Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-08 / 309. szám, vasárnap

T izenöt kilométerre Beraktól, Posna faluban a főútvonalból országút ágazik ki a tenget felé. Nem aszfaltos a hata, de ahhoz már hoz?á kell szokni, hogy ,Dé!-Al­bániában aszfaltot aligha találunk. Jónéhány kilométert megtakarítunk, ha nem térünk vissza a magunk nyo­mán Lushnába, hanem átlósan vágunk át egyenesen Fierbe. Június eleje van csak. de a szaká­las kalászú búzát már learatták, sőt a tarlót is felszántották. Az út men­tén itt-ott olajfa-liget zöldell, odébb kisebb csorda: javarészt növendék bikák, tehenet alig látni. Aztán a táj hirtelen megváltozik, púpnyi halmok nőnek a hátán, s az út mellett há­rom-négy másik út is fut egymással párhuzamosan, össze-vissza hasogat­va lánctalpas járművek nyomától. Kissé odébb kő, kavicsrakások — szü­letik az új országút. Emitt robban­tásmarta lejtő, amott néhány kotró­gép zakatol, a hegy tövében csőve­zeték fut nyurgán a messzeségbe. Feltűnik az első fúrótorony, a má­sodik, az ötödik. — Nézd csak, Mirko, ott valami ég! Már jó ideje furcsa zaj nyugtala­nított, különös búgás, repülőgép zú­gása nem lehet, hisz már régen el­enyészett volna a távolban. Egy pillantás alatt lefékezünk Máris előkeressük a nagy gyújtótá­volságú fényképezőgépet. Le kell kapnunk ezt a tüzet, még mielőtt ki­aludna ... Vagy másfél ezer méterre az or­szágúttól jobbfelé bíborvörös láng csapdos magasan az égnek, a déli napsütésben néha kékesre, néha na­rancspirosra váltja a szinét a levegő villódzik, reszket, mint nálunk is forró nyári napokon, az az érzésünk támad, hogy a következő pillanatban lángra gyúl minden, ami az országút és a tűz fészke között van. Most végre megtaláltuk a választ a kér­désre, amely vagy négy napja támadt bennünk Duresban és éjszaka sem hagyott aludni: szalmakazal ég-e, vagy benzintartály? De miért ég ilyen sokáig ? Nincsenek Albániában tűzoltók ? A kölcsönbe kapott terepjáró ko­csi a tolmácsunkkal időközben to­vább robogott. Fél óra múlva egy közeli útkereszteződésen ismeretlen ember integet felénk, egy darab pa­pírost nyom a kezünkbe a kocsi nyi­tott ablakán keresztül: ,,Közelről megnéztük a tüzet, fantasztikus lát­vány. Fierbe megyünk, engedélyért, hogy filmezhessünk az olajmezőn. Gyertek utánunk. Jirí és Jarko." Ugyanaz az izgalom motoz ben­nünk, mint esztendőkkel ezelőtt, ami­kor Belga-Kongóban tanúi voltunk az új tűzhányó születésének. Csodálatos és érthetetlen, miért bűvöli meg a tűz ennyire az embert! Talán valami őst, ösztönös érzés, amely azóta ma­radt meg bennünk, hogy az ember először ült az életadó tűz mellé, s akár egész éjszaka csodalátó szemmel meredt a játszadozó, fel-felvillanó, lobogó lángokra ... A terepjáró kocsiban hajtunk leg­elöl, nyomunkban a másik két autó, Az a feladatunk, hogy megtaláljuk a legalkalmasabb helyet, ahonnan az el­ső felvételeket készítsük közvetlenül napnyugta előtt. A láng a látóhatáron sötétlő fákat látszik nyaldosni, egy pillanatra eltűnik valami domb mö­gött, aztán újult erővel, mohón csap magasra. A fénye sokallta erősebb, mint amilyennek délben láttuk — nem fakítja többé az égen járó kerek fáklya. Dübörgés remegteti a levegőt, s a hang ereje percről percre nő. Le­térünk a főútról ,s türelmetlenül vár­juk azt a pillanatot, amikor túljutunk a dombháton, amely a Marinez körül elterülő kőolajmezőt elválasztja a Fier-Posna műúttól. Végre! A hang és a fény kábítón, bénítón árad felénk. A dübörgés ereje megtízszereződik, ordítanunk kell egymásra, hogy szót értsünk. Alattunk a síkságon óriási fáklya lángjai lövelnek az ég felé, égő földgázkút, amely május 23-án hir­telen meggyulladt. A Bakuból hí­vott kőolaj-munkásoknak már két­ízben sikerült elfojtaniok a tüzet, a földgáz mégis újból és újból láng­ra kapott. Nagy vargabetűt teszünk a tűz fészve körül, át kell gázolnunk egy kis folyón, amelyből éjjel-nappal szivattyúzzák a vizet a tűz oltására, míg végre eljutunk egy hirtelené­ben épített agyagfedezékhez, ahon­nét szovjet mérnökök irányítják a mentési munkálatokat. Már várnak. Konsztantvin Vlagyimirovics Tka­csenko vagy negyvenöt éves lenin­grádi ember, haja simára fésült, szeme fürkészve követi minden mozdulatunkat, mialatt elárasztjuk őt és társait kérdéseinkkel. Korjun Hacsaturovics Muhcsiian örmény, zömök, vállas férfi, fején lapos sap­kával. a kezét még véletlenül sem venné ki a zsebéből. Vagy mégis? Űiia fürnén szánt a papíroson, ő meg a társa régi ismerősei már a tűznek, ki tudja, hányszor meg­vívtak vele, ismerik szakmáiuk min­den csínját-bínját. Elvezetnek a kan­O E M O M 1 FAKlYá tinba, ott szélárnyék van, legalább nem kell rekedtre kiabálnunk ma- , gunkat, hogy megértsük egymást. — Ha holnap kedvező lesz a szél, a tüzet déli egy órakor 150 kiló amo­nittal eloltjuk. A nyugati oldalon 50 méter hosszú sínpályát rakunk le a daru számára, amelyre a rob­banóanyagot felakasztjuk. 80 centi­méternyire meg kell közelítenünk a lángokat... Hogy veszélyes-e...? Ezt a szót nem szívesen hallják. Veszélyes a tengerben fürödni an­nak, aki nem tud úszni, ők ketten azonban már több mint húsz esz­tendeje dolgoznak az olajmezőkön, tudják, mire képes a nafta, a gáz, s tudják azt is, hogyan és mivel kell rendre szorítani. — Filmre vehetik az előkészüle­teinket is. Előbb egy pontos ma­kettén próbáljuk ki az egészet, csak aztán varunk riadót és külön mun­kacsoport juttatja el kettős aszbeszt­burkolatú ládában a robbanóanyagot a kijelölt helyre. De tudják mit, ne kiá­báljunk egymásra, mint a süketek, a részleteket holnap megbeszéljük a tá­borukban, jó lesz? Haraso, do szvida­nyija! Türelmetlenek vagyunk, valóság­gal tűkön ülünk, a nap hamarosan a látóhatár alá bu­kik, ha már' most itt lennének a ko­csik, akkor is aligha győznénk felállítani' a fel­vevőgépeket. Nem tehetünk mást, változtatnunk kell a tervünkön, alko­nyi felvételek he­lyeit éjszakai hangulatot próbá­lunk majd meg­örökíteni, bár ez sokkal nehezebb feladat. Visszaté­rünk az országút­ra, hogy el ne ke­rüljük egymást a társainkkal. Amer­re nézünk, min­denütt csupa tó­csa, pocséta, amíg mi Fierben és a közeli Apollóniá­ban jártunk heves zápor zúdult a vi­dékre. De még az esőnek is hasznát vesszük, a sűrű­södő alkonyatban a lánaok, a tűz fénye nagyszerűen tükröződnek a po­csolyákban, olyan a színe az egész­nek, mintha maga a fkld égne a lá­baink alatt. ÍRTÁK: ZIKMUND & HANZELKA tegnapi ismerőseink szállnak ki be­lőlfe. a kivetett kőzetek • egymáshoz súr­lódtak. De öngyulladás esetéről is szó lehet, hisz a gáz sok kénhidrogént tartalmaz. Mérhetetlen értékek tűn­nek el a levegőben. A'gáz mennyi­sig" akkora, hogy négy milliós váro­sokat fűthetnének veie — vagy egy A'bániánál jóval nagyobb országot is. Ha a tüzet el nem oltják, a földgáz akár néhány évig is égne. — A hatását ugyan megéreznénk másutt is, a kőolaj nyomása a többi Egynapi pihenőt szereztünk ma­guknak, - kezdi mosolyogva ™ iők^a^toskn £=teľ EzM a tüzet minden áron el kell olta­nunk és be kell tömnünk a kút nyi­- * • Étíiŕ > Konsztantyin Vlagyimirovics. — Az imént jártuk be a terepet, s rájöt­tünk, hogy holnapra kell halaszta­nunk a robbantást. A tegnapi eső lisá t Egyébként holnap majd meg­feláztatta a tűzfészekhez vezető uta- latiak a, maguk szemével. Egv vala­kat, a daruval nem jutnánk el a miről ne feledkezzenek el. mihelyt lángokig. Még a lánctalpas jármű- elindulnak a robbanóanyagokkal a veink is belefulladnak a sárba. lŕngck félé, a fedezéken vörös zász­» A lakókocsi lebillentett ajtaja kö- ló jelenik meg. Attól kezdve senki rül ülünk — táborozáskor ezt hasz- más nem lehet kint a szabadban zsák 'a tűzoltó osztag tagjai. A robbantás előtt egy perccel két vörös rakétát lö­vünk ki. * Maga a módszer rendkívül egysze­rű: el kell fújni az égő gyertyát. A gyertya azon­ban ez a démoni fáklya, amely 200 atmoszféra nyo­mással 60 méter magasra löveli a lángot. Erővel kell. tehát legyőzni. A fújást másfél má­zsa robbanóanyag végzi el. A laikus legszí­vesebben elfutna innen, hogy ne is lássa ezt az is­tenkísértő vállal­kozást. Mindenfé­le példázatok jut­nak eszébe, a tűz­hányó tetejére ci­pelt puskaporos hordóról, s emlé­kek ébrednek ben­ne, kalandos fil­mekben látott ké­pek - füstölgő gyújtózsinór, ame­lyet valaki mindig az utolsó pillanat­ban tapos el, vagy váq St. Ezúttal a ,, robbanótöltéssél odamennek a láng­- hoz, valósággal > v-*-,--:, felkínálják a rom­boló tűznek: 80 centiméternyire a lobogó, iszonyú kanóctól. Az albán és a szovjet munkások­nak mindez eszük ágába sem jut. Világosan ismerik a tervet, maguk is tapasztaltak már is§ ' * A > fl> * ^ Hatvan méter magasra felcsapó lángcsóva tó, egészen besötétedik. Éjfél után egy óra van, amikor lepednek a földre: egyetmást, az­Mire megérkezik a másik két au- náljuk asztalnak. Róbert friss Ovo- tán itt van a két mérnök, akik a maitint főz, vendégeink nevetve lete- tűzoltó csapat élén haladnak majd a lángok szomszédságába, s uolsónak hagyják el a tűz fészkét, mielőtt robbanna a töltet. Ha ők nem fél­nek, miért félnénk mi, többiek? A dübörgő, morajló fáklya körül elkészülünk a filmezéssel, fotogra­fálással. Akár az éjjeli pilléket, csá­bít magához a bűvölő tűz világa, egyikünknek sem akarózik aludni, bár hajnali négykor keltünk és hu­szonegy órája vagyunk már lábon. — Eszükbe se jusson székeket ki­cipelni a kedvünkért! Felhasználjuk az ajándékba kapott napot, fényképezőgép nélkül próbál­juk megközelíteni a tűz gócát, s csak fuaasztó a forroság. Tobb szaz me­a hangot vesszük fel magnetofon- térről perzsel a láng, a tuztol vagy szalagra. Sebtében felvázoljuk a for- méternyire elhelyezett kétmete­gatókönyvet is. Mindkét ismerősünk re s vaskeszon olyan forró, hogy hoz­"­7 " -» > v-i í-<v-v-i r\ r* o T onxrot on Hogy egyáltalán el tudjunk alud- szereti a rendet, Korjun Hacsatu­ni, a kocsijainkkal messze egy domb­hát mögé menekülünk, „szélárnyék­ba." De itt is halljuk az égő föld­gáz moraját, ilyen hangkulisszánk először, másodszor, harmadszor... rovics már elő is veszi vastag ceru­záját és egy darab papírosra pon­za nem érhetsz. De ez az egyetlen hely. ahol elbújhatunk a fiimezőgé­peinkkei, friss tekercset rakhatunk tokba foglalva feljegyzi a teendőket: ^ egy P^re m^henhetünk le­még soha nem volt, sem reggelinél, sem az utána következő megbeszé­törölhetjük a testünkről patakzó ve­rítéket. Negyed méterre sem hal­A lángnyelvek magassága körül- . , . , .... _ belül 60 méter, hőfoka legfelül 1500 minden mondanivalónkat, uta­lésnél. A nap magasan jár már a fok Celzius, lenn azonban - ez talán sításainkat írásban közöljük egvmás­horizont fölött, nem csoda, hogy el- meglepi önöket — vagy • fél méter sal vastag jégréteg borítja a kút száját. aludtuk az ébresztőt, hisz mire le­hunytuk a szemünket, csak akkor A gáz ugyanis óriási, kb. 200 atmosz­éreztük milyen holtfáradtak vagyunk, fera nyomás alatt lövel ki a földből. Tisztogatjuk a felvevőgépeket és a Ahr.gy kiterjed, megfagy, lencséket, az állvány csak olyan sá- Még azt is megtudjuk, hogy az a ros, mint a cipőnk. Már éppen indulni tűzokádó gejzir egy naftakút fúrá­készülünk, amikor a szűk völgyben szürke terepjáró kocsi bukkan fel, sa közben robbant ki a földből, s alighanem attól gyulladt meg, hogy — Itt van ez a két azbeszt védő­ruha. — ordít bele egy segédmun­kás Mirko fülébe és egy nehéz cso­magot ad át neki, — Tkacsenko mérnök küldi. Legjobban Róbert örül az ajándék­nak, rövid nadrágosan jött el idáig, iHidas Antal: November 7-én A proletárforradalom első órájában Lenin elsó szava a béke volt.! Hogy a földkéreg ne legyen beteg; hogy tenmagad irányíthasd sorsod; hogy aki pertut iszik ma veled, holnap ne vágja fejedhez a korsót; hogy ne lépkedjen, mint kétségbeesés, szorongó szívekre a harangláb; hogy ne jöjjön a félelmes temetkezés; hogy szép legyen végre az egész világ; hogy ne sikoltsanak fel a gyerekek, mert rájuk is hullhat az atombomba; hogy istenekkel és elbutulva az emberfaj ne dőljön romba: napod és éjed egybeszödd; felejts el való s vélt sérelmeket, — mindenről szó lesz még, de el kell előbb pusztítani a fegyvereket. s minden percben fut hütőzni a forrS vaslemez mögé. Azbesztruha nélkül a munkások nem tudnák megközelí­teni a láhgoxat, közönséges szövet oi perc alatt szétmállana a kemence­hőségben. Hát az emberekkel mi len­ne? Most rakják a könnyű sineket az elegyengetett úttestre, lassan mo­zognak a % védőruha súlya alatt, s közben záporoz rájuk a víz a szi­vattyúkból. Más csövek egyenesen a lángok közé okádják a vizet, hogy legalább egy kicsit lehűtsék a tűz kornyékét, csökkentsék a hőfokot. Megpróbálunk a felvevögőjjel minél közelebb jutni a lángokhoz, 50 mé­ternyi távolságban a tűzkúttól az az érzésünk, hogy már-már összeesünk. Gyorsan vissza! Talán még a film is meggyulladna a kazettában! A kiszáradt pocsolyák közt her­nyótalpas traktor vonszolja a darut, amelyre a robbantóanyagot akaszt­ják. A gépezet már a vágányon van, a munkások még egyszer körülnéz­nek, integetnek felénk, hogy távoz­zunk biztos helyre. Minden áron filmre kell vennünk a legfontosabb mozzanatot, munkánk nem volna teljes értékű, ha hiányoz­na a zárókép. amikor a gyertya ki­alszik. A kamerának tehát akarva­akaratlan vállalnia 1- kell a halállal dacoló hös szerepét. Mialatt minden­ki., aki élő. a fedezékben lapul, a film nélkülünk fut tovább. Leszere­lünk minden fölöslegeset, hogy a légnyomásnak ne legyen mibe ka­paszkodnia, az állványt mélyen be­leütjük a sikamlós agyagba, hogy a robbanás föl ne döntse a felve­vőgépet - még mit tegyünk? Igen, becsomagoljuk az egészet a törülkö­zőkbe, lehet, h»gy a pocsolyákból sár »fröccseh idáig. Ami a lencsét találja, maj'd letisztogatjuk. A fedezék fölött megjelenik a vö­rös zászló, a nyolctagú munkacso­port fogja a robbanóanyaggal töl­tött ládát, a csigára akasztják, s a daru már közeledik is lassan a szörnyű ellenséghez. A férfiak mél­tóságteljes léptekkel haladnak. A kép ünnepi felvonulásra, vagy valami híres államférfi temetésére .emlé­keztet. De ama nyolcak közül e perc­ben aligha gondol egy is a halálra, a sineket ügyelik, a daru csőrén alig észrevehetőn himbálódzó terhet. Érdekes: amikor tegnap a tá­borhelyünkön fényképezgettünk, hiá­ba próbáltuk rávenni Korjun Hacsa­turovicsot, hogy ne nézzen bele a lencsébe. Mind a négy felvétel alatt Korjun barátunk csak a fotogt^fáló Jaroslavra ügyelt, s közben egy pil'-í• > lanatra sem vette ki kezét a zsebé­ből. Most azonban ő halad a nyolc­tagú csoport ^élén.,' vörts zászlóval 11 a kezében. A messzelátó lencséjén keresztül minden mozdulatát meg­figyelhetjük. Mint a hiúz lesi a"da­rura kötött pokolgépet, hogy túl­ságosan ne himbálódzék, a sínekre pislant, néhány lépést hátrál, aztán oldalvást megy, jobb lábát rakja a bal elé, lehajol, hogy lesöpörjön a sinről egy göröngyöt. Most előzte meg őt Konsztantyin Vladimirovics, öt méterre lehet a lángoktól, egy pillanatra meginog a rázúdoló víz­sugár alatt, amellyel a szivattyúk segítik tüzérségként a nyolc, főnyi rohamcsapatot. Deciméterenként kö­zelítik meg a robbanótöltettel a tü­zet, most megállnak. Mégegyszer kö­rülnéznek, Korjun zászlaja hirtelen a földre csap, a terhet vivő mun­kások nehézkes léptekkel mene­külnek a négy szivattyú vízfüggö­nyének védelmében. Szinte halljuk a szívünk dobogá­sát, egy ütemre ver a Korjunéval és a Konsztantyinéval, gyertek fiúk, siessetek, két méterrel a hátatok mögött les rátok az azbesztbörtön­be zárt halál, leigázva hü szolga, de kiszabadultan .kegyetlen ellenség. Ebben" a pillarfaban lépnek be a fedezékbe. Félig lehunyt szemmel, fürkészve vizsgálják, sikerül-e a .munkájuk, s mi a legszívesebben a nyakukba borulnánk, a kezüket szo­rongatnánk s a hősiességről monda­nánk valami meseszépet. De nincs rá idő. A két mérnök az utolsó még­késett embereket tereli be a fede­zékbe, egy pillantást vet a fiime­zőgépre és int a lőmesternek. Felröppen az első rakéta, s mind­járt utána a második. A fedezékben az emberek egymás­hoz préselődve, lélégzetviszafojtva , várnék. Hogyan .sikerül ? És sikerül-e egyáltalán? Kialszik-e a láng, vagy tovább riogatja a messzi vidéket és pocsékolja az embertől elorzott kin­cseket? A robbanás megrázza a fedezéket, a verdeső láng tompa moraja meg­szűnik, mintha elvágták volna, csak vészjósló sziszegést hallani — Éljen! — kiáltja valaki. A két mérnök az örvendező mun­kások kíséretében kilép a fedezék­ből. Konsztantyin Vlagyimirovics alig észrevehetőn mosolyog, Korjun Ha­csaturovicsnak úgy áll a két keze a zsebében mintha odanőtt volna. Mindketten egy pontra néznek: oda, ahol az imént apadt ki Dante poklá­nak mennydörgő tűzfolyója. \ ÜJ SZÖ 5 * 1959. november í.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom