Ma­gvarorszáq területén, hogy közöm­bösen nézzék katonáink, hogyan akasztják az ellenforradalmárok a munkásokat, lövik halomra a magyar munkásosztály és nép legjobb fiait. Ha nem segítettünk volna önöknek, ostobáknak bélyegeztek volna ben­nünket, s a történelem sohasem bo­csátotta volna meg nekünk ezt az ostobaságot. Szent kötelességünknek tartottuk tehát, hogy eleget tegyünk a ma­qyar forradalmi munkás-paraszt kor­mánv kérésének és kiküldjük csapa­tainkat az ellenforradalom ellen, a magyar munkásosztály és dolgozó nép megsegítésére, hogy leszámoljon a fasiszta lázadókkal, megszilárdítsa a munkásosztály hatalmát, a ma­qyar dolgozók hatalmát. Amikor a görög nép é6 haladó erői a második világháború után meg akarták teremteni a nép hatalmát, brit csapatokat küldtek ellenük. Az amerikaiak aktívan támogatták az an­golok akcióit. A burzsoázia jogosnak tartja, ha egyes országok imperia­listái segítséget nyújtanak más or­szágok tőkéseinek és imperialistái­nak a munkásosztály, a dolgozók el­len. De ha a szocialista országok segítik testvéreiket, a munkásosz­tályt. a dolgozó parasztságot és a dolgozó népet, ezt 'másként nézik, beavatkozásnak tartják más ország belügyeibe. A magyarországi ellen­forradalom óta már három év telt el. de a nemzetközi reakciós körök még mindig az úgynevezett magvar kérdés tárovalását sürgetik az ENSZ­ben. Hagyják meg maguknak emlé­kül, ha kedvük telik benne. A külső erők, az imperializmus erői ma nem jelentenek semmi ret­teneteset a szocialista országoknak. Erőink hatalmasabbak az imperializ­mus erőinél. Fegyvereink jobbak, mint az imperialistáké. A mi. raké­táink a Holdon' vannak, az övéik a tengerben. A burzsoázia azt állította, hogy a munkásosztály nem képes igazgatni államát, nem képes szervezni a gaz­daságot, fejleszteni a tudományt és a kultúrát. Kinek a tudománya nyi­totta meg a Hold felé vezető utat? És kinek a tudománya nem kéDes felröppenteni Hold-rakétáját a Föld­ről? A munkásosztály és a szovjet dolgozó nép ezen a téren is bebizo­nyította képességeit. A Szovjetunió és a szocialista or­szágok gazdaságának fejlődéséről szólva hangsúlyoznunk kell, hogy óriási sikereket értünk el. A Szov­jetunió nagyon eredményeset} telje­síti hétéves tervét. Az önök gazda­A francia közalkalmazottak általános sztrájkja Párizs (ČTK) — Adenauer nyugatnémet kancellár franciaországi látogatásának má­sodik napja a francia közalkalmazottak 24 órás általános sztrájkjának jegyében folyt, akik 10 százalékos béremelést követelnek. A sztrájkot a legnagyobb francia szak­szervezetek közösen hirdették kd. Nyugat­Németországgal teljesen megbénult a táv­beszélő- és távíró-összeköttetés. A légi személyi közlekedés is úgyszólván telje­sen megszakadt. Párizstói északra, a le Bourget-repülötéren a szerdára virradó éjjel éjféltta kezdve megszűnt a közle­kedés. Az Orly-repülőtéren, amelynek technikai személyzete szintén sztrájkba lépett, katonák segítségét vitték igénybe, sága' is nagyon jól fejlődik. Növek­szik a munka termelékenysége é6 a termelés is". Sokakat érdekel a nemzetközi helyzet. A szocialista országok nem­zetközi helyzete főként belső helyze­tüktől függ. A burzsoá ideológusok azt mond­ják, hogy csak a kapitalizmusban le­het elérni haladást a gazdaság fej­lesztésében. Kapzsiságukat, hogy a dolgozók millióinak kizsákmányolásá­ból gazdagodjanak meg, a haladás hajtóerejének nevezik a kapitalis­ták. Ezt nevezik szabad világnak. Mihelyt az úgynevezett szabad vi­lág a munkásosztály csapásai alatt, a szocialista országok fejlődésében el­ért sikerek hatására recsegni, ro­pogni kezd, a burzsoáziát egyszeri­ben remegés fogja el. Ez a világ nem fegyveres erőink csapásai alatt, nem rakétáink csapásai alatt, ha­nem a munkásosztály, a milliós dol­gozó tömeqek fokozódó öntudatos­sáqának, a munkásosztály és a dol­gozó nép kötelességei iránt tanúsí­tott öntudatos viszonyának csapásai alatt repedezik. Milyen távlataink vannak, elvtár­sak. a szocializmus és a kommu­nizmus építésében, közös fejlődé­sünkben? A lehető legjobbak! Min­denünk megvan, amire szükségünk van. Van jó földünk, sok ásványkin­csünk, lelkesen vágyunk és elszántan akarunk küzdeni a szocializmusért, a kommunizmusért. Megdöntöttük a kapitalizmust, megszüntettük a föld­birtokosok uralmát, megteremtettük a munkásosztály, a dolgozó nép ha­talmát. Most évről évre gazdagab­bak vagyunk, egyre szebb lesz a Szovjetunió és a szocialista orszá­gok népeinek élete. A gazdagság egyedül a munka eredménye. A szo­cialista országok pedig bölcsen hasz­nálják ki a munkát. A Szovjetunióban jövőre befejez­zük a 8 óráról a hétórás munkaidőre való áttérést. 1964-ben befejezzük a 7 órás munkaidőről a 6 órás munka­időre való áttérést. Nálunk nem lé­tezik munkanélküliség. Gazdaságunk állandóan gyarapszik. A szocialista orszáqok, melyek minket követve az új .élet építésének útjára léptek, fé­nyes sikereket érnek el gazdaságuk fejlesztésében. Mi marxisták jól tud­juk, hogy a szocialista országoknak egy vonalban kell haladniok a kom­munizmus felé és kölcsönösen segí­teniök kell egymást. E napokban ülésezik a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszu­sa. Örömmel tölt el bennünket a VII. kongresszus küldöttéinek eszmei egysége és önbizalma. Meggyőződé­sünk, hogy a kongresszus még tömö­rebbé kovácsolja a pár» erőit, meg­mutatja Magyarország további szo­cialista építésének útját. Még job­ban megszilárdítja az MSZMP ve­zette magyar nép egységét. A párt még szorosabbra zárja sorait Köz­ponti Bizottsága körül, melynek élén Kádár János elvtárs, a magyar nép hü fia, legjobb barátunk áll. Drága testvéreink, kívánjuk önök­nek, hogy még szorosabbra zárják proletár soraikat a marxizmus-leni­nizmus zászlaja alatt, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt és Központi Bi­zottsága vezetésével, melynek élén Kádár János elvtárs áll. A KNDK-ban felkészültek a Japánból hazatéruk fogadtatására Phenjan (ČTK) - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban teljes ütemben folynak az előkészületek a Japánból hazatérők méltó fogadtatá­sára. Phenjanban és más városokban különbizottságok gondoskodnak arról, hogy azok a koreaiak, akik Japánban nehezen éltek, hazatérésük után min­den nehézség nélkül új életet kezd­hessenek. A városokban és falvakban számos új házat építettek teljes berendezés­hogy lehetővé teqyéW Adenauer német szö- sel. hogy azokba a hazatérők rögtön vetségi kancellár hazautazását Bonnba. beköltözhessenek. fréjus dél-franciaországi varos víz alá került Párizs (ČTK) — A december 3-ra vir­radó éjjel a R eyran-folyón, Malpassete délfranciaországi város mellett a felduz­zadt viz áttörte a gátat. A duzzasztógát vízszintje igen magas volt, mert a Föld­közi-tenger nyugati részében már több napon át heves viharok dúlnak. A duzzasztógát áttörése után a víz elárasztotta Fréjus városát, amely Can­nestöl mintegy 15 km-re fekszik. A vá­rosnak 13 500 lakosa van. Az éjjeli sö­tétségben 5 méter magas hullámok zúdul­tak a városra és mindent elsodortak, ami útjukba állt. A lakosság között pánik tört ái. Szemtanúk elbeszélése szerint £2 épületek kártyavárként omlottak össze. A város alacsonyabban fekvő része víz alá került. Az árvíznek eddig 60 halálos és 30 sebesült áldozata van. Az eltűntek pontos számát eddig' nem sikerült meg­állapítani. ^ ÜJ SZÖ 3 * 1959. december 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom