Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-25 / 356. szám, péntek

Mit kaptunk 59-tól? = Berlini valóság Berlin világváros. Több mint négymillió lakosával az európai gazdasági élet egyik központja. A hatalmas Ostbahnhof boltíves csarnokából kilépve érdekes kép fogadja az érkezőt. Tető nélküli bérház, összerakott téglakupacok, beépítetlen telkek még a múltra emlékeztetnek: Vigyázzatok, nehogy megismétlődjék. Ahogy megy tovább a város belseje felé, majd minden sarkon parkot talál. E parkok helyén a háború előtt házak voltak... Ez Berlin egyik jellegzetessége: a lerombolt házak helyén parkok. És mellettük hatalmas épületőriások, lakótömbök, korszerű, káprázatos utcasorok, melyek mind-mind a háború utáni építőmunkáról beszélnek. Az egyik ilyen utca a Stalin-Allee, a szocialista Németország jelképe. A három kilométer hosszú sugárút két oldalán 10-12 emeletes, világos homlokzatú lakóházak ragyognak. A fényesen kivilágított üzletek tele finom áruval. Az utcasorból egy lakóházat közelről is megnéztem. Lakói munkások, értelmiségiek és szabad foglalkozásúak. A lakások összkomfortosak, igen sok helyütt televíziós készülékkel. Újjáépült tündöklő szépségében az Állami Opera, a világhírű Humboldt Egyetem, a Nemzeti Képtár, a Pergamon Múzeum, a Zeughaus (arzenál), ahonnan 1848 márciusában Berlin forradalmi népe fegyvert szerzett magának és most tudást merít a német nép hányatott történelméből, a Brandenburger Tor, Nagy-Berlin vörös téglás gótikus városháza, az elmaradhatatlan toronyórákkal együtt. A többi múzeum újjászületése most folyik. Télen is dolgoznak. Az Unter den Lindenen, az elpusztult öreg hársfák helyébe új hársfacsemetéket ültetett a lakosság. Nagyra fognak nőni — mondja Herbert Schütze öreg gépkocsivezető, — mert soha többé nem engedjük meg a hitlerista véres kaland megismétlését. Berlini furcsaságok Az épülő Berlin kedvelt vásárlóhelyei a hatalmas áruházak. Az Alexander-Platz — vagy egyszerűen, ahogy a berliniek mondják, az Alex — legnagyobb áruházában és a Marx-Engels-Platz térségében felállított mesebeli faházikókban magam is figyelem a karácsony előtti rekordforgalmat. Örvendetes, hogy minden kapható és az embereknek van pénzük. Szorgalmasan vásárolnak. De csak a legjobbat, legdrágábbat. Ügy mint nálunk. Bőséges a választék a műanyagból készült háztartási tárgyakból. A német főváros érdekessége, hogy igen gyakran látni házaspárokat, akik között igen nagy a korkülönbség. Nem egyszer előfordul, hogy ötvenegynéhány éves férfinak 20 — 25 éves a felesége. Még gyakoribb eset, hogy a feleség negyvenen felül van, a férj meg harmincas. Berlinben mindez természetes, hiszen a háborúban sok millió férfi veszett el. A nagy korkülönbség azonban nem akadálya a rendezett családi életnek. Kedves lányismerősöm, a húsz éves Ursula Gärner, a BerlinKöpenick-i gyógyszertár szép magisztrája húsvétkor tartja esküvőjét egy 41 éves orvossal. Ez azonban már nem a háború következménye, hanem a szerelemé. Prágába jönnek nászútra. A németek vágya, hogy szabadságukat hazánkban töltség. A Deutsches Reisebüro tízezrek jelentkezését képtelen kielégíteni. A treptowi emlékmű Megtekintettem az emberiség szabadságának szolgálatában elesett szovjet hősök emlékművét. A hatalmas Treptow parkban elhelyezett emlékmű szépsége és nagyszerűsége feledhetetlen benyomást tesz a szemlélőre. Végigmentem a sudár jegenyefákkal szegélyezett sétányon és megálltam két, vörös márványba vésett zászló előtt. A zászlók előtt két térdelő szovjet katona bronzszobra áll, arcukon a nehéz harcban elesett bajtársak iránti kegyelet kifejezése. Átmegyek a két márvány lobogó között, leereszkedem néhány lépcsőfokon és hatalmas gránittömbökbe vésett domborművekkel szegélyezett sétány nyílik meg előttem. Ezer és ezer művész véste már kőbe vagy bronzba, festette vászonra a becsület mezején elesett hősök dicsőséges tetteit. Mégis úgy vélem, hogy sehol a világon nem sikerült olyan művészien ábrázolni a szovjet hadsereg győzelmének nagyszerűségét, mint ezeken a domborműveken. Ezek a domborművek az elsőtől - amely a Szovjetunió elleni fasiszta támadás momentumát ábrázolja — az utolsóig — a szovjet katonák győzelmének ábrázolásáig — művészi képekben elevenítik meg a Nagy Honvédő Háború egész történetét, a szovjet hadsereg és a partizánok hősiességét, a szovjet népek sziklaszilárd egységét, a hátországi munkások és kolhozparasztok, öregek és fiatalok, asszonyok és lányok hősiességét, a Szovjetunió szeretett Kommunista Pártjának döntő szerepét a győzelem kivívásában. A domborművekkel szegélyezett sétány végén fenségesen, lenyűgözően emelkedik a tulajdonképpeni emlékmű. Egy magas dombon kőből épített mauzóleum áll, amelynek homlokzatán egyetlen szó olvasható: BÉKE. A kerek fal mozaikja a szovjet népek örök háláját szemlélteti azok iránt, akik életüket áldozták a szocialista haza megvédéséért. A sok ezer apró színes kőkockából sikerült a művésznek kifejezően viszszaadni a szovjet emberek érzelmeit azok irányában, akik vérüket adták a győzelemért. Szinte az volt az érzésem, hogy a mozaikon ábrázolt munkások, kolhozparasztok, nők, pionírok és katonák életre kelnek, virágcsokrokat, koszorúkat helyeznek el az elesettek emlékére. A mauzóleum tetején a felszabadító fiatal szovjet harcos • ismert szobra áll, jobb kezében a horogkeresztet szétzúzó karddal, bal karján a megmentett gyermekkel — az emberiség jövőjének szimbólumával. Körülötte több mint negyvenezer szovjet hősi halott temetője. Az emlékművet szemlélő ember szívében még jobban megerősödik a szeretet és a határtalan hála a felszabadító szovjet hadsereg, a szovjet hősök iránt, akik életük árán mentették meg az emberiséget a fasiszta igától. A német elvtársak mélységesen megható történetet meséltek el az emlékmű leleplezéséről. A közelben régtől fogva valami vidámpark-féle volt, körhinták, hajóhinták, vásárosbódék. A városi tanács felajánlotta, hogy elköltözteti a vidámparkot a szomszédságból. Ügy gondolta, hogy kegyeletsértő lesz a jókedvű zsivaj a hősök nyughelye mellett. A szovjet hatóságok azonban nem fogadták el ezt a javaslatot. „Azok a katonák, akik itt nyugszanak — mondották — életvidám emberek voltak, s a felszabadult dolgozók jókedvű szórakozása nem fogja örök álmukat zavarni. Hiszen azért küzdöttek, azért haltak meg, hogy a szovjet nép, a német nép, minden nép élete szabad, derűs, boldog legyen." Igaz történet? Újkori legenda? Mindenesetre figyelmeztet szabadságunk közös forrására és közös céljára. Közel az emlékműhöz a villamos készülékeket gyártó AEW Művek, Berlin legnagyobb üzeme. Talán ez 6em véletlen. Egy másik világ Berlinről, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosáról írtam. De ahogy még két világ van, van egy másik Berlin is, a frontváros, nemzetközi kémközpontjával, szabotázscsoportjaival, nyugaton szervezett üzérseregével. Fekély az egészséges testen, idegen test, Adenauer és Willy Brandt imperialista,, agressziós revanstörekvéseinek, a háborús veszélynek székhelye. Itt van a Wilhelmstrasse. Itt volt Hitler utolsó főhadiszállása. „Wilhelmstrassei befolyásos körök véleménye szerint Sztálingrád nem tud ellenállni a német hadseregnek," jelentette sok egyéb badarsággal együtt a Német Távirati Iroda a fasiszta rémuralom éveiben. A „jól értesült körök" utcája ma letarolt mező. Itt van a Reichstag is, amelynek kupolájára Kantarija szerzsant feltűzte a vörös zászlót, az Európára boruló legsötétebb éjszaka fölött aratott győzelem dicső lobogóját. Pár napig tartózkodtam Berlinben és saját szememmel győződtem meg arról az abnormális helyzetről, amit a jelenlegi állapot jelent. Nem csoda, hogy a károgó Adenaueron, — akit most a mindent tagadó, a békés megegyezést konokul akadályozó NEM kancellárnak kereszteltek el, — Oberländeren és uralmon lévő harcostársain kívül ma már mindenki nyíltan kiáll a Berlin rendezésére tett szovjet javaslat indokoltsága mellett. Mit is ír a ma szocialista költője erről a két világról? Hogy már semmit sem értesz, bölcsen mondod. Hol puszta tér volt. hosszú házsor áll ott Neked ettől leszűkül láthatárod. S tágulni látjuk mi a horizontot. Abnormális, hogy minden üzletben, étteremben személyazonosságot kell igazolni, mert Berlin demokratikus övezetében az élelmiszer sokkal olcsóbb és a nyugatiak igyekszenek a vajat, cukrot, húst felvásárolni. Az ellenőrzés ellenére időnként egész csempészbandákat lepleznek le és ítélnek el. Nyugat-Berlinben az árak emelkednek. Most emelték a közforgalmi viteldíjakat. A karácsonyi forgalom ott is nagy, de az áruházakban kevesebben vásárolnak, pedig az elárusítónők ugyancsak kínálják az árut a nézdegélőknek. Abnormális, hogy az NDK-nak Berlin nyugati övezetén túl fekvő falvaiba, városaiba, például a közeli Potsdam kerületi városba autón, vagy más járművel csak másfél órás út után lehet eljutni. Meg kell kerülni a másik Berlint. Nyugat-Berlinben is építkeznek. Kár, hogy az évtizedeken át kialakult városkép rovására. Pedig a 10 — 12 emeletes új épületek ott is igen tetszetősök. Csakhogy egyenként emelkednek ki a földből, tekintet nélkül a környezetre, megbolygatva a német főváros nagyvonalú méltóságát. Jóformán a teljes nyugat-berlini közvélemény felháborodva ítélte el azt a hóbortos női kalapszerű tetővel ellátott hipermodern szórakozó csarnokot, amelyet a Reichstaghoz közel építettek. Hát az nem provokáció, hogy berendeztek Nyugat-Berlinben egy elnöki palotát? A rendelkezést bizonyára még akkor adták ki, amikor NEM kancellár szövetségi elnök akart lenni. Győz az új Berlinben különösen és rendkívüli erővel érezni az újnak és a réginek azt a harcát, amely a német nép jövőjéért folyik. A kettéosztott Beriin, amelynek demokratikus övezetéből sokan dolgoznak Nyugat-Berlinben, s amelynek nyugati övezetéből ugyancsak sokan járnak át Kelet-Berlinbe dolgozni — egyedülálló jelenség a világon. A két rendszer együttélése, versenye és harca sehol sem olyan közvetlenül tapasztalható, mindenki által érzékelhető, mindennap újra és újra lemérhető valóság, mint éppen itt. Ennek a helyzetnek megvannak a maga abszurdumai. Berlin mai állapota lehetővé teszi az imperialista propaganda behatolását az NDK-ba — nem is beszélve az egészen más jellegű behatolásokról. Azonban az NDK rendszerének politikai és társadalmi fölényét bizonyítja a dolgozók anyagi és kulturális viszonyainak jelentős és állandó javulása. SZILY IMRE ARANYVASÁRNAP... A karácsonyi vásár láza ilyenkor szökken a legmagasabbra: a múlt vasárnapi nagy vásárlási roham után a mostani eredmény egészen biztosan újabb „csúcseredmény" lesz, az áruházakban talán sose volt még ekkora választék, ekkora árubőség, de vásárlási kedv sem. Mintha egész Budapest a Lottó Áruházban, a Corvinban, a Divatcsarnokban; az Üttörö Áruházban adott volna találkát: mindenütt aranyvasárnapi vásárlás- és forgalomcsúcsról — s hadd tegyem hozzá: zsúfoltságrekordról beszélnek. Az újságírók régi, de bevált évvégi szokása az esztendő mérlegét firtató körkérdés: például az, hogy „mit kapott Ön 1959-től?" Találhatok-e megfelelőbb riport-színteret ma az áruházaknál, ahol a karácsonyi ajándékozás örömétől szinte már előre felvillanyozott sok ezernyi vásárló tömege önmagában is, minden nyilatkozat nélkül is felelni látszik erre a kérdésre? Ha ma Pesten mindenki a játékboltokban, az ajándéküzletekben, az áruházakban tolong - befér talán mondjuk a Corvinba egy újságíró is ... • A NAGYÁRUHÁZ „játékországában", a csillogó karácsonyfa körül csomagokkal megrakott papák-mamák sokasága. Egy csinos, fekete fiatálaszszony éppen játékcsacsit vásárol: a plüss-csacsit fel lehet húzni, baktat a pulton, bólogat és még a farkát is lengeti... „Örül majd a fülesnek a kicsi" • - mosolygok rá a fiatalaszszonyra és rögtön neki is szegezem a kérdést: „De maga mit kap karácsonyra?" — Az még titok: meglépetés lesz ... '— De azt csak tudja, mit kapott ettől az esztendőtől? Megmagyarázom kíváncsiságom okát: Károly Béláné szívesen felel a körkérdésre. - 1959-tól olyan új munkát kaptam, amit nagyon szeretek. IBUSZtolmács lettem a nyáron. Ez a munka teljesen leköt, változatos és érdekes. Jobban megismerem az életet, mint eddig, a miénket is, a külföldiekét is. Ojra megindult az idegenforgalom, vendégeinknek nagyon tetszik Budapest. Nem is képzeli, milyen öröm megmutatni a világvárosi fényben ragyogó Pestet, hallgatni a külföldi látogatók elismerését vagy látni elképedését a gazdag kirakatok, a jól öltözött emberek, a pezsgő élet láttán! ... Ezt a szép „nemzetközi" munkakört köszönöm ennek az évnek. Es egy kicsit „nemzetközi" lesz az idén Károly Béláné tolmácsnö karácsonya is: „Ez a játékcsacsi, melyet most vettem a kisfiamnak, lengyel áru. Tibi hároméves, idén először lesz karácsonyfája. A fenyőket — olvastam az Esti Hírlapban - a Szovjetuniótól vettük. A férjemnek angol pipát és kínai pipadohányt vásároltam. Hogy én mit kapok tőle, még nem tudom, de azért sejtem: tudniillik férjuram tudja, mennyire örülnék egy kis finom francia parfőmnek ..." Búcsúzóul a fiatalasszony mosolyogva megnyugtat: „De persze azért mégis csak magyar lesz a karácsonyi műsor: Tibi kap egy kis hazai miniatűr, de valódi biciklit is, a nagymama kis Ganz-villanyvonatot vett neki, s magyar lesz a karácsonyesti potyka és mákosbejgli is!.. " BARLAI JÓZSEF 64 éves nyugdíjas kereskedelmi dolgozó és gyakorló nagyapa Ági unokájának babaházat, Tominak „Pajtás"-fényképezőgépet és görkorcsolyát vásárol. A körkérdésre nemcsak a maga nevében válaszol, hozzáteszi egy kicsit a szakma véleményét is: „Nekem ez az év nagy változást hozott: az idén mentem nyugdíjba. 1909. óta dolgozom a szakmában, 20 évig voltam egyhuzamban a Divatcsarnokban és most az egyik ruházati bolt vezetésétől búcsúztam. Havi 1300 forint nyugdíjat kapok, ehhez még havi 500-at hozzákereshetek: ilyenkor különösen elkel a kereskedelemben a nyugdíjasok segítsége. Higgye el, ennek a pár órai különmunkának azért örülök legjobban, mert így közelről láthatom, hogyan javul nálunk a helyzet. Én kérem azon mérem az életszínvonal-emelkedést, hogy a vevő ma a legdrágábbat, a legjobbat keresi. Drágább nincs? Finomabbat nem tud mutatni? - ezt kérdi ma a vevőközönség. Bútor, mosógép, hűtőszekrény, rádió, magnetofon, ékszer, szőnyeg, — a tartós, értékes holmi megy most kérem. Olyan oka van az elégedetlenségnek, hogy nincs elég televízió. Pedig 57-ben ötezer, 57ban 21 ezer, az idén novemberig 38 ezer TV-t dobtak a belföldi piacra, a termelés két év alatt meghétszereződött. És most két hónap alatt, októberbennovemberben 13 ezer televíziós készüléket adtak el. Jövőre 70 ezer darab kerül az üzletekbe. Én azi szoktam mondani azoknak, akik azért panaszkodnak, hogy közvetlenül karácsony előtt már kifogyott a televízió: Kedves uram, soha nagyobb baja ne legyen magának! Kérem, ez egy őszinte jókívánság, ha belegondol az ember, ugyebár?" Barlai bácsi figyelemmel kíséri a kereskedelmi statisztikát is, és mivel látja, hogy szorgalmasan jegyzem monológját, hozzáfűzi: — Tessék kérem azt is megírni, hogy egyedül a Corvinban hatmilliót forgalmaztak a múlt vasárnapon és hogy az ezüstvasárnapi áruházi bevétel csak a fővárosban több mint 15 millió forint volt. A ruházati boltok ezüstvarásnapi forgalma 40 százalékkal, az Újpesti Áruházé 20 százalékkal, a Divatcsarnoké 25 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál. Ma is rekord lesz kérem, csak tessék körülnézni és érdeklődni. Hút kéremszépen, ezt hozta nekünk ez az év. A nyilatkozatnak vége, Barlai József nyugdíjas udvariasan megemeli a kalapját és viszi az ajándékot az unokáknak. • FALUSIAK IS sokan jönnek Pestre vásárolni. Minden osztályon látni itt is csizmás-bekecses embereket, ringó-szoknyás parasztasszonyokat, tele csomagokkal. Egy fekete fejkendős, barátságos arcú, szikár parasztaszszonynak teszem fel a „körkérdést" és kipótolom azzal, hogy mit vásárol most ? — Hozott is, vitt is az év. Én meg kardigánt nézek magamnak — válaszol tömören Benhardt Ádámné Ceglédbercelröl. Persze kérdezem, mit vitt, mit hozott mégis 1959 - a válasz pedig nagyon jellemző erre az évre, amikor megmozdult a föld minálunk, amikor oly nagyot lépett az oszág a szocialista falu felé vezető úton. — Az év legnagyobb eseménye az volt az én életemben, hogy elvitte magával a magános küszködést és elhozta helyette a közös munkát. Szóval beléptünk mi is a csoportba. Tavasszal indulunk neki... Félrehúzódunk az áruházi zsongásból az egyik aránylag nyugodt sarokba, valahová az áramló nép partjára, pár csöndes szóra. A kardingánt még meg kell venni, megy a vonat; a beszélgetés tehát sietős, rövid, de velős. Miért léptek be? Mert érdemes. Jobb és könnyebb az élet, több lesz a kereset a Dózsa termelőszövetkezetben. Hol fog dolgozni? Aki dolgozni akar, annak mindegy, a munkaegységet mindenütt meg lehet találni. Mit vesz a családnak? Az ötéves Józsi játékvasutat kap, a nyolcesztendős Ádám — kitűnő tanuló — korcsolyát. Vettek ebben az évben valami komolyabbat? Szobabútort: egy telehálót. Drága volt? Aki dolgozik, az költhet is ... És kezet ad a feketekendös, okosszavú, határozott ceglédberceli parasztasszony, aztán elindul, hogy megvegye magának a legdivatosabb, legszebb pesti kardigánt. • A VÉLETLEN-ADTA futó találkozások, az aranyvasárnapi körkérdés párszavas mondatai nem adhatnak olyan képet, amely az egészet tükrözi De az bizonyos, hogy a valóság e parányi cseppjeiben is benne van a tenger - gazdagodó, sokszínű, áramló életünk szépülő tengere. Amint benne volt a lényeg abban a pár szóban is, amit egy új télikabátot próbáló munkásember mondott nekem, amikor tőle is megkérdeztem: „Elvtárs, mit kapott 1959-től?" — Semmit sem kaptam 1959-től. Amit elértem: megdolgoztam érte. RUDNYÁNSZKY I. A berlini Stálin-AIlee ÜJ SZÖ 10 * 1959. december 25.